2025. május 18., vasárnap

A végső csend: Közép-európai számvetés a történelem, a kultúra és a mesterséges intelligencia segítségével




"A végső csend: Közép-európai számvetés a történelem, a

 kultúra és a mesterséges intelligencia segítségével"

 Lengyel Ferenc

 május, 2025

 ABSZTRAKT:

 Ez a könyv a 20. századi Közép-Európa történelmi és pszichológiai

 örökségét vizsgálja a horvát és a magyar kulturális identitás

 összehasonlító szemszögéből, különös tekintettel Kádár Jánosra 

Magyarország 1956 utáni kommunista rendszerének rejtélyes

 vezetőjére. Irodalmi művekre, nemzedéki traumákra, valamint a

 vallásban, filozófiában és nemzeti karakterben gyökerező civilizációs

 modellekre támaszkodva szembeállítja a horvát katolikus

 nacionalizmust (ahogyan azt Miroslav Krleža kritizálta) a magyar

 kálvinista polgári idealizmussal (ahogyan azt Ady Endre és Németh

 László elképzelte). A szöveg annak elemzésében csúcsosodik ki,

 hogy a modern generatív mesterséges intelligencia miként válthatja

 valóra a decentralizált, etikusan felhatalmazott polgár-tudós álmát. A

 könyv záró felvonásában irodalmi és színházi technikákkal

 dramatizálja Kádár pszichológiai kibontakozását, így egyedülálló

 interdiszciplináris hozzájárulás a politikai pszichológiához, a

 történelemhez és a digitális humanizmushoz.

 TARTALOMJEGYZÉK

 I. RÉSZ: CIVILIZÁCIÓS MODELLEK ÉS IDENTITÁSMASZKOK

 1. Bevezetés: Emlékezet, szégyen és a posztkommunista

 lélek.

 • Történelmi elnyomások és etikai terhek

 • A polip idézet szimbolikus ereje

 2. A horvát kulturális identitás a Krleža révén

• A nacionalizmus mint színházi álca

 • A Glembai család és a polgári képmutatás kritikája

 • Ustaša: Az ideológia és a bűnözés konvergenciája

 3. Magyar református polgári kultúra

 • Protestáns etika, belső autonómia és állampolgári műveltség

 • Ady Endre és az erkölcsi megtisztulás ellentmondásai

 • Németh László és a munkahely mint laboratórium

 4. A horvát-magyar tengely az európai kultúrtörténetben

 • Kettős identitás a birodalom alatt

 • Szimbolikus fordulat: horvát nacionalizmus

 II. RÉSZ: A GULYÁSKOMMUNIZMUS ÉS AZ ESZMÉK

 HALÁLA

 5. Kádár János: Kádár: Egy pragmatista felemelkedése

 • Életrajzi vázlat és sakktábla stratégia

 • Opportunizmus mint túlélési ösztön

 • Horvát felmenők mintái Kádár pályáján

 6. A fogyasztói társadalom mint erkölcsi korrupció

 • Alkohol, gyógyszerek és cigaretta a szocialista

 ideológiában

 • Függőség létrehozása az engedékenységgel

 • Történelmi összehasonlítás: Kádár vs. Rákosi

 7. Gulyáskommunizmus: A puha diktatúra

• A sztálinizmustól az apátiáig

 • Az "Impex" gazdaság és a kriminalizált

 államkapitalizmus

 • Kádár öröksége a modern magyar tudatban

 III. RÉSZ: A TECHNOLÓGIAI POLGÁRI FORDULAT

 8. A kálvinista álom a mesterséges intelligencia korában

 • Generatív AI és a tudás demokratizálása

 • Tudományos utópia intézmények nélkül

 • Németh "Medve utcai polgár" a digitális korban

 9. A történelmi igazságosság filozófiája

 • Lehet-e az elnyomás alatti szenvedés erkölcsileg megváltó?

 • A puha diktatúrák és a szellemi hanyatlás paradoxonja

 • Etikai következmények a posztkommunista társadalmakra nézve

 10.Kádár utolsó hallgatása: Irodalmi és pszichológiai

 számvetés

 • A monológ: vallomás, összeomlás, katarzis

 • Drámai párbeszéd: Kádár és Grósz a kórházban

 • "Ölj meg": öngyilkosság, szégyen és az emlékezés vágya

 IV. RÉSZ: BŐVÍTÉSEK, ESZKÖZÖK ÉS KUTATÁSI

 INFRASTRUKTÚRA

 11. Generatív mesterséges intelligencia ösztönzők a filozófiai kutatáshoz

 • Prompt készletek történelem, etika és pszichoanalízis témakörökben

• Egyéni finomhangolási ösztönzők a közép-európai politikai

 elemzéshez

 és a pszichoanalízis 12. A politikai-pszichológiai

 modellezés képletei és számítási eszközei

 • Az ideológiai koherencia időbeli mérése

 • A szellemi befolyás hálózati gráfjai (Ady-Németh-Krleža)

 13. Kísérleti keretek és adatforrások

 • Összehasonlító memóriakutatási index tervezése

 Magyarország és Horvátország számára

 • Levéltárak, oral history projektek és mesterséges

 intelligencia alapú emlékezetrekonstrukció

 14. Szoftver és szabadalmi fogalmak

 • Egy szemantikus memória leképező motor (AI eszköz ötlet)

 • Történelmi narratív tömörítés a dramatizált

 edutainmenthez

 • Az irodalmi dramatizálásban gyökerező állampolgári nevelési platformok

 FÜGGELÉK

 • A végső csend: Egyfelvonásos drámai monológ

 • Párbeszédes jelenet: Kádár és Grósz

 • Történelmi idővonal: Horvát-magyar civilizációs pályák

 • Bibliográfia és elsődleges források

 • A könyv alapját képező beszélgetés


 "Az utolsó óra csendje" - Kádár János belső monológja

 (A szobában félhomály van. A férfi az ágyban fekszik, elméje hol tisztán, hol tisztán mozog.

 Órák óta nem beszélt tisztán. Felesége, Mária a sarokban ül, és csendben olvas. Egy halk

 rádió távoli híreket játszik a Párt utolsó átalakulásáról. A folyosón egy nővér zümmög. Az

 idő: szürkület. A teste kezd összeomlani. A hang elkezd szólni - csak a saját elméjében).

 Olyan nagy most a csend.

 És mégis mindent hallok.

 Minden szó, amit soha nem mondtam, most úgy visszhangzik, mintha tegnap mondtam volna.

 "Kádár elvtárs" - szokták mondani.

 Micsoda tisztelet a szájukban.

 Most már "az öreg".

 Egy ereklye. Egy rom.

 Megsemmisítették az Imre elleni ítéletet.

 Ismét eltemették - ezúttal tiszteletadással.

 Nem úgy, mint egy áruló, hanem mint egy szent.

 És én? Most hová menjek?

 A halálát aláíró embernek nincs emlékműve.

 Azt mondják, elárultam őt.

 De elfelejtik, milyen hidegek voltak az éjszakák Moszkvában.

 Milyen nehéz a szeme Hruscsovnak.

 Hogy a tankok máris mennydörgésként dübörögtek minden szava mögött.

Ez nem árulás volt.

 Számítás volt.

 Ugyanaz a számítás, ami kihozott abból a börtöncellából, ahová Rákosi bedobott...

 a csúcsra.

 A hatalomra.

 A csendre.

 Imrére azért fognak emlékezni, amit képviselt.

 De én? Én az összeomlás ellen álltam.

 Adtam nekik kolbászt, bankettet és televíziót.

 Nincs több akasztófa.

 Csak köd.

 Ez nem valami?

 De az emberek már nem suttognak köszönetet.

 Csak a vállukat vonogatják.

 Elfeledtettem Magyarországgal, hogyan kell szenvedni.

 És ezzel elfeledtettem vele, hogyan kell élni.

 (Ujjai megrándulnak. A plafont bámulja. Lélegzete lelassul, elmélyül. Hallja, hogy Mária

 lapozgat. Aztán egy másik hang szólal meg a fejében - Imre hangja? A sajátja? Nem tudja

 megmondani.)

 "Kényelembe helyezted őket, János. De üressé tetted őket."

 Most már látom a papot.

 Nem azt, akit kértem.

 A fiumeit, amikor még kisfiú voltam.

 Látom a kápolnát a dombon.

 Anya soha nem engedett be. Azt mondta, hogy az nem az olyan fiúknak való, mint mi.

 De most már be akarok menni.

 Most, hogy ez a láz a csontjaimban van.

 Ez... ez a szégyen a tüdőmben.

 Mária ezt őrültségnek tartaná.

 De az őrület az egyetlen őszinte dolog, ami maradt nekem.

 (Suttogni kezd. A szavak szárazak, repedezettek, de valódiak.)

 "Imre... Imre... most már a te nevedet éltetik."

(Mária felnéz. Lassan az ágyhoz sétál.)

 MÁRIA:

 János? Mi az?

 (Az ajkai megremegnek. A nő a szemébe néz. Évtizedek óta először nem látja a pártot.

 Vagy a sakktáblát. Vagy az embereket. Csak a sebet látja. A ki nem mondott sebet, amivé ő

 vált).

 (Majd hirtelen tisztán, mintha egyetlen éles hang ütötte volna meg egy szimfónia

 záróakkordját, hangosan mondja:)

 "Öljetek meg!"

 Ölj meg!

 (A szavak ott lógnak a szobában. Mária halkan zihál. A befelé siető ápolónő megáll az

 ajtóban dermedt hitetlenkedéssel. Az utolsó főtitkár mozdulatlanul fekszik. Szemei most a

 semmibe merednek).

 Vége

 Ez a monológ Kádár belső lelepleződését érzékelteti - egy olyan emberét, aki egész

 életét a felszínek megőrzésével töltötte, hogy aztán a halállal szembesüljön a nyers

 fényben, egy olyan igazsággal, amelyet évtizedekig halogatott. Utolsó kiáltása nem

 őrület, hanem felismerés: szerepének, kitérésének és annak a lelki súlynak a felismerése,

 amelyet a megalkuvás már nem tudott elrejteni

 A végső csend

 Egyfelvonásos monológ a Historia alapján

 (színpadi monológ előadáshoz)

 Karakter

 Kádár János - a Magyar Szocialista Munkáspárt volt főtitkára. Életkora 77 év. Gyenge,

 világos, mégis tétova, a történelem által terhelt.

 A beállítása

 Egy gyér kórházi szoba Budapesten, 1989 júliusában. Egyetlen ablak. Egy szék. Egy

 éjjeliszekrény egy rádióval és egy érintetlen sakktáblával. Odakint szürkület.

 Színpadi rendezés

(Fény derül KÁDÁR-ra, aki a színpad közepén ül vékony kórházi köpenyben, remegő kezét

 egy takarón nyugtatva. Hangja vékony, de tiszta. Nem beszél senkihez, aki látható, mintha a

 történelemhez - vagy önmagához - szólna.)

 A végső csend

 KÁDÁR:

 Nem kell többé kopogtatnod.

 Az őrök eltűntek.

 A sajtó... továbblépett.

 A tömeg most másokra vár.

 Rám is vártak valamikor, az emberek.

 Kenyeret adtam nekik.

 Nem szabadságot - azt soha.

Kolbászt, tévét, valamit az ünnepi asztalra.

 A hallgatásért cserébe.

 Az ő hallgatásuk megvásárolta az enyémet.

 (Szünet. Oldalra néz, hangja halkabb.)

 Most megint hallom a neved, Imre.

 Az arcod a tévében.

 A koporsódat tisztességgel újratemetik.

 Az ítéletet megsemmisítik[^1].

 Szégyenkezve haltál meg - miattam.

 Azt mondják, én írtam alá.

 Nem - tudják, hogy aláírtam.

 Nem azért, mert gyűlöltelek.

 Mert nem engedhettem meg magamnak az igazságodat.

 (A sakktáblára pillant.)

 Úgy játszottam a játékot, ahogyan tanították nekem.

 Mint ahogy a sakkot játszani kell.

 Pozíció. Védelem.

 Áldozzon fel egy bástyát, ha az tartja a központot.

 De te... te ott álltál a téren, és kihívtad magad ellen a

 tankokat.

 Én lehajtottam a fejem.

 Te felemelted a tiédet.

 Én maradtam életben.

 (Hosszú csend. Arca megváltozik, köhög, majd lassan beszél.)

Azt mondják, én hoztam el Magyarországnak a békét.

 Hogy kedvesebb voltam, mint Rákosi.

 Hogy emberibbé tettem a rendszert[^2].

 De miféle béke ez?

 Elfüstöltük a fájdalmunkat.

 A gyárainkban ittunk.

 Elfelejtettük, hogyan

 kell érezni, hogyan kell

 kiáltani, hogyan kell

 hinni

 És most... a közöny atyjának neveznek.

 Nem a zsarnokságénak.

 Az túl egyszerű lett volna.

 (Előrehajol, most már kissé élénken.)

 Tudják, hogy papot kértem? Nem

 hitből.

 Csak... reményből.

 Remélem, hogy van valaki aki még mindig úgy tesz, mintha megbocsátana nekem.

 Mária azt hitte, hogy szenilitás. De

 nem... Ez volt életem első őszinte

 kérése.

 (Ütés. Remegni kezd.)

 Szegény fiúként születtem Fiumében[^3].

 Anyám idegeneknek mosta a szennyest.

 Az én nevem nem Kádár volt.

 Csermanek volt.

 Nem voltam vezetésre rendeltetve, csak a felejtésre.

 A Párt volt az egyetlen nyitott ajtóm.

 Így hát végigmentem rajta.

 És tovább mentem.

 Nem az eszmékért.

 Nem Marxért.

 Nem Magyarországért.

 Hanem a túlélésért.

(Kezdi elveszíteni a lélegzetét, a hangja recseg.)

 És most?

 Nincs mit megőrizni.

 Semmi szlogen.

 Nincsenek elvtársak.

 Nincs király a táblán.

 Csak szellemek.

 (Hosszú, remegő lélegzetvétel. Aztán dühösen felemelkedő hangon...)

 "Öljetek meg!"

 Ölj meg.

 Nem golyókkal.

 Nem perekkel.

 Emlékezettel.

 Hadd emlékezzenek arra, hogy

 ki voltam, és mivé nem voltam

 hajlandó válni.

 (A székbe roskad, a szemei lehunynak. A fények lassan elsötétülnek.)

 Megjegyzések és hivatkozások

 [^1] Nagy Imre rehabilitációja:

 1989. június 16-án a magyar Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Nagy Imre 1958-as

 hazaárulási ítéletét. Újratemetése több mint 250 000 fős tömeget vonzott. Kádár állítólag

 élete utolsó heteiben egyre inkább zavart és megszállottá vált Nagy iránt.

 [^2] Gulyáskommunizmus:

 Kádár "gulyáskommunizmus" politikája a politikai passzivitásért cserébe korlátozott

 fogyasztói szabadságot és kulturális nyitottságot engedélyezett. A nyugati elemzők

 gyakran állították szembe a Rákosi-féle sztálinizmus brutalitásával.

 [^3] Fiume (ma Rijeka, Horvátország):

 Kádár 1912-ben született Csermanek Jánosként Fiumében, egy multikulturális osztrák

magyar kikötővárosban. Korai szegénysége, apátlan neveltetése és kívülállósága

 pragmatikus és túlélő identitását alakította ki.

Termelési megjegyzések

 • Ez a monológ egyetlen színészre készült, minimális színpadra állítással.

 • A sakktábla központi szimbólum, amely Kádár élethosszig tartó stratégiáját

 képviseli, amely a konfrontáció helyett a megfékezést tűzte ki célul.

 • A színész hangjának a távolságtartó reflexiótól a belső erkölcsi válságig és végül

 a katarzisig kell fejlődnie.

 • Az "Öljetek meg!" mondatot visszafogottan és megsemmisülten kell elmondani,

 nem pedig melodrámaian - a borzalom az őszinteségében rejlik.

https://youtu.be/cKtwdOVyij4?si=qUYqpbnsJ801egPh


https://dai.ly/x9byais


https://dai.ly/x9by8n0


https://dai.ly/x9by7hk


https://dai.ly/x9by5ug


https://dai.ly/x9by4fw


https://dai.ly/x9by2u6


https://youtu.be/o6rU7w_09II?si=gO95QrJXCyD4UISt


https://youtu.be/y_FCr-SPb6w?si=P8OsC8SgYqS_FoJE

Teljes szöveg:

http://dx.doi.org/10.13140/RG.2.2.16685.81128


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése