Kultúra és gazdasági növekedés

A gazdasági növekedés szempontjából fontos a megtakarítás, mert ha megtakarítok, többet fektethetek be. Továbbá fontos a tőkeigényesség is, amely azt mutatja meg, hogy mennyi tőkét igényel a gazdaságban a befektetés. Ez függ a technikai színvonaltól is. Elméletileg a megtakarítási ráta a tőkeigényességgel elosztva megkapjuk a növekedési rátát. Ez nem igaz, mert a tényezők között ott van még az emberi munkaerő újratermelése is.

Bródy András: Lassuló idő című könyvében arról ír, hogy amikor egy afrikai országban tanított akkor ott rengeteg megtakarított tőke állt rendelkezésre, ugyanakkor az ország továbbfejlesztése nem lett volna különösen tőkeigényes, mert a túlnyomórészt földművelő lakosság alacsony igényszintű volt, a gazdasági fejlődés mégis elmaradt, mert nem volt megfelelő szakértelem és munkaerő az országban.

Ez azt jelzi, hogy ha egy ország az egyik évben sokat takarít meg, akkor nyilván többet is fektethet be, de ha ez az országban élő munkaerő újratermelésének rovására megy, ha az emberek a spórolás miatt nem tudnak művelődni, nem tudják magukat képezni, vagy nem tudják magukat kipihenni, akkor ez hosszú távon a gazdasági növekedés rovására megy. A megtakarítás és a munkaerő újratermelése tehát két alapvetően egymás ellen ható folyamat a gazdasági növekedés szempontjából.

Ezért mindig meg kell gondolni, hogy mennyit takarítsunk meg a jövőbeni befektetés szempontjából, ehhez pedig szükség van valamiféle kockázatelemzésre, és a befektetés kiszámíthatóvá tételére, ebben segít nekünk a kultúra. Plenter János: Gazdaság és államhatalom című könyvében arról ír, hogy a modern gazdaság kaotikus jelenségei mögött a modern technika áll. Ugyanis régen, amikor még nem volt modern technológia a gazdaság csak az emberek számára legszükségesebb árukat termelte meg, mint például élelmiszer, ruha stb. Ezekre az árukra az embereknek mindenképpen szükségük van a túléléshez. Manapság viszont a modern technológia fejlődésével a gazdaság által megtermelt áruk választéka kiszélesedett rengeteg olyan áruval, amelyekre nem feltétlenül van szükségük az embereknek az életben maradáshoz, mint például kozmetikai cikkek, háztartási eszközök stb.

Ezeknek az áruknak a megvásárlása és elfogyasztása a feltétele a gazdaság növekedésének. Viszont mivel ezek az áruk nem feltétlenül szükségesek az emberek számára, csak pillanatnyi szeszélyüktől függ, hogy megvásárolják e őket, vagy sem, a gazdasági növekedés, a gazdasági helyzet kiszámíthatatlanná és kaotikussá vált korunkban. Mi lehet erre a megoldás?

Jean Baudrillard: A tárgyak rendszere című művében arról ír, hogy a régi polgári lakások belső felépítésére egyfajta szimbolikus egység volt a jellemző. Vagyis a lakásokat alkotó bútorok, használati tárgyak külső megjelenésének összessége által létrehozott összképet nemcsak a tárgyak funkcionális, vagyis használati értéke határozta meg, hanem az általuk képviselt hagyomány.

A régi bútorok, használati tárgyak által alkotott összkép mindig tükrözte az ősök szemléletét, a családi hagyományokat, és éppen ezért ezeknek a tárgyaknak mindenhol kijelölt helyük volt a lakásban, amit nem lehetett megváltoztatni. Ha új bútort vagy használati tárgyat vásároltak, azt mindig ugyanattól az iparostól, vagy iparoscsaládtól rendelték meg, hiszen ezek az iparoscsaládok mindig az elődjeik hagyományát folytatták, és csak ez a hagyomány biztosította azt, hogy az újonnan elkészült bútor is beleilleszkedjen a ház összképébe, amit az illető iparos elődjei hívtak életre. Tehát a régi polgári világban is sok olyan tárgy volt, ami nem szolgálta az emberek alapvető szükségleteit, de a fogyasztást mégsem az emberek pillanatnyi szeszéje határozta meg, hanem a hagyomány, és így a gazdaság állapota mégsem volt kaotikus.
A mai modern lakásokat alkotó bútorokra és használati tárgyakra viszont csak a funkcionális egység a jellemző. Itt már nincsen szó hagyományokról és tradíciókról. A tárgyak egységét csak azok használati értéke adja meg. A modern lakástulajdonos csak akkor vásárol új használati tárgyat, ha annak hasznát veszi valamilyen formában a többi mellett. Például ágyneműtartót csak akkor vásárol, ha sok az ágynemű, és nem fér el az ágy belsejében.

Ez pedig azt is jelenti egyben, hogy nem köti a hagyomány egyetlen konkrét iparoshoz sem, így lényegében mindegy neki, hogy kitől vásárolja meg az adott használati tárgyat, ha az illető iparos bele tudja építeni a szükséges használati értéket, ami önmagában nem nehéz feladat. Az adott tárgyak pedig a tradíciók hiánya miatt tetszés szerint eldobhatók, kicserélhetők mihelyt olyan új használati tárgyat találunk, amelynek használati értéke jobban megfelel az elvárásainknak.

Így tehát a régi polgári kultúra képviselőivel ellentétben a modern fogyasztót valóban csak pillanatnyi szeszéje irányítja abban, hogy mit és kitől vásárol meg, ahogy azt a Plenter János féle könyv bemutatásánál leírtam. Így tehát a modern gazdaság kaotikus jellegére az egyetlen megoldás a régi polgári kultúra, a régi polgári tradíciók újjáélesztése, a modern polgári eszmény régi hagyományokkal való megtöltése, ami Magyarországon Széchenyi István nevéhez fűződik. Ő volt Magyarországon a modern polgári eszmény és a régi kulturális tradíciók egyesítésének, szintézisének legfőbb teoretikusa.

A Széchenyi féle polgári kultúra tehát kiszámíthatóvá teszi a gazdaságot, és ezzel segíti a befektetés eredményességét, de nem csak ebben segíti a befektetést, hanem a kockázatelemzés szempontjából is. A modern gazdaság nemcsak azért kaotikus, mert manapság sok olyan terméket állítanak elő, amelyek nem kötődnek az ember alapszükségleteihez, hanem azért is, mert ha az emberek nem veszik meg ezeket a termékeket az messzemenő hatással lehet a gazdaság legtávolabbi szegmensére is, mert a modern ipari gazdaság globálisnak tekinthető, benne a technológia révén minden össze van kapcsolva mindennel, minden függ mindentől, és így a hatások könnyen és gyorsan továbbgyűrűznek.

Roób Gusztáv: „Kiút a pénz és a multik világuralma alól” című könyvében a különféle természeti jelenségek árukban megtestesülő kapcsolatairól és összefüggéseiről ír.

Leírja, hogy a különféle áruk, vagyis a különféle technikai eszközök a történelem folyamán egyre több természeti jelenségből épülnek fel, ezek megmunkálása egyre bonyolultabb technikai módszereket, és egyre magasabb szintű szakismeretet igényelnek. A különféle áruk pedig szorosan összefüggenek egymással a gyártásukhoz felhasznált természeti jelenségek, az elkészítésükhöz szükséges szakismeretek szerint. Például ha két áru elkészítéséhez egyaránt réz és vas kell, vagy ha mind a két áru legyártásához vegyészmérnök szakember kell.

Ebből pedig eljut ahhoz a gondolathoz, hogy az egész gazdaság felépítményét alapvetően meghatározza az a két feltétel, hogy milyen természeti jelenségek állnak rendelkezésre az ember számára az áruk legyártásához, és hogy ezeket a természeti jelenségeket az ember milyen színvonalún tudja hasznosítani a rendelkezésére álló műszaki tudás segítségével. Például az ipari üzemek szervezeti és műszaki felépítését, az egymással és a társadalommal való kapcsolataikat is alapvetően meghatározza ez a két feltétel.

Ebből a gondolatból továbbmenve pedig odajut, hogy a gazdaság működését egy adott országban teljes egészében feltérképezhetjük, ha át tudjuk látni a különféle áruk egymáshoz való viszonyait és összefüggéseit, amelyeket a bennük megtestesülő természeti jelenségek és a tulajdonságaik hordoznak, hiszen végeredményben ezek határozzák meg az egész gazdaság felépítményét. Mindebből pedig arra a következtetésre jut, hogy létre kell hozni egy számítógépes információs rendszert a különféle árukról, amit áruhatározó kategóriarendszernek hív (ÁHKR). Ebben kutathatóvá, és összehasonlíthatóvá válnak a különféle árukat felépítő tulajdonságok és természeti jelenségek.

Ebből pedig egy gazdaságilag hátrányos helyzetű ország szakemberei kiolvashatják, hogy az országukban milyen természeti jelenségek állnak rendelkezésre, és a természeti jelenségek felhasználásának módszereit milyen irányba fejlesszék tovább, hogy gazdaságuk kitörjön az elmaradottságból. Tehát, hogy hogyan alakítsák oktatási és innovációs politikájukat. Továbbá ez az információs rendszer a kutatás-fejlesztés területén is hasznosítható lenne, hiszen a különféle árukat felépítő tulajdonságok és természeti jelenségek átláthatóságával könnyebben lehetne egymással kombinálni az egyes természeti jelenségeket és tulajdonságokat új áruk létrehozása céljából. Így például ha találunk egy olyan tulajdonságot az adatbázisban, hogy „számítógéppel vezérelt”, és egy olyat, hogy „takarítógép”, akkor máris megvan a számítógéppel vezérelt takarítógép ötlete.

A Roób Gusztáv által kitalált információs rendszert véleményem szerint tovább lehetne fejleszteni, hogy ne csak nyilvántartsa a különféle árukat alkotó természeti jelenségeket, és szellemi termékeket, hanem feltérképezze az összefüggéseiket is, mint hogy egy áru előállításához milyen további árukra van szükség. Így például, hogy egy gép legyártásához milyen csavarokra van szükség, ezt milyen másik cégtől tudja megrendelni. Így pedig képet kaphatunk a technológiai rendszerünk bonyolult hálózatáról, összefüggéseiről, amire az egész gazdaság felépül, és így már a gazdaság összefüggéseinek ismeretében, káoszelméleti számításokkal esetleg tudnánk kockázatelemzést végezni. Sőt akár erre építve egy új kulturális gazdaságpolitikát felépíteni, hiszen ha feltérképeztük a technológiai rendszerünk összefüggéseit, amire az egész gazdaság felépül, akkor megismerjük a modern gazdaság kaotikus jellegének törvényszerűségeit, amit csak a kultúra segítségével szüntethetünk meg, ahogy azt az előbb kifejtettem.

Felhasznált Irodalom:

Plenter János: Gazdaság és államhatalom A közgazdaságtan halmazelmélete, Kapu Kiadó, 2001.
Jean Baudrillard: A tárgyak rendszere, Gondolat, Budapest, 1987.
Bródy András: Lassuló idő, Budapest, 1983.
Roób Gusztáv: Kiút a pénz és a multik világuralma alól, Korrekt Nyomdaipari Kft, 1997.
Alvin Toffler: A harmadik hullám, TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT., 2002.