Van azonban egy aspektusa a gazdasági életnek ahol az úgynevezett sokszemélyes fogolydilemma törvényei alapján összehangolhatatlanok az érvényesítésükben szabadjára engedett egyéni érdekek. Ez a gazdasági erőforrások korlátozott jellege. Példának vegyünk egy legelőt, amit egyszerre többen használnak. Jelenleg mindenki két tehenet legeltet ezen a legelőn, ugyanakkor nyilvánvalóan mindenkinek az érdeke az, hogy minél több tehenet legeltethessen ezen a legelőn. Ha a közmegegyezés az, hogy mindenki csak két tehenet legeltethet, akkor mindenkinek az érdeke az, hogy megszegje ezt a megállapodást, és több tehenet legeltessen kettőnél. Ha viszont mindenki megszegi a megállapodást, akkor tarthatatlan állapot alakul ki, mert a legelő erőforrásai végesek, nem tudja az összes gazdának a korlátlan számú teheneit fűvel ellátni.
Így valójában a legelőt használó gazdák valós érdekei összetettebbek annál, mint hogy csak egyszerűen megszegjék a megállapodást. A valóságban az érdekük az, hogy csak ők egyedül szegjék meg a megállapodást, a többiek pedig továbbra is kooperatív magatartást tanúsítsanak. Ezt pedig nyilván csak úgy tudnák elérni, ha valamilyen eszközzel rá tudnák kényszeríteni az akaratukat a többi gazdára, hogy azok továbbra is csak két tehenet legeltessenek, míg ők egyre többet. Ezzel pedig eljutottunk a hatalom fogalmához. A korlátos erőforrásokkal rendelkező gazdaságban az egyes egyének csak úgy tudják gazdasági érdekeiket érvényesíteni, ha a többiekre rákényszerítik akaratukat, vagyis ha hatalmat szereznek felettük. Így a korlátos erőforrásokkal bíró gazdaság a fogolydilemma törvényei alapján a hatalom akarásához, és állandó hatalmi harchoz vezet, és egy ilyen társadalomban csak a Thomas Hobbes által megfogalmazott társadalmi szerződés tehet rendet, a szerző szerint, ahol a tarthatatlan állapotok elkerülése érdekében az egyének mégis megállapodnak valamiféle deklarált közösségi előírásokban, azok betartatását pedig a hatalmat már megszerzett személyekre és testületekre bízzák.
A hatalom által irányított társadalom alapja tehát az erőforrásokban korlátozott gazdasági rendszer. De vajon mi az alapja a fogolydilemma törvényei alapján az önkéntes együttműködésen alapuló társadalomnak, amiről a multikulturalizmust preferáló politikai ideológusok álmodnak. Hiszen az ő ábrándképük egy olyan társadalom, ahol a különféle etnikai, vallási, kulturális, és szexuális irányultságok képviselő embercsoportok önkéntes békében élnek egymás mellett. Ennek megértéséhez egy másik közgazdasági jelenségcsoportot kell szemügyre vennünk, mégpedig a kereskedelempolitikát. A világkereskedelemben leggyakrabban különféle államközi kereskedelmi csoportosulások állnak egymással szemben, mint például az Európai Únió, vagy a kelet-ázsiai államok által alkotott kereskedelmi csoportosulások, amelyeknek az a legfőbb érdeke, hogy ők csak azokat a termékeket importálják, amelyekre feltétlenül szükségük van, a többiek pedig korlátlanul mindent megvegyenek tőlük, amit ők csak megtermelnek.
Ez a koncepció pedig lényegesen eltér a hatalom által irányított társadalmak struktúrájától, hiszen ott, ha az egyszemélyes egyénekből álló társadalomban hatalmi harc folyik, akkor a legerősebb egyén biztosan győztesen fog kikerülni a hatalmi harcból, és a többiek el fogják fogadni a tekintélyét. Két önkéntesen szövetkező csoport viszont sokkal nehezebben kényszeríti rá az akaratát a másikra, és így a két csoport közötti küzdelem előbb-utóbb valamilyen önkéntes megállapodásba, és szövetségbe kell, hogy torkoljon. Már csak azért is, mert a kereskedelem a véges erőforrásokon marakodó egyénekkel szemben a kölcsönös függőségről is szól. A modern gazdaságban ugyanis a világkereskedelemtől való elzárkózás hosszú távon a fejlődés teljes megtorpanását jelenti. A világkereskedelemben a kölcsönös elzárkózás senkinek sem jó, a kölcsönös megállapodás részlegesen jó mindenkinek, a legjobban pedig azok járnak, akiktől más országok korlátlan mennyiségben veszik meg termékeiket, de ez abból fakadóan, hogy a kereskedelemben mindig csoportok harcolnak egymással, hosszú távon nem kivitelezhető.
Erre jó példa az első világháború utáni Európa, ahol a háború szétszaggatta a régi kereskedelmi szövetségeket, ami azt eredményezte, hogy az egyes országok vámokkal védték belső gazdaságukat. Egyik ország sem merte megnyitni a többiek előtt a vámhatárait, mert félt, hogy akkor a többi ország rázúduló árudömpingjét nem fogja tudni kezelni. A kölcsönös elzárkózás viszont gátolta az államok gazdasági fejlődését, így a közgazdászok az Európai államok kölcsönös kereskedelmi megállapodásait sürgették, hogy biztonságosan, a kölcsönös érdekek figyelembe vételével nyithassák meg egymás előtt vámhatáraikat.
Míg tehát a hatalom által irányított társadalom egy olyan gazdasági rendszerben jöhet létre, ahol mindenkinek az érdeke az, hogy ők egyedül megszegjék a megállapodást, mindenki más pedig betartsa, az önkéntes együttműködésre épülő társadalom egy olyan gazdasági rendszerben jöhet létre, ahol mindenkinek az érdeke az, hogy a csoport, amibe tartozik, offenzív magatartással elárassza termékeivel a másik csoportot, az pedig defenzív magatartással befogadja az offenzívát. Tehát, hogy csoportként legyen az egyik kooperatív, a másik meg a kooperáció megtagadója.
Könnyen belátható, hogy önkéntes együttműködés a kereskedelempolitikában csak csoportok között jöhet létre. Hiszen mindig csoportok kereskednek egymással, nemcsak az államok között, hanem az államokon belül is. Így az élelmiszergyártók a mezőgazdászokkal, vagy az asztalosok az erdészekkel stb. Ennek alapján pedig kimondhatjuk, hogy az angolszász közgazdászok által emlegetett láthatatlan kéz a gazdaságban, amely összehangolja az egyéni érdekeket, lényegében nem más, mint a kereskedelempolitika sajátos jellege, hogy ott nem az egyén érdeke áll szemben az egész társadalom érdekével, hanem csoportok érdekei állnak egymással szemben. Ez a fogolydilemma törvényei alapján önkéntes együttműködéshez vezet. Továbbá kimondhatjuk azt is, hogy a modern gazdaságban önkéntes egyesülés és a hatalom általi irányítottság szempontjából két tényező küzd egymással, egyrészt a gazdasági erőforrások korlátozott volta, másrészt pedig a kereskedelempolitika sajátos jellege. Egyik a hatalomképződést, a másik pedig az önkéntes egyesülést segíti elő.
Azonban az államközi kereskedelem története azt mutatja, hogy az államok közötti térben, az önkéntes együttműködés mindig instabil maradt, a kereskedelmi harcok mindig újra, és újra fellángoltak, és fellángolnak ma is. Csak az államokon belül tud a kereskedelem viszonylag békés keretek között folyni, ahol nagyszámú kisebb társadalmi csoport között folyik a kereskedelem, és nem kisszámú nagyobb állam között. Mint ahogy a világ egyetlen stabil multikulturális társadalma sem más, mint India, ahol nem néhány nagyszámú vallási és etnikai csoportosulás él együtt, hanem vallások és etnikumok ezrei, amelyek különféle kasztokba rendeződve egymástól eltérő foglalkozási és kereskedelmi csoportosulásokat alkotnak egymással. Ez pedig arra utal, hogy az önkéntes együttműködés nem kevés nagy csoport között, hanem sok kis csoport között működhet jól. Ennek a kereskedelempolitika szempontjából talán az lehet az oka, hogy amikor sok, egymástól eltérő foglalkozású kis csoport kereskedik egymással, akkor kereskedelmi érdekek eltűnnek a tömegben, mert az egymással kereskedő csoportok sokszor nem is találkoznak azokkal, akikkel kereskednek, nem ismerik egymást, és így nehezebben alakul ki ellenségeskedés közöttük. Továbbá az is az oka lehet, hogy egy sok tagból álló kereskedelmi hálózatban az egyes tagoknak nem csak egy másik tagnak kell eladniuk összes termékeiket, hanem erre sok másik tag áll rendelkezésre, így a kereskedelemben felmerülő feszültségek könnyebben levezethetőek és így kisebb eséllyel alakulnak ki ellentétek.
A multikulturális társadalom szempontjából pedig az lehet az oka, hogy egy ilyen társadalomban nincs uralkodó többség, akiknek a kultúrájához, életmódjához a kisebbségnek alkalmazkodnia kellene, és lényegében minden csoport kisebbségnek számít. Tehát stabil multikulturális társadalom valószínűleg csak sok kiscsoport együttélésekor jöhet létre. Európában, ahol kevés számú egymástól eltérő kultúrájú nagycsoport él együtt, erre nem sok lehetőség van. Az már a matematikusok feladata lehet, hogy megbecsüljék a (társadalomban élők száma/társadalomban meglévő kiscsoportok száma = optimálisan stabil multikulturális társadalom) arányt, vagyis, hogy adott számú tagokból élő társadalomnak hány kiscsoportra kell tagolódnia ahhoz, hogy stabil multikulturális társadalommá váljék.
Felhasznált irodalom:
Tóth I. János: A hatalom, mint fogoly-dilemma egy megoldása, Valóság, 1991. augusztus XXXIV. évfolyam 8. szám.
Dr. Székely Artúr: A kereskedelempolitika helyzete Európában és Magyarországon, Budapest, 1924.
Andrea Riccardi: Együttélés, Európa Könyvkiadó, 2009.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése