Metafizika és erkölcs, avagy hol lakozik a mennyország?

Arra a kérdésre, hogy mi a metafizika Tőzsér Lajos: Metafizika című könyvéből idéznék. „A metafizikának számos különböző meghatározása van forgalomban. A metafizika (1) a végső valóság tudománya, (2) a létezőnek mint létezőnek a tudománya, (3) a valóság mint egész tudománya, (4) az alapvető elvek tudománya, és még sorolhatnám.

E meghatározások homályosak, két dolog azonban világosan kiolvasható belőlük. Egyrészt az, hogy a metafizika a filozófia ama vállalkozása, amely a valóság természetéről kíván mondani valamit, és ez az, ami megkülönbözteti az episztemológiától, ami a filozófia ama vállalkozása, amely a valóságra vonatkozó ismereteink természetét kutatja. Tipikus metafizikai kérdések: „mik a tulajdonságok?", „mik az események?", „mik a fizikai tárgyak?". Tipikus episztemológiai kérdések: „mi a tudás?", „hogyan kell igazolni a hiteinket?", „hol húzódnak a tudásunk határai?". Másrészt az is világos a fentebbi meghatározásokból, hogy - ellentétben a különböző szaktudományokkal, melyek a valóságnak mindig csak valamely részét vagy aspektusát kutatják (a kémia a kémiai folyamatok természetét, a biológia az élettani folyamatok természetét, a pszichológia a lelki/mentális jelenségek természetét stb.) -, a metafizika elvonatkoztatva az egyes részektől és aspektusoktól, a valóság legáltalánosabb szerkezetével és természetével foglalkozik.

De konkrétan milyen jellegű ismeretekre kíván szert tenni a metafizikát művelő filozófus? Két alapvető (és igen egyszerűen megfogalmazható) kérdésre kell válaszolnia:



(1) Milyen típusú dolgok léteznek?
(2) Miben áll a létező dolgok természete?”

A metafizika tehát tulajdonképpen a létező dolgok tulajdonságainak általános elméletével foglalkozik. Ilyen tulajdonságok például a szín vagy a szag. Trikál József: A lélek rejtett élete című könyvében igyekszik elkülöníteni a metafizika tárgyait, tehát a tulajdonságokat magától az anyagtól, és azt próbálja bebizonyítani, hogy anyag valójában nem létezik, csak tulajdonságok léteznek, és ezzel a tulajdonságokat, vagyis a metafizikai létezőt önálló szubsztanciává avatja, mint amilyen a filozófia egyéb területein az anyag vagy a szellem. Most ezeket a gondolatait próbálom ecsetelni.

A legfőbb kérdés a szerző szerint tehát az anyag létezésének a kérdése: létezik e maga az anyag? Amíg a szellemi létezőt nem tagadjuk, ezt el lehet fogadni. De ha tagadjuk, akkor azt kell mondanunk, hogy nincs anyag.


Hát lehet az anyag létét tagadni? Kérdezheti a materialista, anyagelvű gondolkodó, és válaszol rá a filozófus: lehet egyáltalán az anyag létét állítani?


Anyagot önmagában még senki nem látott, nem ízlelt, nem szagolt, nem tapintott. Az anyag az értelemből ered; észbeli leszűrés és elvonás útján jön létre. Az anyag nem valóságos dolog, hanem csak az ész alkotta dolog. Az anyag tehát metafizikai, vagyis a fizika keretein túl lévő valóság. Az anyag fogalma a filozófiához és nem a szaktudományokhoz tartozik és a filozófia állapítja meg azt is, hogy mi ennek az észből eredő fogalomnak az értéke a valóságos világban.


A természettudományok nem anyaggal, hanem testekkel foglalkoznak. Pl. levegő, gázok, só, vas, réz, fű, ibolya, nárcisz, kutya, ló, végül az ember. Ezek a testek lehetnek légneműek, folyékonyak vagy szilárdak. Lehetnek elemek vagy vegyületek. Savak vagy aljak stb. Ezek azonban mind külön-külön egyes dolgok. Mindegyiküknek van nevük, jellegük, belső alkatuk stb. Ezek mind egymással szemben mások, azaz térben és időben egymástól elkülönülő valóságok. Sem érzéki megismerés, sem a gondolkodás számára nem azonosak, hanem mások, tehát különféle tulajdonságaik vannak. Sőt, ha ezeknek igazán a legmélyébe nézünk, akkor azt látjuk, hogy egyik a másikból nem is származhat. Az egyik később sem válhat mássá, mert a dolgok benső lényegei szükségszerűek, változtathatatlanok és örökök. Amint a golyóból nem lesz kocka, éppúgy semmi szükségszerű dolog nem válhat lényegében mássá. Ezt az azonosság törvénye mondja ki.


Az anyag tehát nem természeti lény. Ha az anyag természeti valóság lenne, akkor ismernünk is kellene azt. De ki ismeri, és milyennek kellene lennie ennek az anyagnak? Olyannak, ami még ugyan semmilyen formával, tulajdonsággal nem rendelkezik, de amiből mégis minden áll, és valóban most nemcsak a filozófusok, hanem a fizikusok is kezdik keresni ezt a tiszta, forma nélküli, ősi alomot, amelyből mégis az egész természet egészen az emberi testig felépül. Mert amit mi a természetből ismerünk, az mind a szellemmel, formával van megpecsételve. Mindent, élettelent vagy élőt, szerkezetében, felépülésében és működésében számokkal, törvényekkel tudunk kifejezni. Mindent súly, mérték és szám útján tudunk elgondolni. Szóval: minden dolog mélyén olyan tulajdonságok vannak, amelyek a mi szellemünkével egyeznek. Az anyagi jelenségeket mindenkor és mindenütt a mi értelmünkhöz hasonló erők jellemzik, mozgatják és alkotják.
Azért igyekeznek az anyagelvű materialisták az anyagot felbontani és az anyagban megtalálni a tiszta anyagot, vagyis azt az utolsó anyagi valóságot, amely bár semmilyen formával, tulajdonsággal nem rendelkezik, mégis képes arra, hogy mindazokat az ésszerű működéseket, amelyeket mi a szellemnek tulajdonítunk, tehát amelyek formával, tulajdonsággal rendelkeznek, mintegy önmagából kitermelje.


Ámde ez a törekvés mindeddig nem sikerült. Hiába bontották fel az anyagot. Az atomban az elektronokra, az elektronokban a subelektronokra bukkantak. Majd az elektronokat erőkre választották szét, de hiába. Amit mi megismerünk, az mind további tulajdonságokkal bír, és több mind puszta anyag.


Az ésszerűség, vagyis a tulajdonság pedig nem az anyag okozata. Az okozat ugyanis mindig arányos az okkal. Csak annyi lehet az okozatban, amennyi az okban is van. Ami pedig nincs az okban, az nem lehet az okozatban sem. Honnan ered tehát az ésszerűség az anyagban? Erre a kérdésre két választ adhatunk!


Vagy maga az anyag ősi mivoltában már ésszel. formával, tulajdonsággal van telítve, vagy pedig ezt az ésszerűséget, formát, tulajdonságot az anyagba az anyagot létrehozó erő később oltja bele.


Anyag tehát a szerző szerint önmagában nem létezik, vagy legalábbis a tudomány még nem fedezte fel. Csak formák és tulajdonságok léteznek. Egyenlőre tegyük fel, hogy amit a szerző állít az igaz. A metafizikában az univerzálék a voltaképpeni tulajdonságokat jelölik, mint például fehér, kerek, és azért nevezzük őket univerzáléknak, mert a tér egy helyén egyszerre több is jelen lehet belőlük. Egy alma például lehet egyszerre piros és kerek. A partikulárék pedig konkrét tárgyak, amelyekből a tér egy helyén egyszerre csak egy lehet jelen. Például egy asztalból a tér egy pontján egyszerre csak egy lehet jelen. Az univerzálékkal kapcsolatban a következő probléma lép fel a metafizikában:


„Persze a realistának el kell ismernie: az is igen különös, amit ő állít, hogy tudniillik az univerzálék egy időben egészükben és teljesen képesek prezentálódni a tér számos különböző pontján. Tegyük fel, a kezemben van egy fehér papír. Tegyük ugyancsak fel, hogy a te kezedben is van egy fehér papír. Nem furcsa azt állítani, hogy a fehérség mint univerzálé egészében és teljesen éppen úgy prezentálódik az én kezemben tartott papírlapban, mint a te kezedben levő papírlapban? Hogyan képes valami egészében és teljesen prezentálódni a tér különböző pontjain? Meg egyáltalán: mit jelent az, hogy egészében prezentálódik, ha nincsenek is részei? „Egészében prezentálódik" - nem annyit jelent ez, hogy a dolog minden egyes részével prezentálódik? De ha nincsenek részei...”


Erre a problémára több elméletet is kitaláltak a filozófusok, de egyik sem tudott megnyugtató választ adni rá. Az elméletekről részletesebben ezen az oldalon tud olvasni: http://szabadbolcseszet.elte.hu/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=1047&tip=0 A másik kérdés, hogy mi rendezi egységbe ezeket a tulajdonságokat a különféle partikulárékban? Mitől lehet egy alma egyszerre piros és kerek? Erre is több elmélet született a modern metafizikában, de egyik sem tudott megnyugtató választ adni. Ezekről részletesebben: http://szabadbolcseszet.elte.hu/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=1055&tip=0


A különféle tulajdonságokkal, vagyis univerzálékkal tehát a metafizika foglalkozik. Egyes természettudósok azt állítják, hogy tulajdonságokat önmagukban elemezni értelmetlen, mert a tárgyak tulajdonságai az anyag fizikai kölcsönhatásai következtében jönnek létre. Tehát nem választhatók el magától az anyagtól. Az imént igaznak vettük Trikál elméletét, miszerint nem létezik olyan, hogy anyag, most maradjunk meg ennél, és akkor megoldódott ez a kérdés, hogy ez csak akkor lehetne igaz, ha az anyag egyáltalán létezne, de mivel nem létezik, vagy legalábbis a természettudomány még nem fedezte fel az anyagot, ezért ettől a lehetőségtől eltekinthetünk.


A metafizikában tehát két fő kérdés merül fel a tulajdonságokkal kapcsolatban, amelyek közül az egyik, vagyis, hogy mi rendezi egységbe a partikulárékban a tulajdonságokat, a cikk témája szempontjából nem érdekes. A fő kérdés most az, hogy hogyan értelmezhető az univerzálékban, vagyis a tulajdonságokban a rész-egész viszony, ami az imént felvázolt paradoxonhoz vezetett az univerzálékkal kapcsolatban. Véleményem szerint az univerzálékban azért nem értelmezhető a rész-egész viszony, mert mert az univerzálék, így a szín, vagy az illat téries dolgok. A tér pedig teljesen egységes kompakt dolognak tekinthető, aminek nincsenek különálló részei, még akkor sem, ha anyagi felülettel körül lehet határolni benne különálló részeket, mert különálló részei csak annak a dolognak vannak, amiben különbözőség van, tehát egyes részei különböznek egymástól, és ezek között az eltérő részek között nem a kompakt egység, hanem a reláció teremt összefüggést.

Oswald Spengler szerint Aquinói Szent Tamás az egyik legnagyobb keresztény filozófus is térként gondolta el Istent. Tehát a metafizikai létszubsztancia összefüggésben áll a térrel, a keresztény vallással, és ha Trikálnak nincs igaza, és az anyag létezik, akkor összefügg magával az anyaggal is. Márpedig véleményem szerint Trikálnak nincs igaza, mert az anyag nem tiszta metafizikai szubsztancia, hiszen az igaz, hogy a fizika még nem fedezett fel olyan létezőt, aminek semmilyen tulajdonsága sincs, de a téries tulajdonságokon kívül van benne egy olyan tulajdonság is, ami nem téries, tehát nem univerzálé, és nem metafizikai létező, ez pedig a szilárdság, keménység, ami nem más, mint ellenállás, tehát erő, energia és nem tér. Az anyag így valamilyen formában mégis csak létezik, mert nem tiszta metafizikai szubsztancia, hanem a metafizikai szubsztancia és az erő, energia vegyüléke. Mivel említettük a keresztény vallást, most azt szeretném elemezni, hogy hogyan függ össze a metafizikai szubsztancia a keresztény mennyország fogalmával.


Sok írást olvastam már a keresztény teológia és a természettudományok összekapcsolásának lehetőségeiről. Ezek legtöbbje leginkább arról szól, hogy a tudomány racionalitása, és a vallás (állítólagos) irracionalítása összeegyeztethető e egymással vagy sem.


Én most egy kicsit más irányból szeretném megközelíteni ezt a kérdést. A vizsgálatba szeretném belevenni a keleti vallások tanait is. A keleti vallásokban, az anyagi világ egységet képez az Istenséggel, amit panteista létszemléletnek nevezünk. A keresztény gondolkodásban Isten, és az anyagi világ elkülönül egymástól, és ebből következően, Isten szabad akaratából teremtette az anyagi világot, és szabad akaratából testesült meg az anyagi világban, Jézus Krisztusban.


A katolikus teológiában és erkölcstanban az üdvözülés elengedhetetlen feltétele a jó cselekedetek gyakorlása, vagy legalábbis a bűnbánat, tehát az erkölcsi megtisztulással felmutatása. A keresztény vallásban mennyországba kerülni csak az erkölcsileg tiszta lelkek tudnak. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ebben a vallásban a túlvilág, a mennyei világ, vagyis a szellemi dimenzió csak az erkölcs viszonylatában létezik. Még a hit is Molnár Tamás szavaival az Isteni akaratban való bizalmat, vagy tovább gondolva az Isteni akaratnak való önátadást, vagyis tulajdonképpen Isten szeretetét jelenti, tehát erkölcsi vonzata van. Ebben az érdekes az, hogy az erkölcs, vagyis az emberi jóság, a jóra való hajlam, mint olyan, nem értelmezhető az anyagi világ síkján.


Ez tulajdonképpen nem más, mint az emberi lélek egy tulajdonsága, az emberi lélek pedig nem anyagi létező, mint tudjuk, bár nem tudjuk, hogy pontosan mi is a lélek. Az anyagi világ síkján pedig csak maga az anyag, vagy annak valamilyen tulajdonsága értelmezhető, ami csakis a forma kategóriájába tartozhat, hiszen az anyagnak önmagán kívül csak formája van. Vagy a szellem, mint az anyag ellentéte, illetve fokozatilag magasabb rendű megnyilvánulása, ahogy a neoplatonikus gondolkodásban láthatjuk. Egy nem anyagi létező tulajdonsága nem értelmezhető az anyagi világ síkján. Ebből pedig az következik, hogy ha az erkölcs, mint olyan nem értelmezhető az anyagi világ síkján, akkor az sem, ami csak annak viszonylatában létezik, vagyis a kereszténység szellemi dimenziója: a mennyei világ.


Ez az egyik oka egyébként annak, hogy a keresztény mennyország a legtisztább, a legfényesebb, és legszebb, ahogy azt az évszázados keresztény műalkotások is bemutatják. Hiszen csak az erkölcs viszonylatában létezik, ami eleve egyfajta tisztaságot kölcsönöz neki. Mivel pedig sem az erkölcs, sem pedig az erkölcs viszonylatában létező mennyország nem értelmezhető az anyagi világ síkján, azt is mondhatjuk, hogy az erkölcs vagy a mennyország nem a hagyományos értelemben vett szellem, amiről a filozófiában beszélnek, mert az értelmezhető az anyagi világ síkján, hiszen ellentéte az anyagnak. Az erkölcs és ebből következően a mennyország viszont nem értelmezhető az anyagi világ síkján, és így egy az anyagtól és a szellemtől is teljes egészében különálló szubsztancia, akárcsak a metafizikai létező, ami az erővel, energiával vegyülve alkotja az anyagot, ahogy azt fent megállapítottuk.

Összefüggésben áll e a metafizikai szubsztancia az erkölcsi szubsztanciával? Aquinói Szent Tamás, aki Oswald Spengler szerint térként gondolta el Istent, ahogy az írásaiból kitűnik, fényről ír amikor Istenről beszél. Tehát a tér és a fény motívuma a skolasztikus filozófiában együtt szerepel és összefonódik. A kereszténység a mennyországot, ami csak az erkölcs viszonylatában létezik ahogy azt fent megállapítottuk mindig is fényként gondolta el. Tehát ha az erkölcsi szubsztanciát alkotó fény kapcsolatban áll a térrel, a tér pedig a metafizikai szubsztanciával, ami az erővel összekapcsolódva az anyagot alkotja, akkor a metafizikai szubsztancia is kapcsolatba hozható a fény által alkotott erkölcsi szubsztanciával. Ezek a szubsztanciák úgy tűnik áthatják egymást, de lehet az is, hogy egy és ugyanazt a szubsztanciát képezik, csak ugyanannak a szubsztanciának egymástól eltérő megnyilvánulásai.

A következő kérdés, hogy hogyan lakozhat az emberi lélek az emberi agyban. Jáki Szaniszló: Az agy, az elme és a számítógép című könyvében igyekszik megcáfolni azt a modern gondolatot, hogy az emberi intelligencia sajátos jellegzetességei a számítástechnika mechanikus eszközeivel reprodukálhatók és egy számítógépbe beépíthetők. Az amit gépi intelligenciának neveznek, így a programozással történő problémamegoldás, alapvetően logikai és aritmetikai műveletekre épülnek. Az aritmetika a valós számok közötti műveletekkel: (összeadás, kivonás, szorzás, osztás, hatványozás és gyökvonás) foglalkozik, és Gödel nemteljességi tételével bizonyította be, hogy egy logikai és aritmetikai alapelvekre épülő rendszer, amit formális rendszernek neveznek, soha nem tudja módosítani önmagát. Soha nem tud beavatkozni saját működésébe, mint az emberi intelligencia, hanem csak azt az előre belekódolt parancsmechanizmust tudja végrehajtani, amit emberi készítője beletáplált. Ezért mondják a számítógépekre és a programokra, hogy rugalmatlanok.

Az emberi agy és intelligencia a számítógépekkel ellentétben azért tudja módosítani önmagát, azért tud beavatkozni saját cselekvésének irányításába, mert működése nem aritmetikai alapelvekre (összeadás, kivonás stb.) épül, hanem olyan matematikai fogalmakra, mint a végtelen, vagy a tér. Az emberi agy felépítése, neuronjainak egymással való összekapcsolódásai ugyanis, a számítógépekkel ellentétben, olyanná teszik a az emberi agyat, hogy az teljesen kompakt, összefüggő egészet alkot, akárcsak az üres tér, vagy a végtelen tér. Csak egy ilyen rendszer képes módosítani önmagát, amely teljesen összefüggő egész, és kompakt. A logikai és aritmetikai alapelvekre épülő rendszerek, amelyek a természetes számok azon tulajdonságára építenek, hogy egymással kisebb, nagyobb vagy egyenlő viszonyban állnak, hiszen erre épül az összeadás vagy a kivonás, erre soha nem lesznek képesek. Egy számítógép soha nem lesz képes arra a szerző szerint, hogy megértsen olyan fogalmakat, mint a végtelen, amire az igazi matematika alapszik. Az aritmetikai alapelvekre épülő számítógépes rendszerek hasonlóan működnek, mint a mechanikus gépek, amelyeket kauzális, ok-okozati viszonyok hajtanak, és éppen ezért ugyanúgy nem tudják módosítani saját működésüket soha.

Azoknál a mechanikus gépeknél, amelyeknél meghúzunk egy kart, az pedig elmozdít egy fogaskereket, amely majd kiönt egy vödröt, a kiöntött vödör soha nem fogja tudni újra elfordítani a kart, hogy a gép újra mozgásba hozza önmagát, mert a kiöntött vödör nem áll összefüggésben a karral, amit el kellene húzni, hogy a visszacsatolás létrejöjjön. Ezért nem lehetséges a természetben az örökmozgó. Csak olyan rendszer tudja módosítani önmagát, ahol minden össze van kapcsolva mindennel, vagyis ami teljesen kompakt egészet alkot, mint például az üres tér, vagy az emberi agy. Az emberi agy kompaktságával tehát a tér formajegyeit hordozza magán. A tér pedig egy szubsztanciát alkot a csak az erkölcs viszonylatában létező mennyországgal és az erkölcsi szubsztanciával, továbbá a metafizikai szubsztanciával, ahogy azt fent felvázoltuk, és mivel a lélek kerül a halál után a csak az erkölcs viszonylatában létező mennyországba, így tulajdonképpen az emberi lelket is az erkölcsi szubsztancia részének tekinthetjük. Tehát az emberi agy úgy tudja befogadni az erkölcsi szubsztancia részét képező lelket, hogy a tér formajegyeit hordja magán, a tér és az erkölcsi szubsztancia pedig áthatják egymást, és így az emberi agy értelemszerűen magába tudja fogadni az emberi lelket. Ha az emberi lélek a halál után, elvégezte küldetését a földön, és kiteljesítette erkölcsi képességeit, akkor az agy véges terének fényéből, ami a véges mértékű erkölcsi szubsztanciát jelöli, Isten végtelen terének fényébe kerül, amely a végtelen mértékű erkölcsi szubsztanciát jelöli. Ez a mennybemenetel, amiről a biblia is ír.

A mennyország tehát nem más, mint a teret átható erkölcsi szubsztancia, ami az emberi agyban véges formában, Istenben pedig végtelen formában van jelen. Nem véletlenül írja azt Jézus, hogy a mennyország bennünk van. Ezt nem gnosztikus értelemben kell értelmeznünk, ahogy azt egyesek teszik. Nem az emberi tudat mágikus centruma, vagy a freudi tudatalatti a mennyország, hanem az emberi agyat, mint a tér megnyilvánulását átható erkölcsi szubsztancia jelöli a mennyországot.

Felhasznált Irodalom:


Dr. Trikál József: A lélek rejtett élete, Szent István Társulat, Budapest, 1931.

Tőzsér János: Metafizika, Akadémiai Kiadó, 2009.

Derrida, Jacques: Hit és tudás - A "vallás" két forrása a puszta ész határain Branbauer Kiadó, 2006.

Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata, Gede Testvérek, 2002.

Jáki Szaniszló: Az agy, az elme és a számítógépek, Kairosz Kiadó, 2011.

Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I-II., NORAN LIBRO KFT., 2011.

Kapcsolódó cikkeim:

Kire vonatkoztatható Krisztus második eljövetele a történelemben? http://ujkozepkor.blogspot.hu/2012/11/kire-vonatkoztathato-krisztus-masodik.html