Meggyötört
Tekinteted
Öreg városok,
Utcák kopott
Falain látszik,
Honnan Krisztus
Sirámokban
Néz le ránk
A könnybe
Fojtott, szent
Őrület, mert
Krisztusként
Vetted magadra
Érzékies, vad,
Lázadó néped
Bűneit, amikor
Őket magadhoz
Akaratodban felemelted,
És családodba fogadtad
Egyenként nemzeted.
Szent szigorral
Kibélelt puha
Ágyban próbáltad
Gyógyítani azt
A beteget,
Kinek májára
Ment a gyorsan
Befalt étel és bor
És a gyorsan
Kieresztett gyűlölet,
De nem hallgattak
Rád, krisztusi
Eszméid fátyola
Nem talált
Könyörületet,
Hogy megfékezze
Népedben
A vad szenvedelmet,
És sorvasztó téboly
Döntötte le
Munkában görnyedt,
Fáradt testedet,
Hogy Istennek
Ajánld fel
Szenvedésedet
Míg él nemzet e hazám.
2016. április 7., csütörtök
2016. április 3., vasárnap
A Fibonacci számok egymásra rétegezése a végtelen felé, avagy a magasabb rendű Lucas számok képzése a végtelenig
Jól ismert számok a matematika történetében az úgynevezett Fibonacci számok, amelyek olyan számsort jelölnek, amelynek számait úgy képezzük, hogy a sorozatban mindig a legutolsó két számot adjuk össze. Így például: 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144 stb. Ezt a számsorozatot egy Fibonacci nevű olasz matematikus fedezte fel a középkorban. Majd 700 évvel később egy Ferdinand Lucas nevű francia matematikus felfedezett fel egy ehhez hasonló számsort, amit ugyanígy képzünk, csak ennél a legutolsó két szám összeadását nem 2-vel és 3-al, hanem 3-al és 4-el kezdjük. Így például: 1, 2, 3, 4, 7, 11, 18, 29 stb. Tegnap csak úgy szórakozásból megpróbálkoztam a Fibonacci számok kettő hatványaira, és bizonyos egész számok összegeire bontani, és érdekes felfedezéseket tettem, amiket nem tudom, hogy más felfedezett e már, minden esetre az interneten nem találtam ilyesmit sehol sem.
1
1
2
3
5
8 = (2^2 + 3)
13 = (2^3 + 5) A kettő hatványainak összege 3, vagyis egy Lucas szám.
21 = (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 4, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 5.
34 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 7, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 10, (vagyis az előző kettő összege).
55 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 11, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 15, (vagyis az előző kettő összege).
89 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) + (2^3 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 18, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 25, (vagyis az előző kettő összege).
144 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) + (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 29, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 40, (vagyis az előző kettő összege).
Tehát ha a Fibonacci számokat kettő hatványainak és ötnek az összegeire bontjuk, akkor a kettő hatványkitevőinek az összege mindig egy Lucas számot ad ki, az ötnek az összegei pedig az előző két összegnek az összegei a Fibonacci számok logikájának megfelelően. Ezen felbuzdulva megpróbáltam ugyanígy elemeire bontani a Lucas számokat is, ezúttal a kettő hatványainak és a háromnak az összegeire.
3
4
7 = (2^2 + 3) A kettő hatványainak összege 2, vagyis egy Fibonacci szám.
11 = (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 3, vagyis egy Fibonacci szám.
18 = (2^2 + 3) + (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 5, vagyis egy Fibonacci szám, a hármas együtthatók összege 6, vagyis az előző két szám összege.
29 = (2^2 + 3) + (2^3 + 3) + (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 8, vagyis egy Fibonacci szám, a hármas együtthatók összege 9, vagyis az előző két szám összege.
47 = (2^2 + 3) + (2^3 + 3) + (2^3 + 3) + (2^2 + 3) + (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 13, vagyis egy Fibonacci szám, a hármas együtthatók összege 14, vagyis az előző két szám összege.
Tehát a kettő hatványkitevőinek összegei itt mindig egy Fibonacci számot adnak ki a hármas szám összegei pedig mindig az előző két összeg összegei, mint az imént. Ezután a 3-nál egyel nagyobb 4-es szám összegeit próbáltam hozzáadni a kettő így képzett hatványainak az összegeihez.
8 = (2^2 + 4)
12 = (2^3 + 4)
20 = (2^3 + 4) + (2^2 + 4)
32 = (2^3 + 4) + (2^2 + 4) + (2^3 + 4)
52 = (2^3 + 4) + (2^2 + 4) + (2^3 + 4) + (2^3 + 4) + (2^2 + 4)
Amint láthatjuk kaptunk egy a Fibonacci és a Lucas számokhoz hasonló számsorozatot, ahol szintén mindig a legutolsó két szám összegéből képezzük a következő számot, és ami így egy magasabb rendű Lucas számnak tekinthető mindjárt mondom, hogy miért. Először azonban tegyük meg még egyszer ugyanezt 5 összegeivel is:
9 = (2^2 + 5)
13 = (2^3 + 5)
22 = (2^3 + 5) + (2^2 + 5)
35 = (2^3 + 5) + (2^2 + 5) + (2^3 + 5)
57 = (2^3 + 5) + (2^2 + 5) + (2^3 + 5) + (2^3 + 5) + (2^2 + 5)
Láthatjuk, hogy itt is hasonló eredményre jutottunk, de vajon miért tekinthetőek ezek a számok magasabb rendű Lucas számoknak, és nem csupán önkényesen képzett Fibonacci szerű számsorozatoknak? Ennek a megértéséhez próbáljuk meg kivonni a Fibonacci számokat a Lucas számokból.
3 – 2 = 1
4 – 3 = 1
7 – 5 = 2
11 – 8 = 3
18 – 13 = 5
29 – 21 = 8
47 – 34 = 13
Láthatjuk, hogy Fibonacci számokat kaptunk eredményül, tehát a Lucas számok nem mások, mint két egymásra rétegzett Fibonacci számsor összegei. Most vonjuk ki az általunk képzett magasabb rendű Lucas számokból először a Lucas számokat, majd a második magasabb rendű Lucas számsorból az első magasabb rendű Lucas számsort.
8 – 3 = 5
12 – 4 = 8
20 – 7 = 13
32 – 11 = 21
52 – 18 = 34
9 – 8 = 1
13 – 12 = 1
22 – 20 = 2
35 – 32 = 3
57 – 52 = 5
Láthatjuk, hogy ugyancsak Fibonacci számokat kaptunk eredményül, tehát az így képzett számsorok azért tekinthetőek magasabb rendű Lucas számoknak, mert a Lucas számokhoz hasonlóan szintén egymásra rétegzett Fibonacci számok összegeinek tekinthetőek, és ezt nyilvánvalóan egészen a végtelenségig folytathatjuk, mindig új magasabb rendű Lucas számokat képezve. A magasabb rendű Lucas számok képzésének módszere általam képletbe foglalva, talán nem túl szakszerűen, tehát:
(F2^1 + Fn) = F → ∞ Ahol (F) a Fibonacci számokat jelöli, (n) pedig egy mindig egyel növekvő, változó számot.
Ha pedig a fibonacci számok felbontásával kapott sorozatok együtthatóihoz adunk hozzá egyet, akkor pedig egészen újfajta sorozatokat kapunk, amelyeket én nem tudok hová tenni.
8 = (2^2 + 4)
14 = (2^3 + 6)
22 = (2^4 + 6)
36 = (2^3 + 6) + (2^4 + 6)
9 = (2^2 + 5)
15 = (2^3 + 7)
23 = (2^4 + 7)
38 = (2^3 + 7) + (2^4 + 7)
Felhasznált irodalom:
Wikipédia: Fibonacci-számok https://hu.wikipedia.org/wiki/Fibonacci-sz%C3%A1mok
1
1
2
3
5
8 = (2^2 + 3)
13 = (2^3 + 5) A kettő hatványainak összege 3, vagyis egy Lucas szám.
21 = (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 4, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 5.
34 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 7, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 10, (vagyis az előző kettő összege).
55 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 11, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 15, (vagyis az előző kettő összege).
89 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) + (2^3 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 18, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 25, (vagyis az előző kettő összege).
144 = (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) + (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^3 + 5) + (2^4 + 5) + (2^4 + 5) A kettő hatványainak összege 29, vagyis egy Lucas szám, az 5-ös együtthatók összege 40, (vagyis az előző kettő összege).
Tehát ha a Fibonacci számokat kettő hatványainak és ötnek az összegeire bontjuk, akkor a kettő hatványkitevőinek az összege mindig egy Lucas számot ad ki, az ötnek az összegei pedig az előző két összegnek az összegei a Fibonacci számok logikájának megfelelően. Ezen felbuzdulva megpróbáltam ugyanígy elemeire bontani a Lucas számokat is, ezúttal a kettő hatványainak és a háromnak az összegeire.
3
4
7 = (2^2 + 3) A kettő hatványainak összege 2, vagyis egy Fibonacci szám.
11 = (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 3, vagyis egy Fibonacci szám.
18 = (2^2 + 3) + (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 5, vagyis egy Fibonacci szám, a hármas együtthatók összege 6, vagyis az előző két szám összege.
29 = (2^2 + 3) + (2^3 + 3) + (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 8, vagyis egy Fibonacci szám, a hármas együtthatók összege 9, vagyis az előző két szám összege.
47 = (2^2 + 3) + (2^3 + 3) + (2^3 + 3) + (2^2 + 3) + (2^3 + 3) A kettő hatványainak összege 13, vagyis egy Fibonacci szám, a hármas együtthatók összege 14, vagyis az előző két szám összege.
Tehát a kettő hatványkitevőinek összegei itt mindig egy Fibonacci számot adnak ki a hármas szám összegei pedig mindig az előző két összeg összegei, mint az imént. Ezután a 3-nál egyel nagyobb 4-es szám összegeit próbáltam hozzáadni a kettő így képzett hatványainak az összegeihez.
8 = (2^2 + 4)
12 = (2^3 + 4)
20 = (2^3 + 4) + (2^2 + 4)
32 = (2^3 + 4) + (2^2 + 4) + (2^3 + 4)
52 = (2^3 + 4) + (2^2 + 4) + (2^3 + 4) + (2^3 + 4) + (2^2 + 4)
Amint láthatjuk kaptunk egy a Fibonacci és a Lucas számokhoz hasonló számsorozatot, ahol szintén mindig a legutolsó két szám összegéből képezzük a következő számot, és ami így egy magasabb rendű Lucas számnak tekinthető mindjárt mondom, hogy miért. Először azonban tegyük meg még egyszer ugyanezt 5 összegeivel is:
9 = (2^2 + 5)
13 = (2^3 + 5)
22 = (2^3 + 5) + (2^2 + 5)
35 = (2^3 + 5) + (2^2 + 5) + (2^3 + 5)
57 = (2^3 + 5) + (2^2 + 5) + (2^3 + 5) + (2^3 + 5) + (2^2 + 5)
Láthatjuk, hogy itt is hasonló eredményre jutottunk, de vajon miért tekinthetőek ezek a számok magasabb rendű Lucas számoknak, és nem csupán önkényesen képzett Fibonacci szerű számsorozatoknak? Ennek a megértéséhez próbáljuk meg kivonni a Fibonacci számokat a Lucas számokból.
3 – 2 = 1
4 – 3 = 1
7 – 5 = 2
11 – 8 = 3
18 – 13 = 5
29 – 21 = 8
47 – 34 = 13
Láthatjuk, hogy Fibonacci számokat kaptunk eredményül, tehát a Lucas számok nem mások, mint két egymásra rétegzett Fibonacci számsor összegei. Most vonjuk ki az általunk képzett magasabb rendű Lucas számokból először a Lucas számokat, majd a második magasabb rendű Lucas számsorból az első magasabb rendű Lucas számsort.
8 – 3 = 5
12 – 4 = 8
20 – 7 = 13
32 – 11 = 21
52 – 18 = 34
9 – 8 = 1
13 – 12 = 1
22 – 20 = 2
35 – 32 = 3
57 – 52 = 5
Láthatjuk, hogy ugyancsak Fibonacci számokat kaptunk eredményül, tehát az így képzett számsorok azért tekinthetőek magasabb rendű Lucas számoknak, mert a Lucas számokhoz hasonlóan szintén egymásra rétegzett Fibonacci számok összegeinek tekinthetőek, és ezt nyilvánvalóan egészen a végtelenségig folytathatjuk, mindig új magasabb rendű Lucas számokat képezve. A magasabb rendű Lucas számok képzésének módszere általam képletbe foglalva, talán nem túl szakszerűen, tehát:
(F2^1 + Fn) = F → ∞ Ahol (F) a Fibonacci számokat jelöli, (n) pedig egy mindig egyel növekvő, változó számot.
Ha pedig a fibonacci számok felbontásával kapott sorozatok együtthatóihoz adunk hozzá egyet, akkor pedig egészen újfajta sorozatokat kapunk, amelyeket én nem tudok hová tenni.
8 = (2^2 + 4)
14 = (2^3 + 6)
22 = (2^4 + 6)
36 = (2^3 + 6) + (2^4 + 6)
9 = (2^2 + 5)
15 = (2^3 + 7)
23 = (2^4 + 7)
38 = (2^3 + 7) + (2^4 + 7)
Felhasznált irodalom:
Wikipédia: Fibonacci-számok https://hu.wikipedia.org/wiki/Fibonacci-sz%C3%A1mok
2016. április 1., péntek
A hungarizmus és a román vasgárda ideológiájának összebékítése a modern technika eszméivel
A biomatika egy vadonatúj tudományág, amelynek művelésére nemrég alapítottak egy intézetet az Óbudai Egyetemen. Ez az új tudományág egyesíteni akarja az orvostudományt a számítógéptudományt és a mérnöki tudományokat, amelynek nyomán olyan feladatokat akar megoldani az orvostudományokban, mint a mesterséges hasnyálmirigy előállítása vagy modern mesterséges kéz előállítása, tehát lényegében az emberi szervek és testrészek helyettesítését akarja megoldani mérnöki és informatikai produktumokkal. A bionika ezzel szemben olyan már régóta létező tudományág, amely azt vizsgálja, hogy hogyan lehet felhasználni a természetben jelenlévő élőlények, így: növények, állatok egyes képességeit, mint például a madarak repülni tudását a mérnöki tervezésben. Így például a madarak repülési képességét a repülőgépek tervezésében.
"A bioinformatikával ellentétben (mely elsősorban a szöveg alapú biológiai adatok információfeldolgozásával foglalkozik) a biomatika a szövet, a sejt és a molekuláris biológia, valamint a mérnöki tudományterületek, mint az orvosi mechatronika, a komplex infrastruktúrák (gépek/berendezések) területein mozog. A „biomatika” fogalma 1994 táján született meg, elsősorban a túlságosan elméleti és számításorientált bioinformatikától való megkülönböztetés érdekében. A biomatika nemcsak elméleti biológiával, modellalkotással foglalkozik, hanem kutatási területei közé sorolja a biológiai problémák a mechanikai, a tervezési és a mesterséges (szintetikus) aspektusait is, ezek gyakorlati megvalósítását is beleértve (mű szív, mesterséges hasnyálmirigy létrehozása stb.)."
Én arra gondoltam, hogy esetleg egyesíteni lehetne a két tudományt, és olyan mérnöki, illetve informatikai produktumokat is tervezni lehetne, amelyek helyettesítik egy ember valamely szervét vagy testrészét, mint például az emberi izomzatot, és így beültethetőek egy emberbe, viszont oly módon kellene megtervezni ezeket a mérnöki produktumokat, hogy azok magukon hordozzák egyes állatoknak az emberekét bizonyos fokig meghaladó képességeit. Így például olyan beültethető izomzatot tervezhetnénk az emberek számára, amely egy gorilla erejét hordozza magában. Vagy például olyan tüdőt is tervezhetnénk az emberek számára, amely bizonyos magas hegyvidékekben élő állatok tüdejéhez hasonlóan a kisebb oxigéntartalmú levegőt is megfelelően fel tudja dolgozni az emberi szervezet számára. Ezek csak példák, de kitűnően szemléltetik, hogy hogyan lehetne egyesíteni ezt a két tudományt a jövőben.
Azonban ahogy a biomatikát lehet egyesíteni a bionikával, úgy véleményem szerint a bionikát is lehet egyesíteni a geográfiával és az informatikával. A http://www.asknature.org/ nevű adatbázis olyan bionikai adatbázisnak tekinthető, amely tartalmazza és kereshetővé teszi minden egyes élőlénynek azon tulajdonságait, amely felhasználható valamely műszaki vagy természettudományi szakágban a kutatásban és a tervezésben, ha egy élőlénynek van ilyen.
Charles Darwin: Fajunk eredete című könyve az egyik legismertebb tudományos írás a világon, de ez az ismertség inkább csak a mű címére igaz, mivel talán éppen a cím ilyen fokú ismertsége miatt, elég kevés azoknak a száma, akik a kezükbe veszik és elejétől a végéig elolvassák ezt a könyvet. Darwinnak a könyvben kifejtett evolúciós elméletéről annyi terjedt el a köztudatban, hogy az élővilágban az állat és növényfajok a természetes kiválasztódás útján fejlődnek, vagyis a természet zord körülményei között csak az arra legrátermettebb egyedek maradnak életben, akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és így mindig a leginkább alkalmazkodóképes fajok viszik tovább az evolúció fonalát. Azonban Darwin elmélete ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezett, ugyanis a természetes kiválasztás csak az egyik eleme volt az elméletnek.
Darwin elmélete lényegében a modern mezőgazdaság fajnemesítési módszereit veszi alapul, ahol az állattenyésztők és a növénytermesztők kiválogatnak bizonyos számukra előnyös tulajdonságú egyedeket az általuk kezelt növény és állatpopulációkból, és ezeket a tulajdonságokat generációkon át felhalmozzák úgy, hogy csak az adott tulajdonságokkal rendelkező egyedeket engedik egymással párosodni.
Darwin szerint a természet is a mezőgazdászokhoz hasonlóan alkalmazza ezt a módszert, vagyis bizonyos állati és növényi egyedek tulajdonságainak kiválogatását és felhalmozását. Ahogy az embereknél úgy az állatoknál is az egyes fajok egyedei a faji egység ellenére kisebb-nagyobb alkati különbségekkel születnek a világra Így például nagyobb termet, erősebb izomzat stb.. Ha pedig a faj, vagy a faj egyedeinek egy-egy csoportja az eredetitől eltérő természeti körülmények közé kerül, mint amikor megváltozik az éghajlat az adott területen, vagy a faj egy meghatározott csoportja más földrajzi körülmények közé vándorol, akkor érdekes dolog történik. A fajon vagy fajcsoporton belül nyilvánvalóan csak azok az egyedek maradhatnak életben, akik a megváltozott körülmények között a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz szükségesek.
Például, ha az új földrajzi környezetben sok oroszlán van, amelyek az adott faj, vagy fajcsoport egyedeire vadásznak, akkor nyilván csak azok maradnak életben, akik az oroszlán elől a leggyorsabban el tudnak futni. Ha pedig csak ezek az egyedek maradnak életben, akkor az adott földrajzi területen csak a gyorsaság és a többi olyan tulajdonság fog továbböröklődni, amelyek a túléléshez szükségesek. Tehát ezek a tulajdonságok a mezőgazdasági fajnemesítéshez hasonlóan kiválogatódnak és felhalmozódnak, és mivel az új körülmények között az adott faj egyedei csak ezeket a tulajdonságait használja, a használat során csak az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó tevékenységeknek a gyakorlásához szükséges szervek fejlődnek, míg más szervek a használat mellőzése során elcsökevényesednek, és így lassan új faj keletkezik.
Tehát Darwin elmélete nemcsak a természetes kiválasztás gondolatán alapul, hanem elméletének éppúgy alapvető eleme az a tudományos eszmerendszer, amit Darwin elődje Lamarck állított fel, aki azt vallotta, hogy a természetben a fajokat nem a természetes kiválasztás, hanem csak a külső hatások alakítják, vagyis ha egy faj hideg időjárási körülmények közé kerül, akkor bundát növeszt, ha ragadozók támadják, akkor karmokat növeszt, amelyekkel védekezhet, és így tovább. Darwin szerint a fajok kialakulását egyszerre befolyásolja a természetes kiválogatódás, és a külső körülmények, ahol Lamarck gondolatát úgy fejleszti tovább, hogy a külső körülmények a használaton keresztül befolyásolják a fajok fejlődését, és Darwin a használat kapcsán szó szerint statisztikai fogalmakat használ, hogy a gyakran használt szervekkel korrelálva csökevényesednek el a ritkábban használt szervek, mivel kevesebb táplálék vándorol oda a testből.
A geográfia és az informatika pedig magától értetődően mindenki által ismert tudományok. A geográfia, vagyis a földrajztudományi a földfelszín éghajlati, domborzati stb., viszonyait vizsgálja. Az informatika pedig a számítástechnika egyik szinonimájának tekinthető. Darwin elméletében így egyaránt szerepet kap a véletlen és a szükségszerűség is a fajok fejlődésének folyamatában. A darwini evolúciót már sokféleképpen próbálták szimulálni a modern számítástechnika eszközeivel különféle célokból. Én egy olyan szimulációt gondoltam el, amely egy olyan adatbázison alapulna, amelybe betáplálnák a mai földfelszín egészének földrajzi adatait, továbbá a ma létező élőlények biológiai felépítésének adatait. Ez a szimuláció pedig egyrészt szimulálná a földrajzi környezet jövőbeni változásait, így: az éghajlat, a domborzati viszonyok stb., változásait, hiszen a Darwini elméletben a fajok alkalmazkodása főképp a földrajzi környezethez való alkalmazkodást jelenti.
Továbbá szimulálná a földrajzi környezet változásaival párhuzamosan előálló jövőbeli biológiai változásokat is a fajok jellegzetességeiben az Asknature nevű adatbázis adatait is alapul véve. Ezekből a változásokból pedig folyamatosan kielemezné azokat az új fajtabeli jellegzetességeket, amelyeknek a műszaki és a mérnöki tervezésben még hasznát vehetjük az Asknature című adatbázisban leírtakon kívül. Egy ilyen számítógépes rendszerrel egy folyamatosan változó, mindig új technológiai ötleteket produkáló rendszert kapnánk, amely valóban egyesítené a bionika, a földrajztudomány és az informatika tudományágait, és mint ilyennel folyamatosan anyagot szolgáltathatnánk a biomatikát és a bionikát egyesítő, a cikk elején leírt tudományágnak is, amely mind magasabbra emelné az ember fizikai, és talán szellemi képességeit is egy magasabb evolúciós szintre emelve őt. Így az embert magasabb fejlődési szintekre emelő szellem egyenesen a földrajzi létszférából áramlana.
Melyik filozófus munkásságához köthető ez az elgondolás? Kerkápoly Károly Világtörténet észtanilag előadva című könyvében az emberiség történetét elemzi saját bevallása szerint a hegeliánus filozófia tanításaira alapozva. Kerkápoly szerint az ember nem más, mint véges szellem, aki szellemi létéből fakadóan a teljes szabadságra, vagyis léte teljes kibontakoztatása felé törekszik, de ezt véges mivoltából fakadóan, vagy másként természeti kötöttségeinél fogva soha nem érheti el, csak folyamatosan törekedhet erre. Az emberiség története pedig nem más, mint az ember, mint véges szellem létének folyamatos kibontakozása, tehát az ember folyamatos haladása a teljes szabadság felé, és az emberi történelem minden szakasza egy-egy lépcsőfok a teljes szabadság felé való haladásban.
Ugyanakkor az emberiség folyamatos fejlődése és haladása nemcsak az emberiség egészében, hanem főként annak egyes részeiben, vagyis a különféle népfajokban, népcsaládokban és azoknak egyes egyedeiben megy végbe. Ezeknek a különféle népfajoknak és nemzeteknek, illetve az egyes embereknek természetesen saját egyéni céljaik vannak, amelyek azonban hosszú távon sohasem ellenkeznek az emberiségnek, mint egésznek a céljaival. Ezek a különféle népfajok a történelem folyamán államokká és nemzetekké állnak össze, amelyeknek saját jogrendszerei erkölcsei és kultúrái vannak.
Ebben a folyamatban, tehát a nemzetek jogrendszereinek, erkölcseinek és kultúráinak kialakulásában pedig nagy szerepet játszik az ember és természeti, pontosabban földrajzi környezetének a kölcsönhatása, hiszen az ember nem vonhatja ki magát az őt körülvevő földrajzi környezet törvényszerűségei alól. Ugyanakkor a földrajzi-természeti környezet, mint olyan nem forrása a történelmi fejlődésnek, hanem csak az azzal kölcsönhatásban álló, és azt folyamatosan átalakító ember, aki mint a szabadság felé törekvő szellem igyekszik legyőzni az őt körülvevő természet béklyóit. Ebben a folyamatban először az egyes emberi egyedek nemzetekké, majd a nemzetek magasabb rendű állami alakulatokká állnak össze. Mint például az egyesült nemzetek Európája, és így tovább, tehát az emberiség egyes részeinek céljai a teljes szabadságért való folyamatos küzdelemben egyre inkább közelednek az emberiség általános céljai felé, ahogy ennek folytán az ember által átalakított földrajzi környezet is egyre inkább egységesül mind nagyobb államalakulatokban. Tehát azt mondhatjuk, hogy az ember, mint a természet részeként funkcionáló szellem folyamatosan áthatja, továbbá fejlődésre és egységesülésre készteti az őt körülvevő földrajzi-természeti környezetet.
A bionikát és a biomatikát egyesítő új tudományág, továbbá a geográfiát, az informatikát és a bionikát egyesítő számítógépes rendszer gondolata tehát Kerkápoly Károly filozófiai munkásságához köthető, akinek gondolatai két politikai mozgalomnak adtak eddig táptalajt, a Szálasi Ferenc által kidolgozott hungarizmusnak, és a vasgárda nevű román szélsőjobboldali mozgalom ideológiájának. Szálasi Ferenc hungarizmusának konnacionalista gondolatában egy az egyben átveszi Kerkápoly filozófiai eszméit, hogy Európa nemzeteit a földrajzi tér keretein belül kell tovább fejleszteni és egyesíteni. A román vasgárda ideológiájában pedig a román parasztság ortodox, keleti keresztény hitben megkeresztelt vallásos, földművelő életmódjából próbálnak valamiféle állandó fejlődésre orientált, heroikus életmódot és szellemiséget kicsíráztatni és magukévá tenni a vasgárda mozgalom tagjai. Mind a két szélsőjobboldali mozgalom erősen technikaellenes eszméket tett magáévá története során, de talán ha mozgalmaik filozófiai alapjait fent leírt módon összebékítjük a technika és a tudomány eszméivel, ha az ember fizikai és szellemi fejlődését közvetlenül a technika segítségével segítjük elő a szellemnek és az eszmének a földrajzi létszférából való kiemelésével, és az emberbe való beépítésével, akkor talán összebékíthetjük ezeket az emberi fejlődésre egyébként nagyon veszélyes szélsőjobboldali mozgalmakat a modernitás és a technika eszméivel.
Felhasznált Irodalom:
Wikipédia: Hungarizmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Hungarizmus
Wikipédia: Vasgárda https://hu.wikipedia.org/wiki/Vasg%C3%A1rda
Joó Tibor: Történetfilozófia és metafizika, 2001.
Charles Darwin: A fajok eredete, Typotex Kiadó, 2009.
Wikipédia: Bionika https://hu.wikipedia.org/wiki/Bionika
http://www.asknature.org/
Wikipédia: Biogeográfia https://hu.wikipedia.org/wiki/Biogeogr%C3%A1fia
Biomatika Intézet http://uni-obuda.hu/neumann/biomatika-intezet
Bionika https://hu.wikipedia.org/wiki/Bionika
Robotika és orvosi informatika az Óbudai Egyetemen http://bmi.nik.uni-obuda.hu/tudomanyunnepe
"A bioinformatikával ellentétben (mely elsősorban a szöveg alapú biológiai adatok információfeldolgozásával foglalkozik) a biomatika a szövet, a sejt és a molekuláris biológia, valamint a mérnöki tudományterületek, mint az orvosi mechatronika, a komplex infrastruktúrák (gépek/berendezések) területein mozog. A „biomatika” fogalma 1994 táján született meg, elsősorban a túlságosan elméleti és számításorientált bioinformatikától való megkülönböztetés érdekében. A biomatika nemcsak elméleti biológiával, modellalkotással foglalkozik, hanem kutatási területei közé sorolja a biológiai problémák a mechanikai, a tervezési és a mesterséges (szintetikus) aspektusait is, ezek gyakorlati megvalósítását is beleértve (mű szív, mesterséges hasnyálmirigy létrehozása stb.)."
Én arra gondoltam, hogy esetleg egyesíteni lehetne a két tudományt, és olyan mérnöki, illetve informatikai produktumokat is tervezni lehetne, amelyek helyettesítik egy ember valamely szervét vagy testrészét, mint például az emberi izomzatot, és így beültethetőek egy emberbe, viszont oly módon kellene megtervezni ezeket a mérnöki produktumokat, hogy azok magukon hordozzák egyes állatoknak az emberekét bizonyos fokig meghaladó képességeit. Így például olyan beültethető izomzatot tervezhetnénk az emberek számára, amely egy gorilla erejét hordozza magában. Vagy például olyan tüdőt is tervezhetnénk az emberek számára, amely bizonyos magas hegyvidékekben élő állatok tüdejéhez hasonlóan a kisebb oxigéntartalmú levegőt is megfelelően fel tudja dolgozni az emberi szervezet számára. Ezek csak példák, de kitűnően szemléltetik, hogy hogyan lehetne egyesíteni ezt a két tudományt a jövőben.
Azonban ahogy a biomatikát lehet egyesíteni a bionikával, úgy véleményem szerint a bionikát is lehet egyesíteni a geográfiával és az informatikával. A http://www.asknature.org/ nevű adatbázis olyan bionikai adatbázisnak tekinthető, amely tartalmazza és kereshetővé teszi minden egyes élőlénynek azon tulajdonságait, amely felhasználható valamely műszaki vagy természettudományi szakágban a kutatásban és a tervezésben, ha egy élőlénynek van ilyen.
Charles Darwin: Fajunk eredete című könyve az egyik legismertebb tudományos írás a világon, de ez az ismertség inkább csak a mű címére igaz, mivel talán éppen a cím ilyen fokú ismertsége miatt, elég kevés azoknak a száma, akik a kezükbe veszik és elejétől a végéig elolvassák ezt a könyvet. Darwinnak a könyvben kifejtett evolúciós elméletéről annyi terjedt el a köztudatban, hogy az élővilágban az állat és növényfajok a természetes kiválasztódás útján fejlődnek, vagyis a természet zord körülményei között csak az arra legrátermettebb egyedek maradnak életben, akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és így mindig a leginkább alkalmazkodóképes fajok viszik tovább az evolúció fonalát. Azonban Darwin elmélete ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezett, ugyanis a természetes kiválasztás csak az egyik eleme volt az elméletnek.
Darwin elmélete lényegében a modern mezőgazdaság fajnemesítési módszereit veszi alapul, ahol az állattenyésztők és a növénytermesztők kiválogatnak bizonyos számukra előnyös tulajdonságú egyedeket az általuk kezelt növény és állatpopulációkból, és ezeket a tulajdonságokat generációkon át felhalmozzák úgy, hogy csak az adott tulajdonságokkal rendelkező egyedeket engedik egymással párosodni.
Darwin szerint a természet is a mezőgazdászokhoz hasonlóan alkalmazza ezt a módszert, vagyis bizonyos állati és növényi egyedek tulajdonságainak kiválogatását és felhalmozását. Ahogy az embereknél úgy az állatoknál is az egyes fajok egyedei a faji egység ellenére kisebb-nagyobb alkati különbségekkel születnek a világra Így például nagyobb termet, erősebb izomzat stb.. Ha pedig a faj, vagy a faj egyedeinek egy-egy csoportja az eredetitől eltérő természeti körülmények közé kerül, mint amikor megváltozik az éghajlat az adott területen, vagy a faj egy meghatározott csoportja más földrajzi körülmények közé vándorol, akkor érdekes dolog történik. A fajon vagy fajcsoporton belül nyilvánvalóan csak azok az egyedek maradhatnak életben, akik a megváltozott körülmények között a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz szükségesek.
Például, ha az új földrajzi környezetben sok oroszlán van, amelyek az adott faj, vagy fajcsoport egyedeire vadásznak, akkor nyilván csak azok maradnak életben, akik az oroszlán elől a leggyorsabban el tudnak futni. Ha pedig csak ezek az egyedek maradnak életben, akkor az adott földrajzi területen csak a gyorsaság és a többi olyan tulajdonság fog továbböröklődni, amelyek a túléléshez szükségesek. Tehát ezek a tulajdonságok a mezőgazdasági fajnemesítéshez hasonlóan kiválogatódnak és felhalmozódnak, és mivel az új körülmények között az adott faj egyedei csak ezeket a tulajdonságait használja, a használat során csak az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó tevékenységeknek a gyakorlásához szükséges szervek fejlődnek, míg más szervek a használat mellőzése során elcsökevényesednek, és így lassan új faj keletkezik.
Tehát Darwin elmélete nemcsak a természetes kiválasztás gondolatán alapul, hanem elméletének éppúgy alapvető eleme az a tudományos eszmerendszer, amit Darwin elődje Lamarck állított fel, aki azt vallotta, hogy a természetben a fajokat nem a természetes kiválasztás, hanem csak a külső hatások alakítják, vagyis ha egy faj hideg időjárási körülmények közé kerül, akkor bundát növeszt, ha ragadozók támadják, akkor karmokat növeszt, amelyekkel védekezhet, és így tovább. Darwin szerint a fajok kialakulását egyszerre befolyásolja a természetes kiválogatódás, és a külső körülmények, ahol Lamarck gondolatát úgy fejleszti tovább, hogy a külső körülmények a használaton keresztül befolyásolják a fajok fejlődését, és Darwin a használat kapcsán szó szerint statisztikai fogalmakat használ, hogy a gyakran használt szervekkel korrelálva csökevényesednek el a ritkábban használt szervek, mivel kevesebb táplálék vándorol oda a testből.
A geográfia és az informatika pedig magától értetődően mindenki által ismert tudományok. A geográfia, vagyis a földrajztudományi a földfelszín éghajlati, domborzati stb., viszonyait vizsgálja. Az informatika pedig a számítástechnika egyik szinonimájának tekinthető. Darwin elméletében így egyaránt szerepet kap a véletlen és a szükségszerűség is a fajok fejlődésének folyamatában. A darwini evolúciót már sokféleképpen próbálták szimulálni a modern számítástechnika eszközeivel különféle célokból. Én egy olyan szimulációt gondoltam el, amely egy olyan adatbázison alapulna, amelybe betáplálnák a mai földfelszín egészének földrajzi adatait, továbbá a ma létező élőlények biológiai felépítésének adatait. Ez a szimuláció pedig egyrészt szimulálná a földrajzi környezet jövőbeni változásait, így: az éghajlat, a domborzati viszonyok stb., változásait, hiszen a Darwini elméletben a fajok alkalmazkodása főképp a földrajzi környezethez való alkalmazkodást jelenti.
Továbbá szimulálná a földrajzi környezet változásaival párhuzamosan előálló jövőbeli biológiai változásokat is a fajok jellegzetességeiben az Asknature nevű adatbázis adatait is alapul véve. Ezekből a változásokból pedig folyamatosan kielemezné azokat az új fajtabeli jellegzetességeket, amelyeknek a műszaki és a mérnöki tervezésben még hasznát vehetjük az Asknature című adatbázisban leírtakon kívül. Egy ilyen számítógépes rendszerrel egy folyamatosan változó, mindig új technológiai ötleteket produkáló rendszert kapnánk, amely valóban egyesítené a bionika, a földrajztudomány és az informatika tudományágait, és mint ilyennel folyamatosan anyagot szolgáltathatnánk a biomatikát és a bionikát egyesítő, a cikk elején leírt tudományágnak is, amely mind magasabbra emelné az ember fizikai, és talán szellemi képességeit is egy magasabb evolúciós szintre emelve őt. Így az embert magasabb fejlődési szintekre emelő szellem egyenesen a földrajzi létszférából áramlana.
Melyik filozófus munkásságához köthető ez az elgondolás? Kerkápoly Károly Világtörténet észtanilag előadva című könyvében az emberiség történetét elemzi saját bevallása szerint a hegeliánus filozófia tanításaira alapozva. Kerkápoly szerint az ember nem más, mint véges szellem, aki szellemi létéből fakadóan a teljes szabadságra, vagyis léte teljes kibontakoztatása felé törekszik, de ezt véges mivoltából fakadóan, vagy másként természeti kötöttségeinél fogva soha nem érheti el, csak folyamatosan törekedhet erre. Az emberiség története pedig nem más, mint az ember, mint véges szellem létének folyamatos kibontakozása, tehát az ember folyamatos haladása a teljes szabadság felé, és az emberi történelem minden szakasza egy-egy lépcsőfok a teljes szabadság felé való haladásban.
Ugyanakkor az emberiség folyamatos fejlődése és haladása nemcsak az emberiség egészében, hanem főként annak egyes részeiben, vagyis a különféle népfajokban, népcsaládokban és azoknak egyes egyedeiben megy végbe. Ezeknek a különféle népfajoknak és nemzeteknek, illetve az egyes embereknek természetesen saját egyéni céljaik vannak, amelyek azonban hosszú távon sohasem ellenkeznek az emberiségnek, mint egésznek a céljaival. Ezek a különféle népfajok a történelem folyamán államokká és nemzetekké állnak össze, amelyeknek saját jogrendszerei erkölcsei és kultúrái vannak.
Ebben a folyamatban, tehát a nemzetek jogrendszereinek, erkölcseinek és kultúráinak kialakulásában pedig nagy szerepet játszik az ember és természeti, pontosabban földrajzi környezetének a kölcsönhatása, hiszen az ember nem vonhatja ki magát az őt körülvevő földrajzi környezet törvényszerűségei alól. Ugyanakkor a földrajzi-természeti környezet, mint olyan nem forrása a történelmi fejlődésnek, hanem csak az azzal kölcsönhatásban álló, és azt folyamatosan átalakító ember, aki mint a szabadság felé törekvő szellem igyekszik legyőzni az őt körülvevő természet béklyóit. Ebben a folyamatban először az egyes emberi egyedek nemzetekké, majd a nemzetek magasabb rendű állami alakulatokká állnak össze. Mint például az egyesült nemzetek Európája, és így tovább, tehát az emberiség egyes részeinek céljai a teljes szabadságért való folyamatos küzdelemben egyre inkább közelednek az emberiség általános céljai felé, ahogy ennek folytán az ember által átalakított földrajzi környezet is egyre inkább egységesül mind nagyobb államalakulatokban. Tehát azt mondhatjuk, hogy az ember, mint a természet részeként funkcionáló szellem folyamatosan áthatja, továbbá fejlődésre és egységesülésre készteti az őt körülvevő földrajzi-természeti környezetet.
A bionikát és a biomatikát egyesítő új tudományág, továbbá a geográfiát, az informatikát és a bionikát egyesítő számítógépes rendszer gondolata tehát Kerkápoly Károly filozófiai munkásságához köthető, akinek gondolatai két politikai mozgalomnak adtak eddig táptalajt, a Szálasi Ferenc által kidolgozott hungarizmusnak, és a vasgárda nevű román szélsőjobboldali mozgalom ideológiájának. Szálasi Ferenc hungarizmusának konnacionalista gondolatában egy az egyben átveszi Kerkápoly filozófiai eszméit, hogy Európa nemzeteit a földrajzi tér keretein belül kell tovább fejleszteni és egyesíteni. A román vasgárda ideológiájában pedig a román parasztság ortodox, keleti keresztény hitben megkeresztelt vallásos, földművelő életmódjából próbálnak valamiféle állandó fejlődésre orientált, heroikus életmódot és szellemiséget kicsíráztatni és magukévá tenni a vasgárda mozgalom tagjai. Mind a két szélsőjobboldali mozgalom erősen technikaellenes eszméket tett magáévá története során, de talán ha mozgalmaik filozófiai alapjait fent leírt módon összebékítjük a technika és a tudomány eszméivel, ha az ember fizikai és szellemi fejlődését közvetlenül a technika segítségével segítjük elő a szellemnek és az eszmének a földrajzi létszférából való kiemelésével, és az emberbe való beépítésével, akkor talán összebékíthetjük ezeket az emberi fejlődésre egyébként nagyon veszélyes szélsőjobboldali mozgalmakat a modernitás és a technika eszméivel.
Felhasznált Irodalom:
Wikipédia: Hungarizmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Hungarizmus
Wikipédia: Vasgárda https://hu.wikipedia.org/wiki/Vasg%C3%A1rda
Joó Tibor: Történetfilozófia és metafizika, 2001.
Charles Darwin: A fajok eredete, Typotex Kiadó, 2009.
Wikipédia: Bionika https://hu.wikipedia.org/wiki/Bionika
http://www.asknature.org/
Wikipédia: Biogeográfia https://hu.wikipedia.org/wiki/Biogeogr%C3%A1fia
Biomatika Intézet http://uni-obuda.hu/neumann/biomatika-intezet
Bionika https://hu.wikipedia.org/wiki/Bionika
Robotika és orvosi informatika az Óbudai Egyetemen http://bmi.nik.uni-obuda.hu/tudomanyunnepe
Végtelen úton
Végtelen úton
Nehéz halovány
Csönd árnyéka
Borul merengő
arcodon, a gyenge
Fény, mint emlékek
Búskomor őre
Vándorol át
A néma tájon.
És a messzeségben,
Mint hanyatló emlékezet
Eltűnik, elenyészik
Lassan a fájdalom.
Holt tünemény
Vagyunk, mely
A kövek csendjének
Adja át helyét,
Mintha soha nem is
Nyerte volna
El a lét kegyét.
A vers Matheus De Perusio: Rondeau-refrain című zeneművének hatására készült. A zene itt meghallgatható:
https://play.spotify.com/album/5beNxR4ovxBZVYUO9mBE8N
Nehéz halovány
Csönd árnyéka
Borul merengő
arcodon, a gyenge
Fény, mint emlékek
Búskomor őre
Vándorol át
A néma tájon.
És a messzeségben,
Mint hanyatló emlékezet
Eltűnik, elenyészik
Lassan a fájdalom.
Holt tünemény
Vagyunk, mely
A kövek csendjének
Adja át helyét,
Mintha soha nem is
Nyerte volna
El a lét kegyét.
A vers Matheus De Perusio: Rondeau-refrain című zeneművének hatására készült. A zene itt meghallgatható:
https://play.spotify.com/album/5beNxR4ovxBZVYUO9mBE8N
2016. március 28., hétfő
Holt fátyol
Holt fátyol
Vetül reám,
Búcsú éneked
Visszhangzik
Öreg várak
Szél borzolta
Fák között.
Elmúló rigmusokban
Telepszik lassan
A tájra a fájdalom.
Mintha egekben
Látna téged
Lelkem, suttogó
Halk szavak
Között, elmúló
Csend orgiájában
A létnek, hol
Éltünkben nem
Láthatjuk egymást,
Mégis áthatol
létünk fátyolködén
A lélek.
A vers Codex Chantilly: Adieu vous di, tres doulce compaygnie című zeneművének hatására készült.
A zene itt meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=0k_4fV9tfss
Vetül reám,
Búcsú éneked
Visszhangzik
Öreg várak
Szél borzolta
Fák között.
Elmúló rigmusokban
Telepszik lassan
A tájra a fájdalom.
Mintha egekben
Látna téged
Lelkem, suttogó
Halk szavak
Között, elmúló
Csend orgiájában
A létnek, hol
Éltünkben nem
Láthatjuk egymást,
Mégis áthatol
létünk fátyolködén
A lélek.
A vers Codex Chantilly: Adieu vous di, tres doulce compaygnie című zeneművének hatására készült.
A zene itt meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=0k_4fV9tfss
Nietzsche és Marx
Marx és Nietzsche eszméinek összehasonlítását tudtommal még senki nem végezte el, ezért a legtöbben nem tudják, hogy mennyi párhuzam vonható a két filozófus munkássága közé. Sebestyén Jenő Nietzsche és Kálvin című könyvében arról ír, hogy a két személy, konkrétan Nietzsche és Kálvin személyisége és tanításai között a különbségek mellett sok hasonlóság van, amelyekkel eddig még nem foglalkozott a szakirodalom. Nietzschét kezdi el elemezni elsőként, akiről leírja, hogy eszméi nagyon veszélyesek a kereszténységre nézve, de őt magát személy szerint nagyon tehetséges és jobbra érdemes lángelmének tartja, aki az igazságot kereste, de eltévedt az eszmék útvesztőjében.
Ő maga vallásos, keresztény neveltetésben részesült, gyermekkorában komoly elkötelezettséget tanúsított a vallás iránt, később teológiai tanulmányokat is folytatott, de aztán elfordult a kereszténységtől, amiben a magasabb rendű emberi minőség iránti vonzódása és minden alacsonyabb rendű, hétköznapi és átlagos, csak a tömegemberre jellemző emberi minőség elutasítása vezette. Gyűlölte a tömeget, az átlagost, aki nem mutat fel semmilyen különleges, csak a magasabb rendű emberfajtára jellemző minőséget, és a kereszténységet okolta azért, mert eltűnt ez az ókori görög világban szerinte még létező embertípus. Mivel a kereszténység véleménye szerint önmegtagadó erkölcsöket erőltet az emberre, és ezzel elszívja a magasabb rendű ember életenergiáit. Amelyek az evolúciós fejlődés magasabb szintjeire repítenék az embert, mintegy szolgaerkölcsöt téve a felsőbbrendű ember úri moráljának helyébe.
Tehát megalkotta a felsőbbrendű ember ideáját, amely valamiféle új követendő eszményképet, lelkesítő ideát adott az akkor válságban lévő, elgyengült és enervált nyugati civilizáció emberének, hiszen ki ne lelkesedett volna azért, hogy felsőbbrendű emberré válhat, hogy a fejlődés magasabb szintjét képviselő embertípust képviselhet a jövőben. Ez nyilvánvalóan mindenkit lelkesít, azonban Nietzsche számára nem lehetett elegendő csupán leírni, hogy felsőbbrendű ember, hanem az emberiség felé prezentálnia is kellett azt, hogy milyen is a felsőbbrendű ember.
Kereszténység elleni gyűlölete miatt a keresztény etika tagadásán keresztül akarta megalkotni a felsőbbrendű ember mítoszát. Szerinte a kereszténység önmegtagadó etikája az érdek nélküli szeretetre, a mások iránti önfeláldozás nőies és szentimentális életmódjára tanítja az embereket, amely elkorcsosítja az emberi fajt és elszívja annak életerejét, amit a magasabb rendű emberi minőség irányába való haladás kirobbanó energiáitól fosztja meg az emberiséget. Ezért kategorikusan elutasította a tízparancsolatot, és mindenféle keresztény erkölcsöt, ami az önmegtagadásra buzdít. Végül kimondta, hogy a felsőbbrendű embernek joga, sőt kötelessége akár a legerkölcstelenebb dolgokat is elkövetnie a tömegemberrel, az átlagos emberrel szemben, hogy mint felsőbbrendű ember, mint művészzsarnok, vagy diktátor előbbre vigye az emberiség fejlődését.
Emiatt a tanítása miatt pedig Sebestyén szerint olyanok váltak követőivé, akiket ő mélyen megvetett, vagyis a tömegember, az átlag, az alsóbbrendű ember. Akik semmilyen felsőbbrendű emberi minőséget nem mutatnak fel, és nem is akarták megtenni azt az erőfeszítést, hogy ők felsőbbrendű emberré váljanak. Viszont abban a tanításban, hogy a keresztény erkölcs elvetésével válhatunk felsőbbrendű emberré, azt a gondolatot látták viszont, hogy ők erkölcstelenségükben, semmiségükben is felsőbbrendű emberek lehetnek.
Sebestyén szerint ugyanis éppen hogy Nietzsche erkölcsi elveivel ellentétes módon, vagyis csak a legkeményebb önmegtagadás által válhatunk felsőbbrendű emberré. Jézus azon tanításának követésével, hogy legyetek tökéletesek. Csak az állandó önfegyelmezés, a munkában, életmódban való folyamatos tökéletesedés termelhette ki a világtörténelem eddig ismert legnagyobb alakjait, akiket mindnyájan tisztelünk a mai napig, és ennek a folyamatos önmegtagadásból, önfegyelmezésből álló aktív életmódnak volt mintaképe Kálvin a szerző szerint. Aki a protestantizmus egyik ágának megalapítója volt, és tanításait csak két vallási irányzat követi a világon, a mai kálvinizmus és a katolicizmus keretein belül működő jezsuitizmus.
Ő a kereszténységen belül a szerzetesség kontemplatív, a világtól elvonuló szerzetesi ideájának helyébe a folyamatos világi aktivitást állította, méghozzá annak legférfiasabb, legheroikusabb megjelenési formáját, a vállalkozói aktivitást, vagyis a meghatározott életcél megvalósítása irányában kifejtett aktivitást. Ahol a vállalkozó folyamatos erkölcsi öntökéletesítés, önfegyelmezés árán teszi magát mindig alkalmasabbá arra, hogy megvalósítsa életcélját. A kálvinizmusnak ebből az aktív, férfias és heroikus, önfelülmúló szelleméből született meg a modern kapitalizmus, ahol a modern vállalkozó szellemmel átitatott férfiak az állandó és folyamatos heroikus önfelülmúlás útján valósítják a gazdaság fejlődését, vagyis az emberi társadalom magasabb szintre kerülését az evolúció létráján, ahogy azt Nietzsche képzelte. Ennek az aktív vállalkozó szellemnek pedig nem más a motorja a kálvinizmusban, mint a predestináció tana.
A predestináció tana arról szól, hogy Isten eleve elrendelte az embereket üdvözülésre vagy kárhozatra, tehát eleve kiválasztotta azokat, akik üdvözülni fognak, de az ember evilági életmódja, mintegy jelzi, hogy ő e kiválasztott, akit Isten üdvözülésre szánt. Így pedig a sikeres életpálya, az evilági célok megvalósítása mintegy azt a tudatot adja az embernek, hogy őt Isten kiválasztotta valamire, és nincs ennél lelkesítőbb, a céljaim megvalósítására serkentőbb tudat, minthogy Isten engem kiválasztott valamire a szerző szerint. A predestináció tana az, amely kitermelte a kereszténység kálvinista ágában azokat a heroikus, felsőbbrendű embereket, akik alávetették magukat a kapitalista fejlődés nagy céljainak, hogy megvalósítsák az előre haladást a civilizáció fejlődésének létráján.
A keresztény felsőbbrendű ember, vagyis a kálvinista, Nietzsche felsőbbrendű emberével szemben betartja a kereszténység erkölcsi parancsait. Így szolgája annak a közösségnek, amelynek fejlődését a munkájával elősegíti. Viszont ez korántsem az a végtelenségig alázatos és nőies, elolvadó szeretet, amit Nietzsche a kereszténységben bírált. Hanem az atyai, önbecsülésre épülő szeretet ahol a vállalkozó a közösség szolgálójaként is megtartja emberi méltóságát, hiszen mint önmagában magasabb emberi minőségeket megvalósító ember így is felette áll annak a közösségnek, amit szolgál.
A szerző szerint tehát Nietzsche jól tette, hogy megmutatta az emberiség számára a felsőbbrendű ember ideáját, de tévedett, amikor a felsőbbrendű embert a keresztény erkölcs elvetésével akarta megvalósítani, mert azt éppen, hogy csak a keresztény tökéletességeszmény megvalósításával lehet életre hívni, amit a kereszténység területén a kálvinizmus hajt végre a legradikálisabban. Nietzsche esetében az volt a probléma a szerző szerint, hogy nem folytatta le teljes mértékben a keresztény etika tanulmányozását, mert akkor talán előbb-utóbb rátalált volna a kereszténység egyik ágára: a kálvinizmusra, amely etikájában megvalósítja a felsőbbrendű ember ideáját, és visszatalált volna a keresztény eszményekhez. Fent említettem, hogy a szerző utalt a jezsuitizmusra, mint a kálvinizmus katolikus keretek között továbbélő megjelenési formájára, amit nem tart olyan értékesnek, mint a tiszta kálvinizmust, mert szerinte a jezsuitizmust gúzsba köti az a tény, hogy nekik nem csak az általános emberi fejlődést kell szolgálniuk, hanem a katolikus egyház, mint globális szervezet elvárásainak is meg kell felelniük. Én ezzel nem értek egyet.
Én, mint katolikus elfogadom, hogy a katolicizmus az egyetlen egyetemes egyház, amelynek össze kell fognia, a keresztény tanok által átértelmezve, az összes nép partikuláris kulturális és vallási irányzatait, és mindenki csak a katolicizmuson, mint egyetemes egyházon keresztül üdvözülhet. Én nem látok ellentmondást az általános emberi fejlődés és az egyház szolgálata között. Ezért arra buzdítanám a kálvinistákat, hogy térjenek vissza a katolicizmusba ahol, mint új jezsuita rend szolgálhatnák az egyházat és az általános emberi fejlődést, megtartva persze a kálvinizmusra jellemző aktív, heroikus szellemet. Ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg.
Karl Marx Nietzschéhez hasonlóan keresztény, lutheránus családban nevelkedett, amely a zsidó hitről tért át a lutheránizmusra. A fenti szerző gondolatmenetét követve és Marxra alkalmazva az ő esetében is meg fogom állapítani, hogy Nietzschéhez hasonlóan neki is voltak jó gondolatai és tévedései is, amelyek Nietzsche gondolatvilágához nagyon hasonlítanak, és Nietzschéhez hasonlóan bizonyos mértékben ő is párhuzamba állítható a kereszténység egyik ágával. Marx filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabb rendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, és így az emberi történelem osztályharcok története.
A fejlődés dialektikus materialista értelmezése, amely az ipari társadalmat tartja a fejlődés csúcsának, hozta magával Marxnál az ipari kollektivizmus iránti csodálatot, vagyis a munkásosztálynak a gyáripari munkamegosztás körülményei között való együttes munkavégzését, amely a közös, kollektív tulajdonforma idealizálását, és a magántulajdon elvetését is implikálta. Nézzük meg azonban közelebbről, hogy miért is vetette el Marx a magántulajdont, és miért csodálta a munkásosztály ipari kollektivizmusát.
Karl Marx azon törekvése mögé, hogy elutasította a magántulajdont már egészen vad összeesküvéselméleteket gyártottak, miszerint a nyugati világ életformáját akarta volna ezzel aláaknázni és a nyugati világot megsemmisíteni, pedig Marx valódi indokát erre sokan talán egészen gyerekesnek gondolhatják, ugyanis Marx egyszerűen azért utasította el a magántulajdont, mert az egyoldalúvá teszi az embert. Az ő utópikus álma ugyanis a minden oldalról, vagy legalábbis sokoldalúan kiképzett embertípus volt, az emberi képességek maximális kibontakoztatása, amit talán az a mondata világít meg legjobban, hogy a kommunizmusban nem lesznek külön festők, vagy asztalosok, hanem csak emberek, akik festeni is fognak. Igen, ő a sokoldalúan kiképzett embertípus iránti gyerekes rajongás okán utasította el a magántulajdont.
De vajon miért is teszi egyoldalúvá az embert, ha magántulajdona van? Általában a magánvállalkozókra mondják azt, hogy ők tulajdonosok és saját tulajdonukból élnek, és aki volt már vállalkozó az tudhatja, hogy egy vállalkozás irányítása az egész embert kívánó feladat. Ott mindent a vállalkozónak kell szerveznie. A keze alá dolgozó munkások irányítását, az ügyfelekkel és a beszállítókkal való kapcsolattartást, stb. Minden felelősséget a vállalkozónak kell viselnie. Tehát ez egy egész embert kívánó feladat és éppen ezért egy vállalkozó soha nem tudja az övétől eltérő tudományos, vagy művészeti ágakban kiképezni magát, egész egyszerűen azért, mert nincs rá szabadideje, és így menthetetlenül egyoldalúvá válik.
A vállalkozói létet sokan azonosítják a szabadsággal, mert egyfajta függetlenséggel jár együtt, ahol senki nem mondja meg az embernek, hogy mit csináljon, és teljes mértékben a maga ura, ennek viszont ez az ára, hogy az embernek nem lesz szabadideje, és egyoldalúvá válik, legalábbis a marxi gondolkodás szerint, de korunkban szerintem már mondhatjuk, hogy ez objektíve is így van. Éppen ezért Marx a gyáripari kollektívában végzett munkát idealizálta, ahol az embernek nincs saját magántulajdona, hanem egy gyári közösségben dolgozik. Ennek nyilván hátránya az, hogy az ember nem a maga ura, hanem fogaskerék egy gépezetben ahol mások mondják meg, hogy mit csináljon, viszont megvan az az előnye, hogy ha valaki ledolgozta azt a 6-7-8 óráját, megtermelte a napi munkanormát, amit kiadtak neki, akkor a nap hátralévő részében szabadon rendelkezik a szabadidejével és önképzéssel bármivé kiképezheti magát.
Ennek megfelelően Marxnak egyik legfőbb vesszőparipája a munkaidő csökkentése volt a gyáriparban, hogy a proletariátusból valóban új ember, vagy ha úgy tetszik sokoldalúan kiképzett ember legyen megnövekedett szabadidejében. Tehát Marx szerint nem a vállalkozói lét, hanem a munkáslét az igazi szabadság, mert az lehetővé teszi az ember számára, hogy sokoldalúan képzett legyen. Én egyikre sem mondom, hogy az az igazi szabadság, inkább azt mondanám, hogy mind a kettő másfajta szabadság, és van, akinek inkább az egyik felel meg, van, akinek a másik. A technikai fejlődés mai fokán nyilvánvalóan mind a két fajta embertípusra szüksége van a gazdaságnak, gyári kollektívában dolgozó munkásokra is, meg magántulajdont birtokló vállalkozókra is. A jövőben talán, ha a technikai fejlődés eléri azt a szintet, akkor a két fajta életstílus egyesülni fog, és az emberek mind olyan vállalkozók lesznek, akik megengedhetik maguknak, hogy sokoldalúan kiképezzék magukat, de ez a jövő zenéje, ez ma még valóban utópia.
Ebből kiviláglik, hogy Marx azért idealizálta az ipari kollektivizmust, mert egy magasabb rendű emberi minőség, vagyis a sokoldalúan kiképzett embertípus gyökereit látta a munkásosztályban, amelynek forradalmi tevékenysége a fejlődés magasabb lépcsőfokára repítheti az emberiséget. Minden látszattal ellentétben Marx nem a proletariátus nyomora iránti együttérzés miatt hirdette meg a munkásosztály forradalmi átalakulásának szükségességét, és belső indítékai semmilyen módon nem rokoníthatóak a szegények pápájának nevezett I. Ferenc szentimentális szeretetével a szegények iránt. Idegen volt tőle az a gondolat, hogy csak úgy öncélúan megtöltse egy embercsoport (a munkásosztály) üres gyomrát egy másik embercsoport (a tőkések) pénzéből. Az ő számára a proletariátus nyomorának enyhítése csak eszköz volt az emberiség fejlődésének magasabb szintre emeléséhez, aminek gyökereit és előrehajtó energiáit egyedül a proletariátusban látta, pontosabban az ipari kollektivizmusban. Csak az ipari kollektivizmusban tevékenykedő ember életmódjából sarjadhat ki a sokoldalúan képzett embertípus, vagyis a felsőbbrendű embertípus, mint Nietzschénél.
Ahogy Nietzsche az ember egyéni individuumának önkifejtésében látta a felsőbbrendű ember megvalósulását, úgy Marx az ipari kollektívumban tevékenykedő ember önkifejtésében látta meg ugyanezt. Nietzsche számára a felsőbbrendű ember megvalósulási terepe az emberi egyén, Marx számára az emberi kollektívum, és ahogyan Nietzschénél a felsőbbrendű ember, úgy Marxnál a proletariátus magasabb rendű szellemisége is lelkesítően hathat a válságban lévő nyugati civilizáció legyengült és enervált emberére, és azt kell, hogy mondjuk, hogy alapjában jó gondolatnak tekinthető.
Azonban akárcsak Nietzschének, úgy Marxnak is volt egy nagy tévedése. Hogy eszméjével igazi lelkesedést tudjon nyújtani az embereknek, ki kellett találnia, hogy milyen akadályt kell legyőznie a proletariátusnak ahhoz, hogy a fejlődés magasabb szintjére repítse az emberiséget, hogy kik is a proletariátus valódi ellenségei, akik megakadályozzák abban, hogy teljesítse történelmi küldetését. Ekkor jött képbe a kapitalista tőkésosztály, vagyis az az embertípus, akiket a Nietzsche filozófiájával rokon kálvinizmus nevelt felsőbbrendű emberré. Ők voltak a proletariátus kollektivizmusból kinövő felsőbbrendű emberével szemben az egyéni individuumból kinövő felsőbbrendű ember osztálya, akik saját terepükön vitték előre az emberiség fejlődését.
Marx azonban ezt nem látta meg bennük, ő csak a proletariátust kiszipolyozó parazitákat látta bennük, akik a munkások kizsákmányolásával megakadályozzák, hogy a munkásosztály betöltse történelmi küldetését, és magasabb szintre emelje az emberi fejlődést. Így elmélete az volt, hogy a proletariátus csak akkor töltheti be történelmi küldetését, ha osztályharc útján megdönti a tőkésosztály uralmát, és ehhez kapcsolódott Marx valláskritikája is, aminek látszólag semmi köze sincs Nietzsche valláskritikájához, de valójában nagyon is rokon vele. Marx szerint a vallás a nép ópiuma, amely szövetkezett az uralmon lévő osztályokkal, és megakadályozza, hogy azok forradalmi úton fellázadjanak az uralkodó osztályok ellen. Itt rögtön megláthatjuk Nietzsche és Marx valláskritikája közötti rokonságot.
Nietzsche szerint a kereszténység megakadályozza az emberi fejlődést azáltal, hogy olyan erkölcsi tanításokat terjeszt, amelyek önmegtagadásra késztetik az embert, és az emberek energiáját elszívva megakadályozzák, hogy az felsőbbrendű emberré váljon. Marx szerint pedig a kereszténység megakadályozza az emberi fejlődést azáltal, hogy olyan osztályokat támogat, amelyek elszívják a fejlődés magvait magában hordozó proletariátus energiáit azáltal, hogy kizsákmányolják őket. Ahogy Nietzsche nem látta meg a keresztény erkölcsökben a felsőbbrendű emberré nevelő erőt, úgy Marx nem látta meg a kapitalista tőkésosztályban azt, hogy azok is a felsőbbrendű embertípus egy megjelenési formái a proletariátus mellett.
Ahogy Nietzsche nagy tévedése a keresztény erkölcs elvetése, úgy Marx nagy tévedése az osztályharc elméletének a propagálása. Így pedig akárcsak Nietzschénél úgy Marxnál megtörtént az, hogy olyan emberek váltak a követőivé, akiket ő mélyen megvetett. A tömegember, az átlagos ember, az alsóbb rendű ember. Ezt jól demonstrálja a következő idézet, amit az egyik legközelebbi munkatársáról Ferdinand Lasalle-ról írt: „miként fejformája és hajzata is bizonyítja, azoktól a négerektől származik, akik csatlakoztak Mózeshez az Egyiptomból való kivonuláskor (hacsak az anyja vagy az apai nagyanyja nem szűrte össze a levet egy niggerrel).”
Marxnak ezt a mondatát a mai antirasszista baloldal képviselői nem nagyon idézik, ők nem akarnak tudomást, venni arról, hogy Marx rasszista megjegyzéseket tett legközelebbi munkatársára. Nietzschéről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy bármikor is rasszista kijelentéseket írt volna le, de Marxnál az alsóbbrendű ember iránti megvetés konkrétan rasszizmusban is megnyilvánult. Ezek az alsóbbrendű emberek, vagy legalábbis azok, akiket Marx annak tekintett valóban nem voltak felsőbbrendű emberek sem marxi, sem nietzschei, vagy kálvini értelemben. Tehát sem kapitalista vállalkozóként, sem egy munkáskollektíva tagjaként, és nem is akarták megtenni azt az erőfeszítést, hogy azzá váljanak. Nem nagyon érdekelte őket Marx elmélete a proletariátus történelmi küldetéséről, hogy előrevigye az emberiség fejlődését. Viszont, éppen azért mert nem voltak felsőbbrendű emberek semmilyen értelemben sem, gyűlölték a kálvini felsőbbrendű embert, vagyis az emberi individualitásból kinövő felsőbbrendű embert főként azért, mert irigykedtek rá, és ezért el akarták pusztítani ezt az embertípust.
Ehhez pedig kapóra jöttek a számukra Marx osztályharcról szóló tanításai. Ez annyira igaz, hogy követőit kevésbé vonzotta a munkás kollektívumban való felsőbbrendű emberré válás perspektívája, mint a kapitalisták elleni féktelen osztályharc elmélete, hogy korunkra a marxizmus egy tisztán osztályharcos elméletté vált. Ez az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál érhető tetten. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult. Marx valláskritikájáról elmondható, hogy nem tükröz valami nagy ismeretet a vallások terén, talán ha a vallások tudományában való elmélyedést tovább folytatta volna, akkor Nietzschéhez hasonlóan ő is rátalált volna egy adott keresztény irányzatra, amiben megtalálta volna azt a keresztény eszmét, amivel az ő eszméi a leginkább rokon vonást mutatnak, és talán ő is visszatalált volna a kereszténységhez.
Ez a keresztény irányzat pedig nem más, mint a keleti keresztény ortodoxia. A keleti keresztény ortodoxia az egyház felépítésében és liturgiájában a leginkább közösségi, vagyis kollektív vallás. Ebben érvényesül a leginkább az Istenhez való közeledés a közösségi kollektívumban, ami Marx nyelvezetére lefordítva a kollektív szellem által való felsőbbrendű emberré válást jelent. Továbbá az ortodoxiában van jelen a leginkább a liturgia fontosságának a hangsúlyozása, ami az ikontiszteletben és sok másnak is megnyilvánul. Vagyis az anyag folyamatos átszentelése, magasabb szintre emelése a szellemi létszféra által (dialektikus materializmus). Nem véletlen, hogy Marx eszméi eredeti formájukban talán egyedüliként a keleti keresztény szláv világban találtak táptalajt maguknak, és ebből a szempontból kifejezetten furcsa, hogy Marx egyenesen gyűlölettel írt a szlávokról.
A jövőt meghatározó eszmerendszere véleményem szerint csak olyan eszme lehet, amely megtisztítja hibáitól mind a két nagy eszmerendszert, így: a nietzscheizmust a keresztény erkölcs elvetésétől a marxizmust pedig az osztályharc eszméjétől, végül pedig egyesíti a két nagy eszmerendszert. A proletariátus erkölcsét a kapitalista tőkés erkölcsével az egyéni individuumból kibontakozó felsőbbrendű ember eszméjét a kollektívumból kibontakozó felsőbbrendű ember eszméjével, a kálvinizmust a keleti keresztény ortodoxiával. Hogy létrehozza azt az új embertípust, akire fent már utaltam, és aki egyszerre vállalkozó és sokoldalúan képzett ember. Ezt csak a technika jövőbeni fejlődése oldhatja meg, hogy hogyan arról írtam „A történelem, mint Isten önmegváltásának folyamata a szentháromság filozófiai rendszerének elemzésén keresztül” http://ujkozepkor.blogspot.hu/2016/02/a-tortenelem-mint-isten-onmegvaltasanak.html?m=1 című cikkemben.
Felhasznált Irodalom:
Marx- Engels- Lenin: A kultúráról, Kossuth Kiadó, 1982.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Olvasott-e Hitler Marxot? http://mno.hu/velemeny/olvasotte-hitler-marxot-448684
Sebestyén Jenő: Nietzsche és Kálvin. Ethikai tanulmány, Budapest, 1917.
Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete, Századvég Kiadó, 1989.
Nagymihályi Géza: Az idegen szent - Árpád-házi Szent Piroska élete és kora, Kairosz Kiadó, 2013.
Ő maga vallásos, keresztény neveltetésben részesült, gyermekkorában komoly elkötelezettséget tanúsított a vallás iránt, később teológiai tanulmányokat is folytatott, de aztán elfordult a kereszténységtől, amiben a magasabb rendű emberi minőség iránti vonzódása és minden alacsonyabb rendű, hétköznapi és átlagos, csak a tömegemberre jellemző emberi minőség elutasítása vezette. Gyűlölte a tömeget, az átlagost, aki nem mutat fel semmilyen különleges, csak a magasabb rendű emberfajtára jellemző minőséget, és a kereszténységet okolta azért, mert eltűnt ez az ókori görög világban szerinte még létező embertípus. Mivel a kereszténység véleménye szerint önmegtagadó erkölcsöket erőltet az emberre, és ezzel elszívja a magasabb rendű ember életenergiáit. Amelyek az evolúciós fejlődés magasabb szintjeire repítenék az embert, mintegy szolgaerkölcsöt téve a felsőbbrendű ember úri moráljának helyébe.
Tehát megalkotta a felsőbbrendű ember ideáját, amely valamiféle új követendő eszményképet, lelkesítő ideát adott az akkor válságban lévő, elgyengült és enervált nyugati civilizáció emberének, hiszen ki ne lelkesedett volna azért, hogy felsőbbrendű emberré válhat, hogy a fejlődés magasabb szintjét képviselő embertípust képviselhet a jövőben. Ez nyilvánvalóan mindenkit lelkesít, azonban Nietzsche számára nem lehetett elegendő csupán leírni, hogy felsőbbrendű ember, hanem az emberiség felé prezentálnia is kellett azt, hogy milyen is a felsőbbrendű ember.
Kereszténység elleni gyűlölete miatt a keresztény etika tagadásán keresztül akarta megalkotni a felsőbbrendű ember mítoszát. Szerinte a kereszténység önmegtagadó etikája az érdek nélküli szeretetre, a mások iránti önfeláldozás nőies és szentimentális életmódjára tanítja az embereket, amely elkorcsosítja az emberi fajt és elszívja annak életerejét, amit a magasabb rendű emberi minőség irányába való haladás kirobbanó energiáitól fosztja meg az emberiséget. Ezért kategorikusan elutasította a tízparancsolatot, és mindenféle keresztény erkölcsöt, ami az önmegtagadásra buzdít. Végül kimondta, hogy a felsőbbrendű embernek joga, sőt kötelessége akár a legerkölcstelenebb dolgokat is elkövetnie a tömegemberrel, az átlagos emberrel szemben, hogy mint felsőbbrendű ember, mint művészzsarnok, vagy diktátor előbbre vigye az emberiség fejlődését.
Emiatt a tanítása miatt pedig Sebestyén szerint olyanok váltak követőivé, akiket ő mélyen megvetett, vagyis a tömegember, az átlag, az alsóbbrendű ember. Akik semmilyen felsőbbrendű emberi minőséget nem mutatnak fel, és nem is akarták megtenni azt az erőfeszítést, hogy ők felsőbbrendű emberré váljanak. Viszont abban a tanításban, hogy a keresztény erkölcs elvetésével válhatunk felsőbbrendű emberré, azt a gondolatot látták viszont, hogy ők erkölcstelenségükben, semmiségükben is felsőbbrendű emberek lehetnek.
Sebestyén szerint ugyanis éppen hogy Nietzsche erkölcsi elveivel ellentétes módon, vagyis csak a legkeményebb önmegtagadás által válhatunk felsőbbrendű emberré. Jézus azon tanításának követésével, hogy legyetek tökéletesek. Csak az állandó önfegyelmezés, a munkában, életmódban való folyamatos tökéletesedés termelhette ki a világtörténelem eddig ismert legnagyobb alakjait, akiket mindnyájan tisztelünk a mai napig, és ennek a folyamatos önmegtagadásból, önfegyelmezésből álló aktív életmódnak volt mintaképe Kálvin a szerző szerint. Aki a protestantizmus egyik ágának megalapítója volt, és tanításait csak két vallási irányzat követi a világon, a mai kálvinizmus és a katolicizmus keretein belül működő jezsuitizmus.
Ő a kereszténységen belül a szerzetesség kontemplatív, a világtól elvonuló szerzetesi ideájának helyébe a folyamatos világi aktivitást állította, méghozzá annak legférfiasabb, legheroikusabb megjelenési formáját, a vállalkozói aktivitást, vagyis a meghatározott életcél megvalósítása irányában kifejtett aktivitást. Ahol a vállalkozó folyamatos erkölcsi öntökéletesítés, önfegyelmezés árán teszi magát mindig alkalmasabbá arra, hogy megvalósítsa életcélját. A kálvinizmusnak ebből az aktív, férfias és heroikus, önfelülmúló szelleméből született meg a modern kapitalizmus, ahol a modern vállalkozó szellemmel átitatott férfiak az állandó és folyamatos heroikus önfelülmúlás útján valósítják a gazdaság fejlődését, vagyis az emberi társadalom magasabb szintre kerülését az evolúció létráján, ahogy azt Nietzsche képzelte. Ennek az aktív vállalkozó szellemnek pedig nem más a motorja a kálvinizmusban, mint a predestináció tana.
A predestináció tana arról szól, hogy Isten eleve elrendelte az embereket üdvözülésre vagy kárhozatra, tehát eleve kiválasztotta azokat, akik üdvözülni fognak, de az ember evilági életmódja, mintegy jelzi, hogy ő e kiválasztott, akit Isten üdvözülésre szánt. Így pedig a sikeres életpálya, az evilági célok megvalósítása mintegy azt a tudatot adja az embernek, hogy őt Isten kiválasztotta valamire, és nincs ennél lelkesítőbb, a céljaim megvalósítására serkentőbb tudat, minthogy Isten engem kiválasztott valamire a szerző szerint. A predestináció tana az, amely kitermelte a kereszténység kálvinista ágában azokat a heroikus, felsőbbrendű embereket, akik alávetették magukat a kapitalista fejlődés nagy céljainak, hogy megvalósítsák az előre haladást a civilizáció fejlődésének létráján.
A keresztény felsőbbrendű ember, vagyis a kálvinista, Nietzsche felsőbbrendű emberével szemben betartja a kereszténység erkölcsi parancsait. Így szolgája annak a közösségnek, amelynek fejlődését a munkájával elősegíti. Viszont ez korántsem az a végtelenségig alázatos és nőies, elolvadó szeretet, amit Nietzsche a kereszténységben bírált. Hanem az atyai, önbecsülésre épülő szeretet ahol a vállalkozó a közösség szolgálójaként is megtartja emberi méltóságát, hiszen mint önmagában magasabb emberi minőségeket megvalósító ember így is felette áll annak a közösségnek, amit szolgál.
A szerző szerint tehát Nietzsche jól tette, hogy megmutatta az emberiség számára a felsőbbrendű ember ideáját, de tévedett, amikor a felsőbbrendű embert a keresztény erkölcs elvetésével akarta megvalósítani, mert azt éppen, hogy csak a keresztény tökéletességeszmény megvalósításával lehet életre hívni, amit a kereszténység területén a kálvinizmus hajt végre a legradikálisabban. Nietzsche esetében az volt a probléma a szerző szerint, hogy nem folytatta le teljes mértékben a keresztény etika tanulmányozását, mert akkor talán előbb-utóbb rátalált volna a kereszténység egyik ágára: a kálvinizmusra, amely etikájában megvalósítja a felsőbbrendű ember ideáját, és visszatalált volna a keresztény eszményekhez. Fent említettem, hogy a szerző utalt a jezsuitizmusra, mint a kálvinizmus katolikus keretek között továbbélő megjelenési formájára, amit nem tart olyan értékesnek, mint a tiszta kálvinizmust, mert szerinte a jezsuitizmust gúzsba köti az a tény, hogy nekik nem csak az általános emberi fejlődést kell szolgálniuk, hanem a katolikus egyház, mint globális szervezet elvárásainak is meg kell felelniük. Én ezzel nem értek egyet.
Én, mint katolikus elfogadom, hogy a katolicizmus az egyetlen egyetemes egyház, amelynek össze kell fognia, a keresztény tanok által átértelmezve, az összes nép partikuláris kulturális és vallási irányzatait, és mindenki csak a katolicizmuson, mint egyetemes egyházon keresztül üdvözülhet. Én nem látok ellentmondást az általános emberi fejlődés és az egyház szolgálata között. Ezért arra buzdítanám a kálvinistákat, hogy térjenek vissza a katolicizmusba ahol, mint új jezsuita rend szolgálhatnák az egyházat és az általános emberi fejlődést, megtartva persze a kálvinizmusra jellemző aktív, heroikus szellemet. Ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg.
Karl Marx Nietzschéhez hasonlóan keresztény, lutheránus családban nevelkedett, amely a zsidó hitről tért át a lutheránizmusra. A fenti szerző gondolatmenetét követve és Marxra alkalmazva az ő esetében is meg fogom állapítani, hogy Nietzschéhez hasonlóan neki is voltak jó gondolatai és tévedései is, amelyek Nietzsche gondolatvilágához nagyon hasonlítanak, és Nietzschéhez hasonlóan bizonyos mértékben ő is párhuzamba állítható a kereszténység egyik ágával. Marx filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabb rendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, és így az emberi történelem osztályharcok története.
A fejlődés dialektikus materialista értelmezése, amely az ipari társadalmat tartja a fejlődés csúcsának, hozta magával Marxnál az ipari kollektivizmus iránti csodálatot, vagyis a munkásosztálynak a gyáripari munkamegosztás körülményei között való együttes munkavégzését, amely a közös, kollektív tulajdonforma idealizálását, és a magántulajdon elvetését is implikálta. Nézzük meg azonban közelebbről, hogy miért is vetette el Marx a magántulajdont, és miért csodálta a munkásosztály ipari kollektivizmusát.
Karl Marx azon törekvése mögé, hogy elutasította a magántulajdont már egészen vad összeesküvéselméleteket gyártottak, miszerint a nyugati világ életformáját akarta volna ezzel aláaknázni és a nyugati világot megsemmisíteni, pedig Marx valódi indokát erre sokan talán egészen gyerekesnek gondolhatják, ugyanis Marx egyszerűen azért utasította el a magántulajdont, mert az egyoldalúvá teszi az embert. Az ő utópikus álma ugyanis a minden oldalról, vagy legalábbis sokoldalúan kiképzett embertípus volt, az emberi képességek maximális kibontakoztatása, amit talán az a mondata világít meg legjobban, hogy a kommunizmusban nem lesznek külön festők, vagy asztalosok, hanem csak emberek, akik festeni is fognak. Igen, ő a sokoldalúan kiképzett embertípus iránti gyerekes rajongás okán utasította el a magántulajdont.
De vajon miért is teszi egyoldalúvá az embert, ha magántulajdona van? Általában a magánvállalkozókra mondják azt, hogy ők tulajdonosok és saját tulajdonukból élnek, és aki volt már vállalkozó az tudhatja, hogy egy vállalkozás irányítása az egész embert kívánó feladat. Ott mindent a vállalkozónak kell szerveznie. A keze alá dolgozó munkások irányítását, az ügyfelekkel és a beszállítókkal való kapcsolattartást, stb. Minden felelősséget a vállalkozónak kell viselnie. Tehát ez egy egész embert kívánó feladat és éppen ezért egy vállalkozó soha nem tudja az övétől eltérő tudományos, vagy művészeti ágakban kiképezni magát, egész egyszerűen azért, mert nincs rá szabadideje, és így menthetetlenül egyoldalúvá válik.
A vállalkozói létet sokan azonosítják a szabadsággal, mert egyfajta függetlenséggel jár együtt, ahol senki nem mondja meg az embernek, hogy mit csináljon, és teljes mértékben a maga ura, ennek viszont ez az ára, hogy az embernek nem lesz szabadideje, és egyoldalúvá válik, legalábbis a marxi gondolkodás szerint, de korunkban szerintem már mondhatjuk, hogy ez objektíve is így van. Éppen ezért Marx a gyáripari kollektívában végzett munkát idealizálta, ahol az embernek nincs saját magántulajdona, hanem egy gyári közösségben dolgozik. Ennek nyilván hátránya az, hogy az ember nem a maga ura, hanem fogaskerék egy gépezetben ahol mások mondják meg, hogy mit csináljon, viszont megvan az az előnye, hogy ha valaki ledolgozta azt a 6-7-8 óráját, megtermelte a napi munkanormát, amit kiadtak neki, akkor a nap hátralévő részében szabadon rendelkezik a szabadidejével és önképzéssel bármivé kiképezheti magát.
Ennek megfelelően Marxnak egyik legfőbb vesszőparipája a munkaidő csökkentése volt a gyáriparban, hogy a proletariátusból valóban új ember, vagy ha úgy tetszik sokoldalúan kiképzett ember legyen megnövekedett szabadidejében. Tehát Marx szerint nem a vállalkozói lét, hanem a munkáslét az igazi szabadság, mert az lehetővé teszi az ember számára, hogy sokoldalúan képzett legyen. Én egyikre sem mondom, hogy az az igazi szabadság, inkább azt mondanám, hogy mind a kettő másfajta szabadság, és van, akinek inkább az egyik felel meg, van, akinek a másik. A technikai fejlődés mai fokán nyilvánvalóan mind a két fajta embertípusra szüksége van a gazdaságnak, gyári kollektívában dolgozó munkásokra is, meg magántulajdont birtokló vállalkozókra is. A jövőben talán, ha a technikai fejlődés eléri azt a szintet, akkor a két fajta életstílus egyesülni fog, és az emberek mind olyan vállalkozók lesznek, akik megengedhetik maguknak, hogy sokoldalúan kiképezzék magukat, de ez a jövő zenéje, ez ma még valóban utópia.
Ebből kiviláglik, hogy Marx azért idealizálta az ipari kollektivizmust, mert egy magasabb rendű emberi minőség, vagyis a sokoldalúan kiképzett embertípus gyökereit látta a munkásosztályban, amelynek forradalmi tevékenysége a fejlődés magasabb lépcsőfokára repítheti az emberiséget. Minden látszattal ellentétben Marx nem a proletariátus nyomora iránti együttérzés miatt hirdette meg a munkásosztály forradalmi átalakulásának szükségességét, és belső indítékai semmilyen módon nem rokoníthatóak a szegények pápájának nevezett I. Ferenc szentimentális szeretetével a szegények iránt. Idegen volt tőle az a gondolat, hogy csak úgy öncélúan megtöltse egy embercsoport (a munkásosztály) üres gyomrát egy másik embercsoport (a tőkések) pénzéből. Az ő számára a proletariátus nyomorának enyhítése csak eszköz volt az emberiség fejlődésének magasabb szintre emeléséhez, aminek gyökereit és előrehajtó energiáit egyedül a proletariátusban látta, pontosabban az ipari kollektivizmusban. Csak az ipari kollektivizmusban tevékenykedő ember életmódjából sarjadhat ki a sokoldalúan képzett embertípus, vagyis a felsőbbrendű embertípus, mint Nietzschénél.
Ahogy Nietzsche az ember egyéni individuumának önkifejtésében látta a felsőbbrendű ember megvalósulását, úgy Marx az ipari kollektívumban tevékenykedő ember önkifejtésében látta meg ugyanezt. Nietzsche számára a felsőbbrendű ember megvalósulási terepe az emberi egyén, Marx számára az emberi kollektívum, és ahogyan Nietzschénél a felsőbbrendű ember, úgy Marxnál a proletariátus magasabb rendű szellemisége is lelkesítően hathat a válságban lévő nyugati civilizáció legyengült és enervált emberére, és azt kell, hogy mondjuk, hogy alapjában jó gondolatnak tekinthető.
Azonban akárcsak Nietzschének, úgy Marxnak is volt egy nagy tévedése. Hogy eszméjével igazi lelkesedést tudjon nyújtani az embereknek, ki kellett találnia, hogy milyen akadályt kell legyőznie a proletariátusnak ahhoz, hogy a fejlődés magasabb szintjére repítse az emberiséget, hogy kik is a proletariátus valódi ellenségei, akik megakadályozzák abban, hogy teljesítse történelmi küldetését. Ekkor jött képbe a kapitalista tőkésosztály, vagyis az az embertípus, akiket a Nietzsche filozófiájával rokon kálvinizmus nevelt felsőbbrendű emberré. Ők voltak a proletariátus kollektivizmusból kinövő felsőbbrendű emberével szemben az egyéni individuumból kinövő felsőbbrendű ember osztálya, akik saját terepükön vitték előre az emberiség fejlődését.
Marx azonban ezt nem látta meg bennük, ő csak a proletariátust kiszipolyozó parazitákat látta bennük, akik a munkások kizsákmányolásával megakadályozzák, hogy a munkásosztály betöltse történelmi küldetését, és magasabb szintre emelje az emberi fejlődést. Így elmélete az volt, hogy a proletariátus csak akkor töltheti be történelmi küldetését, ha osztályharc útján megdönti a tőkésosztály uralmát, és ehhez kapcsolódott Marx valláskritikája is, aminek látszólag semmi köze sincs Nietzsche valláskritikájához, de valójában nagyon is rokon vele. Marx szerint a vallás a nép ópiuma, amely szövetkezett az uralmon lévő osztályokkal, és megakadályozza, hogy azok forradalmi úton fellázadjanak az uralkodó osztályok ellen. Itt rögtön megláthatjuk Nietzsche és Marx valláskritikája közötti rokonságot.
Nietzsche szerint a kereszténység megakadályozza az emberi fejlődést azáltal, hogy olyan erkölcsi tanításokat terjeszt, amelyek önmegtagadásra késztetik az embert, és az emberek energiáját elszívva megakadályozzák, hogy az felsőbbrendű emberré váljon. Marx szerint pedig a kereszténység megakadályozza az emberi fejlődést azáltal, hogy olyan osztályokat támogat, amelyek elszívják a fejlődés magvait magában hordozó proletariátus energiáit azáltal, hogy kizsákmányolják őket. Ahogy Nietzsche nem látta meg a keresztény erkölcsökben a felsőbbrendű emberré nevelő erőt, úgy Marx nem látta meg a kapitalista tőkésosztályban azt, hogy azok is a felsőbbrendű embertípus egy megjelenési formái a proletariátus mellett.
Ahogy Nietzsche nagy tévedése a keresztény erkölcs elvetése, úgy Marx nagy tévedése az osztályharc elméletének a propagálása. Így pedig akárcsak Nietzschénél úgy Marxnál megtörtént az, hogy olyan emberek váltak a követőivé, akiket ő mélyen megvetett. A tömegember, az átlagos ember, az alsóbb rendű ember. Ezt jól demonstrálja a következő idézet, amit az egyik legközelebbi munkatársáról Ferdinand Lasalle-ról írt: „miként fejformája és hajzata is bizonyítja, azoktól a négerektől származik, akik csatlakoztak Mózeshez az Egyiptomból való kivonuláskor (hacsak az anyja vagy az apai nagyanyja nem szűrte össze a levet egy niggerrel).”
Marxnak ezt a mondatát a mai antirasszista baloldal képviselői nem nagyon idézik, ők nem akarnak tudomást, venni arról, hogy Marx rasszista megjegyzéseket tett legközelebbi munkatársára. Nietzschéről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy bármikor is rasszista kijelentéseket írt volna le, de Marxnál az alsóbbrendű ember iránti megvetés konkrétan rasszizmusban is megnyilvánult. Ezek az alsóbbrendű emberek, vagy legalábbis azok, akiket Marx annak tekintett valóban nem voltak felsőbbrendű emberek sem marxi, sem nietzschei, vagy kálvini értelemben. Tehát sem kapitalista vállalkozóként, sem egy munkáskollektíva tagjaként, és nem is akarták megtenni azt az erőfeszítést, hogy azzá váljanak. Nem nagyon érdekelte őket Marx elmélete a proletariátus történelmi küldetéséről, hogy előrevigye az emberiség fejlődését. Viszont, éppen azért mert nem voltak felsőbbrendű emberek semmilyen értelemben sem, gyűlölték a kálvini felsőbbrendű embert, vagyis az emberi individualitásból kinövő felsőbbrendű embert főként azért, mert irigykedtek rá, és ezért el akarták pusztítani ezt az embertípust.
Ehhez pedig kapóra jöttek a számukra Marx osztályharcról szóló tanításai. Ez annyira igaz, hogy követőit kevésbé vonzotta a munkás kollektívumban való felsőbbrendű emberré válás perspektívája, mint a kapitalisták elleni féktelen osztályharc elmélete, hogy korunkra a marxizmus egy tisztán osztályharcos elméletté vált. Ez az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál érhető tetten. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult. Marx valláskritikájáról elmondható, hogy nem tükröz valami nagy ismeretet a vallások terén, talán ha a vallások tudományában való elmélyedést tovább folytatta volna, akkor Nietzschéhez hasonlóan ő is rátalált volna egy adott keresztény irányzatra, amiben megtalálta volna azt a keresztény eszmét, amivel az ő eszméi a leginkább rokon vonást mutatnak, és talán ő is visszatalált volna a kereszténységhez.
Ez a keresztény irányzat pedig nem más, mint a keleti keresztény ortodoxia. A keleti keresztény ortodoxia az egyház felépítésében és liturgiájában a leginkább közösségi, vagyis kollektív vallás. Ebben érvényesül a leginkább az Istenhez való közeledés a közösségi kollektívumban, ami Marx nyelvezetére lefordítva a kollektív szellem által való felsőbbrendű emberré válást jelent. Továbbá az ortodoxiában van jelen a leginkább a liturgia fontosságának a hangsúlyozása, ami az ikontiszteletben és sok másnak is megnyilvánul. Vagyis az anyag folyamatos átszentelése, magasabb szintre emelése a szellemi létszféra által (dialektikus materializmus). Nem véletlen, hogy Marx eszméi eredeti formájukban talán egyedüliként a keleti keresztény szláv világban találtak táptalajt maguknak, és ebből a szempontból kifejezetten furcsa, hogy Marx egyenesen gyűlölettel írt a szlávokról.
A jövőt meghatározó eszmerendszere véleményem szerint csak olyan eszme lehet, amely megtisztítja hibáitól mind a két nagy eszmerendszert, így: a nietzscheizmust a keresztény erkölcs elvetésétől a marxizmust pedig az osztályharc eszméjétől, végül pedig egyesíti a két nagy eszmerendszert. A proletariátus erkölcsét a kapitalista tőkés erkölcsével az egyéni individuumból kibontakozó felsőbbrendű ember eszméjét a kollektívumból kibontakozó felsőbbrendű ember eszméjével, a kálvinizmust a keleti keresztény ortodoxiával. Hogy létrehozza azt az új embertípust, akire fent már utaltam, és aki egyszerre vállalkozó és sokoldalúan képzett ember. Ezt csak a technika jövőbeni fejlődése oldhatja meg, hogy hogyan arról írtam „A történelem, mint Isten önmegváltásának folyamata a szentháromság filozófiai rendszerének elemzésén keresztül” http://ujkozepkor.blogspot.hu/2016/02/a-tortenelem-mint-isten-onmegvaltasanak.html?m=1 című cikkemben.
Felhasznált Irodalom:
Marx- Engels- Lenin: A kultúráról, Kossuth Kiadó, 1982.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Olvasott-e Hitler Marxot? http://mno.hu/velemeny/olvasotte-hitler-marxot-448684
Sebestyén Jenő: Nietzsche és Kálvin. Ethikai tanulmány, Budapest, 1917.
Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete, Századvég Kiadó, 1989.
Nagymihályi Géza: Az idegen szent - Árpád-házi Szent Piroska élete és kora, Kairosz Kiadó, 2013.
2016. március 26., szombat
Új tudományág gondolata a bionika, a geográfia és az informatika összekapcsolásával
A bionika olyan már régóta létező tudományág, amely azt vizsgálja, hogy hogyan lehet felhasználni a természetben jelenlévő élőlények, így: növények, állatok egyes képességeit, mint például a madarak repülni tudását a mérnöki tervezésben. Így például a madarak repülési képességét a repülőgépek tervezésében. A http://www.asknature.org/ nevű adatbázis olyan bionikai adatbázisnak tekinthető, amely tartalmazza és kereshetővé teszi minden egyes élőlénynek azon tulajdonságait, amely felhasználható valamely műszaki vagy természettudományi szakágban a kutatásban és a tervezésben, ha egy élőlénynek van ilyen.
Charles Darwin: Fajunk eredete című könyve az egyik legismertebb tudományos írás a világon, de ez az ismertség inkább csak a mű címére igaz, mivel talán éppen a cím ilyen fokú ismertsége miatt, elég kevés azoknak a száma, akik a kezükbe veszik és elejétől a végéig elolvassák ezt a könyvet. Darwinnak a könyvben kifejtett evolúciós elméletéről annyi terjedt el a köztudatban, hogy az élővilágban az állat és növényfajok a természetes kiválasztódás útján fejlődnek, vagyis a természet zord körülményei között csak az arra legrátermettebb egyedek maradnak életben, akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és így mindig a leginkább alkalmazkodóképes fajok viszik tovább az evolúció fonalát. Azonban Darwin elmélete ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezett, ugyanis a természetes kiválasztás csak az egyik eleme volt az elméletnek.
Darwin elmélete lényegében a modern mezőgazdaság fajnemesítési módszereit veszi alapul, ahol az állattenyésztők és a növénytermesztők kiválogatnak bizonyos számukra előnyös tulajdonságú egyedeket az általuk kezelt növény és állatpopulációkból, és ezeket a tulajdonságokat generációkon át felhalmozzák úgy, hogy csak az adott tulajdonságokkal rendelkező egyedeket engedik egymással párosodni.
Darwin szerint a természet is a mezőgazdászokhoz hasonlóan alkalmazza ezt a módszert, vagyis bizonyos állati és növényi egyedek tulajdonságainak kiválogatását és felhalmozását. Ahogy az embereknél úgy az állatoknál is az egyes fajok egyedei a faji egység ellenére kisebb-nagyobb alkati különbségekkel születnek a világra Így például nagyobb termet, erősebb izomzat stb.. Ha pedig a faj, vagy a faj egyedeinek egy-egy csoportja az eredetitől eltérő természeti körülmények közé kerül, mint amikor megváltozik az éghajlat az adott területen, vagy a faj egy meghatározott csoportja más földrajzi körülmények közé vándorol, akkor érdekes dolog történik. A fajon vagy fajcsoporton belül nyilvánvalóan csak azok az egyedek maradhatnak életben, akik a megváltozott körülmények között a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz szükségesek.
Például, ha az új földrajzi környezetben sok oroszlán van, amelyek az adott faj, vagy fajcsoport egyedeire vadásznak, akkor nyilván csak azok maradnak életben, akik az oroszlán elől a leggyorsabban el tudnak futni. Ha pedig csak ezek az egyedek maradnak életben, akkor az adott földrajzi területen csak a gyorsaság és a többi olyan tulajdonság fog továbböröklődni, amelyek a túléléshez szükségesek. Tehát ezek a tulajdonságok a mezőgazdasági fajnemesítéshez hasonlóan kiválogatódnak és felhalmozódnak, és mivel az új körülmények között az adott faj egyedei csak ezeket a tulajdonságait használja, a használat során csak az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó tevékenységeknek a gyakorlásához szükséges szervek fejlődnek, míg más szervek a használat mellőzése során elcsökevényesednek, és így lassan új faj keletkezik.
Tehát Darwin elmélete nemcsak a természetes kiválasztás gondolatán alapul, hanem elméletének éppúgy alapvető eleme az a tudományos eszmerendszer, amit Darwin elődje Lamarck állított fel, aki azt vallotta, hogy a természetben a fajokat nem a természetes kiválasztás, hanem csak a külső hatások alakítják, vagyis ha egy faj hideg időjárási körülmények közé kerül, akkor bundát növeszt, ha ragadozók támadják, akkor karmokat növeszt, amelyekkel védekezhet, és így tovább. Darwin szerint a fajok kialakulását egyszerre befolyásolja a természetes kiválogatódás, és a külső körülmények, ahol Lamarck gondolatát úgy fejleszti tovább, hogy a külső körülmények a használaton keresztül befolyásolják a fajok fejlődését, és Darwin a használat kapcsán szó szerint statisztikai fogalmakat használ, hogy a gyakran használt szervekkel korrelálva csökevényesednek el a ritkábban használt szervek, mivel kevesebb táplálék vándorol oda a testből.
A geográfia és az informatika pedig magától értetődően mindenki által ismert tudományok. A geográfia, vagyis a földrajztudományi a földfelszín éghajlati, domborzati stb., viszonyait vizsgálja. Az informatika pedig a számítástechnika egyik szinonimájának tekinthető. Darwin elméletében így egyaránt szerepet kap a véletlen és a szükségszerűség is a fajok fejlődésének folyamatában. A darwini evolúciót már sokféleképpen próbálták szimulálni a modern számítástechnika eszközeivel különféle célokból. Én egy olyan szimulációt gondoltam el, amely egy olyan adatbázison alapulna, amelybe betáplálnák a mai földfelszín egészének földrajzi adatait, továbbá a ma létező élőlények biológiai felépítésének adatait. Ez a szimuláció pedig egyrészt szimulálná a földrajzi környezet jövőbeni változásait, így: az éghajlat, a domborzati viszonyok stb., változásait, hiszen a Darwini elméletben a fajok alkalmazkodása főképp a földrajzi környezethez való alkalmazkodást jelenti.
Továbbá szimulálná a földrajzi környezet változásaival párhuzamosan előálló jövőbeli biológiai változásokat is a fajok jellegzetességeiben az Asknature nevű adatbázis adatait is alapul véve. Ezekből a változásokból pedig folyamatosan kielemezné azokat az új fajtabeli jellegzetességeket, amelyeknek a műszaki és a mérnöki tervezésben még hasznát vehetjük az Asknature című adatbázisban leírtakon kívül. Egy ilyen számítógépes rendszerrel egy folyamatosan változó, mindig új technológiai ötleteket produkáló rendszert kapnánk, amely valóban egyesítené a bionika, a földrajztudomány és az informatika tudományágait.
Felhasznált Irodalom:
Charles Darwin: A fajok eredete, Typotex Kiadó, 2009.
Wikipédia: Bionika https://hu.wikipedia.org/wiki/Bionika
http://www.asknature.org/
Wikipédia: Biogeográfia https://hu.wikipedia.org/wiki/Biogeogr%C3%A1fia
Charles Darwin: Fajunk eredete című könyve az egyik legismertebb tudományos írás a világon, de ez az ismertség inkább csak a mű címére igaz, mivel talán éppen a cím ilyen fokú ismertsége miatt, elég kevés azoknak a száma, akik a kezükbe veszik és elejétől a végéig elolvassák ezt a könyvet. Darwinnak a könyvben kifejtett evolúciós elméletéről annyi terjedt el a köztudatban, hogy az élővilágban az állat és növényfajok a természetes kiválasztódás útján fejlődnek, vagyis a természet zord körülményei között csak az arra legrátermettebb egyedek maradnak életben, akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és így mindig a leginkább alkalmazkodóképes fajok viszik tovább az evolúció fonalát. Azonban Darwin elmélete ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezett, ugyanis a természetes kiválasztás csak az egyik eleme volt az elméletnek.
Darwin elmélete lényegében a modern mezőgazdaság fajnemesítési módszereit veszi alapul, ahol az állattenyésztők és a növénytermesztők kiválogatnak bizonyos számukra előnyös tulajdonságú egyedeket az általuk kezelt növény és állatpopulációkból, és ezeket a tulajdonságokat generációkon át felhalmozzák úgy, hogy csak az adott tulajdonságokkal rendelkező egyedeket engedik egymással párosodni.
Darwin szerint a természet is a mezőgazdászokhoz hasonlóan alkalmazza ezt a módszert, vagyis bizonyos állati és növényi egyedek tulajdonságainak kiválogatását és felhalmozását. Ahogy az embereknél úgy az állatoknál is az egyes fajok egyedei a faji egység ellenére kisebb-nagyobb alkati különbségekkel születnek a világra Így például nagyobb termet, erősebb izomzat stb.. Ha pedig a faj, vagy a faj egyedeinek egy-egy csoportja az eredetitől eltérő természeti körülmények közé kerül, mint amikor megváltozik az éghajlat az adott területen, vagy a faj egy meghatározott csoportja más földrajzi körülmények közé vándorol, akkor érdekes dolog történik. A fajon vagy fajcsoporton belül nyilvánvalóan csak azok az egyedek maradhatnak életben, akik a megváltozott körülmények között a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz szükségesek.
Például, ha az új földrajzi környezetben sok oroszlán van, amelyek az adott faj, vagy fajcsoport egyedeire vadásznak, akkor nyilván csak azok maradnak életben, akik az oroszlán elől a leggyorsabban el tudnak futni. Ha pedig csak ezek az egyedek maradnak életben, akkor az adott földrajzi területen csak a gyorsaság és a többi olyan tulajdonság fog továbböröklődni, amelyek a túléléshez szükségesek. Tehát ezek a tulajdonságok a mezőgazdasági fajnemesítéshez hasonlóan kiválogatódnak és felhalmozódnak, és mivel az új körülmények között az adott faj egyedei csak ezeket a tulajdonságait használja, a használat során csak az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó tevékenységeknek a gyakorlásához szükséges szervek fejlődnek, míg más szervek a használat mellőzése során elcsökevényesednek, és így lassan új faj keletkezik.
Tehát Darwin elmélete nemcsak a természetes kiválasztás gondolatán alapul, hanem elméletének éppúgy alapvető eleme az a tudományos eszmerendszer, amit Darwin elődje Lamarck állított fel, aki azt vallotta, hogy a természetben a fajokat nem a természetes kiválasztás, hanem csak a külső hatások alakítják, vagyis ha egy faj hideg időjárási körülmények közé kerül, akkor bundát növeszt, ha ragadozók támadják, akkor karmokat növeszt, amelyekkel védekezhet, és így tovább. Darwin szerint a fajok kialakulását egyszerre befolyásolja a természetes kiválogatódás, és a külső körülmények, ahol Lamarck gondolatát úgy fejleszti tovább, hogy a külső körülmények a használaton keresztül befolyásolják a fajok fejlődését, és Darwin a használat kapcsán szó szerint statisztikai fogalmakat használ, hogy a gyakran használt szervekkel korrelálva csökevényesednek el a ritkábban használt szervek, mivel kevesebb táplálék vándorol oda a testből.
A geográfia és az informatika pedig magától értetődően mindenki által ismert tudományok. A geográfia, vagyis a földrajztudományi a földfelszín éghajlati, domborzati stb., viszonyait vizsgálja. Az informatika pedig a számítástechnika egyik szinonimájának tekinthető. Darwin elméletében így egyaránt szerepet kap a véletlen és a szükségszerűség is a fajok fejlődésének folyamatában. A darwini evolúciót már sokféleképpen próbálták szimulálni a modern számítástechnika eszközeivel különféle célokból. Én egy olyan szimulációt gondoltam el, amely egy olyan adatbázison alapulna, amelybe betáplálnák a mai földfelszín egészének földrajzi adatait, továbbá a ma létező élőlények biológiai felépítésének adatait. Ez a szimuláció pedig egyrészt szimulálná a földrajzi környezet jövőbeni változásait, így: az éghajlat, a domborzati viszonyok stb., változásait, hiszen a Darwini elméletben a fajok alkalmazkodása főképp a földrajzi környezethez való alkalmazkodást jelenti.
Továbbá szimulálná a földrajzi környezet változásaival párhuzamosan előálló jövőbeli biológiai változásokat is a fajok jellegzetességeiben az Asknature nevű adatbázis adatait is alapul véve. Ezekből a változásokból pedig folyamatosan kielemezné azokat az új fajtabeli jellegzetességeket, amelyeknek a műszaki és a mérnöki tervezésben még hasznát vehetjük az Asknature című adatbázisban leírtakon kívül. Egy ilyen számítógépes rendszerrel egy folyamatosan változó, mindig új technológiai ötleteket produkáló rendszert kapnánk, amely valóban egyesítené a bionika, a földrajztudomány és az informatika tudományágait.
Felhasznált Irodalom:
Charles Darwin: A fajok eredete, Typotex Kiadó, 2009.
Wikipédia: Bionika https://hu.wikipedia.org/wiki/Bionika
http://www.asknature.org/
Wikipédia: Biogeográfia https://hu.wikipedia.org/wiki/Biogeogr%C3%A1fia
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)