2016. január 5., kedd

Egymásnak ellentmondó gondolatok és statisztikai adatok a mamahotel szociológiában

Kay S. Hymowitz: Manning Up: How the Rise of Women Has Turned Men into Boys http://www.amazon.com/Manning-Up-Rise-Women-Tu…/…/0465028365 Ez a könyv arról szól, hogy miért olyan sok az úgynevezett mamahotel lakó, gyermeteg férfi a nyugati világban, akik még 30-40 évesen is a szüleikkel élnek. Ennek okát a szerző szerint a nők képezik. A nők ma már egyenjogúak a férfiakkal az oktatásban és a munkaerőpiacon lassan több női diplomás van, mint férfi, olykor jobban is keresnek, mint a férfiak, és a legtöbbjük meg akar házasodni ugyan, de nem találnak maguknak való partnert, mert iskolai végzettségben és munkaerő piaci státusban velük egyenrangú, vagy felettük álló férfiakat keresnek akikből egyre kevesebb van, a férfiak pedig nem tudnak választ adni erre a problémára, és a mai világban egyre kevésbé tudják, hogy a velük egyre inkább egyenrangú női társadalom mellett mi is a szerepük a társadalomban, dolgozzanak e, megházasodjanak e, mindezt egyre kevésbé tudják eldönteni.

Az amerikai statisztikák viszont cáfolják a könyv szerzőjének gondolatait, miszerint a diplomás nők kevésbé házasodnának, legalábbis a következő cikk szerint:

http://www.vilagszam.hu/cikkek/rekordkevesen-hazasodnak-az-usa-ban-a-diplomasok-szivesebben-hazasodnak.html/6089

Ekkora melléfogást egy tudományos igényű könyvtől!!! Akkor mégis kik azok a mamahotel lakók?

2016. január 3., vasárnap

A technika keresztény értelmezése és mai menetének jó irányba terelése alulról építkezve avagy a Big Data technológiai paradigma filozófiai alapjai

Rózsa Huba a Genezis könyve című könyvét szeretném ismertetni és saját gondolataimat hozzátenni, azoknak akik a teremtés könyvét szó szerint értelmezik, és az evolúció elméletét tagadják, és megmutatni, hogy mi a teremtés könyvének valódi katolikus értelmezése. Rózsa Huba egyik legfőbb gondolata az, hogy az ószövetség és a teremtés könyve valóban sokat átvett a közel-keleti sumér, egyiptomi stb. teremtésmítoszokból, de azokat demitologizálta is egyben, így tehát a biblia nem tekinthető ezen teremtésmítoszok puszta másolatának. Továbbá azt is hangsúlyozza, hogy a teremtés könyvét nem valamiféle természettudományos könyvként kell olvasni amiből ténylegesen kiolvashatóak annak titkai, hogy hogyan hozta létre Isten a világot, hanem szimbolikus teológiai igazságok, hittitkok vannak benne amelyek nincsenek kapcsolatban a világ teremtésének hogyanjával.

Az egyiptomi és sumer teremtésmítoszokban a világ különféle leölt és feldarabolt Istenek testrészeiből és kifröccsenő testváladékaiból jönnek létre, amelyek egyfajta panteista szemléletet tükröznek ahol a teremtett világ, a természet egységet képez az Istenséggel, ezzel ellentétben a teremtés könyvében Isten transzcendens marad az általa teremtett világgal szemben és azt kívülről a semmiből teremti továbbá a természeti világ teremtése 6 nap alatt tehát egy időben végbemenő folyamat során megy végbe, és az első teológiai tétel, és hittitok amit a bibliából ki kell olvasni az, hogy Isten transzcendens a világgal szemben és a természeti világ teremtése időben zajlik, a természet az idővel, a történelemmel kerül szintézisbe, így a kereszténység nem természetkultusz, mint sok más akkori Közel-Keleti vallás amely a természetben Istent lát, hanem történelemvallás ami a történelmi haladást hangsúlyozza mind a természetben mind az emberi társadalomban.

Ugorni fogok egy kicsit, nem tudom itt Rózsa Huba minden gondolatát ismertetni, mert akkor hosszúra nyúlna ez a cikk. Az ember teremtésénél először a férfit teremti meg Isten, aztán annak oldalbordájából a nőt. Elmondja, hogy az embert a világ urának teremti „És monda Isten: Teremtsük embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” Az ember a természeti világ ura, és Isten képmása, tehát Istenhez hasonló hatalommal rendelkezik a természet felett.

Isten meghagyta, hogy az Édenkert közepén található fából, ami a jó és rossz tudás fája nem szabad enni. A kígyó megkísérti Évát, és Rózsa hangsúlyozza, hogy a bibliában nincs arra utaló mondat, hogy a kígyó magával a Sátánnal, Luciferrel lenne azonos, inkább azt hangsúlyozza, hogy a kígyó, a Közel-Keleti pogány mítoszokban a szexualitással az érzékiséggel van kapcsolatban, tehát a bibliában is inkább az érzéki kísértés szimbóluma lehet, amit az is jelez, hogy a nőt kísérti meg először, aki az ember érzékibb része, majd az kísérti meg a férfit. A kígyó azzal csábítja el az emberpárt, hogy olyanok lesztek, mint az Istenek, ha esztek a fáról és fontos momentum, hogy miután az emberpár evett ez olvasható a könyvben: „Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak.” Ezt a mondatot, hogy észrevették, hogy meztelenek Rózsa úgy értelmezi, hogy elvesztették az ösztöneik, és főként a nemi ösztönük feletti uralmat.

Majd ezután Isten megbünteti a nőt is és a férfit is, és a férfinak azt mondja: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.” Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned.” Ezt a mondatot Rózsa, hogy a föld tövist és bojtorjánt teremt az ember számára úgy értelmezi, hogy az ember nemcsak ösztönei, hanem a természet feletti hatalmát, uralmát is elveszti, a gazdálkodás, a munka és ezzel együtt a gazdasági és technikai haladás mindig sok gonddal fog járni neki a történelem során, ami ma is látható, amikor a civilizáció a gazdasági rendszer fenntartása óriási környezetszennyezéssel jár együtt, ami veszélybe sodorta a civilizáció fenntarthatóságát a művelés alatt álló természeti környezet nehéz kezelhetősége miatt.

Végül van egy olyan mondat is, a teremtés könyvében, hogy az ember a halhatatlanságot is elveszti, és van egy olyan momentum is a bibliában, hogy az ember megpróbálja becsapni Istent azzal, hogy a halhatatlanság fájáról is enni próbál, de ezt Isten időben észreveszi és megakadályozza. Mit ért a biblia az alatt, hogy az ember elvesztette a hallhatatlanságot. Rózsa erre azt válaszolja, hogy az ókori zsidóknál a halál utáni lét, vagyis a seol egyfajta boldogtalan létet jelentett, ahol az ember elvesztette az Istenhez való közelségét, így Rózsa szerint a halhatatlanság elvesztése és az a mondat, hogy az ember ezután meg fog halni inkább az Istenhez való közelség elvesztését jelenti. Én azonban megpróbálom továbbvinni ezt a gondolatot, (és ez már a saját gondolatmenetem) szeretném megkérdezni, hogy mit is jelent az Istenhez való közelség?

A mai neoskolasztikus gondolkodók sok esetben hangsúlyozzák , hogy Isten evilágon kívüli transzcendenciáját nem úgy kell értelmezni, hogy Isten létmódja különbözne az általunk érzékelt világ létmódjától, hiszen Isten mibenléte az evilági lét, a természet szépségeinek tanulmányozásával megismerhető, és ez a bibliában is benne van. Isten transzcendenciáját inkább úgy kell értelmezni, hogy létmódjában és hatalmában végtelenül felülmúlja az általunk látható, és érzékelhető világot. Ennek folytán mivel ahogy az előbb utaltam rá, hogy az ember a bűnbeeséskor elvesztette a természet feletti korlátlan hatalmát, az Istenhez való közelség és a halhatatlanság elvesztése talán azt jelenti, hogy az ember elvesztette az Istenhez hasonló korlátlan és végtelen létmódot és hatalmat, ami a természet feletti határtalan uralomban jelent meg, továbbá a saját ösztönei feletti uralomban is.

Az ember csak úgy juthatna vissza az édenkert állapotába, ha visszanyerné a természet feletti, és saját ösztönei feletti korlátlan uralmat, és lényegében erről szól az egész világtörténelem, amely a technikai fejlődésről, tehát a természet feletti határtalan uralom megszerzéséről szól, és egyben az ösztöneink feletti uralom megszerzéséről is, hiszen a munka, a gazdálkodás, a technika fejlesztése természetes emberi ösztöneink legyőzését követeli, és az ember csak akkor szerezheti vissza a halhatatlanságot is, ha mindezt megvalósította és Istenképiségét, Istenhez való hasonlatosságát teljesen visszaszerezte. Itt megjegyzem, hogy a középkori alkimisták, rózsakeresztesek, gnosztikusok különféle mágikus praktikákkal keresték a bölcsek kövét, vagyis a halhatatlanságot, tehát ösztöneik legyőzése és a természet feletti korlátlan uralom megszerzése nélkül, Isten becsapásával, próbálták megszerezni a halhatatlanságot, ami hasonlatos az első emberpár azon cselekedetéhez, hogy Isten becsapásával próbáltak enni a halhatatlanság fájáról.

Továbbá azt is megjegyezném, hogy a tudás fája szóösszetételnek is erősen gnosztikus mellékzöngéje van, hiszen mint utaltam rá a bűnre csábító kígyó szimbóluma valószínűleg a női szexualitáshoz köthető, és mind az ókori, mind a középkori, mind pedig az újkori gnosztikus szervezetek nagy jelentőséget tulajdonítanak a női princípiumnak, a szexuális praktikáknak és mágiának, és a test börtönéből való szabadulást, hogy egyesüljenek a túlvilágban található női Istenségekkel a „tudás” révén próbálták elérni, tehát az ősbűn, a bűnbeesés valószínűleg a női princípiummal és a gnózissal való kollaborációt jelenti.

Tehát a paradicsomi állapot elvesztése, a bűnbeesés a természet és saját ösztöneink feletti korlátlan uralom és ezzel az Istenhez való közelség, hasonlatosság elvesztését jelenti, a világtörténelem pedig ami főként a technikai haladásról szól, folyamatos haladás ezek visszaszerzése felé, folyamatos közeledés Istenhez, és kérdés ugye, hogy visszaszerezheti e valaha az ember az Isteni létmódot, szerintem nem, tudom, hogy benne van a bibliában a végítélet dogmája, hogy Isten egyszer majd véget vet a történelemnek és megítéli az emberiséget, de szerintem (ez csak az én véleményem) ennek is inkább valamilyen szimbolikus értelme van, nem hiszem, hogy Isten egyszer csak fogja magát, megjelenik az általunk látható világban, és eltörli az emberiséget, szerintem a világtörténelem egy örökkévaló közeledés Isten végtelen létmódja felé.

Tehát a teremtés könyve nem a teremtés mikéntjének leírása, hanem szimbolikus hittitkok, teológiai tételek megjelenítője, amelyekről a következő mondható el: Isten transzcendens a világgal szemben, a kereszténységben a természet létmódja szintézisben van az idővel, a történelemmel, a bűnbeesés és a paradicsomi állapot elvesztése ösztöneink, a természet feletti korlátlan uralom és az Istenhez való hasonlatosság elvesztését jelenti, és a világtörténelem folyamatos közeledés, haladás Isten végtelen létmódjához való hasonlatosság visszanyeréséhez a technikai fejlődés által. Így a teremtés könyve nem áll ellentétben az evolúció elméletével, hanem egy történelemvallást mutat be, és éppen azokat a teológiai tételeket nyilatkoztatja ki, amelyek a folyamatos fejlődést, haladást vagyis az evolúciót hangsúlyozzák mind a természetben, mind a társadalomban.

Rózsa Huba megemlíti a könyvében még a bábeli torony építésének epizódját is a bibliából ahol az emberek egy óriási tornyot próbáltak építeni amely Isten létszféráját ostromolja, erre Isten összezavarta az emberek nyelvét, hogy az emberek ezt ne tudják ezt tovább csinálni. Ezt Rózsa egyszerűen úgy értelmezi, hogy az emberek újra Istenekké akartak válni, az isteni létmódot akarták maguknak megszerezni és ez volt az új pogányság megjelenése akkoriban amiért Isten megbűntette az embereket a nyelvek összezavarásával. Én egy kicsit árnyalnám ezt az értelmezést. Az emberek bűne nem az volt, hogy az Isteni létmódot el akarták érni, hanem az, hogy azt túl akarták haladni, és a középkori rózsakeresztes alkimisták gyakorlataihoz hasonlóan a természet feletti korlátlan uralom megszerzése nélkül pusztán bizonyos mágikus praktikák segítségével akarták megszerezni a halhatatlanságot. A következőkben leírom, hogy pontosan hogy értem ezt.

Pavel Florenszkij: A kultusz filozófiája című könyvében a keresztény vallás mindennapi rítusait, így az istentiszteleteket, a keresztelést, az esküvőt, a bérmálást, és a további szentségeket úgy értelmezi, mint a keresztény túlvilág, vagyis a szellemi világ találkozását az általunk ismert anyagi világgal ahol szellemi világ mintegy áthatja és átszenteli az anyagi világot a jól ismert keresztény rítusokkal. Ezt a gondolatot odáig viszi, hogy a hét szentség mibenlétének elemzésénél már a marxi dialektikus materializmus szóhasználatát alkalmazza a tézis, antitézis, szintézis szófordulataiban.

„A dialektikus materializmus alapgondolatait Friedrich Engels foglalta össze "Anti-Dühring" c. munkájában: Az anyag különböző mozgásformái (fizikai, kémiai, biológiai, társadalmi) egymásra épülnek, az anyagi világ jelenségei ellentmondásosak, állandó változásban és fejlődésben vannak. A különböző szintek az alsóbb szintekből keletkeznek történetileg, és törvényszerűségeik logikailag azokból magyarázhatók. A dialektikus materializmus fogalomrendszerében a minőségi szintváltás jelenti a dialektikus tagadást, amelynek során az alsóbb szint bizonyos sajátosságai módosulva ugyan, de megőrződnek a felsőbb szinten. Az ismételt szintváltás újra megjeleníti az eredeti minőséget, de más mennyiségi meghatározottsággal.” Tehát az anyag mozgását, fejlődését és történelmi előrehaladását nem mechanikusan a véletlen segíti elő, ahogyan azt a mechanikus materialisták állították, hanem a benne rejlő ellentmondások segítségével halad előre, amelyek belső feszültséget okoznak az anyagban, hogy aztán ezeknek az ellentmondásoknak a feloldásával és szintézisbe hozásával mindig magasabb szintre jusson az anyag fejlődése.

Más megfogalmazásban az anyaghoz képest éteri szellem dinamizmusa, mintegy áthatja az anyagot és a tézis, antitézis, szintézis ciklikus mozgásában hajtja előre az anyagi világ fejlődését. Florenszkij ebben a könyvében a tézis, antitézis, szintézis logikája szerint foglalja rendszerbe az egyház hét szentségének: a keresztség, bérmálás, Eucharisztia, bűnbánat szentsége, betegek kenete, egyházi rend, házasság egymáshoz való viszonyait, egymásra épülésük logikáját.

Gáspár Dorottya: Eskü a rómaiaknál és a sacramentum militiae című könyvében a római katonai eskü mibenlétét elemzi. Különösképp azt, hogy a római katonai eskü nevében amit a rómaiak sacramentum militiae-nak neveztek miért van ott a sacramentum, vagyis a szent szó. Mivel ez arra utal, hogy a katonai eskü a rómaiaknál nem egyszerűen polgári, hanem esetleg vallási jellegű volt. A szerző a különféle római források elemzésével arra a következtetésre jut, hogy a katonai eskünek a rómaiaknál valóban vallási jellege volt. Az eskü az újonc katonák esetében az ókori misztériumvallások rítusainak mintájára életre hívott beavatási szertartásnak minősült, ami a katonát az örök hűség láncával kötötte össze vezetőjével, később pedig a császárral, a császári hatalom megerősödésének idején, amikor a császárt már Istenként tisztelték Rómában.

Ekkor a katonai hűségesküre épülő római millitarista kultusz császárkultusszá vált, ahol a császár volt Isten, és a szerző szerint ez olyan ókori misztériumvallásnak volt tekinthető amely nem a túlvilági életre irányult, tehát csak rítusaiban volt misztériumvallás, túlvilágra irányultságában nem, mivel a többi misztériumvallásnak a túlvilágra irányultság is alapvető eleme volt. Ennek a misztériumvallásnak, mint császárkultusznak a célja a birodalom egységének megőrzése volt, aminek a császár volt eszmei szimbóluma és ezt segítette elő a császárhoz intézett rituális hűségeskü, amely az örök hűség láncával fonta a császárhoz a katonákat. Később a középkorban a lovagrendek megjelenésével az ókori sacramentum militiae vallási kultusza keresztény színezetet kezdett ölteni és egyes lovagrendek Krisztust kezdték a római császár mintájára imperátorukként tisztelni és megjelent a Krisztus imperátor kifejezés. Tehát az ókori római sacramentum militiae millitarista kultuszban két elem színtézise érhető tetten, amelyek közül az egyiket a misztériumvallások rituális elemei képezik amelyek a későbbi kereszténységben is tovább éltek, és amiket Florenszkij könyvének elemzése kapcsán a dialektikus materializmus filozófiai rendszerével hozhatunk kapcsolatba, a másik pedig a római katonai szellem, amelyet most egy kevésbé ismert ezoterikus irányzat a metafizikai tradíció elemzésén keresztül szeretnék vizsgálat alá venni.

A metafizikai tradíció tanításait sokan ismerhetik az internetről, ami egy sajátos okkult ezoterikus tanítást fémjelez. Ahogy a többi ezoterikus irányzat, úgy a metafizikai tradicionalizmus is sajátos involúcióként, vagyis nem fejlődésként, hanem aláhanyatlásként gondolja el az emberi történelmet, ahol az aláhanyatlás végpontja a mai nyugati modern technikai civilizáció. Viszont a régi letűnt aranykort nem valamiféle tudomány és technika nélküli, nőies természetközeli állapotként gondolják el, mint a többi okkult irányzat, hanem egyfajta harcias, férfias lovagkort idealizálnak a helyébe mesébe illő gótikus katedrálisokkal, és harcos királyságokkal, bár technikai civilizáció nélkül természetesen. A metafizikai tradíció filozófiai alapjainak lerakója René Guenon volt, aki matematikusként végzett, majd sokféle gnosztikus mozgalomba belépett, végül Egyiptomban telepedett le, ahol belépett a szufi rendbe és élete hátralévő részében írásaival foglalkozott. Több követője is akadt később, mint például Julius Evola, akit sokan a szélsőjobbhoz sorolnak, vagy Frithjof Schuon, Magyarországon pedig Hamvas Béla.

A metafizikai tradíció magyarországi hívei politikai nézeteikben a legitimistákhoz illetve a monarchistákhoz sorolhatók, a Habsburg ház visszatérésének hívei, és ennek jegyében elutasítják a magyarság újkori forradalmait, mint például az 1948-49-es forradalmat, vagy a Rákóczi Ferenc által kirobbantott forradalmat, amin sokan megütköznek és felháborodnak az interneten, a másik amin sokan megütköznek, hogy a metafizikai tradíció magyarországi hívei erősen összefonódnak a szélsőjobboldalinak mondott JOBBIK-al, ami egyértelműen kiderül, ha utánanézünk az interneten fellelhető kapcsolataiknak. Én annak a véleményemnek adok most hangot, hogy a metafizikai tradíció és a vele összefonódott JOBBIK valójában a magyarországi baloldallal mutat közös eszmetörténeti gyökereket, és ezt az európai politikai és filozófiai gondolkodás sokirányú összefonódásainak elemzésén keresztül szeretném bizonyítani. Kezdjük a metafizikai tradíció filozófiai alapjainak mélyebb elemzésével.

Rene Guenon francia matematikus dolgozta ki a metafizikai tradíció, vagy perennalizmus okkult gnosztikus rendszerének filozófiai alapjait, akire nagy hatással voltak matematikai tanulmányai különösképpen Leibniz infinitezimálisa, ami egyértelműen kiderül az Infinitessimal Calculus című könyvéből, ahol lényegében a perennalizmus filozófiai alapjait veti meg. Ha körbenézünk a metafizikai tradícióról szóló magyarországi irodalomban, akkor észrevehetjük, hogy Guenon magyar követői nem nagyon hivatkoznak Guenon ezen könyvére, mint ahogy le sem fordították még magyarra, talán azért mert a metafizikai tradíció hívei igyekszenek mindentől elhatárolni magukat, ami az ő értelmezésükben modern, és aki ezt a könyvet elolvassa az rájöhet, hogy a metafizikai tradíció tanításai egy nagyon is modern filozófus, név szerint: Leibniz filozófiájában gyökereznek.

Guenon filozófiájának az alapja, amit Leibniz infinitezimálisára alapoz, a mennyiségi szembeállítása a határtalannal. A mennyiségi jelleg minden olyan dologhoz kötődik, ami térbeli, vagy időbeli, hiszen a térbeli távolságok, vagy a térbeli testek méretei, illetve az időtartamok hosszai mind mennyiségek, és mint ilyenek mind lehatároltak, vagyis mind valamiféle határral rendelkeznek. Minden időtartamnak van végpontja, minden térbeli testnek van felülete, mint ahogy minden távolságnak van térbeli határa. Ezek alapján pedig kimondhatjuk, hogy minden, ami a térhez és az időhöz kötődik lehatároltnak tekinthető.

Guenon szerint a modern matematika legnagyobb tévedése az, hogy a végtelent is ilyen lehatárolt mennyiségnek tekinti, ami a térhez és az időhöz kötődik, pedig Leibniz infinitezimálisának tulajdonságaira hivatkozva megállapítja, hogy az valójában határtalan és túl van a téren és az időn. Leibniz infinitezimálisa köztudottan a végtelenül kicsi fogalmával írható körül, amihez minden mennyiség csak közelíthet, de sohasem válhat egyenlővé vele, hiszen ha egy adott hosszúságú rudat elkezdünk egymás után mindig, folyamatosan felezni akkor akár meddig felezzük a rúd sohasem válik végtelenül kicsi hosszúságúvá, mert ahhoz végtelenül sok időre lenne szükség. Tehát a végtelenül kicsihez, az infinitezimálishoz csak közelíteni lehet, de azt soha nem lehet elérni, és minden mennyiség, amely a végtelenül kicsihez közelít, az mindig, folyamatosan és határtalanul, a végtelenségig meghaladja önmagát, és ebből ered a végtelen határtalansága, ami azt jelenti, hogy a végtelen nem mennyiség, hanem határtalanság, ami túl van minden érzékelhető térbeli és időbeli formán, vagy másként téren és időn túli, metafizikai objektum.

Innen ered a metafizikai tradíció elnevezés, ami arra utal, hogy az általunk ismert emberi történelmet megelőző világot, vagy létállapotot, amit a metafizikai tradicionalisták aranykornak neveznek ez a minden mennyiséget meghaladó határtalanság, vagyis a teljes szabadság jellemezte. A metafizikai itt azt jelenti, hogy minden érzékelhető mennyiségi formán, tehát téren és időn túli, a tradíció pedig azt, hogy őskori, a látható emberi történelem előtti, azon kívüli. A metafizikai tradícionalisták ezt az aranykori létállapotot szembeállítják a modern korral, amit történelmi mozgás, vagyis a folyamatos fejlődés és haladás jellemez, legyen az technikai fejlődés, politikai forradalmak és változások stb.

A történelem előtti aranykort annak ellenére, hogy annak ebben a filozófiai rendszerben dinamikus jelleget kölcsönöz a Guenon által hangsúlyozott határtalanság, végeredményben passzívnak és történetietlennek gondolják el, és ez ad kissé paradox jelleget a metafizikai tradíciónak az okkult mozgalmak között, hiszen a többi okkult mozgalom, mint például a teozófia, vagy a spiritizmus, a történelem előtti aranykort, mint passzív, történetietlen időszakot a női princípium hatálya alá utalja, hiszen a nőiség jelöli a passzív rezisztenciát, a metafizikai tradicionalisták viszont az aranykort hajlamosak a harcos férfiprincipium hatálya alá utalni, ami az aktív dinamizmus megtestesítője, ami egyfajta paradoxonként jelentkezik a metafizikai tradicionalizmusban, hiszen náluk a nőies passzivítás valójában dinamikus, hiszen határtalan, minden határt meghaladó, és ez adja a metafizikai tradicionalisták vonzódását a középkori lovagrendekhez, és a férfias középkori királyságokhoz.

A teozófusoktól és a többi okkult mozgalomtól elhatárolják magukat abban is, hogy szerintük azok a modern tudomány szóhasználatát vették át, mint például magnetizmus, vagy asztráltestek, amelyek a tér és időbeliségre utalnak, míg ők teljes mértékben metafizikaiak, vagyis kívül helyezik magukat a téren és az időn, és minden modern mennyiségi tudományon és filozófián. Tehát láthatjuk, hogy sok mindenben vitában állnak a többi okkult mozgalommal, de egyben egyetértenek velül ez pedig a technikai civilizáció lerombolásának a szükségessége.

Az okkult mozgalmakat, így a teozófiát, vagy a spiritizmust azért hozták létre, hogy a természeti környezetből kiszakított modern tudomány és technika által vezérelt kapitalista ipari társadalom mechanikus világában elidegenedett embert visszavezessék a technikai civilizáció előtt létező világ természetközeli társadalmi rendszeréhez, amit ők újraszakralizálásként értelmeztek, vagyis, hogy lerombolják a technikai civilizációt, és ebben ha más oldalról is, de megegyeznek a metafizikai tradícionalistákkal, mivel ők ugyan nem idealizálják olyan mértékben az archaikus, természetközeli életmódot, mint a teozófusok, de a technikai civilizációt ők is a mennyiségi, vagyis a tér és időbeli megjelenési formák világához sorolják, ami ilyen értelemben elvetendő. Továbbá egyetértenek velük a keleti vallások idealizálásában is, bár a keleti vallásokat másképp értelmezik, mint a többi okkult mozgalom, szerintük a keleti vallásokat a nyugati ember nem ismeri jól, mert azoknak a filozófiai tartalma megegyezik a metafizikai tradíció tanításaival a hagyományos nyugati értelmezéssel ellentétben.Tehát a metafizikai tradíció filozófiai tanításai a mennyiség és a határtalanság szembeállításán alapulnak, és forrása a Leibnizi filozófia. Mivel a magyarországi metafizikai tradíció hívei legfőképp az ausztriai Habsburg házhoz kötődnek, most egy kis kitérőt kell tennünk, és meg kell ismerkednünk az egyik legismertebb osztrák közgazdásszal Fridrich August von Hayekel.

F. A. Hayek: A végzetes önhittség, a szocializmus tévedései című könyvében arról ír, hogy az emberi civilizációban az emberek mindennapi viselkedését kontrolláló szabályokat, mint például a becsületesség, vagy a szerződések betartásának normáit előíró szabályokat a civilizáció tagjai tanulás és utánzás útján adják át generációról generációra mindig a következő nemzedéknek, és ezek az írott és íratlan normák és szabályok a civilizált gazdálkodás alapjait képezik, hiszen például a szerződések betartásának normái nélkül nem lenne modern kapitalista gazdaság.

Ezeket a szabályokat, amelyek fenntartják a modern gazdaságot, mi nyilvánvalóan nem szeretjük, mert korlátoznak minket. Nem örülünk olyan szabályoknak, mint például, hogy a piacon elénk táruló ízletes almákat nem vehetjük csak úgy el az alma ellenértékének kifizetése nélkül, ezért Hayek szerint ezeket a szabályokat semmiképpen sem mi választottuk az evolúció során, hanem inkább ők választottak minket.

Ezek a szabályok Hayek szerint úgy szolgálják a kapitalista gazdaság fennmaradását és fejlődését, hogy segítik az egyént a gazdasági rendszerbe való beilleszkedésben, ahol munkások, vállalkozók stb., lesznek, hiszen a kapitalista gazdasági rendszer csak azokat fogadja be tagjai közé, akik például a becsületesség normáit betartják, és így a gazdasági rendszerbe beilleszkedve mindig olyan más egyének szükségleteit szolgálják ki, akiket egyébként nem is ismernek, mint ahogy például egy autót összeszerelő gyári munkás nem ismeri azt az egyént, aki az általa összeszerelt autót meg fogja vásárolni. Ez a modern gazdaság munkamegosztásának lényege.

Így pedig azáltal, hogy ezek a szabályok és normák az egyént beillesztik a kapitalista gazdasági rendszerbe, lehetővé teszik a piacon jelen lévő információ megfelelő rendben való szétosztását és felhasználását az egyének között, amelyek a tudomány és a technika fejlődésével egyre halmozódnak a társadalomban, és amelyeket éppen ezért egyetlen egyén soha nem tudna felhalmozni, megtanulni, és ezáltal felhasználni. Így ez a rengeteg információ csak úgy válhat felhasználhatóvá és hasznosíthatóvá a társadalomban, ha a társadalmi tömeg egyes egyénei a szabályok segítségével beilleszkednek a gazdasági rendszerbe, és megtanulnak egy bizonyos töredéket ebből az információhalmazból, mint például az autószerelést, vagy a jogászkodást, és a többi egyénnel, akik a társadalmi információhalmazból más-más információdarabkát szakítottak ki, együttműködve hasznosítják a társadalmi információ egészét a gazdasági rendszerben, vagy más szóval termelnek, gazdálkodnak a gazdaság más-más szektorában.

A sok társadalmi információ sem akkor nem lenne felhasználható, ha egyetlen egyén akarná az egészet megtanulni, hogy aztán diktátorként az egész társadalmat átfogóan irányítsa, hiszen az egyének információfelvevő és feldolgozó képessége véges, sem akkor, ha nem lennének a társadalomban írott és íratlan normák, szabályok, amelyek elősegítik az embereknek a gazdasági rendszerbe való beilleszkedését, hogy így a társadalmi információtömegből egy-egy részt kiszakítva, és megtanulva együtt tudjanak működni a többi egyénnel a társadalmi információ feldolgozásában, és hasznosításában, vagy más szóval a termelésben, a gazdálkodásban.

Mindebből kifolyólag a totalitárius szocialista rendszerek azért veszélyesek Hayek szerint, mert az egész társadalom irányítását egyetlen egyén kezébe akarják tenni, a diktátoréba, aki nem tudja felhalmozni és megtanulni a társadalomban jelen lévő összes információt, és ezért intézkedései törvényszerűen tévedésekhez, társadalmi problémákhoz, majd végeredményben a társadalmi fejlődés megakadásához vezetnek. Ugyanis Hayek elméletét az evolúciós fejlődés kontextusába helyezi.

Mivel Hayek szerint azáltal, hogy a társadalomban jelen lévő írott és íratlan szabályok és normák elősegítik a az egyéneknek a gazdasági rendszerbe való beilleszkedését, és ezáltal a társadalmi információ megfelelő rendben való szétosztását és allokálását, egyben elősegítik a kapitalista gazdasági rendszer megfelelő működését, a tudomány és a technika fejlődését, ahol a tudomány és a technika aztán újabb társadalmi és gazdasági információk elterjedését, újabb ipari vagy szolgáltatási szektorok megszületését segítik elő. Egyszóval elősegítik a gazdasági rendszer fejlődését, ami aztán újabb írott és íratlan normák és szabályok, így: jogszabályok, udvariassági szabályok stb., megszületését teszik szükségessé, hogy az egyének megint be tudjanak illeszkedni ebbe az újfajta gazdasági rendszerbe, hogy aztán megint újabb szintre fejlődjön a gazdaság., vagyis a társadalmi normák és a gazdasági rendszer dialektikusan egymást erősítve fejlesztik egymást, és ezzel együtt a gazdaságot és a társadalmat, és Hayek szerint ez a fejlődés és az evolúció alapja.

A szocializmus pedig azáltal, hogy az egész társadalom irányítását és fejlesztését egyetlen egyén kezébe akarja letenni, aki nem tudja felhalmozni és feldolgozni a társadalomban jelen lévő információkat, valójában megakasztja a társadalom fejlődését, mert lehetetlenné teszi a társadalmi információ megfelelő rendben való elosztását és allokálását. Mivel pedig a gazdaság és a társadalom fejlődésének a motorját a társadalom írott és íratlan szabályai alkotják, az egyéneknek kötelességük alkalmazkodni ezekhez a szabályokhoz, hogy a társadalom fejlődése biztosítva legyen. Meg kell jegyezni még, hogy mivel Hayek elméletében a társadalmi információt sok egyén között kell szétosztani, akik annak csak egy-egy szeletkéjét sajátíthatják el más-más emberi képességeket és adottságokat alapul véve, ebben az elméletben a fejlődés sokféle képességekkel és adottságokkal rendelkező egyéneket kíván, magyarán a társadalom sokszínűségét kívánja, amihez már csak egy lépés kell, hogy elvezessen az etnikai sokszínűségre épülő társadalom, vagyis a multikulturalizmus elméletéhez. A következő részben azt kell elemeznünk, hogy hogyan függ össze Hayek gazdaságfilozófiai tanítása az osztrák eszmetörténettel.

Nyíri Kristóf: Az osztrák emberkép: Konzervatív elmélet Hofbauertól Hayekig című írásában az osztrák eszmetörténetet és politikai tradíciót elemzi, és rámutat, hogy az osztrák liberális politikai tradícióra nagy hatással volt az egykori Habsburg birodalom soknemzetiségű volta, ami mindenféle forradalmi átalakulással szembefordította őket. Az osztrák szellemiség másik forrása a katolicizmus a szerző szerint, amely erős konzervatívizmust, a haladással a progresszivítással való szembehelyezkedést, és tekintélyelvet oltott az osztrákokba, és a katolicizmus nemzetek feletti, a nemzetek egységbe kovácsolását elérni kívánó hagyományaival még inkább elérte, hogy egy ilyen kulturálisan heterogén, a történelem feszültségzónájában elhelyezkedő ország minden hirtelen, forradalmi változást, amely a nemzetek feletti egyensúly lehetséges megbontását irányozza előre, halálos fenyegetésként éljen meg.

Az osztrák konzervatívizmus legfontosabb ellenfelének a francia felvilágosodás eszméit vallja, amely racionalizmusával az egyéni individuális észt tartja az igazság, a hamisság, illetve a jó és a rossz legfőbb mércéjének, a gondolkodás és az egyéni életvezetés szabadságát az egyének elidegeníthetetlen jogának tekinti, a gazdaság területén pedig a vállalkozás szabadságát tartja mérvadónak, ami a közérdek tekintetében olykor korlátozhatónak tart. Az osztrák konzervatív felfogás ezzel ellentétben a hagyománynak a tekintélyét fogadja el jog és erkölcs végső bírájaként, az egyéni ítéletek érvényesítésének szabadjára engedését, és a társadalomnak az egyének elvont eszméi által való átalakítását, pedig elítéli és veszélyesnek tartja a fennálló társadalmi rendre nézve.

Ugyanakkor a szabad vállalkozást, mint az individuális ész termékét korántsem veti el teljesen, mivel a társadalom és a gazdasági élet elvont eszmék, így: kommunizmus, fasizmus stb., által való szabályozását is az egyéni individuális ész termékének, és egyben legveszélyesebb termékének tartja, mivel egy emberi egyén: a diktátor individuumából ered, továbbá mesterséges, művi és racionalisztikus, és a spontán-természetes gazdasági folyamatok egyedül helyénvaló voltát tartja érvényesnek.

A minden egyes elemet magában foglaló osztrák konzervatív antropológia öt nemzedéken keresztül változik át kiérlelt elméletté. Az első állomás az 1909-ben szentté avatott Klemens Maria Hofbauer osztrák jezsuita szerzetes volt, aki a katolikus valláson belüli racionalisztikus tendenciák ellen lépett fel, és a jezsuita elvek érvényre juttatása érdekében azt hirdette a felvilágosodás eszméivel szemben, hogy az ember elégtelen, korlátozott és esendő lény, aki magára hagyva, önnön értelmére és érzületére bízva, nem tudja megtalálni a helyes utat, és ezért a felsőbb tekintély iránti feltétlen engedelmességet hirdette.

A jezsuitizmus az engedelmességet tartja fontosnak az intellektuális vizsgálódással szemben, és így merőben antiintellektuális irányzat, ahogy Hofbauer sem törekedett hittételeinek filozófiai érvekkel való alátámasztására, hiszen ha argumentálni akart akkor az egyház évezredes kontinuitására hivatkozott, mint az isteni eredet legfényesebb bizonyítékára. „Legyetek alázatosak !” mondta sokszor, mert különben soha nem fogják áthatni az embereket a hit misztériumai.

A második nemzedékhez Hofbauer köre tartozik közöttük Friedrich Schlegel, aki erősen kárhoztatta kora modern politikai elméleteit és intézményeit, de azok ellentéteként nem más politikai elméleteket jelölt meg, hanem bizonyos szerves társadalmi berendezkedéseket, amelyek összegződését végül az európai középkorban látta meg. Az európai középkorhoz való visszatérést hirdette, mint szerves és organikus társadalmi rendhez.

Metternich gondolatai távol álltak Schlegel romantikus katolicizmusától. Az ő vallásfelfogása a hűvös gyakorlatiasságból fakadt. A tekintélyelvű katolikus vallást a forradalom elleni legjobb biztosítékként fogta fel. Nem hitigazságai miatt, hanem társadalomképe miatt részesíti előnyben a protestantizmussal szemben. A forradalmi tendenciák lényegét egyedül abban látta megvalósulni a protestantizmustól a felvilágosodásig, hogy mindenben törjön előre az individualizmus, mindenki legyen a „saját dogmájának pápája”, és egyedül saját magát kormányozza, saját maga bírálja erkölcseinek, cselekedeteinek helyességét minden külső tekintély nélkül. Ez a forradalom és a protestantizmus lényege Metternich szerint, és ez abszurd és destruktív, amivel csak a katolicizmus tekintélyelvűsége veheti fel a harcot.

Metternich reformelképzelései ezzel összefüggésben szemben állnak minden forradalmisággal, és tulajdonképpen nem egy előre kigondolt eszmény, vagy politikai rendszer, mint például: szocializmus, vagy kommunizmus megvalósításában a „valódi javak” irányába történő konkrét előrelépéseket értette, ahol valódi javak alatt a „rendből fakadó szabadságot”, „a törvény előtti egyenlőséget” és az „erkölcsi és anyagi nyugalom nélkül elképzelhetetlen jólétet értette”. Véleménye szerint a szabadság, mint fogalom csak a rend fogalmára épülhet. Rend nélkül a szabadság diktatúrához vezet.

Nincs előregyártott recept arra nézve, hogy milyen a jó alkotmány, mert jó alkotmány csak az alkotmányt megalkotó nép erkölcsi jelleméből és sajátosságaiból eredhet, minden népnek a saját magának legmegfelelőbb alkotmányt kell megalkotnia, és ez természetszerűleg soha nem történhet ugrásszerűen, és forradalmi módon, hanem mindig csak fokozatosan.A hofbaueri és a metternichi eszményekből, vagyis az ész mindenhatóságába vetett hit tagadásából és a gyakorlati ész fölényének hitvallásából alakult ki Széchenyi István romantikus-vallásos emberképe, amit méltán nevezhetünk haladó konzervativizmusnak, ahol az angolszász szabadpiaci gondolkodás összekapcsolódik a keresztény erkölcsi tökéletesedés eszméjével. Metternich nyomán Széchenyi hitt abban, hogy a nemzeti szellem szent, és azt nem lehet ugrásszerűen, forradalmi úton megváltoztatni, és ennyiben konzervatív volt. Viszont haladó volt annyiban, hogy hit a nemezti szellem fokozatos, lassú reformok útján való fejlesztésében és tökéletesítésében. A nemzeti szellem nála is egyfajta szerves, organikus felépítmény volt, mint Schlegel-nél az idealizált középkor, amihez nem lehet forradalmi úton hozzányúlni, lassú fokozatos reformokkal viszont igen.

Az osztrák konzervatív gondolkodás harmadik nemzedéke Eötvös József, Dessewfy Aurél stb. ugyanezeket a hagyományokat folytatta, kiállást a szerves, organikus társadalomképért az előretervezett politikai elméletekkel szemben. Fellépést az államhatalom központosító törekvéseivel szemben, mert azok egy egyén individuális döntési mechanizmusai alá rendelik a közösséget, az egyéni individuális ész külső tekintély nélkül pedig elvetendő stb.

A következő generációhoz tartozott Carl Menger osztrák liberális közgazdász, aki a társadalom történeti intézményeit nem az individuális észből, hanem, hanem a társadalom kollektív tudattalan tradícióiból származtatja, ahol Burke angol politikai gondolkodó egyik művére hivatkozik, amiben kimutatta, hogy hazája Nagy-Britannia történeti intézményeit nem a brit törvényhozás munkájának, vagy a nemzeti közakaratnak, hanem a történelem spontán, reflektálatlan folyamatainak köszönheti.

Ez már megelőlegezi Hayeknek azt a tételét, hogy a társadalomban meglévő írott és íratlan normákat és szabályokat, amelyek a gazdasági fejlődést irányítják nem az emberek választották maguknak tudatos tervező munkával, hanem amaz választotta az embereket, illetve a társadalmat. Továbbá Menger elmélete visszaköszön az pszichoanalízis megteremtőjének, az osztrák pszichiáternek, Freudnak a nézeteiben is, aki szerint az ember nem maga uralja a saját érzelmeit és viselkedését, hanem a tudatalattijából spontán feltörő elfojtások határozzák meg, hogy adott pillanatban hogyan viselkedik, vagyis ahogy a társadalomban nem a vezető határozza meg az alája tartozó társadalom fejlődésének sajátosságait, hanem annak spontán reakciói, úgy az embernél sem a személyiség magvát alkotó tudat irányítja a viselkedést, hanem a tudattalanból feltörő spontán reakciók.

Így jutunk el végül Hayek elméletéhez aki Menger után azt vallotta, hogy a társadalomban az emberek tudatos tervezőmunkáját megkerülve jönnek létre azok az írott és íratlan szabályok és normák, amelyek a gazdaság fejlődését irányítják, és az embereknek kötelességük alávetni magukat ezeknek a normáknak, hogy a társadalom fejlődése biztosítva legyen. Megint egy kis kitérőt kell tennünk, és vissza kell térnünk a metafizikai tradíció Leibnizi gyökereihez. Mi jellemzi valójában a Leibnizi filozófiát? Leibniz filozófiájának egyik forrása egy reneszánsz kori német filozófus volt Nicolaus Cusanus, aki Istent különféle geometriai idomokhoz, mint például körhöz hasonlította, ahhoz hogy megértsük a Leibnizi filozófia lényegét először is a kör matematikai tulajdonságaiban kell elmélyednünk.

Először is forma kérdését kell megválaszolnunk ehhez pedig egy másik tudományhoz: a geometriához és a matematikához kell hozzányúlnunk, amelyek olyan térbeli objektumokkal foglalkoznak, mint a pont a vonal, vagy a test, illetve a halmazok.  A halmazelmélet tudományának mai állása szerint két halmaz elemeinek száma egyenlő, ha elemeiket egyértelműen meg tudjuk feleltetni egymásnak. Ez a halmazelmélet szerint igaz mind a véges, mind pedig a végtelen halmazokra. Csak azt kell bizonyítani, hogy ha két végtelen halmaz elemeit egymáshoz rendeljük az egy-egy egyértelmű leképezés. Így például könnyen bebizonyítható, hogy az a leképezés, amelynek során a természetes számokat kétszeresükhöz (vagy éppen minden természetes számot a feléhez) rendelünk, egy-egy egyértelmű leképezés:
1 → 2
2 → 4
3 → 6
4 → 8
5 → 10
6 → 12
7 → 14
8 → 16
és így tovább a végtelenségig. Eszerint tehát éppen annyi páros szám van, mint amennyi természetes szám. Vagyis a természetes számok halmaza egyenlő számosságú egyik részhalmazával. Ugyanezzel a módszerrel könnyen bebizonyítható az is, hogy a természetes számok halmaza egyenlő számosságú a racionális számok halmazával. Kiszámítható, hogy melyik természetes számnak melyik racionális szám felel meg:
2 → 1/1
3 → 1/2
4 → 2/1
5 → 1/3
6 → 3/1
7 → 1/4
8 → 2/3
9 → 3/2
10 → 4/1
és így tovább a végtelenségig. Cantor bizonyította be a matematikatudomány mai állása szerint, hogy a valós számok nagyobb számosságúak mint a természetes számok. Ezt a következő gondalatmenettel tette meg: „Vegyük a 0 és 1 közötti valós számokat, tizedesjegyekkel kifejezve (például: 0,47 936 421…) úgy, hogy a tizedesvessző után minden számnak végtelen sok számjegye van. Ha vége van a tizedesjegyeknek, akkor nullákkal folytatjuk. Tegyük fel, hogy a valós számokat sorba lehet állítani, és így kölcsönösen egyértelműen meg lehet feleltetni a természetes számokkal. Ekkor tehát minden valós számot ebben a formában lehetne leírni.
0, A1 A2 A3 A4 …
0, B1 B2 B3 B4 …
0, C1 C2 C3 C4 …
Most próbáljunk meg új számot létrehozni Az első számjegy más lesz, mint A1, a második számjegy más lesz, mint B2, a harmadik számjegy más lesz, mint C3 és így tovább. Így egy új, 0 és 1 közötti valós számhoz jutottunk, de oly módon, hogy az különbözik a teljesnek feltételezett valós számok listájának minden egyes tagjától. Tehát ellentmondáshoz jutottunk. Mindebből az következik, hogy lehetetlen felsorolni a valós számokat. Ebből a gondolatmenetből Cantor bizonyítottnak látta, hogy a valós számok nagyobb számosságúak a természetes számoknál. A természetes számok számosságát elnevezte megszámlálhatóan végtelennek, az annál nagyobb valós számok számosságát pedig megszámlálhatatlanul végtelennek.3
A pontra a matematikusok azt mondják, hogy az nem 0 méretű, hanem végtelenül kicsi. Ez érdekes gondolat, de meg is lehet cáfolni. A következőkben leírandó számoknál a (...) mindig a számjegyek végtelen ismétlődését jelentik. Pl. 1,999... azt jelent, hogy a 9-es végtelen sokáig folytatódik a tizedes jel után.
Tehát akkor vegyünk egy ilyen végtelen hosszú valós számot:
„1,9999999...
Szorozzuk meg 10-zel, az eredmény:
19,9999999....
Mivel a 9-esek a végtelenbe folytatódnak ezért a 10-zel való szorzás után is a végtelenbe fognak folytatódni.
Akkor ebből a számból vonjuk ki az eredeti számot.
Vagy ha úgy tetszik a szám 10-szereséből kivonjuk a szám 1-szeresét ezzel megkapjuk a 9-szeresét:
19,9999999.... - 1,99999999... = 18
A tizedes vessző utáni 9-esek mindkét számnál a végtelenbe folytatódnak, tehát egymásból kivonva őket 0 lesz a tizedes vessző után, tehát az eredmény a kivonás után 18.
Most a 10-szeres számból vontuk ki az egyszeres számot, tehát maradt a 9-szeres számunk. Ami nem más, mint a 18.
18/9=2
Most akkor mi is történt?
Igen, jól láthatjuk az 1, 9999.... = 2.
Bármennyire is két különböző számnak tűnik, ami az egyenlőségjel két oldalán látunk a két szám matematikailag igazolva egyenlő.
Sőt továbbmegyek.
Mivel 1,999... = 2
Ha ezt a két számot kivonom egymásból akkor a józan ész szerint 0-t kellene kapnom.
Ezzel szemben az eredmény -0,00000.....1 lesz
Vagyis egy számot önmagából kivonva negatív eredményt kapok. Igaz, hogy végtelen kicsi negatív, de negatív.
Furcsa ugye?”
Ez azt sugallja, hogy létezik is olyan, hogy végtelenül kicsi, meg nem is. Azonban van itt még egy probléma is. Ha egy vonalat végtelen sokáig darabolunk, akkor pont lesz belőle, vagyis: „végtelenül kicsi”. De teljesen mindegy, hogy egy húsz centiméteres, vagy egy tíz, vagy akárhány centiméteres vonalat darabolunk, azt is végtelenszer kell darabolnunk, hogy pont legyen belőle. Viszont, ha pontból, vagyis végtelenül kicsikből akarunk vonalat csinálni nyilván akkor is végtelenül sokáig kell egymás mellé raknunk a pontokat, hiszen azok végtelenül kicsik, ha ezt megtesszük, akkor hány centiméteres lesz konkrétan a vonal? 10 vagy 20? Illetve, ha 10 centiméteres vonalat darabolunk, akkor 10, ha húsz centimétereset, akkor 20? Ez lehetetlen, mert a pont mérete mindenképpen egyforma: végtelenül kicsi, és az összerakás lépéseinek száma mindenképpen végtelen marad.
Másképp megfogalmazva: itt éppen az a paradoxon, hogy a pontot, mint végtelenül kicsit, nem lehet lefordítani a véges méretű vonalak mérhető mennyiségeire, mégis létezik, és ha ilyen pontokból vonalat akarunk összerakni végtelen lépésben, akkor mégis valamilyen konkrét, mérhető mennyiségnek kell kijönnie, amelyek egymástól különbözőek lehetnek, annak ellenére, hogy a pontokból való összerakás lépéseinek száma mindig végtelen. Ez az én olvasatomban csak úgy lehetséges, hogy a végtelenül kicsiknek, a pontoknak, amelyeknek egyforma méretűeknek kellene lenniük, mégis különböző méretűek, vagyis végtelenül sok méretben léteznek végtelenül kicsik. Vagyis, a végtelenül kicsiket valahogy mégis le lehet fordítani a véges méretekre. Vagyis a kérdés az, hogy mi határozza meg a pontoknál azt, hogy ha azokból véges méretű vonalat akarunk összerakni, akkor azok a vonalak milyen méretűek lesznek.
Tehát mind a második paradoxon, amit felvetettem azt sugallja, hogy a végtelenül kicsi vagy nem létezik, vagy többfajta méretben is létezhet egyszerre. Az első paradoxon pedig inkább azt, hogy egyáltalán nem létezik, de azért ott is felvethető, egyszerre lehet 0 is, és -0,00000.....1 is. Ha pedig ez igaz, akkor lehet akár 0,00000.....111111... is, vagy még több egyest vagy más számot is hozzáadhatunk, a végtelenségig, pontosabban a végtelen közepéig, ameddig szintén végtelen út vezet. Ugye milyen furcsa, ha a végtelentől indulva elkezdjük a 0-kat behelyettesíteni 0-nál nagyobb számokkal, a számok akkor sem fogják elérni sohasem, a 0,0-át, és lényegében mindig ugyanolyan távol maradnak 0,0-tól, mint -0,00000.....1 esetében, vagyis végtelen távolra, akárcsak, ha 0,0-tól indítanánk a számok behelyettesítését a végtelen felé. Tehát ugyanúgy végtelenül kicsi marad a szám, mégis nőni fog az értéke.
A második paradoxon szerintem feloldható. Talán lehet, hogy két fajta végtelenül kicsi létezik. Megszámlálhatóan végtelenül kicsi, és megszámlálhatatlanul végtelenül kicsi. A megszámlálhatóan végtelenül kicsi az 1/∞. A megszámlálhatatlanul végtelenül kicsi az pedig a példában szereplő -0,00000.....1, hiszen az a legkisebb valós szám, és a valós számok halmazáról Georg Cantor megállapította, hogy megszámlálhatatlanul végtelen. Tehát a megszámlálhatatlanul végtelenül kicsinek talán éppen azért változhat a mérete, lehet egyszerre nagyobb is meg kisebb is, mert megszámlálhatatlanul kicsi, tehát ahogy a nevében is benne van, nem meghatározható egyértelműen a mérete. Ez is egy lehetőség.
Tehát a kérdés az, hogy a pontok, amelyekből a vonalak felépülnek megszámlálhatóan, vagy megszámlálhatatlanul végtelenül kicsik.
Ezek szerint viszont léteznek végtelenül kicsi számok is, és ez tulajdonképpen az első paradoxont is feloldja, hiszen ha a megszámlálhatatlanul végtelenül kicsi több értéket is felvehet, akkor 0-t is felvehet. A megszámlálhatatlanul végtelenül kicsi esetében, hogy ezt el tudjuk képzelni érdemes szemügyre venni a megszámlálhatatlanság jellemzőit. Egy indiai matematikus Ranganathan ezt úgy fogalmazta meg, hogy a valós számok folytonosan, kontinuusan nyúlnak végig a számvonalon, elválaszthatatlanul összefolyva egymással. Vagy más szóval: nem létezik két olyan – egymáshoz mégoly közel álló – valós szám, amely között ne volna meghatározható további végtelen számú valós szám.
  Ha ezt halljuk, és megerőltetjük vizuális képességeinket, agyunkban egy olyan képzet alakulhat ki, mintha belelátnánk egy természetes szám belsejébe, és ott, ahogy egyre mélyebben nézünk bele a természetes számba, azt látnánk, hogy a valós számok folyamatosan, egymás között szaporodnak. Igen, a megszámlálhatatlan végtelenség, valójában a megszámlálható végtelenség folyamatos önosztódása, ami azt jelenti, hogy a megszámlálhatatlanul végtelenül kicsi mérete a folyamatos önosztódással egyenes arányban csökken a megszámlálhatatlanul végtelenül kicsi méretétől lefelé. Ez talán így van a végtelenül kicsik összességének fizikai megnyilvánulásának esetében is. A végtelenül nagy méretű vonal valószínűleg végtelenül nagy méretű végtelenül kicsiket, vagyis megszámlálhatóan végtelenül kicsiket tartalmaz, ha pedig a vonal kisebb, akkor vele egyenes arányban a pontok mérete is kisebb, amelyek így már a megszámlálhatatlanul kicsi kategóriájába tartoznak. Ez is érdekes lehetőség, hogy talán a valós számokat nem egységes egészként kell elképzelni, hanem olyan objektumként, amely rugalmasan és folyamatosan teremtődik. A megszámlálhatatlan végtelenség talán olyan, mint a lét folyamatos betöltése, soha nem töltődhet be teljesen, ezért mindig tovább osztódik. Vagy talán egyszerre folyamatosan teremtődő, és statikusan egységes. Milyenek azok a végtelenül kicsi számok?
A végtelenül kicsi számokat úgy képzelhetjük el, mint a valós számok felét. Mintha a valós számok tizedesvessző után kezdődő részének végtelen sorát kettévágnánk, és a tizedesvessző utáni rész azon részéből, amelynél a tizedesvessző utáni rész végtelenedik pontja felől növekednek a számok, az egyesek vagy a kettesek, most teljesen mindegy, mert valós számokról van szó, kapnánk egy új végtelent számsort, amely az eredeti végtelen számsor közepéig tart, hiszen, ha tovább tartana, akkor már nem lenne végtelenül kicsi. Az eredeti végtelen számsor közepe után, pedig csak 0-ák lehetnek az eredeti számsoron 0,0-ig. A végtelenül kicsi számok tehát olyan valós számok, amelyeknél a tizedesvessző utáni számsoron a 0 feletti számok csak a végtelentől a számsor közepéig tartana, utána pedig 0 vannak 0,0-ig, és a számsor közepétől számítva mindkét irányba szintén végtelen a számsor.
Fritjof Capra: A fizika taója című könyvében a keleti vallások és a modern fizika kapcsolatáról ír. Erre már sokan utaltak a modern fizika művelői közül, de részleteiben még senki sem tárta fel. A keleti vallásokra (hinduizmus, buddhizmus, taoizmus) a panteisztikus szemlélet a jellemző, ahol a világ teljes egységet képez a személytelen Istenséggel, vagy ősszubsztanciával, és a tárgyi világ összes jelensége: a tér az idő, vagy az anyag csupán ennek a személytelen Istenségnek a különféle megnyilvánulása.
A keleti misztikus esetében a megvilágosodás pedig semmi mást nem jelent, mint hogy a jelenségek mögött meglássa az egységet, vagyis hogy rájöjjön arra, hogy valójában minden egy. Ez a szerző szerint egybevág a modern kvantummechanika eredményeivel, ahol a részecskék, és az általuk generált mezők egyáltalán nem választhatók el egymástól, mint ahogy a relativitáselméletben sem választható el egymástól a tér és az idő.
A modern fizika szemlélete szerint tehát a tárgyi világ objektumai teljes egységet képeznek, hasonlóan a keleti miszticizmushoz, de ellentétben a klasszikus fizika nézeteivel, ahol az anyag tovább nem osztható, gömbszerű atomokból áll. Hasonlóan egybevág a keleti vallások szemléletével a kvantummechanika bizonytalansági elve is.
E szerint a testeket alkotó részecskék helye és állapota, sőt egyáltalán léte nem állapítható meg egyértelműen, hanem csak valószínűsíthető, hogy a tér melyik helyén, és milyen állapotban van. Sőt, tulajdonképpen egyszerre lehet is valahol meg nem is, illetve létezhet is meg nem is. A keleti miszticizmus pontosan ilyen paradoxonokban gondolkodik. A valóság mélyrétegeiről olyan paradox kijelentések olvashatóak a taoista írásokban, mint például, hogy van is, nincs is, itt is van és ott is.
Érdekes az a gondolata is a szerzőnek, hogy a klasszikus fizika és általában a nyugati szemlélet erősen geometrikus jellegű, vagyis térben gondolkodik. Ezzel ellentétben a keleti szemlélet szerint a tér csak az emberi gondolkodás terméke, amely nem látja meg a tárgyi világ egymástól elkülönült jelenségei mögött az egységet.
Ez erősen egybeesik a modern relativitáselmélet szemléletével, ahol a tér nem létezik az anyagtól és az energiától különálló módon, hanem csak azoknak egyfajta relációjaként tartható számon. A hinduizmusban kevésbé, viszont a buddhizmusban és a taoizmusban hangsúlyozottan jelen van az állandó mozgás és változás gondolata, mivel a taoizmus a világ jelenségeit alkotó ősszubsztanciát, a taót dinamikusnak képzeli el. A szerző szerint a modern kvantummechanika szemléletére is hatványozottan jellemző az állandó mozgás-változás jelensége az atomi szinteken.
Sorolhatnám még az analógiákat, amiket a szerző felsorol a keleti vallások és a modern fizika között, de aki elolvassa a könyvet, az úgyis megismeri őket.
Érdemes összevetni Capra-nak a modern fizika és a keleti vallások kapcsolatáról leírt gondolatait azzal, amit én írtam le a modern matematika alapját képező halmazelméletről, amit Cantor alkotott meg. Mint ahogy leírtam az indiai matematikus: Ranganathan úgy fogalmazta meg a valós számok lényegét, hogy a valós számok folytonosan, kontinuusan nyúlnak végig a számvonalon, elválaszthatatlanul összefolyva egymással. Ez egyértelmű megfelelést mutat a keleti vallások panteisztikus szemléletével, ahol a tárgyi világ különálló létezői lényegében mind egységet képeznek a személytelen ősszubsztanciával, amit keleten brahmannak, vagy taónak neveznek.
A valós számok tehát olyan konstrukciók, amelyeknek szerkezete a keleti filozófiák tanításaival állnak analógiában, amelyeket pedig Capra a kvantummechanikával hozott kapcsolatba. Fent részletesen leírtam, hogy egy valós szám egyszerre lehet 0 is, és -0,00000.....1 is. Ez pedig szintén a Capra által leírt taoista paradoxonokkal mutat rokonságot, ahol a valóság mélyrétegeiben lejátszódó folyamatok olykor lehetnek egyszerre létezők és nem létezők is, és ezek a paradoxonok a kvantummechanika jelenségeivel is erős rokonságot mutatnak. Továbbá az a tény, hogy a valós számok egyszerre létezhetnek is, és nem is, egyértelműen dinamikus jellegükre utal, ami a keleti vallásokban, mint például a taoizmusban a lét alapját képező személytelen ősszubsztancia sajátossága.
A modern matematika alapját képező Georg Cantor által kidolgozott halmazelmélet tehát éppúgy a keleti filozófiák tanításaival mutat rokonságot, mint a modern fizika. Ebből pedig az következik, hogy a modern matematika is éppúgy a keleti vallások nyugati leképezése, mint a modern fizika.

Telcs Máté László: Térmetszetek című cikkében a fraktálok felfedezése előtt kidolgozta a tört dimenziós terek fogalmát, bár nem ugyanazt értette rajta, mint Mandelbrot. A teret Telcs olyan objektumként gondolja el, amely semmilyen irányban nincs határolva, tehát nincs felülete. Így térnek tekinthető a vonal, amely egydimenziós, és sem előrefelé, sem hátrafelé nincs határa. A sík, amelynek előre, hátra, felfelé, lefelé, illetve a kör 360 fokának egyik irányába sincs határa. Továbbá a test, amely háromdimenziós, és a három dimenzió egyik irányában sincsen határa. A vonalat, a síkot, és a testet külön-külön térelemeknek hívja, így tehát a tér olyan térelemnek tekinthető az ő értelmezésében, amelynek az általa birtokolt irányok közül egyik felé sincs felülete, határa.
Két tér metszése alatt lényegében azt a dimenziószámot érti, amelyet a kétfajta tér találkozásakor közös pontjaik alkotnak. Ha például egy vonalat egy sík felületének irányába tájolunk a háromdimenziós térben, akkor az a pont át fog hatolni a sík felületén, és találkozásuk egy pontot, vagyis nulldimenziós teret fog alkotni. A vonal és a sík metszése tehát a pont. Ugyanígy, ha két egymással párhuzamos sík közül az egyiket 90 fokkal elforgatjuk a háromdimenziós térben, akkor az elforgatott sík oldalával metszeni fogja a másik sík felületét, és találkozásuk egy vonalat: egydimenziós teret fog alkotni. Ha pedig vonal halad át a háromdimenziós téren, akkor közös részük értelemszerűen vonal lesz.
Két egyenes csak akkor metszi egymást, ha egy síkban fekszenek. Az egyenes és a pont csak akkor metszik egymást, ha egy vonalon fekszenek. Két pont nem metszi egymást csak akkor, ha mind a kettő egy harmadik pontban fekszik stb. Telcs ebből kifolyólag megkülönbözteti a maximális és a minimális metszőteret. A minimális metszőtér az a legalacsonyabb dimenziószámú tér, ahol a két tér metszése még létrejöhet. A maximális metszőtér pedig az a legmagasabb dimenziószámú tér, ahol a két tér metszése már létrejön. A metszést (X)-el jelöli a szerző.
Két tér metszési eredményét olyan térnek tekinthetjük, melynek dimenziószáma a metszésben résztvevő terek dimenziószámának összege kivonva abból a maximális metszőterüknek dimenziószámát. Ha a metszőtér dimenziószámát a képlet elé írt q-val jelöljük, akkor képletünket a következőképpen írhatjuk fel:
q; Dm X Dn = Dm + n – q
PÉLDÁK:
Pont és pont:
0; D0 X D0 = D0 + 0 = D0
A metszet pont.
Sík és sík:
3; D2 X D2 = D2 + 2 – 3 = D1
A metszet egyenes.
Sík és pont:
2; D2 X D0 = D0 + 2 – 2 = D0
A metszet pont.
Sík és egyenes:
3; D2 X D1 = D2 + 1 – 3 = D0
A metszet pont.
Egyenes és egyenes:
2; D1 X D1 = D1 + 1 – 2 = D0
A metszet pont.
Sík és test:
3; D2 X D3 = D2 + 3 – 3 = D2
A metszet sík.
Egyenes és pont
1; D1 X D0 = D1 + 0 – 1 = D0
A metszet pont.
A minimális metszőtérnek magában kell foglalnia az egymást metsző két teret egész terjedelmükben, így dimenziószáma egyiknél sem lehet alacsonyabb. Ennek megfelelően egy vonal nem foglalhat magában egy síkot vagy egy testet, így ezeknek nem lehet metszőtere sem. Egy sík azonban magában foglalhat egy egyenest és egy síkot is, így ezeknek már lehet metszőtere. Vonal és sík maximális metszőtere a háromdimenziós tér, mert ha a vonalat a háromdimenziós térben a sík felülete felé fordítjuk, akkor már metszik egymást. Minimális metszőtere a sík, mert egy sík magában foglalhat teljes terjedelmében egy másik síkot, és egy vonalat is, ha azok párhuzamos irányúak vele, de háromdimenziós teret már nem.
Ha egy egyenes és egy sík síkban metszik egymást, vagyis ugyanabban a síkban fekszenek, akkor metszésük egyenes lesz, mert a sík az egyenest teljes terjedelmében magába foglalja.
2; D1 X D2 = D1 + 2 – 2 = D1
Ha egy sík és egy másik sík minimális metszőterükben: a síkban metszik egymást, akkor metszőterük a sík lesz, mert ha két sík egy síkban fekszik, akkor kölcsönösen magukba foglalják egymás pontjait.
2; D2 X D2 = D2 + 2 – 2 = D2
A maximális metszőtérben lefektetett tétel tehát a minimális metszőtérben is igaz. A minimális metszőtér dimenziószáma az egymást metsző két tér közül a magasabb dimenziószámú tér dimenziójának felel meg. A minimális metszőtérben létrejött metszet dimenziószáma az egymást metsző két tér közül az alacsonyabb dimenziószámú tér dimenziójának felel meg. Ha a magasabb dimenziószámú teret Dm-el, az alacsonyabb dimenziószámú teret pedig Dn-el jelöljük, akkor a minimális metszőtér (m) lesz. Képletünk pedig:
m; Dm X Dn = Dm + n – m = Dn
Ha egy egyenest egy ponttal ketté metszünk, két félegyenest kapunk, amely, amelyek egymással ellentétes irányban tekinthetők csak végtelennek. Tehát itt törtdimenziós tereket kapunk, amelyek esetünkben 0,5 dimenziós tereknek tekinthetőek. A két féldimenziós tér maximális metszőtere az egydimenziós egyenes lesz, és csak egy közös nulldimenziós pontjuk lesz, ahol ketté metszettük őket, és találkoznak egymással. Ez megfelel a már lefektetett tételünknek, és a képletnek.
1; D0,5 X D0,5 = D0,5 + 0,5 – 1 = D0












A két féldimenziós tér minimális metszőterének a félegyenest tekinthetjük és a két félegyenes metszetét úgy kapjuk meg, hogy az egyik félegyenest beleforgatjuk a másik félegyenes pontjaiba, így a két félegyenes közös félegyenesben fog feküdni, és metszetük a félegyenes lesz. Ez is megfelel a képletnek.
0,5; D0,5 X D0,5 = D0,5 + 0,5 – 0,5 = D0,5
Ha az egydimenziós teret, tehát az egyenest rá merőlegesen meghosszabbítjuk egyik irányban a végtelenbe, akkor egy félsíkot kapunk, ami több mint az egydimenziós egyenes, de kevesebb, mint a kétdimenziós sík, tehát 1,5 dimenziós teret kapunk, amit egy egydimenziós egyenes határol el. Ha ez a félsík két egyenes metszőtereként van jelen, akkor ez a két egyenes párhuzamos egymással, mert párhuzamos a félsík elhatárolóvonalával, hiszen ha ez nem így lenne, akkor a két egyenes átmetszené az elhatárolóvonalat, és a kétdimenziós sík metszőterében lenne jelen.
Két félsík metszése maximális metszőtérben azaz a háromdimenziós térben a pont, hiszen ha párhuzamosak egymással a kétdimenziós térben, akkor közös részük az egyenes lesz, ha viszont az egyiket elforgatjuk a háromdimenziós térben, akkor már csak egy pontban fognak érintkezni.
3; D1,5 X D1,5 = D1,5 + 1,5 – 3 = D0












Ennek megfelelően kétdimenziós metszőtérben az egyenes lesz a kettő metszete, ahogy minimális metszőtérben, azaz 1,5 dimenziós térben a félsík lesz a kettő metszőtere. Mindebből a féltér, vagyis a 2,5 dimenziós tér metszőterei és metszetei már kikövetkeztethetőek.
A gömbfelület nem más, mint azoknak a pontoknak az összessége, amelyek egy álló ponttól egyforma távolságra vannak. Attól függően, hogy milyen térben vesszük fel ezt a távolságot megkülönböztethetünk 0, 1, 2 és 3 dimenziós gömbfelületet. Egy egyenesen kijelölt középponttól mérve csak két pont vehető fel ettől a középponttól egyenlő távolságra (jobbra és balra). Ez a két pont képezi az egydimenziós gömbfelületet. Ehhez hasonló módon képezhető a kétdimenziós körkerület, amely kétdimenziós gömbfelületnek tekinthető, vagy a háromdimenziós gömbfelület. Ha pedig a középpont, és a felületi pontok távolságát nullára csökkentjük, akkor megkapjuk a nulldimenziós gömbfelületet.
Ha ez a félsík két egyenes metszőtereként van jelen, akkor ez a két egyenes párhuzamos egymással, mert párhuzamos a félsík elhatárolóvonalával, hiszen ha ez nem így lenne, akkor, akkor a két egyenes átmetszené az elhatárolóvonalat, és a kétdimenziós sík metszőterében lenne jelen. A Bólyai-Lobacsevszkij tétel értelmében, miszerint a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást, a két párhuzamos egyenes metszete két pont lesz a végtelen két szélső pontján, vagy előbbi definíciónk értelmében egy egydimenziós gömbfelület, vagy ha úgy tetszik egydimenziós tér. A képlet azonban ennek ellent mond.
1,5; D1 X D1 = D1 + 1 – 1,5 = D0,5
Ha 2,5 dimenziós térre alkalmazzuk ezt a képletet, akkor is a tételünknek ellentmondó eredményre jutunk. A metszőtér ugyanis nem 2 dimenziós tér, vagy gömbfelület, hanem 1,5 dimenziós tér lesz. Ez az ellentmondás a szerző szerint csak látszólagos. A paradoxont úgy oldja fel, hogy szerinte az egydimenziós gömbfelület, amely két egyenes metszésének tekinthető a 1,5 dimenziós térben több mint a nulldimenziós tér, mert egyenest alkot. Viszont kevesebb, mint az egydimenziós tér, mert a végtelenben mégis csak vannak végpontjai az abszolút végtelen egyenessel szemben, tehát mégis másfajta egyenest alkot. Így itt ténylegesen egy 0,5 dimenziós térrel van dolgunk, amely esetünkben nem félegyenes, hanem egy egydimenziós gömbfelület.
Ugyanígy az kétdimenziós gömbfelület, amely két sík metszésének tekinthető a 2,5 dimenziós térben több mint az egydimenziós tér, mert egyenest alkot. Viszont kevesebb, mint a kétdimenziós tér, mert a végtelenben mégis csak vannak végpontjai az abszolút végtelen síkkal szemben, tehát mégis másfajta síkot alkot. Így itt ténylegesen egy 1,5 dimenziós térrel van dolgunk, amely esetünkben nem félsík, hanem egy kétdimenziós gömbfelület. Így képletünk:
m + 0,5; Dm X Dm = Dm + m – (m + 0,5) = Dm – 0,5
Itt azonban m + 0,5 nem adott dimenziószámú teret, hanem m dimenziószámú gömbfelületet jelent. Mindebből pedig az következik, hogy:
3,5; D3 X D2 = D6 – 3,5 = D2,5
Ez pedig 3 dimenziós gömbfelületet jelent. Tehát ha a mi háromdimenziós terünkön kívül lenne még egy háromdimenziós tér, és az a mi háromdimenziós terünket a 3,5 dimenziós metszőtérben metszené, akkor egy végtelenül nagy sugarú gömbfelület jönne létre.
A szerző utolsó megjegyzése szerint pedig ilyen metszetnek léteznie kell. Hiszen terünk minden irányban határtalan, vagyis háromdimenziós végtelensugarú gömbnek tekinthető, ami csak két háromdimenziós tér metszeteként jöhet létre a 3,5 dimenziós térben. Ahogy pedig kép pont vonalat, két vonal síkot, két sík pedig teret alkot, két háromdimenziós térnek a négydimenziós teret kell alkotnia, így tehát léteznie kell a negyedik dimenziónak, aminek pedig ötdimenziós teret kell alkotnia a 4,5 dimenziós metszőtérben és így tovább.
A cikk célja tehát végeredményben a négydimenziós, és az annál magasabb dimenziószámú terek létezésének bizonyítása volt. Ez a végcél nem sikerült, ugyanis a cikk végén elkövetett egy logikai hibát. Ahogy fent olvashattuk annál a résznél, ahol a végtelensugarú egydimenziós gömbfelületet két egymással párhuzamos egyenes metszőtereként értelmezi a 1,5 dimenziós térben, megkülönböztette egymástól a végtelen sugarú egydimenziós gömbfelületet, és az abszolút végtelen egydimenziós egyenest. Abban a részben pedig, ahol a negyedik dimenzió létét igyekszik bizonyítani, megfeledkezik erről a megkülönböztetésről, és azt mondja, hogy mivel a mi háromdimenziós terünk mindenfelé végtelen, és határtalan, mindenképpen egy háromdimenziós gömbfelületet kell alkotnia. Pedig az ő értelmezésében a végtelensugarú háromdimenziós gömb, és az abszolút végtelen háromdimenziós tér is végtelent jelent, csak éppen egymástól különböző végteleneket, akkor pedig fel kell tennünk a kérdést, hogy a végtelen tér miért éppen egy végtelensugarú háromdimenziós gömböt, és miért nem egy abszolút végtelen háromdimenziós teret alkot.
A célját tehát nem érte el a dolgozat, azonban tett egy nagyon fontos felfedezést, megkülönböztetett egymástól két fajta végtelent, akárcsak Georg Cantor, és az egyiket a körhöz, a másikat pedig az egyeneshez kötötte. Ahhoz, hogy innen tovább tudjunk lépni meg kell vizsgálnunk ezt a két fajta végtelent. A körhöz kapcsolódó végtelent fogjuk először megvizsgálni, ehhez pedig meg kell értenünk, hogy mi is az a Bolyai-Lobacsevszkij féle nemeuklidészi geometria, amely alapján Telcs a körhöz kötődő végtelent elhatárolta az abszolút végtelentől, ahogy azt fent olvashattuk.
A Bolyai féle geometria alaptétele, hogy a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást. Ezt a tételt egy épeszű ember, ha meghallaná, bizonyosan őrültségnek tartaná, vagy olyan mögöttes értelmet gondolna bele, amit ő sohasem érthetne meg, ezért nem is foglalkozna vele többet. Pedig ezt szó szerint kell érteni. Ahhoz, hogy megértsük, hogy hogyan lehet ez az őrültségnek hangzó állítás igaz, ismerkedjük meg először a függvényekkel. A függvényekről nyilván mindenki tanult már az iskolában. A függvény lényegében egy egyértelmű hozzárendelés a matematikában, ahol egy konstans (állandó) értékhez egy változó értéket rendelünk hozzá valamilyen matematikai művelettel, mint például összeadás, vagy kivonás, és ennek értelmében, minden esetben, ha a változó értéke megváltozik, és ha a függvényben definiált műveletet elvégezzük, akkor a kapott eredmény, vagyis a függvény kimenete is megváltozik. Így például definiálhatjuk a következő függvényt:
f(x) = x + y2
Tehát (x) a konstans érték (y) pedig változó, ami azért változik, mert folyamatosan négyzetre emeljük, és minden esetben, amikor négyzetre emeljük, és elvégezzük a függvényben definiált műveletet, vagyis hozzáadjuk az x-hez, a függvény kimenete változik. Például legyen (x = 3) és (y = 2) Ebben az esetben (3 + 2 a négyzeten = (3 + 4) = 7), a következő menetben (3 + 4 a négyzeten = (3 + 16) = 19), és így tovább. Ezekből a változó függvénykimenetekből aztán érdekes grafikonokat rajzolnak a matematikusok a koordinátarendszerben, amelyek néha különös tulajdonságokkal bírnak. Ilyen például a hiperbola. Hogy a hiperbola milyen függvény eredményeként áll elő az most témánk szempontjából nem érdekes. A lényeg az, hogy egy olyan görbéről van szó, amelynek van egy jobb szára, ami a hiperbola alját elérve elgörbül, és irányt vált, ahogy az ábrán is láthatjuk, majd így lesz egy bal szára, ami felfelé folytatódik.
A hiperbolának a legfontosabb tulajdonsága az, hogy mind a két szára felfelé irányulva folyamatosan közeledik ahhoz az állapothoz, hogy kiegyenesedjen, egyenessé váljon, de sohasem érheti el ezt az állapotot, tehát lényegében csak a végtelenben válnak egyenessé. Egyes matematikusok elgondolkodtak azon, hogy ha létezik egy olyan görbe, amelynek szárai folyamatosan közelednek ahhoz állapothoz, hogy egyenessé váljanak, de azt sohasem érhetik el, és így csak a végtelenben válnak egyenessé, akkor miért ne lehetne az egyenes olyan objektum, ami ennek a fordítottját hajtja végre, vagyis sohasem tér le az útjáról, nem válik görbévé, csak a végtelenben. Ezt bizonyította be Bolyai János, hogy az egyenes olyan objektum, ami a hiperbola tükörképe, és a végtelenben görbévé válik, elpattan eredeti útjától, és a vele párhuzamos egyenest metszi.














Ennek a résznek nem az volt a célja, hogy Bolyai bizonyítását részletes bemutassam, csak annak a szemléltetése, hogy hogyan lehet az, hogy a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást. Mit kell észrevennünk a hiperbola, és vele együtt a végtelen egyenes tulajdonságaiban? Egyértelműen a dinamikus jelleget. A hiperbola szárai, mint ahogy láthatjuk folyamatosan és megszakítás nélkül, vagyis dinamikusan közelítenek ahhoz az állapothoz, hogy a végtelenben egyenessé váljanak, ha pedig az egyenes a hiperbola tükörképe, akkor a végtelen egyenes is dinamikusan közelít ahhoz az állapothoz, hogy a végtelenben görbévé váljon és metssze a vele párhuzamos egyenest. Így a pont ahol a két egyenes metszi egymást dinamikusnak tekinthető. Most pedig emlékezzünk vissza, hogy a cikk elején a Cantor által definiált két végtelen közül melyik végtelent ruháztuk fel dinamikus jelleggel a keleti vallásokra hivatkozva. Egyértelműen a megszámlálhatatlanul végtelent. Tehát a megszámlálhatatlanul végtelen a két egymással párhuzamos, végtelen nagyságú térelem metszéseként létrejövő körhöz, vagy gömbhöz köthető. Míg a megszámlálhatóan végtelen az abszolút végtelen térelemekhez köthető, mint az egyenes a sík, vagy a tér.
Érdekes, hogy Cantor éppen a megszámlálhatatlanul végtelenről állapította meg, hogy az nagyobb, mint a megszámlálhatóan végtelen. Az eddig leírtakból pedig az világlik ki, hogy a megszámlálhatatlanul végtelen két végtelen térelem metszéséből alakul ki, vagyis vannak végpontjai, míg a megszámlálhatóan végtelen abszolút végtelennek tekinthető, és nincsenek végpontjai, vagyis a megszámlálhatóan végtelen a nagyobb. Ez csak a csalóka látszat. Az a tény, hogy a megszámlálhatatlanul végtelennek vannak végpontjai, a végtelen természetéből adódóan nem azt reprezentálja, hogy a megszámlálhatatlanul végtelen a kisebb, hanem, hogy annak van formája, míg a megszámlálhatóan végtelennek nincs.
Ahhoz ugyanis, hogy a pont dinamikus legyen formába ágyazottnak kell lennie, hiszen csak így vehet fel egyszerre két egymással ellentétes állapotot, ami a kvantummechanikának, és a keleti vallások valóságértelmezésének is a sajátossága. Ha megnézzük a kör kerületét, akkor láthatjuk, hogy ugyanúgy pontokból áll, mint bármelyik egyenes vagy görbe, és ha a középpontból sugarakat húzunk a kör kerületének pontjaihoz, akkor minden sugár más irányba fog mutatni. Tehát a kör kerületét alkotó minden pont más irányú, vagy ha úgy tetszik állapotú. Mivel pedig ezek a pontok összefüggnek, hiszen a körvonal egységet alkot, a kör kerületének egy adott pontja más állapotú a tőle jobbra lévő pont szempontjából, és megint más állapotú a tőle balra lévő pont szempontjából, másként a pont állapota a két állapot szuperpozícióját alkotja, vagyis egyszerre magában foglalja mind a két állapotot. Tehát ahhoz hogy a kör pontjai dinamikusak jelleggel bírjanak, a körnek formával kellett rendelkeznie, minden végpontjának más állapotúnak kellett lennie.
Ezzel ellentétben az egyenesnek, amely a megszámlálhatóan végtelenhez, vagy másként az abszolút végtelenhez köthető, ha két dimenzióba emeljük, akkor négyzetet kapunk, és a négyzet minden oldala egyenes, vagyis minden oldalának pontjai azonos állapotúak, és így lényegében nincs formája. Ez a tulajdonsága hívja életre azt a jelenséget, hogy végtelen nagyságban úgy tűnik nincsenek végpontjai, és nem az, hogy nagyobb, mint a megszámlálhatatlanul végtelen. Nem véletlen talán, hogy a reneszánsz korának egyik legismertebb európai panteista filozófusa: Nicolaus Cusanus, Istent, akit ő a keleti vallásokhoz hasonlóan személytelen ősszubsztanciaként, vagy egyként gondolt el a körhöz, illetve a gömbhöz hasonlította. Míg Aquinói Szent Tamás, akinek teológiája élesen szemben állt a panteizmussal a végtelenről azt állította, hogy nem lehet formája.
 A fent levezetett gondolatmenetből a számunkra legfontosabb gondolat az, hogy a forma kvantumjelenség. A forma lényegében a test felszínének alakja, és az, hogy egy test felszínének van alakja abban mutatkozik meg, hogy a test felszínének minden pontja meghatározott koordinátákkal rendelkezik, és ezek a koordináták minden szomszédos pont szempontjából más értéket vesznek fel, az adott pont helyzete pedig ezeknek az értékeknek a szuperpozícióját veszi fel, ahogy a kvantumrészecskék állapota is két energiaállapot szuperpozíciójának tekinthető, vagyis egyszerre vannak mind a két állapotban.

Mindez érdekes dolgokat mond el számunkra a PÍ-ről, ami egyenlő 3, 14-el. A PÍ, mint tudjuk, a kör kerületének, és átmérőjének hányadosa. Mi pedig megállapítottuk, hogy a kör a megszámlálhatatlanul végtelenhez, az egyenes pedig a megszámlálhatóan végtelenhez köthető. Ezek szerint a megszámlálhatatlanul végtelen 3, 14-szer nagyobb lenne, mint a megszámlálhatóan végtelen? Ez nyilvánvalóan a végtelenben annak sajátos természete miatt nem így van, ez csak egy a végtelenből a végesbe vetített mennyiség. Amint láthattuk a kör matematikai tulajdonságai a megszámlálhatatlanul végtelen számokhoz kötődnek, amelyeket valamiféle spontán önfelülmúlás, vagy önmeghaladás jellemez, akárcsak Leibniz infinitezimálisát, és ezen keresztül Guenon transzcendens metafizikai világát is. Ez a spontán önfelülmúlás és önműködés jelenik meg Menger és Hayek gazdasági nézeteiben is, akik szerint a gazdasági rendszer spontán termeli ki saját erkölcsi és politikai intézményeit, de Freud tudatalattija is ezen az elven működik, hiszen abból is spontán törnek elő az elfojtott élmények, hogy uralmuk alá vegyék a tudatot és neurózist okozzanak. Az osztrák közgazdasági gondolkodás tehát alapvetően leibnizi alapokon nyugszik. Viszont van még egy eleme is a leibnizi filozófiának, amit most ki kell fejtenünk, ehhez pedig el kell merülnünk egy kicsit a vallástörténetben.

Mircea Eliade az Az örök visszatérés mítosza című könyvében a judaizmus és a kereszténység megjelenése előtti archaikus kultúrákat és vallásokat elemzi a történelem fogalmának szempontjából. Elemzésének középpontjában áll az archetípusok fogalma, amelyet nem Carl Gustav Jung mélylélektani értelmezésében használ, mélylélektannal nem foglalkozik a könyvben, hanem olyan ősi cselekedetekként, vagy történésekként értelmezi az archetípusokat, amelyeket Istenek, hősök vagy egyéb más személyek vittek végbe egy múltbéli időpontban az adott vallási közösség emlékezetében, és amelyek emellett mitikus értelmet is nyertek a közösség kollektív tudatában.

  Ezek az archetípusok, vagyis tettek és történések általában beépülnek az adott vallási közösség rítusaiba, szertartásaiba, és bizonyos időközönként a rítusok, szertartások gyakorlásával mintegy megismétlik, és felelevenítik őket. Mint ahogy például az egyes indiai teremtésünnepek alkalmakor a mindenségnek a káoszból való létrejöttét ismétlik, és elevenítik fel, és ilyenkor a szerző szerint a közösség tudatában szó szerint megismétlődik a teremtés, a mindenség állapota visszatér a kezdeti állapotokhoz, ennek következtében pedig ezekben a kultúrákban megszűnik létezni a történelem.

  Tehát a szerző szerint az archaikus kultúrákban az örökké ismétlődő rítusok gyakorlása megszünteti a történelmi idő múlását, és ezért nincs meg náluk az a modern haladáseszmény, ami modern európai kultúrkörben megvan. A történelem eszméje Eliade szerint először a judaizmusban jelent meg, a zsidó eszkatalógiában, amely a történelmi jövőben megvalósuló megváltás gondolatát hívta életre az eljövendő új Izrael gondolatában továbbá a jövőbeni messiásvárás zsidó jellegzetességében. Ebben a gondolkodásmódban megszűnik a történelem ciklikus ismétlődése, és a történelem egyenes vonalú lineáris szemlélete lép a helyébe, hiszen a zsidó hitben a történelmi jelenből egyenes vonalú fejlődés vezet az új Izrael megszületéséig, vagy a messiás eljöveteléig.

  A történeti szemléletet Eliade szerint a kereszténység is átvette Szent Pál illetve Szent Ágoston tanításában, akiknél a keresztény eszkatalógia szerint a történelem a végítéletet felé halad, ahol a földi világ megszűnik létezni, és Isten ítélkezik élők és holtak felett. Eliade láthatóan erősen ellene van könyvében a történelem eszméje által áthatott modern civilizációnak, ahol a történeti eszme a kereszténységben is jelen van, mégsem vált keresztényellenessé, mégsem állt az újpogányság pártjára, egyrészt azért, mert szerinte korunkban csak a személyes Isten jelenléte védheti meg az embert a történelem rémületétől, ez pedig csak a kereszténységben van jelen.

  Másrészt azért, mert Eliade szerint a kereszténységnek a lineáris történeti szemlélet mellett egy sajátosan ciklikus történeti szemlélete is volt. A középkorban például a Szent Ágostoni lineáris történeti szemlélet mellett jelen volt a ciklikus történeti szemlélet is, Aquinói Szent Tamás és más középkori szerzők gondolkodásában is. Sőt Eliade szerint a kereszténység egyenesen meghaladta az archaikus pogány vallások ciklikus történeti szemléletét azáltal, hogy a teremtés ciklikus megújításának helyébe az ember ciklikus újjászületését tette, ami Krisztus kereszthalálában, és feltámadásában ölt testet, amit a keresztények minden évben megünnepelnek a pogány teremtésünnepek mintájára. A könyv végén tehát éppen arra a megállapításra jut, hogy egyedül a kereszténység az, amely megmentheti a modern embert a történelem rémületétől.

  Érdekes összevetni Eliade nézeteit Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című művében kifejtett nézeteivel. Berdjajev ebben a könyvében arról ír, hogy a zsidóság történelmi hivatása nem más, mint a történelmi szellem terjesztése a világban. Mit is ért Berdjajev történelmi szellem alatt. A zsidóság történelmi szelleme az árja szellemtől való különbözőségből ered. Az árja szellemre különösen az Indiaira, de a görögre is, a szemlélődés, vagyis az evilági lét helyett a túlvilági lét irányába való fordulás fokozottabb jelenléte a jellemző a zsidó szellemmel ellentétben.

  Ezért az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az Indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan. A zsidó karakterben éppen az hívja életre a történelmi szellemet, hogy náluk az Isten és az ember közötti távolság rendkívül nagy. Emiatt a halhatatlanság, tehát a túlvilági élet gondolatát nem is fogadják el, mert az az ő szemükben nem mást jelentene, mint az ember Istenné válását, ez pedig ellenkezne az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolság eszméjével.

  Ez az oka, hogy az ő vallásosságuk, a földi létre, vagyis az evilági történelemre irányul. Egyedül őnáluk alakult ki az evilági messiásvárás eszméje, aki majd megvalósítja a zsidók államát, vagyis az új Izraelt. Ez náluk nem profán, hanem vallásos gondolat, csak éppen evilági vallásosságról, a történelemben megvalósuló eszkatalógikus megváltásról van szó. Ezért származik a történelmi szellem a zsidó vallásból, mert történelmi szellem csak egy olyan vallásból születhet, amely valamiféle eszkatalógikus cél felé irányul. A zsidó történeti szellemből ered a modern világ haladáseszménye, amely a jövőben megvalósuló zsidó állam eszkatalógikus gondolatát, a jövőben megvalósuló földi paradicsom gondolatával helyettesítette, legyen az kommunizmus, vagy liberális világállam.

  Az ember és az Isten távolságának a zsidó vallásosságban van még egy következménye is. Mivel a zsidók az egyén túlvilági halhatatlanságát nem tudják elfogadni, mert az az egyén megistenülését jelentené, az evilági halhatatlanság gondolata terjedt el náluk, ami csak úgy kivitelezhető, ha a zsidók utódaikban válnak halhatatlanokká, vagyis, ha maga a zsidó nép válik halhatatlanná. Erre vezethető vissza a zsidók erős közösségi érzése és összetartása, mivel a halhatatlanságot az árjákkal szemben egyénileg nem, hanem csak kollektíven tudják értelmezni, ami a nemzet halhatatlanságában ölt testet. Tehát az erős zsidó közösségi érzés is az Isten és az ember távolságára vezethető vissza a zsidó vallásban.

  Érdemes megjegyezni, hogy az ember és az Isten távolságának van egy tükörképe a vallásos irodalomban ez pedig a gnoszticizmus. A gnosztikusok azt vallották, hogy az ember sajnálatos bukás eredményeképpen került a jó szellemi világból a gonosz anyagi világba, és egyetlen célja csakis az lehet, hogy radikális aszkézis által kiszabaduljon az anyagi világból, és a szellemi világba kerüljön. Tehát az anyagi és a szellemi világ ellentétét vallották. Az anyagi és a szellemi világ ellentétének a zsidó vallásban az ember és az Isten távolsága feleltethető meg.

  Berdjajev tehát a történeti szemléletet az Isten és az ember távolságának függvényévé teszi, annak hiányát pedig az ember és az Isten egységének függvényévé, míg Eliade a történeti szemléletet a ciklikus szemlélet függvényévé teszi, annak hiányát pedig a ciklikus szemlélet hiányának függvényévé teszi. Kinek van igaza. Ez véleményem szerint abból a szempontból érdekes, hogy a különféle keleti kultúrák korunkban milyen mértékben tudták átvenni a nyugati történeti szemléletet, vagyis a haladás gondolatát és az ebből kinövő kapitalista intézményeket.

  Az kell először is észrevennünk, hogy mihez is kapcsolódik az úgynevezett ciklikus szemlélet. Nyilvánvalóan a természethez. Egyedül a természetre jellemző az örök ciklikusság és visszatérés, mint például a tavasz, nyár, ősz és a tél örök váltakozása. Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című könyvében az ókori perzsa kultúrát, amelyen később felépült az iszlám, és a zsidó kultúrát egyaránt dualista jellegű kultúráknak tartja. Tehát olyan kultúráknak, amelyek szembehelyezik egymással az anyagot és a szellemet, tehát a gnoszticizmus alapelvein épülnek fel, amiről mint ahogy már leírtam Berdjajev szerint kedvez a történeti szellemnek, azonban a Perzsa vallásban szerinte a szellemet a természet hatja át, hiszen a perzsa ősvallás természetvallásnak tekinthető.

A zsidó vallásban pedig Isten tiszta szellem, ahol a szellemet nem szennyezi be a természet. Ehhez hasonló módon vélekedik a keletebbre lévő kínai és indiai vallásokról is. Mind a kettő olyan vallás, ahol az emberi lélek, és a világ egységet képez az Istenséggel, az anyag lényegében a létrendileg magasabb fokon álló szellem létrendileg alacsonyabb fokú megnyilvánulása a panteista gondolkodás értelmében, amiről Berdjajev azt állította, hogy ellene dolgozik a történeti szellemnek. Azonban míg Indiában a szellemet az iszlámhoz hasonlóan a természet hatja át, addig Kínában ez nem látható. Ez egyébként azonnal észrevehető a kínai művészeten is, hiszen az sokkal puritánabb, mint az indiai.

  Ez érdekes, mivel valóban az iszlám vallás is, amely a perzsa kultúra területein jött létre, az ember és az Isten távolságára épül, mint a zsidó vallás, de nem fejlődött ki benne a lineáris történelmi szemlélet, mint ahogy a zsidó vallásban. Ez pedig azt sugallja, hogy a lineáris történeti szemléletnek nem csak az ember és az Isten távolsága a feltétele, hanem csak ott alakulhat ki, ahol egyrészt jelen van az Isten és az ember távolsága, másrészt ahol a vallást a tiszta szellemi jelleg uralja, amit nem szennyez be a természet. Max Weber: Gazdaság és társadalom című könyvében leírja, hogy az iszlámban a protestantizmushoz hasonlóan az ember és az Isten távolsága az eleve elrendelésen alapul, ahol az ember sorsa teljes egészében Isten kezében van, és az ember önerejéből nem változtathat saját sorsán, csak az Isteni kegyelem által, de míg a protestantizmusban az eleve elrendelés a túlvilági üdvözülésre irányul, Isten csak azt rendeli el előre, hogy a hívő a mennybe vagy a pokolba kerül, addig az iszlámban az eleve elrendelés az evilági történelemre irányul. Isten az iszlámban az evilági élet menetét rendeli el előre. Tehát az iszlámban a történelmi mozgást burkolja be a természet, a determináció. Márpedig Weber szerint csak a túlvilágra irányuló eleve elrendelés indukálja a fokozott aktivitást, vagyis a történelmi mozgást.
A túlvilágra irányuló eleve elrendelés, vagyis a predesztináció azt tanította, hogy Isten eleve elrendeli az embereket mennyre vagy pokolra, de az ember evilági életének minősége mintegy jelzi, hogy ő van e kiválasztva az üdvözülésre, ennek következtében a protestánsok folyamatosan jeleket kerestek saját életükben, hogy ők vannak e kiválasztva az üdvözülésre, amit az evilági munkavégzésben elért sikereikben véltek megtalálni. Így vallásos életük állandó, és minél sikeresebb munkára késztette őket, tehát életre hívta a történelmi mozgást. Az iszlámban a tiszta szellem természet által való áthatottsága tehát az evilági történelemre irányuló eleve elrendelésben, vagy más néven a fatalizmusban ölt testet, ami lefékezi a történelmi mozgást.

  A kínai és az indiai vallás egyaránt az ember és az Isten egységére épül, általában azt mondják, hogy nem is jellemző egyikre sem a történeti szellem és a haladás gondolata, azonban korunkban azt látjuk, hogy Kína hihetetlen gyorsasággal veszi át az európai haladás gondolatát, és folyományát a kapitalista gazdasági rendszert. India pedig kevésbé gyorsan, és India vallása az, amit fokozottabban hat át a természet, vagy másként a determináció. Ha jobban megnézzük a távol-keleti sárga népek vallásait, akkor azt látjuk, hogy azok nem csak egyszerűen az ember és az Isten egységére épülnek, hanem mintegy szintézisét alkotják az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemnek, és az ember és az Isten egységére alapuló történetietlen szellemnek.

  Vegyük szemügyre például a kínai taoizmus tanításait. „A taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.

  A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (, pinyinben dào) nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoisták úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, s harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”. Ez mondanom sem kell nagyon hasonlít az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemre, hiszen az is egyenes vonalú haladást, mozgást jelent.

  Az európai felfogás egyaránt taoizmusnak nevezi a kínai ókori eredetű filozófiai irányzatot (, dào jiā, tao csia) és a vele összefonódott népi vallást (, dào jiào, tao csiao). A hagyomány szerint a taoizmus tanításainak első összefoglalója a Változások Könyve, a Ji Csing volt, míg az úgynevezett népi vallás első leírójának a kínai bölcset, Lao-ce-t (Lǎozǐ) tartják. A Lao-ce féle tanítások további magyarázataiként ismert könyvek elsősorban Zhuang Zhou (Csuang Csou) néven ismertek. Eredetileg filozófiai iskolaként jött létre, de a népies misztikum a vallások szintjére emelte. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül.

… A filozófiai és a vallási taoizmus közötti különbséget pragmatikus szempontok alapján célszerű értékelni. A filozófiai taoizmus a tao ideáját, mibenlétét, kihatásait, metafizikai vonatkozásait vizsgálja, míg a vallásos a tao „szellemiségét” a hívők számára a misztikumok és misztériumok szintjén, gyakorlati módszerekkel meg is próbálja valósítani (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítására, a tao szellemével való összeolvadáshoz).” Itt pedig egyértelműen az ember és az Isten egysége érhető tetten, hiszen a taoista bölcs mindenáron egyesülni akar a tao-val.

  A Kínai taoizmusban tehát a Berdjajevi értelemben vett történeti és történetietlen szellem egyaránt jelen van, ami azt sugallja, hogy a természet által való áthatottság hiánya óhatatlanul a történeti szellem irányába viszi az adott vallást, még ha az alapvetően történetietlen szellemű is. Berdjajev a fent idézett könyvében arról is írt, hogy a kereszténység küldetése nem más, minthogy megszabadítsa az emberiséget a természet démonaitól. A keresztény ember és általában a nyugati ember fél a természettől. Eliade szerint a görög kultúrában, amely a nyugati kultúrkörhöz tartozik, jelen volt a ciklikus szemlélet, a történelmet ciklikusan ismétlődő aranykorra, ezüstkorra, rézkorra, és vaskorra osztotta. A görög kultúra természettel való áthatottságán azonban lehet vitatkozni. Hegel szerint az ókori görögök Istenei emberszerűek voltak, ennek következtében jelen volt az adott vallásban az érzékiség, ez azonban mégis szellemi volt, a görögök valamiképp az érzékiséget tették szellemivé.

  Molnár Tamás írta le Pogány kísértés című könyvében a különbséget a görög művészet „józansága, ésszerű arányai és illeszkedései s a hindu művészet – és mitológia – pompája között, amelyben a fantáziának mintha semmi nem szabna határt, az anyagok, színek és az elbeszélés pedig nem hajlandók alávetni magukat az ésszerűségnek és mértéktartásnak.”. Ez pedig a hindu művészet esetében egyértelműen a természet vad burjánzásaként fogható fel, ami a görög művészetben nincs jelen.
  Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a görög kultúra ciklikus jellege is a természethez kötődik e, akkor véleményem szerint azt kell mondjuk, hogy igen, de én megkülönböztetném egymástól a földi természetet, és a világűrt, ahol nincs az az ésszerűtlen burjánzás, mint ami a földi természetben, hanem a világűr a végtelen tér hazája. A görög kultúra ciklikussága pedig a világűr ciklusaihoz igazodik, ezért van a görög művészetnek olyan ésszerű, geometrikus jellege, mert a világűr a végtelen tér hazája. A görög, és általában a nyugati kultúrkörök ősszimbóluma a végtelen tér, vagy a plasztikus testiség, ahogy azt Oswald Spengler leírta. Ez azért van, mert a nyugati kultúrák köztes helyet foglalnak el az ember és az Isten egységére épülő indiai, és és az Isten és az ember végletes távolságára épülő zsidó kultúrák között. A görög kultúrában van távolság az Isten és az ember között, de ez a távolság nem olyan végletes, mint a zsidó kultúrkörben.
A fentiek értelmében tehát a bibliai zsidó vallás testesíti meg a lineáris történeti szellemet, vagy másként a férfiúi dinamizmust, mozgást. Az indiai és az iszlám vallás pedig a természet passzivítását, mozdulatlanságát. Az indiai vallás áll a legközelebb a spinozai panteizmushoz, ahol a természet egyenlő Istennel, és minden része mozdulatlan, akárcsak az indiai kasztrendszer. Az iszlám viszont a zsidó valláshoz hasonlóan eszkatalógikus, történeti jellegű vallás, de ott az emberiség történelmének menete eleve el van rendelve, hiszen a korán szerint Allahban eleve meg van írva, hogy mi és hogyan fog végbemenni az emberi történelemben, ezért a történelmi mozgást mégis a természet determinációja, mozdulatlansága burkolja be, így az iszlám mégis sokban hasonlatos az indiai vallási rendszerekhez. Úgy is mondhatnánk, hogy az indiai vallásosságban a természet alárendelő jelleggel determinálja a világot, az iszlámban pedig mellérendelő jelleggel. Az indiai vallásosságban a mozdulatlan természet, vagy a panteista ősszubsztancia, vertikálisan, fentről lefelé emanálva determinálja a világot, az iszlámban pedig az előrefelé haladó lineáris történeti szellemet horizontálisan burkolja be a természet determinációja. A dinamikus, zsidó kultúrkörnek ebből kifolyólag a lineáris történeti szellem feleltethető meg, a természet által determinált indiai és iszlám kultúrkörnek pedig a ciklikus történeti szellem.
 Az iszlám kultúrkörben született meg az a történelemfilozófus, a kettőt ötvözte egymással.  Ibn Khaldun írja le „Bevezetés a történelembe” című könyvében, hogy a keleti beduin arabok törzsszövetségét a csoportszolidaritás elve építi ki, és tartja fenn. A csoportszolidaritás az, amely a beduin arab törzsszövetséget egységbe kovácsolja, majd az egység fenntartójaként, és irányítójaként kitermeli magából a vezetőt. Az arabok körében élesen elkülöníti a nomád életmódot folytató beduinokat, a városban élő araboktól. A nomád beduinok élete a nomád életforma miatt nagyon kemény, sok nélkülözést kell elszenvedniük, és sok nehéz munkát kell elvégezniük. Ez a harcban bátorrá és erőssé, ellenállóvá teszi őket, és ez teszi őket alkalmassá a birodalomépítésre.
 A harcedzett beduin harcosok könnyen meghódítják a fényűzésben elpuhult városi népeket, de ezután általában ők is letelepednek és a városiasodás útjára lépnek. A városiasodás magával hozza az ipari mesterségek és a tudományok, továbbá a fényűzés megjelenését. Ennek következtében a harcos, nomád beduin arabok, vezérükkel együtt elpuhulnak, továbbá erkölcseik megromlanak. Néhány generáció múltán az elpuhult, és erkölcseiben megromlott vezetőréteg egyre több vagyont és fényűzést követel magának, ez pedig meglazítja a csoportszolidaritást. Az alattvalók fellázadnak ellenük, ez pedig a birodalom bukását vonja maga után.
 Khaldun szerint minden birodalom ezeken a fejlődési szakaszokon megy keresztül, amely az iszlám területén valaha is keletkezik és elpusztul, és minden újonnan megszülető, majd elpusztuló birodalom magasabb rendű tudománnyal és kultúrával rendelkezik, mint az előző. Tehát Khaldun szerint a történelem nem mozdulatlan, és fejlődés nélküli, hanem tulajdonképpen lineárisan halad előre a fejlődés útján, de ez a lineáris fejlődés mégis a különféle birodalmak ciklikus bukása és újjászületése közepette halad előre. A történelem menete így egyszerre ciklikus és lineáris. Ha a lineáris történelemszemléletet a következő ábra szemlélteti:













 a ciklikus történelemszemléletet pedig a következő:








akkor Ibn Khaldun történelemszemléletét ez az ábra mutatja be a legjobban:








 Tehát Ibn Khaldun volt az első tudós, aki a filozófia történetében mozgást vitt a természeti szükségszerűség által determinált ciklikus történelemszemléletbe. A nyugati filozófia történetében pedig Gottfried Wilhelm Leibniz volt az első, aki kidolgozta a mondalogia elméletét. Leibniz Spinozához hasonlóan panteista volt, ő is azt vallotta, hogy a természet egységet képez Istennel, de ő azt is vallotta, hogy a természet nagy egységében további panteisztikus ősszubsztanciák, egységelemek rejtőznek, amelyek mind tükörképei az első nagy természeti egységnek, ősszubsztanciának, és mivel tükörképei annak tehát nagyban hasonlítanak rá, egyszerre el is különölnek attól, meg egységet is képeznek vele. Ezeket nevezte monászoknak, és azt hirdette, hogy a látható valóságban minden létező, így az emberek az állatok, vagy a tárgyak ilyen monászoknak tekinthetők, amelyek mind tükörképei a nagy egységnek, és mivel tükörképei annak tehát nagyban hasonlítanak rá, egyszerre el is különülnek tőle és egységet is képeznek vele.
 Tehát egyfelől meg is őrizte a természet egységét, másfelől meg tagoltságot is vitt bele, és mivel a tagoltság, a dualizmus, az egymástól való elválasztottság, ahogy azt a dualista bibliai zsidó vallás esetében is láthattuk a dinamizmus és a mozgás megtestesítője, a természet mozdulatlansága és passzivítása nála is dinamizmussal és mozgással vegyül, akárcsak Ibn Khaldunnál. Leibniz filozófiai rendszerét először Johann Friedrich Herbart német pedagógus használta fel a pedagógia területén.
 Tanítása szerint a külvilág látható objektumai nem mutatnak teljes képet arról, hogy hogyan is épül fel a valóság, hanem csak utalnak a valóság igazi természetére. A valóság igazi belső természete nem más, egyfajta mozdulatlan, és változásoktól mentes, örökkévaló létező, amit ő reálénak nevez. Az érzékeink által felfogható valóság mozgó és változó jellege pedig csak ennek mozdulatlan reálénak a belső viszonyait tükrözi. Itt már jól látható Herbart reáléinak a rokonsága Leibniz monászaival. A természet mozdulatlansága, amit mozgás és változás burkol be. Mivel Herbart szerint az érzékeinkkel felfogható valóság mutat meg mindent a valóság igazi természetéből, a valóság igazi természete nem is ismerhető meg teljes mértékben. Viszont mindig folyamatosan közelíthetünk annak megismeréséhez. Ez Herbart szerint úgy történik, hogy az emberi lélek maga sem más, mint egyfajta reálé, amelynek belső mozdulatlan részét, mint a természet által determinált panteista ősszubsztanciát, akár a Freudi tudattalannak is megfeleltethetjük, és amely más reálékkal áll kapcsolatban. Az emberi elmében megjelenő változások pedig, mint a tanulás vagy az alkotás nem mások, mint a lélekreálé kapcsolatba lépése és védekezése a tárgyi világ más reáléinak behatásaival szemben, amely arra irányul, hogy a lélekreálé fenntartsa saját létformáját.
 A lélekreálé más reálék behatásaival való kapcsolatait Herbart egyszerűen képzeteknek nevezi. Leszögezi továbbá, hogy a képzetek nem mások, mint a lélekreálé külső mozgó és változó része, a belső mozdulatlan résszel szemben, úgy ahogy a külvilág reáléinak is van mozgó és változó része a belső mozdulatlan résszel szemben. A képzetek működésének sajátosságait Herbart a hegeli dialektikából kölcsönzi. Jellemző rájuk a változás és az egyensúly vagy az egyensúlytalanság. A külvilág behatásainak köszönhetően jönnek létre a képzetek, amelyek olykor egymással ellentétesek, mint például amikor valaki nem érti, hogy hogyan lehet a kvantummechanikában valami egyszerre létező is és nem létező is, ilyenkor létrejön egyfajta egyensúlytalanság, ahol csak egy új képzet állíthatja helyre az egyensúlyt, esetünkben amikor az illető magáévá teszi a kvantummechanika matematikai apparátusának új képzetét, és megérti, hogy hogyan lehet a kvantummechanikában valami egyszerre létező is, meg nem létező is.
 A tanulás folyamán Herbart szerint így közelítünk folyamatosan a valóság mozdulatlan mélyrétegeinek a megértéséhez, hogy ellentétes képzeteink egyensúlytalanságokat hínak életre az elmében, majd az új képzetek behatásai újra helyreállítják az egyensúlyt. Leibniz mellett Herbart filozófiai nézetei is sok rokonságot mutatnak Khaldun történelemszemléletével, hiszen ott is nagy hangsúlyt kap az egyensúly fogalma. Az iszlám hitű ember számára, mivel a történelem menetét a természeti szükségszerűség determinációja burkolja be, szinte semmi lehetősége nincs arra, hogy a történelemben szabadságra leljen, vagyis hogy a történelem menetét maga alakítsa. Csak egyetlen egy, mégpedig az, hogy hozzáigazodik a történelem menetének determinált jellege által életre hívott ciklikus menetrendhez.
 Mivel a természet által determinált történelem szükségszerűen ciklikus jellegű, az iszlám hitű csak azáltal tud a jelenleginél magasabb szintre emelkedni a történelem menete során, hogy a történelmi ciklusok leszálló ágaiban megfelelően visszafogja, és ezáltal tartalékolja erőit, hogy aztán a felszálló ágban teljes erőbedobással lovagolja meg az újjászületés adta lehetőségeket, így kamatoztatva azt az erőt, amit a leszálló ágban tartalékolt, tehát egyensúlyt tart fent a leszálló és felszálló ágak időszakai között, hogy így a végén magasabb szintre kerüljön, mint előtte. Amint láthatjuk tehát a leibnizi monászelmélet analógiába hozható az iszlám haladás és fejlődéselmélettel ahol a determinált, tehát passzív és mozdulatlan iszlám történeti szemlélet fejlődő és haladó formát ölt, vagyis a tér időisedik, időivé válik. A filozófiai gondolkodásban a tér az, amit passzívként és mozdulatlanként szokták elgondolni, az időt pedig dinamizmusként és mozgásként, és Leibniz filozófiájában a tér időisedik. A tér időisítését legjobban a Leibnizizmus művészetfelfogásában érhetjük tetten, mégpedig Kazimir Malevics művészetfelfogásában.

Kazimir Malevics az úgynevezett szuprematista, vagy tárgy nélküli művészet atyja Tárgy nélküli világ című könyvében művészetének filozófiai alapjait fejti ki. Elmondása szerint festészetének legfőbb ihletét, mely főként a természeti formáktól teljes mértékben elszakadt geometriai formákból áll a tudatalatti inspirálta, amely a freudi pszichoanalízis tanításaira való utalásként is felfogható.

Nézeteiben erősen szemben áll a modern műszaki tervezés szellemiségével, ami szerinte funkcionális célszerűségével, amely főként különféle gyakorlati problémák megoldására koncentrál csupán másolja a természet objektumait ahelyett, hogy leválasztaná azokról sajátos lényegüket, amit ő az emberi tudatban megjelenő érzetként definiál. A természet minden objektuma alá van vetve a változás törvényeinek, magyarul változik valamilyen formában, így a szélviharok következtében a levegő áramlik a föld terében, a hajó úszik a vizeken, a repülőgép repül a légtérben, és Malevics szerint a művészet legfőbb feladata nem az, hogy a hajó, vagy a repülő formáját szimplán lemásolja, hanem, hogy az általuk hordozott lényeget, esetünkben az úszás, vagy a repülés érzetét ábrázolja, erre pedig csak a lecsupaszított geometriai formák az alkalmasak.

Ebből a célból hozta létre Malevics a szuprematista, vagy tárgy nélküli művészetet, hogy a lecsupaszított geometriai formák áramlásának képeivel megajándékozza az emberiséget a technikai civilizáció által életre hívott érzetekkel, mint például a repülés, vagy a tengeri utazás, hogy többé ne legyen szüksége az emberiségnek a technikai civilizációra, hanem helyettesítse azt a művészet, tehát mondhatjuk hogy Malevics a szuprematista művészeti stílust a technikai civilizáció lerombolásának céljából hozta létre.

Művészetének forrásaként jelöli meg a kubizmust, ami elsőként próbálta meg geometriai formákká transzformálni a természet formáit, továbbá a futurizmust is ami a modern technika mozgásának és dinamizmusának érzékeltetésével elsőként próbálta meg a tárgyi világ objektumairól leválasztani az érzeteket. A szuprematista művészet hatására El-Liszinszkij orosz művész létrehozta a modern iparművészet formáinak ősképét a prionokat, aminek az alapgondolata arra épül, hogy Malevics csupasz geometriai formáit, amelyek megfeleltethetők a technikai civilizáció tárgyairól leválasztott érzeteknek be kell építeni a modern építészet formáiba. Ezek a formák a prionok, és ezek lettek később a jól ismert Bauhaus, és ezen keresztül a modern iparművészet formáinak az alapjai, amely vissza akart térni a modern technikai civilizáció megszületése előtti kézműves hagyományokhoz.

Ebben pedig mondhatjuk, hogy Liszinkij és a Bauhaus követte Malevics céljait a technikai civilizáció lerombolását illetően, hiszen a modern iparművészet sok esetben az ipari formatervezés, a design eszközeivel akarja pótolni egy-egy ipari termékben, Malevics szavaival, a funkcionális mérnöki innovációt. Tehát az ipari formatervezők sok esetben arra hajtanak, hogy a különféle ipari termékeket pusztán a művészi, esztétikai minőségükért vásároljanak meg, és ne azért mert valamilyen funkcionális problémát jobban megoldanak, mint például amikor egy autó gyorsabban tud hajtani. Tehát az iparművészet Malevics lecsupaszított érzetformáin, és Liszinszkij prionjain keresztül ma is igyekszik felemészteni a technikai civilizációt.

Malevicsnél egyértelműen tetten érhető a tér időisítése, hiszen a mondern technika monumentális, vagyis téries vívmányait, mint például a repülőgépet, vagy a hajót csupasz dinamizmusokká, időkvantumokká akarja áttranszformálni, hogy ezzel feleméssze, puszta idővé tegye a monumentális, tehát térbeli technikai civilizációt. A leibnizi filozófia ellentéte, amely időisíti a teret az időt tériesítő spinozai filozófia, amelynek a modern fizikában megjelenő tudományos elmélete a relativitáselmélet.

A relativitáselméletben a látható világ minden tárgya, objektuma és történése előre rögzítve van, és az általunk tapasztalt történések, tehát a világ egész történelme, és így magának az időnek a folyása is, az ősrobbanástól kezdve napjainkig nem más, mint egy előre megírt program lefutása az univerzum történetében. Itt egyértelműen idő tériesítéséről van szó, hiszen a relativitáselméletben az idő, mint mozgás és dinamizmus, mondjuk úgy: önmagába csomósodott, és így mint idő megszűnt létezni, mert térré vált, így pedig minden történés ami a tériesített időben lejátszódik a kiterjedt tér egészében előre lerögzített eseménysorozatnak, vagy előre megírt programnak tekinthető, és ilyen értelemben minden időbeli történés, és az egész történelem egyszerre van, egyszerre létezik, és az idő valójában nem telik, ahogy azt mi magunk körül tapasztaljuk, hanem egyszerűen csak van, ahogy a mozdulatlan tér is. A relativitáselmélet a spinozai filozófiából nőtt ki, ahol az idő tériesítve van, és mint az időt tériesítő spinozai filozófiának, mint pedig a teret időisítő leibnizi filozófiának van egy megjelenési formája az emberi társadalom szerkezetében.

A spinozizmusnak a francia modell, tehát az állami beavatkozásra épülő totális ipari társadalom, ahol a gazdasági rendszert állami beavatkozással irányítják, és az embereket az állam szoktatja munkára és gazdálkodásra. Ezt nevezhetjük kommunizmusnak is. A leibnizi felfogásnak pedig a hayeki gazdaságfelfogás, tehát az osztrák modell a társadalmi analógiája, ahol az embereket a társadalomban spontán megjelenő erkölcsi és jogi intézmények kapcsolják be a gazdasági rendszerbe, és a gazdaság csak akkor fejlődhet, ha az emberek alávetik magukat ezeknek az írott és íratlan szabályoknak.

A következő kérdés, hogy melyik gazdasági rendszer nyújt nagyobb szabadságot az embereknek. Röviden azt kell válaszolnunk, hogy egyik sem. A spinozista modellben az emberek állam által irányított monumentális, tehát téries nagyipari rendszer rabszolgáivá válnak, vagyis a tér rabszolgáivá, ahol a nagyipari struktúrák követelményeinek megfelelően három műszakban, vagy a napi idő 8 óránál nagyobb részében kell dolgozniuk nehéz fizikai munkát, ami már eleve egy rabszolgaság, és ugyan ki kívánná ezt magának. A leibnizi rendszerben pedig az embereknek alá kell vetniük magukat az őket a társadalomhoz rögzítő erkölcsi szabályoknak, és az emberekben kialakuló spontán szükségleteknek, hiszen ebben a gazdasági rendszerben nem az állam határozza meg, hogy mit termeljenek, hanem az egyének spontán kialakuló szükségletei, ami nagy rabszolgaságot jelent, már csak azért is, mert az emberek szükségletei bármikor változhatnak, és ha változnak, akkor nem a mi termékeinket veszik meg, és elveszítjük a munkahelyünket, ami állandó kockázatot jelent, és ez már önmagában is nagy rabszolgaság. Hayek szerint pedig csak az emberek szükségleteinek való önalavetés biztosíthatja a gazdasági fejlődés folytonosságát, vagyis ebben a rendszerben az emberek a fejlődés, a haladás, tehát az idő rabszolgái lesznek.

Továbbá a leibnizi rendszerben felmerül az a kérdés is, hogy fejlődésnek nevezhetjük e egyáltalán azt a gazdasági fejlődést, amit Hayek gazdasági fejlődésként értelmez. A XIX. század gazdasági teoretikusai úgy határozták meg a gazdasági fejlődés fogalmát, hogy az ember egyre inkább hatalmat szerez az őt körülvevő természeti világ felett, egyre inkább legyőzi a természet törvényeit. Ezt pedig csak funkcionális megoldásokat kínáló technikai vívmányokkal érhetjük el, mint például nagyobb sebességű repülőgéppel vagy autóval, ahogy pedig fent azt kifejtettük a Leibnizizmus a művészet területén fel akarja emészteni a funkcionális technikai vívmányokat, és azokat esztétikus iparművészeti kreálmányokkal akarja helyettesíteni, ami a gazdaság területén is igaz, hiszen ha a gazdaság irányítását az emberi szükségleteknek vetjük alá, akkor az emberek nyilván nem nagyobb teljesítményű űrhajókat, vagy repülőgépeket fognak kívánni, hanem csiribiri ékszereket, kulcstartókat, bútorokat, berendezési tárgyakat stb. Tehát gazdasági fejlődés lesz ugyan a leibnizi rendszerben, de az nem az embernek a természet felett meglévő nagyobb hatalmát, hanem az iparművészet design termékeinek gyarapodását fogja eredményezni, és kérdés, hogy ez valóban fejlődésnek tekinthető e.

A leibnizi rendszernek van még egy hátulütője is, ez pedig a multikulturalizmus. Mint ahogy fent már azt említettem Hayek elméletében a gazdaság fejlődése együtt jár azzal, hogy a gazdaság szereplőinek minél inkább specializálódnia kell, ez pedig sokféle egymástól eltérő képességű egyéneket, közelebbről a társadalom sokszínűségét igényli, ami végeredményben etnikai sokszínűséghez, vagy másként multikulturalizmushoz vezet, ahol az egyes nemzeteknek el kell viselniük más etnikumokat, ez pedig egy újfajta rabszolgaságot jelent. Az én szubjektív véleményem szerint tehát mind a két rendszer rabszolgaságot jelent az ember számára, de a spinozizmus egy fokkal jobb, mert ott a valós társadalmi fejlődés legalább biztosítva van, hiszen ott általában tényleg az ember természet feletti uralmát biztosító ipari termékeket gyártanak, továbbá azért is jobb, mert ott nincs multikulturalizmus. Az ideális megoldás nyilván az lenne, hogy ne legyünk sem az idő, sem a tér rabszolgái, a gazdasági fejlődés az ember természet feletti uralmát szolgálja, és ne legyen multikulturalizmus sem. Hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani azt már kifejtettem a A pénzügyi válság megoldása tőkeforgatási illetékkel http://ujkozepkor.blogspot.hu/2014/06/a-penzugyi-valsag-megoldasa.html című cikkemben, amit a linkre kattintva elolvashat aki akar.

Végül térjünk rá a mai magyarországi baloldal politikai gyökereire. A ami magyar baloldal gyökerei Lukács György filozófiájához nyúlik vissza. Lukács György a kulturális marxista eszmerendszer politikai programjának első megfogalmazója és az úgynevezett Frankfurti iskola eszmei atyja. Lukács György: Történelem és osztálytudat című könyvében a megismerő emberi tudatot, vagy másként a cselekvő ész kibontakozását a történelem belső folyamataként akarja megragadni. Lukács szerint mindig is az emberi tudat formálta a történelmet, hiszen az emberiség mindig is maga alakította történelmét, de az emberek ennek nem minden történelmi korszakban voltak tudatában. A középkori társadalomban például a gazdálkodás területén az önellátó parasztgazdaságok domináltak, az emberek többségének látóköre csak saját kis birtokára terjedt ki, hiszen a társadalom többi részéhez nem fűzték szorosabb kapcsolatok, így nem láthatta át az őt körülvevő társadalom egészének működését.

A technika fejlődésével, az iparosodás előrehaladásával azonban, amikor megjelent a közlekedés, vagy a távközlés, a társadalom egyes részei egyre inkább összekapcsolódtak egymással, és így az emberek egyre szorosabb kapcsolatba léptek az őket körülvevő társadalommal, és egyre inkább át tudták látni annak a működését. Ez a folyamat a polgári-kapitalista társadalomban teljesedett ki, amikor két osztály áll egymással szemben a proletariátus és a burzsuázia a marxista terminológia szerint, és a proletariátusnak mindennapi tapasztalatát képezi a burzsuázia felől jövő elnyomás és kizsákmányolás, továbbá a kapitalista társadalom eldologiasodása, és ahhoz, hogy ezektől megszabaduljon, hogy megdöntse a kapitalista rendszert, rákényszerül arra, hogy átlássa az őt körülvevő társadalom működését, és ezt a tudást és tapasztalatot nevezi Lukács osztálytudatnak, ami a történelmi fejlődés során alakult ki.

Mivel pedig a történelemben először a proletariátusban alakult ki az osztálytudat, vagyis a társadalmi működés megismerésének képessége, a proletariátus küldetése kell, hogy legyen az, hogy a polgári társadalmat megdöntse, eltüntesse a föld színéről, mert csak proletariátus rendelkezik ezzel a képességgel. Tehát az osztálytudatot a gazdasági fejlődés, vagyis a külső objektív valóság, az objektum fejlődésének előrehaladása alakította ki az emberben, de egyszersmind az osztálytudat kifejlődése tette lehetővé azt is, hogy az ember igazi szubjektummá váljon, tehát hogy igazán kezébe tudja venni saját történelmének alakítását. Ezért mondja Lukács, hogy az ember egyszerre objektuma és szubjektuma a társadalmi fejlődésnek, amivel valamennyire fel is rúgta azt a marxi dogmát, hogy a külső tárgyi valóság primátusa megelőzi az emberi tudat primátusát, ő a szubjektumot és az objektumot ezzel egy szintre hozta.

Max Horkheimer sokat merített Lukács gondolataiból, de egyszersmind szembe is helyezkedett velük. Ő vette észre ugyanis, hogy a modern nyugati társadalomra már egyáltalán nem jellemző a proletariátus olyan mérvű nyomora, aminek még Marx volt a tanúja. A munkásosztály véleménye szerint két részre szakadt, egyrészt a foglalkoztatottakra, akiknek az életfeltételei a kapitalizmus modernizálódása révén egyre inkább javulnak, és lassan beépülnek a kapitalizmus struktúráira, másrészt pedig a munkanélküliekre, akinek pedig már nincs meg az a műveltségük és osztálytudatuk, ami életre hívhatná a proletárforradalmat.

Ezért Horkheimer saját rendszerében meg akar szabadulni Lukács azon tételétől, hogy egyedül a proletariátus küldetése lenne a polgári társadalom megdöntése. Mivel a proletariátus életkörülményeinek fokozatos javulása nyomán kezd hasonulni a kapitalista társadalomhoz. Horkheimer az osztályharc marxista terminológiáját is igyekszik elvetni, és a burzsuázia, mint a gonosz megtestesítőjének a helyébe a modern technikát állítja, ami az emberi tudomány fejlődésével alakult ki, és korunkra a proletariátus számára is jólétet hozott a kapitalista társadalmon belül, de ezzel egyben el is dologiasította a társadalom működését, apró fogaskerékké téve az embert az ipar modern gépezetében, és mintegy tehetetlenségre is kárhoztatta ezzel a proletariátust, hiszen a fogyasztói jólét kialakulásával az embernek már nincsen meg az anyagi helyzetéből adódó motivációja arra, hogy lázadjon az őt körülvevő társadalom ellen, ha viszont mégis lázad, azzal éppen saját anyagi jólétét veszélyezteti, így a technika fejlődése valójában tehetetlenségre kárhoztatja az embert.

Tehát Horkheimer szerint a proletariátus anyagi elnyomorodásából eredő szenvedés megszűnt ugyan a modern kapitalizmusban, mert a technika modernizációjának következtében a proletariátus jóléte növekedett, viszont a szenvedés továbbra is megmaradt, mert az emberi viszonyok eldologiasodtak, az emberek fogaskerékké váltak a technikai civilizáció robusztus gépezetében, ezt a szenvedést viszont az emberek édesnek érzik éppen a technikai civilizáció által életre hívott fogyasztói jólét következtében.

Horkheimer mindebből levezetve elutasítja Lukács azon tételét, hogy a kapitalizmus megdöntése egyedül a proletariátus küldetése lenne. A kapitalizmus megdöntése az összes emberi indivídum küldetése, akik alá vannak vetve a technikai civilizáció uralmának. A forradalmi mozgalom feladata pedig éppen az, hogy felébressze az emberekben a kritikai gondolkodást, ami a lukácsi osztálytudat megfelelője Horkheimernél, és ami azt jelenti, hogy ismerjék fel azt, hogy a technikai civilizáció, és az általa életre hívott fogyasztói társadalom mennyire rabságban és szenvedésben tartja őket, még ha ezt a szenvedést édesnek érzik is, és kezdjenek el lázadni ellene.

Horkheimernek ezzel a gondolatával vette kezdetét a Frankfurti iskola, vagy más néven a kulturális marxista mozgalom működése, amely a neomarxista kapitalizmuskritika legfőbb otthona volt évtizedeken keresztül. A Frankfurti iskola későbbi gondolkodóinál Horkheimer gondolatainak továbbvivőjeként megjelent a természethez való visszatérés gondolata, hiszen, ha a modern ember szenvedéseinek az oka a technikai civilizáció létrejötte, akkor ennek a megoldása csakis a technikai civilizáció lerombolása és a természethez, a régi földműves társadalmak életmódjához való visszatérés lehet.

Majd ezt továbbgondolva kezdődött el a Frankfurti iskolán belül a feminizmus támogatása is, ami abból az alapgondolatból származik, hogy a technikai civilizáció létrejöttéért alapvetően a férfiak teljesítménykényszere a felelős, mivel a férfiak teljesítményorientáltsága hívta életre a technika és a tudomány fejlődését, ezért minden olyan kezdeményezés, ami a férfiuralom megdöntésére irányul üdvözlendő a Frankfurti iskola számára, így a feminista mozgalom megjelenése is. Végül ebből az alapgondolatból származik a kulturális marxistáknak az Európán kívülről Európába bevándorló etnikai kisebbségek támogatása is, mivel ezek a népek még nem érték el a technikai fejlettség azon fokát, mint az európai fehér ember, így ők lényegében az emberiség egykori idealizált ősállapotának megtestesítői, amikor még nem létezett modern technikai civilizáció. Így a kulturális marxisták a szexuális és etnikai kisebbségek, a multikulturalizmus legfőbb támogatóivá váltak Európában, amelyeknek a proletariátus helyébe lépve az a küldetésük, hogy lerombolják a technikai civilizációt. A mai európai multikulturális társadalom támogatásának, vagyis a kulturális marxizmusnak a legfőbb motivációja tehát a technikaellenesség, a technikai civilizáció lerombolásának a szándéka, vagy másként a technikai fejlődés megállítása és visszatérés az ipari kort megelőző időkbe, amit ők aranykornak tekintenek, mert az emberiség úgymond harmóniában élt a természettel.

A mai magyar baloldal tehát a lukácsista kulturális marxizmus eszmerendszerét vallja, amiben minden benne van, amit a leibnizi és a hayeki gazdaságfilozófia előfeltételez, így a multikulturalizmus, a funkcionális technikai civilizáció lerombolásának igénye, az állami beavatkozást sutba dobó liberális szabadpiaci ideológia, ami a társadalom tudattalanjából feltörő spontán gazdasági folyamatokra akarja alapozni a gazdaság fejlődését, az iszlám filozófia iránti vonzalom és még sorolhatnám. A kulturális marxizmus tehát ilyenformán leibnizi gyökerű, és a mai kulturális marxizmusra épülő multikulturális Európa előképe a multikulturális Habsburg birodalom, ami szintén a leibnizi társadalomfilozófia alapjain fejlődött ki, mint ahogy a Habsburg birodalmat helyreállítani akaró mai magyar metafizikai tradícionalisták tanításai is a leibnizi filozófiában gyökereznek, akárcsak a mai magyar baloldalé, és a szélsőjobboldalinak mondott JOBBIK, akiktől a baloldal folyton elhatárolódik a metafizikai tradíció híveivel tart fenn szoros kapcsolatot. Azt hiszem ezzel teljessé vált a a kép. Ezek alapján gondolom sokakban felmerül a kérdés, hogy a mai magyar metafizikai tradícionalisták, és vele együtt a JOBBIK vajon nem képezik e a magyar baloldal trójai falovát, hogy a tapasztalatlan, és az európai politika és eszmetörténet összefonódásait át nem látó fiatalokat ilyen jobboldalinak hangzó, férfias és harcias írásokkal és szövegekkel, amiket a fiatalok általában kedvelnek, a baloldal céljainak jármába hajtsák. Én nem akarok összeesküvéselméleteket gyártani, döntse el mindenki maga, hogy így van e.

A metafizikai tradíció másik nagy alakja Julius Evola volt aki a fent leírt metafizikai önmeghaladást, önfelülmúlást amelynek a filozófiáját Leibniz nyomán Guenon dolgozta ki a harciassággal kötötte össze, közelebbről a római harci szellemmel, amelynek a fent leírtak értelmében vallásos jellege volt a rómaiaknál és a sacramentum  militiae rítusához kötődött. A római harciasság Evolánál a metafizikai önmeghaladás eszköze és mint ilyen Guenon filozófiáján keresztül a leibnizi filozófiaához közhető. Tehát míg a sacramentum militiae-nak az ókori misztériumvallásoktól átvett rituális elemei a marxi dialektikus materializmussal hozhatóak kapcsolatba addig a római katonai szellemhez kapcsolódó elemei a Leibnizizmussal, hiszen mint ahogy a Leibnizizmusnak is a különféle egymástól eltérő kultúráknak az egysége a társadalmi tükörképe úgy a római katonáknak a császárhoz való hűsége is a birodalom egységét szolgálta a rómaiaknál.

De hogyan hozható mindez közelebbi kapcsolatba a matematikával? Ehhez közelebbről meg kell vizsgálnunk a marxi dialektikus materializmus gyökereit a német filozófiában amely Kantig nyúlik vissza. Köztudott a tudománytörténetben, hogy Darwin evolúciós elméletét főként az angolszász közgazdasági iskolával szokás kapcsolatba hozni. Adam Smith az angol és az egyetemes közgazdaság-tudomány atyja dolgozta ki azt az elméletet, hogy a gazdasági életben a szabadpiac törvényei a darwini természetes kiválasztódás mintájára működnek. A gazdaság szereplőit, közelebbről az egyéneket az önérdek hajtja, tehát minél nagyobb hasznot és minél több profitot akarnak megszerezni a gazdasági versenyben, és ebben a versenyben az erősek győzedelmeskednek, a gyengék pedig elbuknak akárcsak az állatvilágban, de mivel a gazdasági és technológiai fejlődés hajtóereje az állandó verseny, aminek a hajtóereje pedig a gazdasági szereplők önzése, a gazdaság fejlődéséhez Smith szerint elengedhetetlen, hogy a gazdaság a dzsungel törvényeihez hasonlóan működjön, továbbá mivel egy láthatatlan kéz mindig egyensúlyt teremt a gazdasági erők küzdelmében, hosszú távon végeredményben mindenki jól jár azzal, hogy a gazdaság működésének alapja a természetes kiválasztódás, ezért is nevezik a Smith tanításaiból kinövő angolszász közgazdasági elméletet szociáldarwinizmusnak. Viszont ha mélyebben elmerülünk Darwin tanításaiban, akkor rájöhetünk, hogy ez nem egészen így van.

Charles Darwin: Fajunk eredete című könyve az egyik legismertebb tudományos írás a világon, de ez az ismertség inkább csak a mű címére igaz, mivel talán éppen a cím ilyen fokú ismertsége miatt, elég kevés azoknak a száma akik a kezükbe veszik és elejétől a végéig elolvassák ezt a könyvet. Darwinnak a könyvben kifejtett evolúciós elméletéről annyi terjedt el a köztudatban, hogy az élővilágban az állat és növényfajok a természetes kiválasztódás útján fejlődnek, vagyis a természet zord körülményei között csak az arra legrátermettebb egyedek maradnak életben, akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és így mindig a legalkalmazkodóképesebb fajok viszik tovább az evolúció fonalát. Pedig Darwin elmélete ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezett, ugyanis a természetes kiválasztás csak az egyik eleme volt az elméletnek.

Darwin elmélete lényegében a modern mezőgazdaság fajnemesítési módszereit veszi alapul, ahol az állattenyésztők és a növénytermesztők kiválogatnak bizonyos számukra előnyös tulajdonságú egyedeket az általuk kezelt növény és állatpopulációkból, és ezeket a tulajdonságokat generációkon át felhalmozzák úgy, hogy csak az adott tulajdonságokkal rendelkező egyedeket engedik egymással párosodni.

Darwin szerint a természet is a mezőgazdászokhoz hasonlóan alkalmazza ezt a módszert, vagyis bizonyos állati és növényi egyedek tulajdonságainak kiválogatását és felhalmozását. Ahogy az embereknél úgy az állatoknál is az egyes fajok egyedei a faji egység ellenére kisebb-nagyobb alkati különbségekkel születnek a világra, mint például nagyobb termet, erősebb izomzat stb., és ha a faj, vagy a faj egyedeinek egy-egy csoportja az eredetitől eltérő természeti körülmények közé kerül, mint amikor megváltozik az éghajlat az adott területen, vagy a faj egy meghatározott csoportja más földrajzi körülmények közé vándorol, akkor a fajon vagy fajcsoporton belül nyilvánvalóan csak azok az egyedek maradhatnak életben, akik a megváltozott körülmények között a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz szükséges.

Például, ha az új földrajzi környezetben sok oroszlán van, amelyek az adott faj, vagy fajcsoport egyedeire vadásznak, akkor nyilván csak azok maradnak életben, akik az oroszlán elől a leggyorsabban el tudnak futni. Ha pedig csak ezek az egyedek maradnak életben, akkor az adott földrajzi területen csak a gyorsaság és a többi olyan tulajdonság fog továbböröklődni, ami a túléléshez szükséges, tehát ezek a tulajdonságok a mezőgazdasági fajnemesítéshez hasonlóan kiválogatódnak és felhalmozódnak, és mivel az új körülmények között az adott faj egyedei csak ezeket a tulajdonságait használja, a használat során csak az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó tevékenységeknek a gyakorlásához szükséges szervek fejlődnek, míg más szervek a használat mellőzése során elcsökevényesednek, és így lassan új faj keletkezik.

Tehát Darwin elmélete nemcsak a természetes kiválasztás gondolatán alapul, hanem elméletének éppúgy alapvető eleme az a tudományos eszmerendszer, amit Darwin elődje Lamarck állított fel, aki azt vallotta, hogy a természetben a fajokat nem a természetes kiválasztás, hanem csak a külső hatások alakítják, vagyis ha egy faj hideg időjárási körülmények közé kerül akkor bundát növeszt, ha ragadozók támadják, akkor karmokat növeszt amelyekkel védekezhet, és így tovább. Darwin szerint a fajok kialakulását egyszerre befolyásolja a természetes kiválogatódás, és a külső körülmények, ahol Lamarck gondolatát úgy fejleszti tovább, hogy a külső körülmények a használaton keresztül befolyásolják a fajok fejlődését, és Darwin a használat kapcsán szó szerint statisztikai fogalmakat használ, hogy a gyakran használt szervekkel korrelálva csökevényesednek el a ritkábban használt szervek, mivel kevesebb táplálék vándorol oda a testből.

Láthatjuk, hogy Smith csak a Darwini természetes kiválasztódás elméletét használja fel saját elméletének felépítéséhez, azt viszont már nem használja fel elméletében, hogy Darwin szerint a fajokat nem csak a természetes kiválasztódás alakítja, hanem szerveik használatán keresztül a környezetből eredő küldő hatások is.

Friedrich List volt a német közgazdasági iskola megalapítója „A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere.” című művével, ahol Smith-el ellentétben nem az egyéneket vizsgálja a nemzetgazdaságon belül, hanem az egyes nemzetek gazdaságát a világgazdaságon belül. Smith-től eltérően List nem híve a korlátlan szabadpiacnak a nemzetközi gazdaságban. Szerinte az egyes nemzetek fejlődésben lévő ágazatait, különösképpen a fejlődésben lévő ipari ágazatokat, mivel azok a fejlődés kulcsai, kezdetben védővámokkal, és egyéb gazdasági eszközökkel kell védenie az államnak a nemzetközi gazdasági versenyben, különben áldozatul esnek az iparilag fejlettebb nemzetek kereskedelempolitikájának, csak miután ezek az ágazatok már felfejlődtek a fejlettebb országok színvonalára, akkor kell megnyitni őket a nemzetközi szabad kereskedelem előtt, hogy expanzív kereskedelempolitikát folytatva állni tudják a versenyt a fejlett országokkal szemben és hogy később további, még fejletlen országokat is be tudjanak vonni a fejlődés folyamatába.

List elmélete szerint az iparilag fejlettebb országok mindig kizsákmányolják azokat az országokat, akiknek nincs iparuk, csak mezőgazdaságuk, mert az iparilag fejletlen országok csak az iparilag fejlett országok ipari nyersanyagszállítóiként vehetnek részt a nemzetközi kereskedelemben, és mint ilyenek mindig sokkal szegényebbek lesznek, mint az iparilag fejlett országok. Csak akkor szabadulhatnak fel a kizsákmányolás alól, ha saját ipart építenek ki ennek pedig előfeltétele, hogy fejlődésben lévő iparágaikat először védővámokkal védjék. Miután pedig kellőképpen kifejlődött náluk az ipar, a védővámok lebontása és az expanzív kereskedelempolitika megindítása annak lesz az előfeltétele, hogy a többi még fejletlen országot is bevonják a gazdasági fejlődésbe, hiszen ezután az iparilag már fejlett nemzetek sorába újonnan belépet nemzetnek azok lesznek a nyersanyag beszállítói, hogy aztán azok is megelégeljék a kizsákmányolást, és elkezdjék védővámokkal fejleszteni saját iparukat, és így tovább, míg végül az összes nemzet be nem lép az iparilag fejlett nemzetek sorába, hogy aztán ha a világ nemzetei közül egy ország ismét a technológiai fejlődés magasabb szintjére lép, akkor a fent leírt módon, mondhatni dominóelv szerűen húzza magával az összes többi nemzetet a fejlődés útján így biztosítva az emberiség technikai és gazdasági fejlődését az örökkévalóságig.

Láthatjuk, hogy Listnél is, akárcsak Smith-nél jelen van a gazdasági verseny elmélete, de Smith-el ellentétben nem a nemzetgazdaságon belül az egyes egyének között, hanem a nemzetközi gazdaságon belül az egyes nemzetek között, ami sokkal inkább hasonlít Darwin elméletére, mert ha az egyes nemzeteket megfeleltetjük a természetben az egyes fajoknak, akkor erre az elméletre sokkal inkább alkalmazható a fajokon belüli egyedek tulajdonságainak kiválogatódása és felhalmozódása, hiszen Listnél a nemzetek közötti versenyben, ha egy nemzet elkezdi az iparosítást, akkor csak a nemzetközi versenyben talpon maradni tudó iparágakat preferálhatja, vagyis tulajdonképpen ki kell válogatnia és fel kell halmoznia iparral foglalkozó lakosságának egyes képességeit és tulajdonságait, hogy a nemzetközi versenyben talpon tudjon maradni.

Továbbá ennek az elméletnek sokkal inkább megfeleltethető Darwin elméletének az a része is, hogy a környezethez való alkalmazkodás során a fajok szerveinek egyes részei a fokozottabb használat során jobban kifejlődnek, mások pedig elsatnyulnak, hiszen az iparosítás során a nemzetek gazdaságában az ipar fejlesztése erőforrás elvonást jelent a mezőgazdaságtól, tehát ha a nemzetet analógiába hozzuk a természeti fajokkal, akkor azt mondhatjuk, hogy ipari szerveik jobban kifejlődnek, mezőgazdasági szerveik pedig kissé elsatnyulnak.

List közgazdasági elmélete tehát egyszerre hozható analógiába Darwin természetes kiválasztódásról, és a használat által való alkalmazkodásról szóló nézeteivel, így azt mondhatjuk, hogy nem csak az angolszász közgazdasági iskola hozható analógiába a darwini elmélettel, hanem a német közgazdasági iskola is, sőt az sokkal inkább analógiába hozható vele, mert Darwin elméletének összes jellegzetességét egyesíti magában. A következőkben Darwin és List elméletének filozófiai alapjait kell megvizsgálnunk.

Heller Ágnes: Érték és történelem című könyvében kifejti, hogy Spinoza panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.

Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki.

Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő.

Ennek alapján pedig kijelenthetjük, hogy Darwin és List nézeteiben a természetes kiválasztás gondolata a spinozai panteizmusnak feleltethető meg, hiszen az egyes fajok tulajdonságai, amelyek aztán kiválogatódnak és felhalmozódnak a gének véletlen kombinálódásával jönnek létre, az egyes nemzeteknél az iparosodás szerkezetének alapjai a gazdasági és kulturális tényezők véletlen kombinálódásával jönnek létre. A véletlenben pedig nincs konkrét célra irányulás és így fejlődés sem, tehát nincs mozgás és idő, ahogy a spinozai panteizmusban sem.

A használat általi alkalmazkodás gondolatának filozófiai alapjait pedig a káoszelmélet jellegzetességeiben kell keresnünk aminek az egyik legfőbb alapja a fraktálgeometria. A fraktálok a legelterjedtebb meghatározásban önhasonló alakzatokat jelentenek. Véleményem szerint leginkább úgy lehetne meghatározni őket, mint a dinamizmus és a statikusság egységét.










A fraktálok Mandelbrot német matematikus találmányai, aki a következő képlettel állította elő őket: z = z^2 + c, ahol a (c) egy képzetes szám. Mindenki tanulta az iskolában a negatív és pozitív számok közötti alapműveleteket. Ha negatív számot szorzunk vagy osztunk pozitív számmal negatív számot kapunk eredményük Tehát -2 * +2 = -4. A hatványozás azt jelenti, hogy egy bizonyos számot valahányszor megszorzunk önmagával, például 4 * 4-re azt mondjuk, hogy az a 4-es szám második hatványa, mert kétszer szoroztuk meg önmagával a négyet. A gyökvonás ennek az ellentéte. Egy adott számból fejtjük vissza vele azt a számot, amit ha önmagával megszoroznánk megkapnánk azt az adott számot. 16 négyzetgyöke például 4, mert 4-et kell megszorozni önmagával, hogy tizenhatot kapjunk.

Mivel pedig a hatványozás törvényei szerint egy számot csak önmagával megszorozva lehet hatványozni a matematikusokat zavarba ejtette az a kérdés, hogy mennyi lehet -1 négyzetgyöke, hiszen mint ahogy fent leírtuk a -1-et szorzatként csak úgy kaphatjuk meg, hogy -1-et és +1-et szorozzuk össze, amelyek egymástól eltérő számok. Ezt a paradoxont pedig csak úgy oldhatjuk fel, ha azt mondjuk, hogy -1 négyzetgyöke nem egy bizonyos szám, hanem egyszerre +1 is és -1 is. Ezeket a számokat nevezték el a matematikusok képzetes, vagy imaginárius számoknak, amelyek egy negatív szám négyzetgyökei, tehát egyszerre negatívok is és pozitívok is Mandelbrot tehát a fenti képlet alapján hozott létre alakzatokat a képzetes számsíkon, vagy koordinátarendszerben, és ezek fraktálokat adtak eredményül.

Ahogy láttuk a képletben a (z) négyzetre van emelve, és ahogy a képzetes számot a -1 gyökvonásával hoztuk létre, amivel lényegében az új szám dinamikus formában született meg, hiszen egyszerre foglal magában két ellentétes számot, és emiatt akárcsak a fizika kvantumfolyamataiban állandó feszültség, vibrálás, tehát mozgás, változás és dinamika van benne, és ebből következően kimondhatjuk, hogy a gyökvonás dinamizálja a számokat, tehát a dinamikus kvantumfolyamatokhoz teszi hasonlatossá őket, ha két ellentétes, vagy egymástól eltérő mennyiséget von össze, úgy annak ellentéte a hatványozás nyilván statikussá teszi őket, tehát beleveti őket a természeti szükségszerűségbe ahol nincs idő. Így a képletben a z^2 nyilván a statikusság megtestesítője. A (c) pedig, ami képzetes szám nyilván a dinamizmus megtestesítője, hiszen a képzetes számok a dinamizmus megtestesítői, mint ahogy azt fentebb kifejtettük. Ez a képlet tehát azt fejezi ki, hogy a fraktálok a statikus természeti szükségszerűség és a dinamizmus szintéziseként állnak elő.

Darvin elméletének az a tétele, hogy a fajok a természetes kiválasztódáson kívül szerveik használatán keresztül is változnak nyilván ennek a filozófiai gondolatnak feleltethető meg, ahol a statikus időtlenség és a mozgás-változás egységben van, hiszen a fajok azzal, hogy a szerveik használata során befogadják környezetük hatásaik, azok által egyrészt időben változnak, hiszen egyes szerveik jobban kifejlődnek, mások pedig elsatnyulnak, ugyanakkor változatlanok is maradnak, hiszen nem esnek szét, nem szűnnek meg, nem pusztulnak ki, mint más fajok, akik kihaltak mielőtt előnyös tulajdonságaik kifejlődhettek és felhalmozódtak volna, hanem megőrzik integritásukat mint természeti létezők, így állatok vagy növények.

Tehát ez alapján azt mondhatjuk, hogy Darwinnak az a gondolata, hogy a természeti létezők a természetes kiválogatódáson kívül szerveik használata útján is változnak egyértelműen a káoszelmélet és a fraktálok filozófiai alapjaival, vagyis a statikus időtlenség és a dinamikus mozgás, változás szintézisével hozható kapcsolatba, és mivel mind Darwin, mind pedig List elmélete egyszerre magában foglalja a természetes kiválasztás és a használat útján való változás gondolatát kimondhatjuk, hogy List és Darwin elméletének filozófiai alapjai a spinozai panteizmus időtlenségét és a káoszelmélet filozófiáját, ahol a statikusság és a dinamizmus ötvözve van, egységben foglalja magában.

Tehát Darwin elmélete nem az angol közgazdasági gondolkodáshoz, hanem inkább a német közgazdasági hagyományhoz köthető, még közelebbről, pedig a német Immanuel Kant filozófiájához, aki elsőként vallotta azt, hogy az emberi szubjektum a szabadság és a szükségszerűség dialektikus váltakozásának folyamatában halad előre döntései és cselekedetei végtelen sorában az egyéni életben és a történelemben, akárcsak az élővilág evolúciója Darwinnál, vagy a gazdaság evolúciója Listnél. A Darwini evolúcióelmélet tehát alapvetően Kant nézeteiből nőtt ki, és nincs sok köze az angol közgazdasági gondolkodáshoz. Kant filozófiája tehát a szabadság és a szükségszerűség egymást gátló dialektikus váltakozásán alapul. Véleményem szerint ezen alapulnak az úgynevezett irracionális számok is.

Az irracionális számok a mai matematika fogalomhasználata szerint olyan végtelenül hosszú tizedes törtek, amelyeknek a számjegyeiben nincs ismétlődés. Például 0,090909... esetében a 0 és a 9 a végtelenségig ismétlődik, de például a Pí számjegyei esetében 3,14159.. a számjegyek sohasem ismétlődnek. Tehát a Pí irracionális számnak tekinthető. Azonban van még egy tulajdonsága is az irracionális számoknak mégpedig, hogy felírhatóak egy másodfokú egyenlet megoldásaiként. A kettőnek a négyzetgyöke: sqrt(2) például irracionális, de felírható egy egyenlet, az x^2 = 2 megoldásaként. A transzcendens számok viszont olyan irracionális számok, amelyek nem írhatóak fel végesen hosszú egyenlet megoldásaiként.

A nem transzcendens irracionális számok tehát bizonyos egész számok gyökeiként állnak elő, ahol a gyökvonás eredményeként nem egy újabb egész számot kapunk, hanem egy végtelen, nem szakaszos tizedestörtet. Most ki kell térnünk egy kicsit a komplex számok mibenlétének elemzésére. Mindenki tanulta az iskolában a negatív és pozitív számok közötti alapműveleteket. Ha negatív számot szorzunk vagy osztunk pozitív számmal negatív számot kapunk eredményük Tehát -2 * +2 = -4. A hatványozás azt jelenti, hogy egy bizonyos számot valahányszor megszorzunk önmagával, például 4 * 4-re azt mondjuk, hogy az a 4-es szám második hatványa, mert kétszer szoroztuk meg önmagával a négyet. A gyökvonás ennek az ellentéte. Egy adott számból fejtjük vissza vele azt a számot, amit ha önmagával megszoroznánk megkapnánk azt az adott számot. 16 négyzetgyöke például 4, mert 4-et kell megszorozni önmagával, hogy tizenhatot kapjunk.

Mivel pedig a hatványozás törvényei szerint egy számot csak önmagával megszorozva lehet hatványozni a matematikusokat zavarba ejtette az a kérdés, hogy mennyi lehet -1 négyzetgyöke, hiszen mint ahogy fent leírtuk a -1-et szorzatként csak úgy kaphatjuk meg, hogy -1-et és +1-et szorozzuk össze, amelyek egymástól eltérő számok. Ezt a paradoxont pedig csak úgy oldhatjuk fel, ha azt mondjuk, hogy -1 négyzetgyöke nem egy bizonyos szám, hanem egyszerre +1 is és -1 is. Ezeket a számokat nevezték el a matematikusok képzetes, vagy imaginárius számoknak vagy komplex számoknak, amelyek egy negatív szám négyzetgyökei, tehát egyszerre negatívok is és pozitívok is, és Riemann ezek segítségével jutott közelebb a prímszámok természetes számok közötti eloszlásának kérdéséhez. Mire emlékeztetnek minket a fent leírtakból a képzetes számok. Nyilvánvalóan a kvantummechanikára, hiszen tudvalévő, hogy a kvantummechanikai jelenségek a lét és nemlét egységére épülnek, ami a képzetes számokban a negatív és a pozitív számok egységében mutatkoznak meg, és valóban manapság már a Riemann sejtés kutatásában is nagy szerepet kap fizika és azon belül is a kvantummechanika. Tehát ha a valós számok kapcsolatba hozhatóak a kvantummechanikával, akkor a prímszámok is, vagy másként a prímszámok a valós számok folytatásának tekinthetőek a természetes számok között.

A komplex számok példáján tehát láthattuk, hogy a hatványozás esetén, vagyis két egyenlő nagyságú szám összeszorzásakor lényegében a kvantummechanikai valóság létszintjein jelen lévő objektumok tulajdonságaihoz hasonló új számot hozunk létre, ahol az új számban a már összeszorzott két szám egymást áthatva és egymást kioltva vibrál, akárcsak a kvantummechanikai valóságban a lét és a nemlét. Ha pedig gyököt vonunk az így keletkezett számból, akkor a már összeszorzott két szám elválik egymástól, és a kvantumvibráció, ahol a két szám egymást folyamatosan áthatotta és kioltotta megszűnik. Az irracionális számoknál az a jelenség, hogy a gyökvonás nem egész számot, hanem egy végtelen, nem szakaszos tizedes törtet ad ki azt jelenti, hogy az irracionális szám számjegyei miközben folyamatosan kitöltik az egyre kisebb számértékeket fémjelző tizedesjegyeket a tizedeken, századokon és ezredeken keresztül egészen a végtelenségig egy végtelenül kicsi érték körül ingadozva közelítenek ehhez a végtelenül kicsi értékhez sqrt(2) = 1,41421 35623 irracionális számmal szemléltetve valahogy így:















A prímeket tehát a kvantummechanikával kapcsolhatjuk össze, a kvantummechanikához kötődő prímszámokból gyökvonással képzett irracionális számok pedig tovább kvantumosodnak hiszen az atomi szintek kvantumvibrációihoz hasonló ingadozásaik a végtelenbe nyúlnak, amikor egy végtelenül kicsi érték körül ingadozva tartanak a végtelen, pontosabban a végtelenül kicsi felé. Tehát itt tulajdonképpen a kvantumos prímszámok továbbkvantumosodásáról van szó. A transzcendens számok pedig mintha végleg elszakadnának a természetes számoktól, amiatt, hogy nem értelmezhetőek egy természetes szám négyzetgyökeként, és a természetes számokat is túlhaladva a megszámlálhatatlanul végtelenbe nyúlnak. Hiszen a különféle számtípusok közül egyedül a transzcendens számokból van megszámlálhatatlanul végtelen sok, mert mint a természetes számokból, mind pedig az irracionális számokból megszámlálhatóan végtelenül sok van. Ahogy pedig a fentiekből az kiderül a megszámlálhatatlanul végtelent a körhöz, a kört pedig a Pí-hez kötöttük, és érdekes módon maga a Pí is transzcendens szám, ahogy azt a matematikusok már bebizonyították. Ebből következően pedig a transzcendens számok a leibnizizmushoz, közelebbről pedig a sacramentum militiae római kultuszának katonai eleméhez köthetőek.

Az irracionális számok további elemzéséhez az úgynevezett robbantott számokkal kell megismerkednünk. A robbantott számokat az úgynevezett Euler -féle számokkal állítják elő,, amelynek első néhány szánjegye 2,71828182845904523536. Az Euler -féle számok természetét pedig jól mutatja egyik megtalálójának a skót Napiernek a munkássága akinek a munkája annak a mozgásnak a közelítő leírásából származik, amikor valaki egy d hosszúságú úton halad úgy, hogy sebességének mérőszáma minden pillanatban megegyezik a hátralevő út hosszával. Itt tehát a személy sebessége és a célig hátralévő út kölcsönösen akadályozzák egymást, hogy a személy elérje a célját. Ha a sebesség növekszik, akkor a hátralévő út megtartja hosszát, hogy megakadályozza a sebesség növekedésének kiteljesedését, ha a hátralévő út csökken, akkor a vele párhuzamosan a sebesség is elkezd csökkenni, hogy megakadályozza a hátralévő út teljes elfogyását, és ahogy a két változó egymást akadályozza az a végtelenbe konvergál, a személy mindig csak közelítheti, de soha nem érheti el az áhított célt.

Vajon melyik fent már említett számcsoport tulajdonságaira emlékeztet ez a jelenség? Nyilvánvalóan az irracionális számokéra, amiről fent már leírtuk, hogy egy végtelenül kicsi érték körül ingadozva közelítenek ehhez a végtelenül kicsi értékhez, ahol az irracionális szám végtelenbe nyúló tizedestörtjeinek számjegyei egymást gátolva, hol jobbról, hol balról közelítik ezt a végtelenül kicsi értéket, de soha nem érhetik el. Ezt fejezi ki az Euler -féle szám képlete is:











Ahol az (1 + 1 / n) képletben az (n) növekedésével párhuzamosan az eredmény nyilvánvalóan mindig csökken, viszont ha az egészet (n) hatványra emeljük, akkor az az eredmény növekedését fogja előidézni, és így a függvényben a végeredmény csökkenése és növekedése folyamatosan gátolják egymást a végtelenségig, és ezzel meg is fogtuk az irracionális számok lényegét, amely így a Kantiánizmushoz köthető ahol a szabadság és a szükségszerűség szintúgy egymást akadályozva, dialektikus módon hajtja előre a fejlődést, közelebbről pedig a sacramentum militiae római kultuszának kultikus elemeihez, hiszen azok a dialektikus materializmussal hozhatóak kapcsolatba, az pedig a Kantiánizmusból nőtt ki. Az Euler -féle szám tulajdonságai tehát lényegében másolják az irracionális számok tulajdonságait. Van azonban még egy tulajdonsága az Euler -féle számnak, mégpedig hogy transzcendens, tehát az Euler -féle szám nemcsak, hogy az irracionális számok mintájára közelíti, de el is éri a transzcendens számok végtelenül kicsi értékét, amelyet fent már elemeztünk, és így az Euler -féle szám lényegében az irracionális számok és a transzcendens számok szintézisének tekinthető, ahol az irracionális számok meghatározott érték körüli végtelen ingadozását a transzcendens számok önmagukat mindig felülmúló automatizmusa hatja át, vagy akár szét is robbantja a robbantott számok mintájára, ami azt jelenti, hogy mivel az irracionális, vagy természetes számot az önmagát felülmúló transzcendens számok hatják át, az a transzcendens számok hatására túlhaladja önmagát. Ez lényegében a robbantott számok filozófiájának a lényege. A robbantott számokkal egy Dr. Szalay István nevű magyar egyetemi tanár foglalkozik a szegedi egyetemen, és azért fontos a tudomány számára, mert olyan háromdimenziós térbeli alakzatokat hozhatunk létre velük, amelyek szó szerint kinyúlnak a háromdimenziós térből, vagyis a fent már említett módon túlhaladják önmagukat amit jól mutat a következő ábra is:















Ahogy tehát a sacramentum militiae római kultusza a misztériumvallások rítusainak és a római katonai szellemnek a szintéziseként gondolható el úgy a robbantott számok is a kantiánus irracionális számok, és a leibniziánus transzcendens számok szintéziseként gondolhatóak el, és ebből azt gondolhatnánk, hogy megtaláltuk a sacramentum militiae római kultuszának matematikai megfelelőjét a római számokban, de ez nem egészen így van, mert mint ahogy a robbantott számoknál inkább arról van szó, hogy a leibniziánus transzcendens számok hatják át a kantiánus irracionális számokat addig a sacramentum militiae római kultuszában inkább arról van szó, hogy a kantiánus kultikus elemek hatolnak be a római katonai szellem leibniziánus világába. Tehát a robbantott számok struktúrájához képest egy alapvetően fordított viszony valósul meg a sacramentum militiae római kultuszában. A kérdés, hogy ezt a fordított viszonyt képező számot ahol a kantiánus irracionális számok behatolnak a leibniziánus transzcendens számokba hogyan alkothatjuk meg az Euler szám mintájára?

Az Euler számot leíró képletben azt a jelenséget, hogy a szám irracionalitását még áthatja a transzcendens számok dinamikus önfelülmúlása az a jelenség indukálja, hogy mind a függvény értékének csökkenése, mind a függvény értékének azt kölcsönösen gátló növekedése gyors  exponenciális mértékben történik a képlet hatványában is és a képletben lévő tört nevezőjében is. Ez az exponenciális gyorsulás képezi a szám transzcendens elemét. Hogy ebbe a transzcendens elembe belehatoljon valamiféle irracionális szám azt véleményem szerint csak úgy érhetjük el, hogy ezt az exponenciális gyorsulást még jobban felgyorsítjuk, a képletben szerepló hatvány értékének gyorsabb növelésével és a képletben szereplő tört értékének gyorsabb csökkentésével, de a hatványnövekedés gyorsulásának csökkenő mértékűnek kell lennie, mint ahogy a törtcsökkenés gyorsulásának és csökkenő mértékűnek kell lennie úgy, hogy a csökkenő mértékű növekedés és a csökkenő mértékű csökkenés egymást gátolja. Ezt véleményem szerint úgy érhetjük csak el, ha az Euler számot leíró képletet a következő módon módosítjuk:












Ha az Euler számot leíró képlet betűkkel leírva: (1+(1/x))^x, akkor ez a képlet betűkkel leírva: (1+(1/(x^((1+(1/x)^x)))))^x^((1+(1/x)^x)).  Ennek a képletnek a határértéke tehát az a szám, amely véleményem szerint tükörképét alkotja a sacramentum militiae mint római kultusz filozófiai alapjainak, és a matematika következő feladata csak az lehet, hogy megtalálja ennek a számnak a határértékét, majd elemezze az így előálló szám tulajdonságait.

Szalay István mint ahogy a robbantott számokról szóló előadásáról készült itt látható: http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3166,A_szam_fogalmanak_alakulasa_a_kezdetektol_a_robbantott_szamokig videójában is nyomon követhető a robbantott számok azon tulajdonságát, hogy képesek túlhaladni a végtelen teret a bibliai bábel torony sajátosságaihoz hasonlítja, és Brueghel bábel tornyot ábrázoló festményére hivatkozik. Ebből gondolom, hogy a bibliai bábel torony története nem annyira az isteni végtelen és határtalan létmód elérését, hanem inkább a túlhaladását, Isten hatalmának a felülmúlását, és Isten becsapását jelképezi a bibliában. Mert tulajdonképpen mit is jelent az isteni végtelen és határtalan létmód? Ezzel kapcsolatban Jánosi József katolikus, neoskolasztikus gondolkodó egy tanulmányát szeretném idézni.

Jánosi József katolikus filozófus „A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége” című cikkében a keresztény teológia teremtéstanának ismeretelméleti vonatkozásait elemzi. Kifejti, hogy egyedül a zsidó-keresztény teológiában létezik a személyes Istenség semmiből való teremtésének tana, semmilyen más kultúrában nem lelhető ez fenn, (a sémi kultúrákban sem, amelyhez a zsidó is tartozik) így nem egy nép, vagy kultúra szellemiségét, hanem az Isteni kinyilatkoztatás jelenvalóságát kell sejtenünk mögötte. Tehát maga Isten nyilatkoztatta ki ezt az igazságot az emberiségnek.

A középkori keresztény teológia elutasítja mind a monizmus tanát, amely a lét homogenitását hirdeti, tehát nem fogad el különálló létfokozatokat, mind pedig a pluralizmus tanát, amely a különféle létfokozatok: (szervetlen anyag, növény, állat, ember, tiszta szellemi létező, Isten) között semmiféle közös kapcsolatot nem fogad el, és a létanalógia elvét vallja, amely a lét különböző rétegei között áthidalhatatlan távolságot feltételez, de egybe is kapcsolja őket a léthasonlóság által.

Tehát a különféle létfokozatok hasonlítanak egymásra, analógiában állnak egymással, és így kapcsolódnak egymáshoz a középkori szemlélet szerint. Minden lét kimerül az abszolút létezőben: Istenben. A létanalógia tanától meg kell különböztetni analógiás megismerés fogalmát, amely szintén a középkori szemlélet része. Azt vallja, hogy vannak dolgok, amelyek soha nem ismerhetőek meg önmagukban, csak valamely más ismerettárgyhoz való hasonlóságuk, rájuk vonatkozó analógiájuk révén.

Ez alapvető ellentétben áll az újkori filozófiai irányzatok tanításaival, mert azok vagy racionalisták, amikor azt tanítják, hogy a lét teljesen és kimerítően megismerhető az emberi értelem által, hiszen az értelem és a lét „között teljes egybevágóság áll fenn”, vagy idealisták, amikor azt vallják, hogy „a valóság az emberi ész vetülete az általános emberi tudatban”. Ezt a középkori szemléletet ismeretelméleti realizmusnak is nevezik.

A különböző létfokozatokat különféle létgazdagság jellemzi. Más az Isteni értelem, a tiszta szellemi értelem, és az emberi értelem létgazdagsága, ami azt jelenti, hogy értelmi képességük az egész létre terjed ki, amiben hasonlóak egymáshoz, de abban különbözőek, a létet lényegesen különböző fokban közelítik és ragadják meg. Mindebből következően tehát az emberen felül álló létfokozatokról, vagyis a tiszta szellemi, és az Isteni létfokozatokról, illetve magáról a teremtésről, csak azoknak az alsóbb létfokozatokkal meglévő analógiájuk által kaphatunk tényleges ismereteket, amelyhez elengedhetetlen az emberi intuíció megléte is Aquinói Szent Tamás szerint.


A középkori skolasztikusok értelmezése szerint Istent tehát csak úgy ismerhetjük meg, hogy analógiába hozzuk az általunk ismert tárgyi világgal ez pedig feltételezi, hogy Isten természete és létmódja nem különbözik radikálisan az általunk ismert tárgyi világ létmódjától, a világon kívüli transzcendenciája inkább úgy értelmezhető, hogy az végtelenül felülmúlja az általa teremtett világ létmódját, ahogy az ember létmódja is felülmúlja az állatvilág létmódját. Ha pedig Isten létmódja nem különbözik radikálisan az általunk látható tárgyi világ létmódjától akkor felmerül a kérdés, hogy egyáltalán teremthetett e volna Isten olyan világot amely radikálisan különbözik az ő természetétől és létmódjától vagy másképp olyan világot amelynek természeti törvényei radikálisan különböznek az általunk ismert világétól? Véleményem szerint nem. Mivel ez a világ és az ember hasonló Isten természetéhez és létmódjához, Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert természeti törvényei nem különbözhetnek radikálisan attól, mint amilyenek, mert Isten sem tud olyan világot teremteni amely az ő természetétől radikálisan eltérő törvények szerint működik hiszen ehhez saját természetét kellene megváltoztatnia ami lehetetlen.

Ennek pedig messzemenő következményei vannak arra nézve, hogy hogyan is működhet az emberi tudomány és technika az emberi történelemben amely Isten végtelen és korlátlan létmódját hivatott elérni az ember számára. A technika története arról tanúskodik, hogy az emberi technika sohasem a természet törvényeinek a megváltoztatásával próbál uralmat szerezni az ember számára a természet felett, hanem csak azok kijátszásával. Természeti törvény például, hogy a Földön tömegvonzás van, és az ember soha nem szállhat fel az égbe csak úgy ezt a technika kijátssza úgy, hogy repülőgépet épít és annak segítségével repíti égbe az embert, de soha nem próbálja megváltoztatni a természet törvényeit. Az isteni végtelen és határtalan hatalom és létmód elérése a technika segítségével azt jelenti hogy az ember csak annyiban uralhatja a természet törvényeit, mint Isten, tehát kijátszhatja őket, hogy uralmat szerezzen fölöttük, de soha nem lépheti túl a teremtett világ kereteit, soha nem változtathatja meg a természet törvényeit.

A mai fizika viszont, és főként az egyre inkább előtérbe nyomuló húrelmélet, amely a mindenség elméletének címéért harcol éppen olyan világegyetemet képzel el ahol az általunk ismert univerzum törvényein kívül radikálisan másfajta törvények és létmódok is léteznek. 3-nál több térdimenziót gondol el, mint például 4. térdimenzió, vagy 11. és akárhányadik térdimenzió, a miénkkel párhuzamosan működő univerzumokat gondol el ahol egészen más törvények működnek, mint amilyen a miénk, tehát megpróbálja túlhaladni Isten végtelen és határtalan, de csak az általunk ismert világ keretei között működő létmódját, amit az is egyértelműen jelez, hogy Szalay robbantott számaihoz hasonlóan a húrelmélet is Euler matematikájából alakult ki. A húrelmélet atyja egy Gabrielle Veneziano nevű fizikus, aki Euler béta függvényét használta fel elméletének megalkotásához, amelynek hasonló tulajdonságai vannak, mint az Euler -féle számot definiáló függvénynek ami nagyon érdekes.

Így azzal tehát, hogy a fizika beemelte tételei közi a 3-nál több dimenziós tereket és a párhuzamos univerzumokat a tudományosság helyett egyre inkább a gnoszticizmushoz, az ezotériához és a mágiához vált hasonlatossá és átörökölte a Bábel tornyát építő emberek szellemiségét. A technika eszközeinek régi hagyományok szerinti fegyelmezett fejlesztése helyett a hipertéren, tehát a 4. dimenzión keresztül való elképzelt utazásokkal, telepátiával, gondolatolvasással stb. próbálják uralni a természetet ami a sokáig áltudományoknak tartott paratudományoknak a jellegzetessége és a tudomány, illetve a technika egyre hasonlóbbá válik a mágiához és a varázsláshoz ami a középkori alkimisták és rózsakeresztesek praktikáihoz hasonlít, és ami ismét csak Isten becsapását jelenti, mint amit az első emberpár esetében is tapasztaltunk, amikor Isten becsapásával megpróbáltak enni a halhatatlanság fájáról is, illetve amit a Bábel tornyot építők esetében is tapasztaltunk akik megpróbálták túlhaladni Isten létmódját. A rózsakeresztesek és gnosztikusok, mint ahogy régen úgy manapság is anélkül próbálják meglelni a halhatatlanságot és a határtalan szabadságot, hogy végigjárnák az igazi tudomány és technika fejlesztésének rögös útját ami csak arra irányulhat, hogy kijátssza a természet törvényeit és így próbáljon korlátlan uralmat szerezni a természet felett.

A cikk címében feltett kérdésre tehát, hogy hogyan lehetne az egyre gnosztikusabbá, ezoterikusabbá váló technika és természettudomány fejlődését visszavezetni a helyes útra már több formában is próbáltam válaszolni egyéb cikkeimben, most ezeket a gondolataimat idézem fel újra röviden. Pavel Florenszkij: A kultusz filozófiája című könyvéről fent már írtam, és leírtam, hogy a keresztény rítust a marxi dialektikus materializmussal hozta kapcsolatba.
Ez a XX. századi indusztrializmus alapideológiája volt, hiszen az anyag kibontakozását írta le a természet majd az emberi történelemben a technika fejlődésén keresztül. A másik nagy orosz gondolkodó: Nyikolaj Berdjajev pedig a marxi ideológiára épülő szovjet szocializmus pártkatonáit egy új teokráciaként jellemezte, amilyen a keresztény papság is volt egykor, szerinte a kommunizmus pártkatonái éppúgy akarják megváltani az embereket a XX. századi indusztrializmus modern rítusaival, mint egykor a keresztény papság. Ami az indusztrializmus és a katolicizmus egyértelmű rokonságát mutatja.
A mai modern gnosztikus mozgalmaknak a steineriánusoknak, metafizikai tradíciónak stb. Éppen az az egyik legfőbb kritikájuk a kereszténységgel és legfőképpen a katolicizmussal szemben, hogy a kereszténység hívta életre egykor a modern indusztrializmust, amelynek végső társadalmi megvalósulása a kereszténységhez hasonló teokráciával rendelkező szovjet szocializmus, és ezzel a kereszténység elidegeníti az embert a természettől, kiszakítja az embert onnan, és a sivár technicista univerzumba száműzi. Ezek a mozgalmak hajlamosak idealizálni a régi természetközeli életmódot, a falut, a népiességet, a földművelést és a kézművességet. A kereszténységet pedig hajlamosak a kommunizmushoz hasonlítani.
Ez ellen a vád ellen pedig manapság a katolicizmus foggal, körömmel próbál védekezni azzal, hogy egy olyan pápát juttatott Szent Péter, mint trónjára, I. Ferenc aki teljes mellszélességgel kiáll a modern gnosztikus ökofilozófia tételei mellett. A harmadik világbeli szegényeket támogatja, akik még nem érintettek a nyugati a XX. századi indusztrializmus által, az ökológiai gondolkodást terjeszti, és az ember természethez közelebb álló részét képező nők nagyobb szerepvállalását hangsúlyozza a közéletben. Kérdezem én miért? Véleményem szerint a kereszténység hivatása éppen az, hogy elidegenítse az embert a természettől, és megváltsa az emberiséget a természet démonaitól és az üdvtörténet egyetemes rendszerébe emelje be, ez kiviláglik a biblia szinte minden szavából, amelynek még a természetről szóló részei is mondhatjuk, hogy demitologizálják a természetet, és éppen ezért nem értem a katolikus egyház ezen törekvését, ami talán abból ered, hogy el akarják határolni magukat az egykori Kelet-Európai kommunizmustól, amely ezekben az országokban elnyomta a keresztényeket. Nem értem már csak azért sem, mert a mai nyugat sok jó ötletet átvehetne a Kelet-Európában, és főleg Oroszországban újjá éledő indusztrializmusból gazdasági és társadalmi gondjainak megoldására figyelemmel arra, hogy csak ezeket az országokat nem árasztotta még el a multikulturalizmus, és jómagam büszkén vallom magam katolikusként indusztrialistának.
Tehát én a dialektikus materializmust és a belőle kinövő indusztrializmust a keresztény vallásból eredeztetem, és alapvetően vallásos dolognak tartom. Azonban tudom, hogy korunkban már egy másfajta ipari struktúra uralja a világot. A mai kor az információ kora.
Korunkat információs kornak nevezik, ami egy új indusztriális paradigmát jelöl, a régi ipari rendszerhez képest, amikor a gyárak túlnyomórészt egyfajta terméket állítottak elő, egy fajta autót, egy fajta kenyeret, ma az információs technológiák megjelenésével sokfajta terméket állítanak elő, és a boltokban mindenféle kisméretű áruk, ékszerek, csecse-becsék jelentek meg, amiket főleg nők vásárolnak, és ez azzal jár együtt, hogy a cégek a sok -féle árut csak sokféle mentalitású, gondolkodású embertípusnak tudják eladni, ami eleve sokféle mentalitású embertípust követel, amiből már csak egy lépés a multikulturalizmus, vagyis az etnikai egység megbontása, ami be is következett, és az európai fehér világot elözönlötték azok a népcsoportok akik távol állnak mindenféle modernitástól.
A nagyipari struktúrák helyett ahol főként férfiak dolgoztak, ma az információ technológia fejlődésének következtében megjelent a szolgáltató szektor IT kommunikáció, ügyfélszolgálat, kereskedelem stb. ahol főként nők dolgoznak, és még folytathatnám. Tehát alapvetően a férfi princípium visszaszorulásának és a női princípium előretörésének lehetünk tanúi. Pedig a modern társadalom megszületése, vagyis a haladás mindig a férfi princípium felemelkedésével járt együtt, mind a művészetben vagy a tudományban. A férfiközpontú keresztény vallás haldoklik, és megjelentek a különféle nőies szekták. Ennek a kornak a gazdasági rendszere sokféle mentalitású ember meglétét követeli, ami egyfajta individualizmust jelent ellentétben. A XX. századi gazdasági struktúrákkal amelyekre a kollektivizmus volt a jellemző. A XX. századi ipari struktúrákra az is jellemző volt, hogy azokban általában nagyméretű termékeket gyártottak így fegyvereket repülőgépeket, űrhajókat stb. A nehézipar uralkodott. Tudjuk, hogy a Szovjetunióban hiány volt a közszükségleti cikkekből, a hadiipar viszont virágzott, ma viszont főként az ember állati szükségleteinek szánt csecsebecséket, kozmetikumokat, játékprogramokat stb. Gyártanak.
Én szeretném összeegyeztetni a régi kollektív és a mai individuális gazdasági rendszert, és ebből a célból szeretnék felhívást tenni egy közösségi oldal létrehozására, ahol otthon ülve individuálisan, mégis kollektíven lehetne nagyméretű technológiákat előállítani és ami a következőről szól: Nagy volumenű technológiai projekteket megvalósító közösségi oldalt szeretnék létrehozni, mert csak ez vezet el az ember természet feletti uralmának igazi megvalósításához. A következőkben leírnám, hogy melyek lennének az oldal fő jellemzői ami alapján el tudod dönteni, hogy érdekel e ez a munka vagy sem.
Nagy volumenű technológiai projektek alatt repülőgépeket, űrhajókat, olajfúrótornyokat stb. értek, hiszen kisméretű technológiai fejlesztéseknek, mint például kézműves termékek, kisebb technikai mütyürök stb., ott van a kickstarter Tehát a közösségi oldalnak az alapja egy adatbázis, vagy pontosabban egy internetes műszaki terv megosztó kell, hogy legyen, ahova bárki feltölthet már kész műszaki terveket, projekteket szöveges leírással és grafikai elemekkel együtt. Akár a sajátjukét, akár másét. Ha másét töltik fel, akkor persze az eredeti feltaláló személyi adatainak megadásával a szerzői jogi követelményeknek megfelelően. A közösségi oldal tagjai pedig, akiknek önálló projektötletük van, ezekre rákereshetnének, letölthetnék őket, majd saját gépükön módosíthatnának rajtuk, végül ősszeilleszthetnék őket, esetleg másokat is bevonhatnának a projektbe, külön csoportokat alkothatnának, mint amelyek a Facebook-on is jelen vannak.
A különféle már meglévő technikai tervek, projektek könnyű elérhetőségére, és a tervezők könnyű együttműködésére azért van szükség, mert a nagy volumenű technikai projektek létrehozása olyan sok tudást és információt igényel, amellyel egy ember egyedül ma már nem rendelkezhet.
Majd ha kész van egy projekt, akkor a tervező, vagy a tervezésben résztvevők az internetes aukciókhoz hasonló formában felkérhetnék a közösségi oldal tagjait, hogy aki azt akarja, hogy a projekt a gyakorlatban is megvalósuljon az adományozzon valamennyi összeget a tervezők részére, hogy vállalkozás formájában legyárthassák az új technológiai eszközt, akárcsak a Kickstarter-en. Tehát az oldalnak a tőkebevonásra is módot kell adnia, hiszen csak így lehet teljes egy ilyen projekt. A projektből befolyó hasznot pedig természetesen kötelező lenne szétosztani mindenki között, aki részt vett a tervezésben. Az oldalon ki kell kötni, hogy csak és kizárólag az oldalra feltöltött anyagokból, illetve azok módosításaiból összeállított nagy volumenű technológiai projektekre lehet adományt gyűjteni, ez megakadályozhatná a visszaéléseket.
Egy ilyen oldalon a szerzői jogok tisztán tartása, és a tervezésből befolyó jövedelmek szétosztásának igazságos volta csak akkor tartható fenn, ha nyomon követjük a már feltöltött műszaki tervek módosításait és összeillesztéseit. Ennek megfelelően a tervezők a szabadon letöltött, és saját tervezőprogramjukkal módosított vagy összeillesztett majd újra feltöltött tervek esetében mindig, amikor egy már feltöltött, és általuk módosított, vagy összeillesztett műszaki tervet újra feltöltenek a weboldalra, meg kellene adniuk, hogy melyik már feltöltött, majd általuk letöltött műszaki tervet használtak fel a módosításhoz, illetve összeillesztéshez. Ekkor a különféle műszaki tervek módosításai és kombinálásai nyomon követhetőek lennének, és a szerzői jogok tiszták maradnának, illetve a szétosztott honoráriumok is igazságosak lennének.

Ez nyilvánvalóan örvendetes lenne, ha megvalósulna azonban pusztán egy közösségi oldal tagságára bízni a jövő technológiájának a fejlesztését nyilván nem lehet. Ehhez elengedhetetlenül szükségesek a multinacionális cégek is, és az általuk birtokolt óriási pénztőke ezért a második verzió amit kigondoltam a következő: A multinacionális cégeket úgy lehetne rávenni a nagyvolumenű technológiák fejlesztésére, hogy tőketartási illetéket kellene kiróni rájuk. Tehát, ha tőkéjüket hosszú ideig nem forgatják, a technológiai fejlesztés céljából akkor egy meghatározott összegű illetéket kellene befizetniük a költségvetésbe, ami az idő előrehaladtával exponenciálisan növekedhetne. Erre mindenképpen szükség lenne, hiszen azzal, hogy a multinacionális cégek kerülik a költséges és kockázatos műszaki innovációt, ami a nagyvolumenű technológia fejlesztésével jár rengeteg sok álló tőke gyűlt fel náluk, van olyan cég, aminek az éves bevétele meghaladja egy egész ország GDP-jét.

Ezzel azonban még nincs vége. Ha egyszerűen csak tőketartási illetéket rovunk ki a multinacionális cégekre, de nem adunk nekik konkrét programot, hogy mit és hogyan fejlesszenek, akkor előbb utóbb félresiklik a terv. Ha úgy képzeljük el a gazdaságot, mint egy élő szervezetet, amely folyamatosan fejlődik, akkor leginkább Szántó Borisz: A teremtő technológia című könyvében leírt koncepciót hívhatjuk segítségül. Szántó Borisz a technika fejlődéséről szóló elméletét Anohin szovjet kutatótól kölcsönözte. Anohin megpróbálta túlhaladni a behaviorizmust, amely azt mondja, hogy a szervezet az inger-reakció elvén alkalmazkodik a világhoz az evolúció során, amellett, hogy egyben meg is tartotta azt. Azt mondja, hogy a biológiai szervezet valóban ingereket vesz fel a külvilágból, és azokra sajátos válaszreakciókat ad, de a szervezet működése bonyolultabb annál, hogy ilyen egyszerűen leírhassuk.
A szervezet, amikor ingert kap a környezetből, így például erős hőhatás éri, az inger kiváltotta válaszadás folyamatában először végigzongorázza azokat a szerveket, amelyek az ingerre adott válaszban szerepet játszhatnak, majd miután kiválogatta ezeket összehangolja azok működését, ahol az egyes szervek mindegyikének fel kell áldoznia valamennyit a szabadságából, hogy az ingerre adott megfelelő válasz létrejöjjön. Így például esetünkben a hőhatásra adott válasz a hőhatás elől való kitérés, vagy elugrás, ahol megfelelően össze kell hangolni és koordinálni kell a két láb, illetve a fenékizmok mozgását. Anohin szerint az evolúció fejlődése mindig ilyen formában halad előre. A természetben a környezeti hatás kiváltotta reakció során a különféle egymástól elkülönült sejtek, szervek tevékenysége összehangolódik, aminek hatására mindig bonyolultabb és magasabb rendű szervek és struktúrák jönnek létre. Hogy ez az elmélet helyesen írja e le az evolúciót, vagy sem az a mi szempontunkból most lényegtelen. A lényeg az innováció gazdaságában való alkalmazhatósága.
A gazdaságban vannak termékek és szolgáltatások, amelyek mind az innováció útján jönnek létre.
Egy részükhöz kevés hozzáadott technológiai érték kell, mint például a kozmetikumokhoz vagy a bútorokhoz, amelyeket hagyományos kézműves technológiával is elő lehet állítani, másokhoz több hozzáadott technológiai érték kell, mint például egy autóhoz, vagy egy űrhajóhoz. Ezek a nagyvolumenű technológiai fejlesztések. A feladat az, hogy a vállalatok technológiai fejlesztését úgy kell összehangolni és koordinálni, hogy a fejlesztések összességének iránya a nagyvolumenű technológia fejlődésének az irányába hasson. Ehhez az ismertetett közösségi oldal mintájára egy számítógépes adatbázisban le kell tárolnunk az országban rendelkezésre álló összes műszaki találmányt és műszaki terméket. Majd szakembereknek kell kiválogatni és megfelelően összekombinálni ezekből azokat a fejlesztési lehetőségeket, amiket egy-egy időszakban meg kell valósítani, hogy a technológiai fejlődés a nagyvolumenű technológia irányába hasson. Így például, ha a bútorok jelenleg nem tartalmaznak megfelelő technológiai értéket, akkor a bútorgyártó vállalatoknak tőkemegtartási illeték terhe mellett kötelezővé kell tenni, hogy mondjuk kezdjenek el olyan bútorokat kifejleszteni amelyek beépített számítógépeket tartalmaznak, hiszen az informatika iparágának jövőbeni előrejelzései szerint a számítógépek a jövőben nem olyan asztali komputerek lesznek, mint manapság, hanem a használati tárgyainkba beépítve fognak működni.

Vagy például, ha az autóiparban kevés a technológiai hozzáadott érték, akkor az autógyárak tőkemegtartási illeték terhe mellett kezdjenek el mondjuk repülő autókat kifejleszteni, amelyek a levegőben is tudnak közlekedni. Persze nem csak tőkemegtartási illetékkel lehetne ösztönözni a nagyvállalatokat. Létre lehetne hozni erre egy pályázati rendszert, mint például a Széchenyi terv, és azt mondani, hogy ha nem fejlesztetek, akkor tőkemegtartási illetékkel súlytalak benneteket, ha viszont fejlesztetek, akkor pályázati pénzekkel támogatlak is benneteket. Így tehát ahogy Anohin elméletében a különféle sejtek, és szervrendszerek a környezet ingereire összehangoltan adnak választ és így fejlesztik magukat az evolúció során, úgy az államok technológiai struktúrái is megfelelően összehangolhatják elemeiket, hogy így fejlődjenek a nagyvolumenű technológia irányába. A technológiai struktúra elemeinek összehangolásánál mindig úgy kell kombinálni a kisebb technológiai értékkel bíró elemeket a nagyobb technológiai értékkel bíró elemekkel, így például a kézműves technológiát az informatikával, vagy a földi közlekedés technológiáját a repülés technológiájával, hogy a fejlődés egésze a nagyvolumenű technológiai fejlődés irányába hasson.

Mindez szép és jó, azonban ez még mindig nem alulról szervezett újraiparosítás amire a címben utaltam, mert ehhez a világ kormányainak nemzetközi összefoggására lenne szükség ami egyenlőre nehezen képzelhető el. Hogyan lehetne arúlról megszervezni az újraiparosítást a multinacionális cégek és a kereskedelmi szereplők bevonásával. Manapság van születőben egy új technológiai paradigma az úgynevezett Big Data. Ez arra épül, hogy az interneten és a különféle egyéb informatikai rendszerekben egyre több adat gyűlik össze, amelyeket ezeknek a rendszereknek a felhasználói hagynak maguk után. Így például a Google tárolja, hogy felhasználóik milyen kulcsszavakra keresnek rá, a Facebook tárolja a hozzájuk regisztrálók adatait, továbbá, hogy milyen bejegyzéseket lájkolnak nap mint nap és így tovább. A Big Data, mint technológiai paradigma arra irányul, hogy ezt a rengeteg felgyülemlett adatot különféle matematikai és statisztikai eszközökkel elemezze és különféle célok érdekében felhasználja, illetve, hogy új informatikai szolgáltatásokat építsen fel rájuk, mint például, hogy csak egy ilyen szolgáltatást mondjak: egy külföldi informatikusnak sikerült adatosítani egy általa kifejlesztett szerkezettel az ülő emberi test tulajdonságait, így súlyát, alakját stb., amivel felismerhetővé vált, hogy ha például egy autóba más személy ül be, mint a kocsi tulajdonosa és ezzel megelőzhetővé válnak az autólopások.

Én elgondoltam egy olyan új szolgáltatást, ami a mobil telefonszolgáltatók lokációs adatait használná fel egy új mobilszolgáltatás létrehozásához. Az ötlet lényege egy olyan mobiltelefonba beépíthető közösségi szolgáltatás ahol ha a felhasználó önként bejelentkezik egy a mobiltelefonba már beépített számítógépes rendszerbe akkor a mobiltelefon kijelzőjén egy elektronikus térképen, mint amilyeneket a GPS rendszerek is használnak nyomon követhetné valaki másnak a térbeli tartózkodási helyét, aki ezen a rendszeren keresztül engedélyt adott neki erre, mint ahogy az ő térbeli tartózkodási helyét is nyomon követhetné másvalaki akinek viszont ő adott engedélyt a rendszerben, hogy nyomon kövesse a tartózkodási helyét.

Természetesen itt csak akkor lehetne nyilvános valakinek a térbeli tartózkodási helye, ha ezt önként publikussá teszi, és csak azoknak akiknek publikussá teszi, így mivel a tartózkodási hely megadása a felhasználó részéről teljesen önkéntes lenne, amit a felhasználó a rendszerbe való regisztráció előtt önkéntes belegyezéssel nyugtázna, ez semmilyen adatvédelmi jogszabályt nem sértene, ha pedig önként kijelentkezne a rendszerből, akkor értelemszerűen senki számára sem lennének elérhetőek az illető térbeli tartózkodásának az adatai.

A szolgáltatást véleményem szerint érdemes lenne kiegészíteni egy kölcsönös adategyeztető szolgáltatással ami arról szólna, hogy mindenki tetszés szerint megadhatna magáról a rendszerben különféle adatokat például a testmagasságáról, a hajszínéről, illetve az érdeklődési köréről, zenei vagy irodalmi ízléséről, hobbijairól foglalkozásáról stb. Vagy éppen arról, hogy neki milyen típusú termékre, szolgáltatásra vagy új ismerősre, társra stb., lenne szüksége, és ha ezek alapján valaki más rákeres ebben a rendszerben például arra, hogy abban a városban, országban, földrészen, vagy akár az egész földkerekségen ahol ő éppen tartózkodik vagy nem tartózkodik, kinek van szüksége hajlékony fogkefére akkor a mobiltelefon kijelzőjén feltüntetett térképen megjelenne azoknak a személyeknek az aktuális tartózkodási helye, akik a keresési feltételeknek megfelelnek, illetve akik be vannak jelentkezve a rendszerbe, és engedélyt adtak a rendszerben arra, hogy rákeressenek az adataikra.

Ez mindenképpen előnyt jelentene például a közvetlen értékesítés területén, hiszen ha egy utazó ügynök rákeres arra, hogy a városban ahol éppen tartózkodik kinek van szüksége, a fenti példánál maradva, hajlékony fogkefére, akkor annak a személynek azonnal megleli a tartózkodási helyét, és azonnal fel is keresheti, hogy felajánlja neki a hajlékony fogkefét. A munkahelyi szervezés területén is értelemszerűek lennének ennek a szolgáltatásnak az előnyei, hiszen a főnök nyomon tudná követni, hogy hol tartózkodik éppen a beosztottja.

Ennek a mintájára ki lehetne terjeszteni ezt az álláskereső szolgáltatások területére is, ahol az álláskereső megadhatná a rendszerben a szakmai életrajzáról, végzettségeiről, munkatapasztalatairól stb., szóló adatait, és ha valamelyik cégnél az ő városában, vagy más városban, országban földrészen, vagy akár az egész földkerekségen valahol regisztrálnak egy olyan álláshirdetést, ami az ő profiljának megfelel, akkor a mobiltelefonja kijelzőjén feltüntetett térképen máris megjelennének annak a cégnek a térbeli koordinátái, illetve egyéb adatai, akik az állást meghirdették, és azonnal fel is tudná venni velük a kapcsolatot az álláskereső. Mint ahogy ki lehetne ezt terjeszteni akár a különféle árucikkek keresésére is, ha az üzletek beregisztrálnák az árukészletüket ebbe a rendszerbe, akkor a felhasználó rákereshetne, hogy melyik üzletben van meg az áru amit ő éppen keres, és azonnal meg is lelné az üzletnek a térbeli koordinátáit, vagy akár ha valaki éppen az ízlésének megfelelő éttermet keres akkor annak a térbeli koordinátáit. Ugyanígy könnyen fel lehetne térképezni, hogy valakinek a termékére, illetve szolgáltatására melyik országban vagy városban van a legnagyobb kereslet.

Véleményem szerint a rendszer legfőbb előnye az lenne a hagyományos internettel szemben, hogy a hagyományos interneten nagyon körülményes kimazsolázni a számunkra szükséges információt az információrengetegből, hiszen rengeteg fórumra, hírlevére, portálra: álláskereső, termékkereső oldalakra stb., kell regisztrálnunk és az általuk küldött e-maileket folyamatosan figyelnünk és szemmel tartanunk, hogy megtaláljuk a nekünk legszükségesebb információkat. Ezzel a szolgáltatással pedig ez lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá válna. Továbbá ez a szolgáltatás oldaná az internet személytelenségének érzését is, hiszen ha valaki egy előtte álló térképen be tudja határolni például álláskeresés esetében az adott cég térbeli koordinátáit akkor nem érzi úgy, hogy az adott állásra való jelentkezés esetén a semmibe küldi az önéletrajzát.

Egy ilyen szolgáltatással közelebb kerülhetnénk a termelés és az értékesítés közötti szakadék áthidalásához, hiszen ha a mobiltelefonon közvetlenül ki tudjuk keresni, hogy kinek mire van szüksége akkor már csak azt kell termelnünk, amire ténylegesen igény mutatkozik, és megszűnhet a felesleges termelés, és a feleslegesen termelt árucikkeknek a folyamatos tukmálása a fogyasztókra különféle marketingeszközökkel, ami máris egyfajta közeledést jelent a régi ipari struktúrák világához. A Google-nek már van egy ehhez hasonló, de nem tökéletes szolgáltatása a Google Trends, ahol rákereshetünk azokra a kulcsszavakra amelyekre általában a többi felhasználó is rá szokott keresni, és a rendszer kiadja, hogy az adott kulcsszóra és az ahhoz hasonló kulcsszavakra hányan kerestek rá egy időszakban. Ezáltal képet kaphatunk arról, hogy az embereknek mire van igényük.

Azonban ahhoz, hogy minden ember csak azokat a szolgáltatásokat kapja amire ténylegesen igénye van, és mindenki ott tudjon dolgozni ahol a tudására tényleg szükség van, először is végleg át kell hidalnunk a földi távolságokat, hogy például egy munkás ezután földrészek között is tudjon ingázni, illetve hogy egy utazó ügynök rövid időn belül is el tudja juttatni termékét egy másik földrészen is azokhoz akiknek tényleg szükségük van rá. Erre szolgáltatna igazi megoldást a repülő autó amelyeknek elterjesztéséhez és további műszaki fejlesztéséhez az úgynevezett Mesh vállalkozások jelenthetnék az egyik legjobb eszközt amelyek szintén a mobilkommunikáción alapulnak.

Az úgynevezett Mesh vállalkozások nem mások, mint olyan cégek amelyek nem tulajdonátruházással adják el termékeiket az ügyfeleknek, hanem csak időlegesen, megfizethető áron bérbe adják nekik, akárcsak a hagyományos autó vagy kerékpár kölcsönzők, de ezt általában hosszú távon is megfizethető áron, kiépített világméretű hálózat üzemeltetésével, és a modern informatika, és főként a mobiltechnológia eszközeit felhasználva könnyű és állandó hozzáférést biztosítva teszik, ami azt jelenti, hogy a modern információs társadalom korában a Mesh vállalkozások segítségével lehetővé vált, hogy az embereknek egyáltalán ne is legyen a tulajdonukban például autó vagy bicikli, és mégis folyamatosan rendelkezésükre álljanak ezek a termékek úgy, hogy hosszú távon és kis időmegszakításokkal bérlik azokat.

Ez a megoldás amellett, hogy környezetkímélő, egyben pénzt spórol a szolgáltatás igénybe vevője számára is, hiszen amellett, hogy nem kell megvennie a kocsit, nem kell biztosítási díjakat és adójárulékokat sem fizetnie utána. Az egyik legismertebb ilyen Mesh vállalkozás a Zipcar amely autókat ad bérbe ilyen szisztéma szerint és már egy világszerte terjeszkedő félmilliárdos vállalkozássá nőtte ki magát. Javasolnám, hogy hozzanak létre egy ilyen vállalkozást az úgynevezett repülő autók megosztására és bérbeadására is amelyek manapság kezdenek műszaki értelemben kiformálódni és a piacon eladhatóvá válni, de elterjedésüket akadályozza, hogy nagyon drágák és ma még műszaki értelemben sem a legtökéletesebbek, többek között azért sem, mert a nagy autógyártó vállalatok nem támogatják a fejlesztésüket. Ha megvalósulna egy ilyen repülő autó kölcsönző Mesh vállalkozás akkor az emberek olcsón hozzájuthatnának a repülő autókhoz, ami elősegíthetné a repülő autók tömegtermelésének a beindulását és talán a nagy autógyártó vállalatok is magukra vállalnák a repülő autók fejlesztését.

Tömeges elterjedésük esetében pedig megvalósulhatna a földrészeket átívelő villámgyors közlekedés, hiszen ezekkel az autókkal sokkal gyorsabban lehet közlekedni, mint a hagyományos autókkal, továbbá a tengerek átszelése sem jelent velük gondot ami az emberi röghöz kötöttség mérséklődését és az emberi szabadság magasabb fokú kiteljesedését vonhatná magával, továbbá hosszú távon a repülés technológiájának tökéletesedésével elősegíthetné az űrkutatás fejlődését is véleményem szerint. A repülő autók elterjesztéséért felelős Mesh vállalkozások beindításával és a fent leírt kölcsönös helymeghatározó mobiltechnológia kifejlesztésével tehát véleményem szerint lehetségesé válna a termelés és a szolgáltatás közötti szakadék áthidalása, az emberek annak adhatnák el termékeiket akiknek igazán szükségük van rá és ott dolgozhatnának ahol tudásukra valóban szükség van, továbbá nagy lökést adhatnánk a jármű és légi iparnak, hosszú távon pedig talán az űrkutatásnak is.

Így az információs társadalom keretei között újra beindulhatna a nagyipari struktúrák fejlesztése, továbbá nem lenne szükség arra, hogy a nagyon sokfajta feleslegesen legyártott terméket egymástól eltérő mentalitású és sok esetben egymástól etnikailag is eltérő embereknek adják el, amivel talán csökkenne az a gazdasági nyomás ami a multikulturalizmus felé tereli a nyugati társadalmakat. Egyszóval az új technológiai paradigma, vagyis az úgynevezett Big Data talán az információs társadalom keretei között jelenthetne visszatérést a XX. század világába és ezt az alulról való szerveződés segítségével valósíthatná meg.

Mi a filozófiai alapja a Big Data paradigmának? Fent már kifejtettük, hogy a matematikában az Euler szám esetében a leibnizi tiszta szellem mintegy belehatol a szabadság és szükségszerűség dialektikus váltakozására épülő kantiánus gondolatkörbe az általam kigondolt új függvényre épülő számban pedig éppen fordítva történik, a dialektikus materializmus hatol bele a leibnizi tiszta szellem világába, és éppen ez lehet a Big Data tudományos paradigma filozófiai alapja, hiszen itt az információs társadalom keretei között valósulnak meg az új nagyipari struktúrák, az új iparosítás, vagyis a dialektikus materializmus (a nagyipar) mintegy belehatol a leibnizi tiszta szellembe (információs társadalom). Ez lehet a jövő paradigmája.

Felhasznált irodalom:

Lisa Gansky: Mesh vállalkozások, HVG, Budapest, 2011.

Felhasznált irodalom:

Roób Gusztáv: Kiút a pénz és a multik világuralma alól, Korrekt Nyomdaipari Kft. (Budapest) , 1997.

Alvin Toffler: A harmadik hullám, Typotex Elektronikus Kiadó, 2002.

Wikipédia: Húrelmélet https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BArelm%C3%A9let

Friedrich List: A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere, Budapest, 1940.

Heller Ágnes: Érték és történelem, Budapest, 1969.

Charles Darwin: A fajok eredete, Typotex Elektronikus Kiadó, 2009.

ALEX BELLOS: Alex Csodaországban, Európa Kiadó, 2014.

Wikipédia: Fraktál http://hu.wikipedia.org/wiki/Frakt%C3%A1l

Hermann István: Kultúra és személyiség, Budapest : Móra K., 1982.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Lukács György: Történelem és osztálytudat, Budapest, 1971.
Dr. Dénes Magda: Johann Friedrich Herbart pedagógiája, Budapest, 1979.
Michael-Thomas Liske: Leibniz, Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2013.
Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, 1995.
Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza, EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT., 2006.

Hegel, G. W. F. Előadások a világtörténet filozófiájáról, Akadémiai Kiadó, 1979.

Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev: A történelem értelme, AULA KIADÓ KFT., 1994.

Molnár Tamás: A pogány kísértés, Kairosz Kiadó, 2000.

Ibn Khaldun: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, 1995.

Lee Smolin: Az idő újjászületése - A fizika válságától az univerzum jövőjéig, AKKORD KIADÓ KFT., 2014.

Rene Guenon: The metaphysical principles of the Infinitessimal Calculus, Sophia Perennis. https://arcaneknowledgeofthedeep.files.wordpress.com/2014/02/guenonmetaphysicalprinciplesinfinitesimalcalculus.pdf

Nyíri Kristóf: Az osztrák emberkép: Konzervatív elmélet Hofbauertól Hayekig In: Nyíri Kristóf: Európa szélén, Budapest, 1986.

F. A. Hayek: A végzetes önhittség, a szocializmus tévedései

F. A. Hayek: A végzetes önhittség (A szocializmus tévedései), Tankönyvkiadó, 1992.

Kazimir Malevics: A tárgynélküli világ, Corvina Kiadó, 1986.

Egyetemes Guiness Enciklopédia. Pannon Könyvkiadó, 1992. 68-69. o

Az avantgard és a végtelenedik dimenzió című cikk fórumhozzászólásai http://tárogatóhangján.hu/plugins/forum/forum_viewtopic.php?454

Fritjof Capra: A fizika taója, TERICUM KIADÓ KFT., 1998. 101-147. o

Ungváry Rudolf–Orbán Éva: OSZTÁLYOZÁS ÉS INFORMÁCIÓKERESÉS Kommentált szöveggyûjtemény Elsõ kötet: Az osztályozás és elmélete, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2001. http://mek.oszk.hu/01600/01683/pdf/01683-1.pdf 123. o

Telcs Máté László: Térmetszetek (A tér fogalmának bővítése tört dimenziókkal s egyuttal némely geometria fogalom új definitiója), Szeged, 1921. 3-11. o

Péter Rózsa: Játék a végtelennel, Tankönyvkiadó, Budapest, 1974. 209-219. o

Nicolaus Cusanus: A tudós tudatlanság, Kairosz Kiadó. 15-17. o

Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata első rész, Telosz Kiadó, 1994. 198-193. o

Kekulé „álma” Ponticulus Hungaricus · VII. évfolyam 6. szám · 2003. június http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/kekule_dream.html
Dr. Szalay István (egyetemi tanár, Szeged): A háromdimenziós térből kilépő alakzatok leírása
a robbantott számok segítségével BetyárVilág Antológia 2009.
Dr. Szalay István (egyetemi tanár, Szeged): A háromdimenziós térből kilépő alakzatok leírása
a robbantott számok segítségével BetyárVilág Antológia 2009.

Wikipédia: Fraktál http://hu.wikipedia.org/wiki/Frakt%C3%A1l
ALEX BELLOS: Alex Csodaországban, Európa Kiadó, 2014.

Giczi András Béla: Az osztályozás és a káoszelmélet A rendszer-, a káosz-, az osztályozás-, és az információelmélet találkozása a tudományok dobozai között, 50. évfolyam, 2004. 1. szám.

Pavel Florenszkij: A kultusz filozófiája, Typotex, 2015.

Gáspár Dorottya: Eskü a rómaiaknál és a sacramentum militiae, Akadémiai Kiadó, 1982.

Wikipédia: materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus

Rózsa Huba: A Genesis könyve I., 2002.

Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. (Theologia, 1936 és Magyar Kultúra, 1937)

Bőgel György: A Big Data ökoszisztémája, Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2015.