Anders Breivik a 77 halálos áldozatot követelő merényletről elhíresült norvég mészáros interneten fellelhető 1515 oldalas írását elolvasva érdekes gondolatok fogalmazódtak meg bennem az európai puritán államok (Skandinávia, Ausztria) jövőjéről. Breiviket sokan nácinak mondják, ő azonban éppen ez ellen tiltakozik a leginkább, annak ellenére, hogy a multikulturalizmust tartja Európa legfőbb ellenségének, és éppen ellenfeleit a multikulturalistákat tekinti nácinak.
A multikulturalizmus eredetét az úgynevezett Frankfurti iskoláig vezeti vissza, amelynek többek között Lukács György, Sigmund Freund, Henri Marcuse voltak a vezéralakjai. Ez lényegében egy reformmarxista irányzat, ami a XX. század közepe táján jött létre, és szakított Marxnak azokkal a tanításaival, amelyek az osztályharcra vonatkoznak. Ők már nem csak a tőkésosztályt tekintik ellenfelüknek, hanem az európai kultúrát, mert lényegében ez az alapja az európai burzsuázia uralmának az alsóbb osztályok felett. Az európai kultúrához tartozik a kereszténység, a kapitalizmus, a patriarchális, férfiuralmat megtestesítő családszerkezet.
Így ennek megfelelően a burzsuáziához már nem elsősorban a tőkések tartoznak, hanem mindenki, aki valamilyen formában az európai kultúra megtestesítője. A sikeres fehér vállalkozó, az öntudatos keresztény, a jó családapa stb. A proletariátushoz, pedig nem elsősorban a munkások tartoznak, hanem mindenki, aki nem illik bele az európai kultúrába, és rombolja azt. Így: fogyatékosok, homoszexuálisok, feministák, a társadalomba beilleszkedni nem tudó színes bevándorlók stb. Breivik szerint tehát a multikulturális eszmerendszer a frankfurti iskolából fejlődött ki, és korunkra vezető erővé vált az európai politikában.
Mivel nem osztályharcot folytatnak, hanem az európai kultúrát akarják lerombolni, de szellemi elődeik között Marx is ott van, kulturális marxistának nevezi őket, és szerinte manapság azok az európaiak tartoznak közéjük, akik sikertelenek. Így pedig irigykednek a sikeres fehér Európaiakra: kapitalista vállalkozókra, öntudatos keresztényekre, jó családapákra. Ezért a bevándorló etnikai kisebbségeket, homoszexuálisokat, fogyatékosokat, feministákat stb., használják fel, hogy harcoljanak a sikeres fehér Európaiak ellen, tehát tulajdonképpen saját kultúrájuk ellen.
Breivik szerint a kulturális marxisták legfőbb szellemi forrása Sigmund Freund, aki fel akarta szabadítani az ember szexuális ösztöneit, hogy így rombolja le a kereszténységet és a családot, tehát az európai kultúrát. A multikulturális előrenyomulás is a szexuális forradalommal vette kezdetét Európában, amikor a fiatalok ledöntötték a szexuális tabukat. Teret nyert a házasságon kívüli szabad szex, a fogamzásgátlás, az abortusz, az azonos neműek közötti szex. Felütötte a fejét a feminizmus, ahol a nők függetlenedni akarnak a férfiaktól, és férfias szerepeket vállalnak magukra. A férfiak kezdtek elnőiesedni. Európán demográfiai válság lett urrá. Henri Marcuse: Erosz és civilizáció című könyvében részletesen le is írja, hogy hogyan kell a szexuális forradalom által lerombolni az európai kultúrát.
Breivik szerint a kulturális marxisták leginkább abban hasonlítanak a régi marxistákra, hogy szocialisták, tehát az összes ember egyenértékűségét hirdetik, a nőt egyformának tekintik a férfival, a zsenit a fogyatékosokkal, de ők emellett az összes vallás és kultúra egyenértékűségét is hirdetik egyben, és szocializmusukban hasonlítanak a kommunistákra és a nemzetiszocialistákra. A nemzetiszocialistákat, akikhez manapság éppen őt hasonlítják pogánynak és barbárnak tartja, akik szocializmusukkal, és az iszlámhoz hasonló fanatikus militarizmusukkal a zsidóság kiirtására, és az európai kereszténység megsemmisítésére törtek. Szerinte, ha Hitler nincs, akkor a Szovjet kommunisták nem vonták volna uralmuk alá Közép-Európát, és ma egy jobb Európában élnénk.
A mai kulturális marxisták szerinte abban is hasonlítanak a kommunistákra és a nemzetiszocialistákra, hogy meg akarják semmisíteni a demokráciát, és egyeduralomra törnek az európai politikában. Ezt a politikailag korrekt beszéd erőltetésével akarják elérni ahol, ha valaki kritikát fogalmaz meg a jelenlegi európai multikulturális rendszer ellen, azt antidemokratikusnak, rasszistának, vagy éppen nácinak bélyegzik, és így megpróbálják ellehetetleníteni. Így aki ellenük beszél, az nehezen jut szerephez az európai politikában. A mai európai multikulturális rendszert a kommunista és nemzetiszocialista rendszerekhez való hasonlósága miatt többek között EUUSSR-nek is nevezi.
A kulturális marxisták szocialista elképzelései ellenében fogalmazódnak meg Breiviknek a jóléti állammal szemben felvetett aggályai is, ami szerinte az egyik okozója az európai fehér lakosság drámai demográfiai válságának. Ugyanis a lakosságnak juttatott jóléti szolgáltatások magasabb jövedelmet biztosítanak a nőknek, ami lehetővé teszi számukra, hogy függetlenedjenek a férfiaktól, mert már nem szorulnak rá, hogy a férfiak eltartsák őket, ez pedig egyértelműen a családok szétbomlását, és a demográfiai válság súlyosbodását segíti elő. A kapitalizmust az európai kultúra részének tekinti, ennek ellenére bírálatokat is megfogalmaz vele szemben, mert szerinte a multinacionális cégek támogatják a színes bevándorlókat, mivel azok lenyomják a munkabéreket.
Az európai színes bevándorlók közül legnagyobb ellenfeleinek az iszlámot tartja. Ennek megfelelően a kommunistákat és a nemzetiszocialistákat, vagyis a kulturális marxisták elődeit is az iszlámhoz hasonlítja az iszlámhoz hasonló szocializmusuk, és fanatikus militarizmusuk miatt. Az iszlámmal kapcsolatban tagadja, azt a mostanában terjedő nézeteket, hogy az iszlám önmagában nem erőszakos vallás, csak vannak fanatikus képviselői, szerinte az koránban egyértelműen benne van, hogy az iszlámot akár erőszakosan is terjeszteni kell, és hogy az iszlámnak világuralmat kell szereznie a földön. Ezt a koránból vett idézetekkel igyekszik bizonyítani.
Részletesen felsorolja, és részletezi az iszlámnak a keresztények, és egyéb más vallások: hinduk, buddhisták stb., ellen elkövetett bűneit. Többek között az örmény népirtást, a görögök leigázását stb. Részletesen kitér arra, hogy mivel járt az iszlám uralom a keresztény világban, így leírja az emberek rabszolgának való elhurcolását, az iszlám háremek világát, ahol keresztény nőket kényszerítettek szexuális szolgáltatásokra, és gyakran meg is erőszakolták őket. Az iszlám uralkodók által alkalmazott szexuális elnyomást, a muszlim férfiak perverz érzékiségét, nagy részletességgel elemzi.
Példaképének a középkori keresztes lovagokat, köztük is leginkább a templomos lovagrendet tekinti, akinek fő erényeik a bátorság, szegénység, mártíromság voltak. A mártírhalálra való állandó felkészülést jelképezte zászlójukon a vörös kereszt, amely a vér színe. Le akarja rombolni azokat a manapság elterjedt tévhiteket a középkori keresztes hadjáratokról, hogy azokhoz az anyagi haszon reményében csatlakoztak az európai demográfiai növekedés következtében föld nélkül maradt fiatalok. Oda a bűnbocsánat, és az üdvözülés reményében, tehát tisztán vallási okokból mentek az akkori lovagok. Azokat a tévhiteket is le akarja rombolni, hogy a keresztes lovagok körében gyakori volt a kegyetlenkedés abban az időben, a keresztes lovagok egyetlen célja szerinte a védekezés volt a nyugati világot uralma alá hajtani akaró iszlámmal szemben.
Szerinte a multikulturális rendszer kiépülése a 60-as években vette a kezdetét, amikor Franciaország függetleníteni akarta magát Amerikától és Izraeltől. (Ezt a két országot Breivik messzemenőkig favorizálja, annak ellenére, hogy a Frankfurti iskola szellemi elődeinek többsége: köztük Lukács György, Karl Marx és Sigmund Freund zsidók voltak.) Ezért Franciaország szövetséget kötött az arab országokkal, aminek következtében elkezdődött a kulturális és gazdasági együttműködés a két kultúrkör között, majd megkezdődött az iszlám bevándorlás. A két kultúrkör szövetségét EURÁBIÁ-nak nevezi.
Részletesen elemzi a muszlim bevándorlás következményeit, a bűnözést, a terrorizmust, a bevándorlók beilleszkedésének hiányát, a bevándorlókra költött magas összegek miatti gazdasági visszaesést. Itt is részletesen elemzi a bevándorlók által elkövetett szexuális atrocitásokat, az általuk elkövetett nemi erőszakok nagy számát. A bevándorlás okozta problémák megoldását a bevándorlók kiutasításában látja. Továbbá Európának újra szövetséget kell kötnie igazi kulturális testvéreivel: Amerikával és Izraellel.
A kulturális marxistákat békés eszközökkel már nem lehet visszaszorítani, ezért a hithű Európaiaknak, akiket ő kulturális konzervatívoknak nevez, harcos szervezetbe kell tömörülniük, vagyis újjá kell alakítaniuk a templomos lovagrendet, amelynek fegyverrel kell harcolnia a kulturális marxisták ellen. Az ujjá alakult templomos lovagrendet az iszlám terrorista sejtek mintájára képzeli el, ahol a szervezetbe belépett egyes személyek Európa különböző vidékein önállóan hajtanak végre akciókat a rendszer ellen.
Részletes tanácsokat ad a jövőbeni templomos lovagoknak, hogy hogyan fegyverkezzenek fel, hogyan rejtőzködjenek, milyen objektumok ellen hajtsanak végre merényleteket stb. Még azt is leírja, hogy milyen zenét hallgassanak. Itt derül ki, hogy a zenei irányzatok közül a RAP zenét ítéli el a leginkább, mert az a gettólakó bevándorlók zenéje, és a nacionalista popzene hallgatását ajánlja a leendő lovagoknak, aminek a köréből különféle együtteseket is ajánl. Az európai fehéreket sújtó demográfiai válság megállítását a patriarchátus, vagyis a családon belüli férfidominancia visszaállításában látja. Az oktatásban is vissza kell állítani a régi fegyelmet, és az európai kultúra szeretetére kell oktatni a diákokat. A férfiaknak újra igazi férfivá, a nőknek újra igazi nővé kell válniuk.
A templomos lovagrendbe nem léphetnek be nácik és kommunisták, beléphetnek viszont a keresztényeken kívül zsidók, buddhisták, hinduk, és az iszlámon kívül szinte bármilyen vallás képviselői. Ez érdekes momentum, hogy az iszlámon kívüli nem keresztény vallásokat gyakorlatilag a kereszténységgel egyenértékűként kezeli. Sőt, a konfuciánus államokat: így Japánt, vagy Dél-Kóreát mintaállamoknak tekinti, hiszen ezek Amerikához és Európához hasonlóan liberális kapitalista, tehát globalista államok csak éppen multikulturalizmus nélkül. Mivel ez számára az eszményi társadalom: a jelenlegi liberális kapitalista globalizáció multikulturalizmus nélkül.
Ennek megfelelően a liberalizmust a marxista szocializmus elé helyezi, hiszen ahogy írja: egy marxista biztos multikulturalista, de egy liberális már nem biztos, hogy marxista. Keringtek olyan hírek a médiában, hogy a homoszexuálisokat támogatja. Erre nem találtam utalást az írásában. Hallani lehetett olyasmiről is, hogy a pápa ellen propagált, ez annyiban igaz, hogy elítéli a mai európai keresztény egyházak gyakorlatát, mind a II. vatikáni zsinat utáni katolikus, mind pedig a protestáns egyházakét, mert támogatják a multikulturális rendszert, de ez nem a katolicizmus, mint eszme ellen irányul, mert a katolicizmust, vagy legalábbis a II. vatikáni zsinat előtti katolicizmust magasabbrendűnek tekinti a protestantizmusnál.
Szerinte csak a katolicizmus hordozta magában azokat a kulturális konzervatív értékeket, így a régi tridenti mise méltóságát, a család szentségét, a katolikus templomok külsőségeinek nagyságát, ami tartást adhat az európai embernek, és ami a protestantizmusból hiányzik, ezért az általa alapítandó templomos lovagrend hatalomra jutása esetén az európai protestáns országoknak feltétlenül át kell térniük a katolicizmusra. Olyat is lehetett hallani, hogy a Magyarországon köztudottan iszlámbarát Jobbikot támogatja. Néhány linket valóban beszúrt az írásába a Jobbikról és a MIEP-ről, amikor a támogatandó európai nacionalista pártokat sorolja fel, de ezenkívül írásban nem elemzi sem a Jobbik, sem a MIEP magyarországi működését, így azok iszlámbarátságát sem. A magyarországi történelmi eseményekkel kapcsolatban csak Hunyadi János törökellenes harcairól emlékezik meg pár sorban.
Az írásról nagyvonalakban az mondható el, hogy ugyanolyan, mint a többi demagóg, főként az érzelmekre hatni akaró, és félrevezető ideológiai írás, mint például itthon Magyarországon Drábik Jánosé. Nem a minket körülvevő világ jelenségeinek igazi okát keresi, hanem kiválaszt a jelenségek közül egyet, mint ahogy Drábik a pénzt, ő pedig a Frankfurti iskola szellemiségét, és minden rossznak az okát ebben akarja megtalálni, ami végül oda vezet, hogy azoknak az erőknek az előretörését segíti elő, akik ellen a leginkább harcol. Így Drábik le akarja rombolni a nemzetközi globalista pénzrendszert úgy, hogy az emberiséget vissza akarja vezetni az önellátó földműveléshez, amivel éppen, hogy a globalizáció előretörését segíti elő, mert a globalizáció éppen efelé halad, ahogy azt leírtam a „Drábik János a globalizáció kiszolgálója” http://ujkozepkor.blogspot.hu/2012/05/drabik-janos-globalizacio-kiszolgaloja.html című cikkemben.
Breivik pedig görcsösen el akarja választani a modern nyugati információs társadalmat a multikulturalizmustól, miszerint az nem liberális, hanem marxista eszmerendszer, holott az információs társadalom és a multikulturalizmus mindig is összefonódott egymással az európai kultúrkörben, ahogy a frankfurti iskola is az információs társadalom szekértolója, mert lerombolja legnagyobb ellenségüket: az ipari technológiát. Így végeredményben ő is egy olyan rendszert támogat, amely azokat az erőket segítik, amelyek ellen a leginkább harcol. Mindemellett mégis azt kell, hogy mondjam, hogy Breivik írása a skandináv szellemiség terméke, és mintegy előre vetíti a Skandináv térség jövőjét. Ennek megértéséhez először is meg kell vizsgálnunk magát a skandináv szellemiséget. A Skandináv térség országai lutheránus országoknak számítanak, legfőbb szellemi termékük a vallás terén mégis a mormonizmus.
A mormonizmus egyes angol nyelvű weboldalak szerint sokban hasonlít az iszlámra. Ez érdekes gondolat. Aki egy kicsit járatos a különféle vallásokban az tudja, hogy az európai protestantizmus mindig is hasonlított valamennyire az iszlámra. Ezek szerint a mormonizmus jobban hasonlít az iszlámra, mint a protestáns vallás? Tény, hogy már a mormon vallás megalapítójának Joseph Smith-nek életrajza is sok párhuzamot mutat az iszlámot megalapító mohamed próféta életrajzával. Mindketten prófétának nevezték magukat. Mindketten új szent könyvet írtak, amit az isteni kinyilatkoztatás termékének tekintettek. Mohamed a koránt, Joseph Smith a mormon könyvét.
A többnejűséget is említhetnénk, mint hasonlóságot a két vallás között, meg még sok minden mást is. Azonban én inkább teológiai szempontból szeretném megközelíteni ezt a kérdést. Ha pedig ilyen formában közelítjük meg, akkor arra jöhetünk rá, hogy bizonyos szempontból jobban hasonlít az iszlámra a mormonizmus, mint a többi protestáns egyház tanítása, bizonyos szempontból viszont nem. Először az iszlám tanításait kell egy kicsit górcső alá vennünk, de csak annyiban, amennyire a téma szempontjából fontos. Az összes iszlám tanításra most nem térek ki.
Az iszlámban jelen van a predesztináció, vagyis az eleve elrendelés tana, hogy Allah az emberi lelkekről már születésük előtt eldöntötte, hogy pokolra vagy mennybe kerülnek. Ez a nyugati kálvinizmus tanításaihoz áll közel. A túlvilágról alkotott képzeteik pedig meglehetősen materiális és érzéki formát öltenek. Az üdvözülteknek a túlvilágon földi gyönyörökben van részük. A paradicsomban a véget nem érő lakmározás, ivás és a rabszolganők szolgáltatásai várják az üdvözülteket. A túlvilágon az iszlámban nincs fáradság, harc vagy további aktivitás, munkavégzés, csak a paradicsom gyönyörei.
Ez fontos lesz később a témánk szempontjából. Ezután pedig rá kell térnünk a mormonizmus kialakulásának történetére. A középkor második felében bontakozott ki a skolasztika, amelynek mennyországképe kerülte a menny édenkertként, vagy városként való bemutatását, amely az iszlám képzeteire hajaz. A mennyei megismerést pedig szigorúan az értelemre vezették vissza, és azt hirdették, hogy a menny a fény helye. A menny szellemi alkotórészét a fény jelképezi. A menny fényországként való leírása mellett a skolasztikusok hangsúlyozták a menny hierarchikus jellegét is, miszerint az üdvözültek érdemeik szerint fognak közelebb, illetve távolabb helyet foglalni az Isteni középponttól.
Továbbá kifejezetten ellenezték azokat a ma divatos nézeteket, hogy az emberek a mennyben találkozni fognak elhunyt családtagjaikkal. Az üdvözültek egyetlen jutalma csakis az Istenről való elmélkedés, Isten látványában való gyönyörködés lehet. Tamás szerint a mennyben nincs fejlődés, sem visszafejlődés, tehát nincs változás, a szentek üdvözítő mozdulatlanságban vannak. A reneszánsz korában a menny az iszlámhoz hasonlóan érzékivé vált. Az újjászülető antik görög-római művészet nyomdokain haladva gyönyörű kertként kezdték ábrázolni a mennyországot, ahol az érzéki gyönyöröknek és a szerelemnek hódolnak az üdvözültek.
A reformáció, amely Isten mérhetetlen hatalmát hangsúlyozta az emberi lelkek felett a teocentrikus menny egy új fajtáját kezdte felvezetni. A predestináció tanának következtében a menny elvesztette hierarchikus jellegét, hiszen az üdvözülés immár nem a földön gyakorolt erkölcsöktől függ, hanem Isten eleve kiválasztja az embereket az üdvözülésre vagy a kárhozatra. Ennek következtében a mennyei lelkek nem földi érdemeik szerint tagozódnak hierarchiába a mennyben, hanem mind egyenlők az isteni kiválasztottságban.
Az ember Istentől való távolsága és így méltatlansága, hogy bármilyen formában elősegítse saját üdvözülését a halál után is megmarad. Ott is csak Isten engedheti közelebb magához a lelkeket. Az ember feladata a földön is és a mennyben is Isten hatalmának dicsőítése. Minden cselekedetnek Istenért kell történnie. A katolikus ellenreformáció is teocentrikus, istenközpontú mennyet képzelt el a modern heliocentrikus világképet felhasználva, ahol az üdvözültek Isten körül lebegnek koncentrikus körökben, akár a bolygók a nap körül. Viszont a reformáció mennyképével ellentétben nem Isten hatalmának kötelező dicsőítése irányította az üdvözültek szemeit Isten felé, hanem az Isten iránt érzett szeretet. Továbbá menny továbbra is megtartotta hierarchikus jellegét a katolikus teológiában.
A protestáns teológia azonban nem sokáig maradt meg ebben az állapotban. Emanuel Swedenborg a svéd protestáns filozófus misztikus mennyei látomásában egy olyan mennyországot képzelt maga elé, ahol az elhunytak újra egyesülnek szintén elhunyt családtagjaikkal. Tehát újra családban élnek, akár csak a Földön. Az emberek ugyanúgy dolgoznak, tanulnak és tevékenykednek, mint a földön. Ezeket a nézetek később nagyon népszerűekké váltak a túlvilági életről szóló irodalomban, és a spiritiszták is átvették. Az evilági materialitás, és az evilági protestáns munkaerkölcs, amely a predestináció tanának volt az eredménye, tehát kezdett átáramlani a túlvilágba az iszlám tanításaihoz hasonlóan.
A predesztináció azt tanította, hogy Isten eleve elrendeli az embereket mennyre vagy pokolra, de az ember evilági életének minősége mintegy jelzi, hogy ő van e kiválasztva az üdvözülésre, ennek következtében a protestánsok folyamatosan jeleket kerestek saját életükben, hogy ők vannak e kiválasztva az üdvözülésre, amit az evilági munkavégzésben elért sikereikben véltek megtalálni. Így vallásos életük állandó, és minél sikeresebb munkára késztette őket. A túlvilágon végzett munka, tanulás és Isten egyéb módon való aktív szolgálatának tanítása később oda vezetett, hogy egyes protestáns és spiritiszta mozgalmak a predestináció tanát is elvetették.
Az emberek nincsenek születésüktől fogva mennyre vagy pokolra ítélve, hanem a túlvilágon végzett munka az emberi lélek túlvilági továbbfejlődését és Isten felé való közeledését is jelenti egyben, amelynek következtében a lélek akár a pokolból is kiemelkedhet, és Isten felé közeledhet. Tehát a protestáns munkaerkölcs következtében életre hívott evilági aktív munkavégzés átáramlása a túlvilágba végül oda vezetett, hogy a predesztináció tana is eltűnt a protestáns tanokból, ami a protestáns munkaerkölcs alapja volt. Továbbá a protestáns munkaerkölcs a túlvilágon spirituális fejlődéssé változott át, amely megbontotta azt az ősi keresztény dogmát, hogy az embernek csak földi élete során van módja előkészíteni túlvilági életét, hogy az az üdvözülés, vagy a kárhozat irányába fog továbbfolytatódni, a túlvilágon pedig már nincs módja javítani sorsán.
Az ember a munkavégzés során tanúsított fegyelemmel a túlvilágon is változtathat sorsán, továbbfejlődhet, és haladhat Isten felé. Ez a tanítás a mormonizmusban teljesedett ki, ahol a túlvilág már annyira evilági jelleget ölt, hogy a mormonok számára a túlvilágon jelenlévő szellemi létezők is lényegében finomabb szerkezetű anyagból állnak. Tehát a szellem nem más, mint a földinél finomabb szerkezetű anyag. Ennek következtében Isten is anyagi lénynek tekinthető. A túlvilági materialitás hangsúlyozásában odáig mentek, ameddig még a legradikálisabb protestáns szekták sem, vagyis hogy a halál után a túlvilágra került szellemek nem csak, hogy újra egyesülhetnek a házasságban, hanem szellemgyerekeket is nemzhetnek. Tehát a lelkek szaporodnak és szexuális kapcsolatban vannak egymással a túlvilágon.
A predesztináció tana, vagyis az ember és az Isten távolsága, pedig olyan mértékben háttérbe szorult ebben a tanrendszerben, hogy a szellemek a túlvilágon végzett munkájukban való sikeres előrehaladás esetén akár Istenné is válhatnak. A mormonizmus szerint több Isten van, és akármelyik ember válhat Istenné a túlvilágon, ha megfelelő életmódot folytat.
Szemükben a túlvilági társadalom a mormon egyház evilági szerkezetének mintájára épül fel. Tehát a túlvilágon folytatódik a mormon egyház vallásos élete, és ez a túlvilági spirituális továbbfejlődés alapja. Tehát az iszlám és a mormon vallás teológiai tanításainak legfontosabb eltérése abban érhető tetten, hogy az iszlámban csak az evilági materialitás áramlik át a túlvilágba, a mormonizmusban viszont az evilági aktivitás is. Ez lehet az oka annak, hogy az iszlámban máig él a predesztináció tanítása, a mormonizmusban viszont nem. Így a mormonizmus hasonlít abban az iszlámra, hogy a túlvilágképe szintén materiális, viszont a többi protestáns egyház tanaival ellentétben különbözik tőle abban, hogy nincs benne predesztináció.
Ez a különbség azért nagyon fontos, mert ez lehet az oka annak, hogy a mormonizmus a többi protestáns egyházhoz hasonlóan szintén a modern nyugati kapitalizmus alapja, annak ellenére, hogy nincs jelen benne a predesztináció tanítása. Az iszlám viszont nem támogatja a modern nyugati kapitalizmust annak ellenére, hogy jelen van benne a predesztináció tanítása. A mormonizmusban nincs ugyan jelen a predesztináció, viszont az evilági aktivitás túlvilágba áramlásának következtében a földi világ egy olyan túlvilág tükre, ahol jelen van az evilági munkavégzésben tanúsított aktivitás, és így a földön is jelen van. Az iszlámban viszont jelen van a predesztináció tanítása ugyan, de amiatt, hogy csak az evilági materialitás áramlik át a túlvilágba, az evilági aktivitás pedig nem, a föld egy olyan túlvilág tükörképe, ahol a munkavégzés során tanúsított aszkézis helyett a paradicsom gyönyörei uralkodnak, és így a földi világ is organikus jelleget ölt.
A mormonizmus legfőbb szellemi elődje tehát egy svéd misztikus volt, ami egyértelműen a mormonizmus skandináv gyökereire utal, továbbá megállapítható, hogy a mormonizmus erősen hasonlít az iszlámra. Hegel a nagy német bölcselő, amikor elkülönítette egymástól a közel-keleti kultúrák közül a zsidó és a perzsa kultúrát ahol a másodikban mára az iszlám gyökeredzett meg, megállapította, hogy a zsidó kultúrában Isten tiszta szellem, míg a perzsa kultúrában a szellemet a természet szennyezi be. Ezért van a perzsa zoroasztriánus és a ráépülő iszlám művészetnek, továbbá az iszlám túlvilágképnek, olyan vadul burjánzó, érzéki jellege, míg a zsidó kultúra mindmáig erősen puritán jelleget mutat, és éppen ezért alapja lehetett a kapitalizmusnak. A természet a skandináv, illetve a mormon szellemben is jelen van, de ott nem a természet szennyezi be a szellemet, hanem a szellem rakódik rá a természetre. A skandináv kultúra a kezdetektől fogva jellegzetesen puritán volt, ugyanakkor mégis erősen dominált benne a földműves jelleg, ami a természet fokozott jelenlétére utal ebben a kultúrában.
A skandináv országok puritán szellemiségük ellenére későn iparosodtak, még a második világháború előtti időkben is elmaradott földműves államoknak számítottak. Breivik is földműveléssel foglalkozott tette elkövetése előtt. A puritán szellem és a természethez való kötődés együttes megléte segítette elő azt a jelenséget a skandináv kultúrkörben, hogy egyszerre létezhet náluk a féktelen kapitalizmus, ami a zsidó szellemhez közelíti őket, ugyanakkor a közösségi szolidaritásra épülő jóléti állam, ami pedig az iszlámhoz közelíti őket, mert egyedül az iszlám világra jellemző a közösségi szociális gondolkodás olyan fokú megléte, hogy az iszlám országokban gyakorlatilag nincs hajléktalanság. Az iszlám országokban a szociális problémákat úgy oldják meg, hogy minden gazdag muszlimnak kötelező a közösségi adakozás, amit a mecsetekben szétosztanak, és mindenkinek jut annyi enni, hogy ne haljon éhen.
Ugyanez jellemző az amerikai mormon közösségekre is, azok tudták a leginkább ötvözni a féktelen kapitalizmust a közösségi szociális gondoskodással. A fundamentalizmus is jellegzetesen iszlám jelenség, ezért a keresztény fundamentalizmus, vagy jobban mondva a keresztény terrorizmus, amit Breivik hozott be a politika világába, csak egy olyan keresztény, vagy inkább posztkeresztény országban üthette fel a fejét, amelynek a kereszténysége leginkább hasonlít az iszlámra. Ezekben az országokban valóban nem tud meggyökeresedni sem a hagyományos kapitalista keresztény polgári szellem, ahol a tömegből kimagasodó öntudatos vállalkozó polgárok alkotják az új keresztény polgári arisztokráciát, amiről a mi Széchenyink álmodott, sem az ipari kollektivizmusra épülő keleti szláv kommunizmus.
Skandinávia társadalma nem polgári társadalom, közösségi szociális gondoskodásra épülő korporatív jóléti társadalma inkább az iszlám országok társadalmi szerkezetére hasonlít, pontosabban az amerikai mormon közösségek csoportosulásaira, akik a legjobban tudták ötvözni a kapitalizmust a szociális elvekkel. A cikk elején említett katolikus vallású, de puritán szellemű Ausztria sem tekinthető polgári társadalomnak, a náluk uralkodó féktelen liberalizmusra, ugyanakkor rendre, és munkafegyelemre épülő közösségi kapitalizmus, és a Habsburg uralomból megmaradt katolikus tekintélyelv ötvözete inkább a kínai társadalomra emlékeztet, ahol a legjobban sikerült ötvözni a liberális kapitalizmust a despotikus tekintélyelvvel, és a munkafegyelemre épülő társadalmi renddel.
Ezekben az országokban egyet értve Breivikkel valóban nem képzelhető el más társadalmi rendszer a jövőben, mint egyfajta megjavított globalizmus. Ahol el kell távolítani a liberális kapitalizmusból a multikulturalizmust, ahol pedig lehet: vissza kell állítani a katolikus szokásokat és tekintélytiszteletet, továbbá a királyságot. Annak megválaszolásához, hogy ezt hogyan vihetjük véghez, meg kell válaszolnunk, hogy mi hozza felszínre a liberális kapitalista társadalmakban a multikulturalizmust.
Alvin Troffler: A harmadik hullám című könyvében arról ír, hogy korunk, vagyis a globalizáció korának, gazdasági, politikai és társadalmi válságainak a mélyén valójában egy új, és szerinte jobb világ kezd kibontakozni.
A történelmet három részre osztja: az első hullámra, ahol a gazdaság alapját a földművelés jelentette. A második hullámra, amikor az ipari társadalom kezdett kibontakozni. Végül a harmadik hullámra, vagyis az információs korra, amikor az információs gazdaság dominál, ami megegyezik a globalizáció korával, és ami Troffler szerint sok tekintetben visszatérést jelent az első hullámhoz. Az első hullám legfőbb jellemzője Troffler szerint az volt, hogy az akkori gazdaság egységei, vagyis a parasztgazdaságok főként önellátásra termeltek, és csak a felesleget vitték a piacra, egymással nem, vagy csak korlátozott mértékben voltak gazdasági összeköttetéseik.
Az első hullám gazdasága tehát egymástól elkülönülő, önellátásra épülő gazdasági egységére épült. Ennek a kornak a nagycsalád volt az uralkodó családformája, ahol több generáció élt egymás mellett a parasztgazdaságokban. A második hullám, vagyis az ipari forradalom eljövetelével viszont megszűnt az önellátó gazdálkodás, hiszen az ipar termékeit csak korlátozott mértékben lehet önellátásra termelni, a mezőgazdaság leépült, és az agrárrétegek az iparban kerestek munkát. Kialakult a kereskedelem, és Európa eddig különálló gazdasági egységei kapcsolatba léptek egymással, és kereskedelmi hálózatba szerveződtek. Így elvált egymástól a termelés, és a fogyasztás, az emberek már nem tudták ellátni magukat úgy, mint eddig és az ipari üzemek munkásaivá kellett válniuk, hogy onnan jövedelmet szerezve kielégíthessék szükségleteiket a piacról.
Jellemzői voltak ennek a kornak a nagy méretek, hiszen óriási gyármonstrumok épültek ekkor. A központi irányítás, hiszen ez volt a totalitárius diktatúrák korszaka: fasizmus, kommunizmus. Troffler szerint a nemzetek megjelenése, vagyis nacionalizmus felszínre törése is az iparisítás eredménye, mert a kereskedelem megjelenésével, a gazdaság egységeinek összekapcsolódásával szükség lett a közös nyelvre, és hagyományokra, hogy a gazdasági egységek hatékonyabban tudjanak egymással kommunikálni, és együttműködni. Így tehát az azonos nyelv, és hagyományok, vagyis a faji, etnikai egyneműség előnyös volt az iparosítás számára, és így született meg Európában a nacionalizmus.
A marxista ideológiát annak ellenére, hogy szocialista volt, és a kapitalista tőkésosztály ellen irányult, Troffler mégis a kapitalista ideológiával egy kalap alá véve indusztrializmusnak nevezi, hiszen Marx és Engels az eljövendő szocializmust kollektív ipari társadalomnak képzelte, ahogy a kapitalizmus alapja is az ipar, és a kapitalizmust a történelmi materializmus vonalán haladva a szocializmus negatív előjelű, de szükségszerű előfeltételének tekintette. Ekkor jelent meg az úgynevezett kiscsalád, ahol már nem több generációból, hanem csak két szülőből, és a gyerekeikből áll, ami szintén az önellátó gazdálkodás felbomlásának az eredménye.
Ennek a kornak, mint ahogy az a nacionalizmusban és a kollektivista szocializmusban is tetten érhető, egyik legfőbb jellemzője volt az egyéniségnek alárendelődése a közösséggel szemben, legyen az ipari konglomerátum által életre hívott nemzetközösség, vagy a szocialista kollektívum. Ekkor jelent meg a környezetszennyezés is, hiszen az iparnak a természetből kellett kinyernie a működéséhez szükséges nyersanyagot, ez pedig fokozott környezetszennyezéssel járt együtt.
A harmadik hullám az információ kora. Ekkor jelent meg a számítógép. A nyersanyagigényes nehézipart kezdte felváltani tudásigényes elektronikai ipar. A foszilis tüzelőanyagok iránti kereslet kezdett megcsappanni, és megjelent az új energiaforrások, mint a szél, vagy a napenergia iránti érdeklődés. Ez a nehézipar leépülésével párhuzamosan a környezetszennyezés mérséklődését vonta maga után. Az informatika megjelenése az ipar automatizálását vonta maga után, ez pedig a munkanélküliség megjelenésével járt együtt. Az iparban az új elektronikai és informatikai technológiák megjelenésével a tömeggyártást, ahol mindenből csak egyféle terméket állítanak elő, kezdte felváltani a különféle termékek széles skálájának egymással párhuzamosan való gyártása, vagyis megjelent az egyedi termékek gyártása.
Ez a különféle marketingmódszerek, mint például a telefonos értékesítés, vagy a személyes megkeresés és rábeszélés robbanásszerű elterjedését vonta maga után, hiszen a sok új termékféleséget el kellett adni valakinek. Ez pedig az individuum felértékelődését vonta maga után, hiszen azoknak a gazdasági szereplőknek, akik sokfajta terméket akarnak eladni színes, és egymástól eltérő egyéniségekből álló társadalomra van szükségük, hiszen a sokfajta terméket nem lehet eladni csak egyféle embertípusnak.
Ennek a jele a különféle ifjúsági szubkultúrák megjelenése, mint például punkok, rockerek, akik így akarják kinyilvánítani különbözőségüket, hiszen ebben a társadalom mindenki más akar lenni. Az individuum felértékelődése a családi élet átértékelődését vonta maga után, ami a válási statisztikák égbe szökését eredményezte, hiszen ott ahol mindenki más akar lenni, az emberek nehezen tudnak együtt élni. Így megjelent az elmagányosodás jelensége, egyrészt az ipar leépülése következtében fellépő munkanélküliség, másrészt az individuum felértékelődése következtében széteső családi élet miatt.
Bár a család nem szűnik meg teljesen ebben a korban sem, hiszen a válási arányok égbe szökésével párhuzamosan megjelentek a csonka családok, ahol a gyermek csak az egyik szülőjével él együtt. A hivatalos házassági szerződés nélküli élettársi viszony, a homoszexuális párkapcsolatok. Amerikában pedig, ahol a legelőrehaladottabb a harmadik hullám, megszaporodtak azok az esetek, amikor két csonka család gyerekestül összeköltözik. Megjelentek az egy nő, két férfi, vagy egy férfi két nő kapcsolatok. Ezek a jelenségek, már az első hullám nagycsaládmodelljére emlékeztetnek, mint például a két csonka család összeköltözése, csak annak eltorzult formájában. Troffler szerint tehát a harmadik hullámban sem szűnik meg a család intézménye a nagyarányú válási statisztikák ellenére, csak megszűnik annak tradicionális formája, ahol a családot egy nő és egy férfi házassági szerződéssel megpecsételt szövetsége alkotja.
Továbbá ebben a jelenségsorozatban vannak olyan elemek is, amelyek, ha eltorzult formában is, de az első hullám nagycsaládmodelljét idézik. Az individuum felértékelődése nemcsak az egymástól különböző egyéniségek sokaságában ölt testet, hanem felőrölte az etnikai egyneműséget is. Az ipari konglomerátum által etnikailag egyneművé tett európai nemzetközösségeket most Afrikából, és Ázsiából beáramló színesek árja lepi el. Az individualitás végső kibontakozásaként pedig Troffler szerint kezd felbomlani az ipari társadalom utolsó bástyája is, vagyis a fogyasztás és a termelés elkülönülése, és a gazdálkodás formája kezd visszatérni az önellátó gazdasághoz. Mivel az ipari társadalom már a Föld minden részét bevonta a világkereskedelem hálózatába a termékek mennyisége, és megjelenési formáinak száma a harmadik hullám előretörésével egyre csak növekszik, egyre nehezebb vevőt találni rájuk.
Az iparban pedig amúgy is megjelentek a tömegtermeléssel szemben az egyedi termékeket előállító gépek technológiája, ezért tervbe van véve, hogy az embereknek ezután majd nem termékeket gyártanak, hanem olyan gépeket adnak el, amelyekkel saját maguk testre szabhatják, és legyárthatják maguknak a szükséges termékeket. Például az emberek nemsokára olyan számítógéppel vezérelt gépeket vehetnek maguknak, amibe beprogramozhatják, hogy milyen ruhát szeretnének maguknak, és a gép minden további nélkül legyártja ezt nekik. Ez a jelenség még csak csírájában van meg a társadalomban, de ma is jól megfigyelhető, hogy például a bankok a számítógépes technológia megjelenésével mind arra ösztönzik a vásárlókat, hogy önállóan szolgálják ki magukat, így például, hogy kártyával vegyenek fel pénzt. A kereskedelemben is terjed az önkiszolgálás.
Az önellátás előretörése ezenkívül abban is megmutatkozik, hogy szaporodik azoknak a száma, akik kiköltöznek a városokból a falvakba, vagy egy tanyára. Az ipari korszakra jellemző munkahelyre való bejárást, és rögzített 8 órás munkaidőt kezdi felváltani a távmunka, és az otthonról való munkavégzés. Troffler éppen ettől várja a családi élet megjavulását, és bár torzított formában, de az első hullámra jellemző nagycsalád feltámadását, hiszen az emberek szerinte ezentúl majd többet lehetnek együtt. Ez mindenképpen az első hullám gazdasági modelljéhez való visszatérést jelent Troffler szerint, bár leszögezi, hogy nem teljes visszatérést, mert az emberek a modern technológiától nyilván ezután sem fognak megválni. Azokat a gépeket pedig, mind például az imént említett ruhagyártó gépet, amivel önállóan kielégíthetik az igényeiket nyilván továbbra is a piacról fogják beszerezni, mert ilyen gépeket lehetetlen önállóan előállítani.
A harmadik hullám tehát nem egyszerűen visszahozza az első hullámra jellemző önellátó gazdálkodást, hanem inkább ötvözi az önellátó gazdálkodás, és a második hullámra jellemző, a földet behálózó, kereskedelmi rendszer tulajdonságait. De ez mindenképpen visszalépést jelent az első hullám irányába. A harmadik hullámra jellemző még a pénzügyi válságok előretörése is, ami Drábiknak az egyik legfőbb vesszőparipája. Troffler szerint ez is az információs társadalom előretörésének a következménye. A pénzügyi informatika megjelenése hálózatba kötötte a világ pénzügyi központjait: bankokat, tőzsdéket, ez pedig óriási kockázatokat jelent a pénzügyi világ számára.
Tehát a multikulturalizmus gyökere az információs társadalomban keresendő, annak sajátos termelési rendszerében, amely az egyénre szabott termékek gyártásával előtérbe helyezi az individualizmust, mind az életstílus, mind pedig az etnikai hovatartozás terén. Nemcsek Ernő: Világválság és technokrácia, továbbá Róbert Antal: Új világ küszöbén (A technokrácia magyar vonatkozásai) című könyvében, amelyek a XX. század elején íródtak az energiaalapú pénzrendszer bevezetésének szükségességéről írnak, ami szerintük azért vált fontossá, hogy megmentsék a modern ipari civilizációt a géprombolók dühétől, akik az akkori gazdasági világválságot a gépek szerepének tulajdonították, amiben csak részben volt igazuk. Róbert Antal szerint az akkori gazdasági válság részben annak tudható be, hogy a modern ipari gépek kifejlődésével egyre inkább nő a termelékenység, az áruk mennyisége, az iparban, amelyek így egyre kevésbé tudnak vevőre találni a piacon, és így a termelők nyakán maradnak. Már csak azért is, mert az ipari automatizálás következtében, ahol az ember munkáját a gép veszi át, egyre csökken az iparban foglalkoztatottak száma, akik az így kiesett jövedelmük miatt még kevesebb terméket tudnak megvásárolni.
Azonban a válság oka nemcsak ebben, hanem másrészt az aranyalapú pénzrendszerben is keresendő a szerző szerint. Az aranyalapú pénzrendszert az ókorban találták ki, és akkor még megfelelt a gazdaság követelményeinek, mert a termelés menetének egyetlen energiaforrása az emberi és az állati erő volt. A modern gépek megjelenésével azonban az emberi munkát a gép vette át az iparban, a gépek pedig az embernél sokszorta több energiát igényelnek. Emellett az ipari technológia fejlesztésének óriási tőkeszükséglete volt, ami miatt a vállalatok hitelfelvételre kényszerültek. A hiteltörlesztés szükségszerűsége pedig termelékenységnövelésre, továbbá az értékesítés volumenének további növelésére sarkallta őket.
Ezenkívül a termelési költségek csökkentésére való törekvés is ennek az irányba hat, amit szintén a hiteltörlesztés kényszere miatt alkalmaznak a vállalatok, és alkalmazottak további elbocsátásával jár, ami értelemszerűen újabb keresletcsökkenést von maga után az ipari termékeket illetően, hiszen a munka nélkül maradt emberek kevesebbet tudnak vásárolni. A szerző szerint tehát az egyetlen megoldás az ipari termelés kínálatának, és a fogyasztók keresletének összehangolása. Erre pedig csak az energiaalapú pénzrendszer az alkalmas, ami azon alapul, hogy az ipari termelés alapja általánosságban véve az energia, ami ma már sokszorosan felülmúlja a befektetett emberi munka részét a termelésben.
Így a termelő munka során felhasznált energiát át kellene számolni az úgynevezett ergonba, ami energiaértéknek megfelelő utalványokat jelent, és a dolgozóknak nem pénzt kellene adni, hanem ergont, vagyis energia alapú utalványokat, amiért a munkájuk energiaértékének megfelelő mennyiségű szabadon választott termékeket vásárolhatnak. A munkájuk energiaértéke pedig nyilvánvalóan magas lesz, hiszen a modern automatizált iparban a dolgozók általában gépkezeléssel foglalkoznak, így a munkájuk nagy részét az általuk kezelt gép végzi nagy energiaráfordítással, és termelékenységgel, és a dolgozók az általuk kezelt gép összes munkájának energiaértékét megkapnák, amiért bőséges árumennyiséget vásárolhatnának, tehát így a kereslet és kínálat össze lenne hangolva az iparban.
Mivel pedig kevés munkával is nagy jövedelemre lehetne szert tenni, könnyen be lehetne vezetni a részmunkaidős foglalkoztatást, mint például, hogy valaki csak két napot dolgozzon egy héten, és így több embert lehetne foglalkoztatni, aminek a következtében a munkanélküliség megszűnne, a munkaidő pedig lerövidülne, hogy az emberek szabadidejüket az alkotó művészetnek, és a tudománynak szentelhessék az egyhangú ipari munkával szemben. Tehát a korunkban is jellemző gazdasági és pénzügyi válságok nem súlytanák többé a kapitalista világot.
A fent kifejtett közgazdasági ideológia képezi a technokrata utópia alapját. Sokan utópiának nevezik ezt a gondolatot, és mi tagadás valóban megvalósíthatatlan, mert a kommunizmushoz hasonlóan a végletekig korlátozná az emberi szabadságot, hiszen nehezen lehetne elérni, hogy a dolgozók ezekkel az utalványokkal, akármennyire vegyesen felhasználhatóak is, mindenféle terméket meg tudjanak vásárolni. Továbbá a technokrata államban, ha ezt bevezetik sem kultúrpolitikára, sem társadalompolitikára nem lehetne lehetőség, a gazdasági irányítás egyedül a termelés és fogyasztás szabályozására szűkülne le, és nagyon egysíkú, sivár jövő elé néznénk.
Egyesek Silvo Gesellnek a helyi pénzről szóló tanításához hasonlítják a technokrata ideológiát, hiszen az is a modern pénzrendszer megszüntetésére törekszik. Ezzel azért vitatkoznék. Gesellnek az ötletét a különféle zöld mozgalmak karolták fel, akik abból a célból akartak elszakadni a pénzvilágtól, hogy visszatérjenek az önellátó földművelő életmódhoz, és ezek a mozgalmak alapvetően technikaellenesek. A technokraták pedig éppen hogy a modern technológia megmentése érdekében gondolták ki ezt az ötletet.
A kérdés az, hogy mennyire marad utópia ez a jövőben. Arra gondolok, hogy Toffler is különféle trendeket elemez, és lovagol meg, amikor a fent leírt könyvében megjósolja a jövőt. Van azonban egy trend, amivel még nem nagyon foglalkoztak a társadalomtudósok. Ez a különféle étkezi, ajándék, vásárlási stb., utalványok terjedése a modern társadalomban, ami a 60-as években vette kezdetét. Kérdés, hogy van e ennek valamilyen jövőbe mutató irányvonala, hiszen a technokraták is az utalványokra való áttérést javasolták utópiájukban.
Korunkat, ahogy azt Toffler leírja az egyénre szabott termelés miatt éppen a termékek hihetetlenül magas választéka jellemzi, ami miatt teljesen kivitelezhetetlen a technokraták ötlete, mert az energiaalapú utalványokkal nagyon leszűkülne azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a köre, amelyeket a munkavállalók igénybe vehetnének. Ha viszont majd egyszer megvalósul az, amit Toffler jósolt, vagyis hogy a fogyasztóknak már nem előre legyártott termékeket, hanem a termékek legyártásához szükséges gépeket fognak eladni, amelyekkel kiszolgálhatják magukat, akkor a termékek köre le fog szűkülni, és a termelés teljesen személyre szabottá fog válni. Mivel ilyen gépeket nem lehet milliófélét gyártani, mint például ajándéktárgyakat és ételféleségeket, hiszen minden fajtából csak egyfajta kell, mind például egy olyan gép, amely elkészíti a ruhámat, vagy egy olyan autó, amely a számomra kedvenc színt, és formát veszi fel, mert az előrejelzések szerint a jövőben az autóknak változtathatóak lesz a színük, és az alakjuk.
Továbbá a többi fogyasztási cikkből is kevesebb fajtát fogunk vásárolni, hiszen az étkezéshez sem készételeket vásárolunk majd, hanem csak az alapanyagokat, amiből mi elkészítjük a gépünkkel a számunkra legmegfelelőbb ételt. Mint ahogy a ruhákhoz is csak az alapanyagokat fogjuk megvásárolni, hogy elkészítsük a számunkra legmegfelelőbb ruhát. Egy ilyen gazdaságban lehet, hogy fontos szerepük lesz a különféle utalványoknak, és valószínűleg az energiaalapú utalványoknak, egyrészt, mert kevesebb számú termék lesz, másrészt, mert ezek a gépek nagyon drágák lesznek, és megvásárlásukhoz magas jövedelemre lesz szükség, ami csak az energiaalapú pénzrendszerben biztosítható. Lehet, hogy nem fog teljesen megszűnni a jövőben a hagyományos pénz, de valószínű egyre nagyobb szerepet kapnak majd a jövőben az energialapú utalványok. Lehet, hogy ezt jelzi előre a különféle utalványok megszaporodása a mai gazdaságban. Ennek pedig messzemenő hatása lesz a multikulturális társadalomra nézve.
Ez megoldást jelentene a nyugati globalista társadalmakat sújtó multikulturális társadalmi rendszer problémáira, hiszen Toffler szerint ez abból állt elő, hogy a modern információs társadalomban megszűnt a tömegtermelés, és az új egyedi termékek gyártására épülő rendszernek egymástól eltérő stílusú és ízlésű individuumokra van szüksége, ami oda vezetett, hogy a multinacionális cégek idegen etnikumokat is bevonzanak az európai társadalomba. Az energiaalapú pénzrendszerben, és az önkiszolgáló fogyasztás világában viszont az összes legyártott terméket el lehetne adni az Európában őshonos dolgozó osztályoknak, sőt lényegében csak a dolgozó osztályok lennének jogosultak a fogyasztásra, ami a bevándorlókra nem igazán jellemző, mármint, hogy dolgoznának, és nem lenne szükség többé az idegen etnikumok befogadására.
Elősegítené a Breivik által megálmodott patriarchális családrendszer újjáéledését, hiszen az energiaalapú utalványok rendszere főként a termelőszférában dolgozó munkavállalók számára biztosítana munkaalkalmakat, és magasabb jövedelmeket, és nem szolgáltatásokban dolgozók számára, a termelőszférában pedig a férfiak vannak többségben, így a nők újra a férfiakra lennének utalva, már csak azért is, mert az önkiszolgáló masinák kezeléséhez a férfiak értenek jobban. Ez hangsúlyozottan csak a liberális kapitalizmusra épülő, erősen globalizálódott országoknak jelent jövőt, ahol a globális nagyvállalatok uralkodnak, és a kultúra puritán, mint például a skandináv országoknak és Ausztriának.
Szólnunk kell még azonban arról is, hogy vannak akik az ipari munkásság nagyarányú jövedelemnövekedését, ami a jövőben elengedhetetlen lesz az új, önkiszolgáló technológiai eszközök megvásárlásához, nem az energiaalapú utalványrendszer bevezetésével, hanem a munkásosztály kapitalista burzsuáziává való átalakításával akarják megoldani. Így péddául Péchy Henrik.
Péchy Henrik két könyvben a „Neokapitalizmus (Új kapitalizmus) Megsemmisülés vagy új élet?” és a „Neokapitalista világrend képe” című könyveiben fejti ki gazdaságpolitikai nézeteit, amelyek szerinte megoldást kínálnak a XX. század elején, vagyis az ő korában regnáló kapitalista világrend válságára. A kapitalista világrend válságának szerinte a legfőbb oka az, hogy a gazdasági termelést működtető három tényező: az eszme, a munka és a tőke közül a tőke szerepe kezd túlburjánzani a termelésben, amely sajátos banditizmust hoz létre a kapitalista rendszerben.
Novikov orosz közgazdász írta le ezt a három termelési tényezőt, amelyek a termelés alapjait képezik. Az eszme a termelés irányításáért felelős értelmiségi réteget jelenti így: a vállalkozót, vagy a tervezőmérnököt. A tőke a termeléshez szükséges eszközöket jelenti: a szerszámokat, gépeket stb. A munka pedig a termeléshez szükséges emberi munkaerőt jelenti. A tőke szerepe azért kezdett aránytalanul túlburjánzani a termelésben, mert a tőke tulajdonosai, tehát a tőkések a termelésből befolyó tőkét nem az emberi szükségletek minél jobb kielégítésére, és ezzel együtt a tárgyi világnak az emberi szükségletekhez való áthasonítására használják fel, ami a termelés célja, és a szükségletek kielégítésének legfőbb eszköze, hanem felhalmozzák, ráülnek, hogy saját kicsinyez fényűző igényeiket elégítsék ki vele.
Sokan a gazdasági válságot a gépek megjelenésével magyarázzák, amelyek egyre többet tudnak termelni, és ezért túltermelés alakul ki a gazdaságban. Ezt Péchy csak részben tartja igaznak. A gazdaságban szerinte nincs túltermelés, csak árutorlódás, ami azt jelenti, hogy az áru nem oda kerül, ahol szükség lenne rá. A tőke felhalmozása tehát akadályozza a tárgyi világ áthasonítását az emberi szükségletek mintájára, mint például, hogy az arra alkalmas növényekből megfelelő ruhát készítsenek, hogy az emberek ne fázzanak, és ezt nevezi Péchy banditizmusnak. Ennek ellenére Péchy szerint nem szabad a tőkét kiiktatni a termelésből, ahogy azt a kommunisták állítják, mert tőke nélkül nincs termelés. A tőkét csak arányba kell hozni a termelésben részt vevő többi tényező: az eszme és a munka szerepével.
A banditizmus, vagyis a tárgyi világ áthasonításának akadályozása több jelenségben is megnyilvánul a modern gazdaságban. Egyrészt a modern védvámrendszerben. Ez akadályozza az országok közti árumozgást, és az embereknek az olcsó árukhoz való hozzájutását azzal az indokkal, hogy a belföldi termelést kell védeni. Ezzel azonban a belföldi lakosságnak csak egy kis részét juttatják előnyhöz, és a többi szereplő kárt szenved, mert drágábban kapja meg ugyanazt a terméket. Ráadásul ez a tárgyi világ áthasonításának egyértelmű akadályozása.
Az adórendszer szintén ésszerűtlen, mert a jelenlegi rendszerben az fizet több adót, aki többet termel, vagyis fokozottabb mértékben hozzájárul a közjóhoz, a tárgyi világ áthasonításához. A kereskedelemnek az lenne a feladata, hogy a termelőtől a fogyasztóhoz minél közvetlenebb módon, és minél rövidebb úton eljuttassa az árut, és hogy minél olcsóbban elossza nekik. Ehelyett viszont többfázisú közvetítőkereskedelem, lánckereskedelem, továbbá kartellek, trösztök és egyéb visszaélések jöttek létre a modern kapitalizmusban.
A tőzsde igazi rendeltetése lenne „A környező világ áthasonításával kitermelt javak kicserélését és elosztását, nemzetközi viszonylatban a tényleges termelés és készletek reális arányában és értékében lebonyolítani. Ezzel szemben nem létező vagy csak még kitermelendő készletekkel űzött formális szerencsejáték folyik azok csarnokaiban (pl. papírosbúza!) miáltal a termékek természetszerű reális árait meghamisítják és ezzel a tömeg – még pedig úgy a termelő, mint a fogyasztótömeg – kizsákmányolását, kijátszását teszik lehetővé.”
Ez a jelenség aztán mesterséges munkanélküliséget, gazdasági válságokat és nyomorúságot okoz. A részvénytársaságok rendeltetése az lenne a világ áthasonításában, hogy mivel a termelésnek mindenképpen szüksége van a tőkére, ami az emberek szorgalma által megtakarított pénzből áll össze, de mivel egy ember sohasem tud annyit megtakarítani, amennyi elegendő lenne a nagyvállalkozás létrehozásához, sok embernek kell egyesítenie tőkéjét egy részvénytársaságban, hogy nagyobb termelési eredményt érjünk el.
Ennek megfelelően a tőkéjüket a vállalkozásba beadó részvényeseknek feltétlenül meg kellene kapniuk a vállalat nyereségéből a vállalatba beadott tőkéjük ellenértékét, vagyis az osztalékot. Ezzel szemben nem nyújtanak méltányos osztalékot a részvényeseknek, hanem a részvénytöbbség megszerzésével és különféle fondorlatokkal, visszaélésekkel a termelésben semmilyen formában részt nem vevő vezetőség: politikusok, díszigazgatók stb. szerzik meg az osztalék túlnyomó többségét.
A társadalombiztosítás rendszerében is sok banditisztikus elem van. Egyrészt a vállalkozó által kötelezően kifizetett társadalombiztosítási illeték megdrágítja a termelési költségeket, amit a vállalkozás a fogyasztókra hárít át. Illetve ez nagyban oka a munkanélküliség növekedésének is, hiszen a bérköltség megnövekedett terhei elbocsátásra késztetik a vállalkozókat.
Péchy szerint a védvámrendszer problémáinak megoldásához minden olyan termékre exporttilalmat kell kiterjeszteni, amit nem tudunk nyereséggel termelni és exportálni. Ezeknek a termékeknek a termelőit rá kell kényszeríteni, hogy termékeiket belföldön hozzák forgalomba. Szabadon, vámmentesen kell importálni minden olyan terméket, ami hiánycikként szerepel az országunkban. Exportálni pedig csak olyan terméket szabad, amit nyereséggel tudunk termelni és exportra kivinni.
Az adórendszert úgy kellene átalakítani, hogy a legkevesebbet termelő, tehát munkakerülő munkásokat és vállalkozókat intézményes munkakényszerrel kellene jobb teljesítményre kényszeríteni, de őket nem kellene adóztatni. A nagyobb mennyiségben termelő munkásokat és vállalkozókat sem kellene adóztatni, viszont a termelési normájuk, és rendes magánrendelési munkájuk feletti termelésük után prémiumot kellene fizetni. Az így keletkezett termelési többletet pedig át kellene adni a többfázisú közvetítő, és lánckereskedelem helyébe lépő állami elosztókereskedelem részére, ahol csak 10% polgári haszonszázalékkal terheli meg azt az állam. Így egyrészt a többfázisú közvetítőkereskedelem kiiktatásával, olcsóbb lesz az áru, másrészt pedig nagyarányú közvetlen haszonhoz jut általuk az állam anélkül, hogy adóterhet rótt volna a vállalkozókra, és egycsapással megoldottuk a kereskedelem modernkori problémáját is.
A részvénytársaságoknál meg kellene szüntetni a felső vezetés részvénytöbbségét. A részvények egy részét szét kellene osztani a szellemi és testi dolgozók között, hogy ezáltal proletárból burzsullyá váljanak az értelmetlen osztályharc helyett. A részvényeket három osztályba kellene sorolni, egyik részét kapja a vezetőség, a második részét a szellemi és testi munkások, harmadik részét pedig a kisrészvényesek. A részvények után fizetendő osztalékszázalékot államilag szabályozni kellene. A részvénytársaságokat a legszigorúbb könyvviteli ellenőrzés alá kell vonni. Mivel a munkások ezentúl osztalékot is kapnának részvényeik után munkabérük mellé jövedelmük tetemesen megnövekedne, és mivel kevesebb munkával is magas jövedelemre lehetne szert tenni, lehetőség nyílna a részmunkaidő bevezetésére, vagyis a munkaidő lerövidítésére, amely által több szabadidő állna a munkások rendelkezésére, és lehetőség nyílna az önművelésre.
A tőzsderendszerben törvényileg rögzíteni kell, hogy csak már ténylegesen kitermelt, illetve legyártott termék képezheti a tőzsdei forgalom tárgyát. A nem létező, fiktív termékekkel űzött tőzsdei szerencsejáték szigorúan bűntetendő. Az értékpapírkereskedelemben pedig csak az előbb felvázolt törvényileg három csoportba sorolt részvénytípusok képezhetik a tőzsdei kereskedelem tárgyát.
A társadalombiztosításban vagyonlaprendszert kellene bevezetni. Minden munkást pályája kezdetén vagyonlappal kellene ellátni, méghozzá hárommal, ami közül kettő a munkást foglalkoztató vállalatnál, illetve az illetékes pénztárnál maradna. Erre a vagyonlapra rá lennének jegyezve a munkás befizetései, amelyek magas összegűek lennének abból kifolyólag, hogy a munkás osztalékot is kapna részvényei után a munkabére mellé. Az állam kamatot fizetne a munkás befizetései után, mondjuk 5%-ot, amelyet felosztanának oly módon, hogy mondjuk 1%-ot a megrokkanásakor felmerülő rokkantsági nyugdíj igénylésére használhatna fel, 1% pedig hosszan tartó betegség esetén stb. Az állampénztárba befolyó összegek belső tőkekölcsönt képeznének az állam részére, amivel kiválthatnánk a külföldi kölcsön igénybevételének kényszerét. Továbbá a munkás teljes egészében saját befizetéseit venné igénybe, és nem terhelné az államot.
„Az így összegyűlt összeg, a részvénytársaságok „B” csoport részvényeibe, továbbá a földbirtok 1/3 eszmei részére, jelzálogilag bekebelezett, állami (üzemi) tőkekölcsönökbe és a ház, valamint a telekbirtok 1/3 eszmei részére folyósítandó, állami (építő) kölcsönökbe fektetendő kamatozóan, így az előbbiekben jelenleg fennálló kölcsönök egyöntetű konvertálást és kiegyenlítést nyernének.”
Második könyvében ír arról is, hogy az aranyfedezetű pénzrendszer már nem működik a világban, mert aranyból csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre a földön. Ez pedig krónikus tőkehiányt okoz a gazdaságban, ezért Novikov elméletét követve az országban rendelkezésre álló összes testi és szellemi munkaerőt, és az összes állótőkét, szerszámokat, gépeket kellene a pénz fedezetéül megtenni. Ami egy folyamatosan növekvő készlet, és így a pénzügyi rendszerben is helyreállna az eszme a munka és a tőke egysége a gazdaságban, és folyamatosan megfelelő mennyiségű tőke állna rendelkezésre a gazdaság számára. Ezek tehát Péchy nézetei a gazdasági válságot illetően. Kérdés, hogy hogyan alkalmazhatóak ezek a nézetek a mai információs korban, amikor szintén válságban van a gazdaság.
Felhasznált Irodalom:
Dr. Kovács Géza: A jövő kritikus elágazási pontjai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1975.
Alvin Toffler: A harmadik hullám, TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT., 2002.
Nemcsek József: Világválság és technokrácia, Fővárosi könyvkiadó részvénytársaság. http://mtdaportal.extra.hu/books/nemcsek_jozsef_vilagvalsag_es_technokracia.pdf
Róbert Antal: Új világ küszöbén, (A technokrácia és magyar vonatkozásai – A gépek diadala a világválság fölött), Budapest, 1934.
Péchy Henrik: A neokapitalista világrend képe, 1932.
Péchy Henrik: Neokapitalizmus (Új kapitalizmus) Megsemmisülés vagy új élet?, 1931.
McDannell – Lang: A menny története, Sprinter, 2007.
Wikipédia: Mormonism and Islam http://en.wikipedia.org/wiki/Mormonism_and_Islam
Szmodis Jenő: Kultúra és sors Bíbor Kiadó, 2007
Kopátsy Sándor: T.E.T.T. - A minőség társadalma, Kairosz Kiadó, 2000.
Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról, Akadémiai Kiadó, 1979.
Gallai Sándor: A skandináv modell, Aula, 1998.
Prof. Dr. BALÁZS JUDIT: Új arab világ születik?
Anders Breivik: 2083 A European Declaration of Independence http://thepiratebay.se/torrent/6560898/2083_A_European_Declaration_of_Independence
Kovács Károly: A technokrata utópia http://epa.oszk.hu/00400/00458/00291/pdf/EPA00458_Korunk_1934_10_697-705.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése