E város égbe
Magasodó régi
Templomai
Felemelkedtek
Szikár, egyenes
Alakodban,
Fájdalomtól
Tépett, szomorú
Arcodban, mely
Állhatatos eszmék
Szigorú köpenyében
Fogta össze
Az alsóbbrendű
Sárvilágot.
Mi voltál?
Menedék eszméimnek,
Fájdalmamnak,
Melyek általad
Részeivé válhattak
E város ódon
Köveinek,
A történelemnek,
Az ünnepnek
Hol könnyek
Hullanak
A megváltás
Siralmában.
Mi lesz most?
Ki fogja felemelni
A nagy eszméket?
Ki fogja oltani
A fájdalmat
Menedékével?
Félek, mert
Nem tudom
Hallasz e
Odaát, nem merek
Átnézni oda
Hol talán szomorú
Tekinteted vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése