2017. március 11., szombat

A 80-as évekről

Kissé viszolygással fog el engem mostanában, hogy egyesek milyen nyálcsorgató nosztalgiával tekintenek vissza a 80-as évekre, amikor én még gyerek voltam. Sokakkal ellentétben én nem nosztalgiázom a gyerekkorom iránt, amit a végletes tehetetlenség és a szörnyű kiszolgáltatottság elegyeként éltem meg, és alig vártam, hogy minél előbb felnőtt legyek. Különösen nem a 80-as évek iránt, amit a technika világában a televíziózás virágkorának tekintenek. Ez volt a Dallas féle televíziós sorozatok és az Opra féle kibeszélő show-k virágkora, amikor az internet még csak az egyetemek kutatóhálózataiban létezett, és a számítógépek még nem voltak ennyire elterjedve a társadalomban.

Vajon miért néznek vissza olyan nagy nosztalgiával az emberek erre a korszakra? Itt Magyarországon arról beszélnek, hogy akkoriban még a Kádár rendszerben éltünk, és hogy akkor milyen jólét volt az országban. Nem hiszem, hogy sokkal nagyobb gazdasági jólét lett volna akkor, mint most, mondjuk az Orbán kormány idején. A napi kenyeret meg tejet most is meg tudja keresni az, aki akarja. Nekem inkább az a meglátásom, hogy leginkább a végzetes lustaság az, ami az embereket a 80-as évek kora iránti nosztalgiára indítja. A totális lustaság a gondolkodásra, illetve a cselekvésre.

Mint írtam ez a kor a televíziózás virágkora volt, és semmi nem kárhoztat akkora tétlenségre, mint a televízió nézés. Még az internetezés sem, mert az internet a televízióval ellentétben dinamikus cselekvési lehetőségeket nyújt, hiszen a milliónyi weboldal közül mégis csak én válogathatok, hogy mit nézek meg és mit nem. A televízióban viszont az a manapság maximum száz, a 80-as években pedig maximum 1-2 csatorna nem nyújt túlságosan nagy választási lehetőséget, hanem tényleg azt kell néznünk, amit feltálalnak nekünk, méghozzá teljes passzivitásban a fotelban ülve. Sokan szidják manapság a számítógépes játékokat, de még a számítógépes játékok használata is nagyobb aktivitást, és magasabb szintű önfejlesztést jelent, mint a televízió előtt ülni a fotelban.

A televízió nézés teljes testi eltunyulást, és teljes körű szellemi beszűkülést eredményez. A pesti utcákon Izaura számára adományokat gyűjtő embertípust nem az a tény termelte ki, hogy a 80-as években szocializmus volt, mert a kapitalista országokban is nemzeti ünneppé vált annak idején Bobby Ewing feltámadása a halálból a Dallasban, hanem az a tény, hogy ez a televíziózás kora volt, és mindenki TV-t nézett. A 80-as évekhez képest tényleg aranykorban élünk ma, ami általában sosem most van ugye, pedig én azt mondom, hogy most van, legalábbis a 80-as évekhez képest, mert még sosem állt rendelkezésre ennyi önfejlesztési lehetőség, mint most. Az internet kora, ha nem is tökéletes, de jobb embertípust nevelt ki, mint a televíziózás kora. Ehhez elég összehasonlítani a 80-as évek szolibarna, tésztaképű embertípusát a mai internet előtt ülő, csontfehérbőrű fiatalokkal. Az internet mintha kifehérítette volna az emberi arcokat.

Nem a mainál nagyobb gazdasági jólét, hanem a végzetes lustaság és tunyaság indítja nosztalgiára az embereket a 80-as évek iránt, mert a lusta ember mindig a televízió előtt érzi jól magát, ahol egy doboz sör mellett nem kell sem gondolkodni, sem cselekedni, csak elmerülni abban a szappanopera világban, amit a televízió nézés nyújt.

2017. március 5., vasárnap

Régi korok katedrálisai

Régi korok
Letűnt katedrálisai,
Ott álltok
Mementóként,
Őrizve magatokban
Mély állhatatossággal
A szépség isteni
Lángját, árván,
Küzdve az idővel,
Hősi korok árján,
Mint egy álomban
Hol ott látlak
Téged is,
Ahogy fölénk magasodsz,
És magasztos, vigyázó
Tekinteteddel
Őrzöl engem is.
Tisztán, elérhetetlenül
Mint egykor volt
Délibábja fennkölt
Eszményeinknek melytől
Már nem is akarok semmit
Csak menekülni óvó
Tekinteted alá.
És e fenséges álomban
Feltámadnak a holt kövek
Régi idők hamvaiból
Szállva letűnt korszakok
Emlékművei felett,
Mintha már
Nem is léteznénk,
Vagy mintha már
Örök nyugalomra
Tért volna vigyázó
Szemed világa
A sötét éjben.

A vers Francis Poulenc: Gloria For Soprano, Mixed Chorus And Orchestra: Concerto For Organ, Strings And Timpani In G Minor; Concert Champetre For Harpsichord And Orchestra, Gloria 3. Domine Deus című zeneművének hatására készült.