Manapság I. Ferenc pápa trónra kerülésével a szegény egyház lett a jelszó katolikus egyházban, amit sokak szerint üdvös dolognak kellene tartanunk, de vajon valóban így van e ez? Tényleg üdvös dolog e a szegény egyház hirdetése? Kétségtelen, hogy Krisztus beszédeiben, és főként a hegyi beszédben sokat olvashatunk a szegénység követelményéről, van azonban egy hely a bibliában, ami ha nem is mond ellent ennek a gondolatnak, de kicsit árnyalja a jelentését.
„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, előhivatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedjék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem; El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”
Ebből az idézetből jól kiolvasható, hogy Jézus nem azt érti szegénység alatt, ha valaki egyáltalán nem szerez magának pénzt, sőt éppen, hogy szorgalmazza a pénz szerzését és megsokszorozását. Amit ellenez és elvet az nem más, mint a pénz megtartása, tehát ha valaki nem forgatja és nem sokszorozza az általa megszerzett pénzt. De vajon miért szorgalmazza Jézus a pénz forgatását és sokszorozását? Régi dogma a modern közgazdaságtudományban, hogy a gazdasági és technikai fejlődés motorja a pénz forgása a gazdaságban, hiszen minden vállalkozás és újítás pénzbefektetéssel kezdődik, és a vállalkozás megtérülése is csak úgy történhet, hogy valamilyen vásárló kifizeti a vállalkozás által megalkotott jószág ellenértékét, hogy a vállalkozó az így megszerzett pénzből aztán újabb jószágokat alkosson, amiket ismét értékesít és így tovább.
Így halad mindig előrébb a gazdaság fejlődése. Az pedig tudható, hogy a gazdasági és technikai fejlődés, vagy másképpen a civilizálódás emeli ki mindjobban az emberiséget a primitív törzsek természeti állapotából, ahol még a bálványimádó természetimádat uralkodik létező vallásként. A kereszténység egyik legfőbb hivatása pedig éppen az, hogy megszabadítsa az emberiséget a bálványimádás förtelmétől, a természetimádattól, a természet démonaitól. Így tehát a pénz forgása és sokszorosítása egyértelműen a kereszténység céljait segíti elő, és így a pénz sokszorozása Jézusnak is üdvös kellett, hogy legyen. Kérdés azonban, hogy ez ellentmond e Jézus más bibliai kinyilatkoztatásainak, amelyek szegénységre szólítják fel az embert.
Manapság és régen is sokan állították, hogy a katolikus egyházszervezet nem követi Jézus szegénységről szóló tanításait, mert a papok gazdagon díszített templomokban és palotákban laknak, gazdagon díszített miseruhákat hordanak. Pénzben fizetendő egyházadót követelnek az emberektől. Én megkérdezném ezektől az emberektől akik ezeket állítják, hogy cserélnének e a papokkal, kellene e nekik olyasfajta gazdagság, ami a papoknak van? Ugyanis az egyház emberei a hozzájuk befolyt jövedelem semmilyen hányadával nem maguk rendelkeznek. A miseruhákat, amiket egyesek túldíszítettnek mondanak nem ők döntik el, hogy hogyan díszítsék, hanem csak úgy díszíthetik ahogyan azt az egyház liturgikus előírásai jóváhagyják, és ezeket a ruhákat is csak olyan alkalmakkor viselhetik, amikor az egyházi liturgia ezt előírja.
A templomot vagy a palotát is csak olyan formában és alkalmakkor díszíthetik, ahogy azt az egyház szükségletei előírják. Az egyházi épületek pompája csakis az egyház nagyságának és világi hivatásának közvetítője lehet az emberek felé, és a papok saját fényűzésükre semmit sem költhetnek. Azt a pénzt is, amit nem miseruhákra, vagy épületfelújításra költenek csak olyan célokra költhetik, ami az egyház javát szolgálja. Jótékonykodásra, vallásoktatásra, stb. A kérdés tehát hogy cserélnének e a papokkal azok az emberek, akik az egyház gazdagságát ellenzik, és kellene e nekik olyasfajta gazdagság, ahol semmivel sem maguk rendelkeznek amijük van. Nem maguk döntik el hol laknak, hogyan öltözködnek, nem nősülhetnek, egy fillérjüket sem arra költhetik amire akarják, és ennek a teljes függést magával vonó egyházi pozíciójuknak a megléte is csak a híveik jóindulatától függ, hogy azok befizetik e az egyházadót, illetve a feletteseik jóindulatától, akik bármikor utcára tehetik őket, ha nem felelnek meg az egyház elvárásainak.
Mindebből már jól látható, hogy a papok állítólagos gazdagsága valójában szegénység, és egyáltalán nincs ellenére Krisztus tanításainak amiben így nincs ellentmondás. Krisztus ugyanis, mint már mondtam, nem azt tekintette gazdagságnak, ha valaki pénzt szerez, hanem ha azt a pénzt megtartja magának, vagy olyan dolgokra költi, amelyek nem segítik elő a pénz sokszorosítását, és a körülötte lévő világ fejlődését és kiszabadulását a pogány természeti állapotból, mint például: élvezeti cikkekre. Ha viszont azt a pénzt forgatja és sokszorozza, vagyis jótékonykodásra, építkezésekre, technikai fejlesztésekre költi, akkor az illető nem tekinthető gazdagnak, hanem szegénynek tekinthető, hiszen azt a pénzt nem magára költötte. Minden fillér, ami az egyházhoz befolyik nem a papok tulajdona, hanem az egyházszervezeté, amit szolgálnak, és régen az egyház volt Európában a pénz forgásának és a gazdaság fejlődésének legfőbb elősegítője jótékonykodásával, építkezéseivel stb. A pénz forgását elősegítő bankok létrejöttét a templomos lovagrend, tehát egy egyházi szervezet segítette elő, így a tulajdonába került pénzt az egyház minden korban forgatta és sokszorosította a fejlődést szolgálva papjainak anyagi helyzetétől függetlenül.
Így pedig mondhatjuk, hogy a papok a közhiedelemmel ellentétben nem gazdagok, az egyház papjai egyenként a plébánosoktól a pápáig, illetve a templomos lovagrend tagjai egyenként a fegyverhordozótól a nagymesterig mind szegények, a szervezet amit szolgálnak, tehát az egyház, ellenben gazdag. Ennek azonban így is kell lennie a krisztusi tanítások szerint is, mert az egyház csak így töltheti be küldetését, vagyis a körülötte lévő világ fejlesztését, és kiemelését a pogány, bálványimádó természeti állapotból, ha pénz folyik be hozzá, és azt tudja forgatni és sokszorozni fejlesztve ezzel a gazdaságot és a technikát. Nem véletlen, hogy az európai politikát manapság uraló, a frankfurti iskolához kötődő neomarxista körök, akik az ázsiai és afrikai földrészről Európába irányuló színes bőrű bevándorlást elősegítik azzal a céllal, hogy Európa népességét a gazdasági és technikai fejlődés által nem érintett népek beáramlása folytán felhigítsák, hogy így fogják vissza a gazdasági és technikai fejlődést a világban, egyik legfőbb céljuknak tekintik Karl Marx: Tőke című művére hivatkozva a pénz forgásának megtörését a nyugati gazdaságban, hogy ezzel lehetetlenítsék el a fejlődést és a kereszténység céljait.
Gyakran állítják, hogy a kereszténység elősegítette a pénzgazdálkodás létrejöttét, ami mondhatjuk, hogy igaz is, hiszen a biblia tanításai tele vannak pénzügyi metaforákkal, amelyek az adósságról és a fizetségről szólnak. Ádám mintegy deficitet teremtett az édenkertben azzal, hogy vétkezett, és ezért az egész emberiségnek fizetnie kell azzal, hogy pokol tüzén kell égnie. Krisztus kereszthalálával mintegy kifizette ezt az adósságot, és megváltó halálát a keresztények mintegy alapnak tekinthetik, hogy adósságukat visszafizessék Istennek. Krisztus áldozatának hasonlatát az is élénkíti, hogy Júdás az ő egykori apostola, (mint áldozati szolgálatának kincstárnoka) elárulta őt 30 ezüstért. Krisztus kereszthalála azonban csak az alapját szolgáltatta annak, hogy az ember visszafizesse adósságát, az adósság törlesztéséhez magának az embernek is hozzá kell járulnia gyónással, jócselekedetekkel, imákkal a katolikus tanítás szerint.
A hagyományos katolicizismusnak a purgatóriumról szóló tanítása is ilyen pénzügyi metaforának tekinthető, ami arról szól, hogy ha az ember halála előtt megbánta és meggyónta bűneit, akkor az örök kárhozat lángját elkerülte, de a bűneiből keletkezett adósság még fennmaradt halála után is, amit a tisztítótűz lángjaiban kell törlesztenie, mielőtt bejut az örök világosság fényébe, ahogy a purgatóriumban eltöltött idő is megrövidíthető, ha itt a földön jócselekedeteket hajtunk végre, vagy önmegtagadást gyakorlunk, ami egyfajta mennyei könyvelést feltételez ahol Isten egy mennyei lajstromon mindig nyilvántartja a bűneinkből keletkezett adósságot és annak törlesztését gyónással és jócselekedetekkel, valamint önmegtagadással.
A katolicizmusban tehát nyilvánvalóan jelen vannak a világ pénzügyi rendszerének előképei, de enélkül nem fejlődhetett volna ki az európai civilizáció, az európai kultúra, gazdaság és technika. Ebből kifolyólag, ha valaki a gazdag egyházat kárhoztatja, és megtagadja az éves egyházadó befizetését az nem Krisztus szegénységre való elhívását teljesíti, hanem az emberi fejlődés és haladás ügyét gátolja, és éppen hogy ellene tesz a krisztusi tanításoknak. Ezért visszás kicsit, és ezért hajlik nagyban az eretnekség felé, hogy I. Ferenc pápa szegény egyházról beszél, mert az egyháznak gazdagnak kell lennie. Ez így van rendjén. Legfeljebb a papok szegénységéről beszélhetünk, amit azzal érhetünk el, hogy a papok ne éljenek vissza a hozzájuk befolyt jövedelemmel. Az én részemről azt mondhatom, hogy minden évben befizetem a szükséges egyházadót.
Felhasznált irodalom:
Tracy R. Twyman: Salamon kincse Az amerikai. pénz mágikus és titokzatos története, DANVANTARA KFT., 2008.
Mészáros István: A tőkén túl Közelítések az átmenet elméletéhez - Első rész - Az ellenőrizhetetlenség árnya, L' HARMATTAN KFT., 2008.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése