Hans-Hermann Hoppe ebben a könyvében az úgynevezett anarchista kapitalizmus gazdasági alapvetéseit vázolja fel, amely szerint a régi monarchiák, ahol egy király volt az egyeduralkodó, jobban működtek, mint a mai demokráciák. Az anarchista kapitalizmus azonban mégsem új monarchiát akar kiépíteni, hanem a magántulajdon védelmére épülő államnélküli társadalmi rendszert, ahol biztosítótársaságok látják el az emberek védelmét.
A régi monarchiák Hoppe szerint azért működtek jobban, mert akkoriban az ország, vagy a birodalom a király magántulajdona volt, amit utódaira is áthagyományozott, és uralkodói jogait senki más nem vehette el, így a saját tulajdonával való gazdálkodás során olyan szempontok vezérelték, amelyek hosszú távra tekintettek. Nemcsak a pillanatnyi haszon érdekelte, amikor a birodalom ügyeit intézte, hanem az is, hogy a birodalom hosszú távon is nyereséget hozzon neki. Így az adókat alacsonyan tartotta, és a magántulajdont maximálisan tiszteletben tartotta, mert érdekében állt, hogy a termelés a jövőben is zavartalanul fojjon, és az ő uralkodáshoz való jogát se kérdőjelezze meg senki.
A demokráciában viszont az állam vezetését bárki a kezébe kaparinthatja, és az állam vezetői általában csak rövid ideig vannak hatalmon, tehát lényegében csak gondnoki szerepet töltenek be az ország javainak kezelése során, így az ország javaival való gazdálkodás közben csak rövid távú szempontok vezérlik őket. Úgy gondolkodnak, hogy amíg hatalmon vannak minél több hasznot bezsebelni, és lehetőleg amíg lehet, minél inkább meghosszabbítani a hatalmon maradást, bármilyen eszközzel.
Egy ilyen rendszerben nyilvánvalóan virágzik az államigazgatásban a korrupció, az állam javainak törvénytelen eltulajdonítása. Míg a monarchiában nem létezett társadalombiztosítási rendszer és jóléti állam, az uralkodó az az egyes egyénektől befolyt adókat nem vagy csak korlátozott mértékben utalhatta át a birodalomban élő más egyéneknek, addig a demokráciában virágzik a társadalombiztosítási rendszer és a jóléti állam eszméje, és az állam gondnokai korlátlan mértékben szedhetnek adókat és társadalombiztosítási járulékokat a tehetősebbektől, vagyis a tehetségesebb, életerősebb rétegektől, hogy azokat lusta és buta lumpenrétegeknek utalják át. Ez pedig érdekükben is áll, mert így ezektől a lumpenrétegektől szavazatokat vásárolhatnak, és meghosszabbíthatják hatalmukat.
Ez még egy következménnyel is jár, mégpedig a multikulturalizmussal, az idegen etnikumok fokozott beözönlésével az adott országba, akik aztán a többségi társadalom által megtermelt segélyekből fognak élni. Hiszen a demokrácia vezetőinek érdekükben áll minél több lumpenréteget bevonzani az országba, és azoknak segélyeket adni, mert így plusz szavazatokat vásárolhatnak tőlük. A jóléti állam bevezetésével, ahol az egyes rétegek az államtól vagyis a tehetős rétegektől kapott segélyekből is meg tudnak élni a munkaerkölcs egyre romlik a társadalomban, szaporodnak a lumpenrétegek, életbe lép az erkölcsi züllés, a többségi társadalom demográfiai válságba kerül, miközben az újonann bevándorló etnikumok egyre szaporodnak.
Továbbá a monarchiában a háború általában a birodalom terüleleteinek a növelését szolgálta, így dinasztikus célokat szolgált, és nem etnikai konfliktusok álltak a hátterében. Ennek köszönhetően a háború az uralkodó magánügyének számított, saját pénzéből kellett finanszíroznia háborúit, az alattvalóknak pedig nem volt kötelességük belépni az uralkodó hadseregébe, a sorozások ritkák voltak. Nehéz volt katonát szerezni, ezért megbecsülték a katonákat. Mivel pedig az uralkodónak a háború költségét is magának kellett finanszíroznia, és a katonák élete is nagy érték volt, az uralkodó igyekezett kerülni a háborút, és inkább az adott ország uralkodódinasztiájába való beházasodás útján próbált területeket szerezni, vagy ha mégis háborúra kényszerült, akkor a nyílt összecsapások helyett igyekezett különféle, kevés emberéletet követelő hadicseleket alkalmazni az ellenféllel szemben a győzelem megszerzéséhez, így a háború lényegében játékká vált. A modern háborúknak viszont általában az etnikai konfliktusok az alapjai, sok emberéletet követelnek, és civil lakosok is az áldozatául esnek.
Hoppe szerint a megoldás erre a problémára semmiképpen nem lehet az, amit egyes nemzetiszocialista politikai irányzatok javasolnak, hogy a demokrácia jóléti államát, vagyis szocializmusát ötvözzük a nacionalizmussal, és éppen a jóléti államot használjuk fel például a többségi társadalom demográfiai hullámvölgyének megfordítására úgy, hogy szociális kedvezményeket adunk a gyerekek után, a többségi társadalom tagjainak, vagy a bevándorlók megrendszabályozására, mert a problémának éppen a jóléti állam az oka.
A megoldás szerinte nem más, mint az anarchista kapitalizmus bevezetése, vagyis az, hogy szüntessük meg az országban az utcák, közterek, illetve a földek állami tulajdonát, és osszuk szét azokat az ország lakosai között, tehát adjuk őket magántulajdonba, így az ország lakosainak joguk lesz csak olyanokat beengedni saját magánterületeikre akiket ők is szívesen látnak, és ezzel kiküszöböljük a multikulturalizmust.
Az államot pedig teljesen szüntessük meg, és az embereknek az idegenektől való védelmét bízzuk különféle biztosítótársaságokra, akik a lakosságtól beszedett biztosítási díjból toboroznák a rendőrséget és a hadsereget. Ezek sokkal hatékonyabban látnák el Hoppe szerint a lakosság védelmét, mint az állam által fenntartott hadsereg. Szerinte míg az államok, akiknek a kezében van a hatalom teljes monopoliuma olyan újraelosztó politikát álkalmazhatnak, ahol az emberek egyik csoportját előnyben részesíthetik a másik kárára, biztosíthatnak olyan kockázatok ellen, amelyek a biztosított saját felelősségéből, felelőtlen és hibás cselekedeteiből adódnak. A biztosítók, akik egymásssal versengenek, nem utalhatnák át ügyfeleik jövedelmét más ügyfeleknek, mert ügyfeleket vesztenének azokkal biztosítókkal szemben, akik tartózkodnak az ilyesmitől. Illetve ezek a biztosítók nem védenék meg az embereket saját hibás cselekedeteiktől sem.
Saját véleményül annyit írnék le, hogy Hoppe nézeteit én személy szerint, a jelen körülmények között, utópikusnak tartom ugyanúgy ahogy az általa bírált kommunista társadalmi rendet is, mert a teljes öngondoskodást követeli meg az emberektől, ami a jelen társadalmi körülmények, és technológia fejlettség, között elképzelhetetlen. Az úgynevezett társadalombiztosítási rendsszer és jóléti állam a technológiai fejlődés, iparosodás következtében jött létre nyugaton, amikor a technológiai fejlődés következtében a mezőgazdasági termelés volumene megnőtt, az emberek többet termeltek, mint amennyit el tudtak fogyasztani, ma már az emberiség 5%-a meg tudja termelni a világ összes élelmiszerszükségletét, és így az iparba vándorolt a munkaerő, ahol az embeerek nem tudtak teljes mértékben gondoskodni magukról. Manapság pedig az ipari automatizálás során az iparban is egyre inkább megszűnnek a munkahelyek, és az emberek legfeljebb a szolgáltatási szektorban tudnak elhelyezkedni. Így például: kereskedelem, szórakoztatóipar.
Ezekre a foglalkozásokra viszont születni kell, nem mindenkiből lehet táncdalénekes, vagy porszívó ügynök. A régi földműves társadalmakban még lehetett azt mondani az embereknek, hogy ha nem tudjátok megtermelni a földeteken a betevőtöket, akkor haljatok éhen, manapság viszont nem mondhatjuk az embereknek, hogy legyetek tévésztárok, vagy halljatok éhen. Az addig rendben van, hogy az utcákat, a tereket magántulajdonba adjuk az embereknek, de miből fogják kitermelni a biztosítótársaságoknak fizetendő biztosítási díjat azok, akik nem tudnak tévésztárok lenni. Csak a technika visszafejlesztésével lehetne megvalósítani Hoppe utópiáját, úgy, hogy megint visszatérünk a földművelő társadalmak korába, így viszont védtelenné válunk azokkal a társadalmakkal szemben, akik nem akarják visszafejleszteni technológiájukat, mert azok a modern haditechnika segítségével, és megfelelő hadsereg toborzásával bármikor leigázhatnak minket. Hoppe elgondolása tehát utópikus. Csak egyetlen úton valósítható meg az önellátásra épülő társadalom, ha a technológia további fejlődésével beköszönt a nanotechnológiai kor. Erről írtam a „Kossuth és Széchenyi történetfilozófiájának szintézise, mint a magyar nemzeti nanotechnológiai stratégiai terv alapja” http://ujkozepkor.blogspot.hu/2013/01/kossuth-es-szechenyi.html című cikkemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése