A tudomány skálafüggetlen hálózatai és a játékelmélet

Az úgynevezett sklálafüggetlen hálózatokat egy Barabási Albert László nevű magyar fizikus fedezte fel. Alapelvük pedig abban összegezhető, hogy kis fokszámú, vagyis kevés másik ponthoz csatlakozó pontjaik sűrű részhálókat alkotnak, és ezeket a részhálókat nagy fokszámú, tehát sok másik ponthoz csatlakozó, csomópontok kapcsolják össze. Skálafüggetlen hálózatnak tekinthető e legtöbb hálózat a természetben és a társadalomban. Így például a tudományos kapcsolatok szerzőségi hálózatai, ahol a szerzők egymásra hivatkoznak, és vannak olyan szerzők, akikre nagyon sokan hivatkoznak, (ők a nagy fokszámú csomópontok) illetve vannak szerzők, akikre nagyon kevesen. Vagy ilyen például a filmszínészek hálózata, ahol egyes színészek nagyon sok más színésszel játszanak együtt, mások nagyon kevéssel. De ilyen az internet hálózata is, ahol van olyan weboldal, amire nagyon sok hivatkozás mutat, más weboldalakra pedig nagyon kevés.

A játékelmélet a matematika egyik ága, amely azzal foglalkozik, hogy hogyan a legésszerűbb viselkedni olyan helyzetben, amikor személyközi kapcsolatokban, és szükségszerű döntést követelő helyzetekben, minden résztvevő lehetséges döntésére hatással van a többi résztvevő lehetséges választása. Az ilyen helyzetekben fellépő lehetséges viszonylatok száma végtelen. Az egyik legismertebb ilyen viszonylat az úgynevezett Nash-egyensúly. Ez lényegében az adott helyzetben résztvevők stratégiáinak olyan stratégia együttesét jelenti, ahol az egyes résztvevők stratégiája a lehető legjobb választ adja az összes többi résztvevő stratégiájára. Magyarul olyan állapotot jelöl, ahol egyik résztvevőnek sem éri meg változtatni a stratégiáján, ha a többi résztvevő sem változtat rajta, mert nem járna vele jobban.

Ez a cikk azt vizsgálja, hogy mikor áll be ehhez hasonló egyensúly a tudomány skálafüggetlen hálózataiban. A tudományos világ az egyik legkeményebb versenyt jelenti a professzionalizálódott szakmák körében, hiszen minden tudós vérre menő harcot vív a reputációért, a tudományos elismerésért, de egyedinek is tekinthető abban az értelemben, hogy a tudósok az egymás közti verseny ellenére egymástól függnek. Csak egymástól kaphatják meg ezt a tudományos elismerést, amiért versengenek, és ez sajátos helyzetet teremt abban azzal együtt, hogy a tudományos világ hálózata skálafüggetlen. Mint tudjuk, a legtöbb hálózat a természetben és a társadalomban skálafüggetlenségre törekszik. Ez egy természeti törvénynek tekinthető szinte mindenhol, így a gazdaság farkastörvényei közepette is. Vannak akik nagyon sikeresek a gazdasági versenyben, és ők uralják a személyközi kapcsolatok legnagyobb hányadát a társadalomban.

Nincs ez másképp a tudományban sem, ahol egyesek a tudományos elismerések legnagyobb hányadát uralják. Az ő írásaikra hivatkoznak a legtöbben, ők uralják a legmagasabb posztokat az egyetemi katedrákon. Lehet, hogy ők akár adott esetben a tudományos sikerek egészét is magukévá tehetnék egy-egy adott területen. Ekkor azonban az történne, hogy másoknak nem maradna semmiféle elismerés a tudomány egy adott területén, és ezek a személyek fellázadnának az adott személy ellen, aki a nagy fokszámú hálózati csomópontot alkotja, és az adott terület egyetemi katedráit uralja. Ami már ő magának sem lenne jó, hiszen ezután nem lennének tudóstársai, akiktől az elismerést kapja, és az ő tudós nimbusza is leáldozna amiatt, hogy a tudományos világban a tudósok az elismerést egymástól kapják.

Ez ellen a nagy fokszámú hálózati csomópontot alkotó személy csak úgy védekezhet, ha bizonyos számú tudományos elismerést átenged a tudóstársainak is, de tudóstársai tudományos elismeréseinek a megszerzését uralma alá vonja, ő koordinálja, hogy elismerésüket továbbra is ő kapja annak ellenére, hogy ők is részesülnek valamennyi elismerésben. Ez az oka annak, hogy a legismertebb tudósok túlnyomó többsége a tudományos munka mellett tudományszervezéssel is foglalkozik a tudományos világban. Koordinálja kezdő tudóstársai tudományos előmenetelét, segédkezik a doktori disszertációk megírásában, tudósokat mutat be egymásnak stb. A kérdés az, hogy mikor lép fel egyensúly egy ilyen helyzetben? Azt kell mondanunk, hogy akkor, ha a kevesebb tudományos elismeréssel rendelkező tudósok, tehát a hálózat kis fokszámú csomópontjait képező személyek tudományos képességei, vagyis a tudományos elismerés megszerzésére irányuló képességei, nem haladják meg azt a szintet, amit mint tudományos elismerést, a sok tudományos elismeréssel rendelkező tudósok a tudományszervezéssel, tehát az ő tudományos előmenetelük koordinálásával nekik nyújtanak.

Egy olyan hálózatban, amely a természet törvényei szerint a skálafüggetlenségre törekszik, ugyanakkor verseny van benne a kapcsolatokért, de ezeket a kapcsolatokat a tagok csak egymástól kaphatják meg, csak ilyen formában jöhet létre a játékelméletből ismert egyensúlyi helyzet, amelynek matematikai kifejtését én a matematikusokra bízom, ez csak egy elméleti levezetés volt.

Felhasznált Irodalom:

Nash-egyensúly: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nash-egyens%C3%BAly

Játékelmélet: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1t%C3%A9kelm%C3%A9let

Barabási Albert László: Behálózva - A hálózatok új tudománya, HELIKON KIADÓ KFT., 2013.