Charles Darwin: Fajunk eredete című könyve az egyik legismertebb tudományos írás a világon, de ez az ismertség inkább csak a mű címére igaz, mivel talán éppen a cím ilyen fokú ismertsége miatt, elég kevés azoknak a száma akik a kezükbe veszik és elejétől a végéig elolvassák ezt a könyvet. Darwinnak a könyvben kifejtett evolúciós elméletéről annyi terjedt el a köztudatban, hogy az élővilágban az állat és növényfajok a természetes kiválasztódás útján fejlődnek, vagyis a természet zord körülményei között csak az arra legrátermettebb egyedek maradnak életben, akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és így mindig a legalkalmazkodóképesebb fajok viszik tovább az evolúció fonalát. Pedig Darwin elmélete ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezett, ugyanis a természetes kiválasztás csak az egyik eleme volt az elméletnek.
Darwin elmélete lényegében a modern mezőgazdaság fajnemesítési módszereit veszi alapul, ahol az állattenyésztők és a növénytermesztők kiválogatnak bizonyos számukra előnyös tulajdonságú egyedeket az általuk kezelt növény és állatpopulációkból, és ezeket a tulajdonságokat generációkon át felhalmozzák úgy, hogy csak az adott tulajdonságokkal rendelkező egyedeket engedik egymással párosodni.
Darwin szerint a természet is a mezőgazdászokhoz hasonlóan alkalmazza ezt a módszert, vagyis bizonyos állati és növényi egyedek tulajdonságainak kiválogatását és felhalmozását. Ahogy az embereknél úgy az állatoknál is az egyes fajok egyedei a faji egység ellenére kisebb-nagyobb alkati különbségekkel születnek a világra, mint például nagyobb termet, erősebb izomzat stb., és ha a faj, vagy a faj egyedeinek egy-egy csoportja az eredetitől eltérő természeti körülmények közé kerül, mint amikor megváltozik az éghajlat az adott területen, vagy a faj egy meghatározott csoportja más földrajzi körülmények közé vándorol, akkor a fajon vagy fajcsoporton belül nyilvánvalóan csak azok az egyedek maradhatnak életben, akik a megváltozott körülmények között a legtöbb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz szükséges.
Például, ha az új földrajzi környezetben sok oroszlán van, amelyek az adott faj, vagy fajcsoport egyedeire vadásznak, akkor nyilván csak azok maradnak életben, akik az oroszlán elől a leggyorsabban el tudnak futni. Ha pedig csak ezek az egyedek maradnak életben, akkor az adott földrajzi területen csak a gyorsaság és a többi olyan tulajdonság fog továbböröklődni, ami a túléléshez szükséges, tehát ezek a tulajdonságok a mezőgazdasági fajnemesítéshez hasonlóan kiválogatódnak és felhalmozódnak, és mivel az új körülmények között az adott faj egyedei csak ezeket a tulajdonságait használja, a használat során csak az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó tevékenységeknek a gyakorlásához szükséges szervek fejlődnek, míg más szervek a használat mellőzése során elcsökevényesednek, és így lassan új faj keletkezik.
Tehát Darwin elmélete nemcsak a természetes kiválasztás gondolatán alapul, hanem elméletének éppúgy alapvető eleme az a tudományos eszmerendszer, amit Darwin elődje Lamarck állított fel, aki azt vallotta, hogy a természetben a fajokat nem a természetes kiválasztás, hanem csak a külső hatások alakítják, vagyis ha egy faj hideg időjárási körülmények közé kerül akkor bundát növeszt, ha ragadozók támadják, akkor karmokat növeszt amelyekkel védekezhet, és így tovább. Darwin szerint a fajok kialakulását egyszerre befolyásolja a természetes kiválogatódás, és a külső körülmények, ahol Lamarck gondolatát úgy fejleszti tovább, hogy a külső körülmények a használaton keresztül befolyásolják a fajok fejlődését, és Darwin a használat kapcsán szó szerint statisztikai fogalmakat használ, hogy a gyakran használt szervekkel korrelálva csökevényesednek el a ritkábban használt szervek, mivel kevesebb táplálék vándorol oda a testből.
Láthatjuk, hogy Smith csak a Darwini természetes kiválasztódás elméletét használja fel saját elméletének felépítéséhez, azt viszont már nem használja fel elméletében, hogy Darwin szerint a fajokat nem csak a természetes kiválasztódás alakítja, hanem szerveik használatán keresztül a környezetből eredő küldő hatások is.
Friedrich List volt a német közgazdasági iskola megalapítója „A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere.” című művével, ahol Smith-el ellentétben nem az egyéneket vizsgálja a nemzetgazdaságon belül, hanem az egyes nemzetek gazdaságát a világgazdaságon belül. Smith-től eltérően List nem híve a korlátlan szabadpiacnak a nemzetközi gazdaságban. Szerinte az egyes nemzetek fejlődésben lévő ágazatait, különösképpen a fejlődésben lévő ipari ágazatokat, mivel azok a fejlődés kulcsai, kezdetben védővámokkal, és egyéb gazdasági eszközökkel kell védenie az államnak a nemzetközi gazdasági versenyben, különben áldozatul esnek az iparilag fejlettebb nemzetek kereskedelempolitikájának, csak miután ezek az ágazatok már felfejlődtek a fejlettebb országok színvonalára, akkor kell megnyitni őket a nemzetközi szabad kereskedelem előtt, hogy expanzív kereskedelempolitikát folytatva állni tudják a versenyt a fejlett országokkal szemben és hogy később további, még fejletlen országokat is be tudjanak vonni a fejlődés folyamatába.
List elmélete szerint az iparilag fejlettebb országok mindig kizsákmányolják azokat az országokat, akiknek nincs iparuk, csak mezőgazdaságuk, mert az iparilag fejletlen országok csak az iparilag fejlett országok ipari nyersanyagszállítóiként vehetnek részt a nemzetközi kereskedelemben, és mint ilyenek mindig sokkal szegényebbek lesznek, mint az iparilag fejlett országok. Csak akkor szabadulhatnak fel a kizsákmányolás alól, ha saját ipart építenek ki ennek pedig előfeltétele, hogy fejlődésben lévő iparágaikat először védővámokkal védjék. Miután pedig kellőképpen kifejlődött náluk az ipar, a védővámok lebontása és az expanzív kereskedelempolitika megindítása annak lesz az előfeltétele, hogy a többi még fejletlen országot is bevonják a gazdasági fejlődésbe, hiszen ezután az iparilag már fejlett nemzetek sorába újonnan belépet nemzetnek azok lesznek a nyersanyag beszállítói, hogy aztán azok is megelégeljék a kizsákmányolást, és elkezdjék védővámokkal fejleszteni saját iparukat, és így tovább, míg végül az összes nemzet be nem lép az iparilag fejlett nemzetek sorába, hogy aztán ha a világ nemzetei közül egy ország ismét a technológiai fejlődés magasabb szintjére lép, akkor a fent leírt módon, mondhatni dominóelv szerűen húzza magával az összes többi nemzetet a fejlődés útján így biztosítva az emberiség technikai és gazdasági fejlődését az örökkévalóságig.
Láthatjuk, hogy Listnél is, akárcsak Smith-nél jelen van a gazdasági verseny elmélete, de Smith-el ellentétben nem a nemzetgazdaságon belül az egyes egyének között, hanem a nemzetközi gazdaságon belül az egyes nemzetek között, ami sokkal inkább hasonlít Darwin elméletére, mert ha az egyes nemzeteket megfeleltetjük a természetben az egyes fajoknak, akkor erre az elméletre sokkal inkább alkalmazható a fajokon belüli egyedek tulajdonságainak kiválogatódása és felhalmozódása, hiszen Listnél a nemzetek közötti versenyben, ha egy nemzet elkezdi az iparosítást, akkor csak a nemzetközi versenyben talpon maradni tudó iparágakat preferálhatja, vagyis tulajdonképpen ki kell válogatnia és fel kell halmoznia iparral foglalkozó lakosságának egyes képességeit és tulajdonságait, hogy a nemzetközi versenyben talpon tudjon maradni.
Továbbá ennek az elméletnek sokkal inkább megfeleltethető Darwin elméletének az a része is, hogy a környezethez való alkalmazkodás során a fajok szerveinek egyes részei a fokozottabb használat során jobban kifejlődnek, mások pedig elsatnyulnak, hiszen az iparosítás során a nemzetek gazdaságában az ipar fejlesztése erőforrás elvonást jelent a mezőgazdaságtól, tehát ha a nemzetet analógiába hozzuk a természeti fajokkal, akkor azt mondhatjuk, hogy ipari szerveik jobban kifejlődnek, mezőgazdasági szerveik pedig kissé elsatnyulnak.
List közgazdasági elmélete tehát egyszerre hozható analógiába Darwin természetes kiválasztódásról, és a használat által való alkalmazkodásról szóló nézeteivel, így azt mondhatjuk, hogy nem csak az angolszász közgazdasági iskola hozható analógiába a darwini elmélettel, hanem a német közgazdasági iskola is, sőt az sokkal inkább analógiába hozható vele, mert Darwin elméletének összes jellegzetességét egyesíti magában. A következőkben Darwin és List elméletének filozófiai alapjait kell megvizsgálnunk.
Heller Ágnes: Érték és történelem című könyvében kifejti, hogy Spinoza panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.
Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki.
Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő.
Ennek alapján pedig kijelenthetjük, hogy Darwin és List nézeteiben a természetes kiválasztás gondolata a spinozai panteizmusnak feleltethető meg, hiszen az egyes fajok tulajdonságai, amelyek aztán kiválogatódnak és felhalmozódnak a gének véletlen kombinálódásával jönnek létre, az egyes nemzeteknél az iparosodás szerkezetének alapjai a gazdasági és kulturális tényezők véletlen kombinálódásával jönnek létre. A véletlenben pedig nincs konkrét célra irányulás és így fejlődés sem, tehát nincs mozgás és idő, ahogy a spinozai panteizmusban sem.
A használat általi alkalmazkodás gondolatának filozófiai alapjait pedig a káoszelmélet jellegzetességeiben kell keresnünk aminek az egyik legfőbb alapja a fraktálgeometria. A fraktálok a legelterjedtebb meghatározásban önhasonló alakzatokat jelentenek. Véleményem szerint leginkább úgy lehetne meghatározni őket, mint a dinamizmus és a statikusság egységét.
A fraktálok Mandelbrot német matematikus találmányai, aki a következő képlettel állította elő őket: z = z^2 + c, ahol a (c) egy képzetes szám. Mindenki tanulta az iskolában a negatív és pozitív számok közötti alapműveleteket. Ha negatív számot szorzunk vagy osztunk pozitív számmal negatív számot kapunk eredményük Tehát -2 * +2 = -4. A hatványozás azt jelenti, hogy egy bizonyos számot valahányszor megszorzunk önmagával, például 4 * 4-re azt mondjuk, hogy az a 4-es szám második hatványa, mert kétszer szoroztuk meg önmagával a négyet. A gyökvonás ennek az ellentéte. Egy adott számból fejtjük vissza vele azt a számot, amit ha önmagával megszoroznánk megkapnánk azt az adott számot. 16 négyzetgyöke például 4, mert 4-et kell megszorozni önmagával, hogy tizenhatot kapjunk.
Mivel pedig a hatványozás törvényei szerint egy számot csak önmagával megszorozva lehet hatványozni a matematikusokat zavarba ejtette az a kérdés, hogy mennyi lehet -1 négyzetgyöke, hiszen mint ahogy fent leírtuk a -1-et szorzatként csak úgy kaphatjuk meg, hogy -1-et és +1-et szorozzuk össze, amelyek egymástól eltérő számok. Ezt a paradoxont pedig csak úgy oldhatjuk fel, ha azt mondjuk, hogy -1 négyzetgyöke nem egy bizonyos szám, hanem egyszerre +1 is és -1 is. Ezeket a számokat nevezték el a matematikusok képzetes, vagy imaginárius számoknak, amelyek egy negatív szám négyzetgyökei, tehát egyszerre negatívok is és pozitívok is Mandelbrot tehát a fenti képlet alapján hozott létre alakzatokat a képzetes számsíkon, vagy koordinátarendszerben, és ezek fraktálokat adtak eredményül.
Ahogy láttuk a képletben a (z) négyzetre van emelve, és ahogy a képzetes számot a -1 gyökvonásával hoztuk létre, amivel lényegében az új szám dinamikus formában született meg, hiszen egyszerre foglal magában két ellentétes számot, és emiatt akárcsak a fizika kvantumfolyamataiban állandó feszültség, vibrálás, tehát mozgás, változás és dinamika van benne, és ebből következően kimondhatjuk, hogy a gyökvonás dinamizálja a számokat, tehát a dinamikus kvantumfolyamatokhoz teszi hasonlatossá őket, ha két ellentétes, vagy egymástól eltérő mennyiséget von össze, úgy annak ellentéte a hatványozás nyilván statikussá teszi őket, tehát beleveti őket a természeti szükségszerűségbe ahol nincs idő. Így a képletben a z^2 nyilván a statikusság megtestesítője. A (c) pedig, ami képzetes szám nyilván a dinamizmus megtestesítője, hiszen a képzetes számok a dinamizmus megtestesítői, mint ahogy azt fentebb kifejtettük. Ez a képlet tehát azt fejezi ki, hogy a fraktálok a statikus természeti szükségszerűség és a dinamizmus szintéziseként állnak elő.
Darvin elméletének az a tétele, hogy a fajok a természetes kiválasztódáson kívül szerveik használatán keresztül is változnak nyilván ennek a filozófiai gondolatnak feleltethető meg, ahol a statikus időtlenség és a mozgás-változás egységben van, hiszen a fajok azzal, hogy a szerveik használata során befogadják környezetük hatásaik, azok által egyrészt időben változnak, hiszen egyes szerveik jobban kifejlődnek, mások pedig elsatnyulnak, ugyanakkor változatlanok is maradnak, hiszen nem esnek szét, nem szűnnek meg, nem pusztulnak ki, mint más fajok, akik kihaltak mielőtt előnyös tulajdonságaik kifejlődhettek és felhalmozódtak volna, hanem megőrzik integritásukat mint természeti létezők, így állatok vagy növények.
Tehát ez alapján azt mondhatjuk, hogy Darwinnak az a gondolata, hogy a természeti létezők a természetes kiválogatódáson kívül szerveik használata útján is változnak egyértelműen a káoszelmélet és a fraktálok filozófiai alapjaival, vagyis a statikus időtlenség és a dinamikus mozgás, változás szintézisével hozható kapcsolatba, és mivel mind Darwin, mind pedig List elmélete egyszerre magában foglalja a természetes kiválasztás és a használat útján való változás gondolatát kimondhatjuk, hogy List és Darwin elméletének filozófiai alapjai a spinozai panteizmus időtlenségét és a káoszelmélet filozófiáját, ahol a statikusság és a dinamizmus ötvözve van, egységben foglalja magában.
Tehát Darwin elmélete nem az angol közgazdasági gondolkodáshoz, hanem inkább a német közgazdasági hagyományhoz köthető, még közelebbről, pedig a német Immanuel Kant filozófiájához, aki elsőként vallotta azt, hogy az emberi szubjektum a szabadság és a szükségszerűség dialektikus váltakozásának folyamatában halad előre döntései és cselekedetei végtelen sorában az egyéni életben és a történelemben, akárcsak az élővilág evolúciója Darwinnál, vagy a gazdaság evolúciója Listnél. A Darwini evolúcióelmélet tehát alapvetően Kant nézeteiből nőtt ki, és nincs sok köze az angol közgazdasági gondolkodáshoz.
Talán sokan meglepődnek, ha azt mondom, hogy az angolszász politikai gondolkodás sokkal inkább Friedrich Nietzsche filozófiájához köthető. Nietzsche a felsőbbrendű ember uralmának a szükségszerűségét hirdette, akik alatt az erőseket értette. Az erősek lényegében biológiai adottságaik lévén vannak predesztinálva a gyengék feletti uralomra, akárcsak a természeti világban. Hiszen ahogy a természetben az antilop nem uralkodhat az oroszlán felett, úgy az emberi világban sem uralkodhat a beteges és satnya öregember a kidolgozott izomzatú atléta felett. Azt pedig, hogy kiből lesz kidolgozott testű atléta vagy satnya és vézna nyomorék egyértelműen a természet hierarchikus rendje határozza meg, a természet predesztinál mindenkit arra, hogy hol foglal helyet a gyengék és erősek hierarchiájában a természetes kiválasztódás által, ami már nem a kantiánus filozófia dialektikus váltakozását reprezentálja a szabadság és a szükségszerűség között, hanem ez már a színtiszta természeti szükségszerűség, a színtiszta spinozizmus megfelelője.
Azonban a Nietzschei filozófiai rendszer mégsem azonos teljesen a spinozizmus tiszta természeti szükségszerűségével, hanem benne van a szabadság mozgása és dinamizmusa is csak másképpen, mint a kanti rendszerben, mert hozzáadódik mindehhez a nietzschei etika. Nietzsche ugyanis nem csak, hogy támogatja, hanem egyenesen kötelezővé teszi a felsőbbrendű ember számára a mértéktelen önzést. Nietzsche sajátos etikájában azt tartja a legnagyobb bűnnek, ha valaki áltatja önmagát, vagyis külső erkölcsi elvárásoknak akar megfelelni, amelyek nincsenek összhangban az ő sajátos igényeivel és belső természeti ösztöneivel, és azt akarja elhitetni magával, hogy ez neki jó. Nietzsche ezt bűnös önáltatásnak tartja és arra szólítja fel a felsőbbrendű embert, hogy semmi olyat ne tegyen meg, amit valamiféle külső erkölcsi törvény parancsol neki, de egyébként nem tenne meg, hanem mindig csak olyasmit tegyen meg, amit magától, saját belső ösztöneinek engedelmeskedve is megtenne, továbbá amit nem csak egyszer hanem akár végtelen sokszor is megtenne, bármennyire is bűnös dolog az a nyugati keresztény erkölcs szempontjából.
A felsőbbrendű ember, vagyis az erősek uralmának, és ennek a sajátos etikai alapelvnek az ötvözetével a felsőbbrendű ember válik a történelem mozgatórugójává. Ha ugyanis az erősek uralják a tömegeket, és az erőseknek nemcsak, hogy szabad, hanem egyenesen kötelességük is minden önző ösztönüket és vágyukat kiélni akár az alsóbbrendű tömegek, vagy másként a gyengék hábórúkban való feláldozása árán is, akkor a történelem hihetetlenül mozgalmassá és dinamikussá válik, ahol felsőbbrendű emberek, vagy másként diktátorok háborúznak egymással a hatalomért mindig feláldozva az alsóbbrendű embereket vagy másként a gyengéket.
Itt tehát filozófiai értelemben a természet időben mozdulatlan és hierarchikus rendjét a csúcsán lévő felsőbbrendű ember ösztönei és vágyai hozzák mozgásba, vagy másként a természet mozdulatlan és hierarchikus rendjét a mozgás és a dinamizmus princípiumai burkolják be, és hozzák mozgásba kissé eltérően attól ahogy a kanti rendszerben a szabadság és a szükségszerűség immanensen egymásbahatolva dialektikusan váltakozik. Ez látszólag egy alapvetően pogány rendszer, amire Nietzsche keresztényellenessége is utal, hiszen Nietzsche a kereszténységet a gyengék vallásának tartotta, ami erkölcsi parancsaival megakadályozza, hogy a felsőbbrendű ember totális hatalmat szerezzen a gyengék felett és korlátlanul kiélhesse rajta vágyait. Valójában azonban sok keresztény elemet is magában foglal. Az egyik ilyen az eleve elrendelés, vagyis a predesztináció, amit Nietzsche kivett Isten kezéből és a természet kezébe adott át. Ahogy a keresztényeknél és különösen a kálvinizmusban Isten az embert eleve elrendeli a kárhozatra vagy az üdvözülésre úgy Nietzsche rendszerében a természet az, amely az embert eleve elrendeli, hogy az erősek vagy a gyengék, vagy másként az alsóbbrendű vagy a felsőbbrendű emberek közé tartozzon. Így tehát Nietzsche rendszere igenis merített a kereszténységből, közelebbről a kálvinizmusból, hiszen rendszere lényegében ateista kálvinizmusnak tekinthető, ahol Isten végtelen hatalma a természetre van átruházva.
A másik amiben rendszere hasonlít a kereszténységre az nem más mint az antihumanizmus, vagyis a végletes emberközpontúság helyett az ember magasabb rendű eszmének vagy törvénynek való alárendelésre. Isten a bibliában özönvizet zúdított az pogányság posványában vergődő emberiségre, és csak az egyedül keresztény Noét hagyta életben, hogy a keresztény eszme győzedelmeskedjen a pogányság felett ami annak a jele, hogy Isten valójában egyáltalán nem veszi figyelembe az egyes ember individuális igényeit, hanem szükség esetén akár el is törli a föld színéről, hogy a magasabb rendű keresztény eszme győzedelmeskedjen, ami mélységes antihumanizmust, az emberközpontúság elutasítását mutatja.
Ahogy Isten a keresztény eszme és a keresztény erkölcsi törvények alá rendelte az emberiséget úgy Nietzsche a felsőbbrendű ember vágyai és ösztönei alá rendelte azt ami a pogányság és a kereszténység valamiféle furcsa találkozását jelenti, és azt mutatja, hogy Nietzsche filozófiájának pogány vonásai ellenére sokat merített a kereszténységből, és ha nem helyezte volna Isten helyébe a természetet akkor akár keresztény is válhatott volna belőle, méghozzá krisztusi erejű keresztény. Az egyik katolikus honlapon az olvasható, hogy bár Nietzsche írásai sok ateistát ihletett meg, egyeseket azonban hozzásegített a megtéréshez, ami nem véletlen, hiszen Nietzsche ilyen értelemben nemcsak, hogy a kereszténységhez, hanem egyenesen a katolicizmushoz köthető, amelyet dogmatikus kereszténységnek neveznek, mivel a felsőbbrendű ember uralmát az emberiség többi része felett ő dogmatikusan értelmezi, akárcsak a katolikus papság a keresztény erkölcsi törvényeket.
Nemcsak a kereszténységgel mutatnak azonban ellentmondásos rokonságot Nietzsche írásai, hanem az angolszász szabadpiaci kapitalista világszemlélettel is. Adam Smith gazdaságfilozófiája szerint a kapitalista szabadpiac világában a szabadverseny törvényei szerint mindig az erősek jutnak az élvonalba a tiszta természetes kiválasztódás, vagyis a természeti determináció szabályai szerint, nélkülüzve Kant és Darwin rendszerének finomabb vonásait, ahol a szükségszerűség és a szabadság dialektikusan váltják egymást. Ez egyértelmű rokonságot mutat Nietzsche nézeteivel, ahol szintén törvényszerű, hogy az erősebbek jussanak a társadalmi hierarchia élére. Továbbá Smith gazdaságfilozófiájának második tétele is egyértelmű rokonságot mutat Nietzsche nézeteivel, hogy az erősek önzése kell hogy előbbre hajtsa a gazdaság fejlődését. Ahogy Nietzsche-nél úgy Smith-nél is nem csak, hogy kívánatos, hanem egyenesen kötelező a gazdasági szereplők elitrétegének mértéktelen önzése, mert ez hajtja előre a gazdaság fejlődését a szabadpiaci versenyben. Ezeket figyelembe véve elég meglepő, hogy Nietzsche nézeteit túlnyomórészt az antikapitalisták preferálják, mert Nietzsche nézetei egyértelmű rokonságot mutatnak a kapitalizmus legfőbb teoretikusainak nézeteivel. Az angolszász kapitalizmusról tehát kimondhatjuk, hogy nem Darwin, hanem egyértelműen Nietzsche nézeteivel mutatnak rokonságot, továbbá azt is kimondhatjuk, hogy Nietzsche nézeteinek pogány gyökerei, és Nietzsche egyértelmű keresztényellenessége ellenére nagy hatást gyakorolt rá a kereszténység, ahol a kereszténység alatt nem gnosztikus kereszténységet kell érteni, hanem dogmatikus kereszténységet, vagyis katolicizmust.
Friedrich Nietzsche a Második Korszerűtlen Elmélkedésben azzal a kritikai gondolattal fordul a közvéleményhez, hogy korunkban a felfokozott történeti érzék cselekvőképtelenné teszi az embert, mert a jelent és a jövőt egyaránt a múltnak rendeli alá. Minden cselekedetét a múlt tapasztalatai alapján akarja felépíteni, nem pedig a jelen tapasztalata alapján, ennek következtében pedig a történelem „az élet szinonimájává válik” ahogy Nietzsche mondja. Nietzsche ennek alapján tulajdonképpen nem is a történeti szellemet, mint olyat kritizálja, hanem csak azt a fajta történeti szellemet ahol az emberi szubjektum a múlt tapasztalataiból építkezve akarja felépíteni a történelmet és nem a jelenből.
Amikor a történelmi mozgás, azaz a fejlődés nem a jelenből, hanem a múltból bontakozik ki, akkor a fejlődést előrehajtó mozgás és dinamizmus, azaz a szellem nyilvánvalóan immanensen van jelen abban, aminek a mozgását és fejlődését előrehajtja. A növény nyilvánvalóan mindig a földbe elültetett magból bontakozik ki, ami a növény múltjában van jelen, és ez a mag mindig magán belül hordozza a növény kifejlődését előrehajtó erőket. Ez jellemzi Kant filozófiáját, és a belőle kinövő filozófiai irányzatokat ahol a történelem mindig immanensen magában hordozza fejlődésének hajtóerejét, és ebből következően a fejlődés forrása mindig a múlt. Ha viszont a fejlődés forrása nem a múlt, hanem a jelen, mint Nietzsche-nél, akkor a fejlődés forrásának értelemszerűen transzcendensnek kell lennie.
Ez pedig Nietzsche-nél nem más, mint a felsőbbrendű ember végtelenbe törő vágyai és céljai, amit kívülről rákényszerít az emberiségre, ahogy azt fent kifejtettük. Tehát Nietzsche nem volt egyértelműen történelem vagy fejlődésellenes, csak számára a fejlődés motorja nem magában a történelemben volt jelen, hanem forrása kívülről származott, a felsőbbrendű ember vágyaiból és céljaiból eredt, a vágyak és a célok kibontakozását pedig a Nietzsche-i etika teszi lehetővé, ami kötelezővé tette a felsőbbrendű embernek, hogy engedelmeskedjen saját vágyainak és ösztöneinek. A mozgás és dinamizmus tehát kívülről burkolta be a természet mozdulatlan, hierarchikus rendszerét, és így hajtotta előre a történelmet. Az örök visszatérés gondolata Nietzsche-nél nem annyira a történelmi fejlődés, és a lineáris történelemszemlélet tagadását jelenti, hanem inkább a történelmi valóság távlatainak a jelenbe sűrítését, amit Nietzsche etikája mutat meg a leginkább, hiszen ott az örök visszatérés azt jelenti, hogy a jelenben csak olyat tegyél, amit végtelenszer is megtennél, a végtelenszer megtett cselekedet pedig a múlt és a jövő irányában is teljesen magába foglalja az időt, tehát az idő itt a jelenbe sűrűsödik.
Felhasznált Irodalom:
Biczó Gábor: A „történeti lét” időstruktúrája Nietzsche korai bölcseletében
Max Horkheimer - Theodor W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája, Gondolat-Atlantisz (Medvetánc) , 1990.
A hitetlenség pillérei http://www.depositum.hu/eretnekek/hitetlenseg.html
Ullmann Tamás: AZ ÖRÖK VISSZATÉRÉS IMPERATÍVUSZA Holmi 2004 október http://www.holmi.org/2004/10/ullmann-tamas-az-orok-visszateres-imperativusza
Friedrich List: A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere, Budapest, 1940.
Heller Ágnes: Érték és történelem, Budapest, 1969.
Charles Darwin: A fajok eredete, Typotex Elektronikus Kiadó, 2009.
ALEX BELLOS: Alex Csodaországban, Európa Kiadó, 2014.
Wikipédia: Fraktál http://hu.wikipedia.org/wiki/Frakt%C3%A1l
Hermann István: Kultúra és személyiség, Budapest : Móra K., 1982.
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása - Minden érték átértékelésének kísérlete, Cartaphilus Kiadó, 2007.
Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete, Századvég Kiadó, 1989.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése