Jáki Szaniszló ebben a könyvében azt mutatja be, hogy a modern természettudományok képviselőinek megnyilatkozásait és kutatási módszereit nagyon gyakran nem a tiszta tudományos szemlélet, hanem filozófiai nézeteik irányítják. Pontosabban a pogány filozófia iránti hagyományos vonzódás, ami gazdag történelmi előzményekkel rendelkezik a modern természettudósok körében, lásd: Albert Einstein, Stephen Hawking stb. Ezek közé a filozófiai irányzatok közé tartozik a panteizmus, a szolipszizmus, vagyis a személyes Isten létének tagadása, ami a keresztény vallás alapvető dogmája.
Ez irányítja a legtöbb modern természettudós gondolkodását, ami végeredményben az univerzum létének tagadásához is vezet, hiszen a panteizmus azt vallja, hogy minden létező a személytelen egynek a kiáradása, és így az univerzum csupán a szellem alacsonyabb rendű megnyilvánulása, a szolipszizmus pedig azt vallja, hogy csak a szubjektum, vagyis az én létezik, az objektív valóság pedig a szubjektum, vagyis az emberi tudat álma.
Azonban legtöbb kutatási eredményük éppen a személyes Isten létét igazolja, tehát a modern tudomány eredményei nincsenek ellentmondásban a keresztény kinyilatkoztatással, ami sok esetben haragra gerjeszti őket, mint ahogy Einstein esetében is történt egy alkalommal. Jáki Szaniszló a könyv végén végigvizsgálja a különféle vallások: zsidó, iszlám, protestantizmus stb. megnyilatkozásait a kozmológiai Istenérvről, és arra a következtetésre jut, hogy csak a katolikus egyház számára fontosak Aquinói Szent Tamás Istenérvei, amelyek a személyes Isten teremtő tevékenységét, és ezáltal magának az univerzumnak a létét is igazolják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése