A Hitlerizmus mondhatjuk, hogy a XX. század legismertebb politikai ideológiája és megvalósult politikai gyakorlata volt. Azért nem nemzetiszocializmust írok, mert bár a nemzetiszocializmus fogalma a köztudatban összefonódott Adolf Hitler és Németország nevével, más országokban is voltak olyan politikai mozgalmak, amelyek nemzetiszocialistának vallották magukat, akár a Hitlerizmustól eltérő ideológiai elemekkel, mint például Hollandiában, ahol szintén létezett egy holland nemzetiszocialista párt, amely kezdetben Hitlerrel ellentétben nem vallott antiszemita nézeteket, sőt be akarta vonni a zsidókat a mozgalomba. Én most csak a hitleri nemzetiszocialista ideológiával akarok foglalkozni amit Hitlerizmusnak fogok nevezni.
Hitler a Mein Kampf című könyvében fejtette ki sajátos ideológiát, amit már rengetegen elemeztek, mindenki mást olvasva ki belőle, hogy mi is a hitleri nemzetiszocializmus lényege. Az én elemzésem teljesen szubjektív lesz, mindenki úgy kritizálja ahogyan akarja. A Hitlerizmus lényege véleményem szerint a következő pontokban foglalható össze: fanatikus antiszemitizmus, mindent átható szónokiasság és propagandatevékenység, monumentális építészeti és hadiipari projektekkel való kísérletezés, militarista világhódító tervek. A cikk első részében ezeknek az ideológiai elemeknek a hátterében fellelhető indíttatásokról, filozófiai nézetekről szeretnék írni, majd megvizsgálom ezeknek a kapcsolatát az anarchizmussal.
A középkori katolikus egyház egyenlőnek tekintette az emberiséget abban az értelemben, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az üdvözülésre a túlvilágon, ha betartja az egyház törvényeit, viszont az egyenlőtlenség pártján állt az evilági létben ahol mindenkinek el kellett fogadnia azt a társadalmi osztályt, és anyagi körülményeket amibe született. Az evilági létben a középkorban így semmilyen lehetőség nem volt az üdvözülésre az alsóbb osztályok esetében, csak a kiválasztott feudális elit számára volt ez nyitott.
Az újkorban a kapitalizmus és a protestantizmus megjelenése fordulatot hozott ebben a kérdésben. A protestantizmus teológiájában immáron mind az evilági, mint pedig a túlvilági létben csakis az Isten által kiválasztott egyének üdvözülhetnek. Isten az emberi egyént születésétől fogva eleve elrendelte az üdvözülésre vagy a kárhozatra. Viszont ha valaki az evilági létben sikereket ér el a társadalmi életben, magasabbra emelkedik a gazdasági ranglétrán az mintegy előrevetíti túlvilági sorsát is, vagyis azt hogy ő Isten kiválasztottja, aki evilági sikerei tükrében a túlvilágon is üdvözülni fog.
Így a kapitalista rendszerben a protestáns hívek folyamatosan jelet kerestek az evilági létben arra nézve, hogy ők Isten kiválasztottjai, és ez fokozott evilági munkálkodásra késztette őket, hogy minél magasabbra emelkedjenek a kapitalizmus gazdasági ranglétráján. A kapitalizmusban így aki a túlvilágon üdvözül, aki Isten kiválasztottja, az már az evilágon is elnyeri az üdvösséget, ennek folytán a protestantizmus a túlvilági üdvözülés mellett meglebegtette az evilági üdvözülés lehetőségét is az emberiség előtt.
A marxizmus amit sokan nemcsak egy politikai mozgalomnak, hanem egy új vallásnak tekintenek a protestantizmus teológiájából is merített, azzal, hogy csak és kizárólag az evilági üdvözülésben hitt, de részben visszatért a középkori katolikus tanításokhoz is azzal, hogy kivétel nélkül mindenki előtt megcsillantotta az üdvözülés lehetőségét immáron az evilági létben. A marxizmus szerint a történelem osztályharcok története ahol a történelmi fejlődés során először a polgári tőkésosztály veszi át az osztályuralmat a feudális földbirtokos osztálytól, majd az emberiség legnagyobb részét magában foglaló munkásosztály veszi át az uralmat a tőkés polgári osztálytól, hogy ezután majd mindenki egyaránt élvezni tudja a modern gazdaság jótéteményeit, vagyis mindenki egyaránt üdvözülni fog az evilági létben, nemcsak a kiválasztottak ez pedig a protestáns és a katolikus gondolkodás egy sajátos ötvözete.
Az emberiség a marxizmus szerint az evilági térben fog üdvözülni, de az üdvözülés lehetősége mindenki számára nyitva áll. A marxizmus így nem más, mint a kiválasztottság elleni lázadás egyfajta új katolikus ideológiája. Lázadás az ellen, hogy a kapitalizmusban vannak olyanok akiket Isten kiválasztott. Egyszer olvastam is egy a Kádár rendszerben alkotott írót Mesterházi Lajost aki azt vallotta magáról, hogy ő egész életében katolikus módjára volt kommunista. Talán az egyik legjobb példa a kiválasztottság elleni lázadásra a katolikusnak született Adolf Hitler a nemzetiszocialista diktátor, akiben bécsi évei alatt alakult ki mély antiszemitizmusa, ahol elutasították a festőakadémiáról ahova jelentkezett, és lényegében hajléktalanként, a város épületeiről készült festményeinek alkalmi eladásából tengette életét.
Sokan feltették a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is alakult ki Hitlerben az antiszemitizmus, amikor bécsi évei alatt a zsidók folyamatosan támogatták őt kisebb nagyobb pénzösszegekkel. Hiszen a festményeit főképp zsidók vásárolták, a hajléktalanszálló ahol meghúzta magát főként zsidók pénzéből épült. Nincs nagyon más magyarázat erre, mint a zsidók gazdasági sikerei miatti irigység, ami az addig totálisan sikertelen életű Hitlerben kialakult. Tudvalévő, hogy abban az időben a zsidók erősen felül voltak reprezentálva Bécsben a vezető gazdasági foglalkozásokban. Az értelmiségi, pénzügyi, kereskedelmi, ipari stb., pályákon. Így a hajléktalan Hitler számára a zsidók egyfajta kiválasztott elitként jelenhettek meg a kapitalista Bécs életében akik ellen lázadni kell. Lázadás az ellen, hogy vannak kiválasztottak. Sokan elemezték már Hitlernek a katolicizmushoz és a marxizmushoz való viszonyát, van aki szerint a Hitlerizmus egy az egyben egyenlő a marxizmussal, én nem osztom ezt a nézetet, de Hitler antiszemitizmusa egyértelműen kapcsolatba hozható a marxista osztályharcos elvekkel ez egy marxista elem Hitler ideológiájában.
Ami a többi ideológiai elemet illeti azoknál véleményem szerint inkább a hegeliánus alapelvek keze nyomát kell keresnünk. Hegel Marx materializmusával szemben a nyelvi logika elemeire vezeti vissza az abszolút világszellemet, ami a történelmet áthatja és irányítja, és szerinte az abszolút világszellem korlátlan. Tehát valamiféle összefüggést feltételez a nyelv és a korlátlanság között. Vajon miben rejlik ez az összefüggés? Ennek megértéséhez először is a végtelen fogalmában kell jobban elmélyednünk. A halmazelmélet tudományának mai állása szerint két halmaz elemeinek száma egyenlő, ha elemeiket egyértelműen meg tudjuk feleltetni egymásnak. Ez a halmazelmélet szerint igaz mind a véges, mind pedig a végtelen halmazokra. Csak azt kell bizonyítani, hogy ha két végtelen halmaz elemeit egymáshoz rendeljük az egy-egy egyértelmű leképezés. Így például könnyen bebizonyítható, hogy az a leképezés, amelynek során a természetes számokat kétszeresükhöz (vagy éppen minden természetes számot a feléhez) rendelünk, egy-egy egyértelmű leképezés.
1 → 2
2 → 4
3 → 6
4 → 8
5 → 10
6 → 12
7 → 14
8 → 16
És így tovább. Eszerint tehát éppen annyi páros szám van, mint amennyi természetes szám. Vagyis a természetes számok halmaza egyenlő számosságú egyik részhalmazával. Ugyanezzel a módszerrel könnyen bebizonyítható az is, hogy a természetes számok halmaza egyenlő számosságú a racionális számok halmazával. Kiszámítható, hogy melyik természetes számnak melyik racionális szám felel meg.
2 → 1/1
3 → 1/2
4 → 2/1
5 → 1/3
6 → 3/1
7 → 1/4
8 → 2/3
9 → 3/2
10 → 4/1
És így tovább. Cantor bizonyította be a matematikatudomány mai állása szerint, hogy a valós számok nagyobb számosságúak mint a természetes számok. Ezt a következő gondolatmenettel tette meg: „Vegyük a 0 és 1 közötti valós számokat, tizedesjegyekkel kifejezve (például: 0,47 936 421…) úgy, hogy a tizedesvessző után minden számnak végtelen sok számjegye van. Ha vége van a tizedesjegyeknek, akkor nullákkal folytatjuk. Tegyük fel, hogy a valós számokat sorba lehet állítani, és így kölcsönösen egyértelműen meg lehet feleltetni a természetes számokkal. Ekkor tehát minden valós számot ebben a formában lehetne leírni.
0, A1 A2 A3 A4 …
0, B1 B2 B3 B4 …
0, C1 C2 C3 C4 …
Most próbáljunk meg új számot létrehozni Az első számjegy más lesz, mint A1, a második számjegy más lesz, mint B2, a harmadik számjegy más lesz, mint C3 és így tovább. Így egy új, 0 és 1 közötti valós számhoz jutottunk, de oly módon, hogy az különbözik a teljesnek feltételezett valós számok listájának minden egyes tagjától. Tehát ellentmondáshoz jutottunk. Mindebből az következik, hogy lehetetlen felsorolni a valós számokat. Ebből a gondolatmenetből Cantor bizonyítottnak látta, hogy a valós számok nagyobb számosságúak a természetes számoknál. Cantor a valós számok nagyobb végtelen számosságát megszámlálhatatlanul végtelennek nevezte el. A természetes számok kisebb végtelen számosságát pedig megszámlálhatóan végtelennek. Ha jobban megnézzük az előbbi példát, ott a megszámlálhatatlanul végtelen számosság azért nagyobb, mert az amellett, hogy végtelenül nagy, az elemei végtelenül sok módon össze is kombinálhatóak egymással. Lényegében ugyanez igaz a nyelv szavait alkotó hangokra, vagy írott karakterekre is. A szavakat alkotó betűkből végtelenül sokat alkothatunk, és azokat a különféle szavakban, mondatokban, vagy hosszabb szövegekben végtelenül sok módon összekombinálhatjuk egymással.
A nyelv lehetőségei tehát megszámlálhatatlanul végtelenek, azaz mindent túlhaladnak, a végtelent is, így lényegében korlátlanok. A filozófiában azt az objektumot nevezzük korlátlannak, ami minden lehetőséget túlhalad, a végtelent is. A nyelv és a korlátlanság így függ össze egymással amit Hegel jól megsejtett, és a Hitlerizmus összes eleme, az antiszemitizmuson kívül, lényegében a korlátlanság utáni sóvárgásra vezethető vissza. A monumentális építészet iránti rajongás, az eget ostromló európai építészet ami alapján Oswald Spengler azt írta, hogy az európai lélek ősmintája a végtelen tér, és ami miatt Spenglert a nácik be is akarták venni a nemzetiszocialista pártba, de Spengler ezt visszautasította Hitler antiszemitizmusa miatt, nem tudta tolerálni, hogy valaki egy másik népcsoportra támad, csak mert azok sikeresebbek nála. Ez egyértelműen a korlátlanság iránti sóvárgás tükörképe.
Vagy a militarista világhódító tervek. Kiterjeszteni a hatalmat az egész mindenségre, ez is a korlátlanság utáni sóvárgás mintapéldája. De ide sorolható a tömegrendezvényeken mutatott szónoki tevékenység is, ahogy Hitler képes volt magával ragadni a tömeget, a szemtanúk szerint a beszédek nem voltak túlzottan intellektuálisak, de átható erejűek voltak, ez is a korlátlanság utáni vágy megnyilvánulása. A Hitlerizmus majdnem összes eleme tehát a hegeli filozófiára vezethető vissza, amely a korlátlanság utáni sóvárgás leképeződése, egy sajátosan gnosztikus filozófia. Az ókori gnózis volt az a vallási irányzat, amely az anyagi világból való kiszabadulás tanát hirdette, hogy a tanítás követői megtapasztalják a szellemi világ teljes korlátlanságát. Leginkább ezért furcsa Hitler antiszemitizmusa, hiszen ezek a tanok a zsidó vallásosságot is erősen áthatották, Hegelre például nagy hatást gyakorolt a zsidó kabbala, amely szintén az emberi nyelv elemeire alapozva épít fel egy misztikus, ezoterikus filozófiai rendszert.
Egyesek szerint Hitlert az egyik legismertebb gnosztikus szervezet a szabadkőművesség irányította. Én nem hiszem, hogy Hitler tagja lett volna bármilyen szabadkőműves szervezetnek, de irányultsága hasonlatos volt a szabadkőművesekéhez már csak az építészet iránti vonzódásában is, hiszen a szabadkőműves páholyok a középkori építészcéhekből nőttek ki, ahol az égbe törő középkori gótikus katedrálisok építésében nyilvánult meg a korlátlanság iránti sóvárgás. Meg kell említeni azt is, hogy tulajdonképpen Hitler hadiipari projektjeiből nőtt ki az amerikai holdra lépés megvalósulásának a lehetősége, amit Werner von Braun vitt véghez, aki azelőtt Hitler rakétakutatója volt, tehát az űrkutatás félig-meddig hitleri gyökerű tudományág, az űrkutatás pedig szintúgy az ember fizikai korlátlanság iránti vágyát fémjelzi, kitörni a Föld vonzáskörzetéből, és meghódítani az űr csábító messzeségeit.
Ahogy pedig Hitlernél a korlátlanság iránti sóvárgás az építészetben, és a militarista világhódító tervekben ölt testet, úgy a mai európai baloldal derékhadát alkotó anarchistáknál a korlátlan cselekvési szabadság iránti vágyódásban. A mai európai baloldal egyik ősideológusát Lukács Györgyöt Marx tanításaiból csak az elidegenedés gondolata fogta meg. Ahol szerinte a modern ipari-technikai civilizáció rabságba sodorta az emberiséget. A modern embernek éjt-nappallá téve kell robotolnia a modern ipari üzemekben, hogy aztán szabadidejében fogyasztói tevékenységével táplálja tovább ezt a lelketlen ipari gépezetet, elszakadva a természettől, megfosztva cselekvési szabadságától, ami Lukács szerint felháborító, ezért be kell hívni Európába a harmadik világ szegénységben élő, színes bőrű népeit, hadba kell állítani Európa szexuális kisebbségeit, és fel kell lázítani minden embert akit csak lehet, hogy lerombolják ezt a lelketlen ipari gépezetet, hogy az ember visszanyerje korlátlan cselekvési szabadságát, pénz gazdaság és állam nélkül éljen a természet lágy ölén. Ezt vallják korunk anarchistái, és azt a történelmi folyamatot amelyben ez megvalósul Lukács Hegel terminológiáját használva írta le a történelem és osztálytudat című könyvében. Tehát hegeliánus volt és gnosztikus akárcsak Hitler.
A Hitlerizmus és az anarchizmus, bár egymástól eltérő politikai gyakorlatot követnek, a mögöttük rejlő indíttatás ugyanaz, egyrészt az osztálygyűlölet, amely irányulhat a zsidók, vagy a kapitalista tőkét tápláló ipari-technikai civilizáció ellen, másrészt pedig a korlátlanság iránti sóvárgás, amely Hitlernél a monumentális építészetben, és a militarista világhódító tervekben, hadiipari projektekben öltött testet, az anarchistáknál pedig a korlátlan cselekvési szabadság utáni vágyakozásban. Nem csoda, hogy a skinhead mozgalom és a punk mozgalom között mindig is erős volt az átjárás, számtalan példa van az ifjúsági szubkultúrákban arra, hogy anarchista punkokból skinheadek lesznek és vissza. Vagy hogy anarchista punk fiatalok horogkeresztet rajzolnak a koncertjeiken a ruhájukra, hogy ezzel botránkoztassák meg a közönséget. Bár mind a Hitlerizmus, mind a lukácsista, újmarxista anarchizmus alapvetően technikaellenes ideológiák voltak, bizonyos területeken inspiráló hatással voltak a technika fejlődésére, mint például az űrkutatás terén a Hitlerizmus, illetve a lukácsista ellenkultúra is részt vett a XX. század végi számítástechnikai forradalomban. Hegel filozófiájában a korlátlan, tiszta szellem nem önmagában van, hanem áthatja az anyagot, kapcsolatba kerül az anyagi világgal, így ez a technikai civilizációra is hatással kell, hogy legyen valamilyen formában, még ha alapvetően technikaellenes ideológiákról van is szó.
