2011. december 20., kedd

Stornó-ház belső terei (saját videóval) Közkívánatra!!!

Sopron egyik legszebb épülete, a Fő tér egyik ékessége ez a palotaszerű barokk sarokház. A XV. században a Haberleiter család tulajdona volt, akik 1482-83 telén Mátyás királyt is vendégül látták, midőn Bécset ostromolta. A XVIII. században a ház a Festetics család birtokába került, ekkor nyerte el végleges formáját. A Storno család 1872-ben vásárolta meg az épületet, ahol vendégként 1840-ben és 1881-ben Liszt Ferenc adott hangversenyt. A ház jellegzetessége a kétemeletes, gazdag díszítésű, kerek, zárt sarokerkély és a Festetics címerrel díszített toszkán féloszlopokkal közrefogott kosáríves kapu és a remekmívű Pelikános kopogtató. A XV. században a házban Sopron első gyógyszertára, a Fekete Elefánt működött.


A család Svájc Tessin tartományából származik. Idős Storno Ferenc 1821-ben Kismartonban született és Landshutban nevelkedett. Korán megmutatkozott rajztehetsége, ám a szegény kéményseprő család nem tudta taníttatni, így folytatni kényszerült apja mesterségét, de minden szabadidejét rajzolással töltötte. Vándorlásai során 1845-ben telepedett le Sopronban, ahol azonnal munkába állt egy kéményseprő mesternél. Annak halála után az özvegyet feleségül vette, így a vállalkozás megélhetését biztosította. Pártfogói révén, akik felismerték és méltányolták művészi tehetségét, csakhamar a Monarchia egyik legkeresettebb restaurátora lett. Az 1850-es években hónapokat dolgozhatott Bécsben, ahol műemlékek felmérésével, tárgyak tervezésével foglalkozott, többek között Habsburg Lipót főherceg részére. Az 1860-as évektől bekapcsolódott a hazai műemlékfeltáró munkákba.



Nevéhez fűződik többek között a soproni Szt. Mihály templom, valamint a pannonhalmi bencés apátság kriptájának, majd templomának restaurálása. A hetvenes évektől már fiaival - Ferenccel és Kálmánnal – dolgozott együtt, akik a családi hagyománynak megfelelően kitanulták a kéményseprést, majd külföldi akadémiákon a művészi mesterséget is elsajátították. Storno Ferenc több pusztulásra ítélt műértéket mentett meg, mellyel megteremtette a híres Storno-gyűjtemény alapjait. A régiségekkel és a családtagok alkotásaival berendezett enteriőrök képet adnak a XIX. század végének lakáskultúrájáról. A kiállítás darabjait értékes bútorok, fegyverek, porcelán és üvegmunkák képezik, amelyek a második emeleti szobákban tekinthetők meg, ahol 1875-1984-ig a család lakott.

A cikk forrása:

http://www.sopron.hu/Sopron/portal/tourism_show?contentId=1105

A videó itt megtekinthető:

http://www.youtube.com/watch?v=7egtKHicOOk

Aláfestő zene: Guillaume Dufay: Mon chier amy és Ecclesiae militantis


A ráközelítések miatt elnézést kérek, több dologra is ráközelítettem volna, de a youtube csak maximum 10 perces videót enged egyben feltölteni, és ha a lemaradó kis részt egy külön videóban raktam volna fel, az úgy nem lett volna szép.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése