2011. július 27., szerda

Kornis Gyula: Tudomány és társadalom I. – kapitalizmus és tudomány

A kapitalista gondolkodás nem a dolgok puszta birtoklására, hanem határtalan profitra irányuló akaraton alapul: hasonlóképpen a modern tudomány sem az igazságok statikus tulajdonlására törekszik, hanem elsősorban a módszerekre, amelyekből, ha egyszer léteznek, határtalan módon mindig új és új anyagi tudás ébred. Ezért keresi Scheler szerint minden újkori vezető gondolkodó először a módszert: Bacon, Galilei, Descartes, Spinoza, Leibniz Kant. Ha a módszerek, mint egyénfeletti logikai gépek már léteznek, akkor ezeket nagyobb tömegek utánzás útján használhatják.


A módszerek elszakadnak kitalálójuk lelkétől, egyénfölötti közkincsé szilárdulnak, mintegy kapitalizálódnak, bennük az tudásfajtáknak szerzésakarata megtárgyiasul és halmozódik. A tudás szellemi termékeit éppúgy termeli a tudomány, mint ahogy az anyagi javakat a kapitalista gazdasági élet. Az gazdaság anyagi javai és a tudomány szellemi javai aztán egymással konvergálnak, dinamikus jelentés összefüggésbe lépnek: a tudománnyal együtt halad a gazdasági-technikai kapitalizmus.


A tudományt a kapitalizmussal a technikai tudás kapcsolja egybe. Mindkettőben a termelés a javak határtalan szerzésére irányul: a tudományban ezek a javak az ismeretek, a gazdaság világában az áruk, termékek. Az elért fokot a verseny szellemében mindkettő becsvágya állandóan túl akarja haladni. A verseny szelleme sajátszerűen kerül előtérbe a tudományban: a középkori tudós az új gondolatokat is úgy akarja feltűntetni, mint amelyeket már réges-régen fölfedeztek és kipróbáltak, ezzel ellentétben az újkori tudós: a régi gondolatokat is újként, eredetiként szereti feltűntetni.


A modern emberben erős kutató becsvágy van jelen, amelyet a középkori tudósok nem annyira ismertek, mert akkor tartottak valamit valóban igaznak, ha tekintélyre hivatkozhattak s ennek tulajdoníthatták a maguk gondolatát is, arra gondolva, hogy így mintegy a tekintéllyel tudják fémjelezni. A tudományok tárgyi módszereinek, amelyek gazdagon felszerelt műhelyeket követelnek, elengedhetetlen velejárója a modern tudomány módszeres eszközeinek közintézménybe foglalása.


Valamikor a középkori tudósok a maguk eszközeivel magánműhelyeikben kutattak: XIX. század óta a modern tudósok az állam vagy egyéb közösségek által fenntartott obszervatóriumokban, laboratóriumokban, gyűjteményekben, könyvtárakban, múzeumokban, levéltárakban kutatnak másokkal egyetemben, úgy ahogy a fizikai munkások a kapitalista vállalat gépei mellett munkálkodnak az üzem épületében, együttműködve a többi munkással.


A vállalatok is létrehoznak laboratóriumot. Tudomány nagyüzemmé változott át: célja a munkateljesítmény minél nagyobb fokozása. „amint a kapitalizmus racionalizált, eltudományosított gazdálkodás, akképp a tudomány szellemi kapitalizmus.
A kapitalista gazdálkodást egyező vonások különböztetik meg a kapitalizmus előtti gazdálkodástól, mint amilyenek a tudományos gondolkodást a tudományt megelőző, naiv gondolkodástól.


Ez a párhuzamos fejlődés a gazdaság, illetőleg a tudomány alanyai szempontjából a következő: I. A kapitalizmust megelőző gazdálkodás személyes. A földmíves, a kézműves, a kiskereskedő személyes szükséglete, életének fenntartása céljából gazdálkodik, egyúttal a tőle személyesen ismert vásárlók szükségletének kielégítése céljából. A kapitalisztikus gazdálkodás ezzel ellentétben ezt jóval felülmúlva olyan haszonra dolgozik, amelynek célja ezentúl már nem az életének fenntartásra irányul, sem magáéra az alanyéra, sem a vásárlókéra. Most már nem csupán a szükségletet akarják kielégíteni, hanem egyben fel is akarják kelteni a szükségletet.


A kapitalista már nem csak személyesen ismert ügyfelek számára végzi a gazdálkodást, hanem a személyfölötti és személytelen vásárló réteg számára is. A gazdálkodás már nem eszköz, hanem cél: a kapitalista gazdaságot végez magáért a gazdaságért. Az üzem lényegében kollektív jelleget vesz magára, gyakran anonym csoportokban, közösségekben megy végbe, amelyek az egyéneket, mint önállóságnélküli tagokat lajstromozzák. Hasonló fejlődés látható az ismeretszerző gondolkodás területén is. A tudományelőtti tudás személyesnek tekinthető.


Amit ekkor az ember tud, az életnek fenntartását szolgálja, ez személyes értékkel bír. Ha másokkal megosztja tudását, ez csak a másokban élő személyes érdek alapján megy végbe. Ellenben a tudományos megismerés nem pusztán a tudás birtokba vétele, hanem megszerzésére való törekvés, azaz kutatómunka is. A kutatást pedig már nem csupán személyes érdek hívja életre, hanem személyfölötti vagy személytelen érdek is. A kutató nem a maga érdekei veszi figyelembe, hanem a személytelen tudományt. A tudományt egyedül önmagáért kutatja és műveli.


A tudományos üzem gyakran kollektív: társaságok, akadémiák, intézetek, iskolák a keretei, amelyekből az egyes kutató csak, mint exponens lép elő, akinek a többiek, mint nem önálló tagok rendelődnek alá. A gazdálkodás és a tudományos gondolkodás eljárásmódjainak, mint eszköznek fejlődése nézve is hasonlóságot állapít meg Müller-Freienfels. I. A kapitalizmus előtti gondolkodás módja a hagyománytól függ. Organikus erőket használ, vagyis olyan szerszámokat, amelyeket lényegükben organikusan vesz használatba (emberi, állati munkát).


Ésszerű tervezés nem gyakori, az ember esetről esetre gazdálkodik. A kapitalisztikus gazdálkodás eljárása ezzel ellentétben a hagyományokon kívül új eljárások, új módszerek kidolgozására törekszik. Lehetőleg mechanikus erőket alkalmaz, gépekkel dolgozik, amelyeket anorganikus erők hajtanak. Jellemző jegye a racionális tervezés, a számítás és kiszámítás, amelyet módszeresen, rendszeresen és kritikai értelemben alkalmaz. A kapitalista gazdálkodás előfeltétele a nagyon bonyolult hitelrendszer, amelynek fundáltságát az egyes ember nem mindig őrizheti ellen.


A tudomány előtti tudás alapja a hagyomány és ennek keretei között mozog. Organikus eszközök: szem, fül s egyéb érzékek hívják életre. Ésszerű tervezés nem gyakori, az ember esetről esetre gondolkodik. A tudományos gondolkodás ellenben, bár figyelembe veszi a hagyományt, mégis lehetőleg túl akar haladni rajta. Mechanikus eszközöket, bonyolult apparátusokat alkalmaz az ismeretszerzésben. Jellemző jegye a tudományos kutatásnak a racionális tervezés, az eredménynek előre kiszámítása, a módszeres, rendszeres és kritikai értelemben vett gondolkodásmód. Itt is előfeltétel az igen bonyolult szellemi hitelrendszer, amelynek fundáltságát az egyes kutató nem mindig őrizheti meg.


Mind a gazdálkodást, mind pedig a tudomány tárgyait figyelembe véve is szerkeszthető Müller-Freienfels szerint bizonyos párhuzamosság. I. A kapitalizmust megelőző gazdálkodás tárgyai lényegükben konkrét dolgok. Föld- és kézművesek, kiskereskedők konkrétumokkal gazdálkodnak s a pénz valójában, mint konkrét érme jő náluk számításba. A qualitatív értékelés a túlnyomó a qvantitatívval ellentétben, mert a gazdasági élet köre szűk. A kapitalisztikus gazdálkodás tárgyai ezzel ellentétben a konkrétumokon kívül absztrakciók is.


A vállalkozó sokszor nem is láthatja az árut, amellyel gazdálkodik. Pénzértékben gondolkodik, amelyeket azonban nem gyakran fizet ki készpénzben, hanem csak elvont számfogalmakban. A qualitást visszaszorítja a quantitás. „A gyári áruk tömegtermékek, a tömegtermelés elvileg határtalan.” Viszont a határtalanba való előretörés másfelől az egyesnek szigorú specializációját követeli meg. A kapitalisztikus gazdálkodásnak, mint egésznek totalitás-igényével ellentétben áll az egyes vállalkozó szigorú specializációja.


A tudományelőtti tudás tárgyai lényegükben konkrét tárgyak: a környezet dolgai és emberei. Az absztrakció nem hiányzik ugyan teljesen, azonban mindig konkrét körön belül mozog. Az ismereteket inkább qualitativ, mint quantitativ formában értékeli. Nem törekszik a tudás, az ismeret tömegszerűségére, mert az érdeklődés szűk körben mozog. „Viszont a tudományos gondolkodás tárgyai nem egyes konkrét dolgok, hanem fogalmak, nemek-fajok, törvények, tehát absztraktumok.”


A tudós sokszor csak íróasztalnál dolgozik, anélkül, hogy tárgyaival valódi érintkezésben lenne. Absztraktcióban gondolkodik, amelyeknek a gyakorlatba való átvitelét nem gyakran viszi maga végbe. A mennyiség háttérbe szorul a minőséggel szemben. Ez a törekvés az egyes kutatónak erős specializálása útján hívható életre. „A tudomány tehát a tudás kapitalizálódása, az ismereteknek végtelenbe törő szerzése, anélkül, hogy az egyes kutató az ismeretek életértékét mindig maga is igénybe vehetné.” Amint a kapitalista gazdálkodás végül is öncéllá lényegül át, hasonlókép a tudomány megismerő törekvése is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése