2022. május 18., szerda

Új felvilágosodás

Sok történelemfilozófiai, szociológiai és egyéb társadalomtudományi munka született már a nyugati társadalom válságáról, az ebből való kiútkeresésről. Ha most még egy ilyet írok, az valószínűleg egy lesz a sok között, mégis ezt fogom most tenni, mert a jelenlegi helyzetben nincs más lehetőség, mint szakadatlan keresni az ebből való kiutat, még ha ez reménytelen és kilátástalan feladatnak is tűnik. A remény hal meg utoljára.

A válság okainak, és a lehetséges kiútnak felvázolása előtt először is fel kell térképeznünk a különféle társadalomtípusokat, amelyek a nyugati és általában a keleti társadalmakat, kulturális közösségeket is leírják. Milyen típusú társadalmak alkotják, és alkották a nyugati és a keleti civilizációt a világtörténelemben? Ha valamennyire elmélyülünk a társadalomtudományi szakirodalomban, akkor láthatjuk, hogy a társadalomtípusok leírása leggyakrabban négy fogalompár köré csoportosul. Az individualista és kollektivista, és az organikus és mechanikus fogalompár köré.

Az organikus és mechanikus fogalompár nem igazán definiált sem a társadalomtudományokban sem a természettudományokban. Igazából annyi értelemben használják, ahány szerző csak van, és alapból is nehezen definiálható fogalmak. Viszont a leggyakrabban a következő jelenségpárokkal kapcsolatban használják őket: Organikus, mint a biológikumhoz kötődő, vagy másként biológiai, és mechanikus, mint a szervetlen anyagi világhoz kötődő, nem biológiai struktúrák a természettudományok területén. Organikus, mint a tradicionális falusi, vagy kisvárosi közösségi formákhoz kötődő társadalmi konglomerátumok, és mechanikus, mint a nagyvárosokban jelenlévő modern nagyipari struktúrákhoz kötődő társadalmi konglomerátumok a szociológia területén. Organikus, mint a lélek előre nem megtervezett, nem tudatos, spontán megnyilvánulásai, és mechanikus, mint a lélek tudatos és akaratlagos megnyilvánulásai a pszichológia területén. Organikus, mint a történelmi időben nem fejlődő, stagnáló, egy helyben álló társadalmak sora, és mechanikus, mint a történelmi időben fejlődő, előrehaladó társadalmak sora a történelem és társadalomfilozófia területén, továbbá az ezekhez tartozó jellegzetes társadalmi struktúrák, mint a kasztrendszer ahol az ember társadalmi helyzetét születési előjogai határozzák meg, illetve a polgári társadalom, ahol az ember társadalmi helyzetét tudása és munkateljesítménye határozza meg. Organikus, mint a művészet bonyolultabb szerkezetű, több díszítést és ornamentikát felmutatni tudó megnyilvánulásai, és mechanikus, mint a művészet geometrikus, puritán, díszítetlen és ornamens nélküli megnyilvánulásai a művészettudomány területén. Organikus, mint az érzéki, hedonisztikus vágyaknak engedő viselkedés és életvitel, illetve mechanikus mint a puritán, önmegtagadó, szorgalomra és fegyelmezett munkaerkölcsre építő viselkedés és életvitel az erkölcstan területén. Mechanikus, mint az önálló, egységes nemzetállamokból alló közösségek, és organikus, mint a több nemzetet egybefoglaló nemzetekfeletti birodalmak a nemzetközi politika területén. Végül a természettudományok területén van még egy mehatározása is az organikus fogalmának, amely egy új tudományon a kvantumbiológián alapszik. Ez a tudomány azt mondja ki, hogy a biológiai létformák nagyrészt a fizikai világ kis méretű létszféráinak jelenségein alapulnak, ahol a részecskék, atomok, hullámok, illetve kvantumok helyezkednek el. Ennek a létszférának a törvényszerűségeit nagyrészt a kvantummechanika tudománya magyarázza. Ezen alapul az organikus biológiai világ a legújabb kutatási eredmények szerint, ennek nyomán az organikus fogalmának van egy legújabb meghatározása is, mint a fizikai világ kisméretű létszférájához kötődő. Illetve ezzel ellentétesen a mechanikus fogalma jelentheti a fizikai világ nagy objektumainak, tehát makroszférájának törvényszerűségeihez kötődő jelenségeket. Mivel nincs egységes meghatározás a társadalomtudományokban az organikus és a mechanikus fogolmaira, a következőkben a fent felsorolt definíciók közül hol az egyiket hol a másikat fogom érteni organikus vagy mechanikus alatt, amikor használom az organikus vagy mechanikus kifejezéseket. Hogy mikor melyik definíciót értem organikus vagy mechanikus kifejezés alatt az a szövegkörnyezetből ki fog derülni. A másik fogalompár, amely leírja a különféle társadalomtípusokat már könyebben definiálható. A kollektivista közösségek olyan társadalomtípusokat jelölnek, ahol a társadalmat alkotó egyének eletkörülményeit, és cselekvési lehetőségeit megszabó jogi és társadalmi keretek egy közös célnak vagy akaratnak vannak alárendelve. Ezzel ellentétesen az individualista közösségek olyan társadalomtípusokat jelölnek, ahol a társadalmat alkotó egyének életkörülményeit és cselekvési lehetőségeit megszabó jogi és társadalmi keretek az egyének akaratához igazodnak. A modern közgazdaságtan hajlamos a fejlődő és haladó jellegű gazdasági rendszereket egyértelműen azonosítani a nyugati individualista berendezkedésű társadalmakkal, míg a stagnáló, fejlődésre képtelen gazdasági rendszereket a keleti kollektivista berendezkedésű társadalmakkal. Én úgy gondolom, hogy ez a megközelítés nem eléggé árnyalt. Amit bizonyítani látszik korunk azon legfőbb közgazdasági jelensége, hogy egyes keleti, kollektivista berendezkedésű társadalmak, azok között is legfőképp Kína egyre inkább kezdi behozni, sőt maga mögött hagyni gazdasági téren a szélsőségesen individualista nyugatot. Ha végignézünk a világ gazdaságtörténetén, akkor láthatjuk az önmagában soha nem determinálta egyértelműen egy gazdasági rendszer fejlődőképességét, hogy az a rendszer kollektivista, vagy individualista berendezkedésű e. Az első kapitalista útra lépő társadalom kétségkívül az angolszász világ volt Nagy Britanniában, majd annak gyarmatain, főként az Amerikai Egyesült Államokban. Ez a társadalom kétségkívül individualista volt. De amikor később az angolszász individualista kapitalizmus berendezkedését megpróbálták meghonosítani a spanyolajkú latin-amerikai országokban, akkor ott már egyáltalán nem bizonyult működőképesnek. Oroszországban viszont a gazdasági modernizációt sohasen az individualista egyéni kezdeményező kézség indította el, hanem erős kezű uralkodók, akik bottal és korbáccsal munkára és áldozatvállalásra kényszerítették alattvalóikat egy centralizált, kollektivista társadalom keretében. Nem kis mértékben csorbítva ezzel egyéni szabadságjogaikat. Gondolok itt Rettegett Ivánra, Nagy Péterre vagy éppen Sztálinra. Kína is egy Sztálinista uralkodó: Mao Ce Tung uralma alatt indult el az ipari fejlődés útján. Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy azokban a társadalmakban ahol túlzott az individualizmus, ott az angolszász modellel ellentétben az individualizmus a gazdasági fejlődés rovására is terjeszkedhet, mint például a mai Európai Únió tagállamaiban, ahol az 1968-as diáklázadások óta bekövetkezett liberális, posztmodern váltás aláásta a hagyományos közösségi és családi kötelékeket, a munkaerkölcsöt, aminek következtében Európa egyre inkább lemarad a világ gazdasági versenyében. Ugyanakkor valóban vannak olyan kollektivista berendezkedésű keleti államalakulatok is, amelyek tényleg kívül rekedtek a nyugati típusú civilizációk gazdasági, technikai és társadalmi fejlődésének hatásrendszerén. Ilyenek az iszlám országok, amelyek kollektivista társadalmakként valóban elmaradottak és fejlődésképtelenek maradtak. Mindebből arra a megállapításra juthatunk, hogy annak megállapítása, hogy egy társadalomban az individualizmus, vagy a kollektivizmus vezet el a gazdasági fejlődéshez leginkább kultúrafüggő. Ahhoz, hogy egy társadalomban az individualizmus legyen a gazdasági fejlődés motorja jelen kell lennie a gazdasági életben való együttműködéshez nélkülözhetetlen egyéni és önkéntes szabálykövető magatartásnak, és magasszintű munkaerkölcsnek, szorgalomnak. A kapitalizmus az egyéni szabadság keretei között csak ott működhet jól, ahol az egyének szabadságukat önként arra használják fel, hogy eleget tegyenek a gazdasági fejlődés követelményeinek. A kapitalista fejlődés nem automatikusan a szabadságból következik, hanem a kapitalista fejlődés követelményeinek való önkéntes önalávetésből a szabadság keretei között. Ha egy olyan nép körében terjesztjük el az individualista szabadságot, amely nem akarja magát önként alávetni a fejlődés követelményeinek, akkor azon a területen nem fog végbemenni a kapitalista fejlődés. Lásd a latin-amerikai országokat. Ilyen társadalmak esetében csak az vezethet el a gazdasági fejlődéshez, ha egy erős kezű vezető fentről ráerőlteti az alattvalókra a gazdaság törvényeinek való megfelelést, és munkára, áldozatvállalásra kényszeríti őket. Lásd Oroszország példáját. Jó példa még erre a posztmodern korba ért Európa esete, ahol korunkban a szabadságot úgy értelmezik, mind a mindenfajta tekintéllyel szembeni feltétlen és öncélú kritikai attitűd felvételét a szélsőséges individualizmus jegyében. A minden ellen való öncélú lázadás filozófiája már túl van az angolszász individualizmus modelljén, ahol a szabadság kiteljesedését úgy értelmezik, mint az önkéntes gazdasági szabálykövetés és a szorgalom útján való anyagi és erkölcsi gyarapodás lehetőségét, és amint láthatjuk Európa le is maradt a gazdasági versenyben. Valamennyi kritikai attitűd mindenképpen kell a fejlődéshez, hiszen ha az újkor tudósai nem száltak volna szembe azzal a középkori dogmával hogy a nap a föld körül kering, akkor Európa tudományos technikai fejlődése soha nem indult volna el. A probléma azzal van, ha a kritikai attitűd öncélúvá válik, és mindenféle magasabb cél vagy értelem nélkül vesz semmibe minden valós, és pozitív tekintélyt, és intézményt is, mint például a hagyományos család intézményét, vagy a hazafiságot, a megcsontosodott, feleslegessé vált dogmákon kívül. Ekkor a kritikai attitűd túllép eredeti célján és fejlődésellenessé válik. A történelemben vannak olyan helyzetek, amikor túl kell lépni a feleslegessé vált, megcsontosodott dogmákon, hogy a fejlődés irányába tereljük a társadalmat, de nem minden helyzet ilyen. Olyan helyzetekben, amikor a kritika valós és pozitív tekintélyek ellen irányul, akkor valójában fejlődésellenes. A hagyományos család intézményének és a fehér ember szupremáciájának támadása például fejlődésellenes, még ha a posztmodern politikai erők ezt haladó gondolatnak is próbálják beállítani, mert a tudományos és gazdasági innovációk túlnyomó többsége fehér emberektől származik, és a hagyományos család intézménye a fehér ember reprodukciójának egyetlen kulcsa. Ha egy lusta, dolgozni nem akaró közösséget munkára kényszerítünk, egy kollektivista társadalmi rendszer keretében, akkor végeredményben gazdasági fejlődést fogunk elérni, mégha nem is az először kapitalista útra lépett angolszász individualista modellt követjük, ha viszont az individualizmust a minden tekintély ellen való lázadásként értelmezzünk a szorgalmas munlálkodásban való kiteljesedés helyett, akkor végeredményben fejlődésellenessé válunk, megha individualistábbak is vagyunk az először kapitalista útra lépett angolszászoknál. Azonban arra is van példa, a világtörténelemben, hogy valóban a társadalomra rátelepedő kollektivista szellem tesz egy közösséget fejlődésképtelenné. Erre példa az iszlám világ, ahol a társadalmat uraló teokratikus, papi elit nem munkára kényszeríti az alattvalókat, mint Oroszországban, vagy Kínában, hanem olyan evolúció és tudományellenes teológiai eszméket kényszerít a társadalomra, amelyek megakasztanak minden fejlődést. Tehát azt kell mondanunk, hogy a kollektivizmus is, és az individualizmus is egyaránt lehet fejlődésellenes, és fejlődésbarát is egy adott társadalomban, ez főként a közösség kultúrális sajátosságaitól függ. Ahogy fent a fejlődőképességet mechanikus, a fejlődésképtelenséget pedig organikus közösségi sajátosságként írtam le, megállapítható, hogy léteznek mechanikus módon kollektivista társadalmak, mint a kínai és az orosz társadalom. Léteznek mechanikus módon individualista társadalmak, mint az angolszász kúltúrkör. Léteznek organikus módon kollektivista társdadalmak mint az iszlám kultúrkör. Végül léteznek organikus módon individualista társadalmak, mint a mai posztmodern Nyugat-Európa. Nem állítom, hogy ezek a kategóriák minden különbséget leírnak a világ társadalmai között, nyilván vannak még olyan kisebb részletkülönbségek a világ társadalmait illetően, amelyek nem férnek bele ezekbe a kategóriákba, de úgy vélem, hogy ezek a kategóriák jó alapot adnak a világ közösségeinek tudományos leírására. A következő kérdés, hogy lehet e történelmi távlatba helyezni ezeket a társadalmi formációkat, létezik e valamilyen mintázat a történelmi idő folyamatában, ahogy ezek a társadalmi formációk elhelyezkednek egymás után, vagy egymás mellett a történelemben? Az organikus és mechanikus társadalmi formációkat elsőként Oswald Spengler helyezte történelmi távlatba A Nyugat Alkonya című könyvében, ahol felállította a kultúrkörök elméletét. Könyvében széles körben foglalkozik a világtörténelem nagy kultúráival kelettől nyugatig, de legrészletesebben a nyugati kultúrköröket, mégpedig az ókori görög, az ókori római, és a középkortól a jelenkorig fejlődő nyugati kultúrkört vizsgálja. Alapelmélete az, hogy a kultúrák életfolyamatai az élő szervezetek életfolyamataihoz hasonlatosak. Ugyanúgy ahogy az élőlényeknél is, a kultúráknál is van születés, érett felnőttkor, és hanyatló kor vagy öregkor. Az érett felnőttkorban a kultúrák Spengler szerint organikus jegyeket mutatnak, amit ő lényegében művészetelméleti kontextusban értelmez. Minden kultúrának van egy sajátos jegyekkel rendelkező művészeti stílusa, vagy az ő szavaival élve ősszimbóluma, ami az adott kúltúrkör érett korszakában virágzik. A görög kultúra esetében például a plasztikus testiség, ami a görög szobrászat legfőbb stílusjegye, a nyugati kultúrkör esetében pedig a végtelenbe törekvő dinamikus térbeli jelleg, ami a nyugati gótikus katedrálisok legfőbb stílusjegye. Ezek a művészeti stílusjegyek, vagy ősszimbólumuk adják a kultúrák organikus jellegét. A kultúrkörök hanyatló korszakaiban pedig ezek az ősszimbólumok elhalnak, és eltűnnek a kultúra jellemvonásaiból helyüket átveszik a racionális, geometrikus formák, amelyek már a kultúra hanyatló mechanikus formáit fémjelzik,elég csak összehasonlítani az Európa nagyvárosainak középpontjában található gótikus katedrálist, és a külvárosokban látható felhőkarcolókat és gyárakat, hogy össze tudjuk hasonlítani a kultúrák érett, organikus és hanyatló mechanikus korszakait Spengler szerint. A mechanikus korszakokban az adott kultúra ősszimbólumának eltűnése a kultúra jellemvonásaiból automatikusan együtt jár a többi válságjelenséggel, ami ilyenkor jelentkezik. A közösségek szétesésével, a családi élet hanyatlásával stb, hogy aztán az adott kultúra végleg eltűnjön és átadja a helyét új kultúráknak amelyek ugyanilyen fejlődési lépcsőfokokon fognak átmenni. Véleményem szerint Spengler koncepciójának az a legnagyobb hibája, hogy az organikus és a mechanikus ellentétpárját csak művészetelméleti kontextusban értelmezi, továbbá hogy nem veszi figyelembe a világ társadalmait jellemző másik két ellentétpárt a kollektivista és individualista társadalmak ellentétét. A hivatalos történelemtudomány nem két fő korszakra osztja a nyugati civilizációk történetét, esetünkben az ókori görög az ókori római, illetve a jelenkori nyugati civilizáció történetét, hanem háromra. A görög civilizáció esetében ez az archaikus kor, a klasszikus kor és a hellenizmus, A római civilizáció esetében a királyság kora, a köztársaság kora, végül a császárság kora, vagy másként a birodalom kora. A jelenkori nyugati civilizáció esetében pedig a középkor az újkor és a legújabb kor. Ez a tény pedig azt sugallja, hogy a nyugati civilizációk történetében nem csak egyszerűen az organikus és a mechanikus korszakok váltják egymást, hanem itt többről van szó. Ha megvizsgáljuk, hogy milyen tulajdonságok jellemzik a nyugati civilizációkat felépítő, hármas rendben egymást követő korszakokat, akkor azt látjuk, hogy az első korszakra mindig merev, archaikus társadalomszerkezet, és szigorú dogmatizmus jellemző a kasztrendszerek ismérveivel, és persze ebből következő fejlődésképtelenség, amelyek összességében az iszlám társadalmak jellemzői mai világunkban. Ez jellemezte mind a görög archaikus kort (Kréta, Mükéné), mind a római király kort, és a középkori Európa feudális társadalmát is. A második korszakokat a nyugati civilizációk történetében, így a görög klasszikus kort, a római köztársaság korát, és a felvilágosodás eszméire, illetve a XVII. századi angol ipari forradalom gazdasági és tudományos eredményeire épülő európai újkort puritán munkaerkölcs, felfokozott, egyéni kezdeményező készségre épülő munka és alkotókedv jellemzi. Ezekben az időszakokban érik el a nyugati kultúrák legfőbb tudományos és kulturális eredményeiket. Jelentős terjeszkedési potenciál jelenik meg ilyenkor ezekben a társadalmakban. A görög művészet és filozófiai gondolkodás ekkor érte fénykorát. A római birodalom ekkor érte el legnagyobb méretét, különösen a köztársaságkor végén Augustus uralkodása alatt. Európában ekkor született a legtöbb technikai vívmány, amelyek máig alapját képezik a nyugati technikai civilizációnak, és ekkor építette ki a nyugati világ az egész Földre kiterjedő gyarmatbirodalmát, ami alapjaiban átformálta a világ képét. Végül a harmadik korszakokat a nyugati civilizációk történetében, így a görög hellenizmust, a római császárkort, és az európai legújabb kort az jellemzi, hogy felfokozott munka és alkotókedv átfordul a mindenfajta tekintély elleni lázadásba. A puritán munkaerkölcs helyét lustaság, fogyasztói szemlélet és élvezethajhászás veszi át, felüti a fejét a lázadás az adott kultúra tradicionális vallása ellen és a helyét mindenfajta keleti kultuszok veszik át. A hedonizmus és élvezethajhászás miatt háttérbe szorul az áldozathozatalt kívánó család intézménye aminek következtében demográfiai zuhanás veszi kezdetét az adott kultúrában, és megjelennek a keleti barbár népek hogy átvegyék a helyét a demográfiailag visszahúzódó, őshonos nyugati népeknek. Eddig még minden nyugati civilizációban lezajlott ez a folyamat, amit ma posztmodernizmusnak neveznek, és gondolom már észrevette az olvasó, hogy melyik három fent leírt közösségi formának felel meg ez a három civilizációs fázis. Igen, az organikus módon kollektivista, a mechanikus módon individualista, és az organikus módon individualista közösségi formáknak. Ez a három közösségi forma váltakozik a nyugati civilizációk életfolyamataiban. Az organikus módon kollektivista közösségi forma jelenti a kezdetet, a mechanikus módon kollektivista közösségi forma a virágkort, és az organikus módon individualista közösségi forma a hanyatló kort. A mechanikus módon kollektivista közösségi forma pedig csak a keleti civilizációknál van jelen, az Oroszoknál és Kínaiaknál, és nem jelenik meg a nyugati civilizációk életfolyamataiban. Érdekes, hogy éppen az a kor jelenti a virágkort ezeknek a civilizációknak a történetében, amit Spengler hanyatló korként értelmez, hiszen melyik kor volt a nyugat igazi virágkora? Nyilván a XIX. század, a mechanikus, ipari technológiára és tudományos racionalizmusra épülő kapitalizmus időszaka. Európa ekkor alkotta meg technológiai vívmányainak jelentős részét, ekkor építette ki az egész világra koterjedő gyarmatbirodalmát, amivel alapjaiban átformálta a világot, ekkor volt demográfiai erejének tejében, ekkor volt a legmagasabb a születésszám, és a vallásosság sem szorult vissza olyan mértékben akkor, mint ma a posztmodern korban. A középkori egyetemes egyház ugyan felbomlott katolikus, és különféle protestáns egyházakra, de az emberek még a XIX. században is nagyrészt vallásosak és templomba járók maradtak saját keresztény egyházukban. A tudományos racionalizmus koránt sem mért akkora csapást a tradicionális vallásosságra, mint a posztmodern szellemiség. Az igazi hanyatló kor mindig egy új organikus kor volt a nyugati civilizációk történetében, ami a kezdettel ellentétben individualista módon volt organikus, és amit Spengler összemosott az általa mechanikusnak nevezett korral. Ami érdekességként elmondható az az, hogy ennek a három közösségi formának a képviselői minden korban egyaránt jelen vannak a nyugati társadalomban csak egyszer hol az egyik, hol a másik válik dominánsá az adott kornak megfelelően, és olykor az egyik szövetséget köthet a másikkal a harmadik ellenében. Erre jó példa a nyugati középkort képviselő katolikusok, vagy legalábbis egy részük szövetsége a posztmodern erőkkel, illetve a nyugati középkorhoz hasonló társadalmi struktúrával rendelkező iszlám szövetsége a posztmodern erőkkel. Vagyis az organikus módon kollektivista, és az organikus módon individualista erők szövetsége a mechanikus módon individualista erőkkel szemben. Ami a a mechanikus módon kollektivista erők ellen is irányul, csak rájuk nincs olyan nagy hatással, mert ők kívül élnek a nyugati kultúrkörön. 

A posztmodern mozgalmak már a középkor óta jelen vannak a nyugati társadalomban. Elsőként különféle okkult titkos társaságok formájában működtek a középkorban, mint alkimisták, rózsakeresztesek. Amelyek lényegében különféle okkult, ezoterikus tevékenységekkel is foglalkozó anarchista szervezkedések voltak, amelyek a középkori egyház tekintélyuralmának a megdöntésére irányultak. 

Majd az újkorban már a művészvilág keretei között jelentek meg újra, és akkor már a felvilágosodás és a belőle kinövő racionális tudomány tekintélye ellen lázadtak. Először a romantika szellemi mozgalmán belül a XVIII. század végén, akik elutasították az újkori racionális tudomány szerintük lelketlen, mechanikus formáit, és a régi világ természetközelisége után sóvárogtak, amit meg is jelenítettek művészetükben, amelyben a középkori formákhoz nyúltak vissza a természethez, a nőiséghez. Ezt jelenítették meg főként a festészet és a zene területén egyaránt. 

Később főként francia nyelvterületen, a XIX. század végén, az irodalom világában, a szimbolisták, azol között is Paul Verlaine és Arthur Rimbaud színrelépésével kezdődött meg hasonló mozgolódás a művészvilágban. Rimbaud és Verlaine elutasították a polgári világ puritán erkölcseit, amiket ők nyárspolgárinak minősítettek, és a tiltott élvezeteknek kezdtek hódolni. Az abszintnak, az ópiumnak, a homoszexualításnak. Ezekről a dolgokról szerzett élményeiket jelenítették meg költeményeikben. Ők voltak az első ikonikus megtestesítői annak amit ma lázadó ifjúságnak nevezünk. A XX. század közepe táján pedig Amerikában ütötte fel a fejét egy ehhez hasonló művészmozgalom, amelyet a beat nemzedék névvel illet az irodalomtörténet. A főként Allen Ginsberg, Jack Kerouac és William Burruoghs nevével fémjelzett mozgalom tagjai fellázadtak szüleik nemzedékének "tisztes polgári" életmódja ellen, amely a mindennapos munkába járáson és a rendezett családi életen alapult. Mivel unalmasnak és lélektelennek találták azt, és Verlaine illetve Rimbaud példájához hasonlóan a tiltott élvezetekhez fordultak. A hasishoz, a whiskey-hez, az azonos neműekkel vagy épp színesbőrűekkel folytatott szexuális együttléthez, és elődeikhez hasonlón különféle irodalmi művekben örökítették meg erről szerzett élményeiket. A politika színpadára a 68-as párizsi diáklázadásokkal lépett először a posztmodern a nyugati társadalomban, amelyet egyes nyugati baloldali irányzatok készítettek elő. Főként azután, hogy kezdtek eltávolodni a Szovjetúnió ortodox marxista irányvonalától, amely a fokozódó osztályharc ideológiájának erőltetése mellett központosított, tekintélyelvű iparfejlesztésen is alapult. Egyes nyugati baloldali körök egyre inkább ferde szemmel néztek a Szovjetúnió központosított, mechanikus ipari társadalmára, szerintük terméketlen munkásosztályával. A kapitalizmus egy új megjelenési formáját kezdték látni benne, ahol a nyugati tőkésosztály szerepét az uralkodó párt adminisztratív hivatalnokrétege vette át. Bennük látták az új tőkésosztályt, aki uralkodik a nekik alávetet ipari munkásságon a Szovjetúnió mechanikus ipari társadalmában. Ezért elkezdték átdolgozni a marxizmus tanításait, amely a marxizmus organikus alapokra helyezését jelentette egyben. Elvetették Marx azon tanításait, hogy a nyugati ipari, technikai civilizáció által megfertőzött terméketlen mechanikus munkásosztály lenne az, amely majd egykor megdönti a kapitalizmust, és olyan társadalmi csoportokat tettek a helyükre, amelyek megítélésük szerint tiszták a nyugati mechanikus ipari civilizáció szennyétől. Elsősorban a nőket, mivel a nyugati ipari civilizáció fenntartói és működtetői főként férfiak. A színesbőrű bevándorlókat, mert a nyugati ipari civilizáció működtetői és fenntartói főként fehérek. A szexuális kisebbségeket, melegeket, leszbikusokat, mert ha kiiktatjuk a hagyományos családmodellt a nyugati társadalom életéből az megakasztja a fehér férfiak szaporodási rátáját, amely a nyugati ipari civilizáció és vele a kapitalizmus összeomlásához vezet. Illetve a fiatalokat, akik hajlamosak a kritikai gondolkodásra, a minden tekintély ellen való lázadásra, ami ahogy azt fent megállapítottuk szintén fejlődésellenes, rombolja a hagyományos polgári társadalom és vele a kapitalizmus intézményeit. Ezek a társadalmi csoportok lettek ezután a marxista osztályharc zászlóvivői a nyugati társadalomban. Az új tőkésosztály akiknek a hatalmát meg kell dönteni pedig a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiak lettek, hiszen ők a nyugati mechanikus ipari civilizáció fő működtetői és fenntartói. Elkezdték népszerűsíteni, az iszlám bevándorlást, a homoszexualitást, a feminizmust és a parttalan kritikai gondolkodást a nyugati társadalomban. Korunkban pedig azt láthatjuk, hogy ha nem is az egész katolikus egyház, de a katolikusok egy része, mint a nyugati civilizáció egykori organikus módon kollektivista korszakának maradványai szövetségre látszanak lépni az organikus módon individualista, vagyis a posztmodern politikai erőkkel. Joe Biden az amerikai posztmodern politikai erők vezéralakja katolikusnak vallja magát. A magyar posztmodern politikai erők vezéralakja Márky Zaj Péter katolikusnak vallja magát. A katolikus világ vezetője I. Ferenc Pápa katolikus vezetőként posztmodern politikai elveket vall. Úgy tűnik tehát, hogy az organikus módon individualista és organikus módon kollektivista erők a közöttük lévő látszólagos ellentéteket nagyon is hajlandóak félre tenni olyan dolgok miatt amiben viszont közösek. Mi lehet ez a közös ügy ami miatt készek félre tenni minden más ellentétet egymás között? Véleményem szerint a fejlődésellenesség. Nem látok lehetségesnek más okot e torz szövetség létrejöttéhez, mint hogy mind a két erő fejlődésellenes, és szemben áll az európai felvilágosodás alapelveivel. A legnagyobb látszólagos ellentét a katolikusok és a posztmodern politikai erők között a család kérdése, A hagyományos családmodell támogatása a katolikusok részéről, illetve annak elvetése a posztmodern politikai erők részéről. Viszont a fejlődésellenesség szempontjából nézve még ez a látszólagos ellentét is inkább kiegészíti egymást, mint hogy egymást elvetné. Hiszen míg a hagyományos családmodell az iszlám világban azoknak a népcsoportoknak a szaporodását segíti, akik nincsenek megfertőzve a nyugati mechanikus ipari civilizáció által, addig a nem hagyományos családmodell itt nyugaton azoknak a népcsoportoknak, konkrétan a fehér népeknek a szaporodását gátolja, akik a felvilágosodás alapelveinek és a belőle kinövő mechanikus ipari civilizációnak a legfontosabb zászlóvivői. Tehát ha a liberális katolikusok azon torz logikáját követjük, hogy ha a felvilágosodás korát életrehívó fehér faj eltűnik a Föld színéről, akkor újjáéled az általuk áhított középkor, akkor a hagyományos, és nem hagyományos családmodell tulajdonképpen inkább kiegészíti egymást, minthogy egymás ellen lenne. Az organikus módon kollektivista és organikus módon individualista erők tehát képesek minden látszólagos ellentétüket félretenni a fejlődés megállításának közös ügyéért. A posztmodern éppúgy képes szövetségre lépni a katolicizmussal mint az iszlámmal, mint ahogy a mechanikus módon kollektivista és mechanikus módon individualista erők is képesek a szövetségkötésre a másik két erő ellen, amire a legjobb példa az Orbán Viktor vezette magyar polgári konzervatív erők szövetsége Oroszországgal, ami a nyugati, és magyar posztmodern politikai erők erős kereszttüzében áll. Az eddig tárgyaltak értelmében tehát a nyugati civilizációk története a fejlődésközpontú mechanikus és fejlődésellenes organikus erők küzdelméből áll. Azonban a görög és római civilizáció után következő nyugati civilizáció esetében már kicsit bonyolultabb a helyzet ennél. A nyugati civilizáció hanyatló korszakát már több szemszögből is vizsgálat alá kell vennünk véleményem szerint, hogy reális képet kapjunk a mai valóságról. Mint mondtam a posztmodern erők a középkor óta jelen vannak a nyugati társadalomban. Más és más megjelenési formákban. Voltak olyan szervezeteik amelyek a művészet, mások a politikai akció területén tevékenykedtek, és voltak olyanok is amelyek különféle filozófiai spekulációkat terjesztettek. Ilyen volt a XIX. század derekán megjelenő teozófia mozgalma Helena Blavatsky vezetésével, majd az abból kinövő antropozófia Rudolf Steiner vezetésével. Ezek egyfajta okkult, ezoterikus irányzatok voltak amelyek olyan a filozófia és a tudomány határterületén lebegő gondolatokat, elméleteket terjesztettek, amelyekkel a felvilágosodás korában született tudományos gondolkodás szerintük hideg, racionális és mechanikus formáit szerették volna organizálni, vagy természetesebbé, emberközelibbé tenni. Tehát egy erősen tudomány és technikakritikus mozgalomról van szó, aminek az esetében az az érdekes, hogy nézeteik bár tudománykritikusak voltak, egy idő után mégis részeivé váltak a tudományos gondolkodásnak. Ezeknek a mozgalmaknak az okkult, ezoterikus spekulációiból fejlődtek ki aztán a fizikai világ mikro méretű részeit vizsgáló tudományok. A részecskéket, atomokat, kvantumokat, hullámokat vizsgáló tudományágak, mint a kvantummechanika. Ezek az új tudományágak pedig hihetetlen technikai fejlődést produkáltak a nyugati világban a felvilágosodás után immár a posztmodern korban. Mondhatni második tudományos forradalmat hívtak életre a felvilágosodás korának mechanikus személetű tudományos forradalma után. Ebből a tudományos forradalomból nőtt ki az informatika tudománya is, amely hihetetlen mód átalakította világunkat. A modern számítógépek mind kivétel nélkül kvantummechanikai alapon működnek, amely mint tudomány a XIX. századi ezoterikus mozgalmak okkult spekulációiból nőtt ki. Ennek a tudományos forradalomnak a legfőbb képviselői korunkban a techcégek. Mint például a Google, a Facebook, az Apple, a SpaceX.

Ezeknek a cégeknek a vezetői szinte mind kivétel nélkül elkötelezettek a posztmodern politikai mozgalmak iránt, de a posztmodern politikai mozgalmak fanyalogva, vagy olykor ellenségesen tekintenek rájuk. 

Megintcsak a kapitalizmus új megjelenési formáját látják bennük, mint egykor a szovjet állami vállalatok bürokratikus vezetőrétegében is. Ez régi hagyomány a baloldali mozgalmak esetében, hogy válvetve harcolnak a szocializmus megvalósulásáért, majd amikor valahol az megvalósul, akkor a megvalósult szocialista társadalom vezető rétegét kezdik támadni, mint a kapitalizmus új megjelenési formájának képviselőit. 

Tehát hogy a posztmodern teljes egészében fejlődésellenes lenne ma már ez is csak részben igaz, mert a maga módján olykor, ha akaratlanul, vagy félig akarva is, de szintén hozzá tud járulni a technikai fejlődéshez, amit az is jelez, hogy a posztmodern erők képviselői olykor saját gyermekeik ellen fordulnak. Esetünkben a posztmodern politikai erők a techcégek ellen. 

A posztmodern korunkban egyrészt szétzilálta a nyugati társadalom szerkezetét, ugyanakkor hihetetlen technikai fejlődést produkált, és ha viszonya a fejlődéshez ma már ennyire felemás az azt jelzi nekünk, hogy nem szabad teljesen elvetnünk ezt sem, ha a nyugati társadalom megmentésén gondolkodunk. Hanem meg kell szelidíteni, kirostálni belőle a káros elemeket, és megfelelően kell integrálni a nyugati kapitalista társadalom életébe. Hogyan csináljuk ezt?

Ennek elemzéséhez először is azt kell észrevennünk, hogy a mai nyugati társadalomban a posztmodernből kinövő információs forradalom következtében egyre inkább eltűnnek a technológiai akadályai egy úgynevezett techno anarchista társadalom létrejöttének. A techno anarchista társadalom lényege az, hogy a társadalom tagjai szabadon és önállóan rendezhetik be saját életüket, viszonylag függetlenül az őket körülvevő társadalmi rendszertől úgy, hogy ezzel nem veszélyeztetik az őket körülvevő társadalom tudományos, technikai, kulturális és gazdasági fejlődését, haladását. 

Ezt a társadalmi folyamatot két technológiai trend hajtja előre az információs korban. Az első ahhoz a jelenséghez kapcsolódik, hogy egyre inkább terjed a számítógéppel, interneten keresztül végezhető távmunka és távoktatás. Főként az intellektuális, szellemi erőfeszítést igénylő munkafolyamatok, mint például programozás, mérnöki és művészeti tevékenységek területén, amelyek egyre inkább elvégezhetők a munkahely földrajzi helyétől távol, távmunkában. Ez függetleníti a munkavállalót a hagyományos munkahelyek kollektív közösségi szabályainak kényszereitől, aminek minden munkavállaló alá van vetve az ipari forradalom óta, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ilyen körülmények között is tovább dolgozzon, biztosítva ezzel a gazdaság további működését. Ehhez hasonlóan a munkavállaláshoz szükséges készségek elsajátításának folyamata, vagyis az oktatás is egyre inkább elszakad az oktatási intézmények földrajzi helyétől, egyre inkább terjed az internetes távoktatás. 

A második technológiai trend arról szól, hogy egyre inkább képessé válunk az ember biológiai képességeinek és tulajdonságainak átalakítására a genetikával, genomikával, illetve az agy-számítógép interfésszel kapcsolatos kutatásoknak köszönhetően. A genomikai kutatásoknak köszönhetően egyre inkább képessé válunk arra, hogy szuperembereket szerkesszünk, az emberi DNS manipulációjával, akik rendelkeznek azokkal a szellemi és fizikai képességekkel, amelyek a jövő technológiájának használatához és fejlesztéséhez szükségesek. De akár azt is megtehetjük, hogy minden jövőben születendő magzat bőrszínét fehérré alakítjuk, ami véleményem szerint az egyetlen lehetséges megoldás a színesbőrű népek teljeskörű integrációjára a főként fehérek uralta modern civilizációba. Már azoknak a színesbőrűeknek akik csatlakozni akarnak a fehér közösségekhez. Az agy-számítógép interfésszel kapcsolatos kutatások pedig azt ígérik, hogy az ember szellemi képességei összekapcsolhatóak lesznek a számítógépes mesterséges intelligencia alkalmazások képességeivel, ami a genomikai kutatásokon túl méginkább megsokszorozza az ember szellemi képességeit. 

Egy technoanarchista társadalomban, ahol az emberek túlnyomó többsége szellemi munkát fog végezni távmunkában, elengedhetetlen, hogy mindenki rendelkezzen a modern technológia fejlesztéséhez szükséges képességekkel, ezt pedig csak a genomika, és az agy-számítógép interfész technológiája biztosíthatja, mint ahogy a színes bőrű népek végleges integrációját is a fehér társadalomba, azáltal, hogy minden jövőben születendő magzat bőrszínét fehérré változtatjuk, ami a posztmodern politikai erők szemszögéből valószínűleg rasszizmusnak minősülne, mert ők a fejlődéspártiságot tekintik rasszizmusnak, számukra minden rasszizmus, ami fejlődéspárti, pedig ez valójában antirasszista gondolat, mert minden népet és fajt integrálni akar a fejlődés egyetemes történelmi folyamatába. 

Ezzel három, illetve négy legyet ütünk egy csapásra. Azzal, hogy a posztmodern embert szellemi munkát végző távmunkásként függetlenítjük az őt körülvevő társadalom kényszereitől, kielégítjük ennek az embertípusnak a minden tekintélytől és intézménytől való függetlenedési szükségletét, biztosítjuk a civilizáció további technológiai, gazdasági és kulturális fejlődését. Kiküszöböljük a fehér ember ellen folytatott osztályharcot.

Továbbá megoldjuk hogy a jövőben ne csak a technika, hanem vele együtt az ember is fejlődjön, a maga biológiai valóságában. Az evolúció nagy tudósai között vannak akik kifogásolják, hogy az utóbbi évezredekben csak a technika fejlődött és az ember biológiai evolúciója leállt. 

Friedrich Nietzsche volt az a filozófus, aki sok kortársához hasonlóan averzióval viseltetett a felvilágosodás szerinte lelketlen és mechanikus tudományos és technikai vívmányaival szemben, ugyanakkor nem akart szakítani az evolúció gondolatával, és úgy gondolta, hogy a fejlődés gondolatát az ember biológiai valóságába helyezi át elintézve, hogy ezután az ember fejlődjön ne a technika, azáltal, hogy megszabadítja a keresztény erkölcstől, ami szerinte a felsőbbrendű ember létrejöttének legfőbb akadálya, aki nem más, mint az emberi evolúció magassabb szintje. 

A felsőbbrendű ember megalkotásának véleményem szerint nem a keresztény erkölcs elvetése a legjobb módszere, hanem éppen a tudomány és a technika, a genomika és az agy-számítógép interfész. Az ember és a technika fejlődése a jövőben sem szakadhat el egymástól, azoknak párhuzamosan kell fejlődniük. A technoanarchista társadalom biológiai reprodukcióját pedig úgy biztosíthatjuk megfelelően, hogy a távmunka terjesztését összekapcsoljuk a magyarországi Orbán kormány jövőbarát családpolitikájával. Az Orbán kormánnyal nem kell mindenben egyet érteni, de a családpolitikájuk kétség kívül jó. A jövő technoanarchista társadalma tehát egyesíti magában a posztmodernt, a tudományos racionalizmust, és a nietzschei felsőbbrendű ember tant. 

Míg a régi felvilágosodás megszüntette a születésből származó előjogokat és különbségeket a társadalomban, a jővőbeli technoanarchista társadalomban megszűnnek a képességekből és adottságokból származó különbségek és előjogok, mert mindenkinek lehetősége lesz megszerezni ezeket a képességeket és adottságokat. Ezt nevezem én új felvilágosodásnak. 

A középkor egyenlőtlenül és vérségi alapon volt arisztokratikus a születési előjogok miatt. A felvilágosodás egyenlőtlenül volt polgári a képességekben, adottságokban való különbségek miatt, az új felvilágosodás egyelőségben és vérségi alapon lesz polgári, mert a polgári képességeket, adottságokat, mindenki a vérében, vagy a génjeiben fogja hordozni. 

A jövő útja egyértelműen a szocializmus, de egy elitista szocializmus. Nem a társadalom alján élő proletárok szocializmusa. A szocializmus célja csak az lehet, hogy a felső polgári osztályban egyesítse az emberiséget, nem a proletariátusban, ahogy azt a kommunisták elképzelték. A cél az kell, hogy legyen, hogy mindenkit kapitalistává tegyünk, nem az, hogy elvágjuk a kapitalisták torkát, hogy ezután mindenki proletár legyen. 

A jövő társadalma organikus társadalom lesz, de egy fejlődőképes organikus társadalom, amely integrálja magába a felvilágosodás eredményeit is, aminek folytán mint organikus társadalom, talán jobban elfogadható lesz a katolikus egyház számára is, amely az újkor folyamán véleményem szerint még sokáig megőrizhette volna politikai hatalmát ha befogadta volna magába a felvilágosodás intézményeit, most itt az alkalom, hogy az új felvilágosodás élharcosává váljon. Nekik is előnyükre lesz, ha nem a posztmodernel próbálnak szövetkezni, mint a liberális katolikusok, illetve nem a középkort próbálják visszahozni, mint a katolikusok másik csoportja: a tradicionalista katolikusok, hanem az új felvilágosodást választják vezérlőelvüknek.

Viták kereszttüzében áll ma Európában a kérdés, hogy az Európai Únió egyfajta nemzetek Európája legyen, vagy valamilyen nemzetek feletti képződmény. Ha a távmunka terjedésével a nemzetet alkotó sokféle foglalkozási csoport és réteg beleolvad a számítógépükkel otthon dolgozó távmunkások egységesnek mondható osztályába, illetve mindenki fehér bőrű lesz, vagy legalábbis azok akik csatlakozni akarnak a fehérek közösségéhez akkor valószínűleg valamifajta nemzetek feletti Európa fog kialakulni, de ez olyan nemzetek feletti Európa lesz amely figyelembe veszi a fehér faj érdekeit, és a modern civilizáció fejlődésének és haladásának szükségleteit.

Végül ha az új felvilágosodás egyesíti a posztmodernt, a felvilágosodást, és a Nietzschei felsőbbrendű ember tant, vagyis az individualista módon organikus korok lázadásra, függetlenedésre való hajlamát, az individualista módon mechanikus korok tudományos racionalizmusát és a kollektivista módon organikus korok kasztszerű, feudális társadalmának arisztokratizmusát, tehát a nyugati történelem organikus és mechanikus vonulatait, akkor most jött el az a korszak ahol a nyugati kultúrkörök ciklikus felemelkedése és hanyatlása megáll, és a fejlődés valamilyen új, másfajta korszaka köszönt be a nyugati civilizáció történetében, amelyről még nem tudjuk pontosan, hogy miben is fog állni. 

Míg én az új felvilágosodásról beszélek, van aki az új középkor eljövelét jósolta. Nyikolaj Bergyajev volt az a filozófus, aki úgy képzelte, hogy az orosz kommunista forradalom alapjain fog majd létrejönni valamifajta új organikus társadalom nyugaton. Ha megnézzük a mai, egykor a marxista ideológiából kinőtt nyugati posztmodern társadalmat, valóban mintha a középkort látnánk újjáéledni. A minden tekintély ellen való lázadás ideológiája ma merev dogmatizmusba fordult át, az elhajlókat a középkori inkvizíció szigorával bűntetik, és populistának titulálják. Ami lényegében azt jelenti, hogy a populista figyelembe veszi a társadalom alsóbb rétegeit alkotó nép akaratát. Ez a Nietzschei felsőbbrendű ember gőgjét mutatja az alsóbbrendű ember iránt a nyugati vezetők részéről és az arisztokratikus feudalizmus újjáéledését jelzi nyugaton. A nyugati vezetők önmegtartóztatásra, aszkézisre kötelezik alattvalóikat, mint a középkori egyház. Kevesebbet fűts, kevesebbet fürödj, kevesebbet fogyassz, hogy megmentsük a bolygót és megállítsuk Putyint. Míg a felvilágosodás mechanikus ipari technológiája a nemzetek egyesítését segítette elő az újkorban, addig a posztmodern technológia: az internet nemzetközi hálózatban működik, és olyan nemzetekfeletti gazdasági egységet teremt ami a nemzetek feletti birodalmak középkori, európai megfelelőihez hasonlatos. Végül a nyugat még új választott népet és szentföldet is talált magának az Ukránok és Ukrajna személyében, akikért a nyugati fiatalok válvetve mennek önkéntesen harcolni a gonosz Putyin ellen, mint a középkori templomos lovagok. A nyugati vezetők lényegében azt a középkort hívták életre nyugaton, amitől szellemi elődjeik valláskritikai megnyilatkozásaikban oly élesen elhatárolódtak egykor. Inkvizícióval, a nép zsírján élő arrogáns arisztokráciával, a Szent Földre (értsd: Ukrajna) tartó fanatikus lovagokkal. Európa jövőjének nagy kérdése véleményem szerint az, hogy visszazuhan e a középkorba, vagy pedig az új felvilágosodás győzedelmeskedik, amely egységesíti a nyugati történelem organikus és mechanikus vonulatait. 


Felhasznált Irodalom:


Körmendy Lajos: A közösség nélküli ember, Ad Librum, 2020.


Oswald Spengler: A nyugat alkonya, I-II., Noran Libro Kiadó, 2021.


Nyikolaj Bergyajev: Az új középkor, Szemlélődések Oroszország és Európa sorsán Bp. 1935. Pro Christo Diákszöv. 122 l. 2 sztl. lev. Kiadói kartonálásban.


The Problems of a Gnostic Science: The Case of Theosophy’s Occult Chemistry

https://brill.com/view/book/9789004254947/B9789004254947_013.xml


Jim Al-Khalili, Johnjoe McFadden: Az élet kódja, Libri Könyvkiadó, 2017.


Görög Művészet: http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=28.html


A római művészet korszakai: 

https://docplayer.hu/16627892-A-romai-muveszet-korszakai.html


Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság, Európa Kiadó, 2003.


2022. május 13., péntek

Új sztoicizmus

 A modern közgazdaságtan területén egyes közgazdászok hajlamosak különbséget tenni a főként XIX. század derekán kialakult mechanikus termelési folyamatokra épülő hagyományos ipari gazdaság, és az úgynevezett hitech gazdaság között, amely a modern információs technológiákra, internetre alapszik.


Korunkban a kétfajta gazdaság mintha kezdene elszakadni egymástól, amikor a hitech gazdaság bűvöletében élő nyugat próbálja korlátozni a még a hagyományos gazdaság elvei szerint működő keleti országokból származó nyersanyag szállítmányokat, élelmiszerszállítmányokat, és más, a hitech gazdaság elvei szerint működő energia és élelmiszerforrásokra próbál átállni, mint például a napenergia, vagy a laboratóriumban növesztett húsok.


 Van aki szerint a hitech gazdaság, legalábbis a technológia jelenlegi fejlettségi szintjén, csak a hagyományos termelőgazdaságra szervesen ráépülve tud jól működni. Hiszen a számítógépek építéséhez szükséges nyersanyagot valahonnan ki kell bányászni. A hitech tudástársadalom építésében résztvevő mérnökök agyát megfelelő tápanyagokkal kell ellátni, ami csak a hagyományos mezőgazdaságból származhat. Ez vita tárgyát képezi.


A magam tapasztalatait tudom ezzel kapcsolatban elmondani, aki egy kelet-európai országban él egyszerű ipari munkásként, szabadidejében pedig otthon a négy fal között az interneten a hitech gazdaság szabadságát és korlátlanságát igyekszik kiélvezni, úgy hogy részt próbál venni az internetes kereskedelemben, és az internetes pénzügyekben webshoptulajdonosként, távmunkásként, internetes hitelnyújtóként.


Magyarországon működőképes hagyományos termelőgazdaság van. Iparral, mezőgazdasággal. Viszont a hitech gazdaság meglehetően szegényes nálunk, csak kevés Start-up vállalkozás működik itt. Nyugaton ennek a fordítottja igaz. Ott a hagyományos ipart áttelepítették a távol-keleti országokba, és a fő gazdasági erő a techcégek kezében összpontosul Apple, Google, Tesla stb. Mivel a lakosság nem nagyon tud elhelyezkedni a hagyományos iparban, ezért Amerikában nemzeti hagyománnyá vált, hogy az emberek már fiatalon eladósítják magukat, hiteleket vesznek fel, hogy abból tudják finanszírozni későbbi vállalkozói karrierjüket a techvilágban, és persze megélhetésüket, amíg vállalkozói karrierjük be nem érik.


Sokan ezt tekintik a nyugati szabadság egyik legfőbb fokmérőjének. A hagyományos 8 óra munkán, 8 óra pihenésen, és 8 óra szórakozáson alapuló bérmunkás életmód alóli felszabadulást, még ha ez eladósodással és fokozott bizonytalansággal jár is együtt. Ha nem lenne a hátam mögött a magyar körülmények által biztosított szerény, de biztos jövedelem, valószínűleg én is csak hitelből tudnám finanszírozni az otthoni internetes kalandozásaimat.


Ami megítélésem szerint nem lenne jó dolog. Ha a nyugati hitech kultúrát tekintjük a szabadság világának, és a keleti hagyományos ipari társadalmat a rabság megtestesítőjének, akkor a saját tapasztalataim szerint el kell fogadni valamilyen szinten a rabságot, hogy a nyugati hitech gazdaság szabadságát és korlátlanságát igazán élvezni tudjuk. Nyugaton az eladósodás, a hitelből finanszírozott fogyasztás és jólét csömörrel tölti el az embert a szabadságtól, és sokan szívesebben élnének ott a diktatúrának tartott keleten.


Ahogy az ízeket is csak az érzi igazán aki előtte jól kiéhezett. Úgy a munkavállalóknak is meg kell tapasztalniuk a hagyományos ipari munka okozta kínszenvedést, hogy azt a korlátlanságot és szabadságot, amit az internet nyújt a munkavállalás, pénzkeresés területén igazán élvezni tudják. Nem is beszélve arról, hogy csak onnan tudnak olyan tőkét gyűjteni a vállalkozáshoz, ami nem hitelből van.


Csak a kemény fizikai munka által edzett testek és elmék tudnak az internet végtelenjében jól eligazodni. Így véleményem szerint a hitech gazdaság nemcsak gazdasági, hanem társadalomlélektani értelemben is csak a hagyományos termelőgazdaságra szervesen ráépülve tud jól működni. A hagyományos ipari struktúrákra épülő kapitalista gazdaság szigorúan hierarchikusan épül fel. Ebben a társadalomban nem mindenki fog az elithez tartozni, hanem a többség bizony szakmunkás vagy segédmunkás lesz. Azt tanácsolom a magyaroknak, hogy fogadják el a társadalmi helyzeteteket, amit rájuk osztanak.


Ha segédmunkásoknak kell lenniük akkor fogadják el azt a segédmunkát amit adnak nekik, mint az ókori görög sztoikus bölcsek. Szavazzanak 4 évenként a Fideszre. Ne lázadjanak a hatalom ellen, de az életük értelmét ne ebben a társadalomban keressék, hanem a szabadidejükben az internet főként külföldi oldalain, a hitech gazdaság korlátlanságában és szabadságában.


Ez egyfajta új sztoikus magatartást jelent, ami kiváltságként is értelmezhető, hogy egyszerre élvezhetjük a magyar viszonyok biztonságát és a hitech gazdaság szabadságát és korlátlanságát.

2020. december 29., kedd

Horváth Sándor o. p.: A fizikai és a pszichikai világ egymásra hatása (könyvismertető)

Horváth Sándor domonkos rendi szerzetes ebben a könyvében azt a kérdést teszi fel, hogy a természetben csak mechanikai jellegű okság létezhet e, ami azért fontos kérdés, mert ha a természetben csak ilyen jellegű okság létezhet, akkor a fizikai világ soha nem léphet kölcsönhatásba  a pszichikai világgal, mert a pszichikai világ túlterjeszkedik a fizikai, mennyiségi módszerekkel mérhető valóságon, ezért értelemszerűen nem érvényesek rá a mechanikus okság törvényei.


A szerző válasza az általa feltett kérdésre egyértelmű nem. Az anyagi világ törvényei nem követelik meg, hogy a természetben csak mechanikai jellegű okság létezzen. Nem követelik meg, hogy minden kölcsönhatás visszavezethető legyen a mozgás jelenségére. Bizonyítható, hogy lehetséges a természetben másfajta okság is amely ötvözi az anyagi világra jellemző mechanikus okságot a pszichikai világra jellemző sajátlagos oksággal.


A pszichikai valóságban a fizikai világ széttöredezett, egymástól elkülönülő alapelemei egységbe rendeződnek, egységet alkotnak. Egységes pszichofizikai valóságként léteznek. Az anyagiság determináló, behatároló jellege, és a legfelsőbb lény végtelen szabadsága egyszerre van jelen bennük.

2020. május 16., szombat

Utópikus és vallási hagyományok a nagy történelem tudományának értelmezésében

A nagy történelem tudománya az emergens jelenségek új tudományát alkalmazza a történelem kutatásában. Ez egy új diszciplina az evolúció leírására, ami azon a megfigyelésen alapul, hogy az alacsony és magas entrópiájú állapotok néha összecsúsznak a természetben, és ez új komplex rendszereket hoz létre. A természetben van két törvény, amely versenyez egymással. A természetben minden energia minimumra törekszik, illetve minden maximális entrópiára törekszik. Az anyagi halmazállapotok közül a legkisebb energiával a szilárd anyagok rendelkeznek, mert az ő részecskéik mozognak a legkevésbé.
Az entrópia pedig a rendezetlenség mértékegysége, és a legmagasabb entrópiával a légnemű agyagok rendelkeznek, mert részecskéik a legrendezetlenebbek, mert folyamatosan mozognak eltérő irányokba. De a folyékony anyagok is magasabb entrópiával rendelkeznek, mint a szilárd anyagok, mert részecskéik gyorsabban mozognak, mint a szilárd anyagok részecskéi. Az energia minimális szintjét tehát a szilárd anyagok testesítik meg a természetben a halmazállapotok között.
A magasabb szintű entrópiát pedig a folyékony anyagok. Ez a két állapot a természetben versenyzik egymással, és néha egymásba csúszik. Mint például amikor összekeverünk szilárd fagylalt port, és folyékony tejet és létrejön egy hab szerű anyag a fagylalt, amely ötvözi a szilárd és folyékony anyagok tulajdonságait, és sokkal komplexebb tulajdonságokkal rendelkezik, mint az őt alkotó összetevők. A habok ötvözik a szilárd és folyékony anyagok tulajdonságait és szerkezetükben sokkal komplexebbek, mint az őt alkotó anyagok. Tehát a komplexitás egy új fokát képviselik. A természetben és a társadalomban így alakulnak ki a komplexebb struktúrák az egyszerűbb struktúrákból. Az egyszerűbb struktúrák egyes részei a magasabb entrópia állapotába kerülnek, majd ezek a részek versenyezni kezdenek azokkal a részekkel amelyek alacsony energia szinten vannak, a két állapot összecsúszik, és új komplexebb struktúrák jönnek létre.
Így alakulnak ki a természet és a társadalom egyre komplexebb szintjei. A fizikai, kémiai, biológiai, társadalmi szintek, és mivel az emberi tudományok a természet és a társadalom ezen szintjeit vizsgálják, az emergens jelenségek alkalmazása a történelemtudományban alkalmas az emberi tudományok összekapcsolására. A jövő szempontjából a nagy történelem tudománya két lehetséges alternatívát vázol fel. Az egyikben az emberi társadalom komplexitása tovább növekszik, és elér egy maximális szintet, ahol valamiféle szuperorganizmussá válik az emberi társadalom. A másik alternatívában az emberi társadalom elpusztul a klímaváltozás következtében majd az egész világegyetem is szétesik egy végső hőhalálban. Az evolúció komplex rendszerei így visszahullanak az egyszerűségbe. Ez a két alternatíva az emberiség vallásaiban érhető tetten.
A történelem vége, ahol a társadalom eléri a maximális komplexitást és nem tud már tovább fejlődni. Illetve az utolsó ítélet napja, ahol Isten elpusztítja az általa teremtett világot. Ezért most az emergens jelenségek tudományát szeretném összekapcsolni a vallástudománnyal. A vallástudományban a mai napig vitáznak arról, hogy mi a vallás, mert a világ vallásai nagyon különbőzőek. Van aki szerint a vallás út Isten felé. De nem minden vallásban van Isten. A buddhizmusban például nincs Isten.
Sokféle más definícióval is próbálkoztak már, de mindig lehet találni olyan vallást, ami ellentmond ennek a definíciónak. Ezért a közbeszédben szinte mindenre rá lehet mondani, hogy az vallás. Politikai ideológiákra is rá lehet mondani, hogy az vallás, mint például a marxizmusra. Ezért én most három vallást szeretnék összekapcsolni az emergens jelenségek tudományával, egy Istennel rendelkező vallást, egy vallást Isten nélkül, és egy politikai vallást. A kereszténységet, a buddhizmust, és a marxizmust szeretném összekapcsolni az emergens jelenségek tudományával.
A keresztény vallásban az egyik legfontosabb teológiai tanítás a szentháromság fogalma, ahol atya fiú és szentlélek együtt létezik Isten formájában. Az atyát általában térbeli és stabil létezőként gondolják el a vallásos hívek, ami analógiában áll a szilárd anyag formájával, ami alacsony energiaszinten van. A szentlelket általában lehelletként vagy szellemként gondolják el a vallásos hívek, ami analógiában áll a magas entrópiájú anyagokkal, mint például a levegővel vagy a vízzel. A fiú pedig a kettő egysége, ami szintén analógiában áll az emergens jelenségek tudományával, ami azt mondja, hogy az alacsony és magas entrópiájú objektumok összecsúsznak, és új jelenségek keletkeznek. Mint amikor a folyékony és a szilárd anyagok elegyéből hab keletkezik.
A marxizmus tanítása a dialektikus marerializmusról nagyon hasonló elveket fogalmaz meg, mint az emergens jelenségek tudománya, és a nagy történelem tudománya. Az evolúció fejlődési szintjei a dialektikus materializmus szerint is egymásra épülnek, és úgy alakulnak ki, hogy az alsóbb szintekben mindig ellentmondások keletkeznek, amelyek összeütköznek, majd egységbe olvadnak, és létrejön az evolúció egy magadabb szintje. Így például a társadalmi életben a feudalizmus belső ellentmondásai megszülik az új társadalmi rendszert a kapitalizmust, majd a kapitalizmus belső ellentmondásai megszülik a kommunizmust.
Ezek az egymással egyesülő ellentmondások analógiában állnak a magas és alacsony entrópiájú rendszerek ellentétével, amelyek egymásba csúsznak, és új rendszereket hoznak létre. A tudomány szerint Buddha azt mondta, hogy az emberi szenvedés forrása a vágy, vagy másként az elégedetlenség. Ezzel én tökéletesen egyet értek, két okból. Azért, mert az elégedetlenség kiiktatása végeredményben az élet teljességét eredményezi, és az élet teljessége mindent magába foglal, tehát Buddha az emberi élet semmilyen aspektusát nem felejtette ki elméletéből. Továbbá azért, mert ez a folyamat nem feltétlenül eredményezi az élet teljességéhez való görcsös ragaszkodást. Tehát nem feltétlenül eredményez újabb elégedetlenséget.
A buddhizmus, vagy legalábbis annak naturalisztikus irányzata nem tanítja a világi élettől való teljes eltávolodást. Nem szorgalmazza a maximális aszkétizmust, hogy ember kiszabaduljon az evilági életből. Ez a manicheizmus tanítása nem a naturalisztikus buddhizmusé. Egy buddhista személy részt vehet a világi életben. Egy buddhista személy bármilyen világi tevékenységet végezhet. A lényeg, hogy semminek ne váljon a rabjává. Ne kötődjön túlságosan erős szenvedéllyel semmihez sem, mert ez az elégedetlenség forrása. Ha valaki túl erős szenvedéllyel kötődik valamihez, akkor nem tudja elviselni az elvesztését, illetve mindig többet akar belőle.
Ez pedig az elégedetlenség forrása, ami szenvedést eredményez. Ha valaki követi Buddha tanítását, és semmihez sem kötődik igazán, de nem is szakít teljesen a világi életformával, akkor olyan emberré válik aki bármiről képes lemondani, hogy valami újba kezdjen bele. Az ilyen ember képes bármit abbahagyni, hogy valami új dolgot csináljon, majd szükség esetén újra visszatér eredeti tevékenységéhez.
Szinte mindenbe képes belekóstolni élete során. Az ilyen életformát gyakorló személy egyértelműen megtapasztalja az élet teljességét. Ezért írtam azt, hogy az elégedetlenség kiiktatása végeredményben az élet teljességét eredményezi. Tehát Buddha elmélete az emberi élet minden aspektusát figyelembe veszi.
Az emberi élet teljességének megtapasztalásához hosszú idő szükséges. Ahhoz hogy életünk során mindenbe belekóstoljunk hosszú vagy végtelenül sok idő szükséges. Ezért lehet, hogy ez újabb elégedetlenséget eredményez. Ilyenkor az ember egyszerre és azonnal akarja megtapasztalni az élet teljességét. Az emberi személy azonnal akarja megtapasztalni az egyetemességet. Ez elkerülhető abban az esetben, ha az ember figyelembe vesz egy másik bölcsességet, hogy az út a fontos nem a cél.
Ha a személy számára az önmegvalósításban az út válik fontossá nem a cél, az azt jelenti, hogy az emberi élet teljességének megtapasztalásához, mint folyamathoz fog kötődni, nem pedig annak a végső megvalósulásához. Tehát elkerülhető az élet teljességének azonnali megvalósításához való görcsös kötődés. Elkerülhető az újabb elégedetlenség megjelenése. Az emberi élet örömteli, végtelen áramlássá válik az élet teljessége felé, ahol a személy mindig több és több dologba kóstol bele anélkül, hogy elszakíthatatlanul kötődne hozzá.
Az ilyen személy elméjének komplexitása folyamatosan növekedni fog, ahogy mindig új és új dolgokat próbál ki. Végül amikor már a személy minden dolgot kipróbált az életében, és semmihez sem kötődik igazán, akkor eléri a felszabadulás, vagy nirvána állapotát, ami maximális komplexitású állapotnak is tekinthető a követett logika alapján. Ez egyértelműen analógiában áll a nagy történelem tudományainak tanításaival, miszerint az egyre magasabb evolúciós szinteken egyre több dolog és komplexebb dolgok kapcsolódnak össze egymással, hogy egyre komplexebb dolgok keletkezzenek.
A marxizmus és a buddhizmus tanítása a kommunizmusról és a nirvánáról, mint maximális komplexitású állapotokról, illetve a kereszténység tanítása a végítéletről, a világ végső megsemmisüléséről, továbbá ezeknek a vallásoknak a tanításai, amelyek feltűnően hasonlítanak a nagy történelem tudományának tanításaira, azt mutatják, hogy a nagy történelem tudományának jövőképei az ez emberiség évezredes vallásos hagyományaiban gyökereznek. Ezt tudom elmondani a nagy történelem tudományának jövőképeiről.

Források:

https://www.coursera.org/learn/big-history?adgroupid=58953588445&adpostion=&authMode=login&campaignid=1599063752&creativeid=303554599602&device=c&devicemodel=&gclid=Cj0KCQjwnv71BRCOARIsAIkxW9FC2ANmrquVGiPaU03JAh6jZjuCOMMlEg0NqA0iPliVess0PNvZuHsaAmBIEALw_wcB&hide_mobile_promo=&keyword=coursera%20mooc%20courses&matchtype=b&network=g&utm_content=93-BrandedSearch-INTL&utm_medium=sem&utm_source=gg
https://www.coursera.org/learn/emergent-phenomena?adgroupid=58953588445&adpostion=&authMode=login&campaignid=1599063752&creativeid=303554599602&device=c&devicemodel=&gclid=Cj0KCQjwnv71BRCOARIsAIkxW9FC2ANmrquVGiPaU03JAh6jZjuCOMMlEg0NqA0iPliVess0PNvZuHsaAmBIEALw_wcB&hide_mobile_promo=&keyword=coursera%20mooc%20courses&matchtype=b&network=g&utm_content=93-BrandedSearch-INTL&utm_medium=sem&utm_source=gg
https://en.wikipedia.org/wiki/Dialectical_materialism
https://www.coursera.org/learn/science-of-meditation?adgroupid=58953588445&adpostion=&authMode=login&campaignid=1599063752&creativeid=303554599602&device=c&devicemodel=&gclid=Cj0KCQjwnv71BRCOARIsAIkxW9FC2ANmrquVGiPaU03JAh6jZjuCOMMlEg0NqA0iPliVess0PNvZuHsaAmBIEALw_wcB&hide_mobile_promo=&keyword=coursera%20mooc%20courses&matchtype=b&network=g&utm_content=93-BrandedSearch-INTL&utm_medium=sem&utm_source=gg
https://www.powellbusinessleadership.com.au/path-important-goal/
http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/1015/1/137-148_Hidasi.pdf

2020. április 4., szombat

Lehetséges a kreativitás multikulturalizmus nélkül is?

Emberek! Rohadtul idegesítő, hogy ezek a fejlett tech cégek, akiknek az oldalain a napom túlnyomó részét töltöm állandóan fullba nyomják a multikulturalizmust. Valóban ők a technológiai fejlődés csúcsai most. A legtöbb időmet a Coursera oldalán töltöm, ahol online egyetemi kurzusokat veszek. Nagyon jók a tanfolyamaik tényleg magasan fejlett technológiailag a nyugat, de rohadtul lerontja a tanulási élményt, hogy a képzés legalább egyharmadában kötelezően négereket meg arabokat kell lesegetnem. Biztos, hogy feltétlenül szükség van a négerekre, meg az arabokra ahhoz, hogy fejlett, kreatív techgazdaság legyünk? Szerintem semmi szükség nincs rájuk ehhez.

2020. január 19., vasárnap

A MOOC-okról

Összesen négy százalék fejezi be átlagban az úgynevezett MOOC-okat (Massive Open Online Course), a statisztikák szerint, amely a távoktatás egyik formája, lényegében ingyenes, mindenki által hozzáférhető online egyetemi, vagy egyéb más kurzusokat jelöl. Én körülbelül tíz ilyen egyetemi kurzust is befejeztem már, néhányról bizonyítványt is kértem csekély összeg ellenében amiket a facebookon közzétettem.

Vajon mi az oka, hogy ennyien kibuknak a MOOC-okról? Talán nem becsülik eléggé ezeket a képzéseket, vagy az emberekbe annyira benne van, hogy csak közösségben tudnak valami komolyabb dolgot végigcsinálni, otthon, magányosan, a képernyő előtt nem? Én éppen hogy közösségben nem tudok rendesen tanulni, nem tudok ráhangolódni egy face to face kapcsolatban a tanárra, illetve azokra, akik ott éppen körül vesznek.

2019. december 22., vasárnap

A keresztény marxizmus útját járom

A pogány marxizmus azt mondja, hogy el kell vágni az összes kapitalista polgár torkát, és proletáruralmat kell bevezetni. A keresztény marxizmus azt mondja, hogy a technikai fejlődés idővel mindenki számára lehetővé teszi, hogy kapitalista polgárrá váljon. Én keresztény marxista vagyok. Ezért végzek távoktatási tagozaton egyetemi kurzusokat, hogy megmutassam, minden proletárnak nyitva áll az út a polgárrá válásra.