A munkásarisztokrácia kiépítésének lehetőségéről és szükségességéről

A munkásarisztokrácia a Horthy rendszerből ismert szociológiai kategória. Akkoriban egy az átlagos ipari munkásoknál szakmájukban jobban képzett és magasabb jövedelemmel rendelkező munkásréteget értettek alatta. Én ezt a hagyományos értelmezést egy kicsit átalakítanám és ezentúl olyan munkásréteget értenék alatta, amely szellemi és erkölcsi sajátosságaiban az egykori feudális arisztokráciához hasonul. Ez az értelmezés sokaknak talán paradoxnak tűnhet, hiszen a munkásosztályt szociológiai értelemben kétszeresen is ellentétes jelleggel bír az egykori feudális arisztokráciával szemben, hiszen míg az egy alapvetően agrár réteg volt, addig a munkásosztály egy alapvetően ipari réteget képvisel, továbbá míg a feudális arisztokrácia egy alapvetően úri réteget képvisel a társadalomban, addig a munkásosztály egy szolgarétegnek tekinthető.

Én azonban bizonyos vagyok benne, hogy egy az egykori feudális arisztokráciához hasonló kvalitású réteg csakis a munkásosztályból nőhet ki korunkban, ami egyáltalán nem példanélküli a történetelemben. Hiszen volt már rá példa, hogy egy társadalmi osztály átvette és magára öltötte az egykori feudális arisztokrácia sajátosságait. Ez pedig a polgárság volt a XIX. században és a XX. század elején, hiszen Magyarországon is nem egyszer megtörtént a századelő világában, hogy a zsidó polgárság képviselő nemesi címeket vásároltak maguknak és arisztokratákra jellemző tevékenységeket vállaltak fel. Ennek bizonyításához először is elemeznünk kell, hogy melyek is azok a szellemi és erkölcsi kvalitások, amelyeket az egykori feudális arisztokráciának tulajdoníthatunk. Egyrészt nyilvánvalóan a középkorból átörökölten a katonáskodás, a harciasság és a haza, illetve a vallás védelme, továbbá a modern korban a kultúra és tudománypártolás és terjesztés, amiben Magyarországon a Széchenyi István köré gyűlt arisztokraták jeleskedtek.
Miből gondolom, hogy ezekre a tevékenységekre manapság már a munkásosztály lenne a legalkalmasabb? Leginkább azért, mert korunkban az arisztokrácia eszményét egykor átvevő polgárság és a munkásság sajátosságai alapvetően átalakultak a modern társadalomban. A XIX. században és a XX. század elején a polgár alapvetően a gyáros vagy a bányatulajdonos szerepkörét látta el, aki ha már felépítette a gyárát, vagy megvásárolta egy bánya tulajdonjogát, és meggazdagodott, akkor sok szabadideje lett, mert a technológia viszonylag lassú fejlődése miatt a gyárak és bányák üzemeltetése kevesebb beavatkozást igényelt, mint ma és ilyen állapotában úgy élhetett, mint egy arisztokrata ugyanazokkal a tevékenységekkel és időtöltésekkel. A mai High Tech világban viszont a technológiai fejlődés, a piaci változások, és a mindennapi élet menete hihetetlenül felgyorsult. A vállalkozások üzemeltetése hatványozottabban több munkát, állandó készenlétet, és nagyarányú alkalmazkodóképességet követel, ami szinte minden szabadidőt elvesz a vállalkozók életéből. Továbbá az alapvetően férfias vállalkozói tulajdonságokkal szemben, mint a bátorság, a kitartás és a küzdeni tudás, egyre inkább felértékelődnek az olyan nőies tulajdonságok, a vállalkozások területén, mint a kommunikáció képesség, vagy az alkalmazkodóképesség.

A munkásosztály, amelynek a munkaideje régen szabályozatlan volt, és az így előálló nagyon hosszú munkaidő minden szabadidejüket elvett ma szabályozott munkaidőben dolgozik, és így sok szabadidő jut nekik. Továbbá míg régen a munkásosztály alapvetően alacsony béreken tengődött, addig ma már egy jó szakmunkás bére vetekedhet akár egy egyetemi professzoréval is. Mindezek a sajátosságok, gondolok itt a munkásoknak jutó több szabadidőre, illetve a nekik juttatott magasabb bérekre, mondanom sem kell, arra predesztinálják a munkásosztályt, hogy ők legyenek azoknak a tevékenységeknek a folytatói, amelyeket régen az arisztokrácia, illetve később a polgárság végzett. Gondolok itt a művelődésre, vagy a kultúra pártolására.

Hiszen ki másból lehet jó műgyűjtő, vagy komolyzenei darabok megrendelője, vagy éppen művelt olvasó, mint azokból, akiknek sok szabadideje és pénze van, amelyek közül a szabadidőből a vállalkozó polgárságnak egyre kevesebb jut. A barokk korban csak az arisztokráciának és a papságnak volt lehetősége operát rendelni egy zeneszerzőtől, vagy festményt rendelni egy képzőművésztől, vagy olvasás céljából könyveket gyűjteni. Ma már erre egy magasabb jövedelmű munkásembernek is lehetősége van, már csak azért is, mert ezek a szolgáltatások lényegesen olcsóbbá váltak. A kortárs műgyűjtésbe például már egészen kis összegekkel is belefoghat akárki. De a különféle internetes közösségi alkalmazások lehetőséget nyújtanak már új iparágak támogatására is, ha valaki éppen erre akarja költeni a pénzét. A modern vállalkozóval ellentétben, aki minden pénzét a vállalkozásába forgatja vissza, a munkásnak nem adódhat semmiféle értelmes jövőbeni cél a kenyérkereső munkájából, amire rááldozhatná jövedelmének feleslegét, ezért ahogy a régi arisztokrácia, úgy a mai munkásosztály sem igen találhat más értelmes befektetést pénzének, mint a kultúrát, vagy a tudományt, hacsak nem a kocsmában akarja pénzét elverni.

A másik arisztokrata elfoglaltság, tehát a katonáskodás pedig eredendően inkább a munkásosztály erősebb és férfiasabb alkatához van szabva, mint az egyre inkább elnőiesedő High Tech vállalkozó rétegéhez, akik Disco-ban vagy kozmetikai szalonokban töltik szabadidejüket. Ennek fényében én szomorúan látom a mai magyar munkásosztály züllöttségét és elveszettségét, hogy a kultúra és a tudomány oltára helyett kocsmákban költik el pénzüket, és úgy vélem, hogy a munkáslétre készülő fiataloknak elsősorban az arisztokrata erkölcsöket kellene megtanítani az iskolában, hogy így nőjön fel egy új arisztokrata réteg a nyugati társadalomban.