A Dózsa György -féle parasztlázadás megítélése

A Dózsa György -féle parasztlázadás, mint tudjuk keresztes hadjáratként indult a törökök ellen. Bakócz Tamás magyar egyházi vezető szervezte meg ezt a hadjáratot a török ellen Dózsa Györgyöt téve a vezetőjévé. A sereg túlnyomórészt a földjüket és lakhelyüket hátrahagyott parasztokból állt. Később a parasztok földesurai nem vették jó néven, hogy parasztjaik a mezőgazdasági munkát hátrahagyva a török ellen vonultak, mert ez kiesést jelentett számukra anyagi javaik tekintetében, ezért protestáltak Bakócz Tamásnál a keresztes hadjárat beszüntetéséért, aki nem akart szembemenni a magyar arisztokrata elit akaratával, és levelet küldött Dózsának, hogy a keresztes hadjárat fel van függesztve. A parasztok azonban sérelmezték, hogy vissza kell menniük földesuraikhoz, akiknek az uralmát amúgy is nehezen viselték. Így Dózsa seregével a földesurak és a papi elit ellen fordult, aminek a vége a parasztlázadás leverése, és véres megtorlása lett.

Később a kommunizmus idején Dózsát a magyarországi osztályharc szimbólumává nyilvánították és kultuszt alakítottak ki köréje. Az első kérdésünk az, hogy igazolható e az amit a kommunisták a Dózsa -féle parasztháborúban éltettek, vagyis az arisztokrácia és a papság elleni osztályharc? A valaszunk az, hogy nem, és hogy  megértsük, hogy miért nem, ahhoz azt kell először is elemeznünk, hogy miért van szükség gazdag egyházra.

Manapság I. Ferenc pápa trónra kerülésével a szegény egyház lett a jelszó katolikus egyházban, amit sokak szerint üdvös dolognak kellene tartanunk, de vajon valóban így van e ez? Tényleg üdvös dolog e a szegény egyház hirdetése? Kétségtelen, hogy Krisztus beszédeiben, és főként a hegyi beszédben sokat olvashatunk a szegénység követelményéről, van azonban egy hely a bibliában, ami ha nem is mond ellent ennek a gondolatnak, de kicsit árnyalja a jelentését.

„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, előhivatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem; El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”

Ebből az idézetből jól kiolvasható, hogy Jézus nem azt érti szegénység alatt, ha valaki egyáltalán nem szerez magának pénzt, sőt éppen, hogy szorgalmazza a pénz szerzését és megsokszorozását. Amit ellenez és elvet az nem más, mint a pénz megtartása, tehát ha valaki nem forgatja és nem sokszorozza az általa megszerzett pénzt. De vajon miért szorgalmazza Jézus a pénz forgatását és sokszorozását? Régi dogma a modern közgazdaságtudományban, hogy a gazdasági és technikai fejlődés motorja a pénz forgása a gazdaságban, hiszen minden vállalkozás és újítás pénzbefektetéssel kezdődik, és a vállalkozás megtérülése is csak úgy történhet, hogy valamilyen vásárló kifizeti a vállalkozás által megalkotott jószág ellenértékét, hogy a vállalkozó az így megszerzett pénzből aztán újabb jószágokat alkosson, amiket ismét értékesít és így tovább.

Így halad mindig előrébb a gazdaság fejlődése. Az pedig tudható, hogy a gazdasági és technikai fejlődés, vagy másképpen a civilizálódás emeli ki mindjobban az emberiséget a primitív törzsek természeti állapotából, ahol még a bálványimádó természetimádat uralkodik létező vallásként. A kereszténység egyik legfőbb hivatása pedig éppen az, hogy megszabadítsa az emberiséget a bálványimádás förtelmétől, a természetimádattól, a természet démonaitól. Így tehát a pénz forgása és sokszorosítása egyértelműen a kereszténység céljait segíti elő, és így a pénz sokszorozása Jézusnak is üdvös kellett, hogy legyen. Kérdés azonban, hogy ez ellentmond e Jézus más bibliai kinyilatkoztatásainak, amelyek szegénységre szólítják fel az embert.

Manapság és régen is sokan állították, hogy a katolikus egyházszervezet nem követi Jézus szegénységről szóló tanításait, mert a papok gazdagon díszített templomokban és palotákban laknak, gazdagon díszített miseruhákat hordanak. Pénzben fizetendő egyházadót követelnek az emberektől. Én megkérdezném ezektől az emberektől akik ezeket állítják, hogy cserélnének e a papokkal, kellene e nekik olyasfajta gazdagság, ami a papoknak van? Ugyanis az egyház emberei a hozzájuk befolyt jövedelem semmilyen hányadával nem maguk rendelkeznek. A miseruhákat, amiket egyesek túldíszítettnek mondanak nem ők döntik el, hogy hogyan díszítsék, hanem csak úgy díszíthetik ahogyan azt az egyház liturgikus előírásai jóváhagyják, és ezeket a ruhákat is csak olyan alkalmakkor viselhetik, amikor az egyházi liturgia ezt előírja.

A templomot vagy a palotát is csak olyan formában és alkalmakkor díszíthetik, ahogy azt az egyház szükségletei előírják. Az egyházi épületek pompája csakis az egyház nagyságának és világi hivatásának közvetítője lehet az emberek felé, és a papok saját fényűzésükre semmit sem költhetnek. Azt a pénzt is, amit nem miseruhákra, vagy épületfelújításra költenek csak olyan célokra költhetik, ami az egyház javát szolgálja. Jótékonykodásra, vallásoktatásra, stb. A kérdés tehát hogy cserélnének e a papokkal azok az emberek, akik az egyház gazdagságát ellenzik, és kellene e nekik olyasfajta gazdagság, ahol semmivel sem maguk rendelkeznek amijük van. Nem maguk döntik el hol laknak, hogyan öltözködnek, nem nősülhetnek, egy fillérjüket sem arra költhetik amire akarják, és ennek a teljes függést magával vonó egyházi pozíciójuknak a megléte is csak a híveik jóindulatától függ, hogy azok befizetik e az egyházadót, illetve a feletteseik jóindulatától, akik bármikor utcára tehetik őket, ha nem felelnek meg az egyház elvárásainak.

Mindebből már jól látható, hogy a papok állítólagos gazdagsága valójában szegénység, és egyáltalán nincs ellenére Krisztus tanításainak amiben így nincs ellentmondás. Krisztus ugyanis, mint már mondtam, nem azt tekintette gazdagságnak, ha valaki pénzt szerez, hanem ha azt a pénzt megtartja magának, vagy olyan dolgokra költi, amelyek nem segítik elő a pénz sokszorosítását, és a körülötte lévő világ fejlődését és kiszabadulását a pogány természeti állapotból, mint például: élvezeti cikkekre. Ha viszont azt a pénzt forgatja és sokszorozza, vagyis jótékonykodásra, építkezésekre, technikai fejlesztésekre költi, akkor az illető nem tekinthető gazdagnak, hanem szegénynek tekinthető, hiszen azt a pénzt nem magára költötte. Minden fillér, ami az egyházhoz befolyik nem a papok tulajdona, hanem az egyházszervezeté, amit szolgálnak, és régen az egyház volt Európában a pénz forgásának és a gazdaság fejlődésének legfőbb elősegítője jótékonykodásával, építkezéseivel stb. A pénz forgását elősegítő bankok létrejöttét a templomos lovagrend, tehát egy egyházi szervezet segítette elő, így a tulajdonába került pénzt az egyház minden korban forgatta és sokszorosította a fejlődést szolgálva papjainak anyagi helyzetétől függetlenül.

Így pedig mondhatjuk, hogy a papok a közhiedelemmel ellentétben nem gazdagok, az egyház papjai egyenként a plébánosoktól a pápáig, illetve a templomos lovagrend tagjai egyenként a fegyverhordozótól a nagymesterig mind szegények, a szervezet amit szolgálnak, tehát az egyház, ellenben gazdag. Ennek azonban így is kell lennie a krisztusi tanítások szerint is, mert az egyház csak így töltheti be küldetését, vagyis a körülötte lévő világ fejlesztését, és kiemelését a pogány, bálványimádó természeti állapotból, ha pénz folyik be hozzá, és azt tudja forgatni és sokszorozni fejlesztve ezzel a gazdaságot és a technikát. Nem véletlen, hogy az európai politikát manapság uraló, a frankfurti iskolához kötődő neomarxista körök, akik az ázsiai és afrikai földrészről Európába irányuló színes bőrű bevándorlást elősegítik azzal a céllal, hogy Európa népességét a gazdasági és technikai fejlődés által nem érintett népek beáramlása folytán felhigítsák, hogy így fogják vissza a gazdasági és technikai fejlődést a világban, egyik legfőbb céljuknak tekintik Karl Marx: Tőke című művére hivatkozva a pénz forgásának megtörését a nyugati gazdaságban, hogy ezzel lehetetlenítsék el a fejlődést és a kereszténység céljait.

Gyakran állítják, hogy a kereszténység elősegítette a pénzgazdálkodás létrejöttét, ami mondhatjuk, hogy igaz is, hiszen a biblia tanításai tele vannak pénzügyi metaforákkal, amelyek az adósságról és a fizetségről szólnak. Ádám mintegy deficitet teremtett az édenkertben azzal, hogy vétkezett, és ezért az egész emberiségnek fizetnie kell azzal, hogy pokol tüzén kell égnie. Krisztus kereszthalálával mintegy kifizette ezt az adósságot, és megváltó halálát a keresztények mintegy alapnak tekinthetik, hogy adósságukat visszafizessék Istennek. Krisztus áldozatának hasonlatát az is élénkíti, hogy Júdás az ő egykori apostola, (mint áldozati szolgálatának kincstárnoka) elárulta őt 30 ezüstért. Krisztus kereszthalála azonban csak az alapját szolgáltatta annak, hogy az ember visszafizesse adósságát, az adósság törlesztéséhez magának az embernek is hozzá kell járulnia gyónással, jócselekedetekkel, imákkal a katolikus tanítás szerint.

A hagyományos katolicizismusnak a purgatóriumról szóló tanítása is ilyen pénzügyi metaforának tekinthető, ami arról szól, hogy ha az ember halála előtt megbánta és meggyónta bűneit, akkor az örök kárhozat lángját elkerülte, de a bűneiből keletkezett adósság még fennmaradt halála után is, amit a tisztítótűz lángjaiban kell törlesztenie, mielőtt bejut az örök világosság fényébe, ahogy a purgatóriumban eltöltött idő is megrövidíthető, ha itt a földön jócselekedeteket hajtunk végre, vagy önmegtagadást gyakorlunk, ami egyfajta mennyei könyvelést feltételez ahol Isten egy mennyei lajstromon mindig nyilvántartja a bűneinkből keletkezett adósságot és annak törlesztését gyónással és jócselekedetekkel, valamint önmegtagadással.

A katolicizmusban tehát nyilvánvalóan jelen vannak a világ pénzügyi rendszerének előképei, de enélkül nem fejlődhetett volna ki az európai civilizáció, az európai kultúra, gazdaság és technika. Ebből kifolyólag, ha valaki a gazdag egyházat kárhoztatja, és megtagadja az éves egyházadó befizetését az nem Krisztus szegénységre való elhívását teljesíti, hanem az emberi fejlődés és haladás ügyét gátolja, és éppen hogy ellene tesz a krisztusi tanításoknak. Ezért visszás kicsit, és ezért hajlik nagyban az eretnekség felé, hogy I. Ferenc pápa szegény egyházról beszél, mert az egyháznak gazdagnak kell lennie. Ez így van rendjén. Legfeljebb a papok szegénységéről beszélhetünk, amit azzal érhetünk el, hogy a papok ne éljenek vissza a hozzájuk befolyt jövedelemmel. Az én részemről azt mondhatom, hogy a lakóhelyemen nem tudok olyan lehetőségről ahol régi, tridenti rítusú miséket tartanának, és ezért megvallom őszintén, nem járok misékre, csak a templomba ülök be néha elmélkedni, mert nem akarok gnosztikus jellegű misékre járni, de az egyházadót azt minden évben befizetem.

Tehát a papság elleni osztályharc és a papság megsemmisítése nemcsak a kereszténység, hanem a gazdaság és az egyetemes emberi fejlődés szempontjából sem igazolható, amit a marxisták hangsúlyozni szoktak, mert a katolikus papság, ha jól betölti küldetését, akkor a fejlődés motorja. A másik kérdés, hogy igazolható e a magyar arisztokrácia és a papi elit részéről, hogy a török elleni keresztes hadjáratot rövid távú anyagi érdekek miatt félbeszakították? Erre is azt kell válaszolnunk, hogy nem, mert az iszlám a kereszténység egyik legnagyobb ellensége, és a kereszténységnek mindent meg kell tennie az iszlám visszaszorításáért. Mint fent leírtuk a papság és az arisztokrácia, ha jól betölti küldetését, akkor a fejlődés motorja nyugaton, a fejlődés elősegítésébe pedig az is beletartozik, hogy mindent megtesz az európai civilizációt és a fejlődést fenyegető iszlám visszaszorításáért.

Ha viszont nem tölti be megfelelően a küldetését, és a fejlődés elősegítéséhez szükséges forrásokat magához vonja, mint ahogy a magyar arisztokrácia ezt akkor tette azzal, hogy leállíttatta a törökök elleni keresztes hadjáratot, akkor az arisztokrata, polgári vagy papi elit már nem elit többé, hanem egy kaszt, ugyanolyan, mint az indiai kasztrendszerben, ahol az társadalmi elit helyzete nem függ a társadalmi életben elért teljesítményétől, és az ellene folytatott harc már nem tekinthető osztályharcnak többé, hanem ez már kasztharc. Osztályharc alatt Marx a munkásosztály harcát értette a vállalkozókból álló polgári kapitalista elit ellen, akik ténylegesen a fejlődés motorjai voltak a kapitalista társadalomban, tehát itt azok harcoltak a fejlődés igazi motorjait képező társadalmi elit ellen, akik kevésbé voltak annak motorjai, név szerint a munkások. A kasztharcban viszont éppen ellenkezőleg a fejlődés igazi motorjait képező társadalmi rétegek harcolnak azok ellen, akik vezető réteget alkotnak ugyan a társadalomban, de kevésbé motorjai a fejlődésnek. A kasztharcról bővebben itt írtam: Menyhay Imre analitikus gazdaságpszichológiája, mint Európa iszlamizációja vagy deiszlamizációja? http://ujkozepkor.blogspot.hu/2014/04/menyhay-imre-analitikus.html című cikkemben.

Mindazonáltal le kell szögeznünk, hogy az kasztharc soha nem irányulhat a társadalomban vezető réteget alkotó, de a fejlődést jelenleg gátló papi, vagy arisztokrata rétegek megsemmisítésére, mert ezzel elvágjuk a lehetőséget attól, hogy ez a réteg később ismét rendesen betöltse küldetését, tehát hogy ismét elitté, a fejlődés motorjává váljon. A kasztharc csak arra irányulhat, hogy a adott papi vagy arisztokrata réteget visszaterelje igazi küldetéséhez, hogy elit, tehát a fejlődés motorja legyen, máskülönben a kasztharc mégiscsak osztályharcnak tekinthető. Márpedig a Dózsa -féle parasztlázadás végeredményben már a papság és az arisztokrácia eltávolítására is megsemmisítésére irányult, és ezt nem fogadhatjuk el. Tehát a Dózsa -féle parasztlázadás megítélésénél itt egy keresztény érv áll szemben egy másik keresztény érvvel. Egyrészt egy keresztény ember nem fogadhatja el az osztályharc gondolatát, másrészt viszont ugyanúgy nem fogadhatja el a törökök elleni keresztes hadjárat visszafogását, és a világ javítására és fejlesztésére szánt anyagi javak önérdekű visszatartását.

Dózsa kora a reneszánsz kora volt Európában, amikor a nyugat is erősen iszlamizálódott. Ez megmutatkozott a reneszánszkori művészet nyers érzékiségében és nőiességében, ami egyértelműen az iszlám sajátossága, továbbá a reneszánszkori erkölcsi hanyatlásban a szexuális erkölcsök terén, ami szintén az iszlámhoz vitte közelebb a nyugatot, ahol a hastánc, a többnejűség és a háremek hagyománya dívik, mint a szexuális erkölcstelenség vallásos formába öltött megjelenési formája. A Dózsa -féle parasztháborúnak az lett volna a történelmi küldetése, hogy túllendítse az egyházat a reneszánszon, visszatérítve történelmi küldetéséhez, de túllépett ezen a feladaton és a magyar vezetés teljes megsemmisítésére tört.

Érdekes elolvasni Rákosi Mátyásnak az egykori kommunista vezetőnek a magyar történelem forradalmairól írott gondolatait. Szerinte a magyar forradalmak: így a Rákóczi vezette kuruc forradalom, a Dózsa -féle parasztlázadás vagy a 48-as forradalom azért üdvözlendőek, mert az egyetemes emberi fejlődést segítették. Üdvözli a törökök elleni magyar harcokat is, mert azok megakadályozták, hogy az iszlám betörjön Európába, és a már elért civilizációs eredményeket lerombolja. Ugyanakkor megpróbálja elvitatni a katolikus egyháztól és főként a Habsburg háztól azt a szerepet, amit a magyarországi és az egyetemes emberi fejlődésben játszott, és az egyetemes emberi fejlődést az osztályharccal és főként a katolikus klérus elleni harccal próbája összekötni, mintha az osztályharc lenne a tudományos, technikai és kulturális fejlődés egyedüli letéteményese.

Ez a gondolkodás nagyon hibás, mert a kereszténység, és főként a katolikus egyház szerepe Európa és az egyetemes emberi fejlődés elindításában elvitathatatlan. A kereszténység törte szét a ciklikus történelemszemléletet, hogy helyébe tegye a konkrét történelmi célra irányuló lineáris történetszemléletet. A kereszténység egyesítette gazdaságilag és társadalmilag Európát, hogy a különböző, egymástól eltérő gazdasági jelleggel bíró Európai térségek között elkezdődjön a technológiai versengés, és így beinduljon a technikai fejlődés. Erről részletesen olvashatunk Nyikolaj Bergyajev az orosz keresztény marxista gondolkodó, és egyéb más Európai gondolkodók műveiben. A kereszténységnek és a katolicizmusnak az európai fejlődésben betöltött szerepe elvitathatatlan. Ha a marxista mozgalom valóban a fejlődés pártján áll, akkor nem harcolnia kellene a katolikus egyház ellen, hanem támogatnia azt, ezzel együtt sutba kellene dobnia végre ideológiájának azon részét, ami az osztályharcról és a vallásellenességről szól, és arra kellene koncentrálnia, ami ténylegesen az ő küldetése, az egyetemes emberi fejlődés elősegítésére.
A Kelet-Európai szocialista országok és a XX. századi nyugati országok nagyipari struktúráinak újjáélesztésére nagy szükség lenne, hogy Európát megszabadítsuk az iszlám bevándorlástól és a multikulturalizmustól, erről is bővebben írtam Menyhay Imre analitikus gazdaságpszichológiája, mint Európa iszlamizációja vagy deiszlamizációja? http://ujkozepkor.blogspot.hu/2014/04/menyhay-imre-analitikus.html című cikkemben, ez pedig csak a marxi dialektikus materializmus logikáját követve lehetséges. A marxi dialektikus materializmus a keresztény lineáris történelemszemléletre épül, tehát a kereszténység terméke, így a marxista mozgalom és az egyház kibékülése mindenképpen indokolt lenne. Ehhez pedig mind a két félnek meg kellene reguláznia magát. A kommunistáknak el kellene vetniük a vallásellenesség és az osztályharc teljesen felesleges eszméjét, az egyháznak pedig erősen ügyelnie kellene arra, hogy a papság mindenkor tartsa magát igazi küldetéséhez. Ez a Dózsa -féle parasztlázadás üzenete.

Felhasznált irodalom:

Tracy R. Twyman: Salamon kincse Az amerikai. pénz mágikus és titokzatos története, DANVANTARA KFT., 2008.

Mészáros István: A tőkén túl Közelítések az átmenet elméletéhez - Első rész - Az ellenőrizhetetlenség árnya, L' HARMATTAN KFT., 2008.

Wikipédia: Dózsa György http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy

Nyikolaj Bergyajev: Az új középkor, Budapest: 1935.