Leszek Kolakowski lengyel katolikus filozófus a filozófia egyik alapkérdését, a valóság végső megismerésének lehetőségét, kutatja ebben a könyvében, amelynek kutatásában a filozófia eddigi története során szinte semmivel nem jutott előbbre. Kutatása középpontjában egyfelől a neoplatonikusok nézetei állnak, akik csak a szellemi szubsztancia létezését ismerik el, pontosabban a személytelen abszolútumnak: az egynek a létezését, amiből emanáció útján jött létre az alacsonyabb rendű anyagi világ.
Másfelől Descartes híres mondata: „Cogito ergo sum”, vagyis a „gondolkodom, tehát vagyok”. Ez a gondolat Descartes azon félelméből fakadt, hogy a világ létezése illuzórikus. Csak ő egymaga létezik, és saját létezését a cogito, vagyis a gondolkodás megléte által bizonyította. Több más filozófus nézeteinek megvizsgálása után arra a következtetésre jut, hogy ha csak a személytelen egy, vagy csak az ego létezik, akkor lényegében ezek is semminek tekinthetőek. Ez a könyv címében szereplő metafizikai horror.
A valóság mibenlétét, és az abszolútum természetét nem ismerhetjük meg, viszont ha a biblia tanításait és a középkori skolasztikus teológusok útmutatásait követjük, akkor rájöhetünk, hogy a bibliai Isten nemcsak jó, hanem maga a jóság forrása is egyben. Szent Ágoston szerint az ember az ősbűn által megrontva csak az Isteni kegyelem által kaphat a jóságból, és válhat valamennyire jóvá. Az ő döntésén múlik, hogy él e az isteni kegyelemmel, vagy sem.
A skolasztikusok fénymisztikája pedig az isteni jóság fénylő természetét hangsúlyozta, amelynek alapvető szerepe volt a teremtésben. Istennek a világ iránti jóindulata mutatkozik meg a teremtésben. Az ember pedig világi munkálkodása által egyre többet adhat hozzá a világban jelen lévő jóhoz, a teremtés művéhez, és ezzel, ha a valóság természetét nem is ismerheti meg, de megszűnik számára a világ illuzórikus volta, és így elkerülheti a metafizikai horrort: a teljes semmibe zuhanást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése