A magyar liberalizmus és a cionizmus nemzetiszocialista gyökerei

Ahhoz, hogy témánkat kifejthessük először is egy-két régebbi cikkemet kell újra leírnom ide. Mircea Eliade az örök visszatérés mítosza című könyvében a judaizmus és a kereszténység megjelenése előtti archaikus kultúrákat és vallásokat elemzi a történelem fogalmának szempontjából. Elemzésének középpontjában áll az archetípusok fogalma, amelyet nem Carl Gustav Jung mélylélektani értelmezésében használ, mélylélektannal nem foglalkozik a könyvben, hanem olyan ősi cselekedetekként, vagy történésekként értelmezi az archetípusokat, amelyeket Istenek, hősök vagy egyéb más személyek vittek végbe egy múltbéli időpontban az adott vallási közösség emlékezetében, és amelyek emellett mitikus értelmet is nyertek a közösség kollektív tudatában.
Ezek az archetípusok, vagyis tettek és történések általában beépülnek az adott vallási közösség rítusaiba, szertartásaiba, és bizonyos időközönként a rítusok, szertartások gyakorlásával mintegy megismétlik, és felelevenítik őket. Mint ahogy például az egyes indiai teremtésünnepek alkalmakor a mindenségnek a káoszból való létrejötték ismétlik, és elevenítik fel, és ilyenkor a szerző szerint a közösség tudatában szó szerint megismétlődik a teremtés, a mindenség állapota visszatér a kezdeti állapotokhoz, ennek következtében pedig ezekben a kultúrákban megszűnik létezni a történelem.
Tehát a szerző szerint az archaikus kultúrákban az örökké ismétlődő rítusok gyakorlása megszűnteti a történelmi idő múlását, és ezért nincs meg náluk az a modern haladáseszmény, ami modern európai kultúrkörben megvan. A történelem eszméje Eliade szerint először a judaizmusban jelent meg, a zsidó eszkatalógiában, amely a történelmi jövőben megvalósuló megváltás gondolatát hívta életre az eljövendő új Izrael gondolatában továbbá a jövőbeni messiásvárás zsidó jellegzetességében. Ebben a gondolkodásmódban megszűnik a történelem ciklikus ismétlődése, és a történelem egyenes vonalú lineáris szemlélete lép a helyébe, hiszen a zsidó hitben a történelmi jelenből egyenes vonalú fejlődés vezet az új Izrael megszületéséig, vagy a messiás eljöveteléig.
A történeti szemléletet Eliade szerint a kereszténység is átvette Szent Pál illetve Szent Ágoston tanításában, akiknél a keresztény eszkatalógia szerint a történelem a végítéletet felé halad, ahol a földi világ megszűnik létezni, és Isten ítélkezik élők és holtak felett. Eliade láthatóan erősen ellene van könyvében a történelem eszméje által áthatott modern civilizációnak, ahol a történeti eszme a kereszténységben is jelen van, mégsem vált keresztényellenessé, mégsem állt az újpogányság pártjára, egyrészt azért, mert szerinte korunkban csak a személyes Isten jelenléte védheti meg az embert a történelem rémületétől, ez pedig csak a kereszténységben van jelen.
Másrészt azért, mert Eliade szerint a kereszténységnek a lineáris történeti szemlélet mellett egy sajátosan ciklikus történeti szemlélete is volt. A középkorban például a Szent Ágostoni lineáris történeti szemlélet mellett jelen volt a ciklikus történeti szemlélet is, Aquinói Szent Tamás és más középkori szerzők gondolkodásában is. Sőt Eliade szerint a kereszténység egyenesen meghaladta az archaikus pogány vallások ciklikus történeti szemléletét azáltal, hogy a teremtés ciklikus megújításának helyébe az ember ciklikus újjászületését tette, ami Krisztus kereszthalálában, és feltámadásában ölt testet, amit a keresztények minden évben megünnepelnek a pogány teremtésünnepek mintájára. A könyv végén tehát éppen arra a megállapításra jut, hogy egyedül a kereszténység az, amely megmentheti a modern embert a történelem rémületétől.
Érdekes összevetni Eliade nézeteit Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című művében kifejtett nézeteivel. Berdjajev ebben a könyvében arról ír, hogy a zsidóság történelmi hivatása nem más, mint a történelmi szellem terjesztése a világban. Mit is ért Berdjajev történelmi szellem alatt. A zsidóság történelmi szelleme az árja szellemtől való különbözőségből ered. Az árja szellemre különösen az Indiaira, de a görögre is, a szemlélődés, vagyis az evilági lét helyett a túlvilági lét irányába való fordulás fokozottabb jelenléte a jellemző a zsidó szellemmel ellentétben.
Ezért az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az Indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan. A zsidó karakterben éppen az hívja életre a történelmi szellemet, hogy náluk az Isten és az ember közötti távolság rendkívül nagy. Emiatt a halhatatlanság, tehát a túlvilági élet gondolatát nem is fogadják el, mert az az ő szemükben nem mást jelentene, mint az ember Istenné válását, ez pedig ellenkezne az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolság eszméjével.
Ez az oka, hogy az ő vallásosságuk, a földi létre, vagyis az evilági történelemre irányul. Egyedül őnáluk alakult ki az evilági messiásvárás eszméje, aki majd megvalósítja a zsidók államát, vagyis az új Izraelt. Ez náluk nem profán, hanem vallásos gondolat, csak éppen evilági vallásosságról, a történelemben megvalósuló eszkatalógikus megváltásról van szó. Ezért származik a történelmi szellem a zsidó vallásból, mert történelmi szellem csak egy olyan vallásból születhet, amely valamiféle eszkatalógikus cél felé irányul. A zsidó történeti szellemből ered a modern világ haladáseszménye, amely a jövőben megvalósuló zsidó állam eszkatalógikus gondolatát, a jövőben megvalósuló földi paradicsom gondolatával helyettesítette, legyen az kommunizmus, vagy liberális világállam.
Az ember és az Isten távolságának a zsidó vallásosságban van még egy következménye is. Mivel a zsidók az egyén túlvilági halhatatlanságát nem tudják elfogadni, mert az az egyén megistenülését jelentené, az evilági halhatatlanság gondolata terjedt el náluk, ami csak úgy kivitelezhető, ha a zsidók utódaikban válnak halhatatlanokká, vagyis, ha maga a zsidó nép válik halhatatlanná. Erre vezethető vissza a zsidók erős közösségi érzése és összetartása, mivel a halhatatlanságot az árjákkal szemben egyénileg nem, hanem csak kollektíven tudják értelmezni, ami a nemzet halhatatlanságában ölt testet. Tehát az erős zsidó közösségi érzés is az Isten és az ember távolságára vezethető vissza a zsidó vallásban.
Érdemes megjegyezni, hogy az ember és az Isten távolságának van egy tükörképe a vallásos irodalomban ez pedig a gnoszticizmus. A gnosztikusok azt vallották, hogy az ember sajnálatos bukás eredményeképpen került a jó szellemi világból a gonosz anyagi világba, és egyetlen célja csakis az lehet, hogy radikális aszkézis által kiszabaduljon az anyagi világból, és a szellemi világba kerüljön. Tehát az anyagi és a szellemi világ ellentétét vallották. Az anyagi és a szellemi világ ellentétének a zsidó vallásban az ember és az Isten távolsága feleltethető meg.
Berdjajev tehát a történeti szemléletet az Isten és az ember távolságának függvényévé teszi, annak hiányát pedig az ember és az Isten egységének függvényévé, míg Eliade a történeti szemléletet a ciklikus szemlélet függvényévé teszi, annak hiányát pedig a ciklikus szemlélet hiányának függvényévé teszi. Kinek van igaza. Ez véleményem szerint abból a szempontból érdekes, hogy a különféle keleti kultúrák korunkban milyen mértékben tudták átvenni a nyugati történeti szemléletet, vagyis a haladás gondolatát és az ebből kinövő kapitalista intézményeket.
Az kell először is észrevennünk, hogy mihez is kapcsolódik az úgynevezett ciklikus szemlélet. Nyilvánvalóan a természethez. Egyedül a természetre jellemző az örök ciklikusság és visszatérés, mint például a tavasz, nyár, ősz és a tél örök váltakozása. Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című könyvében az ókori perzsa kultúrát, amelyen később felépült az iszlám, és a zsidó kultúrát egyaránt dualista jellegű kultúráknak tartja. Tehát olyan kultúráknak, amelyek szembehelyezik egymással az anyagot és a szellemet, tehát a gnoszticizmus alapelvein épülnek fel, amiről mint ahogy már leírtam Berdjajev szerint kedvez a történeti szellemnek, azonban a Perzsa vallásban szerinte a szellemet a természet hatja át, hiszen a perzsa ősvallás természetvallásnak tekinthető.
A zsidó vallásban pedig Isten tiszta szellem, ahol a szellemet nem szennyezi be a természet. Ehhez hasonló módon vélekedik a keletebbre lévő kínai és indiai vallásokról is. Mind a kettő olyan vallás, ahol az emberi lélek, és a világ egységet képez az Istenséggel, az anyag lényegében a létrendileg magasabb fokon álló szellem létrendileg alacsonyabb fokú megnyilvánulása a panteista gondolkodás értelmében, amiről Berdjajev azt állította, hogy ellene dolgozik a történeti szellemnek. Azonban míg Indiában a szellemet az iszlámhoz hasonlóan a természet hatja át, addig Kínában ez nem látható. Ez egyébként azonnal észrevehető a kínai művészeten is, hiszen az sokkal puritánabb, mint az indiai.
Ez érdekes, mivel valóban az iszlám vallás is, amely a perzsa kultúra területein jött létre, az ember és az Isten távolságára épül, mint a zsidó vallás, de nem fejlődött ki benne a lineáris történelmi szemlélet, mint ahogy a zsidó vallásban. Az iszlám történeti szemléletet Ibn Khaldun dolgozta ki a „Bevezetés a történelembe” című könyvében, ahol szerinte a keleti beduin arabok törzsszövetségét a csoportszolidaritás elve építi ki, és tartja fenn. A csoportszolidaritás az, amely a beduin arab törzsszövetséget egységbe kovácsolja, majd az egység fenntartójaként, és irányítójaként kitermeli magából a vezetőt. Az arabok körében élesen elkülöníti a nomád életmódot folytató beduinokat, a városban élő araboktól. A nomád beduinok élete a nomád életforma miatt nagyon kemény, sok nélkülözést kell elszenvedniük, és sok nehéz munkát kell elvégezniük. Ez a harcban bátorrá és erőssé, ellenállóvá teszi őket, és ez teszi őket alkalmassá a birodalomépítésre.
A harcedzett beduin harcosok könnyen meghódítják a fényűzésben elpuhult városi népeket, de ezután általában ők is letelepednek és a városiasodás útjára lépnek. A városiasodás magával hozza az ipari mesterségek és a tudományok, továbbá a fényűzés megjelenését. Ennek következtében a harcos, nomád beduin arabok, vezérükkel együtt elpuhulnak, továbbá erkölcseik megromlanak. Néhány generáció múltán az elpuhult, és erkölcseiben megromlott vezetőréteg egyre több vagyont és fényűzést követel magának, ez pedig meglazítja a csoportszolidaritást. Az alattvalók fellázadnak ellenük, ez pedig a birodalom bukását vonja maga után, majd ennek következtében újra meghódítják őket a Beduinok, és minden kezdődik előröl.
Khaldun szerint minden birodalom ezeken a fejlődési szakaszokon megy keresztül, amely az iszlám területén valaha is keletkezik és elpusztul. Oswald Spengler többek között Khaldun könyvéből merítette a kultúrkörök elméletét. Tehát az iszlám, amely az ősi természetvallásokhoz hasonlító Perzsa kultúra területén fejlődött ki, a ciklikus történeti szemléletet vallja, annak ellenére, hogy az Isten és az ember távolságára épül, mint a zsidó vallás. Ez pedig azt sugallja, hogy a lineáris történeti szemléletnek nem csak az ember és az Isten távolsága a feltétele, hanem csak ott alakulhat ki, ahol egyrészt jelen van az Isten és az ember távolsága, másrészt ahol a vallást a tiszta szellemi jelleg uralja, amit nem szennyez be a természet.
A kínai és az indiai vallás egyaránt az ember és az Isten egységére épül, általában azt mondják, hogy nem is jellemző egyikre sem a történeti szellem és a haladás gondolata, azonban korunkban azt látjuk, hogy Kína hihetetlen gyorsasággal veszi át az európai haladás gondolatát, és folyományát a kapitalista gazdasági rendszert. India pedig kevésbé gyorsan, és India vallása az, amit fokozottabban hat át a természet. Ha jobban megnézzük a távol-keleti sárga népek vallásait, akkor azt látjuk, hogy azok nem csak egyszerűen az ember és az Isten egységére épülnek, hanem mintegy szintézisét alkotják az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemnek, és az ember és az Isten egységére alapuló történetietlen szellemnek.
Vegyük szemügyre például a kínai taoizmus tanításait. „A taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.
A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (, pinyinben dào) nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoisták úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, s harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”. Ez mondanom sem kell nagyon hasonlít az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemre, hiszen az is egyenes vonalú haladást, mozgást jelent.
Az európai felfogás egyaránt taoizmusnak nevezi a kínai ókori eredetű filozófiai irányzatot (, dào jiā, tao csia) és a vele összefonódott népi vallást (, dào jiào, tao csiao). A hagyomány szerint a taoizmus tanításainak első összefoglalója a Változások Könyve, a Ji Csing volt, míg az úgynevezett népi vallás első leírójának a kínai bölcset, Lao-ce-t (Lǎozǐ) tartják. A Lao-ce féle tanítások további magyarázataiként ismert könyvek elsősorban Zhuang Zhou (Csuang Csou) néven ismertek. Eredetileg filozófiai iskolaként jött létre, de a népies misztikum a vallások szintjére emelte. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül.
… A filozófiai és a vallási taoizmus közötti különbséget pragmatikus szempontok alapján célszerű értékelni. A filozófiai taoizmus a tao ideáját, mibenlétét, kihatásait, metafizikai vonatkozásait vizsgálja, míg a vallásos a tao „szellemiségét” a hívők számára a misztikumok és misztériumok szintjén, gyakorlati módszerekkel meg is próbálja valósítani (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítására, a tao szellemével való összeolvadáshoz).” Itt pedig egyértelműen az ember és az Isten egysége érhető tetten, hiszen a taoista bölcs mindenáron egyesülni akar a tao-val.
A Kínai taoizmusban tehát a Berdjajevi értelemben vett történeti és történetietlen szellem egyaránt jelen van, ami azt sugallja, hogy a természet által való áthatottság hiánya óhatatlanul a történeti szellem irányába viszi az adott vallást, még ha az alapvetően történetietlen szellemű is. Berdjajev a fent idézett könyvében arról is írt, hogy a kereszténység küldetése nem más, minthogy megszabadítsa az emberiséget a természet démonaitól. A keresztény ember és általában a nyugati ember fél a természettől. Eliade szerint a görög kultúrában, amely a nyugati kultúrkörhöz tartozik, jelen volt a ciklikus szemlélet, a történelmet ciklikusan ismétlődő aranykorra, ezüstkorra, részkorra, és vaskorra osztotta. A görög kultúra természettel való áthatottságán azonban lehet vitatkozni. Hegel szerint az ókori görögök Istenei emberszerűek voltak, ennek következtében jelen volt az adott vallásban az érzékiség, ez azonban mégis szellemi volt, a görögök valamiképp az érzékiséget tették szellemivé.
Molnár Tamás írta le Pogány kísértés című könyvében a különbséget a görög művészet „józansága, ésszerű arányai és illeszkedései s a hindu művészet – és mitológia – pompája között, amelyben a fantáziának mintha semmi nem szabna határt, az anyagok, színek és az elbeszélés pedig nem hajlandók alávetni magukat az ésszerűségnek és mértéktartásnak.”. Ez pedig a hindu művészet esetében egyértelműen a természet vad burjánzásaként fogható fel, ami a görög művészetben nincs jelen.
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a görög kultúra ciklikus jellege is a természethez kötődik e, akkor véleményem szerint azt kell mondjuk, hogy igen, de én megkülönböztetném egymástól a földi természetet, és a világűrt, ahol nincs az az ésszerűtlen burjánzás, mint ami a földi természetben, hanem a világűr a végtelen tér hazája. A görög kultúra ciklikussága pedig a világűr ciklusaihoz igazodik, ezért van a görög művészetnek olyan ésszerű, geometrikus jellege, mert a világűr a végtelen tér hazája. Tehát a görög kultúra ősszimbóluma alapvetően a tér, ahogy azt Spengler is leírta „A nyugat alkonya” című könyvében. A történeti szellem egyébként valamiképp a kereszténység előtti nyugati kultúrkörökben is jelen kellett, hogy legyen, hiszen azok is lehanyatlottak.
Abban egyet értek Eliade-val, hogy az embert csak a kereszténység mentheti meg a történelem rémületétől, de ennek semmiképpen sem abban kell megmutatkoznia, hogy valamiféle új ciklikus szemléletet hívjunk életre a kereszténység keretei között, hiszen a kereszténységnek Berdjajev szavaival élve éppen az a hivatása, hogy megszabadítsa az emberiséget a természet démonaitól, amelyeknek egyik folyománya a ciklikus szemlélet. A megoldás csakis az új középkor lehet, ahol a keresztény szellem mintegy áthatja a tiszta szellemi léten alapuló lineáris zsidó történeti szellemet.
A keresztény dualizmusban Isten, és az úgynevezett szellem nem az anyag ellentéte, mint a keleti gnosztikus és panteista tanokban, mivel csak az emberi erkölcs viszonylatában létezik, az erkölcs pedig nem értelmezhető az anyagi világ síkján. Ennek a keresztény szellemnek kell áthatnia a ma nyugaton érvényben lévő lineáris zsidó történeti szellemet, hogy létrejöjjön az új középkor, ami egyben a történelem végét is jelenti. Erről írtam részletesen a „Miért van szakrális jellege az orosz kommunizmusnak?” http://ujkozepkor.blogspot.com/2011/09/miert-van-szakralis-jellege-az-orosz.html és az „Isten célja a történelemben” http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/isten-celja-a-tortenelemben.html című cikkeimben. Ezeket nem írom le ide újra, a fenti linkre kattintva el lehet olvasni őket.
Úgy általánosságban a liberalizmus szélsőjobboldali gyökereiről már írtak egy könyvet. Jonah Goldberg a zsidó származású neokonzervatív gondolkodó „Liberálfasizmus” című könyvében az amerikai baloldal, vagyis a liberális demokraták szellemi gyökereit igyekszik feltárni, és azt állítja, hogy az Mussolini, illetve Hitler időszakáig nyúlik vissza. Tehát az amerikai liberalizmusnak valójában szélsőjobboldali, fasiszta gyökerei vannak annak ellenére, hogy mostanság éppen ellenfelüket az amerikai neokonzervatív, republikánusokat vádolják fasizmussal. Az amerikai baloldal ugyanis rendszeresen fasizmussal vádolja az amerikai neokonzervatívokat.
A könyv megértéséhez tudnunk kell, hogy amerika politikai rendszerét két politikai mozgalom uralja: a liberális demokraták, és a neokonzervatív repuklikánusok. A neokonzervatívok a gazdaságpolitikában liberális elveket vallanak, mert nem támogatják a gazdaság működésébe való állami beavatkozást. Szerintük, ha az állam segíti embereket, az hátráltatja az őket az önállósulásban, tehát rontja az erkölcseiket. Emellett a gazdasági és pénzügyi elit szavának feltétlen tekintélyét vallják, ahogy régen a jezsuita rend a pápa feltétlen tekintélyét vallotta. Nem véletlenül rokonítják őket a jezsuita barokk és a Habsburg ház szellemiségével. A konzervatívok erősen Izraelbarát politikát folytatnak. A liberális demokraták támogatják a gazdaság működésébe való állami beavatkozást, mert ők az elesett, hátrányos helyzetű rétegek pártjának tartják magukat, színes bőrűek, fogyatékosok, szexuális kissebségek stb. Ők Izrael irányába kevésbé barátságosak.
A könyv első részében azt vizsgálja, hogy mi is az a fasizmus. Arra a következtetésre jut, hogy a fasizmuszta mozgalmaknak nagyon kevés közös tulajdonságát lehet kimutatni. Így Hitler nemzetiszocialista mozgalma például fajelméletet, illetve antiszemita, és keresztényellenes eszméket hirdetett, míg Mussolini fasiszta pártja ótszkodott az antiszemitizmustól, és a fajelmélettől. A román vasgárda pedig kereszténnyé stilizálta magát.
A kevés közös vonást az individualizmus elutasításában, tehát a totalitarizmusban, az állam istenítésében találja meg, vagyis abban a hegeli gondolatban, hogy a társadalomban meglévő konfliktusok és ellentmondások csak a totalitárius állam keretei között békíthetők ki egymással. Továbbá a szélsőséges militarizmusban, a háború öncélú magasztalásában és istenítésében, ami minden szélsőjobboldali mozgalomra jellemző volt.
Részletesen ír még a fasisztáknak a környezetvédelemhez való vonzódásáról is. Így például, hogy Hitler fanatikusan szerette az állatokat, és kötelezővé tette a német népnek a biotermékek fogyasztását. Egyszóval a fasizmust alkalmazott biológiaként definiálja, hiszen minden jellemzőjére alkalmazható a biológiai hasonlat (organikus állameszmény, fanatikus környezetvédő mánia stb.) A neokonzervatív gondolkodás hagyományaihoz hűen ő is igyekszik egyenlőségjelet tenni a fasizmus és a kommunizmus közé. Leírja, hogy a kommunistákhoz hasonlóan Mussolinit és Hitlert is az munkásrétegek támogatták.
Mindketten hajlamosak voltak a papi hierarchia és az egyházi tekintély elleni lázadásra, bár Mussolini végül kiegyezett a római egyházzal. Mindketten sokat merítettek Marx műveiből. A nemzetiszocialista és a kommunista elvek között például az egyetlen különbséget abban látja, hogy a nemzetiszocialisták nacionalistáknak mondták magukat, míg a kommunisták nem, bár szerinte ez is vitatható, hiszen Sztálin is antiszemita volt, és élete végén ugyanazt akarta megtenni a zsidósággal, mint Hitler. Sőt Marx is antiszemita elveket hirdetett annak ellenére, hogy maga is zsidó volt.
Goldberg ugyanilyen hévvel igyekszik a kommunizmust és a nemzetiszocializmust összemosni az iszlámmal. Az iszlámra szerinte éppúgy a szélsőséges kollektivizmus, és a mindennel szemben álló militarizmus a jellemző, mint az európai fasiszta mozgalmakra. Több utalást is tett a könyvben, hogy szerinte a fasiszta mozgalmak és az iszlám országok jó viszonyban álltak egymással.
Ezután rátér az amerikai baloldal történetének az ismertetésére. Véleménye szerint a második világháború előtti amerikai baloldal nagyon jó viszonyban állt az európai szélsőjobboldali mozgalmakkal. Az amerikai liberálisok vezető politikusai rendszeresen szimpátiájukat fejezték ki Mussolini és Hitler rendszere iránt, és hatalomrajutásuk alkalmával több módszert is átvettek tőlük, amiket maguk is gyakoroltak. Mind a demokrata Wilson, mind pedig a demokrata Kennedy elnökségére jellemző volt a totalitárius eszközök alkalmazása, az egyéni szabadságjogok elnyomása, és a militarizmushoz való vonzódás. Roosewelt New Deal-je pedig az abszolút szocialista gazdaságpolitika megtestesítője volt.
A korai demokraták ugyanilyen hévvel vonzódtak az eugenikához és a fajelmélethez is. A demokratákhoz kapcsolódik Goldberg szerint az amerikai eugenikai mozgalom életre hívása, amely meg akarta tisztítani a fehér fajt a beteg, selejtes egyedektől, hogy minél egészségesebbé tegye a fehéreket. Ennek nevében rendszeres volt Amerikában a bűnöző és fogyatékos fehérek sterilizálása, és elmegyógyintézetbe zárása. Állítása szerint a korai demokraták közül sokan voltak tagjai a klu-klux klánnak is. Az amerikai liberalizmus ideológiájában az úgynevezett kulturális marxizmus megjelenése hozott döntő változást. A kulturális marxizmus ideológiája többek között Lukács György, Herbert Marcuse, Theodor Adorno, Eric Fromm nevéhez fűződik. Ez a mozgalom igyekezett ötvözni a marxista osztályharc elvét a Freund pszichoanalízisével, és az ósztályharcot már nem gazdasági kategóriákban gondolták el, ahol a munkásosztály harcol az őket kizsákmányoló tőkésosztály ellen, hanem a burzsuázia az ő szemükben európa keresztény kulturális elitjét jelentette. Ők lettek az új tőkésosztály akiket meg kellett dönteni.
Ennek jegyében tehát az európai keresztény kultúrát akarták lerombolni, amibe beletartozott a kapitalizmus, a patriarchális családmodell, a kereszténység. Az európai keresztény kultúrát Freund pszichoanalitikus filozófiáját követve a szabad szexualitás, a feminizmus, a matriarchátus terjesztésével, a faji és szexuális kissebbségek: pedofilok, homoszexuálisok, színes bőrűek érdekeinek a többség érdekeivel szemben való támogatásával akarták elérni.
Ez a politikai irányzat nagy hatással volt az amerikai liberálisokra, és a Goldberg szóhasználatával élve: „atyai” vagy férfias fasizmusról, amely a fehér faj rasszizmusát, katonás tekintélyuralmat, és szélsőséges militarizmust jelentett, áttértek az „anyai”, vagy nőies fasizmusra, amely a színesek: köztük négerek, arabok támogatását kezdte el preferálni. Olyan mértékben, hogy manapság már fehér helyett fekete rasszizmusról beszélhetünk, amely a fehérek és a zsidók ellen irányul. Szerinte a mai fekete amerikaiak nagy része ősi afrikai pogány gyökereit kutatja úgy, ahogy régen Hitler akart visszatérni az árja faj pogány gyökereihez, és a fekete faj felsőbbrendűségét kezdik el hirdetni, akár csak a régi nácik.
A nőies fasizmus a totalitárius tekintélyállam helyett anyai gondokodáshoz hasonlítható szociális államot hirdet, aminek legfőbb megtestesítője a Hillary Clinton nevével fémjelzett „Social Gospel” mozgalom. Ennek a szociális államnak a legfőbb jellegzetességei a segélyek osztogatása a szegény, színesbőrű rétegek számára. A hátrányos helyzetű rétegek preferálása a munkahelyi, és az egyetemi felvételiknél. A családon kívüli nevelésnek ovodák, bölcsödék létesítésének, és a szélsőséges gyermekkultusznak a támogatása.
Ez a politika Goldberg szerint akadályozza a hátrányos helyzetű rétegeket az önállósulásban, tehát végeredményben hátrányos hatással van rájuk. Meg is nevezi a kétféle fasizmus világirodalmi előzöngéjét. A férfias fasizmust George Orwell: 1984 című írásában rajzolta meg, ahol atyai szogorral, megfélemlítéssel, totális rendőrállammal uralkodnak az emberek felett. A anyai fasizmus világirodalmi megjelenítője viszont Aldous Huxley: Szép új világ című regénye volt, ahol a degenerált, kasztokba sorolt emberek hormonrágógumit rágnak, a Freund-i pszichoanalitikus gondolkodás mintájára gyermekkoruktól fogva buja szexuális játékokat játszanak egymással és narkotikumokkal kábítják magukat a róluk mindenben gondoskodó állam keretei között.
A legérdekesebb gondolata az, hogy a  nemzetiszocialista fajelmélet, amely teljesen fajtiszta árja közösséget akart létrehozni, és a mai amerikai baloldal sok fajt egységbe olvasztani akaró multikultúrális eszmerendszere nincs ellentmondásban egymással, sőt a kettő között kontinuitás fedezhető fel, mert mind a kettő a Hegeli egységgondolaton alapszik. Hegel német történelemfilozófus szerint a világtörténelem fejlődésének végcélja a teljes emberi szabadság, ami akkor fog megvalósulni, amikor a jövőbeni eszményi állam keretei között megoldódnak a társadalomban meglévő ellentmondások, így faji és osztálykonfliktusok stb. A fajtisztaságra alapuló, osztálykonfliktusokat kibékítő állami egység, és a több egymástól eltérő fajt integráló társadalmi egység Goldberg szerint ugyanannak a hegeli egységgondolatnak más irányból való megközelítése, így alapvetően ugyanabból a filozófiai hagyományból táplálkozik mind a kettő.
Tehát Goldberg szerint a fasizmus nem európai jelenség, mert amerikában is megjelent, csak ott jobban hasonult az amerikai hagyományokhoz, és sajátosan nőies jelleget mutat. Anyai fasizmusként lett életre hívva. Érdemes lenne a Goldberg által felvázolt amerikai viszonyokat a magyar viszonyokkal összehasonlítani. Magyarországon a baloldal több pártból áll, így például MSZP, LMP stb. Bár sokan vitatják, hogy valóban az e Magyarországon az igazi baloldal, akiket annak neveznek, mert ők alapvetően neoliberális gazdaságpolitikát folytatnak. Nem támogatják az állami beavatkozást a gazdaság működésébe, akárcsak az amerikai neokonzervatívok. A kulturális nézetrendszerük viszont a kulturális marxistákéval mutat rokonságot. Támogatják a faji, és szexuális kisebbségeket, így cigányokat, homoszexuálisokat stb. Ez viszont az amerikai liberális demokratákra jellemző. Az a párt, akiket Magyarországon jobboldaliaknak neveznek támogatják a gazdaság működésébe való fokozott állami beavatkozást, ami amerikában a demokratákra jellemző, de éppen abból a célból, amiért az amerikai republikánusok nem támogatják azt, vagyis, hogy javítsák az emberek polgári erkölcseit.
Magyarországon éppen hogy az álllami beavatkozástól várják például a cigányság munkára szoktatását, ahol az állami beavatkozásban olyan elvek jelennek meg, hogy az állam segít rajtad, de ehhez neked is hozzá kell tenned valamit, vagyis el kell vállalnod azt a munkát, amit az állam biztosít neked. A kultúra területén pedig a magyar jobboldal, vagy legalábbis azok, akiket így azonosítanak az amerikai konzervatívokhoz hasonlóan szemben állnak a kulturális marxistákkal, és kulturális konzervatív elveket vallanak, vagyis támogatják az európai keresztény kultúrát. Legalábbis szóhasználatukban és gesztusaikban.
Ami a szélsőjobboldal iszlámbarátságát illeti, Magyarországon azok akiket szélsőjobboldaliként azonosítanak be: névszerint a Jobbik nevű párt valóban iszlámbarát elveket vall, de ők maguk elhatárolják magukat az európai szélsőjobboldali mozgalmaktól, elsősorban a nyugati szélsőjobboldali mozgalmak indusztrializmusa, tehát az ipari struktúrákhoz való kötődése miatt, mert ők tiszta földműves államot akarnak. Magukat nem is vallják szélsőjobboldalinak. Az a politikai mozgalom pedig akik Magyarországon egyedüliként vállalnak közösséget a II. világháború előtti magyar szélsőjobboldallal név szerint a Pax Hungarica mozgalom http://kitartas.mozgalom.org/ határozottan iszlám és multikulturalizmus ellenes eszméket vallanak, és fanatikusan hisznek a katolikus dogmákban akárcsak a középkori inkvizítorok. Sőt szerintük valójában maga Hitler is katolikus volt, nem pogány, azt csak a zsidók terjesztik róla.
A magyarországi monarchista közösség pedig, http://monarchista.blogspot.hu/ akiknek elvei rokoníthatóak az amerikai neokonzervatívokéval, hiszen egyrészt a magántulajdon liberális szentségét, másrészt a katolikus papság, és a Habsburg ház feltétlen tekintélyét vallják, láthatóan közeli kapcsolatban áll az iszlámbarát Jobbikkal, és az úgynevezett metafizikai tradicionalistákkal is, akiknek a nézetei a katolikus dogmatika szempontjából erősen vitatható. Tehát a magyarországi viszonyok, hogy úgy mondjam éppen ellentétei az amerikai viszonyoknak, de a népek közötti kulturális különbségeket tekintve ez talán nem meglepő. Goldberg nézetei egyébként erős hasonlóságot mutatnak Anders Breivik Norvég iszlámellenes terrorista politikai nézeteivel akiről a következő cikkemben írtam: http://ujkozepkor.blogspot.hu/2012/11/a-technokrata-utopia-mint-anders.html
Hogyan alakul ki Magyarországon ez a politikai szerkezet? Jászi Oszkár a magyar liberalizmus atya „A monarchia jövője” című könyvében arról ír, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát demokratizálni kell. Tehát meg kell szüntetni benne a feudalizmust, és érvényesíteni kell benne a polgári jogokat, el kell indítani a kapitalista fejlődést, hogy minden nemzetiség saját kultúráját, és gazdaságát a kornak megfelelően fejleszthesse, de a monarchia kereteit meg kell őrizni. Tehát Jászi végeredményben nem akarja megszüntetni magát a monarchiát, csak meg akarja szüntetni benne a Habsburgok, és a katolikus egyház szupremáciáját, hogy azt a kapitalista polgárság tekitélyével helyettesítse és így lényegében egy liberális birodalmi eszményt vall magáénak, akárcsak a mai amerikai neokonzervatívok, akik a demokrácia és a kapitalizmus világméretű terjesztőinek vallják magukat birodalmi keretek között. Tehát azt is mondhatjuk, hogy az úgynevezett neokonzervatívizmus magyar találmány, és ebből következően nyilvánvalóan a magyar liberálisoknak is igazodniuk kell a neokonzervatív eszmerendszerhez a magyar liberális hagyományokból adódóan.
Igen ám, de nem egészen igazodnak, hiszen ahogy az imént leírtuk, a neokonzervatív gazdaságpolitika mellett kulturális marxista elveket vallanak. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy Magyarországon negyven évig kommunizmus volt, és a kommunizmus évtizedeiben élt és alkotott Magyarországon Lukács Gyögy marxista filozófus, aki pedig a kulturális marxizmus atya volt, és az ő tanítványa volt Heller Ágnes, aki a mai magyar liberalizmus fő ideológusa és filozófiai alapjainak kidolgozója.
Heller Ágnes: Érték és történelem című könyvében a történelemben megvalósuló érték alatt mindazt érti, ami az ember lényegének kibontakozását, vagyis az ember valódi emberré válását szolgálja. Így a munkát, a kultúrát, az erkölcsöket. Ezeknek a hordozóit minden társadalomban különféle közösségek alkotják. Így például: kulturális közösségek, munkaközösségek stb. Ahhoz, hogy az ember igazán kibontakoztassa önmagát, tehát, hogy valódi emberré válljon elsősorban egyéniséggé kell válnia, ami mindig a közösségtől való különbözést, az abból való kiszakadást jelenti. Heller egyébként Lukács György nyomán az ember közösséghez való kötődését partikularitásnak, egyéniséggé válását, tehát közösségből való kiszakadtságát pedig nembeliségnek nevezi.
Egy társadalomban Heller szerint az egyéneknél mindig jelen kell lennie valamennyi partikularitásnak is, és valamennyi nembeliségnek is. Tehát az egyén bármennyire egyéniség egy társadalomban mindig valamennyire közösségi lény is egyben, mert ha teljesen egyéniséggé válik, akkor a társadalom szétbomlik, és megszűnik társadalom lenni. Éppen ezért a társadalomban az értékek maximális megvalósítása, tehát az egyének maximális egyéniséggé válása lényegében szabad közösségválasztást jelent, mert csak így valósulhat meg az egyéniség maximális kifejlettsége a partikularitás, tehát a közösséghez tartozás megérzése mellett. Az értékek maximális kifejlődése a történelemben így végeredményben multikulturalizmust jelent, ahol mindenki maga választja meg az identitását, és közösségi hovatartozását, hogy homoszexuális lesz, kábítószeres, vagy valamilyen etnikai kissebbséghez csatlakozik.
Hozzátéve mindehhez, hogy individualista multikulturalizmust, mert a multikulturalizmust a neokonzervatív irányzatok kollektivista, szocialisztikus társadalmi formának tekintik, ahol több, egymástól eltérő etnikai közösséget akarnak összeolvasztani egy szocialisztikus egységbe. Heller az individualista multikulturalizmus filozófiai alapjait Spinoza panteizmusában találja meg. Kifejti, hogy Spinoza panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.
Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki.
Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haaladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő. Így valósul meg Heller szerint Spinoza filozófiájában az individualista multikulturalizmus, vagyis a multikulturalizmusnak, amit Goldberg, szocialisztikus és kollektivista rendszernek írt le, mert több etnikumot akar kollektív egységbe olvasztani, és az egyéni individualista önmegvalósításnak a szintézise, ahol az egyén megvalósítja önmagát, tehát nembelivé válik, úgy, hogy közben partikularitását, tehát a közösségi szükségszerűséghez való kötöttségét is megőrzi, és a multikulturalista társadalmi rend a természeti rendnek felel meg, az egyéni önérvényesítés pedig a természeti rend keretei között való mozgásnak, amely magát a természet nem mozgatja.
Heller tehát szintiézist teremtett Lukács szocialisztikus kulturális marxizmusa és Jászi Oszkár neokonzervatív liberális individualizmusa között, és ez a mai magyar liberális ideológia alapja, az individualista multikulturalizmus, vagyis neokonzervatívizmus és a multikulturalizmus, vagy kulturális marxizmus egysége. Ezért olyan, amilyen a mai magyar liberalizmus. Milyen más ideológiákkal rokonítható Heller és Spinoza rendszere? Hát egyrészt a cionizmussal. A cionizmusról kevesen tudják, hogy az nemcsak a zsidókat őshazájukba visszatéríteni akaró politikai ideológia, hanem egy filozófiai rendszer is egyben. Mint ahogy a marxizmus sem csak a teljes vagyoni egyenlőséget megvalósítani akaró politikai ideológia, hanem egy sajátos filozófiai rendszer is egyben, és aki a cionizmus filozófiai alapjait nem ismeri, az semmit nem tud a cionizmusról, és annak valódi céljairól, de erről majd egy későbbi cikkemben fogok írni.
A cionizmus filozófiai alapjait Moses Hess zsidó filozófus írta le Róma és Jeruzsálem című könyvében, aki Marx munkatársa volt, tehát szocialista filozófusként indult, de később eltávolodott Marxtól. Ő is Spinoza filozófiáját vette alapul rendszeréhez. A címválasztásnál az a gondolat motiválta, hogy minden Európai nép Róma, vagyis a középkori katolikus egyház szupremáciája alóli emancipáció útján vált nemzetté, és ebből kifolyólag a zsidó népnek, tehát „Jeruzsálemnek” is Róma hatalma alól kell felszabadulnia, hogy saját állammal rendelkező nemzetté váljon.
Hess Spinoza filozófiáját a zsidó történelemvallás, és az indiai panteista természetvallás szintézisének tekinti. A cikk elején leírtam már, hogy a távol-keleti sárga vallásossság lényegében a zsidó történeti szellem és a panteizmus szintézisének tekinthető, de ott a zsidó történetiség, vagyis az időbeli mozgás úgy kerül szintézisbe a panteista ősszubsztanciával, hogy az ténylegesen mozgóvá válik, Spinozánál viszont a panteista ősszubsztancia egészében nem válik mozgóvá, csak annak egyes részei mozognak, tehát ez másfajta szintézis, mint amit a kínai taoizmus esetében láttunk, itt a panteista ősszubsztancia megőrzi mozdulatlanságát, és így a természethez kötöttségét, hiszen a természet jelenléte fékezi le a mozgást, mint ahogy azt a cikk elején is leírtam.
Hess úgy használja fel Spinoza gondolatait a jövőbeli zsidó állam szükségszerű létrejöttének igazolásához, hogy ugyanúgy ahogy a természetben is, ami Spinoza rendszerében azonos Istennel, az evolúciós fejlődés hoz létre mind új élőlényeket, és minél bonyolultabb formákat, úgy a nemzetek is, amelyek ahogyan az ember is részei a természetnek, a történeti fejlődés során válnak nemzetté, és ezt a történeti szellemet, amely elindította a történeti fejlődést a zsidó nép hozta el a világba. Így a zsidó nép hivatása a népek nemzetté válásának elősegítése, és ennek megfelelően neki is el kell foglalnia a helyét az önálló nemzetek sorában, nemcsak azért, hogy önálló nemzetté váljon, hanem hogy egyben irányítója is legyen a népek nemzetté válásának a spinozai eszme továbbvitelével, ahol a nemzetek fejlődésének az alapja a történeti szellem beférkőzése a népek jellemébe, mint ahogy a fejlődés alapja a természetben is az evolúciónak a természet rendjében való megléte. Egyben elutasítja a hegeli filozófiát, ami a zsidó történeti szellemet a szubjektív szellem távlatába helyezi, mivel ő hangsúlyozottan Spinoza filozófiáját tartja mérvadónak, amely szintézisbe hozza a mozgót a mozdulatlannal.
Amivel még analógiába hozható Heller és Spinoza rendszere az nem más, mint a német nemzetiszocializmus, vagyis Adolf Hitler ideológiája. Ennek megértéséhez el kell olvasni Hitler: Harcom (Mein Kampf) című művét. Ebben részletesen leírja élete történetét gyermekkorától egészen a nemzetiszocialista mozgalom vezetésébe való bekerülésének időszakáig. Hogy hogyan jutott el a németség szerinte két legnagyobb ellenségének: a zsidóságnak és a marxizmusnak a meghatározásáig, és ezeknek a problémáknak a megoldásáig, vagyis a faji felsőbbrendűség eszméjén alapuló társadalom megvalósításának gondolatáig.
Goldberg a fent bemutatott könyvében úgy írja le Hitler ideológiáját, mint ami olyan értelemben szocialista, mint Marx ideológiája, csak abban különbözik tőle, hogy Hitler a nacionalizmust is belevette. Ez óriási tévedés, ha a szocializmus alatt annak hagyományos értelmét, vagyis egyenlőséget, és nem egységet értünk, mint ahogy az Goldbergnél néhol észrevehető az írásaiban, akkor a német nemzetiszocializmus egyáltalán nem szocialista, hanem éppen hogy egy mereven hierarchikus rendszer, akárcsak az indiai kasztrendszer. Nemcsak az egyes fajok és etnikumok, hanem a fajokon belül az egyes egyének között is megkülönböztet alsóbb és felsőbbrendű egyedeket, attól függően, hogy kit milyen fizikai és szellemi képességekkel áldott meg a természet.
Minden egyénnek a képességei szerint kell betagozódni a társadalmi hierarchiába, ahogy az állatoknak és a növényeknek a természet hierarchiájába, és kötelezően el kell fogadnia mindenkinek azt a szerepet a társadalomban, amit a természet kiosztott neki. Csak a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely elfogadásával lelheti meg az egyén a szabadságot, vagyis a nemzetiszocialista közösség elismerésének, és kegyeinek elnyerését. Mondanom sem kell, ez nagyon emlékeztet Spinoza gondolataira, hiszen csak az indiai kasztrendszerben van ilyen merev hierarchia, és az indiai vallásosság az egyedüli, ahol a panteista ősszubsztancia a természettel kerül egységbe. Spinoza filozófiája pedig az indiai panteista teermészetvallás, és a zsidó történetiség szintézise.
Hitlernél is ugyanaz elv van jelen, amit Heller írt le Spinoza filozófiájának elemzésekor, tehát a szabad akarat helyett a szabad szükségszerűség, hogy csak a természeti hierarchiában elfoglalt hely elfogadása által válhat szabaddá az ember. Hitler hasonló történetfilozófiát vall, mint Moses Hess. Az emberiség népei és fajai hosszú történeti fejlődés útján alakultak ki a fajok közötti harc, vagyis a Darwini kiválasztódás törvényei szerint, míg a fejlődés el nem jutott mai csúcsára, vagyis a felsőbbrendű árja faj megjelenéséig. Érdekes az is, hogy Hitler miért gyűlöli annyira a marxizmust a saját bevallása szerint. „A marxizmus zsidó tanítása elveti a természet arisztokratikus elveit és az erõ, és akarat örökös elõjogának a helyébe a szám tömegét és holt súlyát helyezi. Tagadja az emberben a személyiség értékét, vitatja a nép és a faj jelentõségét, és ezzel elvonja az emberiség létének s kultúrájának alapfeltételeit, és miként a világegyetemben, az elismert legnagyobb szervezetben, ilyen rendszer csak káoszt eredményezhetne, úgy a földön, e csillag lakói számára is csak pusztulást hozhat.”
Tehát azért, mert egy alapvetően mechanisztikus képződmény, ami megbontja a természet organikus és hiszerarchikus rendjét, aminek az emberi társadalom is a része. Megakadályozza, hogy az egyének és fajok legerősebbjei és legjobbjai az őket megillető helyre kerüljenek a természet és a társadalom hierarchikus rendjében. Ebből is látszik, hogy a nemzetiszocializmus nem marxista értelemben szocialisztikus, hanem éppen hogy egy mereven hierarchikus képződmény. Marx filozófiai rendszerének hatása sehol nem fedezhető fel Hitler ideológiájában. Ahogy azt a Mein Kampf-ban le is írja, Marx művei közül csak a Tőke tetszett neki, mert a kapitalizmus mechanisztikus rendszerének látképét látja viszont benne, vagyis saját gondolatait, ugyanis a marxiszmushoz hasonlóan a kapitalizmust is éppen azért tartja elfogadhatatlannak, amiért a kommunizmust. Mert egy mechanisztikus rendszer, ami nem engedi kibontakozni a társadalom természetes rendjét, ahol az legerősebbek kerülnek legfelülre a hierarchikus rendben.
Ezt a rendszert nem az antik görög-római szellem ihlette. Ott is tisztelték az erőt, de sohasem csak a nyers természeti erő jelölte ki az embrerek rangsorát a társadalomban, hanem az erény is szerepet játszott ebben, a katonai, vagy polgári erény, és a rangsor sohasem volt ennyire merev. Ezt a rendszert sokkal inkább india szelleme ihlette, ahol a panteista ősszubsztancia mozgását a természet merevíti le a kasztrendszer formájában. Hitler rendszere egyáltalán nem Marx rendszerével, hanem nagyon is Spinoza rendszerével mutat rokonságot. Goldberg Hitlert egyenesen újpogánynak mondja. Ez a Mein Kampf-ból nem derül ki egyértelműen. Azt ugyan felrójja a katolikus egyháznak, hogy támogatta Ausztriában a Habsburg monarchiát, és ezzel akadályozta Ausztria csatlakozását Németországhoz, de saját bevallása szerint nem akar vallásháborút indítani a katolikusok ellen, mert az veszélyezteti a németek egységét, ami a legfontosabb a számára.
A német protestáns egyházzal kapcsolatos nézetei is felemásak. Azt írja, hogy a protestánsok támogatják a nemzeti érdekeket ugyan, amikor a katolikus egyháztól és minden más uralomtól való függetlenségre, tehát a szabadságra törekszenek a németek, de amikor a zsidókérdésről van szó, abban dogmatikus álláspontot képviselnek a protestánsok. A zsidókat dogmatikusan támogatják. Továbbá leírja, hogy nem akarja kiírtani a vallást, míg nincs nála jobb, mert idealisztikus eszményeket ad az embereknek. Az egyik mondatából az derül ki, hogy rajong a német középkor kulturális teljesítményei iránt, különösen a gótikus építészet fogja meg. Tehát ha a kereszténység vallásos tartalma hidegen hagyja is, a kulturális teljesítményei iránt feltétlen vonzalmat érez.
Nem derül ki egyértelműen a könyvéből, hogy új pogány vallást akart volna alapítani, de a társadalmi rendről alkotott nézeteiről egyértelműen látszik Spinoza pogány panteizmusának hatása. Manapság hallani olyan véleményeket, hogy Hitler esetleg maga is zsidó származású lett volna. Azt nem tudom, hogy zsidó volt e, de az biztos, hogy sokat merített a zsidó filozófus: Spinoza műveiből. Heller Ágnes az elhíresült tanulmányát, amiért milliókat kapot az egykori MSZP-SZDSZ kormánytól Nietzsche-ről írta. Aki olvasta Nietzsche utolsó művét a hatalom akarását, és olvasta mellé Hitler Mein Kampf-ját az nem kételkedhet a nemzetiszocialista ideológiának Nietzsche filozófiájával való rokonságában.
Hitler könyvéből ez nem derül ki egyértelműen, de Nietzsche egyértelműen keresztényellenes volt. Szerinte a keresztény erkölcs, amely önmegtagadást hirdet a gyengék és a középszerű emberek ideológiája. Így akadályozza, a természet törvényeinek kibontakozását az emberi társadalomban, vagyis hogy a felsőbbrendű ember, tehát a legerősebbek kerüljenek hatalomra. Ezért gyökerestül ki kell irtani a keresztény morált az emberi társadalomból. Felsőbbrendű ember alatt nem valamiféle magasabbrendű eszme, vagy cél hordozóit érti, hanem az erőseket, akiket a darwini kiválasztódás szent törvényei alapján feltétlen hatalom illet meg a gyengék felett. Ebből is látszik, hogy aki bármiféle szellemiséget képzel Nietzsche rendszerébe az nagyon téved, mivel ez nem más mint tiszta alkalmazott biológia, a legnyersebb érzékiség.
Nietzsche még a nemi vágyak féktelen kiélését is elfogadhatónak tartja, és az ezt megregulázó keresztény erkölcsöt elutasítja, mert az ellentmond a természet törvényeinek, vagyis hogy az emberek kiéljék nemi vágyaikat, amit a természet adott nekik. Hitlerhez hasonlóan ő is elutasítja a mechanikus világszemléletet, amit a modern természettudományokban talál meg. Nietzsche: Hatalom akarása című könyve valójában nem más, mint a spinozai létszemlélet társadalmi és történelmi keretek közé való átültetése, amit az is jelez, hogy több helyen hivatkozik benne Spinozára.
Magyarországon a Jobbik az a párt, amelyet nácinak mondanak, ők maguk ezt tagadják. Ők saját ideológiájuk alapjaként a „Tradicionalizmus, monarchizmus, turanizmus, hungarizmus” négyes fogatát jelölik meg. Tradicionalizmus alatt a metafizikai tradíciót értik, aminek létszemléleti alapja szolipszizmus. Ez a létszemlélet az alapja szerintük a monarchista társadalmi rendnek. Ezt most nem fejtem ki részletesen. Monarchizmus alatt a királypártiságot, és az ezzel együtt járó társadalmi rendet értik. Turanizmus alatt a magyarság keleti gyökereihez való visszatérés gondolatát értik. Hungarizmus alatt pedig a magyarság érdekeinek megalkuvás nélküli védelmét értik. Tehát a Jobbik nem vallja magát nemzetiszocialistának, ahogy a magyar liberálisok sem, viszont ha megnézzük a Jobbik ideológiai alapvetését, akkor rájövünk, hogy ideológiájuk lényegében ugyanaz, mint a liberálisoké.
A monarchizmus lényegében megfelel náluk a neokonzervatív indivudualizmusnak, ami a magyar liberálisoknál is jelen van. A turanizmus gondolata pedig megfelel náluk a magyar liberálisok multikulturalizmusának, vagyis a nyugati keresztény szellemiségtől idegen keleti etnikumok és vallások támogatásának. Tehát lényegében ugyanaz a nemzetiszocialista ideológia van jelen náluk is, mint a magyar liberálisoknál, csak ez ilyen kifordított nemzetiszocialista ideológia. A faji tisztaságra alapuló állami egységet a multikulturalizmus, vagyis több egymástól eltérő etnikum egysége helyettesíti. Az egyén önérvényesítésének gondolatában, a darwini kiválasztódás természeti törvényeit, ahol a legerősebbeknek kell hatalomra jutniuk a neokonzervatív, vagy monarchista ideológia helyettesíti, ami úgyszintén jelen van a liberálisoknál is. Tehát a két magyarországi mozgalom: a liberálisok és a Jobbik nemcsak hogy támogatja egymást olykor, mint ahogy azt sokan mondják, hanem a kettő ideológiája lényegében ugyanaz.
Jonah Goldberg: Liberálfasizmus című könyvében lényegében minden neki nem tetsző ideológiát össze akar mosni egymással. Így az összes szélsőjobboldali ideológiát, mint például az olasz fasizmust a német nemzetiszocializmussal, majd a szélsőjobboldali ideológiákat a kommunizmussal, végül mindezeket az iszlámmal. Én ezt nem teszem, én csupán a magyar liberalizmus és a német nemzetiszocializmus között próbáltam párhuzamot vonni.

Felhasznált Irodalom:

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza, EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT., 2006.
Hegel, G. W. F. Előadások a világtörténet filozófiájáról, Akadémiai Kiadó, 1979.
Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev: A történelem értelme, AULA KIADÓ KFT., 1994.
Molnár Tamás: A pogány kísértés, Kairosz Kiadó, 2000.
Ibn Khaldun: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, 1995.
Wikipédia: Taoizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus #
Megfontolások a Jobbik ideológiai alapvetéséhez http://kuruc.info/r/9/92624/
Jonah Goldberg: Liberálfasizmus, XX. SZÁZAD INTÉZET, 2012.
Moses Hess: Róma és Jeruzsálem, Múlt És Jövő Kiadó, 2011.
Adolf Hitler: Harcom http://www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/
Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I-II., NORAN LIBRO KFT., 2011.
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása - Minden érték átértékelésének kísérlete, Cartaphilus Kiadó, 2007.
Heller Ágnes: Érték és történelem, Magvető Könyvkiadó, 1969.