A gondolatmenetet, amit itt ki szeretnék fejteni elsősorban a munkaerőpiac és a társkereső szolgáltatások piacának egyértelmű hasonlóságaira szeretném felépíteni. A munkahelyemen a jelen pillanatban is részt veszek egy kommunikációs tanfolyamon ahol többek között álláskeresési technikákat is oktatnak, és amit én jó magam teljesen feleslegesnek tartok, de sajnos a munkahelyem kötelezővé teszi, hogy részt vegyek rajta.
A tanfolyamon nagyjából ki lett fejtve az állásra való jelentkezés folyamata a mai gazdasági rendszerben. Ez nagyjából úgy néz ki, hogy meghirdetik az állást újságokban vagy az interneten, a jelentkezők beküldik a hirdető cégnek az önéletrajzaikat és a motivációs leveleiket, a cég pedig eldönti, hogy az életrajzok alapján ki alkalmas a meghirdetett állás betöltésére és akiket alkalmasnak találnak azokat behívják interjúra ahol már nem is annyira a munkára való alkalmasságot, tehát a szakmai tudást vagy a képességeket vizsgálják, hanem magát a személyiséget.
Milyen a munkához való hozzáállása az illetőnek, mennyire lelkesedik a munkáért, tesze-tosza emberről van e szó, vagy tűzről pattant agilis személyiségről. Ezekre az interjúkra mondják azt, hogy itt az első benyomás számít a leginkább arra nézve, hogy az illető elnyeri e azt a munkát, vagy sem. Ez pedig azt jelenti, hogy annak akinek a személyisége nem eleve olyan, hogy az a jövőbeli munkáltatójának megfeleljen annak minden gesztusát, minden arcrezdülését szigorúan felügyelnie kell, hogy olyannak mutassa magát a munkáltató előtt amilyennek az látni szeretné.
Sok ilyen könyv van forgalomban a könyvpiacon amelyek arról írnak, hogy hogyan kell viselkedni egy állásinterjún aprólékosan részletezve az öltözködési szabályokat, vagy a bemutatkozás szabályait. Gyakorlatilag színészi kvalitásokat követelnek meg a munkára jelentkezőtől, ami az analfabétizmus jövőbeni definíciójára enged következtetni a modern társadalomban. Régen az analfabétizmus definíciója azt jelentette, hogy valaki nem tud írni és olvasni, ma ez kibővült azzal, a jelentéssel, hogy valaki nem tudja kezelni a számítógépet és nem tud angolul, a jövőben pedig lehet, hogy a színművészeti egyetem elvégzése vagy nem elvégzése jelenti majd az analfabétizmus kritériumát. Ennél a pontnál pedig felmerül a kérdés, hogy mi az a határ ameddig az ember el tud menni a saját személyiségének a megváltoztatásában, hogy hozzáidomuljon egy munkáltató követelményeihez. Mert arra nyilván mindenki képes, hogy egy alkalomra kiöltözzön és az alapvető illemszabályokat betartsa egy állásinterjún, de a bőréből senki sem tud kibújni, senki sem tud egyik napról a másikra más emberré válni, mint ami.
A második kérdés pedig ami ehhez kapcsolódik, hogy van e értelme egy alkalomra annyira megerőltetni magamat, hogy minden arcrezdülésemre ügyelve elhitessem egy munkáltatóval, hogy én vagyok az ő embere, ugyanis annál a munkáltatónál akinél minden gesztusomra ügyelnem kell, hogy felvegyen, vagy annál a nőnél akinél minden gesztusomra ügyelnem kell, hogy meghódítsam magamnak nyilván nem csak arra az egy alkalomra kell ügyelnem magamra, hanem örökké, mert az a munkáltató vagy az a nő nemcsak a felvételi beszélgetésnél, vagy az udvarlás közben, hanem mindig olyan embert fog követelni magának amilyent előzetesen elképzelt, ez pedig nyilvánvalóan lehetetlen, mert előbb-utóbb úgyis kibukik, hogy nem olyan ember vagyok mint amilyennek mutattam magam, ami egyértelműen az állásból való kirúgásomat, vagy a párkapcsolat megszakítását fogja maga után vonni.
A harmadik kérdés a probléma jogi aspektusaival kapcsolatos. Mint tudjuk a törvény szigorúan tiltja a munkafelvételnél történő megkülönböztetést a jelentkezők faji vagy vallási hovatartozására nézve ahol a faji megkülönböztetés tiltására vonatkozó érvként leggyakrabban azt hozzák fel, hogy az illető nem tehet róla, hogy minek született. Erre az évre vonatkozóan azonban felmerül a kérdés, hogy tehet valaki arról, hogy milyen a személyisége? Ugyanis azt a tudomány mai állása szerint a génkészlet és a környezeti hatások együttese határozza meg, nem pedig maga az ember. A törvényben pedig az van leírva, hogy a munkáltató csak a szakmai tudás és szakmai képességek alapján bírálhatja el a jelentkező alkalmasságát, de semmiképpen sem a személyiség alapján. Nyilvánvalóan vannak olyan munkakörök ahol elkerülhetetlen, hogy a személyiséget is vizsgálják, mint például az egészségügyi vagy a szociális területeken ahol emberekkel kell foglalkozni, de az a jelenség, hogy sok esetben takarító, vagy árufeltöltő állásra jelentkezőknél is motivációs leveleket iratnak és személyiségteszteket töltetnek ki az erősen aggályos, szerintem jogi értelemben is. Ennek fényében pedig nagyon érdekes, hogy míg a faji megkülönböztetés ellen a törvény foggal-körömmel harcol addig a személyiségvizsgálatot szó nélkül eltűri.
Van olyan fiatal aki azt mondja, hogy ő inkább nem vesz részt ebben a játékban és saját vállalkozásba kezd ahelyett, hogy a nyílt munkaerőpiacon keresne állást, akkor viszont a jövőbeni cég ügyfeleinek az igényeihez kell hozzáidomítania saját személyiségét hasonlóképpen, mintha a munkaerőpiacon tenné ezt és ezzel az ördögi kör bezárult. A sikerkönyvek, amelyek a jó fellépés titkát próbálják eladni a munkanélküliségük miatt kétségbeesett olvasóknak egyrészt végig arról szólnak, hogy ha felvételi interjúra megyünk akkor mindenhol ugyanolyan szabályok szerint kell viselkednünk, másrészt viszont végig azzal biztatnak minket, hogy ha valahova nem vesznek fel minket, akkor ne essünk kétségbe, hanem próbálkozzunk mindig újra máshol, mert minden munkáltatónak másfajta személyiséggel rendelkező munkaerőre van szüksége, ami alapvető ellentmondás, mert ha munkáltatóknak mindig eltérő személyiségű munkavállalókra lenne szükségük akkor mindenhol másképpen kellene viselkedni.
Igaz e az a felvetés, hogy előbb-utóbb minden álláskereső megtalálja a neki legmegfelelőbb céget a munkaerőpiacon? A statisztikák nem ezt mutatják, hanem itt Magyarországon inkább azt, hogy ha a munkaerőpiacot semmiféle állami beavatkozás nem éri, hanem teljesen spontán szerveződik, akkor körülbelül a népesség 20%-a dolgozik, a többi 80% pedig a 20% által megtermelt javakból él, ami azt jelenti hogy a népesség 20%-ának olyan a személyisége, hogy be tudjon illeszkedni a spontán szerveződő munkaerőpiacra a többi 80%-nak pedig csak akkor nyílik lehetősége munkát vállalni, ha a kormány állami beavatkozás segítségével mesterségesen munkahelyeket teremt és tart fenn. Tehát véleményem szerint, ha valakinek nem eleve olyan a személyisége, mint amilyennek azt a spontán szerveződő munkaerőpiac követelményei megkívánják az hiába olvas sikerkönyveket, hiába próbálja hozzáidomítani magát a munkaerőpiac követelményeihez, soha nem fog tudni beilleszkedni a spontán szerveződő munkaerőpiacra.
Térjünk át a társkeresés problémakörére a mai modern nyugati társadalomban. Általános tapasztalat, hogy korunkban egyszerűen nem működik a társkeresés nyugaton. Évről évre apad a házasságkötések száma, általános demográfiai válság ütötte fel a fejét nyugaton, mert kevés gyerek születik. A válások száma is óriási, és ezen az internetes társkeresők sem segítenek mert az ott regisztrálóknak csak a töredéke köt házasságot egy év alatt. Egyesek ennek a magyarázatát az információs társadalom előretörésében vélik felfedezni, miszerint az információs társadalom megjelenése maga után vonta a hagyományos ipari struktúrák megszűnését: így a nehézipar, a bányászat, a kohászat, a gépipar stb. leépülését, amelyek hagyományosan férfi munkaerőt alkalmaztak, és helyükbe léptek a szolgáltató ágazatok, így a kereskedelem, az ügyfélszolgálat, az IT kommunikáció stb., ahol jobb kommunikációs és kapcsolatteremtő képességükkel inkább a nők vannak előnyben, és ezek az ágazatok inkább női munkaerőt alkalmaznak nagy többségben.
Ez pedig azt jelenti, hogy korunkban a nőknek is lehetőségük nyílt belépni a munkaerőpiacra, lehetőségük nyílt arra, hogy a férfiak segítsége nélkül is képesek legyenek rendszeres jövedelmet szerezni, ami egyben azt is jelenti, hogy mivel nem szorulnak többé rá, hogy egy férfi a házastársi viszonyban eltartsa őket hatalmat kaptak arra nézve, hogy egy nekik terhet jelentő házastársi viszonyból kilépjenek, vagy adott esetben be se lépjenek egy ilyenbe. Abban a társadalomban pedig ahol a gazdasági rendszer ilyen szintű előnyöket biztosít a nők számára egyértelmű, hogy a nők irányítják párválasztás menetét és a családi élet egészét.
Ahogy a munkaerőpiac esetében is azt írják a sikerkönyvek, hogy minden munkavállaló megtalálja előbb-utóbb a hozzá passzoló céget „a zsák a foltját” ahogy mondani szokás, úgy a társkeresés módszereit elemző sikerkönyvek is mind azt írják, hogy mindenkinek van valahol egy teljes mértékben csak hozzá passzoló párja aki csak rá vár. Ezen alapul az ismert Lovebox nevű társkeresőt üzemeltető Kellner Dénesnek a Valaki téged keres című könyve is, ami elsősorban türelemre inti a társkeresőket az interneten való társkereséssel kapcsolatban, miszerint az internetes társkeresés nem arra való, hogy valakitől aki az interneten jelen van, de nem hozzánk való csakúgy kikényszerítsük, hogy a párunk legyen, hiszen ez a közvetlen társkeresésben sem lehetséges, vagy ha mégis annak biztos válás lesz a vége előbb-utóbb, hanem arra, hogy összehozza azokat az embereket akik távol vannak egymástól, de teljes mértékben egymáshoz passzolnak, ami nagy türelmet igényel, továbbá azt is, hogy az interneten aprólékosan megmutassunk magunkról mindent ami mi magunk vagyunk, mert csak így találhat ránk az a valaki aki teljes mértékben a mi személyiségünkhöz passzol.
A könyv közepe táján viszont ez a szerző is elég egyértelmű szabályokat fektet le arra nézve, hogy ha egy társkeresőben egy férfi üzenetet ír egy nőnek akkor mire ügyeljen, és a következőkre tér ki akkor amikor azt elemzi, hogy milyen levelet érdemes írni egy nőnek:
- tapintatos megközelítés, egyenrangú félnek kijáró tisztelet,
- kedves, normális hangvételű szöveg,
- három-négy sornál nem rövidebb levél,
- tíz-tizenöt sornál nem hosszabb levél
- pozitív, de nem elcsépelt megjegyzések, apróbb bókok,
- valami, ami mosolyt fakaszt (de nem idétlen),
- valamilyen aranyos kép a végén (ne legyen giccses, ne legyen túl nagy),
- intelligens szóhasználat (de azért kerüld a túlzott okoskodást).
Továbbá mi ne legyen a levélben:
- Anyagi helyzetre való utalás (ne írd le neki azt, hogy milyen gazdag vagy)
- Szexuális értelmű célzás
- Feltételezések
- Személyiség elemzése
- Ismételt küldés
- Egysoros célratörés
- Becézett szavak (tali, ismi stb.)
- Ajánlattétel
- Kéretlen kitárulkozás (a fél életedet ne írd le neki)
- Idegesítően részletes érdeklődés
- Negatív kritika
- Ömlengés (minden szépet és jót ne írj le róla)
- Lekezelő stílus
Ha pedig minden nőnek, ha nem is ugyanolyan, de hasonló stílusban kell írni, akkor ez ellentmond annak a kitételnek, hogy mindenkinek van egy neki teljes mértékben megfelelő párja valahol, mert ha minden nőnek másfajta személyiség felelne meg akkor nem léteznének egyértelmű szabályok arra nézve, hogy milyen levelet kell egy nőnek írni. Ez nagyon jól hangzik, hogy mindenkinek van egy párja valahol aki csak neki való, de véleményem szerint nem igaz, ahogy a munkaerőpiacon úgy szerintem itt is érvényes a 80-20-as szabály (bár erről hivatalos statisztikát nem olvastam), hogy körül-belül a férfiak 20%-ának eleve alkalmas a személyisége arra, hogy a nők igényeit kielégítse a többi pedig valószínűleg soha nem fog párt találni magának sem internetes, sem pedig közvetlen társkeresésben, hiába próbál mesterségesen hozzáidomulni a nők igényeihez, mint ahogy azok a nők sem, akik a férfiak párkereső ajánlatait fogadják azon az alapon, hogy ha nincs olyan aki nekem tetszik akkor inkább senki se legyen, „mert miért ne?”.
Ez pedig hosszú távon elkerülhetetlenül demográfiai válsághoz a családok széteséséhez és megszűnéséhez, továbbá a nyugati társadalom leépüléséhez vezet, és mindennek az az oka, hogy a nyugati férfiember a nők kezébe adta a házasság és a családi élet irányításának a jogát. A legérdekesebb szabály amit a fenti szerző leírt a nők interneten keresztül való meghódításával kapcsolatban, hogy ne írjunk nekik az anyagi helyzetünkről, mert ők ezt sértésnek veszik, hogy a pénzünkért akarjuk megkapni őket. Pedig hát a tradicionális férfiszerepet a családban többek között mindig is az volt, hogy a férfi előteremtse a gyermekvállaláshoz és gyermekneveléshez szükséges anyagi eszközöket.
A férfiak túlnyomó többsége nem is tud mást felajánlani egy nőnek, mint azt, hogy megfelelő anyagi alapokat teremt neki a gyermekvállaláshoz, mert a férfi alapvetően arra lett teremtve, hogy a területet és a vallást háborúkban megvédje, és az emberi civilizáció fejlődését előrevigye, nem pedig arra, hogy színészkedjen, és hogy a nők fogyasztói társadalom által sugallt szexuális ábrándképeit alakítsa. Ez azt jelenti, hogy a nyugati férfitársadalom milliókat dob ki havonta az internetes társkeresők különféle udvarlási procedúráira teljesen feleslegesen. Az udvarlás intézményének már önmagában is eléggé kétes jellege van, és erősen gnosztikus, ezoterikus orientációra utal, mert ez lényegében a férfi önalávetését jelenti a női princípiumnak, ahol ha egy nőknek udvarolni kell akkor már egyértelműen a nő irányít.
Az udvarlás intézménye nem mindig létezett a társadalomban, hanem a reneszánsz, illetve a barokk korban jelent meg. A középkori férfiember nem udvarolt a nőknek, mert a középkori társadalom egy alapvetően férfijogú társadalom volt és ekkor egy férfiember férfihoz méltatlan cselekedetnek tekintette volna, hogy egy nőnek ilyen módon alávesse magát, a nő feladata a gyerekszülés és a gyermeknevelés volt és semmi több, a férfiaknak pedig a nekik való férfias dolgokkal kellett foglalkozniuk, mint például teológiai, vagy tudományos kutatás, háborúk stb., nem pedig udvarlással. Azt hogy melyik nő kivel házasodik az adott nő szülei vagy azok hiányában az adott területhez tartozó egyházi személy döntötte el, az udvarlás mint olyan ismeretlen volt.
Véleményem szerint teljesen felesleges, hogy a nyugati férfitársadalom bármiféle illúziókat tápláljon a nőkkel kapcsolatban, ha a nőket a meglévő társadalmi körülmények nem kényszerítik rá, hogy a régi tradicionális női szerepeket töltsék be a társadalomban akkor egyszerűen nem fognak hozzájárulni a nyugati civilizáció természetes reprodukciójához és fennmaradásához. A kialakult helyzetre való megoldást én mindenképpen a szolgáltatási szektor gazdasági túlsúlyának visszaszorításában, és a különféle nehézipari ágazatok, mint például az autógyártás fejlesztésében látom, ami egyértelműen helyzetbe tudja hozni a férfiakat a munkaerőpiacon. Ezt az Orbán kormány Magyarországon nagyon jól csinálja. A végső megoldás pedig véleményem szerint az lenne, ha újra vissza tudnánk térni ahhoz a keresztény gyakorlathoz, hogy a nő szülei, vagy azok hiányában a területhez tartozó egyházi személy jelölje ki, hogy melyik nő kivel házasodjon.
Most pedig rátérhetünk a mai posztindusztriális gazdasági rendszer részletesebb elemzésére, amely a fent elemzett problémának is az egyik gyökere, továbbá megpróbálom ezt a gazdasági rendszert kapcsolatba hozni Franz Kaffka irodalmi munkásságával. F. A. Hayek: A végzetes önhittség, a szocializmus tévedései című könyvében arról ír, hogy az emberi civilizációban az emberek mindennapi viselkedését kontrolláló szabályokat, mint például a becsületesség, vagy a szerződések betartásának normáit előíró szabályokat a civilizáció tagjai tanulás és utánzás útján adják át generációról generációra mindig a következő nemzedéknek, és ezek az írott és íratlan normák és szabályok a civilizált gazdálkodás alapjait képezik, hiszen például a szerződések betartásának normái nélkül nem lenne modern kapitalista gazdaság.
Ezeket a szabályokat, amelyek fenntartják a modern gazdaságot, mi nyilvánvalóan nem szeretjük, mert korlátoznak minket. Nem örülünk olyan szabályoknak, mint például, hogy a piacon elénk táruló ízletes almákat nem vehetjük csak úgy el az alma ellenértékének kifizetése nélkül, ezért Hayek szerint ezeket a szabályokat semmiképpen sem mi választottuk az evolúció során, hanem inkább ők választottak minket.
Ezek a szabályok Hayek szerint úgy szolgálják a kapitalista gazdaság fennmaradását és fejlődését, hogy segítik az egyént a gazdasági rendszerbe való beilleszkedésben, ahol munkások, vállalkozók stb., lesznek, hiszen a kapitalista gazdasági rendszer csak azokat fogadja be tagjai közé, akik például a becsületesség normáit betartják, és így a gazdasági rendszerbe beilleszkedve mindig olyan más egyének szükségleteit szolgálják ki, akiket egyébként nem is ismernek, mint ahogy például egy autót összeszerelő gyári munkás nem ismeri azt az egyént, aki az általa összeszerelt autót meg fogja vásárolni. Ez a modern gazdaság munkamegosztásának lényege.
Így pedig azáltal, hogy ezek a szabályok és normák az egyént beillesztik a kapitalista gazdasági rendszerbe, lehetővé teszik a piacon jelen lévő információ megfelelő rendben való szétosztását és felhasználását az egyének között, amelyek a tudomány és a technika fejlődésével egyre halmozódnak a társadalomban, és amelyeket éppen ezért egyetlen egyén soha nem tudna felhalmozni, megtanulni, és ezáltal felhasználni. Így ez a rengeteg információ csak úgy válhat felhasználhatóvá és hasznosíthatóvá a társadalomban, ha a társadalmi tömeg egyes egyénei a szabályok segítségével beilleszkednek a gazdasági rendszerbe, és megtanulnak egy bizonyos töredéket ebből az információhalmazból, mint például az autószerelést, vagy a jogászkodást, és a többi egyénnel, akik a társadalmi információhalmazból más-más információdarabkát szakítottak ki, együttműködve hasznosítják a társadalmi információ egészét a gazdasági rendszerben, vagy más szóval termelnek, gazdálkodnak a gazdaság más-más szektorában.
A sok társadalmi információ sem akkor nem lenne felhasználható, ha egyetlen egyén akarná az egészet megtanulni, hogy aztán diktátorként az egész társadalmat átfogóan irányítsa, hiszen az egyének információfelvevő és feldolgozó képessége véges, sem akkor, ha nem lennének a társadalomban írott és íratlan normák, szabályok, amelyek elősegítik az embereknek a gazdasági rendszerbe való beilleszkedését, hogy így a társadalmi információtömegből egy-egy részt kiszakítva, és megtanulva együtt tudjanak működni a többi egyénnel a társadalmi információ feldolgozásában, és hasznosításában, vagy más szóval a termelésben, a gazdálkodásban.
Mindebből kifolyólag a totalitárius szocialista rendszerek azért veszélyesek Hayek szerint, mert az egész társadalom irányítását egyetlen egyén kezébe akarják tenni, a diktátoréba, aki nem tudja felhalmozni és megtanulni a társadalomban jelen lévő összes információt, és ezért intézkedései törvényszerűen tévedésekhez, társadalmi problémákhoz, majd végeredményben a társadalmi fejlődés megakadásához vezetnek. Ugyanis Hayek elméletét az evolúciós fejlődés kontextusába helyezi.
Mivel Hayek szerint azáltal, hogy a társadalomban jelen lévő írott és íratlan szabályok és normák elősegítik a az egyéneknek a gazdasági rendszerbe való beilleszkedését, és ezáltal a társadalmi információ megfelelő rendben való szétosztását és allokálását, egyben elősegítik a kapitalista gazdasági rendszer megfelelő működését, a tudomány és a technika fejlődését, ahol a tudomány és a technika aztán újabb társadalmi és gazdasági információk elterjedését, újabb ipari vagy szolgáltatási szektorok megszületését segítik elő. Egyszóval elősegítik a gazdasági rendszer fejlődését, ami aztán újabb írott és íratlan normák és szabályok, így: jogszabályok, udvariassági szabályok stb., megszületését teszik szükségessé, hogy az egyének megint be tudjanak illeszkedni ebbe az újfajta gazdasági rendszerbe, hogy aztán megint újabb szintre fejlődjön a gazdaság., vagyis a társadalmi normák és a gazdasági rendszer dialektikusan egymást erősítve fejlesztik egymást, és ezzel együtt a gazdaságot és a társadalmat, és Hayek szerint ez a fejlődés és az evolúció alapja.
A szocializmus pedig azáltal, hogy az egész társadalom irányítását és fejlesztését egyetlen egyén kezébe akarja letenni, aki nem tudja felhalmozni és feldolgozni a társadalomban jelen lévő információkat, valójában megakasztja a társadalom fejlődését, mert lehetetlenné teszi a társadalmi információ megfelelő rendben való elosztását és allokálását. Mivel pedig a gazdaság és a társadalom fejlődésének a motorját a társadalom írott és íratlan szabályai alkotják, az egyéneknek kötelességük alkalmazkodni ezekhez a szabályokhoz, hogy a társadalom fejlődése biztosítva legyen. Meg kell jegyezni még, hogy mivel Hayek elméletében a társadalmi információt sok egyén között kell szétosztani, akik annak csak egy-egy szeletkéjét sajátíthatják el más-más emberi képességeket és adottságokat alapul véve, ebben az elméletben a fejlődés sokféle képességekkel és adottságokkal rendelkező egyéneket kíván, magyarán a társadalom sokszínűségét kívánja, amihez már csak egy lépés kell, hogy elvezessen az etnikai sokszínűségre épülő társadalom, vagyis a multikulturalizmus elméletéhez. A következő részben azt kell elemeznünk, hogy hogyan függ össze Hayek gazdaságfilozófiai tanítása az osztrák eszmetörténettel.
Nyíri Kristóf: Az osztrák emberkép: Konzervatív elmélet Hofbauertól Hayekig című írásában az osztrák eszmetörténetet és politikai tradíciót elemzi, és rámutat, hogy az osztrák liberális politikai tradícióra nagy hatással volt az egykori Habsburg birodalom soknemzetiségű volta, ami mindenféle forradalmi átalakulással szembefordította őket. Az osztrák szellemiség másik forrása a katolicizmus a szerző szerint, amely erős konzervativizmust, a haladással a progresszivitással való szembehelyezkedést, és tekintélyelvet oltott az osztrákokba, és a katolicizmus nemzetek feletti, a nemzetek egységbe kovácsolását elérni kívánó hagyományaival még inkább elérte, hogy egy ilyen kulturálisan heterogén, a történelem feszültségzónájában elhelyezkedő ország minden hirtelen, forradalmi változást, amely a nemzetek feletti egyensúly lehetséges megbontását irányozza előre, halálos fenyegetésként éljen meg.
Az osztrák konzervativizmus legfontosabb ellenfelének a francia felvilágosodás eszméit vallja, amely racionalizmusával az egyéni individuális észt tartja az igazság, a hamisság, illetve a jó és a rossz legfőbb mércéjének, a gondolkodás és az egyéni életvezetés szabadságát az egyének elidegeníthetetlen jogának tekinti, a gazdaság területén pedig a vállalkozás szabadságát tartja mérvadónak, ami a közérdek tekintetében olykor korlátozhatónak tart. Az osztrák konzervatív felfogás ezzel ellentétben a hagyománynak a tekintélyét fogadja el jog és erkölcs végső bírájaként, az egyéni ítéletek érvényesítésének szabadjára engedését, és a társadalomnak az egyének elvont eszméi által való átalakítását, pedig elítéli és veszélyesnek tartja a fennálló társadalmi rendre nézve.
Ugyanakkor a szabad vállalkozást, mint az individuális ész termékét korántsem veti el teljesen, mivel a társadalom és a gazdasági élet elvont eszmék, így: kommunizmus, fasizmus stb., által való szabályozását is az egyéni individuális ész termékének, és egyben legveszélyesebb termékének tartja, mivel egy emberi egyén: a diktátor individuumából ered, továbbá mesterséges, művi és racionalisztikus, és a spontán-természetes gazdasági folyamatok egyedül helyénvaló voltát tartja érvényesnek.
A minden egyes elemet magában foglaló osztrák konzervatív antropológia öt nemzedéken keresztül változik át kiérlelt elméletté. Az első állomás az 1909-ben szentté avatott Klemens Maria Hofbauer osztrák jezsuita szerzetes volt, aki a katolikus valláson belüli racionalisztikus tendenciák ellen lépett fel, és a jezsuita elvek érvényre juttatása érdekében azt hirdette a felvilágosodás eszméivel szemben, hogy az ember elégtelen, korlátozott és esendő lény, aki magára hagyva, önnön értelmére és érzületére bízva, nem tudja megtalálni a helyes utat, és ezért a felsőbb tekintély iránti feltétlen engedelmességet hirdette.
A jezsuitizmus az engedelmességet tartja fontosnak az intellektuális vizsgálódással szemben, és így merőben antiintellektuális irányzat, ahogy Hofbauer sem törekedett hittételeinek filozófiai érvekkel való alátámasztására, hiszen ha argumentálni akart akkor az egyház évezredes kontinuitására hivatkozott, mint az isteni eredet legfényesebb bizonyítékára. „Legyetek alázatosak !” mondta sokszor, mert különben soha nem fogják áthatni az embereket a hit misztériumai.
A második nemzedékhez Hofbauer köre tartozik közöttük Friedrich Schlegel, aki erősen kárhoztatta kora modern politikai elméleteit és intézményeit, de azok ellentéteként nem más politikai elméleteket jelölt meg, hanem bizonyos szerves társadalmi berendezkedéseket, amelyek összegződését végül az európai középkorban látta meg. Az európai középkorhoz való visszatérést hirdette, mint szerves és organikus társadalmi rendhez.
Metternich gondolatai távol álltak Schlegel romantikus katolicizmusától. Az ő vallásfelfogása a hűvös gyakorlatiasságból fakadt. A tekintélyelvű katolikus vallást a forradalom elleni legjobb biztosítékként fogta fel. Nem hitigazságai miatt, hanem társadalomképe miatt részesíti előnyben a protestantizmussal szemben. A forradalmi tendenciák lényegét egyedül abban látta megvalósulni a protestantizmustól a felvilágosodásig, hogy mindenben törjön előre az individualizmus, mindenki legyen a „saját dogmájának pápája”, és egyedül saját magát kormányozza, saját maga bírálja erkölcseinek, cselekedeteinek helyességét minden külső tekintély nélkül. Ez a forradalom és a protestantizmus lényege Metternich szerint, és ez abszurd és destruktív, amivel csak a katolicizmus tekintélyelvűsége veheti fel a harcot.
Metternich reformelképzelései ezzel összefüggésben szemben állnak minden forradalmisággal, és tulajdonképpen nem egy előre kigondolt eszmény, vagy politikai rendszer, mint például: szocializmus, vagy kommunizmus megvalósításában a „valódi javak” irányába történő konkrét előrelépéseket értette, ahol valódi javak alatt a „rendből fakadó szabadságot”, „a törvény előtti egyenlőséget” és az „erkölcsi és anyagi nyugalom nélkül elképzelhetetlen jólétet értette”. Véleménye szerint a szabadság, mint fogalom csak a rend fogalmára épülhet. Rend nélkül a szabadság diktatúrához vezet.
Nincs előregyártott recept arra nézve, hogy milyen a jó alkotmány, mert jó alkotmány csak az alkotmányt megalkotó nép erkölcsi jelleméből és sajátosságaiból eredhet, minden népnek a saját magának legmegfelelőbb alkotmányt kell megalkotnia, és ez természetszerűleg soha nem történhet ugrásszerűen, és forradalmi módon, hanem mindig csak fokozatosan.A hofbaueri és a metternichi eszményekből, vagyis az ész mindenhatóságába vetett hit tagadásából és a gyakorlati ész fölényének hitvallásából alakult ki Széchenyi István romantikus-vallásos emberképe, amit méltán nevezhetünk haladó konzervativizmusnak, ahol az angolszász szabadpiaci gondolkodás összekapcsolódik a keresztény erkölcsi tökéletesedés eszméjével. Metternich nyomán Széchenyi hitt abban, hogy a nemzeti szellem szent, és azt nem lehet ugrásszerűen, forradalmi úton megváltoztatni, és ennyiben konzervatív volt. Viszont haladó volt annyiban, hogy hit a nemzeti szellem fokozatos, lassú reformok útján való fejlesztésében és tökéletesítésében. A nemzeti szellem nála is egyfajta szerves, organikus felépítmény volt, mint Schlegel-nél az idealizált középkor, amihez nem lehet forradalmi úton hozzányúlni, lassú fokozatos reformokkal viszont igen.
Az osztrák konzervatív gondolkodás harmadik nemzedéke Eötvös József, Dessewfy Aurél stb. ugyanezeket a hagyományokat folytatta, kiállást a szerves, organikus társadalomképért az előretervezett politikai elméletekkel szemben. Fellépést az államhatalom központosító törekvéseivel szemben, mert azok egy egyén individuális döntési mechanizmusai alá rendelik a közösséget, az egyéni individuális ész külső tekintély nélkül pedig elvetendő stb.
A következő generációhoz tartozott Carl Menger osztrák liberális közgazdász, aki a társadalom történeti intézményeit nem az individuális észből, hanem, hanem a társadalom kollektív tudattalan tradícióiból származtatja, ahol Burke angol politikai gondolkodó egyik művére hivatkozik, amiben kimutatta, hogy hazája Nagy-Britannia történeti intézményeit nem a brit törvényhozás munkájának, vagy a nemzeti közakaratnak, hanem a történelem spontán, reflektálatlan folyamatainak köszönheti.
Ez már megelőlegezi Hayeknek azt a tételét, hogy a társadalomban meglévő írott és íratlan normákat és szabályokat, amelyek a gazdasági fejlődést irányítják nem az emberek választották maguknak tudatos tervező munkával, hanem amaz választotta az embereket, illetve a társadalmat. Továbbá Menger elmélete visszaköszön az pszichoanalízis megteremtőjének, az osztrák pszichiáternek, Freudnak a nézeteiben is, aki szerint az ember nem maga uralja a saját érzelmeit és viselkedését, hanem a tudatalattijából spontán feltörő elfojtások határozzák meg, hogy adott pillanatban hogyan viselkedik, vagyis ahogy a társadalomban nem a vezető határozza meg az alája tartozó társadalom fejlődésének sajátosságait, hanem annak spontán reakciói, úgy az embernél sem a személyiség magvát alkotó tudat irányítja a viselkedést, hanem a tudattalanból feltörő spontán reakciók.
Így jutunk el végül Hayek elméletéhez aki Menger után azt vallotta, hogy a társadalomban az emberek tudatos tervezőmunkáját megkerülve jönnek létre azok az írott és íratlan szabályok és normák, amelyek a gazdaság fejlődését irányítják, és az embereknek kötelességük alávetni magukat ezeknek a normáknak, hogy a társadalom fejlődése biztosítva legyen.
A mai posztindusztriális gazdasági rendszer egyértelműen Hayek tanításai alapján épül fel ahol a társadalom freudi tudatalattijából feltörő spontán erők irányítják a gazdasági folyamatokat. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a mai gazdasági rendszerben a gazdasági életben résztvevő egyének tudatalattijából spontán kialakuló állati szükségletek határozzák meg, hogy ki mit termeljen, vagy ki milyen munkakörben helyezkedjen el, vagy maradjon munka nélkül, továbbá mivel a mai gazdaság irányításában egyre nagyobb szerepet kapnak a nők, lényegében a nők állati szükségletei határozzák meg ezt, és ezek a tudatalattiból feltörő spontán szükségletek a társadalom egészében összeadódnak, és ez az egység képezi a társadalom tudatalattiját, ami egyértelműen Sigmund Freud tanításaihoz köthető, és erősen nőies, illetve ezoterikus jellege van, hiszen Freud szexuális szimbólumok tárházának tartja a tudatalattit, lényegében maga az anyaméh, ahova a férfiakat a szexuális vágy hajtja. Ez pedig jól analógiába hozható a mai gazdasági rendszerrel aminek az irányításában a nők egyre nagyobb hatalmat kapnak, és azok a férfiak akiket ez az anyaméh befogad magába akár a munkaerőpiac, akár a társkereső piac területén az jól jár, akiket pedig kivet magából az pórul jár.
Nézzük meg, hogy hogyan jelent meg a társadalom személytelen tudatalattija, ez a misztikus anyaméh a világirodalomban, közelebbről Franz Kaffka műveiben. Franz Kaffka német nyelvű zsidóként élte le életét az Osztrák-Magyar Monarchia területén, ami a posztindusztriális gazdasági rendszer alaptanításainak is a szülőhelye. A polgári foglalkozása biztosítási ügynök volt, ami azt jelenti, hogy nagy tapasztalata volt afelől, hogy mit jelent az, ha az embernek nap, mint nap el kell adnia saját személyiségét az árupiacon. Leghíresebb regénye A per pedig arról szól, hogy Joseph K-t, a banktisztviselőt egy szép napon reggeli álmából felébresztve megkeres egy szervezet akik csak úgy hívják magukat, hogy a bíróság, és perbe fogják. A bíróság tagjai nem árulják el, hogy ők kicsodák, sem azt, hogy tulajdonképpen mi is a per tárgya, mivel is vádolják Joseph K-t.
A későbbiekben Joseph K kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy mi is ez a bíróság és őt mivel is vádolják ennek folytán pedig folyamatosan összetalálkozik a bíróság tagjaival, amiből egyre abszurdabb helyzetek jönnek létre, a bírósággal való kapcsolata pedig egyre inkább megromlik, de a regény végéig sem derül ki, hogy Joseph K-t mivel is vádolják. Végül a bíróság elítéli Joseph K-t a tettéért amiről nem tudjuk, hogy micsoda, az ítéletet pedig két kétes külsejű férfi hajtja végre egy henteskéssel, amivel leszúrják Joseph K-t.
A fentiek alapján véleményem szerint egyértelmű, hogy a bíróság nem más, mint a társadalom freudi tudatalattija, a misztikus anyaméh, amely nem valós tetteik, hanem csupán a személyiségük alapján választja el a gazdasági rendszer számára hasznos illetve haszontalan egyéneket akár a munkaerőpiacon akár a társkeresés területén, ahogy Joseph K-nak sem árulták el hogy ő mit is követett el, tehát hogy mivel is vádolják, ami arra utal, hogy semmit sem követett el, hanem pusztán a személyisége volt az ami miatt a bíróság kiselejtezte.
Felhasznált Irodalom:
F. A. Hayek: A végzetes önhittség (A szocializmus tévedései), Tankönyvkiadó, 1992.
Nyíri Kristóf: Az osztrák emberkép: Konzervatív elmélet Hofbauertól Hayekig In: Nyíri Kristóf: Európa szélén, Budapest, 1986.
Franz Kafka: A per AKKORD KIADÓ KFT., 2006.
Bobbi Linkemer: A jó fellépés titka (Menedzserek kiskönyvtára), Park Kiadó, 1994.
Kellner Dénes: Valaki Téged Keres, Partvonal, 2008.
Francis Fukuyama: A nagy szétbomlás, Európa Könyvkiadó, 2000.
ELJÖTT AZ ÚJRAIPAROSÍTÁS IDEJE http://www.fidesz.hu/hirek/2014-10-15/eljott-az-ujraiparositas-ideje/
Elias, Norbert: A civilizáció folyamata Gondolat Kiadó, 2004.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése