2014. május 4., vasárnap

Kelet-Nyugat ellentét a magyar politikai közbeszédben, avagy hogyan nézi hülyének az embereket a baloldal és a JOBBIK

Figyeltem a mostani május 1.-i rendezvényeket, ahol a JOBBIK szokása szerint az Európai Únióból való kilépést hirdette, és a keleti, ázsiai világhoz való kötelező csatlakozás gondolatát, amit ha valaki nem fogad el, akkor az hazaáruló és nemzetietlen az ő szemükben, mivel a magyar őshaza is keleten van. A baloldal látszólag ennek az ellenkezőjét hirdette, miszerint mindenben kötelező jelleggel alá kell rendelni Magyarországot az Európai Únióból jövő parancsoknak. Mindenben kötelezően engedelmeskedni kell az európai bürokratáknak, és aki ezt nem teszi meg, az egyrészt nem európai, és nem haladó, hiszen a haladás eszméjét, csak az Európai Únió képviseli, másrészt az ő értelmezésükben nem is keresztény, hiszen ez Európától való távolodást jelent, és Magyarországot a keresztény államalapító István király csatolta Európához, ennek fényében a baloldal a Fideszt akik egyedül vannak azon az állásponton, hogy bent kell maradni az Európai Únióban, de ott keményebb kézzel kell védeni a magyar érdekeket Koppányhoz hasonlította a Szent István korabeli pogány uralkodóhoz, aki akkoriban elutasította a kereszténységhez való csatlakozást, és a magyarságot a pogánysághoz akarta visszatéríteni. Mindezzel párhuzamosan látszólag a JOBBIK és a baloldal is elhatárolódik egymástól, mint nyugatellenes, illetve nyugatbarát párt.

A vita elemzéséhez először is röviden ki kell fejteni a mai magyar baloldal eszmei hátterét. Heller Ágnes baloldali filozófus Érték és történelem című könyvében kifejti, hogy Baruch Spinoza nem az első európai filozófus a történelemben, aki panteista volt, vagyis azt vallotta, hogy a természet és Isten egy, de az ő panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.
 Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki. Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő az ember teljes egészében a természet determinációja alá van rendelve.
A spinozai filozófiai rendszerből ered korunk legnagyobb hatású politikai mozgalma a kulturális marxizmus.  Lukács György az úgynevezett Frankfurti iskola eszmei atyja, amely a kulturális marxizmus eszméjét vallotta. Lukács György: Történelem és osztálytudat című könyvében a megismerő emberi tudatot, vagy másként a cselekvő ész kibontakozását a történelem belső folyamataként akarja megragadni. Lukács szerint mindig is az emberi tudat formálta a történelmet, hiszen az emberiség mindig is maga alakította történelmét, de az emberek ennek nem minden történelmi korszakban voltak tudatában. A középkori társadalomban például a gazdálkodás területén az önellátó parasztgazdaságok domináltak, az emberek többségének látóköre csak saját kis birtokára terjedt ki, hiszen a társadalom többi részéhez nem fűzték szorosabb kapcsolatok, így nem láthatta át az őt körülvevő társadalom egészének működését.
   A technika fejlődésével, az iparosodás előrehaladásával azonban, amikor megjelent a közlekedés, vagy a távközlés, a társadalom egyes részei egyre inkább összekapcsolódtak egymással, és így az emberek egyre szorosabb kapcsolatba léptek az őket körülvevő társadalommal, és egyre inkább át tudták látni annak a működését. Ez a folyamat a polgári-kapitalista társadalomban teljesedett ki, amikor két osztály áll egymással szemben a proletariátus és a burzsuázia a marxista terminológia szerint, és a proletariátusnak mindennapi tapasztalatát képezi a burzsuázia felől jövő elnyomás és kizsákmányolás, továbbá a kapitalista társadalom eldologiasodása, és ahhoz, hogy ezektől megszabaduljon, hogy megdöntse a kapitalista rendszert, rákényszerül arra, hogy átlássa az őt körülvevő társadalom működését, és ezt a tudást és tapasztalatot nevezi Lukács osztálytudatnak, ami a történelmi fejlődés során alakult ki.
   Mivel pedig a történelemben először a proletariátusban alakult ki az osztálytudat, vagyis a társadalmi működés megismerésének képessége, a proletariátus küldetése kell, hogy legyen az, hogy a polgári társadalmat megdöntse, eltüntesse a föld színéről, mert csak proletariátus rendelkezik ezzel a képességgel. Tehát az osztálytudatot a gazdasági fejlődés, vagyis a külső objektív valóság, az objektum fejlődésének előrehaladása alakította ki az emberben, de egyszersmind az osztálytudat kifejlődése tette lehetővé azt is, hogy az ember igazi szubjektummá váljon, tehát hogy igazán kezébe tudja venni saját történelmének alakítását. Ezért mondja Lukács, hogy az ember egyszerre objektuma és szubjektuma a társadalmi fejlődésnek, amivel valamennyire fel is rúgta azt a marxi dogmát, hogy a külső tárgyi valóság primátusa megelőzi az emberi tudat primátusát, ő a szubjektumot és az objektumot ezzel egy szintre hozta.
   Max Horkheimer sokat merített Lukács gondolataiból, de egyszersmind szembe is helyezkedett velük. Ő vette észre ugyanis, hogy a modern nyugati társadalomra már egyáltalán nem jellemző a proletariátus olyan mérvű nyomora, aminek még Marx volt a tanúja. A munkásosztály véleménye szerint két részre szakadt, egyrészt a foglalkoztatottakra, akiknek az életfeltételei a kapitalizmus modernizálódása révén egyre inkább javulnak, és lassan beépülnek a kapitalizmus struktúráira, másrészt pedig a munkanélküliekre, akinek pedig már nincs meg az a műveltségük és osztálytudatuk, ami életre hívhatná a proletárforradalmat.
   Ezért Horkheimer saját rendszerében meg akar szabadulni Lukács azon tételétől, hogy egyedül a proletariátus küldetése lenne a polgári társadalom megdöntése. Mivel a proletariátus életkörülményeinek fokozatos javulása nyomán kezd hasonulni a kapitalista társadalomhoz. Horkheimer az osztályharc marxista terminológiáját is igyekszik elvetni, és a burzsuázia, mint a gonosz megtestesítőjének a helyébe a modern technikát állítja, ami az emberi tudomány fejlődésével alakult ki, és korunkra a proletariátus számára is jólétet hozott a kapitalista társadalmon belül, de ezzel egyben el is dologiasította a társadalom működését, apró fogaskerékké téve az embert az ipar modern gépezetében, és mintegy tehetetlenségre is kárhoztatta ezzel a proletariátust, hiszen a fogyasztói jólét kialakulásával az embernek már nincsen meg az anyagi helyzetéből adódó motivációja arra, hogy lázadjon az őt körülvevő társadalom ellen, ha viszont mégis lázad, azzal éppen saját anyagi jólétét veszélyezteti, így a technika fejlődése valójában tehetetlenségre kárhoztatja az embert.
   Tehát Horkheimer szerint a proletariátus anyagi elnyomorodásából eredő szenvedés megszűnt ugyan a modern kapitalizmusban, mert a technika modernizációjának következtében a proletariátus jóléte növekedett, viszont a szenvedés továbbra is megmaradt, mert az emberi viszonyok eldologiasodtak, az emberek fogaskerékké váltak a technikai civilizáció robusztus gépezetében, ezt a szenvedést viszont az emberek édesnek érzik éppen a technikai civilizáció által életre hívott fogyasztói jólét következtében.
   Horkheimer mindebből levezetve elutasítja Lukács azon tételét, hogy a kapitalizmus megdöntése egyedül a proletariátus küldetése lenne. A kapitalizmus megdöntése az összes emberi individum küldetése, akik alá vannak vetve a technikai civilizáció uralmának. A forradalmi mozgalom feladata pedig éppen az, hogy felébressze az emberekben a kritikai gondolkodást, ami a lukácsi osztálytudat megfelelője Horkheimernél, és ami azt jelenti, hogy ismerjék fel azt, hogy a technikai civilizáció, és az általa életre hívott fogyasztói társadalom mennyire rabságban és szenvedésben tartja őket, még ha ezt a szenvedést édesnek érzik is, és kezdjenek el lázadni ellene.
   Horkheimernek ezzel a gondolatával vette kezdetét a Frankfurti iskola, vagy más néven a kulturális marxista mozgalom működése, amely a neomarxista kapitalizmuskritika legfőbb otthona volt évtizedeken keresztül. A Frankfurti iskola későbbi gondolkodóinál Horkheimer gondolatainak továbbvivőjeként megjelent a természethez való visszatérés gondolata, hiszen, ha a modern ember szenvedéseinek az oka a technikai civilizáció létrejötte, akkor ennek a megoldása csakis a technikai civilizáció lerombolása és a természethez, a régi földműves társadalmak életmódjához való visszatérés lehet.
   Majd ezt továbbgondolva kezdődött el a Frankfurti iskolán belül a feminizmus támogatása is, ami abból az alapgondolatból származik, hogy a technikai civilizáció létrejöttéért alapvetően a férfiak teljesítménykényszere a felelős, mivel a férfiak teljesítményorientáltsága hívta életre a technika és a tudomány fejlődését, ezért minden olyan kezdeményezés, ami a férfiuralom megdöntésére irányul üdvözlendő a Frankfurti iskola számára, így a feminista mozgalom megjelenése is. Végül ebből az alapgondolatból származik a kulturális marxistáknak az Európán kívülről Európába bevándorló etnikai kisebbségek támogatása is, mivel ezek a népek még nem érték el a technikai fejlettség azon fokát, mint az európai fehér ember, így ők lényegében az emberiség egykori idealizált ősállapotának megtestesítői, amikor még nem létezett modern technikai civilizáció. Így a kulturális marxisták a szexuális és etnikai kissebbségek, a multikulturalizmus legfőbb támogatóivá váltak Európában, amelyeknek a proletariátus helyébe lépve az a küldetésük, hogy lerombolják a technikai civilizációt. A mai európai multikulturális társadalom támogatásának, vagyis a kulturális marxizmusnak a legfőbb motivációja tehát a technikaellenesség, a technikai civilizáció lerombolásának a szándéka, vagy másként a technikai fejlődés megállítása és visszatérés az ipari kort megelőző időkbe, amit ők aranykornak tekintenek, mert az emberiség úgymond harmóniában élt a természettel.
 Ez a gondolkodásmód erősen kötődik a spinozai filozófiai rendszerhez, hiszen egyrészt a természet szükségszerűsége alá akarja vetni az embert, azt a kort áhítja vissza, amikor az ember még harmóniában élt a természettel, másrészt pedig el akarja törölni a társadalmi fejlődést, vagyis a társadalom mozgását, vagy másként meg akarja állítani az időt, és a spinozai panteizmus az, amiben nincs idő, ahogy azt fent kifejtettük.
A kulturális marxizmus eszméjét vallja ma Európa szinte összes baloldali pártja, akik nagy részben az európai únió vezető elitjét alkotják, továbbá a magyar baloldal is, akiknek Heller Ágnes az egyik vezéregyéniségük. Ennek e fent felvázolt eszmerendszernek a fényében, amit baloldali filozófusok már rengeteg, bárki által, magyar nyelvben is olvasható könyvben kifejtettek, erősen kérdésessé válik az a tétel, miszerint azzal, hogy ők az Európai Úniónak, pontosabban az Únió kulturális marxista elitjének feltétel nélkül alá akarják vetni magukat és Magyarországot haladó és keresztény célokat követnek. Köztudott, hogy manapság Európában nő az iszlám bevándorlók száma, és hogy az Únió gazdasága és felhalmozott tudományos és technológiai rendszere hanyatlik a kulturális marxista gazdaság és társadalompolitika következtében.
A kérdésem az lenne Gyurcsány Ferenchez, hogy miért haladó az, hogy az Únió gazdasága és technológiai rendszere hanyatlik? Mert én mindig úgy tudtam, hogy haladónak a technikai és gazdasági fejlődést nevezik. Továbbá miért haladó az, hogy egy olyan kultúra foglalja el Európa területét, mint az iszlám, amelytől mindig is idegen volt a tudományos és technológiai haladás? Miért haladó az iszlám? Egyáltalán miért nevezik magukat most hirtelen haladónak, ha az általuk vezéregyéniségnek tekintett filozófusok a műveikben nyíltan haladásellenes nézeteket vallanak. Azért, mert azt hiszik, hogy senki nem olvas könyveket?
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy miért nevezik magukat kereszténynek, és Szent István örökösének, amikor egy olyan elitet támogatnak, ami Európa iszlamizációját segíti elő? István nem egy iszlám Európához akart csatlakozni, hanem egy keresztény Európához. Miért keresztény az iszlám? Azt már meg sem kérdezem, hogy miért keresztény a homoszexualitás, az abortusz, meg a feminizmus. A magyar baloldal olyan dolgokat nevez haladónak, kereszténynek és Európainak, ami a haladást a kereszténységet és az Európaiságot rombolják, és tulajdonképpen keletiesítik, mondhatni a keleti kultúrkörhöz viszik közelebb Európát.
Ez azért érdekes, mert mindeközben a baloldaliak elhatárolódnak attól a JOBBIKTÓL, akik viszont nyíltan ki akarnak lépni az Európai Únióból és csatlakozni akarnak a keleti világhoz, továbbá nyíltan pártolják az iszlámot. A kérdés itt az, hogy mi a különbség a között, hogy nyíltan a keletnek, vagy a keletiesedő Európának rendeljük alá magunkat. Szerintem semmi. A két álláspont egy és ugyanaz. A két párt látszólagos szembenállása ebben a kérdésben farizeus magatartást takar, a JOBBIK mikor a keletiesedő Európa ellenében támogatja a keletet, valójában eszmei barátai ellen hadakozik, akik azt teszik, amit ő is szeretne: iszlamizálni Európát.
A fő problémám nem is azzal van itt, hogy milyen nézeteket vall a JOBBIK, vagy a baloldal. Ha a baloldal azt vallja, hogy le kell rombolni a technikai civilizációt, és meg kell állítani a fejlődést, akkor vallja azt, demokrácia van, mindenki olyan nézeteket vall, amilyet akar. Ha bizonyos kérdésekben a baloldal egy platformon van a JOBBIKKAL, vagy a JOBBIK a baloldallal, abban sincs semmi, ám legyen, de akkor vállalják fel, hogy ilyen nézetek vallanak, és ne akarjanak engem hülyének nézni.
A baloldal azt hiszi, hogy ha az európai gazdasági és társadalmi válságot, és az iszlamizációt haladónak és kereszténynek nevezi, akkor az emberek nem látják át, hogy ugyanazokat a célokat követik ezzel, mint a JOBBIK? A JOBBIK azt hiszi, hogy ha az Európai Únióból kilépés, és a kelethez való csatlakozás gondolatát nemzetinek, a baloldalt pedig hazaárulónak nevezik, akkor az emberek nem látják át, hogy ezzel ugyanazokat a célokat követik, mint a baloldal? Gondolkodjon el ezen Gyurcsány Ferenc és a JOBBIK. Nyilvánvalóan csak a Fidesz képviseli itt az igazi európai álláspontot aki azt mondja, hogy bent kell maradni Európában, de ellent kell állni az Európai Únió bürokratáinak a baloldal szerint Európai, de valójában Európa ellenes, keletiesídő parancsainak.

9 megjegyzés:

  1. Hogy te mekkora szánalmas fideszbérenc vagy!
    'Nem, nem azért mert szidod a Jobbikot, és nem is azért mert elítéled a baloldalt, hanem azért mert azt állítod hogy "csak a Fidesz képviseli itt az igazi európai álláspontot".
    Mennyiben képviseli Mo.-n a fidesz az EU.-t amikor 'mocskoseju'-zik és 'nemleszünkgyarmat'-ozik, miközben nyitott tenyérrel várja az EU-s milliárdokat amit 'gonoszelnyomóbrüsszeltől kap az infrastruktúra fejlesztésére. Majd a pénzt jól zsebrevágja, szétosztogatja 'haveroknak, és ha úgy adódna kedve letérköveztet egy két parkot. <-- És ez a párt beszél 'kizsákmányolóeju'ról, meg hogy 'gonoszbrüsszelibürokraták' akarják megmondani hogy mire költsük el a "pénzünket". Közben meg arra kérik az 'eju'-t hogy "mutasson tiszteletet". "Tiszteletet".. az eszem megáll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. folyt.
      abban egyetértünk hogy a (mai) baloldal liberalizmusa tarthatatlan, és a jobbik kelet- és putyinimádása is felettébb káros. De ettől még a fidesz nem lesz jó. Sokkal hipokritább párt mint a többi, a politikai palettán.
      Folyton nemzetieskednek, meg jobboldali szólamokat hangoztatnak és aki ellentmond nekik azt lekommunistázzák. Miközben ők a legkomcsibb párt mind közül az ÁLLAMOSÍTÁSaival. Hiába próbálnak magyarkodni, a legbaloldalibb(s legkorruptabb) párt mind közül, kétségkívül a fidesz.

      Törlés
  2. ismét egy folytatás.

    Ugye volt szó a cikkben az arabokról és hogy a bal-(szélső)jobboldal mennyire-mennyire pozitív tud lennie velük kapcsolatban. És hogy a fidesz az 'egyetlen', 'az igazi', 'a magyar', 'az etalon' és 'az arany középút'.(gúny)
    Éppen ezért a föntieket kiegészíteném még ezzel a két cikkel, ami két ellentétes világnézetű lapból való.
    https://kuruc.info/r/2/125512/
    http://nepszava.com/2014/03/magyarorszag/orban-az-arab-demokracia-nagy-csodaloja.html
    (látható hogy mekkora gazember ez az orsós)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, igazat adok neked, Fideszbérenc vagyok. Csak egy kérdés ezzel kapcsolatban. Most, ha a Fideszt elfejejtjük. Illetve azt elfelejtjük, hogy a Fidesz van egyedül a középút álláspontján, és szerinted sem jó út sem a keletnek való behódolás, sem a keletiesedő nyugatnak való behodólás. Akkor szerinted mi a jó út, ha nem az, hogy ne hódoljunk be sem a keletnek, sem a keletiesedő nyugatnak. Tudsz valami negyedik utat is talán, ha szabad kérdeznem?

      Törlés
    2. Csakhogy a fidesz álszenteskedő politikája sehova se visz előbbre: egyszer Brüsszelbe megyünk jópofizni, másszor putyin f*szát szopjuk, és Békemeneteket (birkamenet) szervezünk a csudálatos orosz-magyar barátság jegyében. Miközben az EU-tól milliárdokat kapunk és ők arra költik ezt a pénzt hogy a nyugattal háborúzzanak. Ezt a pénzt arra használják hogy teli plakátolják az országot a hülye nyugatellenes "nemleszüngyarmat" meg "Tiszteletet a magyaroknak" mantrával.
      http://propeller.hu/itthon/2918024-igy-kovetel-tiszteletet-magyarorszagnak-kormany
      És még ez a párt képviseli az "aranyközéputat"? (hahaha). Nem! Az ilyeneket álszenteknek és köpönyegforgatóknak hívják!
      Fidesznél még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is komolyabb.

      Törlés
  3. Érdekes nézetek…A bal szerintem nem a technikai civilizációt akarja lerombolni és ilyen értelemben sem látszólag, sem valóságosan nem tart keletre.
    A szocialista politikusok és egyetemi marxisták kedvenc társadalmi csoportja már nem a munkások, hanem az állami járulék vmilyen formájából élők, akiknek járulékait zömében szükségszerűen a munkások fizetik be – és némely (életforma) kisebbségek. A mai baloldali politika nem a kizsákmányolás megszüntetését látja feladatának, hanem sokkal inkább elegendő jövedelem gyűjtését a járulékból élő csoportok támogatására.
    A frankfurtiak hatására változatlanul a burzsoázia a bal fő ellensége, de lerombolását a kapitalista felépítmény és a tudatipar megszállásával gondolja elérni. Ami folytonos a balban, az egalitarizmus, vmint az európai és keresztény kultúra gyűlölete…
    Teljes kifejtést lásd: Molnár Attila Károly: Hová megy a Bal?
    kommentar.info.hu/attachment/0001/410_kommentar0901.pdf

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit értesz keletiesedő Európa alatt?

      Törlés
    2. A mai baloldal, illetve a mai baloldal eszméinek alapját képező Frankfurti iskola szellemisége nagyban kötődik keleti tanokhoz, a New Age filozófiához, Hamvas Béla tanításaihoz, a spinozai panteista filozófiai rendszerhez. (Lásd: Heller Ágnes írásait.) Mivel olyan társadalmat akar létrehozni, ami a keleti társadalmakhoz hasonlóan passzív, nem fejlődik, nincs meg benne a nyugati társadalmak dinamizmusa, ami a nyugati technikai civilizációt létrehozta. Ez nyilvánul meg abban is, ami az általad belinkelt cikkben is olvasható, hogy a passzív rétegeket, a járadékosokat, és a keletről jött bevándorlókat, támogatják, akik nem annyira aktívak a munkaerőpiacon. Tehát a paszivítást támogatják, ami a keleti, és főként az iszlám, továbbá az indiai társadalmak jellemzője, hogy így rombolják le a technikai civilizációt és vele a kapitalizmust. Ennek folytán a mai baloldal térnyerése a politikában Európa keletiesedését is jelenti egyben.

      Törlés
    3. Azt hiszem jobban értelek egy fokkal…viszont feltehetően nem a „passzivitás”, a nem fejlődő társadalom a céljuk, hanem egy olyan illúzió csapdájába estek (a baloldal), miszerint a tudás és technológia átvehető és fenntartható, az azt létrehozó társadalmak és népek tetszés szerint felválthatók más társ.i rendre/népekre. Látszólag ezt mutatja a kínai sikeres (?) modernizáció, vagy az általános vélekedés, hogy a világnak kell a nyugati csúcs-termék, de nem kell a Nyugat, mint rendszer, stb. Ez persze egy nagy tévedés.

      Ugyanakkor nagy paradoxon, hogy pont ez az erő (az összefonódóban lévő liberálisok és szocialisták) gyakorlatilag politikai és stratégiai értelemben uralják Európát. Bal-oldaliak/szocialisták/68-asok/kulturális marxisták/frankfurti iskola – liberális vezérlés alatt - nemcsak nálunk, hanem egész Európában/Nyugaton fokról-fokra felszámolják civilizációnknak dinamizmust biztosító összes tényezőt a vallástól a szabad-versenyig teljessé és véglegessé téve a pénz uralmát és mindazt, ami ezzel jár.

      Ha pedig így áll a helyzet – márpedig így áll – az emberi civilizáció túlélése mégis Kelettől függ szvsz. Vagyis Kelettel nemcsak misztikus alapon kell megbarátkozni előbb-utóbb (ez megy könnyebben), hanem praktikusan is, hacsak nem abban hisz vki, hogy a Nyugat az értékei és attribútumai nélkül is az maradhat, ami…

      Törlés