P. Tomka S. J.: A világdinamó, azaz egy katolikus sci-fi regény tanulságai korunk energiaproblémáival kapcsolatban

P. Tomka S. J.: A világdinamó című fantasztikus regényét a XX. század első felében adta ki a Szent István Társulat, tehát katolikus sci-fi írásról van szó, ami eléggé szokatlan dolog manapság is, nemhogy a XX. század első felében. A regényt nem régen olvastam el, és láthatóan teljes egészében feledésbe merült korunkra, pedig érdekes dolgokat mond el akár korunkat illetően is. A regény egy fiatalemberről szól, aki tanulmányi eredményeit és szellemi képességeit tekintve akár egyetemre is mehetne, hogy aztán a kényelmes hivatalnoki pályát választhassa, de ő inkább apja villanyszerelő műhelyében kezd el dolgozni, arra hivatkozva, hogy villanyszerelő vállalkozóként a maga ura maradhat, míg hivatalnokként ezt nem teheti meg.

Villanyszerelő vállalkozóként pedig folyamatosan azon töri a fejét, hogy hogyan tudhatna szakmájában olyan dolgot feltalálni, vagy elérni, ami az egész emberiség haladását szolgálná. Így jut el a világdinamó ötletéig, amely azon a gondolaton alapszik, hogy ha mágneses térben zárt vezetőt mozgatunk úgy, hogy az a mágneses erővonalakat metsze, akkor a vezetőben áram keletkezik. Ha ezt az áramot a mágnes köré vezetjük, akkor az azt erősebbé teszi. Ezáltal erővonalai is erősödnek. A megerősödött erővonalakat metsző vezetőben több áram keletkezik, ez ismét erősíti a mágnest, s ez így tart tovább, egészen addig, míg a dinamó teljesen üzemképes állapotba jut. Ekkor az áramot a munkavezetékbe irányítjuk, s ezzel a fogyasztókhoz jut. Minden áramfejlesztő, vagy másszóval dinamó, ha áramot eresztenek bele forgásnak indul és motorként alkalmazható.

A napnak is vannak mágneses erővonalai, amelyek a földgolyót is metszik, tehát az ötlet szerint zárt vezetővel kell körbevenni a földet, amit így a nap mágneses erővonalai szintén metszeni fognak, és ezáltal világdinamóként fog működni és annyi villamosenergiát fog termelni, amennyi az egész emberiség ellátásához elég. Továbbá mivel egy a földet körülvevő zárt vezető sok földi ország területén halad át, ezért ha két vagy több ilyen földi ország konfliktusba kerül egymással, akkor ezek közül bármelyik ország tönkreteheti a területén áthaladó világdinamót akadályozva ezzel a másik ország energiaellátását is, ami azt jelenti, hogy a világ országai ezzel függővé válnak egymástól, és szükségessé válik, hogy a konfliktusokat ne háboróval, hanem tárgyalásokkal oldják meg, vagyis ezzel közelebb kerülünk a világot alkotó népek nemzetekfeletti egységének katolikus eszméjéhez, ami valószínűleg a fő oka annak, hogy ezt a regényt egy katolikus kiadó adta ki.

Ahhoz, hogy a regény főhőse elérje célját és megépítse a világdinamót meg kell szereznie a nemzetközi szervezetek és a világ országainak támogatását, hiszen a földet zárt vezetővel körülvenni nagyon költséges mulatság, aminek a költségei csak nemzetközi összefogással teremthetőek elő. A főhős ez irányú munkálkodásának és harcainak történetét követi végig a regény, hogy hogyan jutott el odáig, hogy meggyőzze a nemzetközi közvéleményt a világdinamó életrehívásának fontosságáról. Nem vagyok sem fizikus, sem mérnök, nem tudom, hogy mennyire működőképes a regényben felvázolt műszaki ötlet a világdinamóról, mindenesetre érdekes, hogy korunkban, amikor a föld fogyóban lévő energiakészleteiről, és az emberiség jövőbeni energiaproblémáiról szól minden hiradás, még csak meg sem említi senki sem ezt a regényt, vagy annak tartalmát, pedig a XX. század első fele óta sokat fejlődött a technika, és ha akkor nem is volt ez még megvalósítható, mára bizonyosan közelebb jutottunk a regény víziójának megvalósításához.

Nemsokkal a könyv elolvasása után került a kezembe egy másik könyv, amit még a szocializmus korában adtak ki. Fodor L. István: Az ember és a kozmosz című könyve, amelyben többek között a világűrben folytatott napernergiatermelésről ír, ami a szerző szerint a jövő energiatermelési módszere, mivel a földön képtelenség akkora területeket lefedni napelemekkel, hogy elegendő napernergiát termeljen az egész emberiség számára, hiszen a mezőgazdasági művelés számára is kell hely, a világűrben viszont lehetséges olyan óriásszerkezeteket összeszerelni, amelyeket föld körüli pályára állítva elegendő napenergiát sugároznak vissza a földre, hogy az elegendő legyen a föld minden országának, és ennek a technikai kivitelezése a szerző szerint a mai technológiával már nagyjából meg is oldható, csak tudományos összefogás kell hozá, hogy életre is hívják ezt a projectet.

Mindebből jól látszik, hogy az emberiség energiaproblémái könnyedén megoldhatóak lennének, ha a hivatalos tudomány a különféle zöld energiaforrásoknak, mint szélenergia, napenergia stb., a média minden csatornáján keresztül való reklámozása helyett a világűr felé fordulna, ami a végtelen tér megtestesítője, ahogy Oswald Spengler szerint is a végtelen tér a nyugati kultúra ősszimbóluma, az elérhetetlen célok felé való vágyakozás, a gigantománia, és életre hívná a világdinamót, vagy a napernergiát befogó gigantikus szerkezeteket. Vajon miért nem ezt teszi az emberiség? Ebben nyilvánvalóan része van a zöld lobbinak is, és a különféle kulturális marxista szervezeteknek is, amelyek erősen kötődnek a zöld mozgalmakhoz.

A kulturális marxizmusról szólnék most röviden. Heller Ágnes baloldali filozófus Érték és történelem című könyvében kifejti, hogy Baruch Spinoza nem az első európai filozófus a történelemben, aki panteista volt, vagyis azt vallotta, hogy a természet és Isten egy, de az ő panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.

 Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki. Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő az ember teljes egészében a természet determinációja alá van rendelve.

A spinozai filozófiai rendszerből ered korunk legnagyobb hatású politikai mozgalma a kulturális marxizmus.  Lukács György az úgynevezett Frankfurti iskola eszmei atyja, amely a kulturális marxizmus eszméjét vallotta. Lukács György: Történelem és osztálytudat című könyvében a megismerő emberi tudatot, vagy másként a cselekvő ész kibontakozását a történelem belső folyamataként akarja megragadni. Lukács szerint mindig is az emberi tudat formálta a történelmet, hiszen az emberiség mindig is maga alakította történelmét, de az emberek ennek nem minden történelmi korszakban voltak tudatában. A középkori társadalomban például a gazdálkodás területén az önellátó parasztgazdaságok domináltak, az emberek többségének látóköre csak saját kis birtokára terjedt ki, hiszen a társadalom többi részéhez nem fűzték szorosabb kapcsolatok, így nem láthatta át az őt körülvevő társadalom egészének működését.

   A technika fejlődésével, az iparosodás előrehaladásával azonban, amikor megjelent a közlekedés, vagy a távközlés, a társadalom egyes részei egyre inkább összekapcsolódtak egymással, és így az emberek egyre szorosabb kapcsolatba léptek az őket körülvevő társadalommal, és egyre inkább át tudták látni annak a működését. Ez a folyamat a polgári-kapitalista társadalomban teljesedett ki, amikor két osztály áll egymással szemben a proletariátus és a burzsuázia a marxista terminológia szerint, és a proletariátusnak mindennapi tapasztalatát képezi a burzsuázia felől jövő elnyomás és kizsákmányolás, továbbá a kapitalista társadalom eldologiasodása, és ahhoz, hogy ezektől megszabaduljon, hogy megdöntse a kapitalista rendszert, rákényszerül arra, hogy átlássa az őt körülvevő társadalom működését, és ezt a tudást és tapasztalatot nevezi Lukács osztálytudatnak, ami a történelmi fejlődés során alakult ki.

   Mivel pedig a történelemben először a proletariátusban alakult ki az osztálytudat, vagyis a társadalmi működés megismerésének képessége, a proletariátus küldetése kell, hogy legyen az, hogy a polgári társadalmat megdöntse, eltüntesse a föld színéről, mert csak proletariátus rendelkezik ezzel a képességgel. Tehát az osztálytudatot a gazdasági fejlődés, vagyis a külső objektív valóság, az objektum fejlődésének előrehaladása alakította ki az emberben, de egyszersmind az osztálytudat kifejlődése tette lehetővé azt is, hogy az ember igazi szubjektummá váljon, tehát hogy igazán kezébe tudja venni saját történelmének alakítását. Ezért mondja Lukács, hogy az ember egyszerre objektuma és szubjektuma a társadalmi fejlődésnek, amivel valamennyire fel is rúgta azt a marxi dogmát, hogy a külső tárgyi valóság primátusa megelőzi az emberi tudat primátusát, ő a szubjektumot és az objektumot ezzel egy szintre hozta.

   Max Horkheimer sokat merített Lukács gondolataiból, de egyszersmind szembe is helyezkedett velük. Ő vette észre ugyanis, hogy a modern nyugati társadalomra már egyáltalán nem jellemző a proletariátus olyan mérvű nyomora, aminek még Marx volt a tanúja. A munkásosztály véleménye szerint két részre szakadt, egyrészt a foglalkoztatottakra, akiknek az életfeltételei a kapitalizmus modernizálódása révén egyre inkább javulnak, és lassan beépülnek a kapitalizmus struktúráira, másrészt pedig a munkanélküliekre, akinek pedig már nincs meg az a műveltségük és osztálytudatuk, ami életre hívhatná a proletárforradalmat.

   Ezért Horkheimer saját rendszerében meg akar szabadulni Lukács azon tételétől, hogy egyedül a proletariátus küldetése lenne a polgári társadalom megdöntése. Mivel a proletariátus életkörülményeinek fokozatos javulása nyomán kezd hasonulni a kapitalista társadalomhoz. Horkheimer az osztályharc marxista terminológiáját is igyekszik elvetni, és a burzsuázia, mint a gonosz megtestesítőjének a helyébe a modern technikát állítja, ami az emberi tudomány fejlődésével alakult ki, és korunkra a proletariátus számára is jólétet hozott a kapitalista társadalmon belül, de ezzel egyben el is dologiasította a társadalom működését, apró fogaskerékké téve az embert az ipar modern gépezetében, és mintegy tehetetlenségre is kárhoztatta ezzel a proletariátust, hiszen a fogyasztói jólét kialakulásával az embernek már nincsen meg az anyagi helyzetéből adódó motivációja arra, hogy lázadjon az őt körülvevő társadalom ellen, ha viszont mégis lázad, azzal éppen saját anyagi jólétét veszélyezteti, így a technika fejlődése valójában tehetetlenségre kárhoztatja az embert.

   Tehát Horkheimer szerint a proletariátus anyagi elnyomorodásából eredő szenvedés megszűnt ugyan a modern kapitalizmusban, mert a technika modernizációjának következtében a proletariátus jóléte növekedett, viszont a szenvedés továbbra is megmaradt, mert az emberi viszonyok eldologiasodtak, az emberek fogaskerékké váltak a technikai civilizáció robusztus gépezetében, ezt a szenvedést viszont az emberek édesnek érzik éppen a technikai civilizáció által életre hívott fogyasztói jólét következtében.

   Horkheimer mindebből levezetve elutasítja Lukács azon tételét, hogy a kapitalizmus megdöntése egyedül a proletariátus küldetése lenne. A kapitalizmus megdöntése az összes emberi individum küldetése, akik alá vannak vetve a technikai civilizáció uralmának. A forradalmi mozgalom feladata pedig éppen az, hogy felébressze az emberekben a kritikai gondolkodást, ami a lukácsi osztálytudat megfelelője Horkheimernél, és ami azt jelenti, hogy ismerjék fel azt, hogy a technikai civilizáció, és az általa életre hívott fogyasztói társadalom mennyire rabságban és szenvedésben tartja őket, még ha ezt a szenvedést édesnek érzik is, és kezdjenek el lázadni ellene.

   Horkheimernek ezzel a gondolatával vette kezdetét a Frankfurti iskola, vagy más néven a kulturális marxista mozgalom működése, amely a neomarxista kapitalizmuskritika legfőbb otthona volt évtizedeken keresztül. A Frankfurti iskola későbbi gondolkodóinál Horkheimer gondolatainak továbbvivőjeként megjelent a természethez való visszatérés gondolata, hiszen, ha a modern ember szenvedéseinek az oka a technikai civilizáció létrejötte, akkor ennek a megoldása csakis a technikai civilizáció lerombolása és a természethez, a régi földműves társadalmak életmódjához való visszatérés lehet.

   Majd ezt továbbgondolva kezdődött el a Frankfurti iskolán belül a feminizmus támogatása is, ami abból az alapgondolatból származik, hogy a technikai civilizáció létrejöttéért alapvetően a férfiak teljesítménykényszere a felelős, mivel a férfiak teljesítményorientáltsága hívta életre a technika és a tudomány fejlődését, ezért minden olyan kezdeményezés, ami a férfiuralom megdöntésére irányul üdvözlendő a Frankfurti iskola számára, így a feminista mozgalom megjelenése is. Végül ebből az alapgondolatból származik a kulturális marxistáknak az Európán kívülről Európába bevándorló etnikai kisebbségek támogatása is, mivel ezek a népek még nem érték el a technikai fejlettség azon fokát, mint az európai fehér ember, így ők lényegében az emberiség egykori idealizált ősállapotának megtestesítői, amikor még nem létezett modern technikai civilizáció. Így a kulturális marxisták a szexuális és etnikai kissebbségek, a multikulturalizmus legfőbb támogatóivá váltak Európában, amelyeknek a proletariátus helyébe lépve az a küldetésük, hogy lerombolják a technikai civilizációt. A mai európai multikulturális társadalom támogatásának, vagyis a kulturális marxizmusnak a legfőbb motivációja tehát a technikaellenesség, a technikai civilizáció lerombolásának a szándéka, vagy másként a technikai fejlődés megállítása és visszatérés az ipari kort megelőző időkbe, amit ők aranykornak tekintenek, mert az emberiség úgymond harmóniában élt a természettel.

 Ez a gondolkodásmód erősen kötődik a spinozai filozófiai rendszerhez, hiszen egyrészt a természet szükségszerűsége alá akarja vetni az embert, azt a kort áhítja vissza, amikor az ember még harmóniában élt a természettel, másrészt pedig el akarja törölni a társadalmi fejlődést, vagyis a társadalom mozgását, vagy másként meg akarja állítani az időt, és a spinozai panteizmus az, amiben nincs idő, ahogy azt fent kifejtettük. Abból, hogy a hivatalos tudomány nem fog össze az emberiség energiaprobláinak valós megoldását célzó űrprojektek életrehívásához látható, hogy a nyugati világot uraló kulturális marxista elit mennyire gyűlöli a nyugati kultúra Spengler által leírt ősszimbólumait: a gigantomániát, a nagyság képzetét, a végtelen teret, a elérhetetlen célok felé való törekvést, és emiatt olyan megoldásokat próbál sulykolni az embereknek minden csatornán keresztül, amelyek a lehető legkevesebb tudomány és technika alkalmazásával, és a legkisebb erőbefektetéssel próbálják megoldani az emberiség energiaproblémáit, mint például a szélenergia esetében, hogy az emberek még véletlenül se törekedhessenek a végtelen felé.

Felhasznált Irodalom:

Heller Ágnes: Érték és történelem, Budapest, 1969.

P. Tomka S. J.: A világdinamó, Budapest, Szent István-Társulat.

Fodor L. István: Az ember és a kozmosz, Kozmosz Könyvek, 1980.

Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.

Lukács György: Történelem és osztálytudat, Budapest, 1971.

Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I-II., NORAN LIBRO KFT., 2011.