Lehetséges a kreativitás multikulturalizmus nélkül is?

Emberek! Rohadtul idegesítő, hogy ezek a fejlett tech cégek, akiknek az oldalain a napom túlnyomó részét töltöm állandóan fullba nyomják a multikulturalizmust. Valóban ők a technológiai fejlődés csúcsai most. A legtöbb időmet a Coursera oldalán töltöm, ahol online egyetemi kurzusokat veszek. Nagyon jók a tanfolyamaik tényleg magasan fejlett technológiailag a nyugat, de rohadtul lerontja a tanulási élményt, hogy a képzés legalább egyharmadában kötelezően négereket meg arabokat kell lesegetnem. Biztos, hogy feltétlenül szükség van a négerekre, meg az arabokra ahhoz, hogy fejlett, kreatív techgazdaság legyünk? Szerintem semmi szükség nincs rájuk ehhez.

A MOOC-okról

Összesen négy százalék fejezi be átlagban az úgynevezett MOOC-okat (Massive Open Online Course), a statisztikák szerint, amely a távoktatás egyik formája, lényegében ingyenes, mindenki által hozzáférhető online egyetemi, vagy egyéb más kurzusokat jelöl. Én körülbelül tíz ilyen egyetemi kurzust is befejeztem már, néhányról bizonyítványt is kértem csekély összeg ellenében amiket a facebookon közzétettem.

Vajon mi az oka, hogy ennyien kibuknak a MOOC-okról? Talán nem becsülik eléggé ezeket a képzéseket, vagy az emberekbe annyira benne van, hogy csak közösségben tudnak valami komolyabb dolgot végigcsinálni, otthon, magányosan, a képernyő előtt nem? Én éppen hogy közösségben nem tudok rendesen tanulni, nem tudok ráhangolódni egy face to face kapcsolatban a tanárra, illetve azokra, akik ott éppen körül vesznek.

A keresztény marxizmus útját járom

A pogány marxizmus azt mondja, hogy el kell vágni az összes kapitalista polgár torkát, és proletáruralmat kell bevezetni. A keresztény marxizmus azt mondja, hogy a technikai fejlődés idővel mindenki számára lehetővé teszi, hogy kapitalista polgárrá váljon. Én keresztény marxista vagyok. Ezért végzek távoktatási tagozaton egyetemi kurzusokat, hogy megmutassam, minden proletárnak nyitva áll az út a polgárrá válásra.

Hitlerizmus és anarchizmus

A Hitlerizmus mondhatjuk, hogy a XX. század legismertebb politikai ideológiája és megvalósult politikai gyakorlata volt. Azért nem nemzetiszocializmust írok, mert bár a nemzetiszocializmus fogalma a köztudatban összefonódott Adolf Hitler és Németország nevével, más országokban is voltak olyan politikai mozgalmak, amelyek nemzetiszocialistának vallották magukat, akár a Hitlerizmustól eltérő ideológiai elemekkel, mint például Hollandiában, ahol szintén létezett egy holland nemzetiszocialista párt, amely kezdetben Hitlerrel ellentétben nem vallott antiszemita nézeteket, sőt be akarta vonni a zsidókat a mozgalomba. Én most csak a hitleri nemzetiszocialista ideológiával akarok foglalkozni amit Hitlerizmusnak fogok nevezni.
Hitler a Mein Kampf című könyvében fejtette ki sajátos ideológiát, amit már rengetegen elemeztek, mindenki mást olvasva ki belőle, hogy mi is a hitleri nemzetiszocializmus lényege. Az én elemzésem teljesen szubjektív lesz, mindenki úgy kritizálja ahogyan akarja. A Hitlerizmus lényege véleményem szerint a következő pontokban foglalható össze: fanatikus antiszemitizmus, mindent átható szónokiasság és propagandatevékenység, monumentális építészeti és hadiipari projektekkel való kísérletezés, militarista világhódító tervek. A cikk első részében ezeknek az ideológiai elemeknek a hátterében fellelhető indíttatásokról, filozófiai nézetekről szeretnék írni, majd megvizsgálom ezeknek a kapcsolatát az anarchizmussal.
A középkori katolikus egyház egyenlőnek tekintette az emberiséget abban az értelemben, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az üdvözülésre a túlvilágon, ha betartja az egyház törvényeit, viszont az egyenlőtlenség pártján állt az evilági létben ahol mindenkinek el kellett fogadnia azt a társadalmi osztályt, és anyagi körülményeket amibe született. Az evilági létben a középkorban így semmilyen lehetőség nem volt az üdvözülésre az alsóbb osztályok esetében, csak a kiválasztott feudális elit számára volt ez nyitott.

Az újkorban a kapitalizmus és a protestantizmus megjelenése fordulatot hozott ebben a kérdésben. A protestantizmus teológiájában immáron mind az evilági, mint pedig a túlvilági létben csakis az Isten által kiválasztott egyének üdvözülhetnek. Isten az emberi egyént születésétől fogva eleve elrendelte az üdvözülésre vagy a kárhozatra. Viszont ha valaki az evilági létben sikereket ér el a társadalmi életben, magasabbra emelkedik a gazdasági ranglétrán az mintegy előrevetíti túlvilági sorsát is, vagyis azt hogy ő Isten kiválasztottja, aki evilági sikerei tükrében a túlvilágon is üdvözülni fog.

Így a kapitalista rendszerben a protestáns hívek folyamatosan jelet kerestek az evilági létben arra nézve, hogy ők Isten kiválasztottjai, és ez fokozott evilági munkálkodásra késztette őket, hogy minél magasabbra emelkedjenek a kapitalizmus gazdasági ranglétráján. A kapitalizmusban így aki a túlvilágon üdvözül, aki Isten kiválasztottja, az már az evilágon is elnyeri az üdvösséget, ennek folytán a protestantizmus a túlvilági üdvözülés mellett meglebegtette az evilági üdvözülés lehetőségét is az emberiség előtt.

A marxizmus amit sokan nemcsak egy politikai mozgalomnak, hanem egy új vallásnak tekintenek a protestantizmus teológiájából is merített, azzal, hogy csak és kizárólag az evilági üdvözülésben hitt, de részben visszatért a középkori katolikus tanításokhoz is azzal, hogy kivétel nélkül mindenki előtt megcsillantotta az üdvözülés lehetőségét immáron az evilági létben. A marxizmus szerint a történelem osztályharcok története ahol a történelmi fejlődés során először a polgári tőkésosztály veszi át az osztályuralmat a feudális földbirtokos osztálytól, majd az emberiség legnagyobb részét magában foglaló munkásosztály veszi át az uralmat a tőkés polgári osztálytól, hogy ezután majd mindenki egyaránt élvezni tudja a modern gazdaság jótéteményeit, vagyis mindenki egyaránt üdvözülni fog az evilági létben, nemcsak a kiválasztottak ez pedig a protestáns és a katolikus gondolkodás egy sajátos ötvözete.

Az emberiség a marxizmus szerint az evilági térben fog üdvözülni, de az üdvözülés lehetősége mindenki számára nyitva áll. A marxizmus így nem más, mint a kiválasztottság elleni lázadás egyfajta új katolikus ideológiája. Lázadás az ellen, hogy a kapitalizmusban vannak olyanok akiket Isten kiválasztott. Egyszer olvastam is egy a Kádár rendszerben alkotott írót Mesterházi Lajost aki azt vallotta magáról, hogy ő egész életében katolikus módjára volt kommunista. Talán az egyik legjobb példa a kiválasztottság elleni lázadásra a katolikusnak született Adolf Hitler a nemzetiszocialista diktátor, akiben bécsi évei alatt alakult ki mély antiszemitizmusa, ahol elutasították a festőakadémiáról ahova jelentkezett, és lényegében hajléktalanként, a város épületeiről készült festményeinek alkalmi eladásából tengette életét.

Sokan feltették a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is alakult ki Hitlerben az antiszemitizmus, amikor bécsi évei alatt a zsidók folyamatosan támogatták őt kisebb nagyobb pénzösszegekkel. Hiszen a festményeit főképp zsidók vásárolták, a hajléktalanszálló ahol meghúzta magát főként zsidók pénzéből épült. Nincs nagyon más magyarázat erre, mint a zsidók gazdasági sikerei miatti irigység, ami az addig totálisan sikertelen életű Hitlerben kialakult. Tudvalévő, hogy abban az időben a zsidók erősen felül voltak reprezentálva Bécsben a vezető gazdasági foglalkozásokban. Az értelmiségi, pénzügyi, kereskedelmi, ipari stb., pályákon. Így a hajléktalan Hitler számára a zsidók egyfajta kiválasztott elitként jelenhettek meg a kapitalista Bécs életében akik ellen lázadni kell. Lázadás az ellen, hogy vannak kiválasztottak. Sokan elemezték már Hitlernek a katolicizmushoz és a marxizmushoz való viszonyát, van aki szerint a Hitlerizmus egy az egyben egyenlő a marxizmussal, én nem osztom ezt a nézetet, de Hitler antiszemitizmusa egyértelműen kapcsolatba hozható a marxista osztályharcos elvekkel ez egy marxista elem Hitler ideológiájában.
Ami a többi ideológiai elemet illeti azoknál véleményem szerint inkább a hegeliánus alapelvek keze nyomát kell keresnünk. Hegel Marx materializmusával szemben a nyelvi logika elemeire vezeti vissza az abszolút világszellemet, ami a történelmet áthatja és irányítja, és szerinte az abszolút világszellem korlátlan. Tehát valamiféle összefüggést feltételez a nyelv és a korlátlanság között. Vajon miben rejlik ez az összefüggés? Ennek megértéséhez először is a végtelen fogalmában kell jobban elmélyednünk. A halmazelmélet tudományának mai állása szerint két halmaz elemeinek száma egyenlő, ha elemeiket egyértelműen meg tudjuk feleltetni egymásnak. Ez a halmazelmélet szerint igaz mind a véges, mind pedig a végtelen halmazokra. Csak azt kell bizonyítani, hogy ha két végtelen halmaz elemeit egymáshoz rendeljük az egy-egy egyértelmű leképezés. Így például könnyen bebizonyítható, hogy az a leképezés, amelynek során a természetes számokat kétszeresükhöz (vagy éppen minden természetes számot a feléhez) rendelünk, egy-egy egyértelmű leképezés.

1 → 2
2 → 4
3 → 6
4 → 8
5 → 10
6 → 12
7 → 14
8 → 16

És így tovább. Eszerint tehát éppen annyi páros szám van, mint amennyi természetes szám. Vagyis a természetes számok halmaza egyenlő számosságú egyik részhalmazával. Ugyanezzel a módszerrel könnyen bebizonyítható az is, hogy a természetes számok halmaza egyenlő számosságú a racionális számok halmazával. Kiszámítható, hogy melyik természetes számnak melyik racionális szám felel meg.

2 → 1/1
3 → 1/2
4 → 2/1
5 → 1/3
6 → 3/1
7 → 1/4
8 → 2/3
9 → 3/2
10 → 4/1

És így tovább. Cantor bizonyította be a matematikatudomány mai állása szerint, hogy a valós számok nagyobb számosságúak mint a természetes számok. Ezt a következő gondolatmenettel tette meg: „Vegyük a 0 és 1 közötti valós számokat, tizedesjegyekkel kifejezve (például: 0,47 936 421…) úgy, hogy a tizedesvessző után minden számnak végtelen sok számjegye van. Ha vége van a tizedesjegyeknek, akkor nullákkal folytatjuk. Tegyük fel, hogy a valós számokat sorba lehet állítani, és így kölcsönösen egyértelműen meg lehet feleltetni a természetes számokkal. Ekkor tehát minden valós számot ebben a formában lehetne leírni.

0, A1 A2 A3 A4 …
0, B1 B2 B3 B4 …
0, C1 C2 C3 C4 …

Most próbáljunk meg új számot létrehozni Az első számjegy más lesz, mint A1, a második számjegy más lesz, mint B2, a harmadik számjegy más lesz, mint C3 és így tovább. Így egy új, 0 és 1 közötti valós számhoz jutottunk, de oly módon, hogy az különbözik a teljesnek feltételezett valós számok listájának minden egyes tagjától. Tehát ellentmondáshoz jutottunk. Mindebből az következik, hogy lehetetlen felsorolni a valós számokat. Ebből a gondolatmenetből Cantor bizonyítottnak látta, hogy a valós számok nagyobb számosságúak a természetes számoknál. Cantor a valós számok nagyobb végtelen számosságát megszámlálhatatlanul végtelennek nevezte el. A természetes számok kisebb végtelen számosságát pedig megszámlálhatóan végtelennek. Ha jobban megnézzük az előbbi példát, ott a megszámlálhatatlanul végtelen számosság azért nagyobb, mert az amellett, hogy végtelenül nagy, az elemei végtelenül sok módon össze is kombinálhatóak egymással. Lényegében ugyanez igaz a nyelv szavait alkotó hangokra, vagy írott karakterekre is. A szavakat alkotó betűkből végtelenül sokat alkothatunk, és azokat a különféle szavakban, mondatokban, vagy hosszabb szövegekben végtelenül sok módon összekombinálhatjuk egymással.
A nyelv lehetőségei tehát megszámlálhatatlanul végtelenek, azaz mindent túlhaladnak, a végtelent is, így lényegében korlátlanok. A filozófiában azt az objektumot nevezzük korlátlannak, ami minden lehetőséget túlhalad, a végtelent is. A nyelv és a korlátlanság így függ össze egymással amit Hegel jól megsejtett, és a Hitlerizmus összes eleme, az antiszemitizmuson kívül, lényegében a korlátlanság utáni sóvárgásra vezethető vissza. A monumentális építészet iránti rajongás, az eget ostromló európai építészet ami alapján Oswald Spengler azt írta, hogy az európai lélek ősmintája a végtelen tér, és ami miatt Spenglert a nácik be is akarták venni a nemzetiszocialista pártba, de Spengler ezt visszautasította Hitler antiszemitizmusa miatt, nem tudta tolerálni, hogy valaki egy másik népcsoportra támad, csak mert azok sikeresebbek nála. Ez egyértelműen a korlátlanság iránti sóvárgás tükörképe.
Vagy a militarista világhódító tervek. Kiterjeszteni a hatalmat az egész mindenségre, ez is a korlátlanság utáni sóvárgás mintapéldája. De ide sorolható a tömegrendezvényeken mutatott szónoki tevékenység is, ahogy Hitler képes volt magával ragadni a tömeget, a szemtanúk szerint a beszédek nem voltak túlzottan intellektuálisak, de átható erejűek voltak, ez is a korlátlanság utáni vágy megnyilvánulása. A Hitlerizmus majdnem összes eleme tehát a hegeli filozófiára vezethető vissza, amely a korlátlanság utáni sóvárgás leképeződése, egy sajátosan gnosztikus filozófia. Az ókori gnózis volt az a vallási irányzat, amely az anyagi világból való kiszabadulás tanát hirdette, hogy a tanítás követői megtapasztalják a szellemi világ teljes korlátlanságát. Leginkább ezért furcsa Hitler antiszemitizmusa, hiszen ezek a tanok a zsidó vallásosságot is erősen áthatották, Hegelre például nagy hatást gyakorolt a zsidó kabbala, amely szintén az emberi nyelv elemeire alapozva épít fel egy misztikus, ezoterikus filozófiai rendszert.
Egyesek szerint Hitlert az egyik legismertebb gnosztikus szervezet a szabadkőművesség irányította. Én nem hiszem, hogy Hitler tagja lett volna bármilyen szabadkőműves szervezetnek, de irányultsága hasonlatos volt a szabadkőművesekéhez már csak az építészet iránti vonzódásában is, hiszen a szabadkőműves páholyok a középkori építészcéhekből nőttek ki, ahol az égbe törő középkori gótikus katedrálisok építésében nyilvánult meg a korlátlanság iránti sóvárgás. Meg kell említeni azt is, hogy tulajdonképpen Hitler hadiipari projektjeiből nőtt ki az amerikai holdra lépés megvalósulásának a lehetősége, amit Werner von Braun vitt véghez, aki azelőtt Hitler rakétakutatója volt, tehát az űrkutatás félig-meddig hitleri gyökerű tudományág, az űrkutatás pedig szintúgy az ember fizikai korlátlanság iránti vágyát fémjelzi, kitörni a Föld vonzáskörzetéből, és meghódítani az űr csábító messzeségeit.
Ahogy pedig Hitlernél a korlátlanság iránti sóvárgás az építészetben, és a militarista világhódító tervekben ölt testet, úgy a mai európai baloldal derékhadát alkotó anarchistáknál a korlátlan cselekvési szabadság iránti vágyódásban. A mai európai baloldal egyik ősideológusát Lukács Györgyöt Marx tanításaiból csak az elidegenedés gondolata fogta meg. Ahol szerinte a modern ipari-technikai civilizáció rabságba sodorta az emberiséget. A modern embernek éjt-nappallá téve kell robotolnia a modern ipari üzemekben, hogy aztán szabadidejében fogyasztói tevékenységével táplálja tovább ezt a lelketlen ipari gépezetet, elszakadva a természettől, megfosztva cselekvési szabadságától, ami Lukács szerint felháborító, ezért be kell hívni Európába a harmadik világ szegénységben élő, színes bőrű népeit, hadba kell állítani Európa szexuális kisebbségeit, és fel kell lázítani minden embert akit csak lehet, hogy lerombolják ezt a lelketlen ipari gépezetet, hogy az ember visszanyerje korlátlan cselekvési szabadságát, pénz gazdaság és állam nélkül éljen a természet lágy ölén. Ezt vallják korunk anarchistái, és azt a történelmi folyamatot amelyben ez megvalósul Lukács Hegel terminológiáját használva írta le a történelem és osztálytudat című könyvében. Tehát hegeliánus volt és gnosztikus akárcsak Hitler.
A Hitlerizmus és az anarchizmus, bár egymástól eltérő politikai gyakorlatot követnek, a mögöttük rejlő indíttatás ugyanaz, egyrészt az osztálygyűlölet, amely irányulhat a zsidók, vagy a kapitalista tőkét tápláló ipari-technikai civilizáció ellen, másrészt pedig a korlátlanság iránti sóvárgás, amely Hitlernél a monumentális építészetben, és a militarista világhódító tervekben, hadiipari projektekben öltött testet, az anarchistáknál pedig a korlátlan cselekvési szabadság utáni vágyakozásban. Nem csoda, hogy a skinhead mozgalom és a punk mozgalom között mindig is erős volt az átjárás, számtalan példa van az ifjúsági szubkultúrákban arra, hogy anarchista punkokból skinheadek lesznek és vissza. Vagy hogy anarchista punk fiatalok horogkeresztet rajzolnak a koncertjeiken a ruhájukra, hogy ezzel botránkoztassák meg a közönséget. Bár mind a Hitlerizmus, mind a lukácsista, újmarxista anarchizmus alapvetően technikaellenes ideológiák voltak, bizonyos területeken inspiráló hatással voltak a technika fejlődésére, mint például az űrkutatás terén a Hitlerizmus, illetve a lukácsista ellenkultúra is részt vett a XX. század végi számítástechnikai forradalomban. Hegel filozófiájában a korlátlan, tiszta szellem nem önmagában van, hanem áthatja az anyagot, kapcsolatba kerül az anyagi világgal, így ez a technikai civilizációra is hatással kell, hogy legyen valamilyen formában, még ha alapvetően technikaellenes ideológiákról van is szó.

Gondolatok a 2019-es önkormányzati választások eredményéről

A kormányoldalon gyakorlatilag mindenki mást mond most, hogy miért vesztették el a választásokat Pesten. Szerintem ez ügyben nem otthon a fotelban üldögélve különféle elméleteket kitalálva kellene semmilyen statisztikai adatokkal nem alátámasztott publicisztikákat írni. Hanem ki kellene küldeni a terepre néhány szociológust statisztikai felméréseket készíteni, hogy kik szavaztak a baloldalra, miért szavaztak a baloldalra stb. Aztán össze kellene eszkábálni egy tervet, hogy 2022-ig hogyan lehetne beintegrálni ezeket az embereket a polgári rendbe. Kampánystratégiailag is, gazdaságilag is, meg kulturálisan is, én ezt tenném a Fidesz helyében.

Gondolatszösszenet a kommunizmusról

A kommunizmus célja nem lehet az, hogy elvágja az összes polgár torkát, és azután mindenki proletár sorban éljen, hanem csak az, hogy idővel mindenki polgár legyen. A szocializmusnak nem alul, hanem felül kell megvalósulnia a társadalomban. Értse meg ezt az ország baloldali fele!

Az emberi gondolkodást lemásoló mesterséges intelligencia evoluciós gépi tanulással

Sok vastag filozófiakönyvet írtak már arról, hogy mi is az a gondolkodás, de ebben nincs konszenzus még ma sem a tudomány képviselői között. Pedig ha bele akarjuk ültetni a gépekbe az emberi gondolkodás folyamatait, akkor feltétlenül meg kell értenünk, hogy mi is az valójában. Ahhoz, hogy ezt megértsük először is a nyelvről kell értekeznünk, mint az emberi gondolkodás legfőbb tükörképéről.
Hegel Marx materializmusával szemben a nyelvi logika elemeire vezeti vissza az abszolút világszellemet, ami a történelmet áthatja és irányítja, és szerinte az abszolút világszellem korlátlan. Tehát valamiféle összefüggést feltételez a nyelv és a korlátlanság között. Vajon miben rejlik ez az összefüggés? Ennek megértéséhez először is a végtelen fogalmában kell jobban elmélyednünk. A halmazelmélet tudományának mai állása szerint két halmaz elemeinek száma egyenlő, ha elemeiket egyértelműen meg tudjuk feleltetni egymásnak. Ez a halmazelmélet szerint igaz mind a véges, mind pedig a végtelen halmazokra. Csak azt kell bizonyítani, hogy ha két végtelen halmaz elemeit egymáshoz rendeljük az egy-egy egyértelmű leképezés. Így például könnyen bebizonyítható, hogy az a leképezés, amelynek során a természetes számokat kétszeresükhöz (vagy éppen minden természetes számot a feléhez) rendelünk, egy-egy egyértelmű leképezés.

1 → 2

2 → 4

3 → 6

4 → 8

5 → 10

6 → 12

7 → 14

8 → 16

És így tovább. Eszerint tehát éppen annyi páros szám van, mint amennyi természetes szám. Vagyis a természetes számok halmaza egyenlő számosságú egyik részhalmazával. Ugyanezzel a módszerrel könnyen bebizonyítható az is, hogy a természetes számok halmaza egyenlő számosságú a racionális számok halmazával. Kiszámítható, hogy melyik természetes számnak melyik racionális szám felel meg.

2 → 1/1

3 → 1/2

4 → 2/1

5 → 1/3

6 → 3/1

7 → 1/4

8 → 2/3

9 → 3/2

10 → 4/1

És így tovább. Cantor bizonyította be a matematikatudomány mai állása szerint, hogy a valós számok nagyobb számosságúak mint a természetes számok. Ezt a következő gondalatmenettel tette meg: „Vegyük a 0 és 1 közötti valós számokat, tizedesjegyekkel kifejezve (például: 0,47 936 421…) úgy, hogy a tizedesvessző után minden számnak végtelen sok számjegye van. Ha vége van a tizedesjegyeknek, akkor nullákkal folytatjuk. Tegyük fel, hogy a valós számokat sorba lehet állítani, és így kölcsönösen egyértelműen meg lehet feleltetni a természetes számokkal. Ekkor tehát minden valós számot ebben a formában lehetne leírni.

0, A1 A2 A3 A4 …

0, B1 B2 B3 B4 …

0, C1 C2 C3 C4 …

Most próbáljunk meg új számot létrehozni Az első számjegy más lesz, mint A1, a második számjegy más lesz, mint B2, a harmadik számjegy más lesz, mint C3 és így tovább. Így egy új, 0 és 1 közötti valós számhoz jutottunk, de oly módon, hogy az különbözik a teljesnek feltételezett valós számok listájának minden egyes tagjától. Tehát ellentmondáshoz jutottunk. Mindebből az következik, hogy lehetetlen felsorolni a valós számokat. Ebből a gondolatmenetből Cantor bizonyítottnak látta, hogy a valós számok nagyobb számosságúak a természetes számoknál. Cantor a valós számok nagyobb végtelen számosságát megszámlálhatatlanul végtelennek nevezte el. A természetes számok kisebb végtelen számosságát pedig megszámlálhatóan végtelennek. Ha jobban megnézzük az előbbi példát, ott a megszámlálhatatlanul végtelen számosság azért nagyobb, mert az amellett, hogy végtelenül nagy, az elemei végtelenül sok módon össze is kombinálhatóak egymással. Lényegében ugyanez igaz a nyelv szavait alkotó hangokra, vagy írott karakterekre is. A szavakat alkotó betűkből végtelenül sokat alkothatunk, és azokat a különféle szavakban, mondatokban, vagy hosszabb szövegekben végtelenül sok módon összekombinálhatjuk egymással.

A nyelv lehetőségei tehát megszámlálhatatlanul végtelenek, azaz mindent túlhaladnak, a végtelent is, így lényegében korlátlanok. A filozófiában azt az objektumot nevezzük korlátlannak, ami minden lehetőséget túlhalad, a végtelent is. A nyelv és a korlátlanság így függ össze egymással amit Hegel jól megsejtett. Azt is meg kell azonban állapítanunk, hogy a nyelv elemei ugyan végtelenül sok módon kombinálhatóak egymással, de a számokkal ellentétben csak bizonyos szabályok szerint kombinálhatóak. Lényegében minden nyelv esetében más szabályok szerint. Ezeket a szabályokat pedig nem matematikai törvények szabályozzák, hanem a nyelv elemeinek, a beszédhangoknak, szótagoknak, szavaknak a milyensége, állaga.
Egy szótag jellege, mint például a "tek" szótagé eleve meghatározza, hogy milyen más szótagokhoz kapcsolódhat, milyen más szótagokat vonz magához. A "tek" szótaghoz például jól illik a "nős" szótag ezért jöhetett létre a magyar nyelvben a teknős szó. A nyelv mindig folyamatosan változik, fejlődik. Folyamatosan új nyelvi elemek képződnek benne. Mivel pedig egy nyelv elemkészlete, elemeinek összessége így eleve meghatározza, hogy milyen más nyelvi elemek milyen valószínűséggel kapcsolódhatnak hozzá a fejlődés során, azt mondhatjuk, hogy a nyelv elemei között valószínűségi kapcsolat van. Lényegében a nyelv összes eleme valószínűségi kapcsolattal bír az összes többivel szemben, és ez a valószínűség a nyelv fejlődése során is változik, az újonnan jött nyelvi elemekkel párhuzamosan. A nyelv elemei kölcsönösen meghatározzák egymást, hogy milyen valószínűséggel, és milyen számban lehetnek benne a nyelv egészében. Így a nyelv lényegében egy valószínűségi hálózatnak tekinthető, ahol az elemek egymással képzett valószínűségi viszonyait nem matematikai törvények, hanem a nyelv anyagának tulajdonságai határozzák meg, amelyek nem számszerűsíthetőek. Ezért nem lehet a nyelvet tisztán matematikai fogalmakkal leírni.
Ugyanez igaz a művészetre, vagy a tudomány és a technika információtömegére is. Azoknak az elemei is végtelenül sok módon kombinálhatóak egymással, de csak meghatározott szabályok szerint, és hogy az egyes elemek milyen más elemekkel, és milyen valószínűséggel kombinálódnak, azt csakis az elemek belső jellege határozza meg. Az impresszionista festészetben például meghatározott szabályok szerint formálódnak a festményeken az alakok színeinek arányai, hogy milyen színű alakokhoz milyen más színű alakok illenek esztétikusan. Amely szabályokat fel lehet rúgni, de akkor nem lesz esztétikus a kép. A művészet is, a nyelv is, és a tudományos, technikai információtömeg is nem más, mint a megszámlálhatatlanul végtelen korlátlanság, vagyis a tiszta szellem beáramlása az anyagba. Ha a tiszta szellem beáramlik az anyagba, akkor az tagolttá és végtelenül kombinálhatóvá válik, és megjelennek benne a valószínűségi hálózatok. Ha pedig a nyelv az emberi gondolkodás tükörképe, akkor ez az emberi gondolkodásról is elmondható. Mert mi is lényegében az emberi gondolkodás? Nyilvánvalóan valószínűségszámítás.
Az ember minden gondolati tevékenységében az élete során felhalmozott tapasztalatai alapján, a fejében tapasztalatokat összekombinálva, valószínűségi elemzést készít, hogy egy elkövetkezendő cselekedete milyen következményekkel járhat. Ha arra jut, hogy rá nézve jó következménnyel jár, akkor végrehajtja, ha nem akkor pedig nem. Ez ilyen egyszerű. Furcsa, hogy azok a filozófusok akik vastag könyveket írtak tele gondolatokkal, hogy mi is az a gondolkodás nem tudták belátni ezt a pofonegyszerű, egy mondatban elmondható, igazságot. A gondolkodás, vagyis a különféle egymástól elkülönülő elemek sikeres vagy sikertelen összekombinálása nem más, mint a valószínűségi elemzés tudománya.
A mesterséges intelligencia kutatók viszont részben már eljutottak eddig a gondolatig, és egy külön tudományágat is építettek rá, a gépi tanulás tudományát, amely egy másik technológiai trendre a Big Data-ra épül. A technológia területén manapság szinte minden az úgynevezett Big Data-ról szól. Ez az új tudományág a közelmúltban keletkezett, az informatika robbanásszerű fejlődésének köszönhetően, mivel nagyon nagy mennyiségű adat gyűlt össze szinte minden gazdasági és technológiai szektorban. Így a kereskedelemben, az orvostudományban, a távközlésben, a genetikában, a csillagászat területén stb.. Mint tudományág pedig arra jó, hogy ezekben a nagy mennyiségű adathalmazokban összefüggéseket és mintázatokat keressen különféle matematikai és statisztikai eszközökkel. A kereskedelem területét példaként véve egy olyan kereskedelmi adathalmazban, ahol az tartják nyilván, hogy a vevők miket vásároltak, lehet például összefüggéseket keresni az egymást kiegészítő termékek vásárlásának gyakoriságai között.

Így például elemezni lehet, hogy azok a vásárlók, akik gyakran vesznek kenyeret hány százalékban vásárolnak mellé tejet is. Ha pedig gyakran vásárolják ezt a két terméket együtt az hasznos információ a bolt számára, hiszen akkor érdemes a pékárukat, és a tejtermékeket egymás közelébe pakolni a boltban, hogy kényelmes legyen a vásárlás. A Big Data technológiája ma már a mesterséges intelligencia kutatásban is teret nyert, amiből egy külön tudományágat hasított ki magának. A gépi tanulás elméletét, ami azt jelenti, hogy ha egy Big Data alkalmazást, amely folyamatosan és automatikusan elemez egy ilyen nagy adathalmazt statisztikai eszközökkel, akkor az így kielemzett tények képessé tehetik ezt az alkalmazást arra, hogy bizonyos feladatokat jobban oldjon meg akár az embernél is.

Például az orvostudomány területén, ha egy ilyen Big Data alkalmazásba betáplálunk egy rakás képet melanómás daganatokról, továbbá adatként azt is, hogy melyik volt rosszindulatú és melyik volt jóindulatú. Akkor ez az alkalmazás statisztikai eszközökkel elemezni tudja, hogy a fényképeken a daganatokat milyen elváltozások jellemzik nagyobb százalékban, ha azok rosszindulatúak, vagy ha jóindulatúak, és ha legközelebb betáplálják neki egy új melanóma gyanús beteg fényképét, akkor arról meg tudja állapítani, hogy az a daganat rosszindulatú, vagy jóindulatú. Általában jobban is, mint egy bőrgyógyász, mert több daganat fényképe áll a rendelkezésére, mint amennyit életében egy bőrgyógyász láthatott, és így mesterséges intelligencia alapú orvosi diagnózisokat állíthatunk elő.

A gépi tanulásra alapozott mesterséges intelligencia alkalmazásokat ma már nagyon sok területen alkalmazzák, még a tudományos kutatás területén is. Létezik olyan Big Data alapú mesterséges intelligencia alkalmazás, ami a korunkra már óriási mennyiségűre növekedett orvosi publikációkat vizsgálja át és elemzi, amelyeket egy ember száz évig sem tudna elolvasni, hogy azokban új összefüggéseket fedezzen fel, amelyek új tudományos eredmények magvai lehetnek. A gépi tanulás tehát egy valóban létező mesterséges intelligencia alkalmazás, statisztikát, illetve valószínűségszámítást használ, de az emberi gondolkodást mégsem modellezi kellőkép. Ezzel a módszerrel ugyanis általában csak emberi foglalkozások rutinszerű részfeladatai modellezhetőek és végezhetők el, még ha hatékonyabban is, mint ahogy egy ember csinálná.
Az olyan tevékenységeket ugyanis, amelyek nem egy foglalkozás rutinszerű részfeladataiból állnak, hanem tudásszegmensek kreatív összekapcsolásából sokak szerint továbbra is emberek fogják végezni. Ugyanis csak az emberi gondolkodás képes egymástól eltérő jellegű információkat összekapcsolni, és ezzel új helyzetekre reagálni. Ha például egy ember tudomására jut, hogy kint eleredt az eső, és tudja, hogy a lakásában van esernyő, akkor képes ezt a két tudattartalmat összekapcsolni, és rájön, hogy magához kell vennie az esernyőt, ha ki akar menni az utcára. Viszont a melanómás daganatokat elemző Big Data alkalmazás ugyan jól ki tudja szűrni a melanómás daganatokat, mert arról rengeteg információ van a memóriájában, de ha egy ilyen melanómás betegnek valamilyen más betegsége is van, ami súlyosbítja az állapotát, arról már nem tud információt nyújtani az orvosnak, mert arról nem állnak rendelkezésre képek a memóriájában. Mint ahogy a kórházból sem tud kimenekülni, ha tűz üt ki ott, mert erről sem állnak a rendelkezésére elemezhető információk, hogy azt hogyan kell megtenni.
Ezekkel a Big Data alkalmazásokkal egyszerre csak egyfajta információtömeget lehet elemezni, és így csak egy területen lehet őket fejleszteni, de egymástól eltérő információk összekapcsolására nem képesek, ezért nem tudnak új helyzeteket kezelni, nem tudnak úgy működni, mint az emberi gondolkodás. Pedig az emberi gondolkodás egyik legfőbb jellemzője az egymástól elkülönülő elemek kreatív összekapcsolása. Ennek véleményem szerint az az oka, hogy a Big Data technológiája eddig csak az adatok térbeli dimenzióját vette figyelembe, és figyelmen kívül hagyta az adatok időbeli dimenzióját. A különféle képi, vagy szöveges adatok mint ahogy azt fent leírtam összeforrott, de egymástól elkülöníthető elemekből állnak, amelyek időbeli fejlődés folyamatában kapcsolódtak össze, és ezek az elemek egymással valószínűségi viszonyban állnak, valószínűségi hálózatokat alkotnak. Ahhoz hogy egy gépi tanulási eszközökkel felszerelt számítógép egymástól különálló adatokat tudjon összekombinálni, ezeket az adatokat elemeikre kellene bontani, a különféle adatelemeknek megfelelő valószínűségi súlyozást kellene adni, hogy milyen valószínűségi viszonyban állnak egymással.
Milyen számban vannak jelen az egyes adatelemek, és milyen valószínűséggel határozzák meg egymás jelenlétét az adathalmazban egymáshoz illőségük alapján. Lehetne ezt akár úgy is csinálni, hogy az adatelemek időbeli rétegeit is külön-külön kielemezzük, hogy az adathalmaz fejlődése során a mindig újonnan hozzákapcsolt adatelemek hogyan változtatták meg annak valószínűségét hogy az új, rájuk következő adatelemek milyen számban kapcsolódnak az adathalmazhoz. Majd így már valószínűségi elemzést lehetne készíteni arról, hogy egy másik ugyanígy elemeire bontott, és valószínűségekkel súlyozott adathalmaz elemei milyen valószínűséggel kapcsolhatók hozzá az eredeti adathalmazhoz úgy, hogy a hozzákapcsolás releváns eredményt adjon.
A jobb szemléltetés érdekében vegyük egy festészeti stílusirányzat, mondjuk az impresszionizmus összes elkészült festményét, mint adathalmazt. Tápláljuk be ezeket képfájlokként egy gépi tanulási eszközökkel felszerelt számítógép memóriájába. A festményeket bontsuk elemeire a számítógép számára érthető és feldolgozható módon a stílusirányzat művészi jellegének megfelelően, hogy ebben a stílusirányzatban milyen emblematikus alakok, formák, színviszonyok vannak az egyes festményeken, amelyek alapjaiban meghatározzák a stílusirányzat jellegének egészét. Adjunk valószínűségi súlyozást az elemeknek, hogy milyen számban vannak jelen a festményeken egymáshoz viszonyítva. Tegyük ezt meg időbeli rétegenként is, hogy a stílusirányzat fejlődése során a festményekhez újonnan kapcsolódó emblematikus festészeti elemek milyen mértékben változtatták meg annak valószínűségét, hogy a rájuk következő új elemek milyen számban kapcsolódnak majd az alkotásokhoz. Majd ezután már valószínűségi elemzést készíthetünk arról, hogy egy másik festészeti stílusirányzat, mondjuk a kubizmus ugyanígy elemeire bontott és valószínűségekkel súlyozott adathalmazának elemei milyen valószínűséggel illenek esztétikusan az impresszionista festészet adathalmazának elemeihez az alapján, hogy mennyire hasonlítanak azokhoz az elemekhez, amelyek eddig nagyobb valószínűséggel csatlakoztak az impresszionista festészet adathalmazának adatelemeihez annak fejlődése során.
Ha egy ilyen folyamat végén például a gép hozzákapcsol egy adatelemet egy kubista adathalmazból származó festményből egy impresszionista adathalmazban meglévő festményhez és az egy emberi szem számára esztétikus eredményt ad, akkor az új festményt hozzá lehet adni az eredeti adathalmazhoz, újra lehet számolni a valószínűségeket, majd előröl lehet kezdeni az folyamatot ugyanazzal vagy akár más adathalmazzal, adathalmazokkal egy önfejlődő struktúrát hozva létre. Mivel ez a fajta gépi tanulás az adatok időbeli fejlődésére épül, elnevezhetjük evolúciós gépi tanulásnak, és ez már modellezhetné az emberi gondolkodást, bár nyilván csak a gyakorlati alkalmazás mutathatná meg, hogy milyen sikerrel.