A szerzők, akik magukat baloldalinak mondják, ebben a könyvben az úgynevezett neoliberalizmus, mint politikai ideológia mibenlétét akarják megragadni, amely alapvetően eltér a klasszikus liberalizmus ideológiájától. A klasszikus liberalizmust a hagyományos polgári demokrácia ideológiai alapvetéseként tartják számon és tanításai lényegében abban merülnek ki, hogy erősen hangsúlyozzák az alapvető demokratikus alapjogokat, így: sajtó és szólásszabadság, gyülekezési szabadság stb. A magántulajdon fontosságát és a demokrácia alapintézményeit, mint a többpártrendszert és az időszakos parlamenti választásokat, ahol a többség akaratának kell érvényesülnie.
A szerzők a klasszikus liberalizmussal állítják szembe a neoliberalizmust, amit sok szerző hosszú politikaelméleti munkássága épített fel, kezdve a XIX. századi angolszász liberális teoretikusoktól, akiknek tanításaiból a mai amerikai neokonzervatívizmus nőtt ki, az osztrák közgazdasági iskola képviselőiig így: Spencer, Hayek, Schumpeter stb., tanításáig, vagy a német frankfurti iskola, illetve a szintén német ordoliberálisok eszméjéig. Ezeknek az egymástól bizonyos mértékben eltérő, más dolgokban azonban azonos politikai irányzatoknak a szerzők szerint a legfőbb azonosságuk, hogy mindannyian fel akarják szabadítani az embereket a munkavállalás alkalmazotti formája alól és általánossá akarják tenni a vállalkozói létformát.
Tehát a közös bennük az, hogy mindannyian elutasítják azt a marxi tanítást, amely idealizálta a munkásosztály ipari kollektivizmusát, hogy az emberek egy másik vállalkozó, vagy az állam alkalmazásában dolgozzanak egy kollektív munkaközösségben (gyár, iroda stb.) és arra törekszenek, hogy mindenkiből kivétel nélkül a saját lábán álló vállalkozó legyen. Mint ahogy fent leírtam, a hagyományos demokrácia ideológiája egyszerűen arra épül, hogy négyévenként választásoknak kell lenniük, és ott a többség akaratának kell döntenie, tehát a többség rákényszerítheti akaratát a kisebbségre.
Ezzel szemben a neoliberálisok társadalmi eszménye nem annyira demokratikus, hanem inkább anarchisztikus. Sokak hitével ellentétben az anarchizmus, mint politikai ideológia nem annyira káoszt és rendetlenséget jelent, hanem önigazgatásra épülő társadalmat, vagyis olyan társadalmat, ahol minden egyén egyedül a saját lábán áll gazdaságilag, és így saját maga rendezheti be saját életét, életstílusát, úgy ahogy ő akarja.
Az alkalmazottiról a vállalkozó létre való áttérést szolgálja a neoliberálisoknál a neoliberális gazdaságpolitika, amit általában minden neoliberális politikai irányzat követ és magáénak vall. Ami pedig a hagyományos, kolletktív munkaszellemre épülő munkahelyek sokaságának leépítéséért felelős a nyugati világban. Ez a fajta politikai ideológia, mint anarchizmus egyes esetekben multikulturális eszmék hirdetésével is együtt jár, mint például a frankfurti iskola tanításaiban, akik az egyének szabad és önálló életmód és életstílus választásának jegyében egymástól eltérő etnikumok és vallások együttélését is hirdetik. Azonban ez nem szükségszerű, mint például az amerikai neokonzervatívok esetében, akik ezt elutasítják.
Továbbá ez az anarchista ideológia nagyon gyakran együtt jár a hagyományos demokratikus értékekkel való szembe kerüléssel, mint az Európai neoliberális mozgalmak esetében, akik hajlamosak nem elfogadni a választási eredményeket, ha a többség ellenük szavaz a választásokon. Ekkor azt mondják, hogy a hatalomra került ellenzékük nem demokratikus, ami közelebbről azt jelenti, hogy kétségbe vonják azt, hogy a többség rákényszerítheti akaratát a kisebbségre, és a meggyőződésükben, illetve életmódjukban, életstílusukban kisebbségben lévők akaratát akarják előtérbe nyomni forradalmi módon. Annak az anarchista alapelvnek a jegyében, hogy minden meggyőződés és életstílus egyenlő, és ők ezt nevezik demokráciának, szemben a hagyományos demokrácia felfogásával, ami mindig a többségnek ad igazat, vagyis az anarchizmust azonosítják a demokráciával.
A szerzők, akik magukat baloldalinak vallják, és a neoliberalizmust a jobboldallal azonosítják, elutasítják a baloldal azon törekvését, hogy osztályharc útján megdöntsék a tőkésosztály uralmára épülő kapitalizmust, mert ezzel már nem a neoliberálisok törekvései ellen harcolnak. Hiszen ma már a neoliberálisok a klasszikus liberálisokkal ellentétben szintén az osztály nélküli társadalom megteremtéséért harcolnak csak fordított előjellel, mint Marx. Nem a munkásosztályt akarják kizárólagosan létező osztállyá tenni, hanem a vállalkozó tőkésosztályt. A szerzők inkább Marx kollektivisztikus nézeteihez nyúlnának vissza, és olyan baloldalt építenének fel, amely a neoliberálisok szélsőségesen individualista anarchizmusával szemben a közösségek fontosságát hangsúlyozza, legyen az nemzeti, települési vagy munkahelyi közösség. Ők ebben látják egy olyan új baloldali ideológia és mozgalom jövőbeni felépítésének lehetőségét, amely hatékonyan szembemehet a neoliberalizmus törekvéseivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése