A fizikum és a biologikum találkozása a történelemben a dialektikus materializmus tükrében

A Wikipédia összefoglalása a dialektikus materializmusról: „A dialektikus materializmus alapgondolatait Engels foglalta össze "Anti-Dühring" c. munkájában: Az anyag különböző mozgásformái (fizikai, kémiai, biológiai, társadalmi) egymásra épülnek, az anyagi világ jelenségei ellentmondásosak, állandó változásban és fejlődésben vannak. A különböző szintek az alsóbb szintekből keletkeznek történetileg, és törvényszerűségeik logikailag azokból magyarázhatók. A dialektikus materializmus fogalomrendszerében a minőségi szintváltás jelenti a dialektikus tagadást, amelynek során az alsóbb szint bizonyos sajátosságai módosulva ugyan, de megőrződnek a felsőbb szinten. Az ismételt szintváltás újra megjeleníti az eredeti minőséget, de más mennyiségi meghatározottsággal.”

Tehát a dialektikus materializmus szerint az anyagban meglévő belső ellentmondások folyamatos fejlődésre késztetik az anyagot, és így jönnek létre a mindenség egyre magasabb rendű létformái a fizikai létformáktól a biológiai és társadalmi létformákig. Ezt egészen a társadalmi létformáig elméletben igaznak fogadhatjuk el, azonban a társadalmi létformák esetében a marxizmus szerint a termelőerők fejlődése alakítja a társadalmat, vagyis a technika, így tehát a dialektikus materializmus szerint az anyag ellentmondásokra épülő önfejlődése a technika fejlődésében folytatódik, ami viszont, a józan ész megfontolásai szerint, már nem nevezhető önfejlődésnek, mert a technika nem maga fejlődik, hanem az emberi tevékenység fejleszti.

Az ember, mint tudjuk biológiai lény, amelynek kémiai összetevői vannak. Természeti környezete pedig, amit a termelőerők fejlesztése során megmunkál a fizikai kölcsönhatások törvényeinek van alávetve, tehát a fizikum birodalmába tartozik. Tóth Imre a Soproni Múzeum igazgatója minapi beszédében Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart, tevékenységében fizikusként emlegette, mert meg akarta őrizni a Habsburg birodalom kereteit, csak ezeket a kereteket a környezetével való surlódásokkal, ütközésekkel akarta átalakítani, amelyek a fizikai kölcsönhatásokra jellemzőek. Kossuthot pedig kémikusnak nevezte, mert ő forradalmi úton fel akarta felrobbantani a Habsburg birodalom kereteit, az pedig csak a kémiára jellemző, hogy ha egy anyagfajtához valamilyen kémiai reakció útján egy új anyagfajtát adunk hozzá, akkor az egész gyökeresen átalakul, tehát a régi anyagfajta keretei szétrobbannak. Vegyük most sorra a kémikum, és az arra épülő biologikum, illetve a fizikum, mint a valóság létszintjeinek tulajdonságait. Ehhez először is az idő és az erő összefüggéseit kell megvizsgálnunk.

Először is azt kell kifejtenünk ezzel kapcsolatban, hogy az idő nem más, mint a kvantummechanikai valóság mikrovilágában megjelenése a makro világ terében. Fritjof Capra: A fizika taója című könyvében a keleti vallások és a modern fizika kapcsolatáról ír. Erre már sokan utaltak a modern fizika művelői közül, de részleteiben még senki sem tárta fel. A keleti vallásokra (hinduizmus, buddhizmus, taoizmus) a panteisztikus szemlélet a jellemző, ahol a világ teljes egységet képez a személytelen Istenséggel, vagy ősszubsztanciával, és a tárgyi világ összes jelensége: a tér az idő, vagy az anyag csupán ennek a személytelen Istenségnek a különféle megnyilvánulása.
A keleti misztikus esetében a megvilágosodás pedig semmi mást nem jelent, mint hogy a jelenségek mögött meglássa az egységet, vagyis hogy rájöjjön arra, hogy valójában minden egy. Ez a szerző szerint egybevág a modern kvantummechanika eredményeivel, ahol a részecskék, és az általuk generált mezők egyáltalán nem választhatók el egymástól, mint ahogy a relativitáselméletben sem választható el egymástól a tér és az idő.
A modern fizika szemlélete szerint tehát a tárgyi világ objektumai teljes egységet képeznek, hasonlóan a keleti miszticizmushoz, de ellentétben a klasszikus fizika nézeteivel, ahol az anyag tovább nem osztható, gömbszerű atomokból áll. Hasonlóan egybevág a keleti vallások szemléletével a kvantummechanika bizonytalansági elve is.
E szerint a testeket alkotó részecskék helye és állapota, sőt egyáltalán léte nem állapítható meg egyértelműen, hanem csak valószínűsíthető, hogy a tér melyik helyén, és milyen állapotban van. Sőt, tulajdonképpen egyszerre lehet is valahol meg nem is, illetve létezhet is meg nem is. A keleti miszticizmus pontosan ilyen paradoxonokban gondolkodik. A valóság mélyrétegeiről olyan paradox kijelentések olvashatóak a taoista írásokban, mint például, hogy van is, nincs is, itt is van és ott is.
Érdekes az a gondolata is a szerzőnek, hogy a klasszikus fizika és általában a nyugati szemlélet erősen geometrikus jellegű, vagyis térben gondolkodik. Ezzel ellentétben a keleti szemlélet szerint a tér csak az emberi gondolkodás terméke, amely nem látja meg a tárgyi világ egymástól elkülönült jelenségei mögött az egységet.
Ez erősen egybeesik a modern relativitáselmélet szemléletével, ahol a tér nem létezik az anyagtól és az energiától különálló módón, hanem csak azoknak egyfajta relációjaként tartható számon.9 A hinduizmusban kevésbé, viszont a buddhizmusban és a taoizmusban hangsúlyozottan jelen van az állandó mozgás és változás gondolata, mivel a taoizmus a világ jelenségeit alkotó ősszubsztanciát, a taót dinamikusnak képzeli el. A szerző szerint a modern kvantummechanika szemléletére is hatványozottan jellemző az állandó mozgás-változás jelensége az atomi szinteken.
Sorolhatnám még az analógiákat, amiket a szerző felsorol a keleti vallások és a modern fizika között, de aki elolvassa a könyvet, az úgyis megismeri őket. Ezek közül a gondolatok közül, most nekünk az a legfontosabb, hogy a kvantummechanikai valóság az a lét és a nemlét valamiféle egységeként értelmezhető, mert, ahogy a következőekben ki fog derülni, a lét és a nemlét egysége a fizika makro világában is jelen van, méghozzá az idő folyamatában.

Posch Jenő: Az idő elmélete című könyvében az idő természetét vizsgálja és felteszi a kérdést, hogy mivel az időt legtöbben a sebességgel rendelkező folyamnak képzelik el, amely az eseményeket magával sodorja, lehet e sebessége egy olyan dolognak, amely maga is minden esemény sebességének az alapja. A három időkategória: a múlt, a jelen és a jövő lehet e csupán három ereszték, amelyeken az események keresztül folynak, vagy miféle viszonyban áll egymással ez a három időkategória? Végül nem ellentmondás e azt mondani, hogy események múlnak el, másrészt pedig a jelen válik múlttá?
Vagy lehet, hogy az idő nem folyam és nem is anyag? Egyáltalán hogyan tulajdonítsunk neki nagyságot vagy kiterjedést? Létezik e egyáltalán az idő olyan értelemben, mint egy asztal, vagy egy szék? Végül azt kezdi el vizsgálni, hogy hogyan lehet elképzelni az időt. Egy lassan folyó, és egyszer véget érő időt nehezen, de mindenki el tud képzelni, de olyan időt, amelyben nincs múlt, jelen, jövő, vagy másként, nincs egymásután, senki nem tud elképzelni. Az idő tehát maga sem lehet más, mint az egymásután, tehát az a jelenség, hogy a dolgok egymásután következnek.
Az egymásután természetéről pedig azt mondhatjuk el, hogy mindig csak a három időkategória: múlt, jelen, jövő keretében tudunk beszélni róla, ahol a jelen mindig múlttá válik, így egymásután csak ott képzelhető el, ahol van múlás, így lényege sem más, mint maga a múlás. Múlás pedig csak ott van, ahol valamiféle változás van, tehát ahol valami egyszer már volt, aztán megszűnt létezni. Mint például egy szikla esetében, ami ha az egyszer létezett, majd darabokra tört, akkor eredeti formájában megszűnt létezni és új forma lépett a helyébe, tehát eredeti formája a nemlétbe süllyedt. Így elmondhatjuk, hogy a múlás nem más, mint a létből a nemlétbe való folyamatos vándorlás.
Az idő Posch megfogalmazásában tehát nem más, mint a múlás, vagyis a dolgoknak a létből a nemlétbe való folyamatos átvándorlása, a kvantummechanikai valóságnak pedig, ami véleményem szerint azonos az idővel Capra megfogalmazásában egyik jellemzője, hogy jellegében a lét és a nemlét egyszerre van jelen, a kettő folyamatos vibráció során keveredik egymással. Ha pedig a kvantummechanikai valóságnak ezek a tulajdonságai, akkor ezek a tulajdonságok a makro világ terében is jelen vannak, még hozzá az idő folyamatában, ahogy az Posch könyvéből kiderül, mert az maga sem más, mint a dolgoknak a létből a nemlétbe való folyamatos átvándorlása, vagyis a lét és a nemlét egymást átható folyamatos vibrálása. Ennek nyomán pedig kimondhatjuk, hogy az idő nem más, mint a kvantummechanikai valóság megnyilvánulása a makro világ terében.
Végül rá kell térnünk az erő fogalmára is. Az erő a testeket gyorsulásra késztető pillanatnyi ráhatás, míg az energia a testek változtató képessége. Itt érezhető, hogy az erő és az energia közötti fő különbséget időbeli jellegük adja. Az energia a változás maga, amely egy hosszú távú, sőt egyesek szerint végtelen, folyamatot alkot, hiszen az energia megmaradás törvénye szerint energia nem szűnhet meg, csak átalakulhat, tehát ha egy test energiát veszít, akkor egy másik testnek szükségszerűen energiát kell felvennie.
Az erő pedig egy testnek a pillanatnyi ráhatása, ami egy másik testet változásra késztet. Tehát az energia egy folyamat, az erő pedig egy pillanat, ahogy a jelen is egy pillanat alatt válik múlttá, és a kvantumvilág vibrációit is pillanatok alkotják. Továbbá elmondhatjuk, hogy a világegyetemben minden változást, vagy Posch szavaival múlást erőhatás okoz. Ha egy szikla széttörik, tehát ha eredeti formájában megszűnik létezni, és új formát kap, vagy másként, ha eredeti formája a létből a nemlétbe vándorol, az csak erő hatására történhet. Mivel pedig a múlás maga az idő, tehát a kvantummechanikai valóság, akkor az erő nem lehet más, mint a kvantummechanikai valóság, vagy másként az idő megnyilvánulása a makro világ terében, vagyis az idő hajtómotorja a térben, amely a makro világ dolgait a létből a nemlétbe hajtja, ahogy az atomi szinteken is a lét és a nemlét keveredik egymással sajátos vibráció folyamatában.

A makro világ tere, amelyben az anyagi testek egymással való kölcsönhatásai a kvantummechanikai valóság létszintjeinek tulajdonságait veszik magukra, Tóth Imre megfogalmazásában megfeleltethető a valóság fizikai létszintjének, hiszen benne a valóság törvényei az ütközések és súrlódások által való irányváltások formájában valósul meg a valóság kereteinek a megtartásával, ami azzal magyarázható, hogy a fizikai valóságban a testek elkülönülnek egymástól, nem alkotnak egy egységes egészet. Viszont, hogy határozhatjuk meg a biológiai és kémiai létszinteket? A kémia világáról Tóth Imre azt mondta, hogy ott a különféle kémiai kölcsönhatások a rendszer egészére vannak hatással, és az egészet átalakítják. Ez csak azért lehetséges, mert a kémiai létformák, és a rájuk épülő biológiai létformák maguk is egy egységes egészet alkotnak. Tehát a kémiai kötések, amelyek az atomokat a kvantummechanika törvényei által egymáshoz ragasztják egy molekulában, amely az anyagfajták alapja, egy egységes egésszé teszik az anyagot, amiben minden külső behatás eleve az egész rendszerre hatással van.

Ha pedig az atomokat egymástól elkülönülő fizikai valóságoknak tekintjük, a molekulákat pedig a kvantummechanika törvényei által atomokból összerendezett egységes egésznek, illetve ha elfogadjuk Capra azon tételét, hogy a kvantummechanikai valóság maga is egy panteisztikus egységnek tekinthető, akkor kimondhatjuk, hogy a kémiai és a biológiai létszintek legfőbb tulajdonsága az, hogy bennük a fizikai létszintet, mintegy áthatja, és egységes egésszé teszi a kvantummechanikai valóság, vagyis az idő létszintje. Tehát ennyiben téved a dialektikus materializmus tudománya. Az anyag, nem egységes törvények szerint fejlődik a fizikai, illetve a kémiai és a biológiai létszinteken, a fizikai, illetve a kémiai és a biológiai létszintek az anyag egészen eltérő megnyilvánulási formáját képviselik. Míg a fizikai világ mozgásformáiba a kvantummechanikai valóság csak egyszeresen hatol be, azáltal, hogy a fizikai világ kölcsönhatásait a kvantummechanikai valóság létszintjeihez teszi hasonlatossá, a kémiai és biológiai létformákba kétszeresen hatol be azáltal, hogy bennük a fizikai világ létformáit egyben panteisztikus egységgé is teszi.

Ennek nyomán Posch tételeiből kiindulva a fizikai létszint az erőnek feleltethető meg, mert benne a kölcsönhatások erőhatás pillanatok formájában mennek végbe, míg a kémiai és biológiai mozgásformák az energiának feleltethetőek meg, mert bennük ezek az erőhatás pillanatok egy egységes, egész folyamatba rendeződnek. Mi a helyzet a társadalommal? Marx szerint az embert a munka, vagyis a természeti környezet folyamatos megmunkálása, tette társadalmi lénnyé, mert csak a munka által léptek az emberek szorosabb és rendezettebb kapcsolatba egymással a munkamegosztás által előálló gazdasági kölcsönhatások által. A munka pedig a fizikában, bizonyos értelemben, az energia szinonimája. A munka mennyiségének kiszámítási képlete a fizikában erő x elmozdulás, mint ahogy társadalomban is minden munkafajta hatóerejét is e képlet segítségével számíthatjuk ki.

Ez a képlet pedig önmagában is jelzi, hogy a munka az energiához hasonlóan nem más, mint az erőhatás pillanatok egységes egésszé rendeződése egy folyamatban, vagyis a kémiai és biológiai mozgásformák tulajdonságaival van analógiában. Mivel pedig egy társadalomban minden fajta munka a minket körülvevő fizikai világ megmunkálását jelenti, és a társadalom a munkavégzés által jött létre, ahogy azt Marx mondta, a társadalmiasodás nem jelent mást, mint a fizikai világ kémizálását, illetve biologizálását, ahol a két egymástól teljesen eltérő anyagi létszint, a fizikai, illetve a kémiai és biológiai létszint kölcsönösen áthatja egymást. Így oldódik fel tehát a marxizmus ellentmondása az anyag önfejlődéséről a társadalomban. A termelőerőket a társadalomban nem az anyag önfejlődése hozza létre, hanem a két egymástól teljesen eltérő anyagi létforma, vagyis a az önfejlődő fizikai, illetve a kémiai és biológiai létszint egymásra hatása.

 Felhasznált irodalom:

Posch Jenő: Az idő elmélete I., Budapest, 1896.

Wikipédia: Mechanikai munka https://hu.wikipedia.org/wiki/Mechanikai_munka
Fritjof Capra: A fizika taója, TERICUM KIADÓ KFT., 1998.

Wikipédia: Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus

Dr. Szilvási Lajos: Az engelsi mozgásformák osztályozásának továbbfejlesztési kísérletei http://library.hungaricana.hu/hu/view/EKTFK_Az_Egri_TF_Tud_Kozl_16/?pg=30&layout=s
Wikipédia: Dialektikus materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Tóth Imre történész, Tisztelgő beszélgetés a Széchenyi Emlékév alkalmából, című 2016. június. 15.-én lezajlott nyilvános beszélgetésen elhangzott beszéde a Bánfalvi Könyvtári Esték sorozatában.