Amerika az új ókor hazája (megoldás: új barokk)

Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című művében a különféle történeti civilizációk vallásait összehasonlítva azt írta, hogy a zsidó vallás az első, ahol Isten tiszta szellemként jelenik meg. A tőlük valamivel keletebbre élő perzsa népek eredeti vallásában a zoroasztriánizmusban a szellemet még a természeti elemek szennyezik be. A zoroasztriánizmus dualista szemléletet vallott, az anyagi és a szellemi világ ellentétét. Ez az ellentét a monoteista vallások esetében, amelyeknél megjelenik a személyes Isten jelenvalósága az ember és az Isten távolságában jelenik meg.


Ez ma is jelen van mind a zsidó vallásban, mind pedig a perzsa területeken megjelent iszlámban. A zsidóknál az ember és az Isten távolsága a túlvilági élet, a halhatatlanság, és a feltámadás teljes tagadásában ölt testet, mert az a megistenülést jelentené számukra. Az iszlámban pedig a predestináció tanában, amely szerint Isten eleve elrendeli, hogy az ember pokolra kerül, vagy üdvözülni fog. Tehát az ember passzivitásra van ítélve az isteni hatalom mindenhatóságával szemben.


A perzsáknál tehát Hegel szerint a szellemet a természeti elemek szennyezték be, mert a zoroasztriánizmus a természeti vallások elemeit vette fel. Ez ma is megmutatkozik a perzsa területen a zoroasztriánizmus után megjelent iszlámban, ahol a túlvilág erősen érzéki, materiális jelleget ölt, hiszen az iszlámban az üdvözülteknek lényegében földi gyönyörökben van részük. A zsidó vallás tisztán szellemi jellege pedig az Európai protestantizmusban folytatódott, ahol erősen kötődik a kapitalisztikus szellemhez. Érdekes, hogy éppen a tiszta szellemi lényeg működik együtt a mechanikus, gépi elven működő kapitalisztikus szellemmel, amelyet materialista társadalmi rendszernek neveznek, és nem az érzéki és materiális iszlám, ami éppen azért tartja távol magát a kapitalizmustól, mert a túlvilág náluk erősen érzéki jelleget ölt, és az evilági lét, mintegy tükörképe a túlvilágnak. Erről részletesen írtam a „Jobbik vs. Fidesz” http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/jobbik-vs_-fidesz.html című cikkemben.


Hegel ezenkívül a görögökről azt írta, hogy ők pedig az érzékiséget alakították szellemivé. Ezt mindenki láthatja a görög szobrokon, amelyek általában meztelen férfiakat és nőket ábrázolnak. Valóban érzékiek ugyan, de mégsem durva módon, hanem mindig érzünk bennük valami légies könnyedséget, amikor csak látjuk őket. Tehát valóban szellemivé alakították az érzékiséget. Mit is kell értenünk a cikk címében szereplő új ókor alatt? Amerika a puritán protestantizmus mekkája, tehát ilyen értelemben a zsidó szellem igazi folytatója, azonban Amerika történelmének előrehaladtával, mintha fordított folyamat menne végbe Amerika szellemiségében, mint ami az ókori görög szellemet fémjelezte. Míg a görögök az érzékiséget és a materialitást alakították szellemivé, addig az amerikaiaknál mintha a tiszta szellemi lényeg materializálódna. Véleményem szerint ez az új ókor.


Miben mutatkozik ez meg? Dessewfy Tibor: Bevezetés a jelenbe: Az információs kor szociológiája című művében a modern kor információs társadalmát Georg Ritzer nyomán McDonald világnak nevezi, mert mindaz jellemző gazdasági folyamataira, ami a McDonald éttermekre. Ezek közül az első a hatékonyság. A modern gyorséttermekben nincs pincér, aki felszolgálja az ételt, egy kellemes beszélgetés közben. Mindenki önkiszolgálást végez, emiatt a gyorsétterem nélkülözi a hagyományos éttermek kellemes hangulatát, viszont hatékony, mert mindenki gyorsan hozzájut az ételhez. Tehát azok járnak gyorséttermekbe, akiket csak a közvetlen haszon érdekel, vagyis az elfogyasztandó étel, és nem a vele járó többi örömforrás.


A második a kalkulálhatóság. Ez elsősorban azt jelenti, hogy olyan dolgokat is számszerűsítünk, vagyis mérünk és mennyiségben fejezünk ki, amelyek esetében erre nem lenne feltétlenül szükség. Ez érhető tetten például az egyes gyorséttermi fogások neveiben, mint: „Big Mac”, ahol a „big” angolul nagyot jelent. Ez a különféle gyorséttermi fogások összehasonlíthatóságának egyfajta illúzióját kelti. Másrészt a kalkulálhatóság a már előbb említett hatékonyságot segíti elő az idősporolás terén.


A harmadik az előreláthatóság, ami szintén a felgyorsult tempóval és az ebből fakadó hatékonysággal függ össze. A modern embernek nincs ideje arra, hogy feltérképezze a különféle világrégiók sajátosságait, ezért a különféle fogyasztási cikkeknek, mint például a „Big Mac”-nek mindenütt egyformának kell lennie, ez a gyorséttermi ételekre ma már éppúgy jellemző, mint a multiplex mozik filmjeire.


A negyedik, vagyis az ellenőrzés is a hatékonyságot segíti elő, ez pedig nem más, mint az emberi munka gépi munkával való helyettesítése, aminek következtében kizárják az emberi munkából fakadó hibalehetőséget. Hajnal István összegyűjtött tanulmányaiból, vagyis a Technika és művelődés című könyvből az derül ki, hogy Hajnal a nyugat történelmét okszerű és szokásszerű korszakokra bontja. Okszerű volt például az ókori római birodalom és a modern kapitalista társadalom. Szokásszerű volt a középkori hűbéri társadalom különösképp a francia hűbériség. Elutasítja Max Weber azon gondolatát, hogy a protestantizmusnak lenne köszönhető a kapitalizmus, vagy legalábbis a gépek által vezérelt ipari társadalom kifejlődése, sőt még csak nem is az üzleti szellemmel megáldott kapitalizmusnak köszönhető a modern gépkorszak kialakulása, hanem a szokásszerű középkori hűbériségből nőtt ki.


Mit is jelent az „okszerű” és a „szokásszerű” megkülönböztetése. Az okszerű egyszerűen azt jelenti, hogy az adott társadalomban gazdaság és a munkavégzés irányítója az érdek. A munkavégzés csak abból a célból történik, hogy profitot termeljünk belőle. Nem önmagáért a kreatív munkavégzésért, az alkotás gyönyöréért. Ilyen volt az ókori római társadalom is ahol Hajnal szerint éppen ezért nem tudtak kifejlődni a modern gépek, és nem azért, mert nem tudták volna őket feltalálni.


Ugyanis a római embert az anyag csak annyira érdekelte, amennyiben értékesíthető késztermék állítható elő belőle, tehát csak a haszon miatt érdekelte. Viszont egyáltalán nem érdekli annak sokoldalú megmunkálása, hiszen nem a munka szeretete hajtja a munkára, hanem a haszon iránti vágy. A rómaiak annyira nem szerették a munkát, hogy azt egy az egyben rabszolgákra bízták, akiknek semmiben nem vették igénybe kreativitását, mert az csak a munka önmagáért való szeretetéből eredhet, továbbá az anyag sokoldalú megmunkálását feltételezi, és egyhangú, mechanikus munkafolyamatokat bíztak rájuk, alaposan részekre bontva a különféle munkafolyamatokat.


Így a római világban szinte minden munkafolyamatnak külön szakmája volt, mint például az építkezéseken volt, aki csak a kövek összeillesztésével foglalkozott, volt, aki csak a vakolással. Ennek következtében a rabszolgák a római világban pontosan ugyanazt a funkciót töltötték be, mint a mai ipari üzemekben a gépek. Egyhangú, mechanikus munkafolyamatokat végeztek el, amelynek célja egyedül az volt, hogy hasznot nyújtó, értékesíthető készterméket állítsanak elő. Tehát az ókori Rómában is volt gépkorszak, csak akkor a mai élettelen gépek helyett embergépek alkották az ipari civilizációt. Azért nem tértek át az állatok, vagy az élettelen gépek dolgoztatására, mert az emberi test sokkal ügyesebb bravúrokra volt képes a munkavégzés terén, mint az állat, és a rövidtávú profitérdekek szempontjából, ami a rómaiak türelmetlenségében is gyökeredzett ez volt az előnyösebb.


Ez egyben azt is jelentette, hogy a római világban a szellemi és a fizikai munka végletesen ketté vált, hiszen a rómaiak éppen azért bízták rabszolgákra a mechanikus fizikai munkát, hogy ők magasabbrendű szellemi foglalatosságaikkal törődhessenek, mint például háborúk, államügyek, irodalom stb. Tehát a társadalom felső rétegében éppen a szellem szárnyalása okozta a társadalom alsó rétegére jellemző végletes materializmust, ahol üzletiességre alapuló mechanikus munkát voltak kénytelenek végezni. A szokásszerű középkori francia hűbériségre viszont, ahol ismeretlen volt a rabszolgaság éppen az volt a jellemző, hogy az akkoriban kialakuló városok élete a falvak életviszonyaihoz igazodott, és az akkori kézművesek céhrendszerében a munkavégzést az önmagáért való örömteli foglalatosságok jelentették.


Tehát ott nem a profitért dolgoztak az emberek, hanem a munkavégzés gyönyöréért, ami magával hozta a különböző munkafolyamatokban, az anyag megmunkálásának különféle módszereiben való elmélyedést. Ez volt Hajnal számára az ideális kor, ahol az önmagáért való örömteli és kreatív foglalatosságokat, alkotómunkát, ami az emberi élet értelme, nem roncsolta szét a szabadverseny, mint a mai liberalizmusban. Ugyanakkor az ember nem is volt kénytelen feláldozni élete értelmét a nemzet, vagy a munkaközösség érdekeiért, mint a fasizmusban, vagy a kommunizmusban. Hajnal szerint azonban éppen ez volt az előzménye a gépkorszak kialakulásának. Anélkül az évszázadokon keresztül folyó, önmagáért való, fizikai munkával egybekötött szellemi munka nélkül, amit a középkori kézművesek végeztek, a különféle munkamódszerek kidolgozásában, és az anyag megmunkálásában, soha nem alakulhattak volna ki a modern gépek. Tehát nem a kapitalista üzletiesség, hanem éppen az érdek nélküli munkavégzés felelős a kapitalizmus kialakulásáért.


A modern kapitalista gépkorszak viszont éppen a középkori hűbéri rendszer szokásszerűségét nem örökölte át magába. A középkori hűbéri rendszerből kinövő gépek tulajdonképpen az ember helyett termelnek. Általában úgy működnek, hogy beléjük pakoljuk a nyersanyagot, megnyomunk néhány gombot, és a másik oldalon kijön a késztermék. Így a modern munkás éppolyan lélektelen és mechanikus munkát végez, mint az ókori római rabszolga. Semmilyen formában nem veszi igénybe a modern kapitalista üzem a munkás kreativitását, és a kapitalista társadalom keretében nem is fogja, hiszen éppen az az érdeke, hogy minél olcsóbban legyártható készterméket állítson elő. Szellemi munkát korunkban csak a mérnök végez, tehát a fizikai és a szellemi munka éppúgy kettévált korunk kapitalista társadalmában, mint az ókori Rómában.


Hajnal szerint lehetetlen száműzni a gépet korunk iparából, és visszatérni a régi kézműves korhoz, viszont érdemes lenne a mai gépkorszak, és a régi kézműves kor előnyeit összekötni. Tehát a cél az, hogy a gépet tartsuk meg, de a gép ne a modern munkás helyett termeljen, hanem a gép csak elősegítője legyen annak, hogy a munkás kibontakoztathassa kreativitását, tehát a szellemi és fizikai munkát újra össze kellene kötni. Ennek megvalósításához érdemes lenne igénybe venni a munkások tapasztalatát, tehát megkérdezni erről a munkásokat, az üzemet kísérletező műhellyé kell alakítani, ahol a gépet beillesztjük a modern társadalomba, vagyis nem mechanikus, készterméket előállító készülékként kezeljük többé, hanem a munkás kezének meghosszabításaként, a dolgozó kreativitásának kibontakoztatójaként.


A középkori szokásszerűségnek van még egy következménye is. Mivel a francia hűbériség az előbb felvázolt szokásszerűség miatt nem érdekközösség volt, hiszen a földesúr lényegében a paraszti és a városi gazdaság védője, felügyelője és adminisztrátora volt. Azt felügyelte, hogy a paraszt és a kézműves zavartalanul űzhesse önmagáért való örömteli foglalatosságit, és a szokásszerűség miatt a hűbérbirtok egyre bonyolultabban összefonódó gazdasági közösséggé vált. Szükség lett külön adminisztratív hivatalnokokra. Ezt a munkát a papság végezte, aki francia földön teljes egészében belenőtt a hűbérbirtok intézményébe, éppen a szokásszerűség miatt. A hivatalnoki munka természetesen az íráskészség elsajátításával járt együtt. Ebből a hivatalnokrétegből nőtt ki később az európai értelmiség, és ezért születtek meg az első európai egyetemek Franciaországban. Azonban a hűbérbirtokokból kinövő hivatalnokréteg később teljesen átvette a hűbérúr funkcióját, vagyis a birtok adminisztrációját és védelmét, és így a földesúr funkciótlanná vált.


Ez volt az oka a későbbi francia osztályellentéteknek, és a francia forradalomnak. Tehát a francia paraszt nem azért lázadt a földesúr ellen, mert az kizsákmányolta, hiszen a kizsákmányolás valamennyire minden hierarchikus társadalomban jelen van, az államkapitalista, vagyis szocialista társadalmakban is, hanem mert funkciótlanná, feleslegessé vált. Tehát maga a szokásszerűség volt az oka a hűbéri rendszer hanyatlásának. Hajnal István írásaiból kiderül, hogy szerinte a feudalizmussal, vagy a hűbéri rendszerrel nem feltétlenül jár együtt a szokásszerűség, hiszen a német hűbériség már kevésbé volt szokásszerű, az orosz feudalizmus pedig teljes egészében érdekalapú volt.


Hajnal gondolataihoz annyit tennék hozzá, hogy a munkás kreativitását a műszaki tervezésben ma már nem lehet igénybe venni, mert ahhoz ma már nem elegendő egy szakmunkás tudása, és ha mégis igénybe akarnánk venni, akkor mindenkinek mérnöknek kellene lennie. Ez pedig lehetetlen. Viszont a modern termékek művészi kivitelezésében minden munkás kreativitását igénybe lehetne venni, aminek következtében megszűnne a tömegtermelés. Ennyiben hasznavehető Hajnal elemzése. A másik gondolatom az, hogy még ha igaza is van sok mindenben Hajnalnak, én nem vetném el teljes egészében a protestantizmus szerepét a kapitalizmus kialakulásában, nem baj, ha bizonyos jelenségek kialakulásában több tényezőt is figyelembe veszünk.


Ha összevettjük Hajnal elemzését, az ókori római kapitalizmusról, a Dessewfy által leírtakkal a modern gyorséttermekkel kapcsolatban, akkor láthatjuk, hogy mindkettőnél egyedül a hatékonyság a fontos, a tiszta haszonra törekvés kizárva minden mellékes örömforrást. Ennek következtében a gyorséttermi szellemiségre egyfajta puritán hedonizmus a jellemző. Puritán azért, mert kizár minden az étkezéssel együtt járó örömforrást, ami a hagyományos éttermekre jellemző, mint például az éttermek hangulatát, hedonista pedig azért, mert egyfajta mértéktelen fogyasztást idéz elő.


Tehát a puritán protestáns szellem, ami a zsidó szellem folytatója, és ami elutasítja az evilági élvezeteket hedonistává vált, az ókori világ érzékiségét vette fel, vagyis a tiszta szellemi lényeg érzékivé vált. Scitovsky Tibor: Az örömtelen gazdaság című könyvében részletesen elemzi az amerikai puritanizmus hatását a fogyasztási szokásokra. Leírja, hogy az Amerikaiak ősei, vagyis a puritánok, mindent az ördög művének tekintettek, ami örömöt okoz, az pedig a komfort által dominált fogyasztás felé terelte az amerikaiakat.


Scitovsky megkülönbözteti a komfort által dominált fogyasztást a stimuláció által dominált fogyasztástól. A komfort által dominált fogyasztást általában a kényelem és a biztonság iránti igény motiválja. Ilyennek tekinthető az élvezeti cikkek fogyasztása, vagy a lakberendezési cikkek vásárlása. A stimuláció által dominált fogyasztást, pedig az újdonságkeresés, az unaloműzés, illetve a veszélyes helyzetek keresése jellemzi. Ehhez a fogyasztási formához tartozik például a kirándulás, a művészeti, zenei, irodalmi és tudományos művek olvasása stb.


Mivel a protestáns puritanizmus elutasította az örömszerzést, viszont pártolta a minél szorgalmasabb munkavégzést, és a szorgalmas munkavégzésből származó anyagi gyarapodást, az amerikai embert spórolásra ösztönözte, és így az amerikaiak ferde szemmel néznek minden olyan fogyasztási tevékenységre, ami a tiszta örömszerzést szolgálja, és nem a szükségletek kielégítését. Az amerikai oktatási rendszer is ezt a szellemet tükrözi, mert csak a termeléshez szükséges ismereteket oktatják, de nem oktatnak olyan ismereteket, amelyek a stimuláció orientált fogyasztáshoz szükségesek. Például egy zenei mű, vagy egy irodalmi mű megértéséhez és élvezéséhez. Ezért az átlag amerikai felnőtt korában már nem is képes a stimuláció orientált fogyasztásra, viszont a stimuláció igénye nem veszett ki belőle, ezért a stimuláció olyan lehetőségei után néz, amelyek nem igényelnek nagy szellemi erőfeszítést. Viszont ezek a stimulációs források kevés örömmel is járnak.


Ilyen a televízió nézés, a vásárlás, illetve az autózás. Az amerikai televíziós csatornák által szolgáltatott műsorok rendszerint egyformák, ezért egy idő után unalmassá válnak. A modern szupermarketekben az ember egy idő után nem tud újabb dolgot felfedezni, ezért az is unalmassá válik, továbbá, ha az ember az autójával mindig ugyanazokon a helyeken utazik keresztül, a táj egy idő után szintén unalmassá válik. Viszont mivel az amerikai nem talál más stimulációs forrást, nem tehet mást, mint hogy a meglévő stimulációs források, mint a televízió nézés, az autózás és a vásárlás mértéktelen habzsolásába kezd, tehát olyan örömöket hajszol, amelyek sohasem elégíthetik ki.


Így van ez az evéssel is. Az amerikai ételek végletesen egyformák és igénytelenek. Nincs bennük változatosság. Ez is a puritán szellemiség következménye. Az amerikai ember viszont ebben is a stimulációt keresi, ezért mértéktelenül kezdi habzsolni az amerikai ételeket, valószínűleg ezért van annyi elhízott ember Amerikában. Tehát a protestáns puritán szellemiség, amely a zsidó tiszta szellemi lényeg folytatója, és amely elutasítja az örömszerzést, végül a mértéktelen érzéki hedonizmus forrásává vált, vagyis a tiszta szellemi lényeg érzékivé vált, materializálódott. Érdekes, hogy Eric Voegelin a sokak szerint hegeliánus filozófus is a görög filozófusokra hivatkozva dicsőítette az amerikai társadalmi berendezkedést sajátos történelemfilozófiájában, amiről részletesen írtam az "Eric Voegelin politikai filozófiája az új középkorral kapcsolatban" http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/eric-voegelin-politikai-filozofiaja-az-uj-kozepkorral-kapcsolatban.html című cikkemben.

Az Amerikából származó modern információs technológia elterjedésével párhuzamosan egyre inkább terjed a távoktatás, sőt a csillagászat területén már a távkutatás is kezd terjedni, amikor különféle csillagászati obszervatóriumok gépeit hálózatban összekötik, és így aki ért a csillagászat matematikai és fizikai részéhez, az a gép előtt ülve egyszerre tudja elemezni a világ összes obszervatóriumának csillagászati adatait. Ez visszatérést jelent az ókor kutatási módszereihez, amikor a tudósok még nem kutatóintézetekben, illetve laboratóriumokban kutattak, hanem a világtól elvonultan egyedül elmélkedve.

A tiszta szellemi lényeg materializálódásának legfőbb megjelenítője az amerikai egyházak közül a mormon egyház, amely az egyetlen amerikai protestáns szekta ahol a túlvilági élet materiális jelleget ölt. A mormon tanítások szerint a szellem nem más, mint a földinél finomabb szerkezetű anyag. Sokan emiatt az iszlámhoz, illetve az ókori pogány vallásokhoz hasonlítják a mormonizmust. Erről részletesen írtam „A mormonizmus és az iszlám teológiai szempontból” http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/a-mormonizmus-es-az-iszlam-teologiai-szempontbol.html című cikkemben. Érdekes összefüggésekre lelhetünk, ha közelebbről szemügyre vesszük a mormonizmus kapcsolatát az ókori világgal.


Norbert Elias: A civilizáció folyamata című könyvében azt mutatja be, hogy hogyan alakult ki a nyugati társadalomban az a modern szokásrendszer, amit ma kulturált viselkedésnek, vagy más szóval civilizált viselkedéskultúrának hívunk, mint például, hogy társaságban zsebkendőbe fújom az orromat, vagy említhetnénk az étkezési illemszabályokat is.


Sokan ezt a higiénia szükségletével magyarázzák. Mások a keresztény vallásosságra hivatkoznak. A higiéniával kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért csak a modern korban vált prioritássá, mikor minden korban ugyanilyen igény lehetne rá. A keresztény vallásossággal kapcsolatban pedig azt az ellenérvet hozhatjuk fel, hogy Európa legvallásosabb időszakában, vagyis a középkorban Európa területén egyáltalán nem volt jelen a mai civilizált viselkedéskultúra.


Az emberek lakásaikban tömegesen, összezsúfolva, egymás mellett aludtak, a családok ugyanabból a tálból, és puszta kézzel ettek. Tehát nem használtak kést és villát. A középkori köztereken gyakori volt a mezítelen emberek látványa, és még sorolhatnánk a példákat. Tehát önmagában a keresztény vallás sem civilizál.


Az igazi magyarázat Elias szerint az, hogy az újkor beköszöntével, az emberek nagyobb függőségbe kerültek egymástól, mint a régi korokban, és ez olyan viselkedési kényszereket alakított ki bennük, ami a civilizált viselkedéskultúra irányába terelte a nyugati civilizációt. Ennek a történelmi háttere az újkor kezdeteihez nyúlik vissza. A középkorban a hűbéri rendszer idején pénz még nem volt, a király földet adott hűbéreseinek, vagyis nemeseinek és lovagjainak a katonai szolgálatokért.


Ez csak kismértékű függést jelentett a hűbéresek szempontjából a királytól, csak hadi veszély esetén egyesítette a birodalmat, hogy meg tudják vívni a háborút. Béke idején mindig megindultak a királytól való függetlenedési törekvések a birodalomban. A Német-Római Császárság a középkor idején szét is bomlott kisebb tartományokra. Azonban mikor az újkor elején elindult a gazdasági fejlődés.


A földműves naturálgazdálkodás mellett elkezdődött az iparosodás, a kereskedelem kiépülése, megjelent az új társadalmi réteg, vagyis a polgárság, a gazdaság differenciáltabb működésének következtében szükség lett egy értékmérő eszközre: a pénzre. A pénz megjelenése pedig kivette a hatalmat a nemesi és lovagi rendek kezéből, és a királyt ruházta fel minél nagyobb hatalommal.


Ugyanis már nem volt szükség arra, hogy a király földet adjon a nemeseknek és lovagoknak hadi szolgálataikért, hanem saját zsoldoshadsereget tarthatott fenn, hiszen rendelkezésére állt az új fizetőeszköz, vagyis a pénz, amivel meg tudta fizetni őket. Így a nemesség, és a lovagság elvesztette régi funkcióját, a pénzgazdálkodás megjelenésének következtében földjéből is nehezen tudott megélni. Új funkciója csakis az lehetett, hogy a király udvarában ellensúlyozza a feltörekvő polgári réteg hatalmát.


Így a nemesi rendek a király udvarába kerültek, ahol immár nem a király függött nemeseitől, hanem a nemesek, és az újonnan feltörekvő polgári réteg függött a királytól. A királyi udvarban a nemesség és a polgárság egyetlen érvényesülési lehetősége az volt, hogy elnyerje a király kegyeit, ehhez pedig csak egy út vezetett: az udvari etikett illemszabályainak betartása.


Ezek az illemszabályok az emberek egymástól való függősége által kialakított viselkedési kényszerek folytán lassan belsővé váltak, először csak a királyi udvarokban, majd később a kapitalizálódás előrehaladtával, a munkásság is hasonló függőségbe került munkaadóitól, és így az egész társadalomban elterjedtek ezek a viselkedési kényszerek.


Feltehetnénk a kérdést, hogy az ókorban miért nem történt meg ugyanilyen civilizációs folyamat, hiszen kapitalizálódás, pénzgazdálkodásra való áttérés abban a korban is volt. A válasz a rabszolgaság intézményében rejlik. Mivel az antik római világban az ipari és a mezőgazdasági munkát rabszolgák végezték, nem alakult ki olyan polgári réteg, mint az újkorban, amely a nemesi és a lovagi rétegekkel rivalizált volna.


Így a társadalom az iparosodás, és a pénzgazdálkodás megjelenése után is megőrizte a munka helyett a katonai szellemre épülő arisztokratikus jellegét, emberek nem kerültek függőségbe egymástól. A középkori Európában viszont már nem létezett rabszolgaság, ezért Európa a civilizálódás irányába fejlődött.


Aldous Huxley: Szép új világ című könyvében sajátos antiutópiáját vázolja fel. Az emberek a Huxley által felvázolt társadalomban kasztokba rendeződve élnek. A régi családi életet elutasítják. A családi élet legalább olyan bűnnek és tabutémának számít ebben a társadalomban, mint manapság a homoszexualitás. Nem házasodhatnak, és hagyományos úton nem vállalhatnak gyermeket. Az embereket különféle embergyárakban iparszerűen, mesterséges megtermékenyítéssel állítják elő, és kondicionálják a későbbi kasztjuknak megfelelő életre.


A régi világ kulturális teljesítményeit is elzárják az emberek elől. Nem olvashatnak régi irodalmat, nem hallgathatnak régi zenét. A kasztjuknak megfelelő munkájuk mellett csak a szórakozásnak élnek. Külön számukra előállított drogot szednek, állandó szexuális életet élnek, mindig mással.


Egy a könyvben olvasható beszélgetésből kiderül, hogy az emberek kasztokba rendezésére azért volt szükség, hogy mindenki olyan munkát végezzen, ami neki való, és ne legyenek emiatt konfliktusok a társadalomban abból, hogy az egyes emberek nem nekik való munkát végeznek, így biztosítva a társadalom egyensúlyát.


Ha jobban megnézzük a két könyvet, akkor láthatjuk, hogy Elias könyve szerint az ókori rabszolgatartó társadalom bukása miatt épült fel a civilizált viselkedéskultúrára épülő modern társadalom, amelynek civilizált viselkedéskultúrája belsővé vált kényszereken alapul. Huxley utópiájában pedig a civilizált viselkedéskultúra egy új formájának, vagyis a családi élet elutasításának talaján épül fel egy az ókori rabszolgatartó társadalomhoz hasonlóan kasztszerűen felépülő új társadalom.


Az ókorban a rómaiak azért tartottak rabszolgákat, hogy megszabaduljanak az ipari és a mezőgazdasági munka kínjaitól, és szellemük szabadon szárnyalhasson, a magasabb rendű háborús és irodalmi foglalkozásokban. Huxley utópiájában pedig azért rendezik kasztokba az embereket, hogy mindenki képességeinek megfelelő munka mellett élhesse fogyasztói életmódját. Huxley utópiája lenne tehát az új ókor? A kérdés, hogy fejlődhet e a modern civilizált viselkedéskultúrára épülő kapitalista társadalom az új ókor irányába?


Lehet, hogy már oda is fejlődött. A Virtus.hu-n egy Gaál Péter nevű felhasználó a modern hierarchikusan felépülő MLM hálózatokat a mormonoktól származtatja, és az Aldous Huxley utópiájában olvasható kasztrendszerre épülő társadalomhoz hasonlítja. „A multi-level marketing a minden porcikájában és percében fogyasztásra stimulált ember világa, esszenciálisan maga a szép új világ, amit nekünk szánnak.
Huxley se képzelhetné el különbül.” A mormonizmus amerikai vallás, és az MLM rendszer is amerikai eredetű. Lehet, hogy Amerika testesíti meg az új ókort? Érdekes, hogy a mormonizmust sokan az ókori pogány vallásokhoz hasonlítják.


Mihez kezdhetünk Amerikával, ha át akarjuk spiritualizálni az ott létező sivár fogyasztói társadalmat? Lehet, hogy talán éppen az Amerikában kibontakozó új ókor adja meg erre a választ? Az egyik legismertebb amerikai kultuszfilmben: a 2001 Űrodüsszeiában, amely azon kevés amerikai filmek egyike, amely valamiféle minőséget képvisel. A film utolsó jelenetsora egy modern berendezési elemekkel kevert francia barokk szobában játszódik, amiről sokan próbálták már megfejteni, hogy mit is jelent valójában. A barokkról „Válaszok korunk fő metafizikai problémáira” http://ujkozepkor.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=105432 című cikkemben részletesen leírtam, hogy az ókori római világhoz az új korban ez a művészeti stílus állt a legközelebb. A barokk nem más, mint új róma. A régi római világ keresztény megfelelője.


Sokat írtam már az új középkorról, a keresztény újjászületésről, ami véleményem szerint Európa egyedüli jövője lehet. Ezeket a gondolataimat most nem írom le ide újra, de ha Európának az új középkor felel meg leginkább, mint a keresztény újjászületés legalkalmasabb formája, akkor Amerikának az talán új barokk. Lehet, hogy ezt a jövőt érezte meg Stanley Kubrick a 2001 Űrodüsszeia rendezője, mint Amerika jövőjét. Talán ez a film utolsó képsorainak igazi jelentése.

Elias, Norbert: A civilizáció folyamata Gondolat Kiadó, 2004.


Huxley, Aldous: Szép új világ Cartaphilus Könyvkiadó, 2008.


Wikipédia: A mormonizmus kritikája http://hu.wikipedia.org/wiki/A_mormonizmus_kritik%C3%A1ja


Gaál Péter: A multi-level-marketing 2. http://noi.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=106733


Gaál Péter: A multi-level-marketing 1. (a mormonok) http://noi.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=106732


Hegel, G. W. F.: Előadások a világtörténet filozófiájáról Akadémiai Kiadó, 1979


Scitovsky Tibor: Az örömtelen gazdaság. Gazdaságlélektani alapvetések, Budapest, 1990.


Dessewffy Tibor: Bevezetés a jelenbe: Az Információs Kor szociológiája, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004.


Bernhard Lang - Colleen Mcdannell: A menny története, XÉNI ART, 2001.


Wikipédia: Mormonism and Islam http://en.wikipedia.org/wiki/Mormonism_and_Islam


Hajnal István: Technika, művelődés (tanulmányok) História, 1993

Kornis Gyula: Tudomány és társadalom. A tudomány szociológiája I-II. kötet, Budapest, 1944.

G. Fodor Gábor: Kérdéstilalom - Eric Voegelin politikai fiozófiája, L'Harmattan Kiadó, 2005.

Kornis Gyula: Tudomány és társadalom II. – tudomány az antik görög világban

Kornis Gyula szerint az antik görög tudományos gondolkodás az első a világtörténelemben, amely feltalálta a tudományos kutatás és felfedezés önmagáért való szeretetét. A görög világ megjelenése előtt a keleti birodalmakban a tudomány a valláshoz és a gyakorlati élet szükségleteinek kielégítéséhez kapcsolódott. A tudományt csak papok művelhették. A mágikus gondolkodás kiegészítése volt, mint például a csillagászat tudománya, amely az asztrológiát, a csillagjóslást egészítette ki.


A görögöknél viszont a tudományt bárki művelhette, és a kutatás-felfedezés önmagáért való öröméért végezték. A görög tudomány a mai laboratóriumokban és tudományos társaságokban végzett tudományos kutatással ellentétben az elvonult elmélkedés tárgya volt. A földműves és kézműves foglalkozásokat kerülő, elvonultan élő filozófusok és tudósok művelték. A görögök a tudomány művelése mellett nagyra tartották az állami életet, ahol a görög polgárok az állam ügyeiben keltek vitára egymással.


A tudományos élet elvonultságát, és az államélet aktivitását később a filozófia területén ötvözte a görög tudomány. Platon az ideális államról írt utópiát, ahol az állam a polgárok erkölcsi nemesítésének színhelye. Élére pedig a filozófusokat emelte volna, hogy az államot az ész és a tudomány kormányozza. Ezen az úton jutott el később a kultúrállam koncepciójához.

Kornis Gyula: Tudomány és társadalom I. – kapitalizmus és tudomány

A kapitalista gondolkodás nem a dolgok puszta birtoklására, hanem határtalan profitra irányuló akaraton alapul: hasonlóképpen a modern tudomány sem az igazságok statikus tulajdonlására törekszik, hanem elsősorban a módszerekre, amelyekből, ha egyszer léteznek, határtalan módon mindig új és új anyagi tudás ébred. Ezért keresi Scheler szerint minden újkori vezető gondolkodó először a módszert: Bacon, Galilei, Descartes, Spinoza, Leibniz Kant. Ha a módszerek, mint egyénfeletti logikai gépek már léteznek, akkor ezeket nagyobb tömegek utánzás útján használhatják.


A módszerek elszakadnak kitalálójuk lelkétől, egyénfölötti közkincsé szilárdulnak, mintegy kapitalizálódnak, bennük az tudásfajtáknak szerzésakarata megtárgyiasul és halmozódik. A tudás szellemi termékeit éppúgy termeli a tudomány, mint ahogy az anyagi javakat a kapitalista gazdasági élet. Az gazdaság anyagi javai és a tudomány szellemi javai aztán egymással konvergálnak, dinamikus jelentés összefüggésbe lépnek: a tudománnyal együtt halad a gazdasági-technikai kapitalizmus.


A tudományt a kapitalizmussal a technikai tudás kapcsolja egybe. Mindkettőben a termelés a javak határtalan szerzésére irányul: a tudományban ezek a javak az ismeretek, a gazdaság világában az áruk, termékek. Az elért fokot a verseny szellemében mindkettő becsvágya állandóan túl akarja haladni. A verseny szelleme sajátszerűen kerül előtérbe a tudományban: a középkori tudós az új gondolatokat is úgy akarja feltűntetni, mint amelyeket már réges-régen fölfedeztek és kipróbáltak, ezzel ellentétben az újkori tudós: a régi gondolatokat is újként, eredetiként szereti feltűntetni.


A modern emberben erős kutató becsvágy van jelen, amelyet a középkori tudósok nem annyira ismertek, mert akkor tartottak valamit valóban igaznak, ha tekintélyre hivatkozhattak s ennek tulajdoníthatták a maguk gondolatát is, arra gondolva, hogy így mintegy a tekintéllyel tudják fémjelezni. A tudományok tárgyi módszereinek, amelyek gazdagon felszerelt műhelyeket követelnek, elengedhetetlen velejárója a modern tudomány módszeres eszközeinek közintézménybe foglalása.


Valamikor a középkori tudósok a maguk eszközeivel magánműhelyeikben kutattak: XIX. század óta a modern tudósok az állam vagy egyéb közösségek által fenntartott obszervatóriumokban, laboratóriumokban, gyűjteményekben, könyvtárakban, múzeumokban, levéltárakban kutatnak másokkal egyetemben, úgy ahogy a fizikai munkások a kapitalista vállalat gépei mellett munkálkodnak az üzem épületében, együttműködve a többi munkással.


A vállalatok is létrehoznak laboratóriumot. Tudomány nagyüzemmé változott át: célja a munkateljesítmény minél nagyobb fokozása. „amint a kapitalizmus racionalizált, eltudományosított gazdálkodás, akképp a tudomány szellemi kapitalizmus.
A kapitalista gazdálkodást egyező vonások különböztetik meg a kapitalizmus előtti gazdálkodástól, mint amilyenek a tudományos gondolkodást a tudományt megelőző, naiv gondolkodástól.


Ez a párhuzamos fejlődés a gazdaság, illetőleg a tudomány alanyai szempontjából a következő: I. A kapitalizmust megelőző gazdálkodás személyes. A földmíves, a kézműves, a kiskereskedő személyes szükséglete, életének fenntartása céljából gazdálkodik, egyúttal a tőle személyesen ismert vásárlók szükségletének kielégítése céljából. A kapitalisztikus gazdálkodás ezzel ellentétben ezt jóval felülmúlva olyan haszonra dolgozik, amelynek célja ezentúl már nem az életének fenntartásra irányul, sem magáéra az alanyéra, sem a vásárlókéra. Most már nem csupán a szükségletet akarják kielégíteni, hanem egyben fel is akarják kelteni a szükségletet.


A kapitalista már nem csak személyesen ismert ügyfelek számára végzi a gazdálkodást, hanem a személyfölötti és személytelen vásárló réteg számára is. A gazdálkodás már nem eszköz, hanem cél: a kapitalista gazdaságot végez magáért a gazdaságért. Az üzem lényegében kollektív jelleget vesz magára, gyakran anonym csoportokban, közösségekben megy végbe, amelyek az egyéneket, mint önállóságnélküli tagokat lajstromozzák. Hasonló fejlődés látható az ismeretszerző gondolkodás területén is. A tudományelőtti tudás személyesnek tekinthető.


Amit ekkor az ember tud, az életnek fenntartását szolgálja, ez személyes értékkel bír. Ha másokkal megosztja tudását, ez csak a másokban élő személyes érdek alapján megy végbe. Ellenben a tudományos megismerés nem pusztán a tudás birtokba vétele, hanem megszerzésére való törekvés, azaz kutatómunka is. A kutatást pedig már nem csupán személyes érdek hívja életre, hanem személyfölötti vagy személytelen érdek is. A kutató nem a maga érdekei veszi figyelembe, hanem a személytelen tudományt. A tudományt egyedül önmagáért kutatja és műveli.


A tudományos üzem gyakran kollektív: társaságok, akadémiák, intézetek, iskolák a keretei, amelyekből az egyes kutató csak, mint exponens lép elő, akinek a többiek, mint nem önálló tagok rendelődnek alá. A gazdálkodás és a tudományos gondolkodás eljárásmódjainak, mint eszköznek fejlődése nézve is hasonlóságot állapít meg Müller-Freienfels. I. A kapitalizmus előtti gondolkodás módja a hagyománytól függ. Organikus erőket használ, vagyis olyan szerszámokat, amelyeket lényegükben organikusan vesz használatba (emberi, állati munkát).


Ésszerű tervezés nem gyakori, az ember esetről esetre gazdálkodik. A kapitalisztikus gazdálkodás eljárása ezzel ellentétben a hagyományokon kívül új eljárások, új módszerek kidolgozására törekszik. Lehetőleg mechanikus erőket alkalmaz, gépekkel dolgozik, amelyeket anorganikus erők hajtanak. Jellemző jegye a racionális tervezés, a számítás és kiszámítás, amelyet módszeresen, rendszeresen és kritikai értelemben alkalmaz. A kapitalista gazdálkodás előfeltétele a nagyon bonyolult hitelrendszer, amelynek fundáltságát az egyes ember nem mindig őrizheti ellen.


A tudomány előtti tudás alapja a hagyomány és ennek keretei között mozog. Organikus eszközök: szem, fül s egyéb érzékek hívják életre. Ésszerű tervezés nem gyakori, az ember esetről esetre gondolkodik. A tudományos gondolkodás ellenben, bár figyelembe veszi a hagyományt, mégis lehetőleg túl akar haladni rajta. Mechanikus eszközöket, bonyolult apparátusokat alkalmaz az ismeretszerzésben. Jellemző jegye a tudományos kutatásnak a racionális tervezés, az eredménynek előre kiszámítása, a módszeres, rendszeres és kritikai értelemben vett gondolkodásmód. Itt is előfeltétel az igen bonyolult szellemi hitelrendszer, amelynek fundáltságát az egyes kutató nem mindig őrizheti meg.


Mind a gazdálkodást, mind pedig a tudomány tárgyait figyelembe véve is szerkeszthető Müller-Freienfels szerint bizonyos párhuzamosság. I. A kapitalizmust megelőző gazdálkodás tárgyai lényegükben konkrét dolgok. Föld- és kézművesek, kiskereskedők konkrétumokkal gazdálkodnak s a pénz valójában, mint konkrét érme jő náluk számításba. A qualitatív értékelés a túlnyomó a qvantitatívval ellentétben, mert a gazdasági élet köre szűk. A kapitalisztikus gazdálkodás tárgyai ezzel ellentétben a konkrétumokon kívül absztrakciók is.


A vállalkozó sokszor nem is láthatja az árut, amellyel gazdálkodik. Pénzértékben gondolkodik, amelyeket azonban nem gyakran fizet ki készpénzben, hanem csak elvont számfogalmakban. A qualitást visszaszorítja a quantitás. „A gyári áruk tömegtermékek, a tömegtermelés elvileg határtalan.” Viszont a határtalanba való előretörés másfelől az egyesnek szigorú specializációját követeli meg. A kapitalisztikus gazdálkodásnak, mint egésznek totalitás-igényével ellentétben áll az egyes vállalkozó szigorú specializációja.


A tudományelőtti tudás tárgyai lényegükben konkrét tárgyak: a környezet dolgai és emberei. Az absztrakció nem hiányzik ugyan teljesen, azonban mindig konkrét körön belül mozog. Az ismereteket inkább qualitativ, mint quantitativ formában értékeli. Nem törekszik a tudás, az ismeret tömegszerűségére, mert az érdeklődés szűk körben mozog. „Viszont a tudományos gondolkodás tárgyai nem egyes konkrét dolgok, hanem fogalmak, nemek-fajok, törvények, tehát absztraktumok.”


A tudós sokszor csak íróasztalnál dolgozik, anélkül, hogy tárgyaival valódi érintkezésben lenne. Absztraktcióban gondolkodik, amelyeknek a gyakorlatba való átvitelét nem gyakran viszi maga végbe. A mennyiség háttérbe szorul a minőséggel szemben. Ez a törekvés az egyes kutatónak erős specializálása útján hívható életre. „A tudomány tehát a tudás kapitalizálódása, az ismereteknek végtelenbe törő szerzése, anélkül, hogy az egyes kutató az ismeretek életértékét mindig maga is igénybe vehetné.” Amint a kapitalista gazdálkodás végül is öncéllá lényegül át, hasonlókép a tudomány megismerő törekvése is.

Helen J. Alford O. P. Michael J. Naughton: Menedzsment, ha számít a hit (könyvismertető)

A könyvben a szerzők az üzleti életet és a vállalatvezetést próbálják összeegyeztetni a keresztény hittel. A spiritualitás és az üzlet összebékítésére eddig is voltak már kezdeményezések, de ezek általában a New Age mozgalmakhoz kötődnek, és nem mennek túl a kapitalizmus hagyományosan profitmaximalizáló logikáján.


Az üzleti életet általában keresztényellenes területnek tekintik, és való igaz, hogy korunkban főképp a szekularizált piaci világ irányítása alatt áll, ami nem igen szimpatizál a keresztény értékekkel. Az első kérdés, amit a könyv feltesz, hogy hogyan küzdjön egy keresztény meggyőződésű egyén az üzleti világban, amely általában szekularizált, tehát vallástalan, a keresztény értékek terjesztéséért.


Ezzel kapcsolatban három modell létezik, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai, és mindegyiket egyaránt alkalmazni kell. Első a természetjogi megközelítés, amely azt feltételezi, hogy ha a cég, ahol dolgozom nem is vallásos, vagy egyenesen keresztényellenes elveket is vall, azt mindenkinek tudnia kell, hogy mi a jó és mi a rossz.


Ebből következően a keresztény menedzsernek egy nem keresztény, illetve plurális környezetben úgy kell megfogalmazni erkölcsi alapelveit, hogy az mindenki számára elfogadható legyen függetlenül vallásos hovatartozásától. Ez a modell több veszéllyel is fenyeget, mivel a keresztény menedzser által hirdetett keresztény erkölcsi irányelvek egy idő után üres szólammá válhatnak, ha a keresztény menedzser állandóan leplezni kénytelen keresztény meggyőződését, mivel elvesztheti kapcsolatát a keresztény hagyománnyal, és így eltűnik belőle a meggyőző erő.


Ezen kívül az a veszély is fenn áll a természetjogi megközelítéssel kapcsolatban, hogy a keresztény menedzser által hangoztatott erkölcsi alapelvek egyszerűen a vállalati profitmaximalizálás eszközévé vállnak a vállalaton belül. Hiszen az erkölcsös élet gyakorlásában olyan alapgondolat is irányíthatja a vállalatot, hogy ha jó állampolgár vagyok, több pénzt kereshetek. A második lehetőség a vallásosság nyíltan felvállalt modellje. Vannak olyan cégek, amelyek nyíltan felvállalják keresztény hitüket.


Az utolsó megközelítés a prófétai modell, amit zsidó gyökereitől örökölt a kereszténység. Az ószövetségben a próféták voltak azok, akik a szegényeket és a megalázottakat vigasztalták, a gazdagokat és hatalmasokat pedig bűneikre figyelmeztették. Itt vetődik fel a „világnak élni, de nem e világnak élni” paradoxona. Ha a keresztény menedzser prófétai szerepet vállal, és nyíltan figyelmezteti etikátlan magatartású munkatársait, illetve feletteseit a bűneikre, az konfliktusokhoz vezethet, vagy akár az állás elvesztésével is járhat, de néha szükség van a prófétai szerep elvállalására.


A következő téma, amit a könyv felvet az nem más, mint az üzleti tevékenység célja keresztény szempontból. Itt meg kell különböztetni az alapvető és kiemelkedő javakat. Ha megkérdezünk valakit manapság, hogy miért dolgozik, általában azt válaszolja, hogy pénzért. Pedig a pénz csak a létfenntartás eszköze, ezért nem lehet az emberi élet végső célja, és így a munka célja sem, ami az emberi élet egyik legfőbb értelmének tekinthető.


A munka célja csakis az lehet, hogy az ember a munkában kibontakoztassa önmagát, megvalósítsa azt a belső rendeltetést, amit Isten beléje helyezett, tehát, hogy éljen az isteni kegyelemmel. A cég gazdálkodásának ezt a célt kell szem előtt tartania, minden más csak eszköz.


Ennek következtében az alapvető javak a cégen belül azok, amelyek elősegítik a cég gazdálkodásának életben tartását, mint például pénzeszközök, tőkejavak, gépek stb. Ezek mindig csak eszköznek tekinthetőek a végső cél érdekében, és soha sem szabad céllá válniuk a gazdálkodás területén. A kiemelkedő javak pedig azok, amelyek az ember fejlődésének, az isteni kegyelem által az emberbe belehelyezett rendeltetés kibontásának megnyilvánulásai, mint például az erkölcsi fejlődés.


Természetesen, ha az alapvető javak veszélybe kerülnek, akkor fontossági sorrendben ezeknek kell először prioritást kapniuk, mert ezek nélkül nem maradhat fenn a cég, de amint az alapvető javakat fenyegető veszély elmúlik, a kiemelkedő javak prioritásának kell előtérbe kerülnie. Nem csak az egyénnek, hanem minden közösségnek. Nemzetnek, városnak stb. is van rendeltetése, amely érdekében fejlődnie kell. A közösség ilyen értelemben vett fejlődését és gyarapodását nemezzük közjónak. Az egyénnek pedig saját rendeltetését és fejlődésének lehetőségeit, vagyis magánjavait össze kell hangolnia a közösség rendeltetésével és fejlődésének lehetőségeivel, vagyis a közjóval. Ehhez elengedhetetlen, hogy a cég megfogalmazza rendeltetését.


Ezek a könyvnek a közjavakról és magánjavakról szóló gondolatai. Az abszolút közjó a keresztény teológia értelmében Isten, tehát minden egyén és közösség fejlődésének végeredményben Isten kell, hogy legyen a végső célja. A fejlődésben fontos szerepe van az erényeknek, ezt kiemelve hangsúlyozza a könyv. Ahhoz hogy az ember saját munkájában megnyilvánuló fejlődését kibontakoztassuk, szükség van arra, hogy a munkavégzés senki számára se legyen mechanikus, szakértelmet nem igénylő, vagyis olyan, ami semmi felelősséggel nem jár, mert ez értelemszerűen nem segítheti elő az ember fejlődését.


Ezért szükség van a munkatervezés olyan szintű megvalósítására a cégen belül, ami a szubszidiaritás, vagyis a felelősség megosztásának elvét alkalmazza. Tehát a legalsó szinten dolgozó fizikai munkásoknak is tudni kell alkalmazniuk valamilyen szinten saját szakértelmüket. Ezt a gondolatot követve mutatja be a könyv az úgynevezett sejtszerű gyártás bevezetését az egyik üzemben, ami ezt a célt segíti elő.


A bérezés keresztény szempontú megközelítésénél a könyv hangsúlyozza, hogy mindenképp figyelembe kell venni az alkalmazottak megélhetést, mert az emberi fejlődést csak így lehet elősegíteni. Ugyanakkor a bérnek méltányosnak kell lennie. Ezért a könyv javasolja a teljesítményalapú bérezés bevezetését, hogy mindenki annyi bért kapjon, amennyivel hozzájárul a közjóhoz. Mindemellett a bérnek fenntarthatónak is kell, lennie, hogy ne veszélyeztesse a vállalat fennmaradását. A bér mindhárom szempontnak a figyelembevételével való meghatározása elég nehéz feladat.


A tulajdonról szóló keresztény felfogás hangsúlyozza, hogy Isten ajándékba adta az embernek a Földet a teremtés után, ezért a rendelkezésre álló javak nem az egyes emberi egyéneket illetik meg, mert Isten csak használatba adta őket, és mint isteni ajándékot, amelyet Isten csak ideiglenes gondnokságba adott lényegében mindenkit megillet. Így a keresztény vállalatvezetőnek kötelessége a tulajdon megosztása, vagyis a vállalati résztulajdon biztosítása az alkalmazottak részére.


A vállalati résztulajdon az egyetlen, amely életre hívhatja a kezdeményezést és motivációt, a hosszú távú termelékenységet és hatékonyságot továbbá a nyugalmat. Ha az ember birtokol valamit, akkor értelemszerűen motiváltabb annak tiszteletben tartására, őrzésére és fejlesztésére, ennek következtében, ha az egyén birtokol valamennyit a cégből, nyilván motiváltabb alkalmazottja lesz a cégnek. Ennek következtében nő a termelékenység és a hatékonyság is, mert a dolgozók, ha tulajdonhoz jutnak, akkor készek rövid távú érdekeiket feláldozni a cég fejlődése érdekében.


„Ha az emberek rendelkeznek mindazzal, ami szükséges a kötelességeik ellátásához, ígéreteik betartásához és törekvéseik megvalósításához, akkor egyszerűen nyugodtabbak és hajlamosabbak egyetértésben élni másokkal”, vagyis nő a bizalom a vállalaton belül. Különösen fontos ez létszámcsökkentés esetén. Továbbá a vagyon egészségesebben áramlik a vállalaton belül, akár az emberi szervezetben. A könyv hangsúlyozza, hogy a vállalati vagyonmegosztást is a közjó eszméjének kell áthatnia, mert ez is történhet pusztán érdekből, a profit növelése céljából, ami nem jó.


A keresztény szemléletű marketingtevékenység megvalósításával kapcsolatban a könyv hangsúlyozza, hogy csak olyan terméket szabad reklámozni, amelynek hasznosságáról magunk is meg vagyunk győződve. Ennek fényében pedig el kell vetni a „mindegy, hogy kinek adom el, csak el legyen adva” filozófiáját, és mindig egy körülhatárolt célcsoportot kell megcélozni a reklámmal, akinek tényleg szüksége lehet rá. A termékfejlesztés kapcsán pedig azt hangsúlyozza a könyv, hogy csak olyan terméket szabad gyártani, ami összeegyeztethető a közjó fent kifejtett eszméjével.


A könyv hangsúlyozza továbbá az imának, és a kontemplatív elmélyülésnek mindig ki kell egészítenie a munkában megvalósuló belső fejlődést, továbbá hangsúlyozza a liturgia szerepét, amely a magánjavak, és közjavak fent leírt egybehangolásával van analógiában.

Sopron Rákóczi utca és környéke érdekes részletei I-II

A modern pénzügyi rendszer ellenzőiről (Drábik, Zeitgeist stb.)

Az interneten könnyen találhatunk olyan honlapokat, írásokat, amelyek a modern pénzügyi rendszert bírálják. A világ minden baját a pénz, illetve a kamat meglétére akarják visszavetni. Gyakran zsidó, vagy keresztényellenes gondolatokat vázolnak fel. A legradikálisabb képviselőjük az úgynevezett Zeitgeist mozgalom, amely a pénz teljes megszüntetését akarja megvalósítani, számítógépes irányítást téve a helyébe sajátos utópiájában, erősen keresztényellenes felhangokat használva.

A pénz teljes megszüntetésével kapcsolatban ki kell fejteni, hogy honnan ered a pénz, és miért van szükség rá. Azt kell, hogy mondjuk, hogy a pénz nem a zsidók, vagy a keresztények találmánya, bár az tény, hogy a modern korban a pénzgazdaság irányítására nyugaton erős befolyást gyakorol a zsidóság, de ettől függetlenül nem az ő találmányuk, hanem a modernizációnak, vagyis az iparosodásnak, a városiasodásnak, a kereskedelem megjelenésének, és az ezzel együtt járó termékek, foglalkozások és szolgáltatások bővülésének és differenciálódásának általános velejárója.

Pénz a modern nyugati történelemben csak a középkor elején nem volt, amikor szinte teljes körű volt a naturálgazdálkodás, vagyis szinte mindenki földműveléssel foglalkozott. Mert a földműves az, aki majdnem teljes egészében el tudja látni magát. De ahogy megindul az iparosodás, egy városi iparos, már nem tud mindent előállítani magának, amire szüksége van, ezért szükségessé válik egy olyan értékmérő eszköz, amelynek segítségével lehetővé válik a különféle javak, és szolgáltatások forgalma, hogy mindenki be tudja szerezni, amire szüksége van. Ezt mindenkinek tudnia kellene, aki csak egy kicsit is ért a közgazdaságtanhoz.
A pénz az ókori görög-római társadalmakban is jelen volt, ezekben a társadalmakban is megindult az iparosodás, és a kapitalizmus kifejlődése egy idő után, bár a modern nyugati társadalmakban a kapitalizmus kísérőjelenségei a gépek megjelenésének köszönhetően hatványozottan vannak jelen. A gépek megjelenésének oka pedig a rabszolgaság eltörlése a középkor elején. Erről részletesen írtam a „A modern kapitalizmus kialakulásának történelmi okai” http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/a-modern-kapitalizmus-kialakulasanak-tortenelmi-okai.html című cikkemben.

Ha valaki még nem olvasta el, akkor kattintson a fenti linkre. Ebből következően, ha a pénzt egy iparosodott, technikailag magasan fejlett társadalomban akarnánk megszűntetni, az olyan kegyetlen diktatúrához vezetne, amihez képest a sztálinizmus kutya füle, ami megmutatkozik a Zeitgeist mozgalom utópiájában is. A pénz megszüntetésének egyetlen útja lenne, ha visszatérnénk a naturálgazdálkodáshoz, ha mindenki újból földműves lenne. Szerintem éppen a pénz megszüntetéséért leginkább kardoskodó egyének lennének a legjobban felháborodva azon, ha azt mondanánk nekik, hogy rendben, nem kell pénzgazdálkodásban élnetek, de akkor adjatok fel minden kényelmi szolgáltatást, amit a modern civilizáció nyújt, televízió, számítógép, telefon stb., és menjetek vissza kapálni a földekre. Én kíváncsi lennék, hogy mit szólnának ehhez.

Van egy mérsékeltebb irányzata is ennek a modern pénzügyi rendszer ellen küzdő mozgalomnak, ez a Drábik Jánoshoz köthető vonal. Ők nem akarják teljes egészében megszűntetni a pénzt, hanem inkább be akarják vezetni az úgynevezett kamatmentes pénzt. Ez lényegében olyan pénz, ami nem tartalmaz kamatot. Ez a gondolat végül is nem ördögtől való.

A problémám ezzel kapcsolatban inkább az, hogy a modern pénzügyi rendszer ellenzői ezt a gondolatot úgy mutatják be, mint valami világmegváltó gondolatot, mintha a világ minden problémájának megoldása ettől függne. A kamatmentes pénz esetleges bevezetése önmagában csak annyiban tekinthető pozitív gondolatnak, hogy fellendítheti a gazdaságot azáltal, hogy eltűnteti a pénzből a kamatot, de a különféle kapitalista cégek a kamatmentes pénz bevezetése után is profitmaximalizálásra fognak törekedni.

Ennek következtében környezetszennyezés ugyanúgy lesz, ezt azért írom, mert a modern pénzügyi rendszer ellenzői gyakran pendítenek meg környezetvédő szólamokat. Giccset közvetítő kereskedelmi csatornák, mint például RTL KLUB ugyanúgy lesznek. Multinacionális cégek ugyanúgy lesznek, mert a jelenlegi technológiai fejlettség fenntartása mellett nem lehet nélkülözni őket. Legjobb példa erre Kína, amely nem függ a nyugati bankok kamataitól, nem vett fel hitelt az IMF-től, sőt állítólag éppen ők hitelezik manapság az Amerikai Egyesült Államokat, ennek köszönhetően pedig nagyarányú gazdasági fellendülés tapasztalható náluk.
Emellett viszont éppen náluk mutatkoznak meg leginkább a kapitalizmus káros hatásai. A környezetszennyezés náluk a legerősebb, óriási népességfogyás indult el náluk, és még sorolhatnám. Tehát a kamatmentes pénz bevezetése nem ördögtől való gondolat, de nem is kell rá úgy tekinteni, mintha ez váltaná meg a világot.

Leszek Kolakowski: Metafizikai horror (könyvajánló)

Leszek Kolakowski lengyel katolikus filozófus a filozófia egyik alapkérdését, a valóság végső megismerésének lehetőségét, kutatja ebben a könyvében, amelynek kutatásában a filozófia eddigi története során szinte semmivel nem jutott előbbre. Kutatása középpontjában egyfelől a neoplatonikusok nézetei állnak, akik csak a szellemi szubsztancia létezését ismerik el, pontosabban a személytelen abszolútumnak: az egynek a létezését, amiből emanáció útján jött létre az alacsonyabb rendű anyagi világ.


Másfelől Descartes híres mondata: „Cogito ergo sum”, vagyis a „gondolkodom, tehát vagyok”. Ez a gondolat Descartes azon félelméből fakadt, hogy a világ létezése illuzórikus. Csak ő egymaga létezik, és saját létezését a cogito, vagyis a gondolkodás megléte által bizonyította. Több más filozófus nézeteinek megvizsgálása után arra a következtetésre jut, hogy ha csak a személytelen egy, vagy csak az ego létezik, akkor lényegében ezek is semminek tekinthetőek. Ez a könyv címében szereplő metafizikai horror.


A valóság mibenlétét, és az abszolútum természetét nem ismerhetjük meg, viszont ha a biblia tanításait és a középkori skolasztikus teológusok útmutatásait követjük, akkor rájöhetünk, hogy a bibliai Isten nemcsak jó, hanem maga a jóság forrása is egyben. Szent Ágoston szerint az ember az ősbűn által megrontva csak az Isteni kegyelem által kaphat a jóságból, és válhat valamennyire jóvá. Az ő döntésén múlik, hogy él e az isteni kegyelemmel, vagy sem.


A skolasztikusok fénymisztikája pedig az isteni jóság fénylő természetét hangsúlyozta, amelynek alapvető szerepe volt a teremtésben. Istennek a világ iránti jóindulata mutatkozik meg a teremtésben. Az ember pedig világi munkálkodása által egyre többet adhat hozzá a világban jelen lévő jóhoz, a teremtés művéhez, és ezzel, ha a valóság természetét nem is ismerheti meg, de megszűnik számára a világ illuzórikus volta, és így elkerülheti a metafizikai horrort: a teljes semmibe zuhanást.