Nemrég lettem figyelmes egy érdekes könyvre az interneten is elérhető társadalomtudományok archivumában, mégpedig Magyarits Mihály: A klerikálizmus az általános, egyenlő, titkos választójogban http://mtdaportal.extra.hu/books/magyarits_mihaly_a_klerikalizmus.pdf című könyvére. Ezt egy láthatóan baloldali beállítottságú szerző írta és 1911-ben jelent meg. Azt taglalja a könyv, hogy miután hosszú idő után a baloldal kiharcolta az általános, egyenlő és titkos választójogot, és azt végül a katolikus klérus is elfogadta akkoriban, meg kell akadályozni, hogy ez a jog a katolikus klérus eszközévé váljon saját érdekeinek szolgálatában. A szerző szerint a későbbiekben majd lehetségessé válik, hogy a klérus megtévessze a szegénységben élő alsó néposztályokat, hogy azok érdekeik ellenében mégis a klérust támogató pártokra szavazzanak.
Meg kell, hogy mondjam, korunk fejleményeit látva egyáltalán nem volt alaptalan a szerző félelme. Baloldali beállítottságú szerzőként joggal félt ettől, legalábbis a magyarországi viszonyok között bizonyosan. A mai Magyarországon az antiklerikalizmusra hajló baloldal többek között arra építi retorikáját, hogy ők a demokrácia egyetlen hiteles letéteményesei, ők az igazi demokraták, és ebből, mármint a demokratikus eszme köréből, minden áron ki akarják zárni ellenzéküket a Fideszt, mondván, hogy ők nem demokraták, és főképp olyan esetekben hangsúlyozzák ezt, amikor a Fidesz valamilyen tiltó, vagy korlátozó rendelkezést hoz, mint például amikor korlátozni próbálja a szennyműsorokat a médiában, vagy meghosszabbítja a bűnözőkre kiróható börtönbüntetés időtartamát, mintha a demokrácia a teljes tekintély, törvény és szabálynélküliséggel lenne egyenlő, vagy mintha a demokrácia azonos lenne az anarchizmussal, de ez nem így van. Mindemellett a Fideszt feltétel nélkül azonosnak tekintik a katolikus klérus pártjával, ahol a katolikus klérus szerintük szintén nem demokratikus.
Már abból is látszik, hogy a baloldal tulajdonképpen a demokrácia fogalmával és játékszabályaival sincs tisztában, hogy a kormány minden korlátozó, vagy sarcoló intézkedésében a demokrácia megnyirbálását látja. A demokrácia játékszabályai szerint, ha egy politikai csoportosulásnak nem tetszik a kormány intézkedése, akkor kimondhatja, hogy ez nem tetszik neki, illetve megteheti, hogy arra buzdítja a választókat, hogy a következő népszavazáson ne szavazzanak a kormánypártokra, illetve van még egy lehetőség is, mégpedig az, hogy aláírást gyűjthet abból a célból, hogy legyen külön népszavazás az adott intézkedés életbelépésének a megakadályozására. Az viszont, hogy az ellenzék azt mondja, hogy az adott intézkedés, mint például adóemelés, vagy tiltás nem demokratikus, és ezzel mintegy erőszakosan kirekeszti a kormánypártokat a demokratikus pártok köréből, a maga véleményét emelve a demokrácia egyetlen letéteményesévé nem tartozik a demokrácia játékszabályai közé.
Ugyanis addig amíg a kormány tiltó és sarcoló intézkedéseit a választói többség felhatalmazásával, a véleményszabadság meghagyásával, és az alkotmány paragrafusainak betartásával lépteti életbe, addig annak MINDEN INTÉZKEDÉSE DEMOKRATIKUS!!! Ezt jó lenne megtanulni. A demokrácia ugyanis nem azt jelenti, hogy minden tekintély, törvény és szabály felülbírálható, nem azt jelenti, hogy a kormány minden intézkedése ellen bármilyen eszközzel lehet lázadni, mert az ilyen politikai berendezkedést ahol ez lehetséges nem demokráciának, hanem anarchiának hívják. A demokrácia azt jelenti, hogy négyévente népszavazáson választhat a nép, és a többség akaratának kell érvényesülnie, a rákövetkező négy évben pedig a véleményükben kisebbségben maradottaknak el kell viselniük, hogy az aktuálisan hatalmon lévő pártok parancsolnak, még ha olykor nekik nem tetsző tiltó és sarcoló intézkedéseket is hoznak.
Az anarchisták akik rejtetten azonosak a mai magyar baloldallal olyan társadalmat akarnak, amely mentes minden külső tekintélytől, és teljes mértékben önigazgató. Az emberek teljes mértékben önellátóak, tehát függetlenek a külső társadalmi és gazdasági körülményektől, és teljes mértékben maguk döntik el, hogy hogyan rendezik be az életüket. Éppen ezért a baloldal ha el is fogadna valamilyen létező kormányzatot az emberek felett, az csak olyan lehet, amely minden egyén saját maga által szabott igényeit külön-külön kielégíti, tehát semmi olyan intézkedést nem hoz, ami akárcsak egy egyén arra irányuló igényeit is sérti, hogy életét teljesen a saját maga által szabott feltételek alapján rendezze be. Magyarul mindenki maga döntse el, hogy homoszexuális lesz e vagy pedofil, keresztény vagy sátánista, szorgalmas dolgozó vagy otthon ülő lumpen, életszerető vagy öngyilkos, és így tovább.
A demokrácia azonban soha nem volt olyan társadalmi berendezkedés, ami arról szólt volna, hogy minden egyén igényeihez külön-külön hozzáigazodjon. Még az ókori görögöknél sem. A demokrácia mindig a többség akaratának érvényesülését jelentette, és hosszú távon nemhogy nem vezet anarchizmushoz, hanem az anarchisták legnagyobb ellenfeleinek: a katolikus klérusnak az uralmát segíti elő, legalábbis a magyarországi politikai események egyértelműen ezt igazolják, hiszen a Fidesz, vagyis a klérus pártja hosszú politikai harc után döntő vereséget mért a baloldalra, ezért érthetetlen, hogy a baloldal miért ragaszkodik görcsösen ahhoz, hogy ők a demokrácia igazi letéteményesei, hacsak nem azért, hogy a demokrácia körülményei között valahogy legitimálja magát eltitkolva, hogy ők valójában egyáltalán nem demokraták.
Mi az a mai demokráciában, ami a klérus hatalomra jutását segíti elő? Minden bizonnyal a négyévenkénti egyszeri népszavazás intézménye. Ez ugyanis négy évre teljes mértékben szabad kezet ad a győztes pártnak, hogy végigvigye politikai elképzeléseit, amely alapján a választók megtapasztalhatják az adott párt politikájának a hatásait, és ez egy olyan társadalomban, ahol az egyének, rétegek és osztályok léthelyzete a termelési viszonyok folytán össze van kötve egymással, és minden társadalmi réteg gazdasági helyzetének a megváltozása hatással van más társadalmi rétegek helyzetének a mibenlétére, ez előbb-utóbb a klerikális pártnak kedvez, mivel ők testesítik meg a nyugodt és rendezett gazdasági és társadalmi fejlődés programját szemben a perifériális egyéni érdekeket megtestesítő anarchista forradalmisággal.
Ezt a következő példával tudom szemléltetni: tegyük fel, hogy egy társadalomban van egy dolgozó polgári réteg, és egy lustálkodó lumpen réteg. A klerikális párt nyilván a dolgozó polgári réteget fogja támogatni, és a lumpen réteget is megpróbálja rávenni, hogy dolgozó polgári réteggé váljon, hiszen ő a szabálykövető produktív réteg pártja. Míg az anarchista párt a lustálkodó lumpen réteget fogja támogatni, hiszen az anarchisták annak a hívei, hogy mindenféle életstílus jogot kapjon a léthez a társadalomban, a dolgozó polgári réteg pedig az ő ellenzékét támogatja, tehát az anarchista ideológiának, és az anarchisták pártérdekeinek megfelelően a lumpenek érdekeiért fog harcolni. Mivel pedig a lumpenek vannak többségben az anarchista párt győz a választásokon, és elkezdi gazdasági intézkedésekkel ellehetetleníteni a dolgozó polgári réteget, ami a polgári társadalmi rend működésének a fenntartója, de mivel a társadalomban a termelési viszonyok következtében a lumpen réteg jövedelme is a polgári réteg anyagi helyzetétől függ, hiszen a polgári réteg által megtermelt jövedelemből kapják a segélyt, a polgári réteg helyzetének romlásával párhuzamosan a lumpen réteg helyzete is romlik, tehát a lumpen réteg így mégsem kapta meg a hatalmon lévő párttól azt amit remélt, vagyis hogy lustálkodva is magas jövedelemre tegyen szert, így a következő választásokon vagy nem megy el szavazni, vagy kénytelen lesz mégis a klerikális pártra szavazni, ha ez nem is tetszik neki. Tehát a négyévenkénti szavazás a társadalmi rétegek dialektikus egymásra hatása következtében végül a klerikális pártot hozza ki győztesen.
Ezzel véleményem szerint maga a baloldal is tisztában van. Éppen ezért a mai magyar baloldal holdudvarába tartozó magyar és külföldi értelmiségiek, mint például Alvin Toffler, vagy Erich Fromm többször is leírták már műveikben az egyéneknek és rétegeknek a társadalmi és gazdasági körülményektől való függetlenítését, ami az önellátó gazdálkodással egyenlő, hogy az egyének és rétegek gazdasági helyzete ne függjön egymástól. Erre az információs forradalomtól várják a megoldást. Továbbá mindketten szorgalmazzák a képviseleti demokrácia helyett a közvetlen demokrácia életbeléptetését, amire szintén az információs forradalomtól várják a megoldást. A közvetlen demokrácia azt jelenti, hogy az egyének ezentúl nem pártokra szavaznak majd, hanem minden politikai döntésben közvetlenül maguk vesznek részt azáltal, hogy mindenkinek biztosítanak majd internet hozzáférést, és a választók minden döntésnél interneten adhatják le a szavazataikat, hogy támogatják e azt a döntést vagy sem. Így lényegében minden egyén és társadalmi réteg politikai akarata külön-külön is érvényesülhet, valóra válik az anarchisták álma, hogy mindenki saját igényei szerint rendezze be életét, és így végeredményben azt is mondhatjuk, hogy a közvetlen demokrácia tulajdonképpen nem demokrácia, hanem anarchia.
A baloldal tehát tudatában van mindennek, és ha a széles nyilvánosság előtt ezt titkolni is próbálják, látható, hogy nincs ínyükre a képviseleti demokrácia, vagyis a négyévenkénti népszavazás, amit az is mutat, hogy Gyurcsány Ferenc a legutóbbi választások után már antidemokratikus eszközök használatára szólított fel, vagyis hogy meg kell dönteni az Orbán kormányt. Ami a legfőbb különbség a demokrácia és az anarchia között az a társadalmi mozgásra és változásra való hajlandóság. Az anarchiában, ahol minden egyén a saját igényei szerint rendezheti be az életét, vagyis mindenki megkapja azt, amit akar, a társadalom nyilvánvalóan statikussá válik, mert senkinek nem lesz igénye a változásra, ha már megkapta azt amit akart, és senki nem is kényszerül rá, hogy változtasson az életén és a magatartásán. A társadalmi mozgás és változás csak a képviseleti demokráciában van jelen, ahol az egyének és társadalmi rétegek fent felvázolt egymásközti dialektikája rákényszeríti az egyéneket és csoportokat a folyamatos változásra.
Ez megfelel a zsidó-keresztény eszkatalógia történeti szellemének. Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című művében fejtette ki, hogy a zsidóság történelmi hivatása nem más, mint a történelmi szellem terjesztése a világban. Mit is ért Berdjajev történelmi szellem alatt. A zsidóság történelmi szelleme az árja szellemtől való különbözőségből ered. Az árja szellemre különösen az Indiaira, de a görögre is, a szemlélődés, vagyis az evilági lét helyett a túlvilági lét irányába való fordulás fokozottabb jelenléte a jellemző a zsidó szellemmel ellentétben.
Ezért az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az Indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan. A zsidó karakterben éppen az hívja életre a történelmi szellemet, hogy náluk az Isten és az ember közötti távolság rendkívül nagy. Emiatt a halhatatlanság, tehát a túlvilági élet gondolatát nem is fogadják el, mert az az ő szemükben nem mást jelentene, mint az ember Istenné válását, ez pedig ellenkezne az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolság eszméjével.
Ez az oka, hogy az ő vallásosságuk, a földi létre, vagyis az evilági történelemre irányul. Egyedül őnáluk alakult ki az evilági messiásvárás eszméje, aki majd megvalósítja a zsidók államát, vagyis az új Izraelt. Ez náluk nem profán, hanem vallásos gondolat, csak éppen evilági vallásosságról, a történelemben megvalósuló eszkatalógikus megváltásról van szó. Ezért származik a történelmi szellem a zsidó vallásból, mert történelmi szellem csak egy olyan vallásból születhet, amely valamiféle eszkatalógikus cél felé irányul. A zsidó történeti szellemből ered a modern világ haladáseszménye, amely a jövőben megvalósuló zsidó állam eszkatalógikus gondolatát, a jövőben megvalósuló földi paradicsom gondolatával helyettesítette, legyen az kommunizmus, vagy liberális világállam.
Az ember és az Isten távolságának a zsidó vallásosságban van még egy következménye is. Mivel a zsidók az egyén túlvilági halhatatlanságát nem tudják elfogadni, mert az az egyén megistenülését jelentené, az evilági halhatatlanság gondolata terjedt el náluk, ami csak úgy kivitelezhető, ha a zsidók utódaikban válnak halhatatlanokká, vagyis, ha maga a zsidó nép válik halhatatlanná. Erre vezethető vissza a zsidók erős közösségi érzése és összetartása, mivel a halhatatlanságot az árjákkal szemben egyénileg nem, hanem csak kollektíven tudják értelmezni, ami a nemzet halhatatlanságában ölt testet. Tehát az erős zsidó közösségi érzés is az Isten és az ember távolságára vezethető vissza a zsidó vallásban.
Tehát a zsidó-keresztény eszkatalógia történelmi mozgása megfeleltethető a képviseleti demokráciában a társadalmi mozgás, változás eszméjével. Külön érdekességként megemlíthető, hogy van egy politikai mozgalom Magyarországon, amely magát ultrakatolikusnak és ultraklerikálisnak tekinti, és a fent leírtak ellenére, klerikális alapon ellenzi a képviseleti demokráciát. Ez a legitimista mozgalom, vagy másként a monarchisták. Ők a képviseleti demokráciát olyan modern jelenségnek tekintik, amely a múltban aláásta a klérus hatalmát, és főképp annak legfőbb támaszát a királyság eszméjét, éppen ezért nem értik, hogy a mai katolicizmus miért szövetkezik a demokratikus eszmékkel. Ezt a katolicizmus eltévelyedésének tekintik.
Ha pedig valaki mélyebben beleássa magát a nézeteikbe, akkor észreveheti, hogy az még az anarchizmus eszméjével is rokonságot mutat, hiszen az interneten több helyen is olvashatunk az anarchomonarchizmus eszmélyéről: http://regnumportal.hu/node/618 Továbbá ezirányú könyv is jelent meg Magyarországon, ahol a szerző az anarchokapitalizmus eszméjét a monarchista társadalmi rendből vezeti le. Hans-Hermann Hoppe ír részletesen erről a „Demokrácia, bukott bálvány” című könyvében ahol az úgynevezett anarchista kapitalizmus gazdasági alapvetéseit vázolja fel, amely szerint a régi monarchiák, ahol egy király volt az egyeduralkodó, jobban működtek, mint a mai demokráciák. Az anarchista kapitalizmus azonban mégsem új monarchiát akar kiépíteni, hanem a magántulajdon védelmére épülő állam nélküli társadalmi rendszert, ahol biztosítótársaságok látják el az emberek védelmét.
A régi monarchiák Hoppe szerint azért működtek jobban, mert akkoriban az ország, vagy a birodalom a király magántulajdona volt, amit utódaira is áthagyományozott, és uralkodói jogait senki más nem vehette el, így a saját tulajdonával való gazdálkodás során olyan szempontok vezérelték, amelyek hosszú távra tekintettek. Nemcsak a pillanatnyi haszon érdekelte, amikor a birodalom ügyeit intézte, hanem az is, hogy a birodalom hosszú távon is nyereséget hozzon neki. Így az adókat alacsonyan tartotta, és a magántulajdont maximálisan tiszteletben tartotta, mert érdekében állt, hogy a termelés a jövőben is zavartalanul follyon, és az ő uralkodáshoz való jogát se kérdőjelezze meg senki.
A demokráciában viszont az állam vezetését bárki a kezébe kaparinthatja, és az állam vezetői általában csak rövid ideig vannak hatalmon, tehát lényegében csak gondnoki szerepet töltenek be az ország javainak kezelése során, így az ország javaival való gazdálkodás közben csak rövid távú szempontok vezérlik őket. Úgy gondolkodnak, hogy amíg hatalmon vannak minél több hasznot bezsebelni, és lehetőleg amíg lehet, minél inkább meghosszabbítani a hatalmon maradást, bármilyen eszközzel.
Egy ilyen rendszerben nyilvánvalóan virágzik az államigazgatásban a korrupció, az állam javainak törvénytelen eltulajdonítása. Míg a monarchiában nem létezett társadalombiztosítási rendszer és jóléti állam, az uralkodó az az egyes egyénektől befolyt adókat nem vagy csak korlátozott mértékben utalhatta át a birodalomban élő más egyéneknek, addig a demokráciában virágzik a társadalombiztosítási rendszer és a jóléti állam eszméje, és az állam gondnokai korlátlan mértékben szedhetnek adókat és társadalombiztosítási járulékokat a tehetősebbektől, vagyis a tehetségesebb, életerősebb rétegektől, hogy azokat lusta és buta lumpen rétegeknek utalják át. Ez pedig érdekükben is áll, mert így ezektől a lumpen rétegektől szavazatokat vásárolhatnak, és meghosszabbíthatják hatalmukat.
Ez még egy következménnyel is jár, mégpedig a multikulturalizmussal, az idegen etnikumok fokozott beözönlésével az adott országba, akik aztán a többségi társadalom által megtermelt segélyekből fognak élni. Hiszen a demokrácia vezetőinek érdekükben áll minél több lumpen réteget bevonzani az országba, és azoknak segélyeket adni, mert így plusz szavazatokat vásárolhatnak tőlük. A jóléti állam bevezetésével, ahol az egyes rétegek az államtól vagyis a tehetős rétegektől kapott segélyekből is meg tudnak élni a munkaerkölcs egyre romlik a társadalomban, szaporodnak a lumpen rétegek, életbe lép az erkölcsi züllés, a többségi társadalom demográfiai válságba kerül, miközben az újonnan bevándorló etnikumok egyre szaporodnak.
Továbbá a monarchiában a háború általában a birodalom területeinek a növelését szolgálta, így dinasztikus célokat szolgált, és nem etnikai konfliktusok álltak a hátterében. Ennek köszönhetően a háború az uralkodó magánügyének számított, saját pénzéből kellett finanszíroznia háborúit, az alattvalóknak pedig nem volt kötelességük belépni az uralkodó hadseregébe, a sorozások ritkák voltak. Nehéz volt katonát szerezni, ezért megbecsülték a katonákat. Mivel pedig az uralkodónak a háború költségét is magának kellett finanszíroznia, és a katonák élete is nagy érték volt, az uralkodó igyekezett kerülni a háborút, és inkább az adott ország uralkodódinasztiájába való beházasodás útján próbált területeket szerezni, vagy ha mégis háborúra kényszerült, akkor a nyílt összecsapások helyett igyekezett különféle, kevés emberéletet követelő hadicseleket alkalmazni az ellenféllel szemben a győzelem megszerzéséhez, így a háború lényegében játékká vált. A modern háborúknak viszont általában az etnikai konfliktusok az alapjai, sok emberéletet követelnek, és civil lakosok is az áldozatául esnek.
Hoppe szerint a megoldás erre a problémára semmiképpen nem lehet az, amit egyes nemzetiszocialista politikai irányzatok javasolnak, hogy a demokrácia jóléti államát, vagyis szocializmusát ötvözzük a nacionalizmussal, és éppen a jóléti államot használjuk fel például a többségi társadalom demográfiai hullámvölgyének megfordítására úgy, hogy szociális kedvezményeket adunk a gyerekek után, a többségi társadalom tagjainak, vagy a bevándorlók megrendszabályozására, mert a problémának éppen a jóléti állam az oka.
A megoldás szerinte nem más, mint az anarchista kapitalizmus bevezetése, vagyis az, hogy szüntessük meg az országban az utcák, közterek, illetve a földek állami tulajdonát, és osszuk szét azokat az ország lakosai között, tehát adjuk őket magántulajdonba, így az ország lakosainak joguk lesz csak olyanokat beengedni saját magánterületeikre akiket ők is szívesen látnak, és ezzel kiküszöböljük a multikulturalizmust.
Az államot pedig teljesen szüntessük meg, és az embereknek az idegenektől való védelmét bízzuk különféle biztosítótársaságokra, akik a lakosságtól beszedett biztosítási díjból toboroznák a rendőrséget és a hadsereget. Ezek sokkal hatékonyabban látnák el Hoppe szerint a lakosság védelmét, mint az állam által fenntartott hadsereg. Szerinte míg az államok, akiknek a kezében van a hatalom teljes monopóliuma olyan újraelosztó politikát alkalmazhatnak, ahol az emberek egyik csoportját előnyben részesíthetik a másik kárára, biztosíthatnak olyan kockázatok ellen, amelyek a biztosított saját felelősségéből, felelőtlen és hibás cselekedeteiből adódnak. A biztosítók, akik egymással versengenek, nem utalhatnák át ügyfeleik jövedelmét más ügyfeleknek, mert ügyfeleket vesztenének azokkal biztosítókkal szemben, akik tartózkodnak az ilyesmitől. Illetve ezek a biztosítók nem védenék meg az embereket saját hibás cselekedeteiktől sem.
Tehát furcsamód katolikus és klerikális szervezetről van szó, de nézeteik mégis sokban emlékeztetnek a mai baloldal nézeteire, és bár ezt ők is szégyenlik, ha valaki az interneten utána néz egyértelmű kapcsolat is felfedezhető köztük és a baloldal között, hiszen pár évvel ezelőtt a baloldal egyik prominens képviselője a Habsburg birodalom történetét kutató Gerő András is szemet vetett a monarchistákra, és felvette velük a kapcsolatot http://monarchista.blogspot.hu/2009/10/gero-andras-kiralysagot-akar.html Meg kell jegyeznünk, hogy a monarchistákkal nem csak a baloldal, hanem a szélsőjobboldalinak mondott JOBBIK is szoros kapcsolatot ápol. Vona Gábor a JOBBIK elnöke például maga is monarchistának vallja magát. Érdekes helyzet ez, hogy a képviseleti demokrácia kérdése a klerikálisokat is megosztja. Én azt mondom, hogy a jelenlegi társadalmi és politikai helyzetben nem ajánlott a képviseleti demokrácia megsemmisítése a klerikálisok számára, mert ez fontos eszközt venne ki a klérus kezéből a társadalom irányításával kapcsolatban, főként itt Magyarországon. A képviseleti demokrácia megszüntetésére csak akkor kerülhet sor, ha a technikai, társadalmi és gazdasági fejlődés következtében, a társadalmi mozgás és változás, tehát az emberi aktivitás megléte az anarchizmus körülményei között is biztosítva lesz. Hogy ez hogyan valósítható meg arról írtam a következő cikkeimben:
A bizánci és a nyugat-európai hivatásrendi eszmény szintézise, mint Európa jövője (az orosz-ukrán konfliktus magyar fogadtatásáról) http://ujkozepkor.blogspot.hu/2014/03/a-bizanci-es-nyugat-europai.html
A spanyol falangizmus modern kori megfelelője, mint a jövő társadalmi rendszere http://ujkozepkor.blogspot.hu/2013/06/a-spanyol-falangizmus-modern-kori.html
Menyhay Imre analitikus gazdaságpszichológiája, mint Európa iszlamizációja vagy deiszlamizációja? http://ujkozepkor.blogspot.hu/2014/04/menyhay-imre-analitikus.html
Felhasznált Irodalom:
Alvin Toffler: A harmadik hullám, Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2002.
Magyarits Mihály: A klerikálizmus az általános, egyenlő, titkos választójogban, ZOMBOR, 1911. http://mtdaportal.extra.hu/books/magyarits_mihaly_a_klerikalizmus.pdf
Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev: A történelem értelme, AULA KIADÓ KFT, 1994.
Hans-Hermann Hoppe: Demokrácia, a bukott bálvány, Ad Librum Kiadó, 2010.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése