A magyar lakosság mobilitása az ismeretségi kasztrendszer, és a magyar politikai élet sajátosságai

Magyarországon tudományos értékű szociológiai cikkek és statisztikai adatokkal alátámasztott szociológiai publicisztikák tanúskodnak arról, hogy a magyar lakosság nem igazán mobil. Sem horizontálisan, sem vertikálisan. Magyarország az egyik legalacsonyabb mutatókkal rendelkezik az országon belüli költözködés hajlandóságát tekintve új munkahely megtalálása céljából. Mint ahogy külföldre is nagyon alacsony arányban költöznek a magyarok jobb megélhetés és életkörülmények megtalálása céljából a régió többi országaihoz viszonyítva. Ugyanakkor az is általános jelenség a magyar viszonyok között, hogy ha valaki beleszületett Magyarországon valamilyen társadalmi rétegbe az nagy valószínűséggel ott is marad élete végéig. Ritka kivételek közé tartozik, ha valaki mondjuk az átlagos jövedelmű szakmunkás rétegbe született, akkor sikerül felemelkednie a magas jövedelemszinttel rendelkező felső tízezerbe.

Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó az egyik magyarországi sajtóorgánumban felvetett magyarázat arra a kérdésre, hogy miért nem szívesen költöznek a magyarok egyik városból a másikba jobb állás és fizetés reményében. A cikk azt mondja, hogy a magyarok szívesen hagyják ott az általuk gyerekkoruk óta felépített ismeretségi kört és baráti közösséget, amibe életük során belenőttek. Előre jelzem, hogy ez a cikk nem minden esetben hivatkozik tudományosan jegyzet statisztikai adatokra, inkább az életem során szerzett tapasztalatokra támaszkodom, amiket a közvetlen környezetemből szereztem így ez a cikk nem igazán tekinthető tudományos tényirodalomnak, inkább egy szubjektív tapasztalatokból felépített elméletnek.

Ha tényleg elfogadjuk azt a gondolatot, hogy a magyarok nem szívesen hagyják ott közvetlen környezetüket és gyermekkoruk óta felépített ismeretségi körüket, és emiatt nem mobilak, akkor itt talán egyfajta ismeretségi kasztrendszerről beszélhetünk, ami tudtommal eddig nem nagyon használt terminus a szociológiai irodalomban. A kasztrendszer fogalma Indiából terjedt el a világon, és olyan társadalmi felépítményt jelöl, ahol az egyes társadalmi rétegek között nincs átjárás. Ha valaki például Indiában az ékszerészek kasztjába született az élete végéig ott is marad. Nincs lehetősége átlépni egyik kasztból a másikba. Az ismeretségi kasztrendszer magyar példája ettől abban különbözik, hogy nem születési alapon, hanem az életút során szerzett társadalmi és csoportkötelékek alapján rendezi kasztokba az egyéneket, ahonnan azonban az életút bizonyos szakaszában már szintén nincs kiút.

Vajon hogyan működik, és milyen feltételek hoznak létre egy társadalomban egy ilyen ismeretségi kasztrendszert? Ennek megválaszolásához véleményem szerint azt kellene leginkább megvizsgálni Magyarországon statisztikai módszerekkel, hogy hogyan működik a pályaválasztás. Hogyan kerülnek a fiatalok pályaválasztásuk során a különböző társadalmi rétegekbe. Mivel nem állnak rendelkezésemre statisztikai adatok ezzel kapcsolatban, csak saját fiatalkori tapasztalataimra támaszkodhatok. Nekem az a tapasztalatom, hogy a fiatalokat általában a szülők és a pedagógusok, vagy a fiatal környezetében meglévő egyéb személyek közös megegyezése tereli bizonyos pályákra. Akár az egyetemi felvételiknél, akár az egyetem utáni elhelyezkedés során. Ritka az olyan fiatal, aki már a középiskola végég tudja, hogy mit akar, és következetesen meg is tudja valósítani azt, amit akar.
Általában a pedagógusok, a szülők, illetve a család egyéb ismeretségi köre választja ki a fiatalokat az egyes társadalmi rétegekbe. Magyarul Magyarországon nagyjából úgy működnek a dolgok, hogy zsenge korodban eldöntik ki vagy, mondhatni ránézésre. Bekategorizálnak, és besorolnak valamilyen társadalmi rétegbe. Ha pedig bekerültél oda, akkor már nagyon nehéz onnan kikerülni. Részint valóban azért, mert a magyar ember fél és nem is nagyon van igénye otthagyni megszokott környezetét, másrészt pedig azért mert más kasztok sem nagyon fogadnák be, ha lenne is benne hajlandóság átlépni oda. Magyarországon a munkahely változtatások esetében ritkán történik olyasmi, hogy valaki egy bizonyos szakterületről valamilyen attól nagyon távoli szakterületre vándorol át. Hanem általában ugyanazon a szakterületen belül vándorolnak.
Például, ha a családsegítő intézeten belül nyugdíjba meg egy szociális munkás az idősgondozó részlegből, akkor a helyére átvesznek egy másik szociális munkást a fogyatékos ügyről. Vagy ha egy városban az egyik asztalos üzemből nyugdíjba megy egy asztalos, akkor egy másik asztalos üzemből áthívnak egy másik asztalost, akivel a közös szakma folytán már amúgy is szoros munkaköri , vagy baráti kapcsolatban álltak. Ha valaki esetében mégis nagyobb ugrás következik be a jövedelemszintben, vagy a társadalmi presztízsben az általában úgy történik, hogy valaki olyan kasztba nő bele élete során, amelyből jó kapcsolódási pontok nyílnak olyan területek felé, amelyek magas jövedelemmel és magas társadalmi presztízzsel járnak együtt. Például ha valaki a közgazdászok kasztjába kerül bele, onnan közel kerülhet egy utasszállító repülő vállalat vezetői tisztségéhez, hiszen ezt a tisztet általában közgazdászok töltik be, és ez a tisztség már magas jövedelemmel és társadalmi presztízzsel jár együtt.

Összefoglalva a magyar társadalmi rendszer legfőbb sajátossága az, hogy itt általában nem önerőből és önfejlesztéssel (képességfejlesztéssel, személyiségfejlesztéssel) válnak valamivé az emberek, hanem inkább, mondhatni, spontán belenőnek bizonyos társadalmi szerepekbe a születéstől meglévő képességek, és a környezet sajátos megítélése és besorolása alapján. Magyarországon ritka kivétel az amerikai típusú vállalkozó egyéniség jelensége, aki szegénysorból, szigorú önfejlesztés és kemény munka útján vállalatbirodalmat épít fel. Ha fel is emelkedik valaki az nem a kemény önfejlesztésnek tudható be, hanem annak, hogy olyan kapcsolati rendszerbe nő bele élete során, amelyek magas jövedelmet és társadalmi presztízst ígérő társadalmi pozíciókhoz tartanak magukban kapcsolódási pontokat.
Mindebből már egyértelmű lehet az olvasó számára, hogy mi hoz létre egy társadalomban ismeretségi kasztrendszert. Ismeretségi kasztrendszer általában olyan társadalmakban jön létre, ahol az emberektől idegen az önfejlesztés és a személyiségfejlesztés. Ahol személyiségükben általában életük végéig azok maradnak, akiknek megszülettek, vagy csak keveset változnak. Mivel, ha magadtól nem tudsz, vagy nem akarsz azzá válni, akivé lehetnél, akkor a környezeted fog dönteni arról, hogy mivé kell lenned. Ha pedig a társadalom ennek megfelelően szerveződik meg, hogy mindenkiről már zsenge korukban eldöntik, hogy ők kicsodák, és ennek megfelelően sorolják be őket, akkor igazából az a kisebbség sem tudja magát kivonni ez alól, akik egyébként szeretnék fejleszteni magukat. Ők sem tudnak önerőből feljebb jutni, mert őróluk is már zsenge korban el lesz döntve, hogy mivé kell lenniük.
Mindez ugyanígy működik a magyar politikai életben is. Ott is ritka az olyan politikus, aki önfejlesztés által lesz az aki. Aki a magyar politikai életben demokratikus körülmények között sikert érhet el, azt általában a magyar politikai közösség emeli fel a csúcsra. Ez igaz Orbán Viktorra is. Ő azért vált azzá aki, mert életpályája során a magyar politikusi kasztba nőtt bele. A magyar politikai közösség választotta ki erre a feladatra. Magyarországon ez másképp nem is lehetett volna. Nálunk nincs esélye a hosszú távú sikerre egy olyan fajta politikusnak, mint amilyen Németországban Adolf Hitler volt, aki önmaga által kifejlesztett egyéni szónoki képessége és karizmája által teljes mértékben kiemelkedett a tömegből és uralni tudta a német tömegeket úgy, hogy még háborúba is bele tudta vinni őket saját érdekeik ellenében is. Magyarországon Orbán Viktor a magyar politikai közösség politikusa, és ha eltérne attól az irányvonaltól, amit képvisel, akkor a mögötte lévő közösség azonnal megvonná tőle a támogatást, és elsöpörné a népharag, ahogy sok más magyar politikust is elsöpört már a rendszerváltás után.
Éppen ezért nagyon érdekes, hogy a baloldali ellenzék Orbán Viktort valamiféle Hitler típusú akarnok diktátorként aposztrofálja, hiszen Orbán Viktor egyik legnagyobb ellensége Gyurcsány Ferenc éppenséggel sokkal jobban hasonlít Hitlerhez, hiszen ő pontosan azt a politikai stílust próbálta meghonosítani Magyarországon (sikertelenül), amit Hitler képviselt Németországban. Szónokiassággal, karizmával és színpadias performanszokkal uralni a tömeget. Tökéletesen félreérti a baloldali ellenzék a magyarországi politikai viszonyokat, ha Orbán Viktorban valamiféle Hitler típusú akarnok diktátort lát, és saját sikertelenségét Orbán diktátori hajlamainak és akarnok természetének tulajdonítja. A baloldal fő ellenfele nem Orbán Viktor, hanem a politikai közösség, ami mögötte áll. Orbán nem szórakozásból tart nemzeti konzultációt minden évben, hanem azért, mert tudja, hogy az ő hatalma a mögötte álló politikai közösség önkéntes támogatása nélkül semmis. Ezért minden fontosabb döntéséhez tőlük kér megerősítést. A baloldalnak csak akkor van esélye visszaszerezni az uralmat Magyarországon, ha ideológiájában, stílusában valamilyen formában alkalmazkodik ehhez a politikai közösséghez.

Felhasznált Irodalom:

Nem mobil a magyar munkaerő https://www.hrportal.hu/hr/nem-mobil-a-magyar-munkaero-20060602.html