Az igazi demokrácia nem a migráns válság okozója, hanem annak egyetlen lehetséges megoldása, amely által megszabadulhatunk a migránsoktól

A XX. századi kommunista diktatúrákról köztudott, hogy általában nem engedélyezték a 4 évenkénti népszavazásokat, amelyek a nyugati demokráciákra jellemzők, és az egyéni kezdeményezéseket, ahol csak tudták igyekeztek elfojtani. Ennek az állt a hátterében, hogy az ipari kollektivizmust idealizálták, a munkásosztály kollektív munkamegosztásra épülő közösségi életformáját, és ezt szembeállították a kapitalista polgárság vállalkozásra, és egyéni kezdeményezésre épülő individualista életformájával, amely ellen osztályharcot hirdettek. Így minden személyben, aki hajlamos volt a vállalkozásra és az egyéni kezdeményezésre potenciális kapitalista polgárt láttak, aki ellen osztályharcot kell vívni. A mai nyugati neoliberalizmus képviselői ennek nyomán radikális harcot kezdtek hirdetni a munkásosztály kollektív életformája ellen, és mindent, aminek köze van a kollektivizmushoz, és az azzal kapcsolatos állami irányításhoz, illetve beavatkozáshoz azonnal a kommunizmus bélyegével láttak el, ami ellensége a demokráciának. A következőkben azt fejtem ki, hogy mi is az a neoliberalizmus, és mi is az a demokrácia.
Christian Laval, Pierre Dardot: A globálrezon - A neoliberalizmus múltja és jelene című könyvükben, akik magukat egyébként baloldalinak mondják, az úgynevezett neoliberalizmus, mint politikai ideológia mibenlétét akarják megragadni, amely alapvetően eltér a klasszikus liberalizmus ideológiájától. A klasszikus liberalizmust a hagyományos polgári demokrácia ideológiai alapvetéseként tartják számon és tanításai lényegében abban merülnek ki, hogy erősen hangsúlyozzák az alapvető demokratikus alapjogokat, így: sajtó és szólásszabadság, gyülekezési szabadság stb. A magántulajdon fontosságát és a demokrácia alapintézményeit, mint a többpártrendszert és az időszakos parlamenti választásokat, ahol a többség akaratának kell érvényesülnie.
A szerzők a klasszikus liberalizmussal állítják szembe a neoliberalizmust, amit sok szerző hosszú politikaelméleti munkássága épített fel, kezdve a XIX. századi angolszász liberális teoretikusoktól, akiknek tanításaiból a mai amerikai neokonzervatívizmus nőtt ki, az osztrák közgazdasági iskola képviselőiig így: Spencer, Hayek, Schumpeter stb., tanításáig, vagy a német frankfurti iskola, illetve a szintén német ordoliberálisok eszméjéig. Ezeknek az egymástól bizonyos mértékben eltérő, más dolgokban azonban azonos politikai irányzatoknak a szerzők szerint a legfőbb azonosságuk, hogy mindannyian fel akarják szabadítani az embereket a munkavállalás alkalmazotti formája alól és általánossá akarják tenni a vállalkozói létformát.
Tehát a közös bennük az, hogy mindannyian elutasítják azt a marxi tanítást, amely idealizálta a munkásosztály ipari kollektivizmusát, hogy az emberek egy másik vállalkozó, vagy az állam alkalmazásában dolgozzanak egy kollektív munkaközösségben (gyár, iroda stb.) és arra törekszenek, hogy mindenkiből kivétel nélkül a saját lábán álló vállalkozó legyen. Mint ahogy fent leírtam, a hagyományos demokrácia ideológiája egyszerűen arra épül, hogy négyévenként választásoknak kell lenniük, és ott a többség akaratának kell döntenie, tehát a többség rákényszerítheti akaratát a kisebbségre.
Ezzel szemben a neoliberálisok társadalmi eszménye nem annyira demokratikus, hanem inkább anarchisztikus. Sokak hitével ellentétben az anarchizmus, mint politikai ideológia nem annyira káoszt és rendetlenséget jelent, hanem önigazgatásra épülő társadalmat, vagyis olyan társadalmat, ahol minden egyén egyedül a saját lábán áll gazdaságilag, és így saját maga rendezheti be saját életét, életstílusát, úgy ahogy ő akarja.
Az alkalmazottiról a vállalkozó létre való áttérést szolgálja a neoliberálisoknál a neoliberális gazdaságpolitika, amit általában minden neoliberális politikai irányzat követ és magáénak vall. Ami pedig a hagyományos, kolletktív munkaszellemre épülő munkahelyek sokaságának leépítéséért felelős a nyugati világban. Ez a fajta politikai ideológia, mint anarchizmus egyes esetekben multikulturális eszmék hirdetésével is együtt jár, mint például a frankfurti iskola tanításaiban, akik az egyének szabad és önálló életmód és életstílus választásának jegyében egymástól eltérő etnikumok és vallások együttélését is hirdetik. Azonban ez nem szükségszerű, mint például az amerikai neokonzervatívok esetében, akik ezt elutasítják.
Továbbá ez az anarchista ideológia nagyon gyakran együtt jár a hagyományos demokratikus értékekkel való szembe kerüléssel, mint az Európai neoliberális mozgalmak esetében, akik hajlamosak nem elfogadni a választási eredményeket, ha a többség ellenük szavaz a választásokon. Ekkor azt mondják, hogy a hatalomra került ellenzékük nem demokratikus, ami közelebbről azt jelenti, hogy kétségbe vonják azt, hogy a többség rákényszerítheti akaratát a kisebbségre, és a meggyőződésükben, illetve életmódjukban, életstílusukban kisebbségben lévők akaratát akarják előtérbe nyomni forradalmi módon. Annak az anarchista alapelvnek a jegyében, hogy minden meggyőződés és életstílus egyenlő, és ők ezt nevezik demokráciának, szemben a hagyományos demokrácia felfogásával, ami mindig a többségnek ad igazat, vagyis az anarchizmust azonosítják a demokráciával.
A szerzők, akik magukat baloldalinak vallják, és a neoliberalizmust a jobboldallal azonosítják, elutasítják a baloldal azon törekvését, hogy osztályharc útján megdöntsék a tőkésosztály uralmára épülő kapitalizmust, mert ezzel már nem a neoliberálisok törekvései ellen harcolnak. Hiszen ma már a neoliberálisok a klasszikus liberálisokkal ellentétben szintén az osztály nélküli társadalom megteremtéséért harcolnak csak fordított előjellel, mint Marx. Nem a munkásosztályt akarják kizárólagosan létező osztállyá tenni, hanem a vállalkozó tőkésosztályt. A szerzők inkább Marx kollektivisztikus nézeteihez nyúlnának vissza, és olyan baloldalt építenének fel, amely a neoliberálisok szélsőségesen individualista anarchizmusával szemben a közösségek fontosságát hangsúlyozza, legyen az nemzeti, települési vagy munkahelyi közösség. Ők ebben látják egy olyan új baloldali ideológia és mozgalom jövőbeni felépítésének lehetőségét, amely hatékonyan szembemehet a neoliberalizmus törekvéseivel.
A neoliberalizmus, mint ideológia tehát ugyanúgy osztályharcos ideológia, mint a marxista kommunizmus, csak éppen fordított előjellel. Ők nem az individualista életformát magáénak valló polgári osztályt akarják eltűntetni a föld színéről, hanem a kollektivisztikus életformát megtestesítő munkásosztályt. Ha pedig a demokrácia a 4 évenkénti népszavazások rendszere ahol mindig a többség véleménye dönt, akkor mondhatjuk, hogy demokrácia nem tiszta individualizmus, hanem inkább az individualizmus és a kollektivizmus egysége. Jelen van benne az individualizmus, hiszen a népszavazás, mint intézmény a polgárok szabad és önálló kezdeményezésének megvalósulását jelenti, ugyanakkor jelen van benne a kollektivizmus is, hiszen ezen a népszavazáson a többség akaratának kell érvényesülnie, ami a közösségi kollektivitás erejének egyik legmarkánsabb megnyilvánulása. Ennek megfelelően, ha demokráciáról beszélünk, akkor abban mind az individualizmusnak, mind pedig a kollektivizmusnak jelen kell lennie.
Így pedig mind az individualizmus teljes elutasítása (kommunista diktatúra), mind pedig a kollektivizmus teljes elutasítása (neoliberalizmus) eltávolodást jelent a demokráciától, és mind a két esetben az osztályharc a felelős a demokráciától való eltávolodástól, nem pedig a kollektivizmus. A kommunisták osztályharca a polgári individualizmussal szemben lehetetlenné tesz minden egyéni kezdeményezést, így a négyévenkénti népszavazásokat is, a neoliberálisok osztályharca a munkásosztály kollektivizmusával szemben pedig lehetetlenné teszi, hogy a népszavazásokon a többség akarata érvényesüljön. A demokrácia legfőbb ellensége tehát kommunista és neoliberális részről is az osztályharc, és a kollektivizmus, vagy az individualizmus ebből eredő kizárólagossá tétele, nem önmagában a kollektivizmus, mert az része a demokráciának. A neoliberálisok azon véleménye pedig, hogy ők az igazi demokraták, nem igaz, mert a demokrácia nem tiszta individualizmus, hanem az individualizmus és a kollektivizmus egysége, és ők éppúgy ellenségei az igazi demokráciának, mint a marxista kommunisták.

Mint ahogy arról mindenki értesülhetett a Jobbik ellenzi a Fidesz kezdeményezését az Európai Únió betelepítési kvótáját ellenző népszavazásról. Szerintük a betelepítési kvóta ellen úgy kellene védekezni, hogy a Fidesznek egyszerűen rögzítenie kellene az alaptörvényben, hogy Magyarországra ne lehessen migránsokat betelepíteni. Ez a Jobbik azon alapállását tükrözi, amely elutasítja a demokráciát. Ezt a Jobbik prominens képviselői szerte az interneten hirdetik, hogy ők a demokratikus berendezkedést, mint olyat nem igazán preferálják, és ez a véleménynyilvánítás azt is jól tükrözi, hogy ők máris úgy tesznek, mintha nem is demokráciában élnénk, és a demokratikus intézményeknek semmi jelentőségük nem lenne.

Ha egy diktatúrában, vagy tejhatalmú királyságban élnénk, ahol esély sincsen a hatalomváltásra, akkor a Jobbik javaslata helyt álló lenne, mert akkor ugyan mi szükség van népszavazásra, hiszen úgyis az ország vezetői fogják megmondani az idő végezetéig, hogy mi legyen. Akkor elég törvénybe foglalni, hogy nem akarunk bevándorlókat látni az országunkban. A demokráciában viszont mindig megvan a kockázata annak, hogy a baloldali ellenzék újra hatalomra kerül, akár 2/3-os többséggel is, és akkor nyugodtan megváltoztathatja az alaptörvényt mondván, hogy ez csak egy párt, vagyis a Fidesz akarata volt, nem az egész népé, a mi 2/3-os többségünk viszont a nép akarata volt, így nekünk azt jogunk van megváltoztatni.

A népszavazás viszont a demokráciában a többség akaratát fejezi ki, és a többség akarata a demokráciában mindenek felett áll. Az ellen nem ágálhat egyik baloldali párt sem, és maga az Európai Únió sem, mert az a nép akarata, és nem csak egy párté. Nem is beszélve a népszavazás szimbolikus jelentőségéről a demokráciában. A demokráciában a népszavazás az egy szimbolikus erődemonstráció, amely válságba sodorhat bizonyos politikai pártokat, vagy akár el is törölheti őket a politikai életből. Emlékezzünk csak rá, hogy a nemrég még regnáló 8 éves baloldali uralom alatt is a Fidesz sikeres népszavazási kezdeményezése sodorta válságba a baloldalt, aminek következtében az SZDSZ eltűnt a politikai palettáról, az MSZP pedig sok részre szakadt. Tehát a demokráciában csakis a népszavazás a megfelelő eszköz arra, hogy bizonyos helyes szándékok és akaratok megfelelően érvényesülhessenek, nem pedig a törvényalkotás.

De nézzük a dolgot a Jobbik szemével! Ha a parlamenti képviselőik nem is, de az internetes médiájuk egy része elutasítja a demokráciát, és ebből a szempontból helyesnek tűnhet ez a véleménynyilvánítás, hiszen, ha nincs demokrácia, hanem mindenkor a vezetők mondják meg, hogy mi legyen, akkor értelemszerűen nincs szükség népszavazásra, hanem elég törvénybe foglalni, hogy nem akarunk bevándorlókat. Ebben az esetben viszont el kell szakadnunk a nyugati kultúrkörtől, ki kell lépnünk az Európai Únióból, és kis ország lévén csatlakoznunk kell a keleti kultúrkörhöz, amiben az iszlám világ is helyet foglal. Akkor pedig ők fogják megmondani számunkra a követendő irányvonalat, az ő kultúrájukhoz kell igazodnunk, ami mint perspektíva hosszú távon nem sokban különbözik attól, mint amit most az Európai Únió akar ránk erőltetni vagyis, hogy fogadjunk be több millió, a keleti kultúrkörhöz tartozó, muszlim bevándorlót.

Vajon ezt akarja a Jobbik? Ha nem csak tájékozatlanságból hirdetik ezt a nézetüket, hogy alaptörvény módosítással kellene orvosolni a migrációt, hanem ők is jól átlátják ezt a helyzetet, akkor ezzel a javaslattal, annak látszólagos hazafias radikalizmusa ellenére, egyedül a muszlim bevándorlók és az iszlám világ érdekeit képviselik, és egyértelműen egy követ fújnak a baloldallal és a brüsszeli diktátumokkal megtévesztve a szavazótáborukat, a hazafias szólamokat hangoztató, de műveletlen magyar rétegeket.

Fent leírtam, hogy a magyar, és általában az európai neoliberálisok, akik az individualitást akarják abszolúttá tenni a demokráciában, a demokrácia egyetlen igazi képviselőinek tartják magukat, és erre a demokráciára hivatkozva támogatják az iszlám bevándorlást, amit ők tiszta individualizmusként értelmeznek, pedig mi sem áll távolabb a valósságtól ennél, hiszen a demokrácia nem tiszta individualizmus. Ők pedig nem a demokrácia igazi képviselői, és a demokrácia egyik intézménye, a népszavazás pedig éppen, hogy távol tarthatja országunk és Európa határaitól a muszlimokat, ahogy azt fent szintén kifejtettem. A demokrácia azon részével tehát, ami a kollektivitást fémjelzi, vagyis a többség akaratának népszavazás által való érvényesítésével, távol tarthatjuk a muszlimokat hazánktól.

Azonban hova jutnánk, ha a demokráciában az individualitás helyett a kollektivitást tennénk abszolúttá, vagyis totális diktatúrát vezetnénk be? Milyen változások következnének be ekkor a migráció szempontjából? Erre is megadtam fent a választ, akkor eltávolodnánk a nyugati kultúrkörtől, és az iszlámot is magában foglaló kelethez kellene csatlakoznunk, ami hosszú távon, mint perspektíva nem sokban különbözne attól, mintha beengednénk ide több millió iszlám bevándorlót. Tehát csak az individualizmus és a kollektivizmus egységeként értelmezett igazi demokrácia védheti meg Magyarországot a muszlim migrációtól, mind az individualitás, mind pedig a kollektivitás irányába való elhajlás iszlamizációt idézne elő országunkban. Az igazi demokrácia tehát nem segítője az iszlám bevándorlásnak, mint ahogy azt a neoliberálisok sugallják, hanem éppen az iszlám bevándorlás elleni leghatékonyabb fegyver.
Felhasznált Irodalom:

Christian Laval, Pierre Dardot: A globálrezon - A neoliberalizmus múltja és jelene, EgyKettő Kiadó, 2013.