A holding a legmodernebb formája a gazdasági társaságoknak, vagy másképp vállalatoknak korunkban. Abból az okból jött létre, hogy a földrészeken átívelő multinacionális cégek megjelenésével a hagyományos részvénytársasági forma elégtelelenné vált a multinacionális nagyvállalatok tevékenységének keretbe foglalásához, és olyan társasági formára lett szükség, amely lehetővé teszi egy multinacionális cég különböző földrészeken lévő, ezért a távolságok miatt nehezen irányítható részlegeinek az igazgatását. Ezt a célt szolgálja a holding, amely lényegében olyan egymástól elkülönült cégek csoportja, amelyek irányítási tevékenységükben önállóak, tulajdonviszonyaikban kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori az olyan megoldás is a holdingoknál, hogy van egy központi anyacég, amely csak a cégcsoport többi tagjának a adminisztrációs teendőit végzi, az összes többi feladat pedig, így: a termelés, szolgáltatás, értékesítés a többi cégnek a feladata.
A holding, mint szervezeti felépítmény engem nagyon emlékeztet a neoplatonikus panteista filozófiai rendszer felépítésére. A panteizmus filozófiai rendszere szerint az anyagi világ egységet képez a személytelen Istenséggel, amiből emanáció (kiáradás) útján keletkezett, de az emanáció után sem szakadt el tőle, ezután sem szűnik meg a vele való egység, csak ezután már létrendileg alacsonyabbrendű létszintet képez a személytelen ősszubsztanciához képest. A holdingok is ehhez hasonlóan jönnek létre. Van egy már létező részvénytársaság, amely új részvénytársaságokat bocsát ki magából, vagy ha úgy tetszik emanál a világ minden részébe, de ezek az új részvénytársaságok továbbra is egységet képeznek az anyacéggel, csak alacsonyabb szinten.
Baruch Spinoza volt az a filozófus az európai történelemben, aki a panteizmushoz hozzákapcsolta a szükségszerűséget, vagy másképp determinációt. Heller Ágnes: Érték és történelem című könyvében kifejti, hogy Spinoza panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.
Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki. Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haaladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő az ember teljes egészében a természet determinációja alá van rendelve.
Kérdés, hogy a holdingok is így működnek e? John Kenneth Galbraith: Az új ipari állam című könyve 1966-ban íródott és az akkori modern ipari rendszer sajátosságait írja le. A könyv abból indul ki, hogy korunkban bonyolulttá, és sokrétűvé vált a különféle fogyasztási cikkek megtervezése, mint például az autóé. Egy autó megtervezése a régi időkben még gyorsan ment, ma viszont már külön vegyészmérnök szakembert igényel a karosszéria megtervezése, külön gépészmérnök szakembert a motor megtervezése stb. Ebből kifolyólag a különféle fogyasztási cikkek tervezését ma már nem egy mérnök, hanem tervezőcsoportok végzik, és a tervezés rendkívül tőke és időigényessé vált.
A piac pedig, mint ahogy mindig, nagy kockázatot rejt magában, hiszen nem lehet megjósolni, hogy ha a tervezés befejeződik lesz e kereslet az elkészült új autóra. Ennek sok következménye van. Egyrészt mivel a tervezést nem egy szakember, hanem tervezőcsoportok végzik, a modern részvénytársaságokat már nem lehet egyedül igazgatni, így a mai modern vállalatokat már nem a tulajdonos vállalkozó igazgatja, hanem egy vállalti tervező, vagy menedzserréteg, amit Galbraith „technostruktúrának” nevez. A részvények tulajdonosainak nincs beleszólásuk a vállalat vezetésébe, ők csak az osztalékot veszik fel. Másrészt mivel a tervezés bonyolulttá válása, és az ebből fakadó idő és tőkeigényesség nagyon kockázatossá tette a tervezést, a részvénytársaságokat igazgató menedzserek, vagyis a „technostruktúra” nem engedheti meg magának, hogy ki tegye magát a piac szeszélyeinek, és elengedhetetlenné válik a piac szabályozása. A piac szabályozása főként az árak és a kereslet szabályozását jelenti.
Az árak szabályozása egyszerű, hiszen a nagyvállalatok létrejöttével monopóliumok és oligopóliumok képződnek, amelyek egyeduralkodóként vannak jelen a piacon. Az árakat általában olyan mértékben szabályozzák, hogy elegendő legyen az osztalékok kifizetésére, továbbá hogy további beruházásokat tudjanak lebonyolítani, amelyek biztosítják a technológia további fejlesztését. A kereslet szabályozását pedig a reklámok és hirdetések segítségével hajtják végre, amelyekhez segítséget nyújtanak a modern tömegtájékoztatási eszközök, mint például a rádió és a televízió. Továbbá a legtöbb cég kereskedelmi ügynökhálózatot is fenntart. Így a fogyasztó azt hiszi, hogy szabadon választ a különféle fogyasztási cikkek közül, pedig valójában irányítják.
Galbraith szerint a modern ipari rendszerben megdől a közgazdaságtan egyik alaptétele: miszerint a vállalatok célja a profitmaximalizálás. A technostruktúra ugyanis nem tulajdonosa a vállalat részvényeinek, amit irányít, így abból egyáltalán nem jut nekik magas jövedelem. A technostruktúra a vállalat céljait saját céljaihoz igazítja, a vállalat céljai pedig általában egybe esnek a különféle társadalmi célokkal is, mint például a fegyverkezés, illetve hadviselés, hiszen a nagyvállalatok gyártják Amerikában az állam számára a repülőgépeket, illetve az űrhajókat is.
Így a technostruktúra számára nem a profitmaximalizálás a fő cél, hanem a biztonságos, és előrelátható tervezés biztosítása, amely a különféle társadalmi célokat és a technika fejlődését szolgálja, és amelynek alapvető elemei a kereslet és az ár szabályozása. Tehát a fogyasztók reklámokkal való manipulálásának gyökere nem a vállalatok profitéhsége, hanem a technika fejlődése által kikényszerített új tervezési módszerek szükségszerűsége. A technostruktúra a modern technika által életre hívott új körülmények között egyszerűen rákényszerül, hogy a társadalom igényeit a kereslet szabályozása által a tervezés szükségleteihez igazítsa.
Galbraith egyértelműen rámutat arra is, hogy a modern amerikai ipari rendszer mennyire hasonlít a szovjet szocializmus tervutasításos rendszerére, annak ellenére, hogy a kapitalizmus körülményei között működik. A szovjet szocializmusban is tervekkel irányítják a gazdaságot és a társadalmat, meg az amerikai ipari rendszerben is a tervezés igényeihez igazítják a társadalom szükségleteit.
Az amerikai ipari rendszernek, pontosabban a technostruktúrának, is érdeke, hogy a társadalomban legyen fizetőképes kereslet a termékeire, hiszen csak így tudja biztosítani a tervezés folyamatosságát. Ugyanígy a szocialista országokban is mesterségesen állítják elő a teljes foglalkoztatottságot. Galbraith kitér a technostruktúra állammal való összefonódására is. A technostruktúra egyik legnagyobb megrendelője nyilván az állam, továbbá a technostruktúra függ is az államtól, hiszen a technológiai fejlesztések olyannyira költségesek, hogy szükség van rá, hogy az állam átvállalja a költségeit.
A fegyverkezés, a hadsereg fejlesztése nemcsak a haza védelmét szolgálja, hanem a technostruktúra érdekeit is, hiszen a hadsereg technológiai fejlesztése szolgál forrásul a legtöbb technikai újításnak, amit a technostruktúra felhasznál. Az amerikai kormány tehát mindig figyelembe kell, hogy vegye a technostruktúra érdekeit a kormányzati döntések meghozatalakor. Galbraith szerint emancipálni kell az embereket a technostruktúra irányítása alól, ami kereslet manipulálását illeti.
Ennek legjobb eszköze pedig a művelődés terjesztése, és az esztétikai szempontok figyelembevétele. Csak a műveltség megszerzésével lehet rávezetni a tömegeket, hogy ők valójában nem urai fogyasztási döntéseiknek, hanem irányítják őket. Továbbá csak így lehet kikényszeríteni az esztétikai szempontok figyelembevételét, hogy ne csak a technikai fejlődés legyen az egyetlen szempont, hanem a sivár ipari társadalom szebbé tétele, és a környezet védelme is. Az esztétikai szempontok figyelembevétele azért is fontos, mert tulajdonképpen ettől függ az ipari rendszer fennmaradása is.
Az egyetemeken felnövekvő fiatalság ugyanis egyre inkább idegenkedik a mérnöki, és üzleti pályáktól, mert unalmasnak tartja azokat. Így kétségessé válik a technostruktúra utánpótlása. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha a művészet, tehát a régi festészet, szobrászat stb., elemeivel gazdagítjuk a tervezés folyamatát. Csak így tehetjük vonzóvá a fiatalok számára a mérnöki és üzleti pályákat.
Tehát ahogy Galbraight könyvéből kitűnik a modern vállalati vezetés, vagy másként a technostruktúra a technológiai fejlődés diktálta szükségszerűségből rákényszerül, hogy bebiztosítsa termékeinek az értékesítését, tehát hogy a marketing eszközeivel magához kösse a fogyasztókat, ami teljes egészében megfelel a spinozai dedermináció elvének, ahogy a spinozai panteista rendszerben az ember a természet szükségszerűsége alá van vetve, úgy a modern holdingok esetében az emberiség a holding által diktált szükségszerűség alá van vetve, és ezt a szükségszerűséget a technológiai fejlődés diktálja.
Azonban kérdés, hogy a technológiai fejlődés által diktált determinista szükségszerűség nem ássa e alá magát a technológia további fejlődését. Farkas János: Az innováció társadalmi-gazdasági akadályai című könyvében azt elemzi, hogy miért nem innovatív a Kádár rendszer magyar szocialista gazdasága. Egyrészt arra a következtetésre jut, hogy a műszaki innováció és annak a gyártásba és forgalmazásba való bevezetése eléggé költséges és kockázatos, amit a vállalatok nem szívesen vállalnak be. Másrészt pedig Kornai János nyomán leírja, hogy a szocialista gazdaság mindig is hiánygazdaság volt, és mivel az ipari termékek csak korlátozottan áltak a fogyasztók rendelkezésére, a fogyasztók rákényszerültek, hogy a silány minőségű termékeket is megvásárolják ez pedig gazdasági előnyt jelentett a vállalatok, mint az innováció megrendelői számára, az innováció szolgáltatóival szemben, így: egyetemek, kutatóintézek, hiszen ha a fogyasztók a silány minőségű árukat is megvásárolják, akkor vállalatok nincsenek rákényszerítve arra, hogy javítsák és fejlesszék a termékeiket, tehát nincs szükségük az egyetemek és kutatóintézetek innovatív munkájára.
Tehát a gazdaságban a hiány hátráltatja az innovációt és a technológiai fejlődést.
A mai holdingok uralta gazdaság inkább a bőség gazdaságának tekinthető, de kérdés, hogy a túlzott bőség nem ugyanúgy vezet e a technológiai fejlődés lelassulásához, mint a túlzott hiány. Fent már leírtuk, hogy a műszaki innováció költséges és kockázatos, ami nemcsak a szocialista, de a kapitalista gazdaságban is így van, ezért ahogy Galbraight leírta a vállalatok rákényszerültek, hogy a marketing eszközével magukhoz kössék a fogyasztókat. Idővel pedig nyilván a vállalatok is rájönnek, hogy a marketing olcsóbb, mint a költséges műszaki innovációk, és ha a marketing hatására a fogyasztók az olyan termékeket is megvásárolják, amibe kevés innovatív munkát fektettek bele, akkor a vállalatok inkább a marketingmunkát választják a költséges innováció helyett, ugyanúgy ahogy a szocialista vállalatok sem veszik igénybe az egyetemek és kutatóintézetek munkáját, ha a hiány következtében a fogyasztók úgyis megveszik a termékeiket.
Tehát a hiány mellett a jó marketingel menedzselt bőség is a műszaki fejlődés gátját képezi. Így lényegében azt láthatjuk, hogy mivel a vállalatok fokozott marketingtevékenysége a technológiai szükségszerűség következménye a technológiai fejlődés saját maga alatt vágja a fát és önmaga gátjává válik.
A modern holdingok működése tehát a spinozai filozófiai rendszer logikáját követi. A spinozai filozófiai rendszerből ered korunk legnagyobb hatású politikai mozgalma a kulturális marxizmus. Lukács György az úgynevezett Frankfurti iskola eszmei atyja, amely a kulturális marxizmus eszméjét vallotta. Lukács György: Történelem és osztálytudat című könyvében a megismerő emberi tudatot, vagy másként a cselekvő ész kibontakozását a történelem belső folyamataként akarja megragadni. Lukács szerint mindig is az emberi tudat formálta a történelmet, hiszen az emberiség mindig is maga alakította történelmét, de az emberek ennek nem minden történelmi korszakban voltak tudatában. A középkori társadalomban például a gazdálkodás területén az önellátó parasztgazdaságok domináltak, az emberek többségének látóköre csak saját kis birtokára terjedt ki, hiszen a társadalom többi részéhez nem fűzték szorosabb kapcsolatok, így nem láthatta át az őt körülvevő társadalom egészének működését.
A technika fejlődésével, az iparosodás előrehaladásával azonban, amikor megjelent a közlekedés, vagy a távközlés, a társadalom egyes részei egyre inkább összekapcsolódtak egymással, és így az emberek egyre szorosabb kapcsolatba léptek az őket körülvevő társadalommal, és egyre inkább át tudták látni annak a működését. Ez a folyamat a polgári-kapitalista társadalomban teljesedett ki, amikor két osztály áll egymással szemben a proletariátus és a burzsuázia a marxista terminológia szerint, és a proletariátusnak mindennapi tapasztalatát képezi a burzsuázia felől jövő elnyomás és kizsákmányolás, továbbá a kapitalista társadalom eldologiasodása, és ahhoz, hogy ezektől megszabaduljon, hogy megdöntse a kapitalista rendszert, rákényszerül arra, hogy átlássa az őt körülvevő társadalom működését, és ezt a tudást és tapasztalatot nevezi Lukács osztálytudatnak, ami a történelmi fejlődés során alakult ki.
Mivel pedig a történelemben először a proletariátusban alakult ki az osztálytudat, vagyis a társadalmi működés megismerésének képessége, a proletariátus küldetése kell, hogy legyen az, hogy a polgári társadalmat megdöntse, eltűntesse a föld színéről, mert csak proletariátus rendelkezik ezzel a képességgel. Tehát az osztálytudatot a gazdasági fejlődés, vagyis a külső objektív valóság, az objektum fejlődésének előrehaladása alakította ki az emberben, de egyszersmind az osztálytudat kifejlődése tette lehetővé azt is, hogy az ember igazi szubjektummá váljon, tehát hogy igazán kezébe tudja venni saját történelmének alakítását. Ezért mondja Lukács, hogy az ember egyszerre objektuma és szubjektuma a társadalmi fejlődésnek, amivel valamennyire fel is rúgta azt a marxi dogmát, hogy a külső tárgyi valóság primátusa megelőzi az emberi tudat primátusát, ő a szubjektumot és az objektumot ezzel egy szintre hozta.
Max Horkheimer sokat merített Lukács gondolataiból, de egyszersmind szembe is helyezkedett velük. Ő vette észre ugyanis, hogy a modern nyugati társadalomra már egyáltalán nem jellemző a proletariátus olyan mérvű nyomora, aminek még marx volt a tanúja. A munkásosztály véleménye szerint két részre szakadt, egyrészt a foglalkoztatottakra, akiknek az életfeltételei a kapitalizmus modernizálódása révén egyre inkább javulnak, és lassan beépülnek a kapitalizmus struktúráira, másrészt pedig a munkanélküliekre, akinek pedig már nincs meg az a műveltségük és osztálytudatuk, ami életre hívhatná a proletárforradalmat.
Ezért Horkheimer saját rendszerében meg akar szabadulni Lukács azon tételétől, hogy egyedül a proletariátus küldetése lenne a polgári társadalom megdöntése. Mivel a proletariátus életkörülményeinek fokozatos javulása nyomán kezd hasonulni a kapitalista társadalomhoz. Horkheimer az osztályharc marxista teerminológiáját is igyekszik elvetni, és a burzsuázia, mint a gonosz megtestesítőjének a helyébe a modern technikát állítja, ami az emberi tudomány fejlődésével alakult ki, és korunkra a proletariátus számára is jólétet hozott a kapitalista társadalmon belül, de ezzel egyben el is dologiasította a társadalom műkédését, apró fogaskerékké téve az embert az ipar modern gépezetében, és mintegy tehetetlenségre is kárhoztatta ezzel a proletariátust, hiszen a fogyasztói jólét kialakulásával az embernek már nincsen meg az anyagi helyzetéből adódó motivációja arra, hogy lázadjon az őt körülvevő társadalom ellen, ha viszont mégis lázad, azzal éppen saját anyagi jólétét veszélyezteti, így a technika fejlődése valójában tehetetlenségre kárhoztatja az embert.
Tehát Horkheimer szerint a proletariátus anyagi elnyomorodásából eredő szenvedés megszűnt ugyan a modern kapitalizmusban, mert a technika modernizációjának következtében a proletariátus jóléte növekedett, viszont a szenvedés továbbra is megmaradt, mert az emberi viszonyok eldologiasodtak, az emberek fogaskerékké váltak a technikai civilizáció robusztus gépezetében, ezt a szenvedést viszont az emberek édesnek érzik éppen a technikai civilizáció által életre hívott fogyasztói jólét következtében.
Horkheimer mindebből levezetve elutasítja Lukács azon tételét, hogy a kapitalizmus megdöntése egyedül a proletariátus küldetése lenne. A kapitalizmus megdöntése az összes emberi individum küldetése, akik alá vannak vetve a technikai civilizáció uralmának. A forradalmi mozgalom feladata pedig éppen az, hogy felébressze az emberekben a kritikai gondolkodást, ami a lukácsi osztálytudat megfelelője Horkheimernél, és ami azt jelenti, hogy ismerjék fel azt, hogy a technikai civilizáció, és az általa életrehívott fogyasztói társadalom mennyire rabságban és szenvedésben tartja őket, még ha ezt a szenvedést édesnek érzik is, és kezdjenek el lázadni ellene.
Horkheimernek ezzel a gondolatával vette kezdetét a Frankfurti iskola, vagy más néven a kulturális marxista mozgalom működése, amely a neomarxista kapitalizmuskritika legfőbb otthona volt évtizedeken keresztül. A Frankfurti iskola későbbi gondolkodóinál Horkheimer gondolatainak továbbvivőjeként megjelent a természethez való visszatérés gondolata, hiszen, ha a modeern ember szenvedéseinek az oka a teechnikai civilizáció létrejötte, akkor ennek a megoldása csakis a technikai civilizáció lerombolása és a természethez, a régi földműves társadalmak életmódjához való visszatérés lehet.
Majd ezt továbbgondolva kezdődött el a Frankfurti iskolán belül a feminizmus támogatása is, ami abból az alapgondolatból származik, hogy a technikai civilizáció létrejöttéért alapvetően a férfiak teljesítménykényszere a felelős, mivel a férfiak teljesítményorientáltsága hívta életre a technika és a tudomány fejlődését, ezért minden olyan kezdeményezés, ami a férfiuralom megdöntésére irányul üdvözlendő a Frankfurti iskola számára, így a feminista mozgalom megjelenése is. Végül ebből az alapgondolatból származik a kulturális marxistáknak az Európán kívülről Európába bevándorló etnikai kisebbségek támogatása is, mivel ezek a népek még nem érték el a technikai fejlettség azon fokát, mint az európai fehér ember, így ők lényegében az emberiség egykori idealizált ősállapotának megtestesítői, amikor még nem létezett modern technikai civilizáció. Így a kulturális marxisták a szexuális és etnikai kissebbségek, a multikulturalizmus legfőbb támogatóivá váltak Európában, amelyeknek a proletariátus helyébe lépve az a kuldetésük, hogy lerombolják a technikai civilizációt. A mai európai multikultúrális társadalom támogatásának, vagyis a kulturális marxizmusnak a legfőbb motivációja tehát a technikaellenesség, a technikai civilizáció lerombolásának a szándéka, vagy másként a technikai fejlődés megállítása és visszatérés az ipari kort megelőző időkbe, amit ők aranykornak tekintenek, mert az emberiség úgymond harmóniában élt a természettel.
Ez a gondolkodásmód erősen kötődik a spinozai filozófiai rendszerhez, hiszen egyrészt a természet szükségszerűsége alá akarja vetni az embert, azt a kort áhítja vissza, amikor az ember még harmóniában élt a természettel, másrészt pedig el akarja törölni a társadalmi fejlődést, vagyis a társadalom mozgását, vagy másként meg akarja állítani az időt, és a spinozai panteizmus az, amiben nincs idő, ahogy azt fent kifejtettük. A kulturális marxizmust sok párt képviseli szerte Európában és Amerikában, és annak ellenére, hogy ezek a mozgalmak gyakran hirdetnek antikapitalista eszméket, mégis éppen ők azok, akik a nagyvállalatokat támogatják, főként Amerikában. Amerikában a kulturális marxizmus legfőbb képviselője a republikánusokkal szemben a demokrata párt, és éppen ők azok akik szorosan összefonódnak a nagyvállalatokkal, vagyis a modern holdingokkal.
Ezt csak egyféleképpen magyarázhatjuk meg, mégpedig úgy, hogy korunkban éppen a nagyvállalatok, azaz a holdingok azok, akik a technikai fejlődés gátjaivá váltak, tehát annak ellenére, hogy bizonyos értelemben a kapitalizmus megtestesítői, végrehajtják a kulturális marxizmus legfőbb álmát a technikai fejlődés megállítását, és a spinozista eszmerendszert követve a természet szükségszerűsége alá vetik az emberiséget.
Az igazi kapitalizmus a polgári eszményre épül, ahol a polgárság csak saját tudása és szorgalma útján juthat előre, és semmiképpen sem a lustálkodás és lazsálás útján. A modern holdingok vezetői viszont sutba dobták a polgári eszményt azzal, hogy nem vállalják tovább a technikai fejlesztés költséges és kockázatos, továbbá szorgalmat igénylő feladatait, hanem a marketing segítségével magukhoz láncolják a fogyasztókat, hogy így munka nélkül is óriási bevételre tehessenek szert. A modern holdingok vezetőinek szellemisége tehát élesen szemben áll a modern polgári eszménnyel és ezzel együtt a kapitalizmussal, és inkább az indiai kasztrendszer szellemét hordják magukon. A kaszt a polgársággal szemben olyan társadalmi réteg, amely akkor is a helyén maradhat, ha ezt nem támasztja alá semmilyen képesség vagy teljesítmény hiszen a kasztrendszer jellegéből adódóan merev.
Tehát ahogy a régi időkben Marx osztályharcot hirdetett a polgársaggal szemben, úgy a mai polgárságnak kasztharcot kell hirdetnie a spinozista kasztokkal szemben, akik a holdingok élén foglalnak helyet. A holdingokhoz hasonló formában működnek az úgynevezett mlm cégek. „A multi-level marketing (MLM) vagy network marketing egy értékesítési vállalkozás-forma. A vásárlás-ösztönző marketingformák egy világszerte elterjedt változata. Néhol többszintű értékesítésnek vagy hálózati kereskedelemnek fordítják.
A multilevel marketing-rendszer lényege, hogy az értékesítés a vállalattal alvállalkozói szerződésben lévő értékesítők vagy hálózatépítők által történik, személyes fogyasztás, illetve az ismerősök felé történő ajánlás által. Az értékesítést lényegében a független termékforgalmazókból álló, többszintű érdekeltségi viszonyok alapján épülő hálózat végzi, mely a terméket vagy szolgáltatást közvetlenül, direkt módon juttatja el a fogyasztókhoz.
- Az MLM alapötletét az a felismerés adja, hogy egy termék elégedett fogyasztója a terméket feltehetően továbbajánlja, s így ő maga személyesen, közvetlenül részt vesz az értékesítésben.
- Ez alapján mint ajánlót az általa „értékesített” termékek után bizonyos javadalmazás illeti meg.
- Amennyiben az ő vásárlója a saját vásárlás nyomán a terméket ismételten sikeresen továbbajánlja, s ebből következően újra vásárlás és fogyasztás történik, a tovább-ajánló személyeket jutalék illeti meg, és az eredeti ajánló ebből a jutalékból is jutalék-részesedést kap.
Ily módon egy sikeres, többszintű fogyasztói-értékesítői hálózatot maga alá építő egyén komoly jövedelemre tehet szert. Egy ponton túl, a modern mlm-hálózatok értékesítőnek már nem is kell foglalkoznia termékeladással, mivel a hálózatban lévő fogyasztás jutalékaiból is komoly jövedelemre tesz szert. Ekkor már csak a hálózata fenntartásával, a hálózat eróziójának csökkentésével kell foglalkoznia. Ha ez az erózió megnő, azaz a fogyasztás visszaesik, a rendszert csak újabb értékesítők bevonásával, azaz terjeszkedéssel, expanzióval, a hálózat növelésével lehet fenntartani.”
Az mlm is egy sajátos kasztrendszer tehát, amely hierarchikus, a panteizmus emanációs logikája alapján működik, ahol újabb és újabb részek emanálódnak az eredeti ősszubsztanciából, hogy behálózzák a világot, és az embereket a marketing eszközeivel akarják magukhoz kötni, és a természet szükségszerűsége alá vetni. Megfigyelhető, hogy az mlm cégek szinte sohasem forgalmaznak magasszintű műszaki innovációs tevékenységet igénylő termékeket, hanem csak olyanokat, amelyeket a hagyományos kézműves munkamódsszerekkel is elő lehet állítani. Így: kozmetikumokat, ékszereket, élelmiszereket, tisztálkodó szereket, ajándék tárgyakat, vagyis az úgynevezett kreatív gazdaság termékeit.
Sokat írnak manapság az úgynevezett kreatív gazdaságról, ami alatt nem a tudományos és műszaki kreativításra épülő gazdaságot értik, hanem a marketingkreativitásra épülő gazdaságot. A mai gazdasági rendszer azt a fajta kreativitást akarja előtérbe helyezni, ami olyan fogyasztási cikkeket állít elő, amelyek nem a műszaki haladást, hanem az emberek szórakoztatását szolgálják. Így: divatcikkeket, játékprogramokat, szépségápolási cikkeket stb. Ez a szemlélet a Horkheimeri gondolkodásból ered, aki le akarta rombolni a tömegtermelésre épülő nagyipari civilizációt, és vissza akart térni a régi kézművesség munkamódszereihez a termelés területén. Ez annak ellenére így van, hogy Horkheimer elutasította a modern fogyasztói társadalmat, ami a nagyipari civilizációra épül, de szemlélete végül egy újfajta fogyasztói társadalomhoz vezetett, amit kultúrfogyasztásnak nevezhetünk, és a régi kézműves munkamódszerekre épül.
Magyarországon az Orbán kormány meghirdette az ország újraiparosítását, és a munkaalapú gazdaságot, ami jó gondolat, de nem elégséges. Nemcsak munkaalapú gazdaságra van szükség, hanem innovációalapú gazdaságra, ami biztosítja a technika további fejlődését, hogy teljes mellszélességgel felvehessük a harcot a kulturális marxizmus ellen. Ehhez először is beszélnünk kell az izraeli és a finn innovációs rendszerről, ahol az izraeli innovációs rendszer azért érdekes a számunkra, mert a kulturális marxizmus legtöbb prominens képviselője így: Spinoza, Lukács György, Heller Ágnes stb. mind-mind zsidók voltak.
Max Weber: Gazdaság és társadalom című könyvében a protestáns szellemiség gazdasági hatásainak elemzése mellett röviden elemzi a zsidó vallás gazdasági megnyilvánulásait is. Leírta, hogy a protestáns szellemiség a predestináció, vagyis az Isten és az ember távolságának tanával fejtette ki a legnagyobb hatást a kapitalista szorgalomnak, az evilági haszon akarásának és a puritán munkaerkölcsnek a kifejlődésére. Az Isten és az ember távolsága és ebből következően az evilági haszon igenlése, továbbá a szorgalom, tehát a mozgás, és a történetiség jelen van van a zsidó vallásban is. Azonban Weber a zsidó vallásosságal kapcsolatban megjegyzi, hogy mindennek ellenére a modern kapitalista ipari nagyüzemek műszaki vezetői, és koordinálói között a kapitalizmus kezdeti időszakában nem nagyon lehetett zsidót találni.
Ennek Weber szerint az az oka, hogy a zsidóknál a szorgalom és az evilági haszon igenlése mellett mindig is jelen volt egy aprólékosan kidolgozott és lefektetett törvényekből álló szabályrendszer, amely az élet minden területét leszabályozta az étkezéstől a külvilággal való érintkezésen át a családalapításig. Ezért egy ortodox zsidó, aki ezeket a törvényeket maradéktalanul követni akarta, csak olyan foglalkozásokat űzhetett, amelyek beleilleszthetőek voltak ebbe a szabályrendszerbe. Így például egy ipari üzem műszaki igazgatója nem lehetett, mert ott el kellett volna vegyülnie a más kultúrákhoz tartozó egyénekkel, akiknek így át kellett volna vennie a szokásait. Lehetett viszont kereskedő, vagy pénzváltó, mert így a külvilággal csak addig kell érintkeznie míg megköti a kereskedelmi, vagy pénzügyi ügyletet az ügyféllel. Továbbá az ilyen vállalkozások családi vállalkozásként működhettek, tehát beilleszthetőek voltak a zsidó családi élet szigorú szabályi közé. Tehát a zsidó gazdasági szemléletben egyszerre volt jelen a szorgalom, az evilági siker és haszon iránti vágy, ami a kapitalista polgári erkölcs alapja, ugyanakkor a determinizmus, a természet szükségszerűségének való alávetettség, ami szigorúan leszabályozott törvények formájában öltött testet.
Dan Senor - Saul Singer: Startra kész nemzet című könyvében az izraeli gazdasági csodát elemzi. Mi ennek az alapja, mik ennek az okai? Az első megállapítás az, hogy az úgynevezett start-up cégek az alapjai Izrael gazdasági fejlődésének, amelyekből több van Izraelben, mint az összes kapitalista távol-keleti országokban együttvéve. Hogyan tudott Izrael ez a 7,1 milliós lakosságú ország ennyi start-up céget kitermelni magából? Erre az átlag európai nyilván azt mondaná, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen a zsidóknak köztudottan nagyon magas az intelligenciájuk, tehát okosak, és ennek megfelelően jól teljesítenek a gazdaságban is. Valóban csak ez az oka az izraeli gazdasági csodának? Teszik fel a kérdést a szerzők, akik maguk is zsidók.
Izrael gazdaságáról, mint ahogy Max Weber korában is, ma is elmondható, hogy nem igazán vonzódik a nagyipar iránt. Start-up cégei túlnyomórészt kis cégek, amelyek egy kézben is elférő, vagy immateriális jellegű termékeket állítanak elő, mint például: orvosi műszerek, kisebb elektronikai eszközök, chipek, szovtverek, weboldalak stb. Izraeli vállalkozás például Paypal, amely interneten elérhető elektronikus bankszámlákat üzemeltet, vagy az Ebay, amely a legismertebb internetes kereskedelmi rendszerek közé tartozik. Az izraeli gazdasági sikereknek a szerzők szerint sok oka van, amelyek között megemlíthető az izraeliek merészsége, fegyelmezetlensége és ellentmondani tudása, továbbá alkalmazkodóképessége.
Leírják a szerzők, hogy Izrael állandó fenyegetettségben él szomszédai részéről, ezért ez az egyetlen ország, ahol mindenkinek kötelező eltöltenie valamennyi időt a hadsereg kötelékei között, és az emberek szinte mindegyike bármikor behívható az izraeli hadseregbe szükség esetén. Tény, hogy az izraeli hadsereg kimagasló sikereket könyvelhet el szomszédaival szemben a harcok terén, aminek legfőbb oka az iraeli hadsereg magas fokú improvizáló, és alkalmazkodó képessége. Az izraeli hadseregben a katonai hierarchia nem olyan merev, mint az amerikai hadseregben. Kevés magasrangú tiszt van, és sok alacsonyabbrangú tiszt. Az alacsonyabbrangú katonák bármikor ellentmondhatnak feletteseik döntésének, ha úgy ítélik meg, hogy az téves, sőt ez kötelességük is egyben, hiszen az izraeli katonáknak semmiképp nem lehet feladatuk csak a parancsvégrehajtás, hanem az önálló döntés is feladatuk kell, hogy legyen, hiszen csak így válik képessé az izraeli hadsereg a különféle helyzetekhez való gyors alkalmazkodásra.
Az izraeli hadseregben nem veszik olyan szigorúan, ha valaki hibázik, mint más hadseregekben, kivéve ha az illető nem tanul a hibáiból. Egy-egy hadművelet után a katonák összeülnek, és megvitatják a hadművelet részleteit, hogy mi az, amit rosszul csináltak, és mi az, amiben a jövőben esetleg javítani tudnának, mert a cél a fejlődés, a különféle új helyzetekhez való alkalmazkodóképesség fejlesztése. Ennek köszönhető az izraeli hadsereg hihetetlen alkalmazkodóképességgel rendelkezik, aminek köszönhetően szinte bármilyen támadást ki tudnak védeni. Az izraeli katonák leszerelésük után a hadseregben tanult alkalmazkodóképességüket kitűnően tudják kamatoztatni az üzleti életben. Olyannyira, hogy az izraeli start-up cégek leendő kollégáiktól megkövetelik, hogy legyen katonai előéletük, mert ahogy a hadseregben, úgy az üzleti életben is elengedhetetlen a hirtelen felmerülő új helyzetekhez való alkalmazkodóképesség.
A sok start-up cégnek az izraeli gazdaságban két motorja van: egyrészt a széleskörű innovációs tevékenység, vagyis a sok szabadalom, ami az izraeli hagyományoknak megfelelően általában egymástól eltérő műszaki tudományágak kombinálásából, ötvözetéből születik. Így például, ha egy izraeli vállalkozó már szolgált a hadseregben, akkor megtanulta az autó, vagy repülőgéptechnika alapjait, és ha utána elmegy orvosi egyetemre, akkor már az orvostudományokban is elmélyült, és a kettő ötvözetéből létrejön egy az autó fékrendszeréhez hasonlóan működő, beültethető szívműszer, amit orvosi műszerként lehet forgalmazni. Az ilyen különféle tudományágak kombinálásával létrejövő új műszaki találmányok létrejöttét segítik elő a hadseregben létrejövő kapcsolatok és barátságok. Izraelben mindenkinek kötelező szolgálni a hadseregben, így lényegében szinte mindenki ismer mindenkit, és a különféle szakterületeken munkálkodó szakemberek könnyen konzultálnak egymással, hogy tudományuk eredményeit kombinálják egymással, és új találmányok jöjjenek létre, aminek következtében Izreal az egy főre jutó szabadalmakat illetően a világ élvonalában van.
Azonban a találmányokat nem elég létrehozni, el is kell tudni adni őket, be kell tudni törni velük a piacra. Erre szolgál az izraeli vállalkozók hihetetlen merészsége és alkalmazkodóképessége, amit már a hadseregben megtanulnak. Míg az európai vállalkozók ha van egy ötletük, akkor elkezdik elemezni, hogy hogyan tudnának betörni ezzel a piacra, mik az esélyeik, ezzel szemben az izraeli vállalkozó azonnal elkezdi megvalósítani a vállalkozását. Ezért van az, hogy létezik olyan európai ország ahol Izraelhez hasonlóan sok szabadalom születik, de ezek nem jutnak el addig, hogy start-up vállalkozás legyen belőlük. Az izraeli vállalkozókat azonban nem csak merészségük segíti, hanem a hirtelen felmerülő helyzetekhez való alkalmazkodóképességük is, amit a hadsereg után a polgári életben is tovább tanulnak, hiszen a hadsereghez hasonlóan az izraeli törvények az üzleti életben is tolerálják a hibát, ha abból az illető tanul, amit az is jelez, hogy Izraelben lehet a legkönnyebben új vállalkozást indítani, abban az esetben, ha az illető egyszer már kudarcot vallott vállalkozásával.
Ahogy a hadserregben úgy az üzleti életben is jellemző a zsidókra a feletteseikkel való szembemenetel, a döntések megcáfolása, amiből az izraeli szakemberek a legtöbbször jól jönnek ki annál a cégnél ahol dolgoznak. A szerzők leírják, hogy volt olyan alkalom, hogy izraeli szakemberek mentették meg az amerikai céget ahol dolgoztak, azzal, hogy bizonyos kérdésekben ellentmondtak feletteseiknek és nekik lett igazuk. Ezért mondják a szerzők azt, hogy az izraeli társadalomra egyszerre jellemző a kollektivizmus és az individualizmus. Kollektív összmunka kell ahhoz, hogy a különféle szakterületen dolgozó szakemberek kapcsolataiból, csapatmunkájából új találmányok szülessenek, ugyanakkor individualista fegyelmezetlenség és ellentmondani tudás kell ahhoz, hogy a hirtelen felmerülő problémákat rugalmasan kezelni tudják.
A zsidó innovációs rendszer tehát ma is követi a zsidó vallásosság logikáját, amit Weber már leírt, hogy jelen van benne egyrészt a hihetetlen rugalmasság és mozgékonyság, ami rengeteg sok innovációs teljesítményben, és azok hasznosításában ölt testet, ugyanakkor a természeti determináció is jelen van, hiszen a zsidó innovációs rendszernek nem sikerült nagyipari struktúrát kitermelnie magából, hanem megmaradt a kisebb méretű termékek kivitelezésénél, így: orvosi műszerek, kisméretű elektronikai termékek, weblapok stb. Jelen van benne a különféle tudományterületek kombinálására való hajlam, ami magasszintű innovációs teljesítményben ölt testet, de nincs meg benne az igazi fejlődésre való hajlam, hogy nagyipari rendszert termeljen ki magából. A különböző tudományterületek egymással való kombinálásáról, mint a kultúrális marxizmus elleni harc eszközéről a következő cikkemben írtam: "Térlátás, kreativitás, kvantummechanika, mint harc a kulturális marxizmus ellen" http://ujkozepkor.blogspot.hu/2013/08/terlatas-kreativitas-kvantummechanika.html
A finn innovációs rendszer szintén érdekes területe az innováció tudományának. Finnországban van nagyipar, de egyetlen nagyvállalat uralja a Finn piacot: ez a Nokia, amely mobilkommunikációs technológiák gyártásával foglalkozik. Ugyanakkor rengeteg kisebb IT vállalkozás van Finnországban, amelyek túlnyomórészt informatikával foglalkoznak. A finn mobilkommunikációs és informatikai technológiák világhírűek. Finn találmány például a Linux, vagy a chatprogramok alapját képező protokoll az IRC. A Finn innovációs teljesítményt legtöbbször azzal magyarázzák, hogy Finnországban jól együtt tudnak működni az innovációk gyártóiként működő egyetemek és kutatóintézetek, és az innováció megrendelőiként működő vállalatok.
Mások viszont a Finn kultúra sajátosságaival magyarázzák a Finn innovációs teljesítményt, mégpedig az úgynevezett hacker etikával. Ez a leírások szerint éppen ellentéte a Weber által leírt protestáns munkaetikának, ahol a munka semmi mást nem jelent, mint kötelessséget a haszon eléréséhez. A Finneknél a munka az ember szenvedélyét jelenti, amit nem kötelességből a haszon megszerzéséért csinál, hanem szenvedélyből, a munka szeretetéből, hogy önmagát fejlessze vele. A hasszon az csak másodlagos tényező, amire szükség van, de csak azért, hogy a munkához szükséges dolgokat meg tudja vásárolni belőle. A cél nem a haszon, hanem a munka által való önfejlesztés, amit az is jelez, hogy a Finn szakemberek kötelességüknek tekintik, hogy munkájuk gyümölcsét közzétegyék az emberek számára, ahogy a Linux is egy nyílt forráskódú program, amit bárki továbbfejleszthet.
A finn innovációs struktúrában tehát jelen van a fejlődésre való hajlam, de ez nagyon egysíkú, mert csak az információs technológiában ölt testet. Ezt az is jelzi, hogy csak egy nagyvállalat van Finnországban: a Nokia. A finn innovációs struktúrában az izraelivel ellentétben nincs jelen az egymástól eltérő tudományok kombinálására való hajlam, ezért a Finn innovációs rendszer nagyon egysíkú. A megoldás tehát az, hogy a kettőt kombinálni kell egymással. Az egymástól eltérő tudományterületek kombinálásához nálunk is össze kell hozni az embereket, bár nyilván ennek nálunk nem lehet színtere a hadsereg, így az önművelés támogatásához kell nyúlni.
Véleményem szerint a hagyományos egyetemi képzés mellett intézményes keretek közé kellene helyezni a hagyományos oktatási módszerekhez képest kötetlenebb formában működő önművelést, és az önművelésre épülő tudományos kutatást.
Ehhez a könyvtárak, és a tudományos ismeretterjesztő társulatok, mint például a TIT, segítségét kellene igénybe venni, továbbá azzal lehetne elősegíteni, hogy aki konkrét tudományos eredményeket ér el az önművelés során azt bizonyos mértékű anyagi juttatásokban kellene részesíteni. Az emberiség tudáskincse, a különféle tudományágakban felgyülemlett lexikális tudás óriási méreteket ölt napjainkban.
Ennek egyik következménye az, hogy az egyetemeken felnövekvő tudósnemzedék csak a tudomány egy nagyon szűk tartományában tud igazán elmélyedni, és ott eredményeket elérni. Ennek következtében ezek a szűk tudományterületek egymástól függetlenül fejlődnek, nincsenek kapcsolódási pontok a különféle tudományterületek között.
Ezért szükség lenne a különféle szakterületekre specializált egyetemi tudóstársadalmon kívül olyan tudósokra is, akik nem a különféle szűk tudományterületek továbbkutatására hivatottak, hanem a különféle tudományterületek kész tudományos eredményei között tudnak kapcsolatokat felismerni, és így a felgyülemlett emberi tudást egységbe kovácsolni. Erre a hagyományos egyetemi oktatás nemigen alkalmas. Ehhez az önművelés intézményére van szükség. Az önművelés fejlsztése valahogy úgy működhetne, hogy a könyvtárak, vagy a TIT különféle esti rendszerű tanfolyamokat hirdethetne az embereknek, ahogy a legkülönfélébb tudományterületekről érkező előadók tarthatnának előadásokat, és a különböző szakterületekről érkező hallgatók egymással is eszmét cserélhetnének.
A tanfolyamok ingyenesek lennének, és aki valamilyen tudományos eredményt, dolgozatot tud bemutatni az egymástól eltérő területek kombinálásával az kisebb pénzjutalmat kaphatna ezért, ha a humán tudományok területén, akkor kevesebbet, ha a műszaki vagy természettudományok területén akkor többet. Továbbá a műszaki, vagy tudományos eredménynek, amit egy-egy hallgató produkál rögtön innovációs támogatásban kellene részesülnie, vagy úgy, hogy támogatni kellene a technológia transzfert egy már meglévő miltinacionális vállalatba, tehát rá kellene venni a multinacionális vállalatot, hogy alkalmazza a a hallgató által kitalált műszaki innovációt vagy tudományos eredményt saját termelésében.
Vagy segíteni kellene a hallgatót abban, hogy saját start-up céget hozzon létre találmányára alapozva. Ehhez tőkebevonás kell, amelyre a kockázati tőkealapok nyújtják a legjobb keretet, vagy az én véleményem szerint jó módszer lenne erre az innovációs tőzsde létrehozása is, ahol egy-egy találmány értékények megfelelően innovációs részvényeket bocsátanának ki, amelyek a találmány hasznosításából eredő jövedelelem bizonyos százalékára adnak jogosultságot, és amelyekkel a különféle befektetők szabadon kereskedhetnének akár egy-egy cég részvényeivel, és ezáltal gyorsan megvalósulhatna egy-egy találmányt illetően a tőkebevonás.
A multinacionális cégeket pedig úgy lehetne rávenni a technológia transzferre, hogy egyrészt tőketartási illetéket kellene kiróni rájuk. Tehát, ha tőkéjüket hosszú ideig nem forgalját, akkor egy meghatározott összegű illetéket kellene befizetniük a költségvetésbe, ami az idő előrehaladtával exponenciálisan növekedhetne. Erre mindenképpen szükség lenne, hiszen azzal, hogy a multinacionális cégek kerülik a költséges és kockázatos műszaki innovációt, rengeteg sok álló tőke gyűlt fel náluk, van olyan cég, aminek az éves bevétele meghaladja egy egész ország GDP-jét, másrészt pedig meg kell adóztatni az úgynevezett kreatív gazdaság termékeit, amelyek nem igényelnek magas szintű műszaki innovációt. Így a különféle divatcikkeket, kozmetikumokat, játékprogramokat, filmeket, stb. Kivéve a keresztény szakralitáshoz kötődő műtárgyakat. Így tehát megvalósulna az egymástól eltérő tudományágak egymással való kombinálására, és a nagyipar irányába mutató fejlődésre egyaránt alapuló innovációs rendszer, és csak így lehetne megtörni spinozista kasztrendszer hatalmát, hogy a polgári osztály végigvigye a kasztharcot a nyugati világot uraló kulturális marxista kaszt ellen.
Felhasznált Irodalom:
Wikiszótár: Holding http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Holding
Wikipédia: Multi-level marketing http://hu.wikipedia.org/wiki/Multi-level_marketing
Wikipédia: Plotinosz http://hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%B3tinosz
Heller Ágnes: Érték és történelem, Budapest, 1969.
J. K. Galbraith: Az új ipari állam: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1970.
Farkas János: Az innováció társadalmi-gazdasági akadályai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Lukács György: Történelem és osztálytudat, Budapest, 1971.
Max Weber: Gazdaság és társadalom, COMPLEX KIADÓ KFT, 1999.
Dan Senor, Saul Singer: Startra kész nemzet - Izrael gazdasági csodájának története, Patmos Records, 2012.
Pintér Róbert: A finn csoda titka http://www.artefaktum.hu/eu/Pinter_finn_recenzio.pdf
Helmut Creutz: A pénz-szindróma (Utak a válságmentes piacgazdasághoz), HIFA Hungária, 1997.
Molnár István: Szellemi tulajdon menedzsment és technológia-transzfer Kecskemét : InnovAID Innovációs és Gazdasági Tanácsadó Kft., 2008.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó, 1982.
Ságvári Bence: A KREATÍV GAZDASÁG ELMÉLETÉRŐL, Budapest, 2005. http://mek.oszk.hu/06500/06544/06544.pdf
José Ortega y Gasset: Korunk feladata. (ABC Könyvkiadó. Budapest: 1944. Puskás Lajos fordítása; Nagyvilág Kiadó. Budapest: 2003.
Jonah Goldberg: Liberálfasizmus, XX. SZÁZAD INTÉZET, 2012.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése