Én már többször kifejtettem, Nyikolaj Bergyajev híve vagyok,
aki az új középkor apostola volt. Róla tudni kell, hogy keresztény marxista
volt. A keresztény hit újjászületését a marxizmustól várta, pontosabban az
Orosz kommunizmustól. Aminek viszont a legtöbb konzervatív gondolkodó azt veti
a szemére, hogy felszámolta az újkor előtti társadalmak, így a középkor és az
ókor úgynevezett organikus struktúráit, ahol a céhek, lovagrendek, papi és
szerzetesi intézmények mondhatni anarchikus sokfélesége alkotta a társadalmat,
és helyébe az ipari kollektivizmus sivár uniformizáltságát állította. Azonban
úgy veszem észre, hogy ma Magyarországon az a csekély kisebbség aki Bergyajev
hívének vallja magát, mégis az ő eszméitől várja, hogy ez az anarchikus
sokféleséget és kasztszerű hierarchiát magában foglaló középkori
társadalomszerkezet újjáéledjen, és tulajdonképpen ezt tekintik új középkornak.
Hogy lehet, hogy éppen egy marxista gondolkodó nézeteitől várják ezt, amikor a
marxizmust egy alapvetően kollektivista társadalmi modellként értelmezik a
legtöbben?
Tény, hogy az úgynevezett organikus társadalomszerkezet
megvalósulásához mindenképpen szükség van a társadalom tagjainak egyfajta
individualizáltságára, hiszen egy céhben dolgozó kézműves, vagy egy birtokán
dolgozó földműves az ipari munkással szemben önállóan dolgozó egyedi
individuumnak tekinthető, mint ahogy a plébánián tevékenykedő pap, vagy az
önállóan katonáskodó lovag is, amely alapjaiban szemben áll mindenféle
kollektivizmussal, azonban a következőekben megmutatom, hogy Marx az
kollektivizmust csak átmeneti létformának tekintette az emberi társadalom
történetében.
Marx filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a
dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások
folytán az anyag mindig magasabb rendű létformákban ölt testet a fejlődés
különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a
mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia másik
része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden
lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol
egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt
jelenti, és így az emberi történelem osztályharcok története.
A fejlődés dialektikus materialista értelmezése, amely az
ipari társadalmat tartja a fejlődés csúcsának, hozta magával Marxnál az ipari
kollektivizmus iránti csodálatot, vagyis a munkásosztálynak a gyáripari
munkamegosztás körülményei között való együttes munkavégzését, amely a közös,
kollektív tulajdonforma idealizálását, és a magántulajdon elvetését is
implikálta. Nézzük meg azonban közelebbről, hogy miért is vetette el Marx a
magántulajdont, és miért csodálta a munkásosztály ipari kollektivizmusát.
Karl Marx azon törekvése mögé, hogy elutasította a
magántulajdont már egészen vad összeesküvéselméleteket gyártottak, miszerint a
nyugati világ életformáját akarta volna ezzel aláaknázni és a nyugati világot
megsemmisíteni, pedig Marx valódi indokát erre sokan talán egészen gyerekesnek
gondolhatják, ugyanis Marx egyszerűen azért utasította el a magántulajdont,
mert az egyoldalúvá teszi az embert. Az ő utópikus álma ugyanis a minden
oldalról, vagy legalábbis sokoldalúan kiképzett embertípus volt, az emberi képességek
maximális kibontakoztatása, amit talán az a mondata világít meg legjobban, hogy
a kommunizmusban nem lesznek külön festők, vagy asztalosok, hanem csak emberek,
akik festeni is fognak. Igen, ő a sokoldalúan kiképzett embertípus iránti
gyerekes rajongás okán utasította el a magántulajdont.
De vajon miért is teszi egyoldalúvá az embert, ha
magántulajdona van? Általában a magánvállalkozókra mondják azt, hogy ők
tulajdonosok és saját tulajdonukból élnek, és aki volt már vállalkozó az
tudhatja, hogy egy vállalkozás irányítása az egész embert kívánó feladat. Ott
mindent a vállalkozónak kell szerveznie. A keze alá dolgozó munkások
irányítását, az ügyfelekkel és a beszállítókkal való kapcsolattartást, stb.
Minden felelősséget a vállalkozónak kell viselnie. Tehát ez egy egész embert
kívánó feladat és éppen ezért egy vállalkozó soha nem tudja az övétől eltérő
tudományos, vagy művészeti ágakban kiképezni magát, egész egyszerűen azért,
mert nincs rá szabadideje, és így menthetetlenül egyoldalúvá válik.
A vállalkozói létet sokan azonosítják a szabadsággal, mert
egyfajta függetlenséggel jár együtt, ahol senki nem mondja meg az embernek,
hogy mit csináljon, és teljes mértékben a maga ura, ennek viszont ez az ára,
hogy az embernek nem lesz szabadideje, és egyoldalúvá válik, legalábbis a marxi
gondolkodás szerint, de korunkban szerintem már mondhatjuk, hogy ez objektíve
is így van. Éppen ezért Marx a gyáripari kollektívában végzett munkát
idealizálta, ahol az embernek nincs saját magántulajdona, hanem egy gyári
közösségben dolgozik. Ennek nyilván hátránya az, hogy az ember nem a maga ura,
hanem fogaskerék egy gépezetben ahol mások mondják meg, hogy mit csináljon,
viszont megvan az az előnye, hogy ha valaki ledolgozta azt a 6-7-8 óráját,
megtermelte a napi munkanormát, amit kiadtak neki, akkor a nap hátralévő
részében szabadon rendelkezik a szabadidejével és önképzéssel bármivé
kiképezheti magát.
Ennek megfelelően Marxnak egyik legfőbb vesszőparipája a
munkaidő csökkentése volt a gyáriparban, hogy a proletariátusból valóban új
ember, vagy ha úgy tetszik sokoldalúan kiképzett ember legyen megnövekedett
szabadidejében. Tehát Marx szerint nem a vállalkozói lét, hanem a munkáslét az
igazi szabadság, mert az lehetővé teszi az ember számára, hogy sokoldalúan
képzett legyen. Ebből kiviláglik, hogy Marx azért idealizálta az ipari
kollektivizmust, mert egy magasabb rendű emberi minőség, vagyis a sokoldalúan
kiképzett embertípus gyökereit látta a munkásosztályban, amelynek forradalmi
tevékenysége a fejlődés magasabb lépcsőfokára repítheti az emberiséget. Minden
látszattal ellentétben Marx nem a proletariátus nyomora iránti együttérzés
miatt hirdette meg a munkásosztály forradalmi átalakulásának szükségességét, és
belső indítékai semmilyen módon nem rokoníthatóak a szegények pápájának nevezett
I. Ferenc szentimentális szeretetével a szegények iránt. Idegen volt tőle az a
gondolat, hogy csak úgy öncélúan megtöltse egy embercsoport (a munkásosztály)
üres gyomrát egy másik embercsoport (a tőkések) pénzéből. Az ő számára a
proletariátus nyomorának enyhítése csak eszköz volt az emberiség fejlődésének
magasabb szintre emeléséhez, aminek gyökereit és előrehajtó energiáit egyedül a
proletariátusban látta, pontosabban az ipari kollektivizmusban. Csak az ipari
kollektivizmusban tevékenykedő ember életmódjából sarjadhat ki a sokoldalúan
képzett embertípus.
Érdekesek Marx nézetei a technikai fejlődésről is. Marx
szerint a fölművesek és a céhes iparosok tulajdonképpen közelebb álltak saját
korukban a sokoldalúan képzett embertípushoz, hiszen a földművelés, vagy a régi
kézművesség a maga korában sok egymástól eltérő tudásréteg ötvözését követelte.
Ehhez képest pedig a gyáripari munkamegosztás éppen, hogy szétszabdalta a
munkafolyamatokat kis részekre ahol a munkásoknak tulajdonképpen mindig csak
egyfajta mozdulatot kell végezniük folyamatosan, és így szellemi és fizikai
képességeik nagyon egyoldalúan vannak igénybe véve.
Azonban ez csak átmeneti állapot, mert az ipari
automatizálás, amely lehetővé teszi, hogy mindenfajta fizikai munkát, amiket
eddig emberek végeztek, gépek végezzenek, a jövőben eltörli majd az egyoldalú,
egy mozdulatra épülő fizikai munkát. A munkások pedig tervezőkké és
gépkezelőkké lépnek elő, a mérnöki tervezőmunka lesz a feladatuk, ami ismét
sokoldalúan képzett embertípust követel, csak sokkal magasabb szinten, mint a
kézművesség és a földművelés. Tehát az ipar és az ipari proletariátus
megjelenése, először egyoldalúvá tette az embert, hogy aztán újra sokoldalúvá
tegye csak a réginél sokkal magasabb szinten, ami az emberiség igazi fejlődését
jelenti, és ez a fejlődés pedig Marx szerint az ipari kollektivizmusból kell,
hogy kisarjadjon.
Tehát Marx az ipari kollektivizmust csak átmenetinek
tekintette a társadalom történetében, ami után újra egyfajta individualizálódás
fog bekövetkezni a társadalom életében, amely alapja lehet akár egy új
organikus társadalomstruktúrának is. Ha ugyanis az ipar eléri az
automatizáltság maximumát, (amely éppen napjainkban kezd kiteljesedni) és a
munkásosztály megszűnik egyoldalú munkát végezni, hogy sokoldalú tudást igénylő
mérnöki tervezővé váljon, akkor ez a munkavégzés individualizálódását is
jelenti egyben. Hiszen egy mérnöki tervező nem egy gyári futószalag mellett
dolgozik, hanem általában önálló vállalkozásban, hasonlóan egy céhes
kézműveshez, és ez alapját jelentheti a céhek újjáéledésének. Csak most már az
új céhtagok a modern technika eszközeit fogják felhasználni munkájuk során,
tehát a kézművességet magasabb szinten fogják űzni. Vagy ha a technika odáig
fejlődik, hogy a repülőgépekkel való repülés mindenki számára megfizethetővé,
és elérhetővé válik, akkor ez magával vonhatja a katonáskodás
individualizálódását, és ez új alapot adhat a harcos lovagrendek
újjászületésének. Csak ebben az esetben már ők is a modern technika eszközeit
fogják alkalmazni a lovagi életvitelben. Tehát a marxi dialektikus
materializmus nem áll feltétlenül szemben az organikus társadalomszemlélet
gondolatával, mert az ipari kollektivizmust csak átmenetinek tartja a
társadalom életében. A lényege éppen az, hogy az organikus
társadalomstruktúrákat a modern technika struktúráival akarja ötvözni és
szintézisbe hozni.
Felhasznált irodalom:
Marx-Engels: Technika és társadalom, Kossuth Könyvkiadó,
1969.
Marx- Engels- Lenin: A kultúráról, Kossuth Kiadó, 1982.
Wikipédia: Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
(Bergyajev) Berdjajev, (Nyikolaj) Nikolaj: Az uj középkor Szemlélődések Oroszország és Európa sorsán Bp. 1935. Pro Christo Diákszöv. 122 l. 2 sztl. lev. Kiadói kartonálásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése