Kissé viszolygással fog el engem mostanában, hogy egyesek milyen nyálcsorgató nosztalgiával tekintenek vissza a 80-as évekre, amikor én még gyerek voltam. Sokakkal ellentétben én nem nosztalgiázom a gyerekkorom iránt, amit a végletes tehetetlenség és a szörnyű kiszolgáltatottság elegyeként éltem meg, és alig vártam, hogy minél előbb felnőtt legyek. Különösen nem a 80-as évek iránt, amit a technika világában a televíziózás virágkorának tekintenek. Ez volt a Dallas féle televíziós sorozatok és az Opra féle kibeszélő show-k virágkora, amikor az internet még csak az egyetemek kutatóhálózataiban létezett, és a számítógépek még nem voltak ennyire elterjedve a társadalomban.
Vajon miért néznek vissza olyan nagy nosztalgiával az emberek erre a korszakra? Itt Magyarországon arról beszélnek, hogy akkoriban még a Kádár rendszerben éltünk, és hogy akkor milyen jólét volt az országban. Nem hiszem, hogy sokkal nagyobb gazdasági jólét lett volna akkor, mint most, mondjuk az Orbán kormány idején. A napi kenyeret meg tejet most is meg tudja keresni az, aki akarja. Nekem inkább az a meglátásom, hogy leginkább a végzetes lustaság az, ami az embereket a 80-as évek kora iránti nosztalgiára indítja. A totális lustaság a gondolkodásra, illetve a cselekvésre.
Mint írtam ez a kor a televíziózás virágkora volt, és semmi nem kárhoztat akkora tétlenségre, mint a televízió nézés. Még az internetezés sem, mert az internet a televízióval ellentétben dinamikus cselekvési lehetőségeket nyújt, hiszen a milliónyi weboldal közül mégis csak én válogathatok, hogy mit nézek meg és mit nem. A televízióban viszont az a manapság maximum száz, a 80-as években pedig maximum 1-2 csatorna nem nyújt túlságosan nagy választási lehetőséget, hanem tényleg azt kell néznünk, amit feltálalnak nekünk, méghozzá teljes passzivitásban a fotelban ülve. Sokan szidják manapság a számítógépes játékokat, de még a számítógépes játékok használata is nagyobb aktivitást, és magasabb szintű önfejlesztést jelent, mint a televízió előtt ülni a fotelban.
A televízió nézés teljes testi eltunyulást, és teljes körű szellemi beszűkülést eredményez. A pesti utcákon Izaura számára adományokat gyűjtő embertípust nem az a tény termelte ki, hogy a 80-as években szocializmus volt, mert a kapitalista országokban is nemzeti ünneppé vált annak idején Bobby Ewing feltámadása a halálból a Dallasban, hanem az a tény, hogy ez a televíziózás kora volt, és mindenki TV-t nézett. A 80-as évekhez képest tényleg aranykorban élünk ma, ami általában sosem most van ugye, pedig én azt mondom, hogy most van, legalábbis a 80-as évekhez képest, mert még sosem állt rendelkezésre ennyi önfejlesztési lehetőség, mint most. Az internet kora, ha nem is tökéletes, de jobb embertípust nevelt ki, mint a televíziózás kora. Ehhez elég összehasonlítani a 80-as évek szolibarna, tésztaképű embertípusát a mai internet előtt ülő, csontfehérbőrű fiatalokkal. Az internet mintha kifehérítette volna az emberi arcokat.
Nem a mainál nagyobb gazdasági jólét, hanem a végzetes lustaság és tunyaság indítja nosztalgiára az embereket a 80-as évek iránt, mert a lusta ember mindig a televízió előtt érzi jól magát, ahol egy doboz sör mellett nem kell sem gondolkodni, sem cselekedni, csak elmerülni abban a szappanopera világban, amit a televízió nézés nyújt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése