Karl Marx azon törekvése mögé, hogy elutasította a magántulajdont már egészen vad összeesküvéselméleteket gyártottak, miszerint a nyugati világ életformáját akarta volna ezzel aláaknázni és a nyugati világot megsemmisíteni, pedig Marx valódi indokát erre sokan talán egészen gyerekesnek gondolhatják, ugyanis Marx egyszerűen azért utasította el a magántulajdont, mert az egyoldalúvá teszi az embert. Az ő utópikus álma ugyanis a minden oldalról, vagy legalábbis sokoldalúan kiképzett embertípus volt, az emberi képességek maximális kibontakoztatása, amit talán az a mondata világít meg legjobban, hogy a kommunizmusban nem lesznek külön festők, vagy asztalosok, hanem csak emberek, akik festeni is fognak. Igen, ő a sokoldalúan kiképzett embertípus iránti gyerekes rajongás okán utasította el a magántulajdont.
De vajon miért is teszi egyoldalúvá az embert, ha magántulajdona van? Általában a magánvállalkozókra mondják azt, hogy ők tulajdonosok és saját tulajdonukból élnek, és aki volt már vállalkozó az tudhatja, hogy egy vállalkozás irányítása az egész embert kívánó feladat. Ott mindent a vállalkozónak kell szerveznie. A keze alá dolgozó munkások irányítását, az ügyfelekkel és a beszállítókkal való kapcsolattartást, stb. Minden felelősséget a vállalkozónak kell viselnie. Tehát ez egy egész embert kívánó feladat és éppen ezért egy vállalkozó soha nem tudja az övétől eltérő tudományos, vagy művészeti ágakban kiképezni magát, egész egyszerűen azért, mert nincs rá szabadideje, és így menthetetlenül egyoldalúvá válik.
A vállalkozói létet sokan azonosítják a szabadsággal, mert egyfajta függetlenséggel jár együtt, ahol senki nem mondja meg az embernek, hogy mit csináljon, és teljes mértékben a maga ura, ennek viszont ez az ára, hogy az embernek nem lesz szabadideje, és egyoldalúvá válik, legalábbis a marxi gondolkodás szerint, de korunkban szerintem már mondhatjuk, hogy ez objektíve is így van. Éppen ezért Marx a gyáripari kollektívában végzett munkát idealizálta, ahol az embernek nincs saját magántulajdona, hanem egy gyári közösségben dolgozik. Ennek nyilván hátránya az, hogy az ember nem a maga ura, hanem fogaskerék egy gépezetben ahol mások mondják meg, hogy mit csináljon, viszont megvan az az előnye, hogy ha valaki ledolgozta azt a 6-7-8 óráját, megtermelte a napi munkanormát, amit kiadtak neki, akkor a nap hátralévő részében szabadon rendelkezik a szabadidejével és önképzéssel bármivé kiképezheti magát.
Ennek megfelelően Marxnak egyik legfőbb vesszőparipája a munkaidő csökkentése volt a gyáriparban, hogy a proletariátusból valóban új ember, vagy ha úgy tetszik sokoldalúan kiképzett ember legyen megnövekedett szabadidejében. Tehát Marx szerint nem a vállalkozói lét, hanem a munkáslét az igazi szabadság, mert az lehetővé teszi az ember számára, hogy sokoldalúan képzett legyen. Én egyikre sem mondom, hogy az az igazi szabadság, inkább azt mondanám, hogy mind a kettő másfajta szabadság, és van, akinek inkább az egyik felel meg, van, akinek a másik. A technikai fejlődés mai fokán nyilvánvalóan mind a két fajta embertípusra szüksége van a gazdaságnak, gyári kollektívában dolgozó munkásokra is, meg magántulajdont birtokló vállalkozókra is. A jövőben talán, ha a technikai fejlődés eléri azt a szintet, akkor a két fajta életstílus egyesülni fog, és az emberek mind olyan vállalkozók lesznek, akik megengedhetik maguknak, hogy sokoldalúan kiképezzék magukat, de ez a jövő zenéje, ez ma még valóban utópia.
Felhasznált Irodalom:
Marx- Engels- Lenin: A kultúráról, Kossuth Kiadó, 1982.
2016. március 17., csütörtök
2016. március 14., hétfő
Szocialista realista épületek
Néhány szocialista realista épület. Mondjon akárki akármit, nekem jobban tetszenek, mint azok az agyon színezett, agyon csicsásított, giccses posztmodern épületek, amelyek manapság épülnek.
Forrás:
http://tiszatajonline.hu/?p=9443
https://ideiglenes.wordpress.com/cat…/szocialista-realizmus/
http://www.vaskultura.hu/…/isd_dunaferr_dunai_vasmu_zrt_gya…
Forrás:
http://tiszatajonline.hu/?p=9443
https://ideiglenes.wordpress.com/cat…/szocialista-realizmus/
http://www.vaskultura.hu/…/isd_dunaferr_dunai_vasmu_zrt_gya…
A relativitáselmélet és a kvantummechanika összebékítésének egy lehetséges matematikai módszere
A relativitáselmélet és a kvantummechanika összebékítése régi problémája a fizikának. A relativitáselméletről azt mondják, hogy az általunk is látható makrovilág fizikai jelenségeit írja le. A bolygók, csillagok és galaxisok fizikai jelenségeit, a kvantummechanikáról pedig azt, hogy a nagyon kicsi mikrovilág jelenségeit írja le, így a szubatomi részecskék világában tapasztalható állapotokat és jelenségeket. A makrovilág terét, amit magunk körül látunk, és amiben mi is mozgunk, általában kontinuusnak tapasztaljuk, hiszen a tér minden része egy kompakt, összefüggő egészet alkot tapasztalataink szerint. A szubatomi világ kvantumjelenségeiről viszont a fizikusok azt mondják, hogy azok inkább diszkontinusak. Hiszen olyan dolgokat hallhatunk róla a különféle tudományos ismeretterjesztő adásokban, hogy a kvantumjelenségek esetében az energia nem folyamatosan, hanem diszkréten, kis csomagokban terjed, és így tovább. Tehát a kvantummechanika jelenségvilága inkább diszkontinusnak tekinthető. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy ha meg akarjuk találni a fizikában a relativitáselmélet és a kvantummechanika egységét, akkor olyan matematikai módszert kell kidolgoznunk, amely megleli kontinuitás és a diszkontinuitás egységét.
Dr. Szilvási Lajos: Zénon, Arisztotelész, Hegel felfogása a mozgásról című cikkében a marxi dialektikus materializmus mozgásfelfogását elemzi, amit legjobban úgy fogalmazhatunk meg, hogy a kontinuitás és a diszkontinuitás egysége. Ezt a fajta szemléletet többek között Zénon jól ismert mozgásról leírt paradoxonjainak segítségével elemzi, amelyek közül a legszemléletesebb a repülő nyíl apóriája.
Ez Zénon mozgás elleni érvei közül a legfőbb. Megláthatjuk benne azt is, hogy Zénón a valóságos világ dialektikájának bizonyos részleteit felfedezte a fogalmak dialektikájában.
Zénón szerint a kilőtt nyíl nem mozoghat. Képtelenség a mozgás, mert a nyíl minden egyes pillanatban a tér valamely pontján tartózkodik. Egy bizonyos időben itt is van egy meghatározott helyen, meg nincs is itt. Ha itt van, akkor nem haladhat a levegőben, hanem egy helyben áll. Ha a tér másik pontján van, vagy másként ott van, akkor megint csak nem repülhet, hanem nyugalomban van.
Az útjára bocsátott nyíl mozgása úgy értelmezhető, hogy egy bizonyos időpillanatban itt is van és nincs is itt a tér adott helyén — az ittből -» átmegy az ottba.
Ez a szemlélet feltételezi egyrészt a tér végtelen oszthatóságát, vagy másként diszkontinuitását, hiszen ha a nyíl azért nem mozoghat, mert repülés közben minden időpillanatban van a tér egy pontján, vagyis a tér egy végtelenül kicsi atomjában az azt jelenti, hogy a tér végtelenül kicsi pontokból áll össze, tehát végtelenül osztható. Másrészt pedig az a mindennapi tapasztalat, hogy a mozgás mégiscsak lehetséges feltételezi, hogy ezek a végtelenül kicsi pontok mégiscsak kontinuus egységet alkotnak valamilyen formában, hiszen akkor a nyíl mozgás közben nem mehetne át egyik pontból a másikba. Tehát a mozgás csak akkor lehetséges, ha a tér szerkezetében a kontinuitás (az összefüggő egység) és a diszkontinuitás (végtelen oszthatóság) valamiképp egységet alkot.
Hogyan lelhetünk rá a matematikában a kontinuitás és a diszkontinuitás eme egységére? Véleményem szerint csak a faktoriális számítás segítségével, amely által egy sajátos matematikai mintázat bontakozik ki előttünk, ami megmutatja, hogy 0 faktoriális, vagyis 0! ahol ez a tér végtelen oszthatóságának megfelelően a végtelenül kicsit fémjelzi, egyenlő 1-el ahol egy természetes szám, tehát kontinuus egészet alkot. Vizsgáljuk meg először is 5 faktoriálist, vagyis 5!:
5! = 5 x 4 x 3 x 2 x 1 = 120
4! = 5!/5 = 120/5 = 24
Ebből egy sajátos matematikai minta bontakozik ki:
3! = 4!/4 = 24/4 = 6
2! = 3!/3 = 6/3 = 2
1! = 2!/2 = 2/2 = 1
0! = 1!/1 = 1/1 = 1
Tehát 0 faktoriális a matematikai mintázat szerint egyenlő 1-el, így ebben a matematikai mintában a diszkontinus egységet képez a kontinuitással. Az általános relativitáselméletnek, és úgy általában a kvantummechanika és a relativitáselmélet összebékítésének matematikai eszköztárában az egyik legfontosabb matematikai fogalom a tenzor.
A tenzorok olyan mértani fogalmak, melyeknek köszönhetően bármilyen viszonyítási rendszerben ki tudjuk fejezni egy másik, független koordinátarendszerben végbemenő skaláris, vektoriális vagy lineáris műveleteket. Ez nyilván nagyon bonyolultnak hangzik, ezért itt egy példa: kávéspoharunkba rakjunk egy kockacukrot, öntsünk rá a kávét, s menjünk be egy liftbe, majd indítsuk el a liftet felfelé. Ha ekkor a kockacukorra fordítjuk tekintetünket, láthatjuk, hogy térfogata egyre kisebb lesz, de amúgy nyugalomban marad a csésze alsó részén. Helyzetét kijelöli az őt körülvevő kávé nyomása, mérete, amelyek pedig olyan paraméterek függvényei, mint a kávéval való érintkezés felülete, a körülölelő folyadék áramlási sebessége, hőmérséklete, stb.
Azonban, ha a lift üvegfalán át követnénk a kockacukor helyzetét, azt tapasztalnánk, hogy a gravitációs hatás ellenére a figyelt objektum egyre gyorsabb sebességgel emelkedik – miközben folyamatosan olvad. Az épület felett elhaladó repülőgépben levő pilóta szerint pedig először egyre közelebb kerül, majd pedig egyre távolabb az emelkedő kockacukor. S a megfigyelők, illetve a referenciarendszerek variálását és kombinálását végtelenül sokáig bővíthetjük, tehetünk megfigyelőt a Holdra illetve egy másik galaxisba. Ha pedig valamelyik referenciarendszer sebessége megközelíti a fénysebességet a liftünkhöz viszonyítva, akkor az úgynevezett Lorentzt-transzformációkat is használni kell a megfelelő eredmény érdekében. A lényeg az, hogy amennyiben ismerjük a két referenciarendszer viszonyát, ki lehet számítani az objektum viselkedését: a repülő utasa kiszámíthatja, hogy mit látott az, aki a lift falán keresztül követte az eseményeket. Ezekhez a számításokhoz viszont ismernünk kell azokat a komponenseket, amelyek meghatározzák a vizsgált objektum állapotát.
Itt nem csak a pillanatnyi helykoordináták megadásáról van szó: követni kell a hőmérsékletet, légnyomást, a kávé áramlási sebességét – ha már a fenti példánál maradunk, ezek is olyan változók, amelyek nagymértékben meghatározzák a kockacukor fizikai állapotát egy adott pillanatban. Ezen komponensek mértéke változik ugyanis, amint az egyik megfigyelő koordinátarendszeréből áttérünk egy másikéra. Ezt az áttérést lehet úgy jelölni, hogy az egyik rendszerben meghatározott vektor vagy skalár paramétereit megszorozzuk egy mátrixal. Mivel egy objektum állapotát nagyon sok vektor és skaláris jellemezheti, ezek a mátrixok – vagy tenzorok – is sokkomponensűek lehetnek.
A tenzorokat általában mátrixokkal reprezentálják a matematikában. A mátrix különféle matematikai mennyiségek (számok, függvények vagy egyéb kifejezések) téglalap alakú, táblázatszerű elrendezései. Amelyekkel különféle műveleteket lehet végezni, mint például összeadás vagy szorzás, amikor egy-egy mátrix minden tagját megszorozzuk egy másik mátrix minden tagjával. Illusztrációnak itt egy kép:
Csak úgy magamban arra gondoltam, hogy esetleg nem e lenne lehetséges a relativitáselmélet és a kvantumelmélet összebékítését célzó matematikai eszköztárat úgy bővíteni, hogy a faktoriálisok számítását, amelyből az imént kihoztuk a kontinuitás és a diszkontinuitás egységét valamiképp összekapcsoljuk a mátrixszámítással? Vajon létezhet e olyan, hogy mátrix faktoriális? Vagy ezáltal visszavezethetjük e a tenzorokat 0 faktoriálishoz, vagyis a kontinuitás és a diszkontinuitás egységéhez, hogy ott megleljük a relativitáselmélet és a kvantummechanika egyesítésének titkát? Ez csak egy sejtés, nem mondom, hogy nálam van a biztos igazság, valószínűleg nem is én fogom összekapcsolni a mátrixszámítást a faktoriálisokkal, ha valóban ez a megoldás a relativitáselmélet és a kvantummechanika összekapcsolására.
Felhasznált irodalom:
Tenzorok: http://elemifizika.20m.com/tenzor.html
Dr. Szilvási Lajos: ZÉNÓN, ARISZTOTELÉSZ, HEGEL FELFOGÁSÁNAK LÉNYEGE A MOZGÁSRÓL, Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)
Wikipédia: Mátrix https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trix_(matematika)
Zero Factorial – Numberphile https://www.youtube.com/watch?v=Mfk_L4Nx2ZI
Dr. Szilvási Lajos: Zénon, Arisztotelész, Hegel felfogása a mozgásról című cikkében a marxi dialektikus materializmus mozgásfelfogását elemzi, amit legjobban úgy fogalmazhatunk meg, hogy a kontinuitás és a diszkontinuitás egysége. Ezt a fajta szemléletet többek között Zénon jól ismert mozgásról leírt paradoxonjainak segítségével elemzi, amelyek közül a legszemléletesebb a repülő nyíl apóriája.
Ez Zénon mozgás elleni érvei közül a legfőbb. Megláthatjuk benne azt is, hogy Zénón a valóságos világ dialektikájának bizonyos részleteit felfedezte a fogalmak dialektikájában.
Zénón szerint a kilőtt nyíl nem mozoghat. Képtelenség a mozgás, mert a nyíl minden egyes pillanatban a tér valamely pontján tartózkodik. Egy bizonyos időben itt is van egy meghatározott helyen, meg nincs is itt. Ha itt van, akkor nem haladhat a levegőben, hanem egy helyben áll. Ha a tér másik pontján van, vagy másként ott van, akkor megint csak nem repülhet, hanem nyugalomban van.
Az útjára bocsátott nyíl mozgása úgy értelmezhető, hogy egy bizonyos időpillanatban itt is van és nincs is itt a tér adott helyén — az ittből -» átmegy az ottba.
Ez a szemlélet feltételezi egyrészt a tér végtelen oszthatóságát, vagy másként diszkontinuitását, hiszen ha a nyíl azért nem mozoghat, mert repülés közben minden időpillanatban van a tér egy pontján, vagyis a tér egy végtelenül kicsi atomjában az azt jelenti, hogy a tér végtelenül kicsi pontokból áll össze, tehát végtelenül osztható. Másrészt pedig az a mindennapi tapasztalat, hogy a mozgás mégiscsak lehetséges feltételezi, hogy ezek a végtelenül kicsi pontok mégiscsak kontinuus egységet alkotnak valamilyen formában, hiszen akkor a nyíl mozgás közben nem mehetne át egyik pontból a másikba. Tehát a mozgás csak akkor lehetséges, ha a tér szerkezetében a kontinuitás (az összefüggő egység) és a diszkontinuitás (végtelen oszthatóság) valamiképp egységet alkot.
Hogyan lelhetünk rá a matematikában a kontinuitás és a diszkontinuitás eme egységére? Véleményem szerint csak a faktoriális számítás segítségével, amely által egy sajátos matematikai mintázat bontakozik ki előttünk, ami megmutatja, hogy 0 faktoriális, vagyis 0! ahol ez a tér végtelen oszthatóságának megfelelően a végtelenül kicsit fémjelzi, egyenlő 1-el ahol egy természetes szám, tehát kontinuus egészet alkot. Vizsgáljuk meg először is 5 faktoriálist, vagyis 5!:
5! = 5 x 4 x 3 x 2 x 1 = 120
4! = 5!/5 = 120/5 = 24
Ebből egy sajátos matematikai minta bontakozik ki:
3! = 4!/4 = 24/4 = 6
2! = 3!/3 = 6/3 = 2
1! = 2!/2 = 2/2 = 1
0! = 1!/1 = 1/1 = 1
Tehát 0 faktoriális a matematikai mintázat szerint egyenlő 1-el, így ebben a matematikai mintában a diszkontinus egységet képez a kontinuitással. Az általános relativitáselméletnek, és úgy általában a kvantummechanika és a relativitáselmélet összebékítésének matematikai eszköztárában az egyik legfontosabb matematikai fogalom a tenzor.
A tenzorok olyan mértani fogalmak, melyeknek köszönhetően bármilyen viszonyítási rendszerben ki tudjuk fejezni egy másik, független koordinátarendszerben végbemenő skaláris, vektoriális vagy lineáris műveleteket. Ez nyilván nagyon bonyolultnak hangzik, ezért itt egy példa: kávéspoharunkba rakjunk egy kockacukrot, öntsünk rá a kávét, s menjünk be egy liftbe, majd indítsuk el a liftet felfelé. Ha ekkor a kockacukorra fordítjuk tekintetünket, láthatjuk, hogy térfogata egyre kisebb lesz, de amúgy nyugalomban marad a csésze alsó részén. Helyzetét kijelöli az őt körülvevő kávé nyomása, mérete, amelyek pedig olyan paraméterek függvényei, mint a kávéval való érintkezés felülete, a körülölelő folyadék áramlási sebessége, hőmérséklete, stb.
Azonban, ha a lift üvegfalán át követnénk a kockacukor helyzetét, azt tapasztalnánk, hogy a gravitációs hatás ellenére a figyelt objektum egyre gyorsabb sebességgel emelkedik – miközben folyamatosan olvad. Az épület felett elhaladó repülőgépben levő pilóta szerint pedig először egyre közelebb kerül, majd pedig egyre távolabb az emelkedő kockacukor. S a megfigyelők, illetve a referenciarendszerek variálását és kombinálását végtelenül sokáig bővíthetjük, tehetünk megfigyelőt a Holdra illetve egy másik galaxisba. Ha pedig valamelyik referenciarendszer sebessége megközelíti a fénysebességet a liftünkhöz viszonyítva, akkor az úgynevezett Lorentzt-transzformációkat is használni kell a megfelelő eredmény érdekében. A lényeg az, hogy amennyiben ismerjük a két referenciarendszer viszonyát, ki lehet számítani az objektum viselkedését: a repülő utasa kiszámíthatja, hogy mit látott az, aki a lift falán keresztül követte az eseményeket. Ezekhez a számításokhoz viszont ismernünk kell azokat a komponenseket, amelyek meghatározzák a vizsgált objektum állapotát.
Itt nem csak a pillanatnyi helykoordináták megadásáról van szó: követni kell a hőmérsékletet, légnyomást, a kávé áramlási sebességét – ha már a fenti példánál maradunk, ezek is olyan változók, amelyek nagymértékben meghatározzák a kockacukor fizikai állapotát egy adott pillanatban. Ezen komponensek mértéke változik ugyanis, amint az egyik megfigyelő koordinátarendszeréből áttérünk egy másikéra. Ezt az áttérést lehet úgy jelölni, hogy az egyik rendszerben meghatározott vektor vagy skalár paramétereit megszorozzuk egy mátrixal. Mivel egy objektum állapotát nagyon sok vektor és skaláris jellemezheti, ezek a mátrixok – vagy tenzorok – is sokkomponensűek lehetnek.
A tenzorokat általában mátrixokkal reprezentálják a matematikában. A mátrix különféle matematikai mennyiségek (számok, függvények vagy egyéb kifejezések) téglalap alakú, táblázatszerű elrendezései. Amelyekkel különféle műveleteket lehet végezni, mint például összeadás vagy szorzás, amikor egy-egy mátrix minden tagját megszorozzuk egy másik mátrix minden tagjával. Illusztrációnak itt egy kép:
Csak úgy magamban arra gondoltam, hogy esetleg nem e lenne lehetséges a relativitáselmélet és a kvantumelmélet összebékítését célzó matematikai eszköztárat úgy bővíteni, hogy a faktoriálisok számítását, amelyből az imént kihoztuk a kontinuitás és a diszkontinuitás egységét valamiképp összekapcsoljuk a mátrixszámítással? Vajon létezhet e olyan, hogy mátrix faktoriális? Vagy ezáltal visszavezethetjük e a tenzorokat 0 faktoriálishoz, vagyis a kontinuitás és a diszkontinuitás egységéhez, hogy ott megleljük a relativitáselmélet és a kvantummechanika egyesítésének titkát? Ez csak egy sejtés, nem mondom, hogy nálam van a biztos igazság, valószínűleg nem is én fogom összekapcsolni a mátrixszámítást a faktoriálisokkal, ha valóban ez a megoldás a relativitáselmélet és a kvantummechanika összekapcsolására.
Felhasznált irodalom:
Tenzorok: http://elemifizika.20m.com/tenzor.html
Dr. Szilvási Lajos: ZÉNÓN, ARISZTOTELÉSZ, HEGEL FELFOGÁSÁNAK LÉNYEGE A MOZGÁSRÓL, Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)
Wikipédia: Mátrix https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trix_(matematika)
Zero Factorial – Numberphile https://www.youtube.com/watch?v=Mfk_L4Nx2ZI
2016. március 13., vasárnap
A virtuális valóság technológiája a technológiai fejlődés szempontjából a marxista filozófia tükrében
Napjainkban kezd teret nyerni az úgynevezett virtuális valóság technológiája az informatika terén. A televíziók informatikai ismeretterjesztő műsoraiban és az informatikai újságok lapjain egyre-másra láthatunk olyan fiatalokat, akik valamiféle futurisztikus sisakkal a fejükön üldögélnek a számítógép előtt, és játszadoznak valamiféle modern bemeneti eszközzel, mintha a valós életben vezetnének autót, vagy lövöldöznék az előlük menekülő bűnözőket. A virtuális valóság technológiája azt jelenti, hogy korunkban lehetővé vált, hogy az emberek egy ilyen, a szemükbe háromdimenziós digitális álló és mozgó képeket közvető, számítógéphez csatolt sisak segítségével mindennapi környezetükhöz hasonló, kézzelfogható valóságként érzékeljék azt a tárgyi világot, amit a számítógép elektronikus jelekkel az agyukba sugároz, és hogy a mindennapi tárgyi valóságként tudják manipulálni, ezt a digitális, virtuális környezetet.
Hogyan is fogalmazhatnánk meg filozófiai terminológiát használva, hogy mi az a virtuális valóság. A virtuális valóság fogalmát régóta használják a számítógépek világában főként az internetre, és más földrajzi régiókat egybekapcsoló hálózatokra ahol ezeken a világméretű hálózatokon fellelhető szöveges és grafikus információhalmazt szokás virtuális valóságként értelmezni, mint a mi valóságos tárgyi világunkkal párhuzamosan létező, digitális jelekből felépülő tárgyi valóságot, amely a számítógépek képernyőjén tárul elénk. De miben különbözik ez az általunk ismert hagyományos internet a digitális sisakot a fejükre tevő modern fiatalok virtuális valóságától? A hagyományos internet világában a számítógép képernyőjén eddig úgynevezett weboldalakat láthattunk, amelyeknek csak egy kis része volt szerkeszthető és manipulálható az átlag internetező számára. Így a legtöbb weblapnak volt olyan része ahol regisztrálhattuk a személyi adatainkat, vagy írhattunk a vendégkönyvbe, és így tovább, de ezeknek a weblapoknak a legtöbb tulajdonsága, mint például a grafikai megjelenítése, vagy a weboldalak szöveges részei általunk nem voltak szerkeszthetőek és manipulálhatóak.
Az internet fejlődésével azonban a weboldalak egyre nagyobb része vált az átlag felhasználó számára szerkeszthetővé és manipulálhatóvá miután az úgynevezett web2-es technológia előretörésével megjelentek a különféle online alkalmazások így, online játékok, multimédiás alkalmazások stb. A digitális sisakot a fejükre tevő fiatalemberek virtuális valósága pedig már teljes mértékben szerkeszthető és manipulálható virtuális valóságot jelent. Ezzel az ember ugyanolyan viszonyban van, mint hétköznapi tárgyi környezetével, és mivel az ember környezetének azon részeit nevezi tárgyaknak, amelyeket szabadon használhat és manipulálhat, a virtuális valóságot úgy definiálhatjuk filozófiai terminológiát használva, hogy a digitális jelekből felépülő valóság azon része, amit az ember szabadon manipulálhat. Tehát a digitális jelekből felépülő valóság tárgyiasult megnyilvánulását tekinthetjük virtuális valóságnak, és az internet fejlődése a virtuális valóság irányába nem más, mint az internet folyamatos tárgyiasulása.
Miben különbözik ez a virtuális valóság az általunk ismert tárgyi valóságtól? A marxista filozófia az általunk ismert valóság emberek által készített tárgyaiban az emberi cselekvések összességének tárgyiasulását látja. Mint például amikor valaki egy darab vasból kalapácsot készít, akkor az ember kalapácskészítő cselekvése ölt valóságos formát, vagyis tárgyiasul abban a kalapácsban, ami elkészül. Legtöbbször pedig a különféle tárgyakban több ember több cselekvése tárgyiasul egyszerre. Így például a kalapács nyelét egy famegmunkáló szakember, a kalapács fémfejét pedig egy fémmegmunkáló szakember készíti el. Az emberek által készített tárgyakban tehát az emberiség cselekvéseinek összessége tárgyiasul, vagyis ölt anyagi formát, és a különféle tárgyak kialakulásának egy-egy fázisaiban, mint amikor elkészül egy kalapács vagy egy autó, ezek a cselekvések, mint tárgyiasult tényezők egyensúlyba kerülnek abban a tárgyban.
Az ember által készített tárgyi világ, vagyis a technika fejlődését pedig az biztosítja, hogy egy-egy ilyen cselekvés, ami valamilyen anyagi formában tárgyiasul, mindig új cselekvéseknek nyit teret, hogy aztán azok is tárgyiasuljanak. Így például a csavar feltalálása lehetőséget nyit a csavaranyák és sok más alkatrész feltalálásának is, hogy azokból aztán óraszerkezeteket, vagy más mechanikus szerkezetet szereljenek össze, így a különféle tárgyiasult cselekvések a technikai fejlődés során egymásra épülnek, egymást kiegészítik, és így biztosított a technika fejlődése az ember által készített tárgyi világban.
Ez a fajta technikai fejlődés azonban csak az által biztosított, hogy a valóságosan létező tárgyi világban az anyagban ellenállás van, amit a megmunkálásakor le kell győzni. A mi világunkban az anyagot erőkifejtés által részeire kell bontani, hő keltése által meg kell olvasztani, és formába kell önteni stb. Az ember pedig csak azért fejleszt mindig új technikai eszközöket, azért halmozza egymásra a cselekvéseket a különféle tárgyi eszközökben, hogy az anyagban meglévő ellenállást le tudja győzni. Illetve, hogy az anyag, és ezáltal a természet feletti, uralmat meg tudja szerezni. Ha ugyanis az anyagban semmiféle ellenállás nem lenne, és szabadon alakítható lenne, akkor egyáltalán nem lenne szükség technikai eszközökre azok alakításához, és így nem lenne szükség az emberi cselekvések folyamatos tárgyiasítására és egymásra halmozására sem.
A számítógép által elénk tárt virtuális valóság abban különbözik az általunk ismert tárgyi valóságtól, hogy a virtuális valóság tárgyait alkotó digitális jelekben nincs ellenállás. Azok szabadon alakíthatóak akár bármilyen számítógépes grafikai eszközzel. A virtuális valóságban bármikor repülhetünk fénysebességgel egyik helyről a másikra varázsütésre, ebben a világban semmilyen akadályba nem ütközünk. Ez pedig egyértelműen a technikai fejlődés lehetetlenségét vetíti előre a virtuális valóság oldaláról nézve. A virtuális valóságban egyszerűen lehetetlen a technika fejlődésére, mert nincs szükség rá. A technikai fejlődés csak ott lehetséges, ahol az anyagban ellenállás van.
A marxista filozófia tételei szerint a természet és a technika fejlődését az anyagban időről időre felszínre kerülő ellentmondások hajtják előre, ahol a logikai ellentétet, mint például: jó vagy rossz meg kell különböztetni a dialektikus ellentmondástól. A dialektikus ellentmondás ugyanis több ennél, mert a dialektikus ellentmondásban a két ellentét nemcsak kizárja egymást, hanem egységet is alkot egymással, mint például a közgazdaságtan területén a fogyasztás és a termelés. Mivel a közgazdaságtan területén a fogyasztás és a termelés nemcsak egymás ellentétei, hanem egyúttal nem is létezhetnek egymás nélkül, hiszen termelés nélkül nincs fogyasztás, és fogyasztás nélkül semmi szükség nincs termelésre. Vagy például a tőke és a munkásosztály esetében is, ahol a két létező érdekei ellentétesek egymással, de ugyanakkor nem is lehetnek meg egymás nélkül. Hiszen a tőke fennmaradásához szükség van arra, hogy a dolgozók által megtermelt munka értékének egy részét magába szívja, viszont a dolgozók munkahelyének a megtartásához is szükség van arra, hogy a tőke ezt a felszívott többletmunkaerőt a termelésbe visszaforgassa, hogy a termelés továbbfolytatódjon.
A dialektikus ellentmondásban az ellentétek inkább tükörképei egymásnak, mint a különféle gépek alkatrészeinél. Ahol a csavar formája ugyan kizárja magából a csavaranya formáját, de hozzá is idomul egyben, hogy a kettő passzoljon egymáshoz. A kettejük közötti ellentmondás pedig csak akkor kerül a felszínre, amikor a fejlődés az egyiket már meghaladta, és végleg át kell adnia a helyet a másiknak, mint például amikor a társadalmi fejlődés már meghaladta a feudális uralkodó osztály szerepét és helyét teljes mértékben át kellett adnia a feltörekvő polgári osztálynak.
Én kicsit módosítanám a marxista filozófia ezen tételét, hogy az ellentmondások nem lehetnek meg egymás nélkül és azt mondanám, hogy az ellentétek csak egy bizonyos rendszeren belül nem lehetnek meg egymás nélkül. A termelés és a fogyasztás esetében például virágot termelhet valaki pusztán kedvtelésből is anélkül, hogy valaki megvásárolná tőle, ha ő pusztán a szépségért megtermeli, azután hagyja ott elszáradni, ahol van, akkor az a virág fogyasztás nélkül lett termelve. A nemzetgazdaság rendszerén belül viszont a fogyasztás és a termelés valóban feltételezi egymást és a kettő egymás nélkül nem lehet meg. Ugyanígy csavart termelhet valaki pusztán kedvtelésből csavaranya nélkül is, ha csak felhalmozza a szekrényében, és nem kapcsolja hozzá egy másik csavaranyához, akkor az a csavar csavaranya nélkül fog létezni. Egy összetett gép működéséhez viszont elengedhetetlen, hogy benne a csavar és a csavaranya össze legyen kapcsolva, így egy gép rendszerén belül a csavar és a csavaranya létezése valóban feltételezi egymást.
Így a gépek, vagyis a technika rendszerén belül a különféle alkatrészek dialektikus ellentmondásban, vagyis egymás tükörképeiként kiegészítik, és feltételezik egymást, és mint tárgyiasult cselekvések dialektikus ellentmondásai hajtják előre a technika fejlődését. Hiszen minden ilyen tárgyiasult cselekvés vagy másként dialektikus ellentmondás utat nyit egy másik tárgyiasult cselekvésnek vagy dialektikus ellentmondásnak. Ezt fent már kifejtettük. Tehát a dialektikus materializmus, ha a természet fejlődését nem is biztosan, de a technika fejlődését mindenképpen jól leírja, a dialektikus materializmus mindenképpen a technika fejlődésének a filozófiai alapvetése.
Azonban a dialektikus materializmus, mint a dialektikus ellentmondások rendszere is csak akkor maradhat meg a technikai fejlődés filozófiájának, ha materializmus talaján marad, vagyis ha ezek a dialektikus ellenmondások az anyagban tárgyiasulnak, és kelnek életre, hiszen mint azt fent már kifejtettük csak az anyagban van meg a megmunkálásával szemben ható ellenállás, ami a technikai fejlődést egyáltalán szükségessé teszi. A mai kor domináns technológiái viszont, így a virtuális valóság technológiája is igyekszik kiiktatni az anyagot a dialektikus ellentmondások rendszeréből, és a marxizmust ezzel egy tisztán manicheus filozófiává degradálják, ahol pusztán a dialektikus ellentmondások dualisztikus rendszere marad meg, és már nem halad tovább az a fajta technikai fejlődés amelynek régen tanúi voltunk.
A manicheizmus, mint vallás a Közel-Keleten jött létre az ókor vége felé, és a kereszténység nagy vetélytársa volt abban az időben. Lényege a végletes dualizmus, miszerint a mindenségben két egymással ellentétes princípium létezik: a sötétség és a fény, közelebbről az anyag és a szellem. Ez a két princípium pedig folyamatos harcban áll egymással, ahol az emberi lélek sajátos bukás eredményeképpen került a fény világából a sötét anyagi világba, vagy másként az emberi testbe, a sötétség és a fény sajnálatos keveredése folytán. A vallás legfőbb célja, hogy az emberi lelket sajátos aszkétikus gyakorlatok végzése által visszatérítsék az emberi testből őshazájába: a fény világába.
Ezt a vallási irányzatot a kereszténység, mint eretnekséget kiirtotta, bizonyos elemei azonban ma is tovább élnek más vallásokban, így az iszlámban és magában a kereszténységben is. A sötétség és a fény dualisztikus harca tovább él az iszlám gondolkodásban a szent háború eszméjében, ahol ők az igaz hitűek és a gyaurok állnak egymással állandó harcban az idők végezetéig, amikor is az igaz hitűek, mint a fény megtestesítői majd elpusztítják a gyaurokat, mint a sötétség megtestesítőit. A kereszténységbe pedig a legismertebb katolikus egyházatya: Szent Ágoston nyomán került bele, aki élete első részében maga is manicheus volt, aztán katolizált, de a manicheus eszmék hatása továbbra is érezhető volt tanításaiban.
Így: Civitas Dei (Isten városa) című könyvében ahol egy sajátos történelemteológiát vázol fel, amellyel aztán a nyugati történelemfilozófia, mint tudományág megalapítójává válik, és ennek a könyvnek a hatása mindmáig érzékelhető a nyugati történelemfilozófia nagy műveiben, mint például Hegel, Marx, vagy Fukuyama történelemfilozófiájában. A mű szemléletmódjában egyrészt benne van a kereszténység hagyományosan lineáris történelemszemlélete, ahol a földi történelem egyenes vonalban halad az egyetemes megváltás felé, ahol a történelem végén a végítélet eljövetelekor az arra érdemeseknek megváltásban lesz részük, hiszen üdvözülni fognak, míg a gonoszoknak örök kárhozat lesz a részük. Ebben a földi történelemben azonban a manicheus szemlélethez hasonlóan két létszféra harcol egymással, akiket emberi közösségek testesítenek meg, egyrészt az Isten városa (Civitas Dei), akik az Isten által üdvözülésre kiválasztott emberek közösségét képezik, és mint kiválasztottak, már földi létükben is a mennyei szférához tartoznak. Kiválasztottságukat pedig az jelzi, hogy eleve jók.
Másrészt az ördög városa (Civitas diaboli), akik nincsenek kiválasztva az üdvözülésre, és így már földi létükben is a pokol létszférájához tartoznak. Kárhozatra predesztináltságukat pedig az jelzi, hogy ők eleve gonoszak. Tehát Szent Ágoston történelemteológiájában a kereszténység lineáris történelemszemlélete, amely a nyugati történelemben sokak szerint a tudományos és technikai, továbbá a társadalmi haladásnak volt az alapja egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot ahol szintén a fény és a sötétség harcol egymással a Civitas Dei és a Civitas Diaboli formájában. Szent Ágoston tanításai később az egykori Ágoston rendi szerzetes: Luther tanításainak váltak alapjává, akit az első protestáns reformátorként ismerünk. Erről a cikk későbbi részeiben még részletesebben írok.
Majd éppen a Lutheránus vallás nevelt ki olyan történelemfilozófusokat, mint Hegel, vagy Marx, ahol Marx a zsidó hitről tért át a lutheránus hitre még gyermekkorában. Ezek közül én most csak Marx tanításait elemzem, akinek filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabbrendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia ezen része tehát a kereszténység lineáris történelemszemléletét tükrözi, mert fejlődéselvű. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, ami megint csak megfeleltethető a fény és a sötétség harcának manicheus szemléletével. A történelem végén pedig a munkásosztály Marxnál is elpusztítja a tőkésosztályt, így a kereszténység lineáris történelemszemlélete Marxnál is egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot akárcsak Szent Ágostonnál.
Az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál pedig már tisztán a manicheus szemlélet válik uralkodóvá. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely a lineáris keresztény történelemszemléleten alapult és bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult és így a marxizmus egy tisztán manicheus, vagy ha úgy tetszik iszlám ideológiává vált. Visszatérve az iszlámra ennek a cikknek a célja annak megfejtése, hogy hogyan hozható összefüggésbe az iszlám fent fel felvázolt manicheus szemlélete az iszlám feltűnő passzivitásával, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés elmaradottságában ölt testet az iszlám területeken.
Amikor szóba hoztam egy fórumon, hogy az iszlám és a manicheizmus között erős kapcsolat van vallási téren lehurrogtak, és műveletlennek neveztek, hogy ez nem így van, ami számomra szinte nevetségesnek hat, hiszen a manicheizmus a Közel-Keleten született, ahol a sivatagi klíma, és az iszlám vallás az uralkodó, és mint ilyen már földrajzi tekintetben is egyértelműen a sivatag vallása. Ugyanis egyedül a sivatag az a hely ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éjszaka váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának. A sivatag az a hely, ahol nincsenek erdők, sem fák, nincsenek nagyobb hegységek, vagy dombok, amelyeknek az ember az árnyékába húzódhatna, és amely a napot előle eltakarja. Ezen a területen a legfőbb megélhetési forma régen a nomád pásztorkodás volt, ami mindig is azt követelte az embertől, hogy állandóan a szabad ég alatt legyen.
Ennek folytán ez a terület az, ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éj váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának, és így ezt a területet már csak a földrajzi tulajdonságai is arra determinálják, hogy itt alakuljon ki a manicheizmus, és hogy később bármilyen vallás is telepedjen meg ezen a területen az valamiképpen utódja legyen a manicheizmusnak.
Amit már elsőre mindenkinek észre kell vennie a manicheus szemléletben az annak egyértelmű leszűkítettsége. E dualista szemléletben csak két princípium van elismerve, amelyek a valóságot felépítik, ami már önmagában ellene mond a technika, a tudomány és a gazdaság fejlődésének, hiszen a tudomány, a technika és a gazdaság fejlesztése a különféle tudományos tények összetett, sok szempontú megközelítését igényli. Továbbá annak elismerését, hogy történelemben az egyéneknek és a közösségeknek sokféle választási lehetőségük van életük alakításában, mert csak így segíthetik elő saját fejlődésüket a tudomány, a technika és a gazdaság területén. Az iszlám vallás szerint viszont a történelem egyedüli célja az iszlámon kívüli világ teljes és totális elpusztítása, ami a sötétség világát fémjelzi a manicheus ideológia logikáját követve, és így az egyének és az egyetemes közösség minden tevékenysége egyedül ennek a célnak van alárendelve, és az egyéneknek nincs lehetőségük arra, hogy sorsukat saját maguk alakítsák, az Allahban előre meg van írva (fatalizmus).
Kimondhatjuk, hogy a társadalmakban a vallásból eredő történelemszemlélet minél több választási lehetőséget nyújt az egyénnek élete alakításában az a társadalom annál fejlődésképesebb és dinamikusabb, és minél kevesebbet annál fatalisztikusabb, és annál inkább jellemző rá a vakhit. Amit az iszlám már a Koránban is a legerőteljesebben hangsúlyoz az Allahban és a történelem eleve elrendeltségében való feltétlen hit, hiszen ahhoz, hogy az egyén a történelem ilyen leszűkített, a sok szempontú megközelítést minden szempontból nélkülöző látásmódját elfogadja szó szerint elvakult, csak egy dologra figyelő, a valóság többi aspektusát meg nem látó hitre van szükség. Az iszlám csak a fatalizmus és a feltétel nélküli vakhit deklarálásával tudja az egyénnel elfogadtatni ezt a végletesen leszűkített történelemszemléletet, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés területén a teljes passzivitáshoz vezet ahol a közösség csak a gyaurok elleni harcban aktív, és ami elengedhetetlen az egyének végleges hozzáláncolásához az iszlámhoz, továbbá az egyének fanatizálásához.
Mindez ugyancsak jellemző nyugaton a különféle szektákra, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem azzal láncolják magukhoz az egyéneket, hogy bármiféleképpen terrorizálnák őket, hanem hogy sajátos módon leszűkítik a gondolkodásukat, hogy az egyén önként és dalolva hajtsa végre a szekta parancsait. Ezért írtam a címben, hogy az iszlám hasonló a nyugati szektákhoz. A történelem eleve elrendeltsége az iszlámban egy evilágra irányuló eleve elrendeltséget jelent, ami ellentétes a nyugati kálvinizmus túlvilágra irányuló eleve elrendeltségével, amely az iszlámmal ellentétben éppen, hogy nagyfokú gazdasági aktivitásra ösztökéli az egyéneket és a közösségeket.
Visszatérve Lutherhez, a teológiai tanításaiból tudjuk, hogy a hit az iszlámhoz hasonlóan nála is nagy szerepet játszott az emberi üdvözülésben, hiszen a kálvinizmussal ellentétben Luthernél a kegyelem és a hit együttesen segíti elő az ember üdvözülését, ami a Lutheranizmust egyértelműen az iszlámhoz és a manicheizmushoz közelíti a kálvinizmussal szemben, és egyértelműen láthatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése Európában nem a német lutheránus, hanem az angolszász kálvinista területeken kezdődött el. Ebből is látszik, hogy a vakhit az iszlámban is, és a lutheránizmusban is manicheus maradvány és a gazdasági passzivitást segíti elő.
A virtuális valóságban, tehát egyszerűen nem létezhet technikai fejlődés annak a materializmustól megfosztott, tisztán manicheus szemlélete miatt, és emiatt nem véletlen, hogy az információs technológia szorosan összekapcsolódik az újmarxista mozgalmak tevékenységével. Ez végül is nem olyan nagy tragédia egészen addig, amíg a virtuális valóság bele nem hatol a valóságos tárgyi világba, vagyis a valóság el nem kezd virtualizálódni. Ezt próbálja megvalósítani az úgynevezett nanotechnológia, amely arra irányul, hogy a tudósok pusztán a szubatomi részecskék építőköveiből építsenek fel anyagi tárgyakat, és ha ez a technológia kiteljesedik, akkor a jövőben szinte bármilyen használati tárgyat létrehozhatunk akár egy gombnyomással is pusztán a szubatomi részecskék építőköveiből az ételektől kezdve az űrhajókig. Vagy másként az anyag megmunkálásának lehetőségei korlátlanná válnak akárcsak a virtuális valóságban, ez pedig előfeltételezi a technika fejlődésének a megállását, hiszen ha minden használati tárgyat előállíthatunk már egy gombnyomással is, akkor minek is dolgozzunk, minek műveljük tovább a tudományt.
A nanotechnológia világa valóban a fent már említett manicheus muszlimok paradicsomával, vagy a lutheránus germánok valhallájával mutat rokonságot, ahol minden érzéki gyönyört ingyen megkapunk, a sziklából folyik a sör, fiatal szüzek kínálják fel magukat nekünk ingyen, és nem kell dolgoznunk semmiért sem. A virtuális valóság behatolását a valóságos tárgyi világba sajnos lassan a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a jövőben.
Felhasznált Irodalom:
A Korán, EPL KIADÓ, 2014.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Szent Ágoston: Isten városáról, KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT., 2005.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Augustinus Aurelius: Szent Ágoston vallomásai, Szent István Társulat, 2007.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Simon-Székely Attila: A lélek mítoszokban és vallásokban, Kossuth Kiadó, 2014.
Gottfried Stiehler: A dialektikus ellentmondás formái és funkciói Kossuth Könyvkiadó, 1972.
Tordai Zádor: A cselekvés hálója, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
Hogyan is fogalmazhatnánk meg filozófiai terminológiát használva, hogy mi az a virtuális valóság. A virtuális valóság fogalmát régóta használják a számítógépek világában főként az internetre, és más földrajzi régiókat egybekapcsoló hálózatokra ahol ezeken a világméretű hálózatokon fellelhető szöveges és grafikus információhalmazt szokás virtuális valóságként értelmezni, mint a mi valóságos tárgyi világunkkal párhuzamosan létező, digitális jelekből felépülő tárgyi valóságot, amely a számítógépek képernyőjén tárul elénk. De miben különbözik ez az általunk ismert hagyományos internet a digitális sisakot a fejükre tevő modern fiatalok virtuális valóságától? A hagyományos internet világában a számítógép képernyőjén eddig úgynevezett weboldalakat láthattunk, amelyeknek csak egy kis része volt szerkeszthető és manipulálható az átlag internetező számára. Így a legtöbb weblapnak volt olyan része ahol regisztrálhattuk a személyi adatainkat, vagy írhattunk a vendégkönyvbe, és így tovább, de ezeknek a weblapoknak a legtöbb tulajdonsága, mint például a grafikai megjelenítése, vagy a weboldalak szöveges részei általunk nem voltak szerkeszthetőek és manipulálhatóak.
Az internet fejlődésével azonban a weboldalak egyre nagyobb része vált az átlag felhasználó számára szerkeszthetővé és manipulálhatóvá miután az úgynevezett web2-es technológia előretörésével megjelentek a különféle online alkalmazások így, online játékok, multimédiás alkalmazások stb. A digitális sisakot a fejükre tevő fiatalemberek virtuális valósága pedig már teljes mértékben szerkeszthető és manipulálható virtuális valóságot jelent. Ezzel az ember ugyanolyan viszonyban van, mint hétköznapi tárgyi környezetével, és mivel az ember környezetének azon részeit nevezi tárgyaknak, amelyeket szabadon használhat és manipulálhat, a virtuális valóságot úgy definiálhatjuk filozófiai terminológiát használva, hogy a digitális jelekből felépülő valóság azon része, amit az ember szabadon manipulálhat. Tehát a digitális jelekből felépülő valóság tárgyiasult megnyilvánulását tekinthetjük virtuális valóságnak, és az internet fejlődése a virtuális valóság irányába nem más, mint az internet folyamatos tárgyiasulása.
Miben különbözik ez a virtuális valóság az általunk ismert tárgyi valóságtól? A marxista filozófia az általunk ismert valóság emberek által készített tárgyaiban az emberi cselekvések összességének tárgyiasulását látja. Mint például amikor valaki egy darab vasból kalapácsot készít, akkor az ember kalapácskészítő cselekvése ölt valóságos formát, vagyis tárgyiasul abban a kalapácsban, ami elkészül. Legtöbbször pedig a különféle tárgyakban több ember több cselekvése tárgyiasul egyszerre. Így például a kalapács nyelét egy famegmunkáló szakember, a kalapács fémfejét pedig egy fémmegmunkáló szakember készíti el. Az emberek által készített tárgyakban tehát az emberiség cselekvéseinek összessége tárgyiasul, vagyis ölt anyagi formát, és a különféle tárgyak kialakulásának egy-egy fázisaiban, mint amikor elkészül egy kalapács vagy egy autó, ezek a cselekvések, mint tárgyiasult tényezők egyensúlyba kerülnek abban a tárgyban.
Az ember által készített tárgyi világ, vagyis a technika fejlődését pedig az biztosítja, hogy egy-egy ilyen cselekvés, ami valamilyen anyagi formában tárgyiasul, mindig új cselekvéseknek nyit teret, hogy aztán azok is tárgyiasuljanak. Így például a csavar feltalálása lehetőséget nyit a csavaranyák és sok más alkatrész feltalálásának is, hogy azokból aztán óraszerkezeteket, vagy más mechanikus szerkezetet szereljenek össze, így a különféle tárgyiasult cselekvések a technikai fejlődés során egymásra épülnek, egymást kiegészítik, és így biztosított a technika fejlődése az ember által készített tárgyi világban.
Ez a fajta technikai fejlődés azonban csak az által biztosított, hogy a valóságosan létező tárgyi világban az anyagban ellenállás van, amit a megmunkálásakor le kell győzni. A mi világunkban az anyagot erőkifejtés által részeire kell bontani, hő keltése által meg kell olvasztani, és formába kell önteni stb. Az ember pedig csak azért fejleszt mindig új technikai eszközöket, azért halmozza egymásra a cselekvéseket a különféle tárgyi eszközökben, hogy az anyagban meglévő ellenállást le tudja győzni. Illetve, hogy az anyag, és ezáltal a természet feletti, uralmat meg tudja szerezni. Ha ugyanis az anyagban semmiféle ellenállás nem lenne, és szabadon alakítható lenne, akkor egyáltalán nem lenne szükség technikai eszközökre azok alakításához, és így nem lenne szükség az emberi cselekvések folyamatos tárgyiasítására és egymásra halmozására sem.
A számítógép által elénk tárt virtuális valóság abban különbözik az általunk ismert tárgyi valóságtól, hogy a virtuális valóság tárgyait alkotó digitális jelekben nincs ellenállás. Azok szabadon alakíthatóak akár bármilyen számítógépes grafikai eszközzel. A virtuális valóságban bármikor repülhetünk fénysebességgel egyik helyről a másikra varázsütésre, ebben a világban semmilyen akadályba nem ütközünk. Ez pedig egyértelműen a technikai fejlődés lehetetlenségét vetíti előre a virtuális valóság oldaláról nézve. A virtuális valóságban egyszerűen lehetetlen a technika fejlődésére, mert nincs szükség rá. A technikai fejlődés csak ott lehetséges, ahol az anyagban ellenállás van.
A marxista filozófia tételei szerint a természet és a technika fejlődését az anyagban időről időre felszínre kerülő ellentmondások hajtják előre, ahol a logikai ellentétet, mint például: jó vagy rossz meg kell különböztetni a dialektikus ellentmondástól. A dialektikus ellentmondás ugyanis több ennél, mert a dialektikus ellentmondásban a két ellentét nemcsak kizárja egymást, hanem egységet is alkot egymással, mint például a közgazdaságtan területén a fogyasztás és a termelés. Mivel a közgazdaságtan területén a fogyasztás és a termelés nemcsak egymás ellentétei, hanem egyúttal nem is létezhetnek egymás nélkül, hiszen termelés nélkül nincs fogyasztás, és fogyasztás nélkül semmi szükség nincs termelésre. Vagy például a tőke és a munkásosztály esetében is, ahol a két létező érdekei ellentétesek egymással, de ugyanakkor nem is lehetnek meg egymás nélkül. Hiszen a tőke fennmaradásához szükség van arra, hogy a dolgozók által megtermelt munka értékének egy részét magába szívja, viszont a dolgozók munkahelyének a megtartásához is szükség van arra, hogy a tőke ezt a felszívott többletmunkaerőt a termelésbe visszaforgassa, hogy a termelés továbbfolytatódjon.
A dialektikus ellentmondásban az ellentétek inkább tükörképei egymásnak, mint a különféle gépek alkatrészeinél. Ahol a csavar formája ugyan kizárja magából a csavaranya formáját, de hozzá is idomul egyben, hogy a kettő passzoljon egymáshoz. A kettejük közötti ellentmondás pedig csak akkor kerül a felszínre, amikor a fejlődés az egyiket már meghaladta, és végleg át kell adnia a helyet a másiknak, mint például amikor a társadalmi fejlődés már meghaladta a feudális uralkodó osztály szerepét és helyét teljes mértékben át kellett adnia a feltörekvő polgári osztálynak.
Én kicsit módosítanám a marxista filozófia ezen tételét, hogy az ellentmondások nem lehetnek meg egymás nélkül és azt mondanám, hogy az ellentétek csak egy bizonyos rendszeren belül nem lehetnek meg egymás nélkül. A termelés és a fogyasztás esetében például virágot termelhet valaki pusztán kedvtelésből is anélkül, hogy valaki megvásárolná tőle, ha ő pusztán a szépségért megtermeli, azután hagyja ott elszáradni, ahol van, akkor az a virág fogyasztás nélkül lett termelve. A nemzetgazdaság rendszerén belül viszont a fogyasztás és a termelés valóban feltételezi egymást és a kettő egymás nélkül nem lehet meg. Ugyanígy csavart termelhet valaki pusztán kedvtelésből csavaranya nélkül is, ha csak felhalmozza a szekrényében, és nem kapcsolja hozzá egy másik csavaranyához, akkor az a csavar csavaranya nélkül fog létezni. Egy összetett gép működéséhez viszont elengedhetetlen, hogy benne a csavar és a csavaranya össze legyen kapcsolva, így egy gép rendszerén belül a csavar és a csavaranya létezése valóban feltételezi egymást.
Így a gépek, vagyis a technika rendszerén belül a különféle alkatrészek dialektikus ellentmondásban, vagyis egymás tükörképeiként kiegészítik, és feltételezik egymást, és mint tárgyiasult cselekvések dialektikus ellentmondásai hajtják előre a technika fejlődését. Hiszen minden ilyen tárgyiasult cselekvés vagy másként dialektikus ellentmondás utat nyit egy másik tárgyiasult cselekvésnek vagy dialektikus ellentmondásnak. Ezt fent már kifejtettük. Tehát a dialektikus materializmus, ha a természet fejlődését nem is biztosan, de a technika fejlődését mindenképpen jól leírja, a dialektikus materializmus mindenképpen a technika fejlődésének a filozófiai alapvetése.
Azonban a dialektikus materializmus, mint a dialektikus ellentmondások rendszere is csak akkor maradhat meg a technikai fejlődés filozófiájának, ha materializmus talaján marad, vagyis ha ezek a dialektikus ellenmondások az anyagban tárgyiasulnak, és kelnek életre, hiszen mint azt fent már kifejtettük csak az anyagban van meg a megmunkálásával szemben ható ellenállás, ami a technikai fejlődést egyáltalán szükségessé teszi. A mai kor domináns technológiái viszont, így a virtuális valóság technológiája is igyekszik kiiktatni az anyagot a dialektikus ellentmondások rendszeréből, és a marxizmust ezzel egy tisztán manicheus filozófiává degradálják, ahol pusztán a dialektikus ellentmondások dualisztikus rendszere marad meg, és már nem halad tovább az a fajta technikai fejlődés amelynek régen tanúi voltunk.
A manicheizmus, mint vallás a Közel-Keleten jött létre az ókor vége felé, és a kereszténység nagy vetélytársa volt abban az időben. Lényege a végletes dualizmus, miszerint a mindenségben két egymással ellentétes princípium létezik: a sötétség és a fény, közelebbről az anyag és a szellem. Ez a két princípium pedig folyamatos harcban áll egymással, ahol az emberi lélek sajátos bukás eredményeképpen került a fény világából a sötét anyagi világba, vagy másként az emberi testbe, a sötétség és a fény sajnálatos keveredése folytán. A vallás legfőbb célja, hogy az emberi lelket sajátos aszkétikus gyakorlatok végzése által visszatérítsék az emberi testből őshazájába: a fény világába.
Ezt a vallási irányzatot a kereszténység, mint eretnekséget kiirtotta, bizonyos elemei azonban ma is tovább élnek más vallásokban, így az iszlámban és magában a kereszténységben is. A sötétség és a fény dualisztikus harca tovább él az iszlám gondolkodásban a szent háború eszméjében, ahol ők az igaz hitűek és a gyaurok állnak egymással állandó harcban az idők végezetéig, amikor is az igaz hitűek, mint a fény megtestesítői majd elpusztítják a gyaurokat, mint a sötétség megtestesítőit. A kereszténységbe pedig a legismertebb katolikus egyházatya: Szent Ágoston nyomán került bele, aki élete első részében maga is manicheus volt, aztán katolizált, de a manicheus eszmék hatása továbbra is érezhető volt tanításaiban.
Így: Civitas Dei (Isten városa) című könyvében ahol egy sajátos történelemteológiát vázol fel, amellyel aztán a nyugati történelemfilozófia, mint tudományág megalapítójává válik, és ennek a könyvnek a hatása mindmáig érzékelhető a nyugati történelemfilozófia nagy műveiben, mint például Hegel, Marx, vagy Fukuyama történelemfilozófiájában. A mű szemléletmódjában egyrészt benne van a kereszténység hagyományosan lineáris történelemszemlélete, ahol a földi történelem egyenes vonalban halad az egyetemes megváltás felé, ahol a történelem végén a végítélet eljövetelekor az arra érdemeseknek megváltásban lesz részük, hiszen üdvözülni fognak, míg a gonoszoknak örök kárhozat lesz a részük. Ebben a földi történelemben azonban a manicheus szemlélethez hasonlóan két létszféra harcol egymással, akiket emberi közösségek testesítenek meg, egyrészt az Isten városa (Civitas Dei), akik az Isten által üdvözülésre kiválasztott emberek közösségét képezik, és mint kiválasztottak, már földi létükben is a mennyei szférához tartoznak. Kiválasztottságukat pedig az jelzi, hogy eleve jók.
Másrészt az ördög városa (Civitas diaboli), akik nincsenek kiválasztva az üdvözülésre, és így már földi létükben is a pokol létszférájához tartoznak. Kárhozatra predesztináltságukat pedig az jelzi, hogy ők eleve gonoszak. Tehát Szent Ágoston történelemteológiájában a kereszténység lineáris történelemszemlélete, amely a nyugati történelemben sokak szerint a tudományos és technikai, továbbá a társadalmi haladásnak volt az alapja egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot ahol szintén a fény és a sötétség harcol egymással a Civitas Dei és a Civitas Diaboli formájában. Szent Ágoston tanításai később az egykori Ágoston rendi szerzetes: Luther tanításainak váltak alapjává, akit az első protestáns reformátorként ismerünk. Erről a cikk későbbi részeiben még részletesebben írok.
Majd éppen a Lutheránus vallás nevelt ki olyan történelemfilozófusokat, mint Hegel, vagy Marx, ahol Marx a zsidó hitről tért át a lutheránus hitre még gyermekkorában. Ezek közül én most csak Marx tanításait elemzem, akinek filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabbrendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia ezen része tehát a kereszténység lineáris történelemszemléletét tükrözi, mert fejlődéselvű. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, ami megint csak megfeleltethető a fény és a sötétség harcának manicheus szemléletével. A történelem végén pedig a munkásosztály Marxnál is elpusztítja a tőkésosztályt, így a kereszténység lineáris történelemszemlélete Marxnál is egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot akárcsak Szent Ágostonnál.
Az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál pedig már tisztán a manicheus szemlélet válik uralkodóvá. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely a lineáris keresztény történelemszemléleten alapult és bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult és így a marxizmus egy tisztán manicheus, vagy ha úgy tetszik iszlám ideológiává vált. Visszatérve az iszlámra ennek a cikknek a célja annak megfejtése, hogy hogyan hozható összefüggésbe az iszlám fent fel felvázolt manicheus szemlélete az iszlám feltűnő passzivitásával, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés elmaradottságában ölt testet az iszlám területeken.
Amikor szóba hoztam egy fórumon, hogy az iszlám és a manicheizmus között erős kapcsolat van vallási téren lehurrogtak, és műveletlennek neveztek, hogy ez nem így van, ami számomra szinte nevetségesnek hat, hiszen a manicheizmus a Közel-Keleten született, ahol a sivatagi klíma, és az iszlám vallás az uralkodó, és mint ilyen már földrajzi tekintetben is egyértelműen a sivatag vallása. Ugyanis egyedül a sivatag az a hely ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éjszaka váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának. A sivatag az a hely, ahol nincsenek erdők, sem fák, nincsenek nagyobb hegységek, vagy dombok, amelyeknek az ember az árnyékába húzódhatna, és amely a napot előle eltakarja. Ezen a területen a legfőbb megélhetési forma régen a nomád pásztorkodás volt, ami mindig is azt követelte az embertől, hogy állandóan a szabad ég alatt legyen.
Ennek folytán ez a terület az, ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éj váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának, és így ezt a területet már csak a földrajzi tulajdonságai is arra determinálják, hogy itt alakuljon ki a manicheizmus, és hogy később bármilyen vallás is telepedjen meg ezen a területen az valamiképpen utódja legyen a manicheizmusnak.
Amit már elsőre mindenkinek észre kell vennie a manicheus szemléletben az annak egyértelmű leszűkítettsége. E dualista szemléletben csak két princípium van elismerve, amelyek a valóságot felépítik, ami már önmagában ellene mond a technika, a tudomány és a gazdaság fejlődésének, hiszen a tudomány, a technika és a gazdaság fejlesztése a különféle tudományos tények összetett, sok szempontú megközelítését igényli. Továbbá annak elismerését, hogy történelemben az egyéneknek és a közösségeknek sokféle választási lehetőségük van életük alakításában, mert csak így segíthetik elő saját fejlődésüket a tudomány, a technika és a gazdaság területén. Az iszlám vallás szerint viszont a történelem egyedüli célja az iszlámon kívüli világ teljes és totális elpusztítása, ami a sötétség világát fémjelzi a manicheus ideológia logikáját követve, és így az egyének és az egyetemes közösség minden tevékenysége egyedül ennek a célnak van alárendelve, és az egyéneknek nincs lehetőségük arra, hogy sorsukat saját maguk alakítsák, az Allahban előre meg van írva (fatalizmus).
Kimondhatjuk, hogy a társadalmakban a vallásból eredő történelemszemlélet minél több választási lehetőséget nyújt az egyénnek élete alakításában az a társadalom annál fejlődésképesebb és dinamikusabb, és minél kevesebbet annál fatalisztikusabb, és annál inkább jellemző rá a vakhit. Amit az iszlám már a Koránban is a legerőteljesebben hangsúlyoz az Allahban és a történelem eleve elrendeltségében való feltétlen hit, hiszen ahhoz, hogy az egyén a történelem ilyen leszűkített, a sok szempontú megközelítést minden szempontból nélkülöző látásmódját elfogadja szó szerint elvakult, csak egy dologra figyelő, a valóság többi aspektusát meg nem látó hitre van szükség. Az iszlám csak a fatalizmus és a feltétel nélküli vakhit deklarálásával tudja az egyénnel elfogadtatni ezt a végletesen leszűkített történelemszemléletet, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés területén a teljes passzivitáshoz vezet ahol a közösség csak a gyaurok elleni harcban aktív, és ami elengedhetetlen az egyének végleges hozzáláncolásához az iszlámhoz, továbbá az egyének fanatizálásához.
Mindez ugyancsak jellemző nyugaton a különféle szektákra, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem azzal láncolják magukhoz az egyéneket, hogy bármiféleképpen terrorizálnák őket, hanem hogy sajátos módon leszűkítik a gondolkodásukat, hogy az egyén önként és dalolva hajtsa végre a szekta parancsait. Ezért írtam a címben, hogy az iszlám hasonló a nyugati szektákhoz. A történelem eleve elrendeltsége az iszlámban egy evilágra irányuló eleve elrendeltséget jelent, ami ellentétes a nyugati kálvinizmus túlvilágra irányuló eleve elrendeltségével, amely az iszlámmal ellentétben éppen, hogy nagyfokú gazdasági aktivitásra ösztökéli az egyéneket és a közösségeket.
Visszatérve Lutherhez, a teológiai tanításaiból tudjuk, hogy a hit az iszlámhoz hasonlóan nála is nagy szerepet játszott az emberi üdvözülésben, hiszen a kálvinizmussal ellentétben Luthernél a kegyelem és a hit együttesen segíti elő az ember üdvözülését, ami a Lutheranizmust egyértelműen az iszlámhoz és a manicheizmushoz közelíti a kálvinizmussal szemben, és egyértelműen láthatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése Európában nem a német lutheránus, hanem az angolszász kálvinista területeken kezdődött el. Ebből is látszik, hogy a vakhit az iszlámban is, és a lutheránizmusban is manicheus maradvány és a gazdasági passzivitást segíti elő.
A virtuális valóságban, tehát egyszerűen nem létezhet technikai fejlődés annak a materializmustól megfosztott, tisztán manicheus szemlélete miatt, és emiatt nem véletlen, hogy az információs technológia szorosan összekapcsolódik az újmarxista mozgalmak tevékenységével. Ez végül is nem olyan nagy tragédia egészen addig, amíg a virtuális valóság bele nem hatol a valóságos tárgyi világba, vagyis a valóság el nem kezd virtualizálódni. Ezt próbálja megvalósítani az úgynevezett nanotechnológia, amely arra irányul, hogy a tudósok pusztán a szubatomi részecskék építőköveiből építsenek fel anyagi tárgyakat, és ha ez a technológia kiteljesedik, akkor a jövőben szinte bármilyen használati tárgyat létrehozhatunk akár egy gombnyomással is pusztán a szubatomi részecskék építőköveiből az ételektől kezdve az űrhajókig. Vagy másként az anyag megmunkálásának lehetőségei korlátlanná válnak akárcsak a virtuális valóságban, ez pedig előfeltételezi a technika fejlődésének a megállását, hiszen ha minden használati tárgyat előállíthatunk már egy gombnyomással is, akkor minek is dolgozzunk, minek műveljük tovább a tudományt.
A nanotechnológia világa valóban a fent már említett manicheus muszlimok paradicsomával, vagy a lutheránus germánok valhallájával mutat rokonságot, ahol minden érzéki gyönyört ingyen megkapunk, a sziklából folyik a sör, fiatal szüzek kínálják fel magukat nekünk ingyen, és nem kell dolgoznunk semmiért sem. A virtuális valóság behatolását a valóságos tárgyi világba sajnos lassan a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a jövőben.
Felhasznált Irodalom:
A Korán, EPL KIADÓ, 2014.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Szent Ágoston: Isten városáról, KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT., 2005.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Augustinus Aurelius: Szent Ágoston vallomásai, Szent István Társulat, 2007.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Simon-Székely Attila: A lélek mítoszokban és vallásokban, Kossuth Kiadó, 2014.
Gottfried Stiehler: A dialektikus ellentmondás formái és funkciói Kossuth Könyvkiadó, 1972.
Tordai Zádor: A cselekvés hálója, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
2016. február 27., szombat
A manicheus szemlélet szerepe az iszlám passzivitásában, avagy miért hasonló az iszlám a nyugati szektákhoz?
A manicheizmus, mint vallás a Közel-Keleten jött létre az ókor vége felé, és a kereszténység nagy vetélytársa volt abban az időben. Lényege a végletes dualizmus, miszerint a mindenségben két egymással ellentétes princípium létezik: a sötétség és a fény, közelebbről az anyag és a szellem. Ez a két princípium pedig folyamatos harcban áll egymással, ahol az emberi lélek sajátos bukás eredményeképpen került a fény világából a sötét anyagi világba, vagy másként az emberi testbe, a sötétség és a fény sajnálatos keveredése folytán. A vallás legfőbb célja, hogy az emberi lelket sajátos aszkétikus gyakorlatok végzése által visszatérítsék az emberi testből őshazájába: a fény világába.
Ezt a vallási irányzatot a kereszténység, mint eretnekséget kiirtotta, bizonyos elemei azonban ma is tovább élnek más vallásokban, így az iszlámban és magában a kereszténységben is. A sötétség és a fény dualisztikus harca tovább él az iszlám gondolkodásban a szent háború eszméjében, ahol ők az igaz hitűek és a gyaurok állnak egymással állandó harcban az idők végezetéig, amikor is az igaz hitűek, mint a fény megtestesítői majd elpusztítják a gyaurokat, mint a sötétség megtestesítőit. A kereszténységbe pedig a legismertebb katolikus egyházatya: Szent Ágoston nyomán került bele, aki élete első részében maga is manicheus volt, aztán katolizált, de a manicheus eszmék hatása továbbra is érezhető volt tanításaiban.
Így: Civitas Dei (Isten városa) című könyvében ahol egy sajátos történelemteológiát vázol fel, amellyel aztán a nyugati történelemfilozófia, mint tudományág megalapítójává válik, és ennek a könyvnek a hatása mindmáig érzékelhető a nyugati történelemfilozófia nagy műveiben, mint például Hegel, Marx, vagy Fukuyama történelemfilozófiájában. A mű szemléletmódjában egyrészt benne van a kereszténység hagyományosan lineáris történelemszemlélete, ahol a földi történelem egyenes vonalban halad az egyetemes megváltás felé, ahol a történelem végén a végítélet eljövetelekor az arra érdemeseknek megváltásban lesz részük, hiszen üdvözülni fognak, míg a gonoszoknak örök kárhozat lesz a részük. Ebben a földi történelemben azonban a manicheus szemlélethez hasonlóan két létszféra harcol egymással, akiket emberi közösségek testesítenek meg, egyrészt az Isten városa (Civitas Dei), akik az Isten által üdvözülésre kiválasztott emberek közösségét képezik, és mint kiválasztottak, már földi létükben is a mennyei szférához tartoznak. Kiválasztottságukat pedig az jelzi, hogy eleve jók.
Másrészt az ördög városa (Civitas diaboli), akik nincsenek kiválasztva az üdvözülésre, és így már földi létükben is a pokol létszférájához tartoznak. Kárhozatra predesztináltságukat pedig az jelzi, hogy ők eleve gonoszak. Tehát Szent Ágoston történelemteológiájában a kereszténység lineáris történelemszemlélete, amely a nyugati történelemben sokak szerint a tudományos és technikai, továbbá a társadalmi haladásnak volt az alapja egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot ahol szintén a fény és a sötétség harcol egymással a Civitas Dei és a Civitas Diaboli formájában. Szent Ágoston tanításai később az egykori Ágoston rendi szerzetes: Luther tanításainak váltak alapjává, akit az első protestáns reformátorként ismerünk. Erről a cikk későbbi részeiben még részletesebben írok.
Majd éppen a Lutheránus vallás nevelt ki olyan történelemfilozófusokat, mint Hegel, vagy Marx, ahol Marx a zsidó hitről tért át a lutheránus hitre még gyermekkorában. Ezek közül én most csak Marx tanításait elemzem, akinek filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabbrendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia ezen része tehát a kereszténység lineáris történelemszemléletét tükrözi, mert fejlődéselvű. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, ami megint csak megfeleltethető a fény és a sötétség harcának manicheus szemléletével. A történelem végén pedig a munkásosztály Marxnál is elpusztítja a tőkésosztályt, így a kereszténység lineáris történelemszemlélete Marxnál is egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot akárcsak Szent Ágostonnál.
Az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál pedig már tisztán a manicheus szemlélet válik uralkodóvá. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely a lineáris keresztény történelemszemléleten alapult és bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult és így a marxizmus egy tisztán manicheus, vagy ha úgy tetszik iszlám ideológiává vált. Visszatérve az iszlámra ennek a cikknek a célja annak megfejtése, hogy hogyan hozható összefüggésbe az iszlám fent fel felvázolt manicheus szemlélete az iszlám feltűnő passzivitásával, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés elmaradottságában ölt testet az iszlám területeken.
Amikor szóba hoztam egy fórumon, hogy az iszlám és a manicheizmus között erős kapcsolat van vallási téren lehurrogtak, és műveletlennek neveztek, hogy ez nem így van, ami számomra szinte nevetségesnek hat, hiszen a manicheizmus a Közel-Keleten született, ahol a sivatagi klíma, és az iszlám vallás az uralkodó, és mint ilyen már földrajzi tekintetben is egyértelműen a sivatag vallása. Ugyanis egyedül a sivatag az a hely ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éjszaka váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának. A sivatag az a hely, ahol nincsenek erdők, sem fák, nincsenek nagyobb hegységek, vagy dombok, amelyeknek az ember az árnyékába húzódhatna, és amely a napot előle eltakarja. Ezen a területen a legfőbb megélhetési forma régen a nomád pásztorkodás volt, ami mindig is azt követelte az embertől, hogy állandóan a szabad ég alatt legyen.
Ennek folytán ez a terület az, ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éj váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának, és így ezt a területet már csak a földrajzi tulajdonságai is arra determinálják, hogy itt alakuljon ki a manicheizmus, és hogy később bármilyen vallás is telepedjen meg ezen a területen az valamiképpen utódja legyen a manicheizmusnak.
Amit már elsőre mindenkinek észre kell vennie a manicheus szemléletben az annak egyértelmű leszűkítettsége. E dualista szemléletben csak két princípium van elismerve, amelyek a valóságot felépítik, ami már önmagában ellene mond a technika, a tudomány és a gazdaság fejlődésének, hiszen a tudomány, a technika és a gazdaság fejlesztése a különféle tudományos tények összetett, sok szempontú megközelítését igényli. Továbbá annak elismerését, hogy történelemben az egyéneknek és a közösségeknek sokféle választási lehetőségük van életük alakításában, mert csak így segíthetik elő saját fejlődésüket a tudomány, a technika és a gazdaság területén. Az iszlám vallás szerint viszont a történelem egyedüli célja az iszlámon kívüli világ teljes és totális elpusztítása, ami a sötétség világát fémjelzi a manicheus ideológia logikáját követve, és így az egyének és az egyetemes közösség minden tevékenysége egyedül ennek a célnak van alárendelve, és az egyéneknek nincs lehetőségük arra, hogy sorsukat saját maguk alakítsák, az Allahban előre meg van írva (fatalizmus).
Kimondhatjuk, hogy a társadalmakban a vallásból eredő történelemszemlélet minél több választási lehetőséget nyújt az egyénnek élete alakításában az a társadalom annál fejlődésképesebb és dinamikusabb, és minél kevesebbet annál fatalisztikusabb, és annál inkább jellemző rá a vakhit. Amit az iszlám már a Koránban is a legerőteljesebben hangsúlyoz az Allahban és a történelem eleve elrendeltségében való feltétlen hit, hiszen ahhoz, hogy az egyén a történelem ilyen leszűkített, a sok szempontú megközelítést minden szempontból nélkülöző látásmódját elfogadja szó szerint elvakult, csak egy dologra figyelő, a valóság többi aspektusát meg nem látó hitre van szükség. Az iszlám csak a fatalizmus és a feltétel nélküli vakhit deklarálásával tudja az egyénnel elfogadtatni ezt a végletesen leszűkített történelemszemléletet, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés területén a teljes passzivitáshoz vezet ahol a közösség csak a gyaurok elleni harcban aktív, és ami elengedhetetlen az egyének végleges hozzáláncolásához az iszlámhoz, továbbá az egyének fanatizálásához.
Mindez ugyancsak jellemző nyugaton a különféle szektákra, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem azzal láncolják magukhoz az egyéneket, hogy bármiféleképpen terrorizálnák őket, hanem hogy sajátos módon leszűkítik a gondolkodásukat, hogy az egyén önként és dalolva hajtsa végre a szekta parancsait. Ezért írtam a címben, hogy az iszlám hasonló a nyugati szektákhoz. A történelem eleve elrendeltsége az iszlámban egy evilágra irányuló eleve elrendeltséget jelent, ami ellentétes a nyugati kálvinizmus túlvilágra irányuló eleve elrendeltségével, amely az iszlámmal ellentétben éppen, hogy nagyfokú gazdasági aktivitásra ösztökéli az egyéneket és a közösségeket.
Visszatérve Lutherhez, a teológiai tanításaiból tudjuk, hogy a hit az iszlámhoz hasonlóan nála is nagy szerepet játszott az emberi üdvözülésben, hiszen a kálvinizmussal ellentétben Luthernél a kegyelem és a hit együttesen segíti elő az ember üdvözülését, ami a Lutheranizmust egyértelműen az iszlámhoz és a manicheizmushoz közelíti a kálvinizmussal szemben, és egyértelműen láthatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése Európában nem a német lutheránus, hanem az angolszász kálvinista területeken kezdődött el. Ebből is látszik, hogy a vakhit az iszlámban is, és a lutheránizmusban is manicheus maradvány és a gazdasági passzivitást segíti elő.
Felhasznált Irodalom:
A Korán, EPL KIADÓ, 2014.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Szent Ágoston: Isten városáról, KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT., 2005.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Augustinus Aurelius: Szent Ágoston vallomásai, Szent István Társulat, 2007.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Simon-Székely Attila: A lélek mítoszokban és vallásokban, Kossuth Kiadó, 2014.
Ezt a vallási irányzatot a kereszténység, mint eretnekséget kiirtotta, bizonyos elemei azonban ma is tovább élnek más vallásokban, így az iszlámban és magában a kereszténységben is. A sötétség és a fény dualisztikus harca tovább él az iszlám gondolkodásban a szent háború eszméjében, ahol ők az igaz hitűek és a gyaurok állnak egymással állandó harcban az idők végezetéig, amikor is az igaz hitűek, mint a fény megtestesítői majd elpusztítják a gyaurokat, mint a sötétség megtestesítőit. A kereszténységbe pedig a legismertebb katolikus egyházatya: Szent Ágoston nyomán került bele, aki élete első részében maga is manicheus volt, aztán katolizált, de a manicheus eszmék hatása továbbra is érezhető volt tanításaiban.
Így: Civitas Dei (Isten városa) című könyvében ahol egy sajátos történelemteológiát vázol fel, amellyel aztán a nyugati történelemfilozófia, mint tudományág megalapítójává válik, és ennek a könyvnek a hatása mindmáig érzékelhető a nyugati történelemfilozófia nagy műveiben, mint például Hegel, Marx, vagy Fukuyama történelemfilozófiájában. A mű szemléletmódjában egyrészt benne van a kereszténység hagyományosan lineáris történelemszemlélete, ahol a földi történelem egyenes vonalban halad az egyetemes megváltás felé, ahol a történelem végén a végítélet eljövetelekor az arra érdemeseknek megváltásban lesz részük, hiszen üdvözülni fognak, míg a gonoszoknak örök kárhozat lesz a részük. Ebben a földi történelemben azonban a manicheus szemlélethez hasonlóan két létszféra harcol egymással, akiket emberi közösségek testesítenek meg, egyrészt az Isten városa (Civitas Dei), akik az Isten által üdvözülésre kiválasztott emberek közösségét képezik, és mint kiválasztottak, már földi létükben is a mennyei szférához tartoznak. Kiválasztottságukat pedig az jelzi, hogy eleve jók.
Másrészt az ördög városa (Civitas diaboli), akik nincsenek kiválasztva az üdvözülésre, és így már földi létükben is a pokol létszférájához tartoznak. Kárhozatra predesztináltságukat pedig az jelzi, hogy ők eleve gonoszak. Tehát Szent Ágoston történelemteológiájában a kereszténység lineáris történelemszemlélete, amely a nyugati történelemben sokak szerint a tudományos és technikai, továbbá a társadalmi haladásnak volt az alapja egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot ahol szintén a fény és a sötétség harcol egymással a Civitas Dei és a Civitas Diaboli formájában. Szent Ágoston tanításai később az egykori Ágoston rendi szerzetes: Luther tanításainak váltak alapjává, akit az első protestáns reformátorként ismerünk. Erről a cikk későbbi részeiben még részletesebben írok.
Majd éppen a Lutheránus vallás nevelt ki olyan történelemfilozófusokat, mint Hegel, vagy Marx, ahol Marx a zsidó hitről tért át a lutheránus hitre még gyermekkorában. Ezek közül én most csak Marx tanításait elemzem, akinek filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabbrendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia ezen része tehát a kereszténység lineáris történelemszemléletét tükrözi, mert fejlődéselvű. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, ami megint csak megfeleltethető a fény és a sötétség harcának manicheus szemléletével. A történelem végén pedig a munkásosztály Marxnál is elpusztítja a tőkésosztályt, így a kereszténység lineáris történelemszemlélete Marxnál is egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot akárcsak Szent Ágostonnál.
Az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál pedig már tisztán a manicheus szemlélet válik uralkodóvá. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely a lineáris keresztény történelemszemléleten alapult és bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult és így a marxizmus egy tisztán manicheus, vagy ha úgy tetszik iszlám ideológiává vált. Visszatérve az iszlámra ennek a cikknek a célja annak megfejtése, hogy hogyan hozható összefüggésbe az iszlám fent fel felvázolt manicheus szemlélete az iszlám feltűnő passzivitásával, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés elmaradottságában ölt testet az iszlám területeken.
Amikor szóba hoztam egy fórumon, hogy az iszlám és a manicheizmus között erős kapcsolat van vallási téren lehurrogtak, és műveletlennek neveztek, hogy ez nem így van, ami számomra szinte nevetségesnek hat, hiszen a manicheizmus a Közel-Keleten született, ahol a sivatagi klíma, és az iszlám vallás az uralkodó, és mint ilyen már földrajzi tekintetben is egyértelműen a sivatag vallása. Ugyanis egyedül a sivatag az a hely ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éjszaka váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának. A sivatag az a hely, ahol nincsenek erdők, sem fák, nincsenek nagyobb hegységek, vagy dombok, amelyeknek az ember az árnyékába húzódhatna, és amely a napot előle eltakarja. Ezen a területen a legfőbb megélhetési forma régen a nomád pásztorkodás volt, ami mindig is azt követelte az embertől, hogy állandóan a szabad ég alatt legyen.
Ennek folytán ez a terület az, ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éj váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának, és így ezt a területet már csak a földrajzi tulajdonságai is arra determinálják, hogy itt alakuljon ki a manicheizmus, és hogy később bármilyen vallás is telepedjen meg ezen a területen az valamiképpen utódja legyen a manicheizmusnak.
Amit már elsőre mindenkinek észre kell vennie a manicheus szemléletben az annak egyértelmű leszűkítettsége. E dualista szemléletben csak két princípium van elismerve, amelyek a valóságot felépítik, ami már önmagában ellene mond a technika, a tudomány és a gazdaság fejlődésének, hiszen a tudomány, a technika és a gazdaság fejlesztése a különféle tudományos tények összetett, sok szempontú megközelítését igényli. Továbbá annak elismerését, hogy történelemben az egyéneknek és a közösségeknek sokféle választási lehetőségük van életük alakításában, mert csak így segíthetik elő saját fejlődésüket a tudomány, a technika és a gazdaság területén. Az iszlám vallás szerint viszont a történelem egyedüli célja az iszlámon kívüli világ teljes és totális elpusztítása, ami a sötétség világát fémjelzi a manicheus ideológia logikáját követve, és így az egyének és az egyetemes közösség minden tevékenysége egyedül ennek a célnak van alárendelve, és az egyéneknek nincs lehetőségük arra, hogy sorsukat saját maguk alakítsák, az Allahban előre meg van írva (fatalizmus).
Kimondhatjuk, hogy a társadalmakban a vallásból eredő történelemszemlélet minél több választási lehetőséget nyújt az egyénnek élete alakításában az a társadalom annál fejlődésképesebb és dinamikusabb, és minél kevesebbet annál fatalisztikusabb, és annál inkább jellemző rá a vakhit. Amit az iszlám már a Koránban is a legerőteljesebben hangsúlyoz az Allahban és a történelem eleve elrendeltségében való feltétlen hit, hiszen ahhoz, hogy az egyén a történelem ilyen leszűkített, a sok szempontú megközelítést minden szempontból nélkülöző látásmódját elfogadja szó szerint elvakult, csak egy dologra figyelő, a valóság többi aspektusát meg nem látó hitre van szükség. Az iszlám csak a fatalizmus és a feltétel nélküli vakhit deklarálásával tudja az egyénnel elfogadtatni ezt a végletesen leszűkített történelemszemléletet, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés területén a teljes passzivitáshoz vezet ahol a közösség csak a gyaurok elleni harcban aktív, és ami elengedhetetlen az egyének végleges hozzáláncolásához az iszlámhoz, továbbá az egyének fanatizálásához.
Mindez ugyancsak jellemző nyugaton a különféle szektákra, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem azzal láncolják magukhoz az egyéneket, hogy bármiféleképpen terrorizálnák őket, hanem hogy sajátos módon leszűkítik a gondolkodásukat, hogy az egyén önként és dalolva hajtsa végre a szekta parancsait. Ezért írtam a címben, hogy az iszlám hasonló a nyugati szektákhoz. A történelem eleve elrendeltsége az iszlámban egy evilágra irányuló eleve elrendeltséget jelent, ami ellentétes a nyugati kálvinizmus túlvilágra irányuló eleve elrendeltségével, amely az iszlámmal ellentétben éppen, hogy nagyfokú gazdasági aktivitásra ösztökéli az egyéneket és a közösségeket.
Visszatérve Lutherhez, a teológiai tanításaiból tudjuk, hogy a hit az iszlámhoz hasonlóan nála is nagy szerepet játszott az emberi üdvözülésben, hiszen a kálvinizmussal ellentétben Luthernél a kegyelem és a hit együttesen segíti elő az ember üdvözülését, ami a Lutheranizmust egyértelműen az iszlámhoz és a manicheizmushoz közelíti a kálvinizmussal szemben, és egyértelműen láthatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése Európában nem a német lutheránus, hanem az angolszász kálvinista területeken kezdődött el. Ebből is látszik, hogy a vakhit az iszlámban is, és a lutheránizmusban is manicheus maradvány és a gazdasági passzivitást segíti elő.
Felhasznált Irodalom:
A Korán, EPL KIADÓ, 2014.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Szent Ágoston: Isten városáról, KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT., 2005.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Augustinus Aurelius: Szent Ágoston vallomásai, Szent István Társulat, 2007.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Simon-Székely Attila: A lélek mítoszokban és vallásokban, Kossuth Kiadó, 2014.
2016. február 20., szombat
A rasszizmus és a kereszténység viszonyáról, vagyis biológiai rasszizmus helyett fejlődéstani rasszizmus
A biológiai rasszizmus gondolatát, vagyis hogy az emberek között alsóbbrendű és felsőbbrendű fajok vannak és az emberek a faji hovatartozás szerint egymástól elszeparálhatóak, nemcsak a mai baloldal, hanem a katolikus egyház is elveti és meg kell, hogy mondjuk érthető okokból, mert olyanfajta viszonyokat tételez fel az emberek között, amelyek csak az állatvilágban vannak jelen, és ezzel lényegében állattá, természeti lénnyé degradálja az embert. Az egyház tanításai szerint pedig az ember több az állatnál, hiszen Isten képmása, és így ezeket a tanításokat az egyház nem fogadhatja el. Azonban vélekedhet e ugyanígy a katolikus egyház a fejlődéstani rasszizmussal szemben is, amely az én definícióm szerint az emberek közötti olyanfajta különbségtételt jelent, hogy a nagyipari technika (nem a posztindusztriális információs technológia) fejlesztéshez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal: így szellemi és fizikai adottságok, viselkedéskultúra, műveltség, vallási elkötelezettség stb., rendelkezők és ezekkel nem rendelkezők közötti megkülönböztetés.
Azért tettem fel ezt a kérdést, mert a kereszténység az egyetlen történeti szellemű vallás a világon, amelyből a keresztény apokaliptika, tehát a jövőben megvalósuló eszkatalógikus megváltás gondolata származik, ami pedig elültette a technológia és társadalmi fejlődés csíráit a világon. Más szóval elindította az ember kiemelését a barbár természeti állapotból, amire csak a történelemben kialakult nagyipari technikai civilizáció képes, és ha a nagyipari technikai civilizáció fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal rendelkező embereket összekeverjük az azokkal nem rendelkezőkkel (multikulturalizmus) az egyértelműen az ember visszavetését eredményezi a barbár természeti állapotba, amely ellenkezik a kereszténység céljaival.
Ha rasszizmus, ha nem rasszizmus ma a nagyipari technikai civilizáció működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal csak az európai fehér népek rendelkeznek, és ha összekeverjük őket azokkal a keleti, főként iszlám kultúrájú népekkel, akik ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkeznek, az egyértelműen visszaveti a fejlődést, és ezzel megakasztja a kereszténység céljait, vagyis más módszerekkel ugyan, de ugyanazt az eredményt éri el, amit régen a nácizmus. A nácik a második világháborúban a barbár természeti világban meglévő viszonyokat akarták elterjeszteni az európai népek között felülről rájuk telepedve, vagyis az indiai kasztrendszer viszonyait, még ha emellett a technikai fejlődés területén voltak is érdemeik, hiszen a náci rendszer adta a világnak az egyik legismertebb rakétatudóst (Werner von Braun). A mai baloldal, vagyis a kulturális marxizmus pedig a keletről jött, még természeti állapotban leledző népeket akarják összekeverni a keresztény történeti szellemmel átitatott, és a nagyipari technikai civilizáció fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal rendelkező népekkel, és így mind a kettő a nyugat visszavetésére törekszik a barbár természeti állapotba.
Tehát míg a mai kulturális marxista baloldal a multikulturalizmus terjesztésével, más módszerekkel ugyan, de ugyanarra célra törekszik, mint a nácik a biológiai rasszizmussal, a fejlődéstani rasszizmus, amely az embereket konkrétan a fejlődéshez szükséges tulajdonságok szerint különbözteti meg és különíti el, a nácikéhoz hasonló módszerekkel ugyan, de egész más cél felé törekszik, mint a nácik, és ezek a célok azonosak a kereszténység céljaival.
A fejlődéstani rasszizmusnak véleményem szerint helye van nemcsak az eltérő népekkel szemben, hanem akár a rokon, vagy velünk azonos népekkel szemben is. Ezt a biblia is igazolja, hiszen már Mózes is legyilkoltatta azokat a vele fajilag rokon zsidókat, akik nem akarták követni az Isten által rájuk testált történeti szellemet és visszazuhantak a pogányságba. Így tehát ha van olyan magyar, aki rendelkezik a nagyipari technológia fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal, és van olyan, aki nem, akkor nyugodtan elkülönítheti magát akár rasszista módon is attól a másik magyartól.
Tehát a biológia rasszizmusnak nincs helye a magyar közéletben a fejlődéstani rasszizmusnak viszont igenis helye van és a keletről jött migránsok kiutasítása Európa területéről a fejlődéstani rasszizmus értelmében is és keresztény szempontból is helyes dolog, mert a keletről jött menekültek és az Európai népek közötti szorosabb kapcsolatra csak akkor lehet mód, ha már a keleti népek is rendelkeznek a nagyipari technológia fejlesztéséhez szükséges szociokulturális adottságokkal. Hangsúlyozom persze, hogy a fejlődéstani rasszizmus nem adhat alapot más népek vagy embercsoportok kiirtására, hanem csak azok elkülönítésére.
Azért tettem fel ezt a kérdést, mert a kereszténység az egyetlen történeti szellemű vallás a világon, amelyből a keresztény apokaliptika, tehát a jövőben megvalósuló eszkatalógikus megváltás gondolata származik, ami pedig elültette a technológia és társadalmi fejlődés csíráit a világon. Más szóval elindította az ember kiemelését a barbár természeti állapotból, amire csak a történelemben kialakult nagyipari technikai civilizáció képes, és ha a nagyipari technikai civilizáció fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal rendelkező embereket összekeverjük az azokkal nem rendelkezőkkel (multikulturalizmus) az egyértelműen az ember visszavetését eredményezi a barbár természeti állapotba, amely ellenkezik a kereszténység céljaival.
Ha rasszizmus, ha nem rasszizmus ma a nagyipari technikai civilizáció működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal csak az európai fehér népek rendelkeznek, és ha összekeverjük őket azokkal a keleti, főként iszlám kultúrájú népekkel, akik ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkeznek, az egyértelműen visszaveti a fejlődést, és ezzel megakasztja a kereszténység céljait, vagyis más módszerekkel ugyan, de ugyanazt az eredményt éri el, amit régen a nácizmus. A nácik a második világháborúban a barbár természeti világban meglévő viszonyokat akarták elterjeszteni az európai népek között felülről rájuk telepedve, vagyis az indiai kasztrendszer viszonyait, még ha emellett a technikai fejlődés területén voltak is érdemeik, hiszen a náci rendszer adta a világnak az egyik legismertebb rakétatudóst (Werner von Braun). A mai baloldal, vagyis a kulturális marxizmus pedig a keletről jött, még természeti állapotban leledző népeket akarják összekeverni a keresztény történeti szellemmel átitatott, és a nagyipari technikai civilizáció fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal rendelkező népekkel, és így mind a kettő a nyugat visszavetésére törekszik a barbár természeti állapotba.
Tehát míg a mai kulturális marxista baloldal a multikulturalizmus terjesztésével, más módszerekkel ugyan, de ugyanarra célra törekszik, mint a nácik a biológiai rasszizmussal, a fejlődéstani rasszizmus, amely az embereket konkrétan a fejlődéshez szükséges tulajdonságok szerint különbözteti meg és különíti el, a nácikéhoz hasonló módszerekkel ugyan, de egész más cél felé törekszik, mint a nácik, és ezek a célok azonosak a kereszténység céljaival.
A fejlődéstani rasszizmusnak véleményem szerint helye van nemcsak az eltérő népekkel szemben, hanem akár a rokon, vagy velünk azonos népekkel szemben is. Ezt a biblia is igazolja, hiszen már Mózes is legyilkoltatta azokat a vele fajilag rokon zsidókat, akik nem akarták követni az Isten által rájuk testált történeti szellemet és visszazuhantak a pogányságba. Így tehát ha van olyan magyar, aki rendelkezik a nagyipari technológia fejlesztéséhez szükséges szociokulturális tulajdonságokkal, és van olyan, aki nem, akkor nyugodtan elkülönítheti magát akár rasszista módon is attól a másik magyartól.
Tehát a biológia rasszizmusnak nincs helye a magyar közéletben a fejlődéstani rasszizmusnak viszont igenis helye van és a keletről jött migránsok kiutasítása Európa területéről a fejlődéstani rasszizmus értelmében is és keresztény szempontból is helyes dolog, mert a keletről jött menekültek és az Európai népek közötti szorosabb kapcsolatra csak akkor lehet mód, ha már a keleti népek is rendelkeznek a nagyipari technológia fejlesztéséhez szükséges szociokulturális adottságokkal. Hangsúlyozom persze, hogy a fejlődéstani rasszizmus nem adhat alapot más népek vagy embercsoportok kiirtására, hanem csak azok elkülönítésére.
Slavoj Žižek: Törékeny Abszolútum című könyvének kritikája
Slavoj Žižek: Törékeny abszolútum című könyvét régen olvastam már. Őt sokan Bergyajev követőjének tartják, aki az új középkor programját hirdette meg műveiben, ő magát pedig keresztény meggyőződésűnek tartja, aki szerint fontos a keresztény örökség. Akkor az iszlám kritikája fogott meg igazán a könyv többi részét csak felszínesen futottam át. Iszlámkritikája arról szól, hogy az iszlámot sokan férfias, maszkulin vallásnak tartják harciassága és a nők iszlám társadalomban elfoglalt helyzete miatt.
Ezt ő kétségbe vonja, szerinte az iszlámban erősen jelen van az érzékiség, és a szexualitás, az iszlám misztikája erősen érzéki a kereszténység komor és természetfeletti misztikájával szemben. Ezek után meglepett, hogy ma azt olvastam, hogy Zizek bizony a Frankfurti iskolához köthető, akik támogatják az iszlám bevándorlást nyugaton. Ezek után újra kézbe vettem a könyvét, hogy pontosabban megismerjem, hogy milyen is az ő viszonya a kereszténységhez. A könyvből pedig az olvasható ki, hogy Zizek a keresztény meggyőződését egy bibliai idézetéből eredezteti, mégpedig abból, hogy aki nem gyűlöli saját anyját, apját és testvéreit, tehát saját közösségét, amiből származik, az nem lehet az én tanítványom.
Ezt Zizek úgy értelmezi, hogy mindenkinek szakítania kell saját nemzeti közösségével és kapcsolatot kell teremtenie más népekkel és fajokkal, közöttük feltételezhetően iszlám vallásúakkal is, és ez a gondolat szerinte a különféle ezoterikus New Age mozgalmak ellen irányul, akik panteista szemléletet vallanak, és ennek megfelelően a különféle nemzeti és egyéb közösségek szerves egységét hirdetik. Ez elég ellentmondásosnak tűnik számomra azután, amit az iszlámról írt. Ő tehát magát azért vallja kereszténynek, mert a különféle emberfajok összekeverését hirdeti, és ezt ő férfias cselekedetnek gondolja az iszlám és a New Age ezoterikusainak nőies jellegével szemben.
Így utólag csak annyit írnék Zizek sajátos értelmezéséről, hogy Jézus valóban írt a bibliában arról, hogy a fiatal hagyja ott saját családi közösségét, de nem azért, hogy összekeveredjen más népfajokkal, hanem, hogy ki tudja teljesíteni saját keresztény küldetését a világban. Zizek bibliaértelmezése tehát egyszerűen téves, és multikulturalista meggyőződése nem követendő.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)