Nemrégiben egy Kadlecsik Zoltán nevű evangélikus lelkész tartott előadást a soproni Pedagógusok Művelődési Házában, ahol én is jelen voltam. Bár én katolikus vagyok, kíváncsiságból mégis megjelentem az előadáson. Az előadás az úgynevezett ekléziogén neurózisról szólt, magyarul az egyházban szerzett bűntudatról és önértékelési zavarokról, amit, mint fogalmat egy német, tehát szintén evangélikus kultúrkörből származó pszichiáter vezetett be a köztudatba.
Már az a tény, hogy egy ilyen témáról, vagyis hogy az egyházban bűntudatot és önértékelési zavart lehet kapni, egy evangélikus lelkész tart előadást, megerősíti bennem az evangélikus egyház osztályharcos szellemiségéről gondolt hitet, hiszen Karl Marx az osztályharc eszméjének atyja is zsidó vallásból kikeresztelkedett Lutheránus családból származott. Aki pedig arról tart előadást, hogy az ő egyházában negatív dolgok érhetik az embert az tulajdonképpen saját egyháza és papsága ellen visel osztályharcot, amire már volt példa az evangélikus egyház történetében Nietzsche, illetve Hamvas Béla esetében. Hamvas Béla például a metafizikai tradíció hitének az átvételével saját Lutheránus egyházától is elhatárolódott, mint Trockij, aki azt hirdette, hogy a kommunista forradalom után kiépült adminisztratív, állami pártapparátus új uralkodó osztályt képez a társadalomban, ezért most ennek az új osztálynak az uralmát kell megdönteni.
A másik, ami megerősítette a Lutheránus egyházról alkotott egyik vélekedésemet, és egyben kicsit megdöbbentő is volt a számomra az az előadó szexualitáshoz való viszonya. Az ekléziogén neurózist, vagyis az egyházban szerzett bűntudat élményét lépten, nyomon a szexualitás területéről hozott példákkal illusztrálta, mint például azzal a mondattal, hogy ha valaki iránt az egyház tagjaként szexuális vágyat érzel, azzal te nem tudsz magadban mit kezdeni, de az egyházban ez bűnként lehet elkönyvelve, mintha csak a szexuális vágyat érző egyént próbálná védelmezni az egyházban. Aztán példát hozott fel egy ismerőséről, akinek gondja volt a maszturbációval kapcsolatban, hogy ő ezt rendszeresen gyakorolta, és emiatt bűntudata volt, mint egyháztagnak.
Nagyon érdekes ez a jelenség az evangélikus egyházban, hogy a lelkészek szexualitásról és érzékiségről szóló megnyilvánulásai milyen leplezetlenül jelennek meg olykor. Nem akarok a reformáció emlékévében vallásháborút indítani, de tapasztalataim szerint a katolikus egyház tagjai ennél azért szemérmesebbek szoktak lenni, legalábbis manapság, persze lehet, hogy voltak időszakok, amikor ez másképp volt, mint például a reneszánsz időszakában. De hát végül is ez valamiképp benne is van a Lutheránus egyház hagyományaiban is, hiszen a Lutheránusok egyik legfőbb példaképe a katolikus egyházban Szent Ágoston, és ő is egész életében fékezhetetlen szexuális vágya és az ebből fakadó bűntudat között őrlődött. Ezt véleményem szerint az egykori manicheus vallás tantételeire lehet visszavezetni, akik fanatikus módon harcoltak mindenféle érzékiség és anyagiasság ellen, hogy kiszabaduljanak az anyag fogságából és a szellem magasabbrendű világába kerüljenek, ugyanakkor az érzékiség és a szexualitás mégis egész kultúrájukat áthatotta, akárcsak az iszlámét. A manicheus szektának pedig Szent Ágoston is tagja volt jó ideig.
http://pedmuvhaz.hu/tartalom/program/ekleziogen-neurozis-az-egyhazban-szerzett-neurozis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése