Techno realizmus: április 2014

Egy korábbi cikkemben már megpróbáltam elemezni Menyhay Imre gazdaságpszichológiáját, konkrétabban Homo oeconomicus és a befejezetlen teremtés című könyvét. Akkor ő maga szólt hozzá a blogomon megjelent cikkhez, és kritikákat fogalmazott meg vele szemben, miszerint a cikk túl hosszú, és túl sok olyan rész van benne, ami nem vág a témába. Struktúrálatlan, logikailag rosszul van felépítve, végül pedig, hogy e fent megnevezett könyvét félreértelmeztem, és nem a valóságnak megfelelően adtam vissza a tartalmát.
Mivel megígértem neki, hogy a hibák korrigálása céljából később majd újra elolvasom a könyvét, és írok majd egy újabb elemzést a könyvéről, most ennek a magamra kiszabott kötelességemnek teszek eleget. A könyvet újra elolvastam, ezuttal igyekesztem figyelni minden részletére. A cikket igyekeztem logikusabban felépíteni, továbbá ügyelni a tömörségre, illetve arra, hogy csak a téma megértéséhez feltétlenül szükséges részek kerüljenek bele.
Menyhay Imre fent megnevezett könyvében fejti ki analitikus gazdaságpszichológiáját, Sigmund Freud tanait követve, melynek alapgondolata az, hogy az evolúció menete félresiklott az ember megjelenésével, és a modern technikai civilizáció megjelenésével. Ugyanis azok a természetes hajtóerők, értem itt agresszió, egoizmus, birtoklási vágy, amelyek az állatvilágban az élet fenntartását szolgálják, a modern emberi társadalomban a profit hajszolását, a szegények és a gyengék elnyomását, a természeti környezet kizsákmányolását, tehát végeredményben életellenes tendenciákat erősítenek.
Az állatvilágban például az agresszív viselkedés elősegíti az állatok számára a táplálék megszerzését az ökológiai egyensúly felbomlása nélkül, vagy a hímek számára, nőstények megszerzését párosodás és utódnemzés céljából, tehát végeredményben az élet fenntartása véget, ahogy a birtoklási vágy pedig a nőstények megtartását szolgálja ehhez hasonló módon. A modern kapitalizmusban viszont az egoizmus, az agresszió, illetve a birtoklási vágy a technikai fejlődés következtében, elszakadt életfenntartó funkcióitól, és a profithajhászás, a mindenáron való érvényesülés irányába tereli az embert a piaci versenyben, amely a gyengék és a természeti környezet kizsákmányolását eredményezi a gazdaságban, a szexualitás terén olyan deformált szexuális magatartásoka eredményezt, mint a homoszexualitás vagy a pornográfia, amelyek öncélú örömszerző tevékenységeknek tekinthetőek, és nem szolgálják az utódnemzést, tehát az élet továbbvitelét. Így az emberi világban az állatvilágból átszármaztatott hajtóerők mindenképpen életellenes tendenciákat szolgálnak.
A szerző szerint az ember esetében az állatvilágból átszármaztatott hajtóerőkért a zsigeri agyban székelő aeb-komplexum a felelős, és erre rájátszanak a nemzetközi nagyvállalatok reklám és marketingfogásai is, amelyek az állatias hajtóerőket: az egoizmust, a birtoklási vágyat próbálják meglovagolni, hogy el tudják adni a termékeiket a vásárlóknak. Menyhay Imre ennek megfelelően elutasítja a kapitalizmust és a picgazdaságot, mivel korlátlan liberalizmusukkal ezek adnak leginkább teret az emberben rejlő állatias hajtőerők életellenes módon való kiélésének, és az aeb-komplexumnak az emberi psziché feletti korlátlan uralma helyett egyensúlyba akarja hozni az állatias hajtóerőket az önmegtartóztató magatartás pszichés mechanizmusaival.
Ennek a megvalósítását arra az alapgondolatra építi, hogy az animális hajtóerőeknek főképp a gyenge énerővel rendelkező emberek nem tudnak ellenállni, akiket hatalmába kerít a frusztráció, ami abból fakad, hogy nincs lehetőségük most és azonnal hozzájutni a kapitalista fogyasztói társadalom által kínált javakhoz, és a rajtuk eluralkodott frusztráció mindig előhívja náluk az egoizmus, agresszió és birtoklási vágy keltette fokozott életellenes viselkedést. A megoldás az énerő erősítése lehet, vagy másszóval a magasabb frusztráció tolerancia elérése az emberi személyeknél, amit csak úgy lehet elérni, hogy szüneteket iktatunk be a külvilágból az agyba beérkező ingerek és az arra adott válaszok közé, ami történhet elmélkedéssel, meditációval stb.
Tehát főképp a kapitalista vállalkozók esetében a mindennapi munkavégzés, hajtás közepette időt kellene szakítani a meditációra és az elmélkedésre a szerző szerint, és ezzel az emberi viselkedés nyugodtabbá, magabiztosabbá tehető, és a vállalkozók viselkedése egyben mentessé válik az agresszív üzleti praktikáktól, mert már nem rögtön és azonnal akarnak hozzájutni a profithoz, és a fogyasztói társadalom által kínált javakhoz. Ezt nevezi Menyhay a hajtóerők nemesítésének, és egyben az evolúció, a teremtés befejezésének, hiszen ezáltal megoldódik a félresiklott emberi evolúció problémája, mivel az állatvilágból ránk maradt hajtóerők, és az azokat visszafogó pszichés mechanizmusok egyensúlyba kerülnek az emberben. Ebből a szemléletből egyenesen következik, hogy Menyhay élesen szemben áll a szabad piaci kapitalizmussal és annak ideológusaival: Fukuyama, Hayek stb.
Ahhoz, hogy Menyhay elméletét elemzés alá vegyük, először is szót kell ejtenünk olyan káros társadalmi jelenségekről, mint például a homoszexualitás, a pornográfia, vagy a multikulturalizmus, amelyekről a szerző maga is szót ejt könyvében. Kik ezeknek a terjesztői a nyugati világban. Semmiképpen sem a szabadpiacikapitalizmus hívei. A szabad piaci kapitalizmus teoretikusai így: Fukuyama, Hayek kétségkívül liberálisok, tehát szabadságpártiak voltak, hiszen magukat is annak vallották, de a kapitalizmus nem azonosítható a homoszexualitással vagy a pornográfiával, mert az ő szabadságértelmezésük a nem csinálj azt amit akarsz alapelvén nyugodott. A klasszikus liberalizmus szabadságértelmezése azon az alapelven nyugszik, hogy az állati létszinten, ahol a Menyhay által említett hajtóerők a legmarkánsabban vannak jelen az élőlények passzivitásra vannak kárhoztatva, hiszen az állati létszinten nincs tudomány, nincs művészet, nincs technika stb. Tehát a természeti létszint alapvetően passzívnak tekinthető, és ez annak tudható be, hogy az állati, vagy természeti létszinten csak állati ösztönök vannak, amelyek csupán az alapvető létszükségletek kielégítésére sarkallják az élőlényeket, és nincsenek olyan tudati mechanizmusok, amelyek a magasabb rendű tevékenységek végzésére sarkallnák az élőlényeket, mint például a tudomány, vagy a technika.
Az állati létszintről való felemelkedés legalapvetőbb módszere ebből kifolyólag az aktivitás, tehát ha az ember tudománnyal, technikával, művészettel stb. foglalkozik, ha viszont az ember csupán állati ösztöneinek hódol így: öncélú szexuális élvezetek (homoszexualitás, pornográfia), öncélú fogyasztás (televíziónézés, zsíros ételek fogyasztása) az elveszi az ember idejét az aktivitástól, ami az állati létszintről való felemelkedés legalapvetőbb módszere, és az állati, természeti létszint passzivításába való visszazuhanását idézi elő az embernek. Az emberi aktivitás pedig leginkább a szabad piaci rendszerben bontakozhat ki, hiszen ez a rendszer mentes leginkább az állami beavatkozástól, ami akadályozza az embert abban, hogy szabadon kibontakoztasssa képességeit.
Így a klasszikus liberálisok szabadságértelmezésében a szabadság nem azt jelenti, hogy azt csináljunk amit akarunk, hanem éppen ellenkezőleg: felelősséget és fegyelmet jelent, mert az ember csak felelősségének tudatában és a fegyelem megtartásával győzheti le állati ösztöneit, hogy igazi aktív tevékenységet végezzen így: tudományos kutatás, művészet stb. Tehát a szabad piaci rendszer teoretikusainak liberalizmusa, vagy szabadságértelmezése legfőképp a természeti szükségszerűségtől való szabadságot jelenti, amelyhez csak a fegyelmezett aktivitáson keresztül vezet el az út, mert az ember csak ezáltal emelkedhet ki a természet passzivításából. Minél inkább aktív életet él valaki, annál inkább felülmúlja és túlhaladja a természet passzivítását, és éppen ezért a szabad piaci rendszer híveitől idegen a csinálj azt amit akarsz elv, mert az vissszaveti az embert a természet passzivitásába, hiszen elősegíti a pornográfia, vagy a homoszexualitás terjedését. A szabad piaci rendszert azért támogatják, és az állami beavatkozást azért ellenzik, mert az keretet ad az emberi aktivitás kibontakozásának és nem azért, mert a pornográfiát idealizálják.
Ennek tudható be, hogy Amerikában éppen a neokonzervatívok, azaz a szabadpiaci rendszer hívei azok, akik a leghevesebben támadják az abortuszt, az egyneműek házasságát és a multikulturalizmust. A pornográfiát és a homoszexualitást tehát nem a szabad piaci rendszer hívei terjesztik, hanem az úgynevezett frankfurti iskola tanításain alapuló kulturális marxista mozgalom, akik kapitalizmusellenes ideológiát vallanak. A következőkben ennek a mozgalomnak a tanításait szeretném bemutatni.
A kulturális marxizmus eszmerendszerének filozófiai gyökerei a spinozai panteizmusig nyúlnak vissza. A panteizmus filozófiai rendszere szerint az anyagi világ egységet képez a személytelen Istenséggel, amiből emanáció (kiáradás) útján keletkezett, de az emanáció után sem szakadt el tőle, ezután sem szűnik meg a vele való egység, csak ezután már létrendileg alacsonyabbrendű létszintet képez a személytelen ősszubsztanciához képest.

Baruch Spinoza volt az a filozófus az európai történelemben, aki a panteizmushoz hozzákapcsolta a szükségszerűséget, vagy másképp determinációt. Heller Ágnes: Érték és történelem című könyvében kifejti, hogy Spinoza panteizmusa eltér a többi európai filozófus, mint például Giordano Bruno panteizmusától, mert Giordano is az Isten és a természet egységét vallotta Spinozához hasonlóan, de Giordano rendszerében a természet, ami egy az Istennel rendelkezik a mozgás képességével. A bolygók, a csillagok, az ember mind mozognak Giordano rendszerében.

Spinozánál, viszont egész egyszerűen nincs jelen az idő, vagyis a mozgás. Spinoza rendszerében az ember és a társadalom is egy a természettel, nem rendelkezik szabad akarattal, amely az önálló tevékenységet, tehát a mozgást lehetővé tenné számára. Teljesen a természet szükségszerűsége alá van rendelve. Mégis jelen van nála a szabadság, de nem a szabad akarat, hanem a szabad szükségszerűség formájában, ami első hallásra paradoxonnak tűnik, és azt jelenti, hogy az ember csak annyiban lehet szabad, amennyiben aláveti magát a természet szükségszerűségének, mert csak így van lehetősége kibontakoztatni az egyéniségét, ha elfogadja azt a szerepet és életutat, amelyet a társadalom, illetve az azt magában foglaló természet kijelölt neki. Így az ember úgy mozog, hogy az őt magában foglaló természet mozdulatlan marad, belső szerkezete nem változik, mert az ő része, tehát az ember azt a haaladási irányt követi mozgása során, amit természet szerkezete eleve meghagy neki, és így a Spinozai panteizmusban valóban nincs idő az ember teljes egészében a természet determinációja alá van rendelve.

Lukács György lett később a kulturális marxista eszmerendszer politikai programjának első megfogalmazója és az úgynevezett Frankfurti iskola eszmei atyja. Lukács György: Történelem és osztálytudat című könyvében a megismerő emberi tudatot, vagy másként a cselekvő ész kibontakozását a történelem belső folyamataként akarja megragadni. Lukács szerint mindig is az emberi tudat formálta a történelmet, hiszen az emberiség mindig is maga alakította történelmét, de az emberek ennek nem minden történelmi korszakban voltak tudatában. A középkori társadalomban például a gazdálkodás területén az önellátó parasztgazdaságok domináltak, az emberek többségének látóköre csak saját kis birtokára terjedt ki, hiszen a társadalom többi részéhez nem fűzték szorosabb kapcsolatok, így nem láthatta át az őt körülvevő társadalom egészének működését.

A technika fejlődésével, az iparosodás előrehaladásával azonban, amikor megjelent a közlekedés, vagy a távközlés, a társadalom egyes részei egyre inkább összekapcsolódtak egymással, és így az emberek egyre szorosabb kapcsolatba léptek az őket körülvevő társadalommal, és egyre inkább át tudták látni annak a működését. Ez a folyamat a polgári-kapitalista társadalomban teljesedett ki, amikor két osztály áll egymással szemben a proletariátus és a burzsuázia a marxista terminológia szerint, és a proletariátusnak mindennapi tapasztalatát képezi a burzsuázia felől jövő elnyomás és kizsákmányolás, továbbá a kapitalista társadalom eldologiasodása, és ahhoz, hogy ezektől megszabaduljon, hogy megdöntse a kapitalista rendszert, rákényszerül arra, hogy átlássa az őt körülvevő társadalom működését, és ezt a tudást és tapasztalatot nevezi Lukács osztálytudatnak, ami a történelmi fejlődés során alakult ki.

Mivel pedig a történelemben először a proletariátusban alakult ki az osztálytudat, vagyis a társadalmi működés megismerésének képessége, a proletariátus küldetése kell, hogy legyen az, hogy a polgári társadalmat megdöntse, eltűntesse a föld színéről, mert csak proletariátus rendelkezik ezzel a képességgel. Tehát az osztálytudatot a gazdasági fejlődés, vagyis a külső objektív valóság, az objektum fejlődésének előrehaladása alakította ki az emberben, de egyszersmind az osztálytudat kifejlődése tette lehetővé azt is, hogy az ember igazi szubjektummá váljon, tehát hogy igazán kezébe tudja venni saját történelmének alakítását. Ezért mondja Lukács, hogy az ember egyszerre objektuma és szubjektuma a társadalmi fejlődésnek, amivel valamennyire fel is rúgta azt a marxi dogmát, hogy a külső tárgyi valóság primátusa megelőzi az emberi tudat primátusát, ő a szubjektumot és az objektumot ezzel egy szintre hozta.

Max Horkheimer sokat merített Lukács gondolataiból, de egyszersmind szembe is helyezkedett velük. Ő vette észre ugyanis, hogy a modern nyugati társadalomra már egyáltalán nem jellemző a proletariátus olyan mérvű nyomora, aminek még marx volt a tanúja. A munkásosztály véleménye szerint két részre szakadt, egyrészt a foglalkoztatottakra, akiknek az életfeltételei a kapitalizmus modernizálódása révén egyre inkább javulnak, és lassan beépülnek a kapitalizmus struktúráira, másrészt pedig a munkanélküliekre, akinek pedig már nincs meg az a műveltségük és osztálytudatuk, ami életre hívhatná a proletárforradalmat.

Ezért Horkheimer saját rendszerében meg akar szabadulni Lukács azon tételétől, hogy egyedül a proletariátus küldetése lenne a polgári társadalom megdöntése. Mivel a proletariátus életkörülményeinek fokozatos javulása nyomán kezd hasonulni a kapitalista társadalomhoz. Horkheimer az osztályharc marxista teerminológiáját is igyekszik elvetni, és a burzsuázia, mint a gonosz megtestesítőjének a helyébe a modern technikát állítja, ami az emberi tudomány fejlődésével alakult ki, és korunkra a proletariátus számára is jólétet hozott a kapitalista társadalmon belül, de ezzel egyben el is dologiasította a társadalom műkédését, apró fogaskerékké téve az embert az ipar modern gépezetében, és mintegy tehetetlenségre is kárhoztatta ezzel a proletariátust, hiszen a fogyasztói jólét kialakulásával az embernek már nincsen meg az anyagi helyzetéből adódó motivációja arra, hogy lázadjon az őt körülvevő társadalom ellen, ha viszont mégis lázad, azzal éppen saját anyagi jólétét veszélyezteti, így a technika fejlődése valójában tehetetlenségre kárhoztatja az embert.

Tehát Horkheimer szerint a proletariátus anyagi elnyomorodásából eredő szenvedés megszűnt ugyan a modern kapitalizmusban, mert a technika modernizációjának következtében a proletariátus jóléte növekedett, viszont a szenvedés továbbra is megmaradt, mert az emberi viszonyok eldologiasodtak, az emberek fogaskerékké váltak a technikai civilizáció robusztus gépezetében, ezt a szenvedést viszont az emberek édesnek érzik éppen a technikai civilizáció által életre hívott fogyasztói jólét következtében.

Horkheimer mindebből levezetve elutasítja Lukács azon tételét, hogy a kapitalizmus megdöntése egyedül a proletariátus küldetése lenne. A kapitalizmus megdöntése az összes emberi individum küldetése, akik alá vannak vetve a technikai civilizáció uralmának. A forradalmi mozgalom feladata pedig éppen az, hogy felébressze az emberekben a kritikai gondolkodást, ami a lukácsi osztálytudat megfelelője Horkheimernél, és ami azt jelenti, hogy ismerjék fel azt, hogy a technikai civilizáció, és az általa életrehívott fogyasztói társadalom mennyire rabságban és szenvedésben tartja őket, még ha ezt a szenvedést édesnek érzik is, és kezdjenek el lázadni ellene.

Horkheimernek ezzel a gondolatával vette kezdetét a Frankfurti iskola, vagy más néven a kulturális marxista mozgalom működése, amely a neomarxista kapitalizmuskritika legfőbb otthona volt évtizedeken keresztül. A Frankfurti iskola későbbi gondolkodóinál Horkheimer gondolatainak továbbvivőjeként megjelent a természethez való visszatérés gondolata, hiszen, ha a modeern ember szenvedéseinek az oka a teechnikai civilizáció létrejötte, akkor ennek a megoldása csakis a technikai civilizáció lerombolása és a természethez, a régi földműves társadalmak életmódjához való visszatérés lehet.

Majd ezt továbbgondolva kezdődött el a Frankfurti iskolán belül a feminizmus támogatása is, ami abból az alapgondolatból származik, hogy a technikai civilizáció létrejöttéért alapvetően a férfiak teljesítménykényszere a felelős, mivel a férfiak teljesítményorientáltsága hívta életre a technika és a tudomány fejlődését, ezért minden olyan kezdeményezés, ami a férfiuralom megdöntésére irányul üdvözlendő a Frankfurti iskola számára, így a feminista mozgalom megjelenése is. Végül ebből az alapgondolatból származik a kulturális marxistáknak az Európán kívülről Európába bevándorló etnikai kisebbségek támogatása is, mivel ezek a népek még nem érték el a technikai fejlettség azon fokát, mint az európai fehér ember, így ők lényegében az emberiség egykori idealizált ősállapotának megtestesítői, amikor még nem létezett modern technikai civilizáció. Így a kulturális marxisták a szexuális és etnikai kissebbségek, a multikulturalizmus legfőbb támogatóivá váltak Európában, amelyeknek a proletariátus helyébe lépve az a kuldetésük, hogy lerombolják a technikai civilizációt. A mai európai multikultúrális társadalom támogatásának, vagyis a kulturális marxizmusnak a legfőbb motivációja tehát a technikaellenesség, a technikai civilizáció lerombolásának a szándéka, vagy másként a technikai fejlődés megállítása és visszatérés az ipari kort megelőző időkbe, amit ők aranykornak tekintenek, mert az emberiség úgymond harmóniában élt a természettel.

Ez a gondolkodásmód erősen kötődik a spinozai filozófiai rendszerhez, hiszen egyrészt a természet szükségszerűsége alá akarja vetni az embert, azt a kort áhítja vissza, amikor az ember még harmóniában élt a természettel, másrészt pedig el akarja törölni a társadalmi fejlődést, vagyis a társadalom mozgását, vagy másként meg akarja állítani az időt, és a spinozai panteizmus az, amiben nincs idő, ahogy azt fent kifejtettük.

A kulturális marxista gondolkodók körében egy időben vitatéma volt az a kérdés, hogy hogyan lehetne az államszocializmus totalitárius vezetési módszereit úgy átalakítani, hogy a technikai fejlődés biztosítva legyen annak ellenére, hogy a termelést és az elosztást felülről szabályozzák. Hiszen az ipari technológia fejlődése az emberek szükségleteinek a változását követi, mivel a vállalatok olyan termékeket gyártanak, amilyeneket a fogyasztók igényelnek, és ennek megfelelelően olyan új technikai eszközöket dolgoznak ki, amelyek a fogyasztók által igényelt termékek legyártásához szükségesek.

A fogyasztók igényeinek a változását pedig csak a piac észleli megfelelően, és csak a piac tud rájuk megfelelően reagálni a kereslet és kínálat törvényeinek megfelelően. A szocializmus pedig tagadja a piacgazdaság létjogosultságát, ezért ahhoz, hogy mégis biztosítsuk a technika további fejlődését a szocialista tervgazdálkodás keretei között, valamiképp át kell alakítanunk azt úgy, hogy elkerüljük a piacosodás útját, de a technika mégis fejlődjön. Ma már tisztán látható, hogy a technika fejlődése a piacgazdaság keretei között sem bitosítható megfelelően, ha a piacgazdaság csak a fogyasztók állati szükségleteire reagálva hoz létre új innovatív termékeket, mert az emberek fogyasztási szükségletei nagyon egysíkúak. Ezt jól mutatja a mai modern tudományágak nagyon eltérő fejlődési szintje, ahol például az informatika óriási mértékű fejlődést mutat, az űrkutatás fejlődése viszont stagnál.

Ezért a mai kulturális marxisták nyiltan nem is támadják piacgazdaság szükségességét, sőt még az innováció szükségességét sem tagadják, a taktikájuk inkább az, hogy az új innovatív termékek gyártását a fogyasztók állatias szükségleteihez próbálják igazítani, és az innovatív tevékenységet úgy próbálják átalakítani, hogy az ne a nagyvolumenű technológiai projekteket támogassa, mint például: gyárak, űrhajók stb., hanem olyan projekteket, amelyek lényegében a hagyományos kézműves munkamódszerekkel is életre hívhatóak, és a fogyasztók állati szükségleteire könnyen hatnak. Így például: kozmetikumok, divatcikkek, játékprogramok, apro technikai mütyürök stb. Ezzel elérhetik fő céljukat, hogy a technikai fejlődést megakasszák, és az emberi civilizációt, ha részlegesen is, de visszavessék a fejlődés jelenlegi szintjéről.

Ebből a célból hozták létre azokat a közösségi oldalakat is, amelyek arra hivatottak, hogy mérjék, hogy milyen igény van a piacon ezekre a kézműves munkamódszerekkel is előállítható termékekre. Ilyen például a https://www.kickstarter.com/ amely úgy működik, hogy bárki, akinek van valamilyen innovatív ötlete egy ilyen termékkel kapcsolatban az regisztrálhat oda és feltölthet róla egy videót, amit az oldal többi regisztrált tagja szabadon megtekinthet. Megadhat egy összeget, hogy mennyi pénzre van szüksége a megvalósításhoz és a gyártás elindításához, azok a regisztrált tagok pedig, akik szeretnék, hogy a termék megvalósuljon, és gyártásra kerüljön szabadon átutalhat valamennyi pénzt az ötlet szerzőjének az internetes számlájára adomány formájában, ha pedig nem gyűlik össze a megadott összeg, akkor a találmány nem kerül megvalósításra és az adományozók visszakapják a pénzüket.

A másik ilyen oldal a http://www.quirky.com/ Ez kicsit másképp működik. Itt a szerző által közzétett ötlethez a tagok hozzászólhatnak további ötletekkel, hogy hogyan fejleszthető tovább, vagyis hogy hogyan felelhetne meg még jobban a közönség igényeinek. Ha pedig elég nagy népszerűségre tesz szert egy-egy ötlet, akkor nincs szükség az adománygyűjtésre, hanem az oldal üzemeltetői magukra vállalják a termék legyártását és értékesítését. A befolyó haszonból pedig egyenlő arányban részesedik az ötlet szerzője, az oldal üzemeltetői és mindenki aki az oldalon további ötleteket adott a termék fejlesztéséhez.

A kulturális marxisták fő ellenségüknek a kapitalista tőkét tartják akárcsak az eredeti marxizmus képviselői, de a tőke létében már nem is annyira annak kizsákmányoló jellegét kifogásolják, mint Marx, hanem azt a sajátosságát, hogy az a gazdasági és technológiai fejlődés motorja. Az a jelenség, hogy a kapitalista vállalatok tőkét fektetnek különféle termékek és szolgáltatások előállításába, majd ezeknek a termékeknek és szolgáltatásoknak az értékesítése révén a befektetett tőke visszajut hozzájuk értéktöblettel, vagyis profittal együtt, egyfajta körforgást jelent a gazdaságban és a társadalomban, ahol a tőke mindig újratermeli magát a technológiai fejlődés által, és a kulturális marxisták ezt a körfogást akarják megtörni, mert szerintük ez a technológiai és társadalmi fejlődés alapja.

Ennek az elmeszüleménynek a megvalósítására írt forgatókönyvet Mészáros István: A tőkén túl című többkötetes könyvében, illetve Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor: A szellemi termelési mód című könyvében. Lényegében mindkét könyv az önellátó, csak saját magukra támaszkodó termelők társadalmát tekintik a jövő osztálynélküli társadalmának, ahol nincsenek embereket dolgoztató nagyvállalatok, hanem csak a saját lábukon álló önálló kistermelők. Számunkra a szellemi termelési mód című könyv az érdekesebb, ahol a szerzők a szabadfoglalkozású értelmiséget, vagy másnéven a „szellemi termelőket” tekintik a jövő forradalmi osztályának, amely majd egyszer megdönti a kapitalizmust. Szabadfoglalkozású írókat, művészeket, filozófusokat, vagy éppen természettudósokat, akik csak a saját lábukon állnak, és nem dolgoznak semmilyen kapitalista nagyvállalatnak.

Érezhetően ez a könyv is idegenkedik attól, hogy a műszaki értelmiséget is bevonja a szellemi termelők körébe, hiszen ők azok, akik a gazdasági és technológiai fejlődést, vagyis a tőke körforgását a leginkább szolgálják, és szellemi termelési mód alatt inkább az alternatív szubkultúrákhoz tartozó művészeket és bölcsészeket értik, mint például a 60-as évek beat generációjának könnyűzenészeit, íróit és képzőművészeit vagy a homoszexuálítást propagáló filozófusokat.

A szerzők szerint az úgynevezett szellemi termelők, mint társadalmi réteg nagyon sokrétű és tagolt. Történetük is nagyon szerteágazó. Az újkori kapitalista polgárság kialakulásakor bukkantak fel először, amikor legfőbb osztályellenségük a feudális földbirtokos osztály volt, amelyet a marxista terminológia értelmében meg kellett dönteniük, majd a kapitalizmus további fejlődésével a tőkésosztály és a szellemi termelők rétege elkezdett szétválni. A tőkés már nem feltétlenül volt értelmiségi, vagyis szellemi termelő, hanem csak a vállalatának a profitját dologtalanul élvező személy. A szellemi termelők pedig vagy a nagyvállalatok műszaki és adminisztratív irányító személyzetévé váltak, vagy megpróbáltak a saját lábukra állni és szabadfoglalkozású művészként, filozófusként, vagy művészként tevékenykedtek. Az orosz kommunista forradalomban is nagy szerepet vállaltak a szabadfoglalkozású szellemi termelők, ahol a bolsevik párt élcsapatát alkották, majd a forradalom győzelme után a rendszer bürokratáivá vedlettek át. Hivatalnokokká és az állami vállalatok irányítóiva, és éppen ezért Trockij személy szerint azt kezdte el hirdetni, hogy a bürokrácia az új kizsákmányoló osztály a szocializmusban, és a munkásosztálynak most ő ellenük kell lázadniuk. A szellemi termelők között ma is vannak olyanok, akik alkalmazottként a tőke szolgálatában állnak, vagy éppen szabadfoglalkozásúként a tőke megdöntésén munkálkodnak. Tehát társadalmi helyzet és politikai hovatartozás szempontjából is nagyon heterogén ez a réteg.

Marx és az egykori államszocializmus legnagyobb tévedésének azt tartják a szerzők, hogy nem jó osztályt választottak a kapitalizmus megdöntésére és az osztálynélküli társadalom megvalósítására. A munkásosztályban szerüntük semmiképpen nincsenek meg azok a forradalmi kvalitások, amelyek alkalmassá teszik őket az osztálynélküli társadalom megvalósítására. Erre csak a szellemi termelők lehetnek alkalmasak a szerzők szerint. A szellemi termelők rétegének megerősödését az információs társadalom előretörése tette lehetővé, mivel az internet, és a telekommunikáció megjelenésével és elterjedésével a szabadfoglalkozású művészeknek és gondolkodóknak lehetőségük nyílt arra, hogy szabadon, minden kötöttség nélkül terjeszék művészi alkotásaikat és gondolataikat, de a könyv írói ugyanakkor óva is intenek az információs társadalom egyoldalú favorizálásától, mert az információs technológia szerintük nagyon sokféle társadalmi rendszerbe beilleszthető, így akár a kapitalizmusba is, ezért az, hogy a jövőben milyen társadalmi rendszer fog kialakulni jelenleg nem előrelátható. Ezért a jövő feladata szerintük az, hogy a szellemi termelőket, akik most még nem egységes osztály, hanem csak egy réteg, egységes osztállyá kovácsolják össze, vagyis felismertessék velük, hogy érdekeik azonosak, ami nem más mint a tőke megdöntése, és ezzel teljes egészében kivonják őket a tőke hatóköréből azáltal, hogy mindannyian szabadfoglalkozású értelmiségivé válnak, továbbá a jelenleg aluliskolázott, szegénységben élő rétegeket is meg kell tanítani arra, hogy hogyan válhatnak szellemi termelőkké, hogy ők is csatlakozhassanak a szellemi termelők osztályához.

A probléma az, hogy a társadalmi folyamatok tényleg afelé tendálnak, hogy a kapitalizmus a jelenlegi formájában meg fog szűnni a jövőben, és a teljesen önálló gazdálkodók társadalma fogja átvenni a helyét valamilyen formában. Ezt több neves szociológus is megírta már, köztük Alvin Toffler: A harmadik hullám című könyvében. Viszont nem mindegy, hogy ez milyen formában fog megtörténni. Ha a nyugati szellemiség által életrehívott kaapitalizmus el is tűnik a föld színéről, legalább a technológiai fejlődésnek, illetve az emberiség egyetemes fejlődésének szellemisége maradjon meg a nyugati szellemből a jövő számára. Ezért tartom szükségesnek egy olyan közösségi oldal életrehívását, amely a jétékprogramok, kozmetikumok vagy homoszexuális propaganda helyett nagyvolumenű technológiai projektek előállítását segíti elő, hogy így az értelmiségi osztályt, vagy másképp a szellemi termelőket a fejlődés gondolatára épülő nyugati szellemiség, vagy kulturális marxista szóhasználattal élve a tőke hatókörében tartsuk. Az oldal a https://www.kickstarter.com/ és a http://www.quirky.com/ ellenoldala lenne.
Sokat írnak manapság az úgynevezett kreatív gazdaságról, ami alatt nem a tudományos és technikai kreativításra épülő gazdaságot értik, hanem a marketingkreativitásra épülő gazdaságot. A mai gazdasági rendszer azt a fajta kreativitást akarja előtérbe helyezni, amiről fent már írtam, és ami jól tud olyan fogyasztási cikkeket előállítani, amelyek az emberek szórakoztatását, és egyéb más alantas fogyasztási igényeinek kielégítését szolgálják. Így: divatcikkeket, játékprogramokat, szépségápolási cikkeket stb. Ez nem a tudomány és a technika előrehaladását szolgálja, hanem a szórakoztatást és a fogyasztást, és furcsamód ez a szemlélet a Horkheimeri gondolkodásból ered, aki le akarta rombolni a tömegtermelésre épülő ipari civilizációt, és vissza akart térni a régi kézműves munkamódszerekhez a termelés területén. Ez annak ellenére így van, hogy Horkheimer elutasította a modern fogyasztói társadalmat, de szemlélete végül egy újfajta fogyasztói társadalomhoz vezetett, amit kultúrfogyasztásnak nevezhetünk.

Azt a kreativitást, amit manapság favorizálnak én leginkább marketingkreativitásnak nevezném, és nem annyira a tudományos kutatást segíti elő, hanem inkább találékonyságnak nevezném, és leginkább arról szól, hogy hogyan lehet egy jó céglogót, vagy formatervet kitalálni, hogyan lehet élvezhetővé tenni egy előadást, és nem arról, hogy hogyan lehetne az emberiség műszaki tudáskincseit egymással összekombinálva hasznosítani. Tehát létezik egyfelől a marketingkreativitás, másfelől a műszaki és tudoműányos kreativitás és a kettőt nem szabad összekeverni.

A kulturális marxizmus kézművestechnológiára épülő fogyasztási cikkei helyett tehát nagyobb volumenű technikai eszközöket kell előállítunk az innováció által, mint például repülőgépek, űrhajók, olajfúrótornyok stb. Ezt segítheti elő egy olyan internetes közösségi oldal, amely segíti az embereket abban, hogy ilyen technológiai projekteket hívjanak életre. Hogyan hozható létre egy ilyen oldal?

Roób Gusztáv: „Kiút a pénz és a multik világuralma alól” című könyvében a különféle természeti jelenségek árukban megtestesülő kapcsolatairól és összefüggéseiről ír. Leírja, amit már az imént leírtam, hogy a különféle áruk, vagyis a különféle technikai eszközök a történelem folyamán egyre több természeti jelenségből épül fel, ezek megmunkálása egyre bonyolultabb technikai módszereket, és egyre magasabb szintű szakismeretet igényelnek. A különféle áruk pedig szorosan összefüggenek egymással a gyártásukhoz felhasznált természeti jelenségek, az elkészítésükhöz szükséges szakismeretek szerint. Például ha két áru elkészítéséhez egyaránt réz és vas kell, vagy ha mind a két áru legyártásához vegyészmérnök szakember kell.

Ebből pedig eljut ahhoz a gondolathoz, hogy az egész gazdaság felépítményét alapvetően meghatározza az a két feltétel, hogy milyen természeti jelenségek állnak rendelkezésre az ember számára az áruk legyártásához, és hogy ezeket a természeti jelenségeket az ember milyen színvonalúan tudja hasznosítani a rendelkezésére álló műszaki tudás segítségével. Például az ipari üzemek szervezeti és műszaki felépítését, az egymással és a társadalommal való kapcsolataikat is alapvetően meghatározza ez a két feltétel.

Ebből a gondolatból továbbmenve pedig odajut, hogy a gazdaság működését egy adott országban teljes egészében feltérképezhetjük, ha át tudjuk látni a különféle áruk egymáshoz való viszonyait és összefüggéseit, amelyeket a bennük megtestesülő természeti jelenségek és a tulajdonságaik hordoznak, hiszen végeredményben ezek határozzák meg az egész gazdaság felépítményét. Mindebből pedig arra a következtetésre jut, hogy létre kell hozni egy számítógépes információs rendszert a különféle árukról, amit áruhatározó kategóriarendszernek hív (ÁHKR). Ebben kutathatóvá, és összehasonlíthatóvá válnak a különféle árukat felépítő tulajdonságok és természeti jelenségek.

Ebből pedig egy gazdaságilag hátrányos helyzetű ország szakemberei kiolvashatják, hogy az országukban milyen természeti jelenségek állnak rendelkezésre, és a természeti jelenségek felhasználásának módszereit milyen irányba fejlesszék tovább, hogy gazdaságuk kitörjön az elmaradottságból. Tehát, hogy hogyan alakítsák oktatási és innovációs politikájukat. Továbbá ez az információs rendszer a kutatás-fejlesztés területén is hasznosítható lenne, hiszen a különféle árukat felépítő tulajdonságok és természeti jelenségek átláthatóságával könnyebben lehetne egymással kombinálni az egyes természeti jelenségeket és tulajdonságokat új áruk létrehozása céljából. Így például ha találunk egy olyan tulajdonságot az adatbázisban, hogy „számítógéppel vezérelt”, és egy olyat, hogy „takarítógép”, akkor máris megvan a számítógéppel vezérelt takarítógép ötlete.

Tehát Róób Gusztáv gondolatait követve fontos, hogy a közösségi oldalnak az alapja egy adatbázis, vagy pontosabban egy internetes műszaki terv megosztó legyen, ahova bárki feltölthet már kész műszaki terveket, projekteket szöveges leírással és grafikai elemekkel együtt. Akár a sajátjukét, akár másét. Ha másét töltik fel, akkor persze az eredeti feltaláló személyi adatainak megadásával a szerzői jogi követelményeknek megfelelően. A közösségi oldal tagjai pedig, akiknek önálló projektötletük van, ezekre rákereshetnének és egy beépített tervezőprogrammal, mint például a SketchUp, módosíthatnának rajtuk, majd ősszeilleszthetnék őket, esetleg másokat is bevonhatnának a projektbe, külön csoportokat alkothatnának, mint amelyek a Facebook-on is jelen vannak.

A különféle már meglévő technikai tervek, projektek könnyű elérhetőségére, és a tervezők könnyű együttműködésére azért van szükség, mert a nagyvolumenű technikai projektek létrehozása olyan sok tudást és információt igényel, amellyel egy ember egyedül ma már nem rendelkezhet.

Majd ha kész van egy projekt, akkor a tervező, vagy a tervezésben résztvevők az internetes aukciókhoz hasonló formában felkérhetnék a közösségi oldal tagjait, hogy aki azt akarja, hogy a projekt a gyakorlatban is megvalósuljon az adományozzon valamennyi összeget a tervezők részére, hogy vállalkozás formájában legyárthassák az új technológiai eszközt, akárcsak a Kickstarter-en, vagy ha az oldal üzemeltetőinek van erre kapacitásuk, akkor saját üzemükben is legyárthatják a termékeiket, mint például a Quirky-n. Tehát az oldalnak a tőkebevonásra is módot kell adnia, hiszen csak így lehet teljes egy ilyen projekt sikeres. A projektből befolyó hasznot pedig természetesen kötelező lenne szétosztani mindenki között, aki részt vett a tervezésben. Az oldalon ki kell kötni, hogy csak és kizárólag az oldalra feltöltött anyagokból, illetve azok módosításaiból össszeállított nagyvolumenű technológiai projektekre lehet adományt gyűjteni, ez megakadályozhatná a visszaéléseket.
Egy külön tervezőprogramot tervezni a weboldalon belül persze nagyon költséges. Ezért esetleg az is megoldható lenne, hogy nyomon kövessük a már feltöltött műszaki tervek módosítását és összeillesztését. Ennek megfelelően a tervezők szabadon le is tölthetnék a már feltöltött terveket, és azokat módosíthatnák, vagy összeilleszthetnék saját, számítógépükre feltelepített tervezőprogrammal, majd újra feltölthetnék őket a weboldalra, viszont minden olyan esetben, amikor egy már feltöltött, és általuk módosított, vagy összeillesztett műszaki tervet újra feltöltenek a weboldalra, meg kellene adniuk, hogy melyik már feltöltött, majd általuk letöltött műszaki tervet használták fel a módosításhoz, illetve összeillesztéshez. Ekkor a különféle műszaki tervek módosításai és kombinálásai nyomon követhetőek lennének, és nem lenne szükség a weboldalba beépített tervezőprogramra.
Persze a nagyvolumenű technológiai fejlesztés nem bízható egyedül egy közösségi oldalon tevékenykedő tudományos közösségre, hanem nagyvállalatokat és az egyetemeket is be kell vonni ebbe, de erről majd később. A következőkben Menyhay Imre elméletének történeti és filozófiai hatteréről szeretnék írni. A Menyhay Imre által hivatkozott Sigmund Freud volt az, aki a pszichológia történetében megalkotta a tudatalatti fogalmát. Ez lényegében olyan főként szexuális gondolatok, vágyak, késztetések gyűjtőhelye az emberi pszichében, amelyek, ha a tudatban jelen vannak, akkor az emeberek szégyenlik őket és igyekeznek a tudattalanba száműzni, vagy másként elfojtani őket. Mivel a tudattalan főként szexuális jellegű vágyak, késztetések, ösztönök gyűjtőhelye, ezért azt is mondhatjuk, hogy az ember állatiasabb, biológiai jellegű része. Tehát lényegében az embernek a természethez közelebb álló része, és mivel Spinoza panteizmusában a természet egyenlő Istennel, vagy másként a személytelen panteista ősszubsztanciával, Freud a tudatalatti fogalmának megalkotásával a spinozai panteista ősszubsztanciát az emberalattiba, az embernek a természethez közelebb álló részébe helyezte.
Freudhoz hasonlóan a természeti vallásokat kutatta Mircea Eliade az Az örök visszatérés mítosza című könyvében, ahol a judaizmus és a kereszténység megjelenése előtti archaikus kultúrákat és vallásokat elemzi a történelem fogalmának szempontjából. Elemzésének középpontjában áll az archetípusok fogalma, amelyet nem Carl Gustav Jung mélylélektani értelmezésében használ, mélylélektannal nem foglalkozik a könyvben, hanem olyan ősi cselekedetekként, vagy történésekként értelmezi az archetípusokat, amelyeket Istenek, hősök vagy egyéb más személyek vittek végbe egy múltbéli időpontban az adott vallási közösség emlékezetében, és amelyek emellett mitikus értelmet is nyertek a közösség kollektív tudatában.

Ezek az archetípusok, vagyis tettek és történések általában beépülnek az adott vallási közösség rítusaiba, szertartásaiba, és bizonyos időközönként a rítusok, szertartások gyakorlásával mintegy megismétlik, és felelevenítik őket. Mint ahogy például az egyes indiai teremtésünnepek alkalmakor a mindenségnek a káoszból való létrejötték ismétlik, és elevenítik fel, és ilyenkor a szerző szerint a közösség tudatában szó szerint megismétlődik a teremtés, a mindenség állapota visszatér a kezdeti állapotokhoz, ennek következtében pedig ezekben a kultúrákban megszűnik létezni a történelem.

Tehát a szerző szerint az archaikus kultúrákban az örökké ismétlődő rítusok gyakorlása megszűnteti a történelmi idő múlását, és ezért nincs meg náluk az a modern haladáseszmény, ami modern európai kultúrkörben megvan. A történelem eszméje Eliade szerint először a judaizmusban jelent meg, a zsidó eszkatalógiában, amely a történelmi jövőben megvalósuló megváltás gondolatát hívta életre az eljövendő új Izrael gondolatában továbbá a jövőbeni messiásvárás zsidó jellegzetességében. Ebben a gondolkodásmódban megszűnik a történelem ciklikus ismétlődése, és a történelem egyenes vonalú lineáris szemlélete lép a helyébe, hiszen a zsidó hitben a történelmi jelenből egyenes vonalú fejlődés vezet az új Izrael megszületéséig, vagy a messiás eljöveteléig.

A történeti szemléletet Eliade szerint a kereszténység is átvette Szent Pál illetve Szent Ágoston tanításában, akiknél a keresztény eszkatalógia szerint a történelem a végítéletet felé halad, ahol a földi világ megszűnik létezni, és Isten ítélkezik élők és holtak felett. Eliade láthatóan erősen ellene van könyvében a történelem eszméje által áthatott modern civilizációnak, ahol a történeti eszme a kereszténységben is jelen van, mégsem vált keresztényellenessé, mégsem állt az újpogányság pártjára, egyrészt azért, mert szerinte korunkban csak a személyes Isten jelenléte védheti meg az embert a történelem rémületétől, ez pedig csak a kereszténységben van jelen.

Másrészt azért, mert Eliade szerint a kereszténységnek a lineáris történeti szemlélet mellett egy sajátosan ciklikus történeti szemlélete is volt. A középkorban például a Szent Ágostoni lineáris történeti szemlélet mellett jelen volt a ciklikus történeti szemlélet is, Aquinói Szent Tamás és más középkori szerzők gondolkodásában is. Sőt Eliade szerint a kereszténység egyenesen meghaladta az archaikus pogány vallások ciklikus történeti szemléletét azáltal, hogy a teremtés ciklikus megújításának helyébe az ember ciklikus újjászületését tette, ami Krisztus kereszthalálában, és feltámadásában ölt testet, amit a keresztények minden évben megünnepelnek a pogány teremtésünnepek mintájára. A könyv végén tehát éppen arra a megállapításra jut, hogy egyedül a kereszténység az, amely megmentheti a modern embert a történelem rémületétől.

Érdekes összevetni Eliade nézeteit Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című művében kifejtett nézeteivel. Berdjajev ebben a könyvében arról ír, hogy a zsidóság történelmi hivatása nem más, mint a történelmi szellem terjesztése a világban. Mit is ért Berdjajev történelmi szellem alatt. A zsidóság történelmi szelleme az árja szellemtől való különbözőségből ered. Az árja szellemre különösen az Indiaira, de a görögre is, a szemlélődés, vagyis az evilági lét helyett a túlvilági lét irányába való fordulás fokozottabb jelenléte a jellemző a zsidó szellemmel ellentétben.

Ezért az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az Indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan. A zsidó karakterben éppen az hívja életre a történelmi szellemet, hogy náluk az Isten és az ember közötti távolság rendkívül nagy. Emiatt a halhatatlanság, tehát a túlvilági élet gondolatát nem is fogadják el, mert az az ő szemükben nem mást jelentene, mint az ember Istenné válását, ez pedig ellenkezne az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolság eszméjével.

Ez az oka, hogy az ő vallásosságuk, a földi létre, vagyis az evilági történelemre irányul. Egyedül őnáluk alakult ki az evilági messiásvárás eszméje, aki majd megvalósítja a zsidók államát, vagyis az új Izraelt. Ez náluk nem profán, hanem vallásos gondolat, csak éppen evilági vallásosságról, a történelemben megvalósuló eszkatalógikus megváltásról van szó. Ezért származik a történelmi szellem a zsidó vallásból, mert történelmi szellem csak egy olyan vallásból születhet, amely valamiféle eszkatalógikus cél felé irányul. A zsidó történeti szellemből ered a modern világ haladáseszménye, amely a jövőben megvalósuló zsidó állam eszkatalógikus gondolatát, a jövőben megvalósuló földi paradicsom gondolatával helyettesítette, legyen az kommunizmus, vagy liberális világállam.

Az ember és az Isten távolságának a zsidó vallásosságban van még egy következménye is. Mivel a zsidók az egyén túlvilági halhatatlanságát nem tudják elfogadni, mert az az egyén megistenülését jelentené, az evilági halhatatlanság gondolata terjedt el náluk, ami csak úgy kivitelezhető, ha a zsidók utódaikban válnak halhatatlanokká, vagyis, ha maga a zsidó nép válik halhatatlanná. Erre vezethető vissza a zsidók erős közösségi érzése és összetartása, mivel a halhatatlanságot az árjákkal szemben egyénileg nem, hanem csak kollektíven tudják értelmezni, ami a nemzet halhatatlanságában ölt testet. Tehát az erős zsidó közösségi érzés is az Isten és az ember távolságára vezethető vissza a zsidó vallásban.

Érdemes megjegyezni, hogy az ember és az Isten távolságának van egy tükörképe a vallásos irodalomban ez pedig a gnoszticizmus. A gnosztikusok azt vallották, hogy az ember sajnálatos bukás eredményeképpen került a jó szellemi világból a gonosz anyagi világba, és egyetlen célja csakis az lehet, hogy radikális aszkézis által kiszabaduljon az anyagi világból, és a szellemi világba kerüljön. Tehát az anyagi és a szellemi világ ellentétét vallották. Az anyagi és a szellemi világ ellentétének a zsidó vallásban az ember és az Isten távolsága feleltethető meg.

Berdjajev tehát a történeti szemléletet az Isten és az ember távolságának függvényévé teszi, annak hiányát pedig az ember és az Isten egységének függvényévé, míg Eliade a történeti szemléletet a ciklikus szemlélet függvényévé teszi, annak hiányát pedig a ciklikus szemlélet hiányának függvényévé teszi. Kinek van igaza. Ez véleményem szerint abból a szempontból érdekes, hogy a különféle keleti kultúrák korunkban milyen mértékben tudták átvenni a nyugati történeti szemléletet, vagyis a haladás gondolatát és az ebből kinövő kapitalista intézményeket.

Az kell először is észrevennünk, hogy mihez is kapcsolódik az úgynevezett ciklikus szemlélet. Nyilvánvalóan a természethez. Egyedül a természetre jellemző az örök ciklikusság és visszatérés, mint például a tavasz, nyár, ősz és a tél örök váltakozása. Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című könyvében az ókori perzsa kultúrát, amelyen később felépült az iszlám, és a zsidó kultúrát egyaránt dualista jellegű kultúráknak tartja. Tehát olyan kultúráknak, amelyek szembehelyezik egymással az anyagot és a szellemet, tehát a gnoszticizmus alapelvein épülnek fel, amiről mint ahogy már leírtam Berdjajev szerint kedvez a történeti szellemnek, azonban a Perzsa vallásban szerinte a szellemet a természet hatja át, hiszen a perzsa ősvallás természetvallásnak tekinthető.

A zsidó vallásban pedig Isten tiszta szellem, ahol a szellemet nem szennyezi be a természet. Ehhez hasonló módon vélekedik a keletebbre lévő kínai és indiai vallásokról is. Mind a kettő olyan vallás, ahol az emberi lélek, és a világ egységet képez az Istenséggel, az anyag lényegében a létrendileg magasabb fokon álló szellem létrendileg alacsonyabb fokú megnyilvánulása a panteista gondolkodás értelmében, amiről Berdjajev azt állította, hogy ellene dolgozik a történeti szellemnek. Azonban míg Indiában a szellemet az iszlámhoz hasonlóan a természet hatja át, addig Kínában ez nem látható. Ez egyébként azonnal észrevehető a kínai művészeten is, hiszen az sokkal puritánabb, mint az indiai.

Ez érdekes, mivel valóban az iszlám vallás is, amely a perzsa kultúra területein jött létre, az ember és az Isten távolságára épül, mint a zsidó vallás, de nem fejlődött ki benne a lineáris történelmi szemlélet, mint ahogy a zsidó vallásban. Ez pedig azt sugallja, hogy a lineáris történeti szemléletnek nem csak az ember és az Isten távolsága a feltétele, hanem csak ott alakulhat ki, ahol egyrészt jelen van az Isten és az ember távolsága, másrészt ahol a vallást a tiszta szellemi jelleg uralja, amit nem szennyez be a természet. Max Weber: Gazdaság és társadalom című könyvében leírja, hogy az iszlámban a protestantizmushoz hasonlóan az ember és az Isten távolsága az eleve elrendelésen alapul, ahol az ember sorsa teljes egészében Isten kezében van, és az ember önerejéből nem változtathat saját sorsán, csak az Isteni kegyelem által, de míg a protestantizmusban az eleve elrendelés a túlvilági üdvözülésre irányul, Isten csak azt rendeli el előre, hogy a hívő a mennybe vagy a pokolba kerül, addig az iszlámban az eleve elrendelés az evilági történelemre irányul. Isten az iszlámban az evilági élet menetét rendeli el előre. Tehát az iszlámban a történelmi mozgást burkolja be a természet, a determináció. Márpedig Weber szerint csak a túlvilágra irányuló eleve elrendelés indukálja a fokozott aktivítást, vagyis a történelmi mozgást.
A túlvilágra irányuló eleve elrendelés, vagyis a predesztináció azt tanította, hogy Isten eleve elrendeli az embereket mennyre vagy pokolra, de az ember evilági életének minősége mintegy jelzi, hogy ő van e kiválasztva az üdvözülésre, ennek következtében a protestánsok folyamatosan jeleket kerestek saját életükben, hogy ők vannak e kiválasztva az üdvözülésre, amit az evilági munkavégzésben elért sikereikben véltek megtalálni. Így vallásos életük állandó, és minél sikeresebb munkára késztette őket, tehát életre hívta a történelmi mozgást. Az iszlámban a tiszta szellem természet által való áthatottsága tehát az evilági történelemre irányuló eleve elrendelésben, vagy más néven a fatalizmusban ölt testet, ami lefékezi a történelmi mozgást.

A kínai és az indiai vallás egyaránt az ember és az Isten egységére épül, általában azt mondják, hogy nem is jellemző egyikre sem a történeti szellem és a haladás gondolata, azonban korunkban azt látjuk, hogy Kína hihetetlen gyorsasággal veszi át az európai haladás gondolatát, és folyományát a kapitalista gazdasági rendszert. India pedig kevésbé gyorsan, és India vallása az, amit fokozottabban hat át a természet, vagy másként a deetermináció. Ha jobban megnézzük a távol-keleti sárga népek vallásait, akkor azt látjuk, hogy azok nem csak egyszerűen az ember és az Isten egységére épülnek, hanem mintegy szintézisét alkotják az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemnek, és az ember és az Isten egységére alapuló történetietlen szellemnek.

Vegyük szemügyre például a kínai taoizmus tanításait. „A taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.

A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (, pinyinben dào) nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoisták úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, s harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”. Ez mondanom sem kell nagyon hasonlít az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemre, hiszen az is egyenes vonalú haladást, mozgást jelent.

Az európai felfogás egyaránt taoizmusnak nevezi a kínai ókori eredetű filozófiai irányzatot (, dào jiā, tao csia) és a vele összefonódott népi vallást (, dào jiào, tao csiao). A hagyomány szerint a taoizmus tanításainak első összefoglalója a Változások Könyve, a Ji Csing volt, míg az úgynevezett népi vallás első leírójának a kínai bölcset, Lao-ce-t (Lǎozǐ) tartják. A Lao-ce féle tanítások további magyarázataiként ismert könyvek elsősorban Zhuang Zhou (Csuang Csou) néven ismertek. Eredetileg filozófiai iskolaként jött létre, de a népies misztikum a vallások szintjére emelte. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül.

… A filozófiai és a vallási taoizmus közötti különbséget pragmatikus szempontok alapján célszerű értékelni. A filozófiai taoizmus a tao ideáját, mibenlétét, kihatásait, metafizikai vonatkozásait vizsgálja, míg a vallásos a tao „szellemiségét” a hívők számára a misztikumok és misztériumok szintjén, gyakorlati módszerekkel meg is próbálja valósítani (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítására, a tao szellemével való összeolvadáshoz).” Itt pedig egyértelműen az ember és az Isten egysége érhető tetten, hiszen a taoista bölcs mindáron egyesülni akar a tao-val.

A Kínai taoizmusban tehát a Berdjajevi értelemben vett történeti és történetietlen szellem egyaránt jelen van, ami azt sugallja, hogy a természet által való áthatottság hiánya óhatatlanul a történeti szellem irányába viszi az adott vallást, még ha az alapvetően történetietlen szellemű is. Berdjajev a fent idézett könyvében arról is írt, hogy a kereszténység küldetése nem más, minthogy megszabadítsa az emberiséget a természet démonaitól. A keresztény ember és általában a nyugati ember fél a természettől. Eliade szerint a görög kultúrában, amely a nyugati kultúrkörhöz tartozik, jelen volt a ciklikus szemlélet, a történelmet ciklikusan ismétlődő aranykorra, ezüstkorra, részkorra, és vaskorra osztotta. A görög kultúra természettel való áthatottságán azonban lehet vitatkozni. Hegel szerint az ókori görögök Istenei emberszerűek voltak, ennek következtében jelen volt az adott vallásban az érzékiség, ez azonban mégis szellemi volt, a görögök valamiképp az érzékiséget tették szellemivé.

Molnár Tamás írta le Pogány kísértés című könyvében a különbséget a görög művészet „józansága, ésszerű arányai és illeszkedései s a hindu művészet – és mitológia – pompája között, amelyben a fantáziának mintha semmi nem szabna határt, az anyagok, színek és az elbeszélés pedig nem hajlandók alávetni magukat az ésszerűségnek és mértéktartásnak.”. Ez pedig a hindu művészet esetében egyértelműen a természet vad burjánzásaként fogható fel, ami a görög művészetben nincs jelen.
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a görög kultúra ciklikus jellege is a természethez kötődik e, akkor véleményem szerint azt kell mondjuk, hogy igen, de én megkülönböztetném egymástól a földi természetet, és a világűrt, ahol nincs az az ésszerűtlen burjánzás, mint ami a földi természetben, hanem a világűr a végtelen tér hazája. A görög kultúra ciklikussága pedig a világűr ciklusaihoz igazodik, ezért van a görög művészetnek olyan ésszerű, geometrikus jellege, mert a világűr a végtelen tér hazája. A görög, és általában a nyugati kultúrkörök ősszimbóluma a végtelen tér, vagy a plasztikus testiség, ahogy azt Oswald Spengler leírta. Ez azért van, mert a nyugati kultúrák köztes helyet foglalnak el az ember és az Isten egységére épülő indiai, és és az Isten és az ember végletes távolságára épülő zsidó kultúrák között. A görög kultúrában van távolság az Isten és az ember között, de ez a távolság nem olyan végletes, mint a zsidó kultúrkörben.
A fentiek értelmében tehát a bibliai zsidó vallás testesíti meg a lineáris történeti szellemet, vagy másként a férfiúi dinamizmust, mozgást. Az indiai és az iszlám vallás pedig a természet passzivítását, mozdulatlanságát. Az indiai vallás áll a legközelebb a spinozai panteizmushoz, ahol a természet egyenlő Istennel, és minden része mozdulatlan, akárcsak az indiai kasztrendszer. Az iszlám viszont a zsidó valláshoz hasonlóan eszkatalógikus, történeti jellegű vallás, de ott az emberiség történelmének menete eleve el van rendelve, hiszen a korán szerint Allahban eleve meg van írva, hogy mi és hogyan fog végbemenni az emberi történelemben, ezért a történelmi mozgást mégis a természet determinációja, mozdulatlansága burkolja be, így az iszlám mégis sokban hasonlatos az indiai vallássi rendszerekhez. Úgy is mondhatnánk, hogy az indiai vallásosságban a természet alárendelő jelleggel determinálja a világot, az iszlámban pedig mellérendelő jelleggel. Az indiai vallásosságban a mozdulatlan természet, vagy a panteista ősszubsztancia, vertikálisan, fentről lefelé emanálnva determinálja a világot, az iszlámban pedig az előrefelé haladó lineáris történeti szellemet horizontálisan burkolja be a természet determinációja. A dinamikus, zsidó kultúrkörnek ebből kifolyólag a lineáris történeti szellem feleltethető meg, a természet által determinált indiai és iszlám kultúrkörnek pedig a ciklikus történeti szellem.
Az iszlám kultúrkörben született meg az a történelemfilozófus, a kettőt ötvözte egymással. Ibn Khaldun írja le „Bevezetés a történelembe” című könyvében, hogy a keleti beduin arabok törzsszövetségét a csoportszolidaritás elve építi ki, és tartja fenn. A csoportszolidaritás az, amely a beduin arab törzsszövetséget egységbe kovácsolja, majd az egység fenntartójaként, és irányítójaként kitermeli magából a vezetőt. Az arabok körében élesen elkülöníti a nomád életmódot folytató beduinokat, a városban élő araboktól. A nomád beduinok élete a nomád életforma miatt nagyon kemény, sok nélkülözést kell elszenvedniük, és sok nehéz munkát kell elvégezniük. Ez a harcban bátorrá és erőssé, ellenállóvá teszi őket, és ez teszi őket alkalmassá a birodalomépítésre.
A harcedzett beduin harcosok könnyen meghódítják a fényűzésben elpuhult városi népeket, de ezután általában ők is letelepednek és a városiasodás útjára lépnek. A városiasodás magával hozza az ipari mesterségek és a tudományok, továbbá a fényűzés megjelenését. Ennek következtében a harcos, nomád beduin arabok, vezérükkel együtt elpuhulnak, továbbá erkölcseik megromlanak. Néhány generáció múltán az elpuhult, és erkölcseiben megromlott vezetőréteg egyre több vagyont és fényűzést követel magának, ez pedig meglazítja a csoportszolidaritást. Az alattvalók fellázadnak ellenük, ez pedig a birodalom bukását vonja maga után.
Khaldun szerint minden birodalom ezeken a fejlődési szakaszokon megy keresztül, amely az iszlám területén valaha is keletkezik és elpusztul, és minden újonnan megszülető, majd elpusztuló birodalom magasabb rendű tudománnyal és kultúrával rendelkezik, mint az előző. Tehát Khaldun szerint a történelem nem mozdulatlan, és fejlődés nélküli, hanem tulajdonképpen lineárisan halad előre a fejlődés útján, de ez a lineáris fejlődés mégis a különféle birodalmak ciklikus bukása és újjászületése közepette halad előre. A történelem menete így egyszerre ciklikus és lineáris. Ha a lineáris történelemszemléletet a következő ábra szemlélteti:

a ciklikus történelemszemléletet pedig a következő:

akkor Ibn Khaldun történelemszemléletét ez az ábra mutatja be a legjobban:

Tehát Ibn Khaldun volt az első tudós, aki a filozófia történetében mozgást vitt a természeti szükségszerűség által determinált ciklikus történelemszemléletbe. A nyugati filozófia történetében pedig Gottfried Wilhelm Leibniz volt az első, aki kidolgozta a mondalogia elméletét. Leibniz Spinozához hasonlóan panteista volt, ő is azt vallotta, hogy a természet egységet képez Istennel, de ő azt is vallotta, hogy a természet nagy egységében további panteisztikus ősszubsztanciák, egységelemek rejtőznek, amelyek mind tükörképei az első nagy természeti egységnek, ősszubsztanciának, és mivel tükörképei annak tehát nagyban hasonlítanaak rá, egyszerre el is különölnek attól, meg egységet is képeznek vele. Ezeket nevezte monászoknak, és azt hirdette, hogy a látható valóságban minden létező, így az emberek az állatok, vagy a tárgyak ilyen monászoknak tekinthetők, amelyek mind tükörképei a nagy egységnek, és mivel tükörképei annak tehát nagyban hasonlítanak rá, egyszerre el is különülnek tőle és egységet is képeznek vele.
Tehát egyfelől meg is őrizte a természet egységét, másfelől meg tagoltságot is vitt bele, és mivel a tagoltság, a dualizmus, az egymástól való elválasztottság, ahogy azt a dualista bibliai zsidó vallás esetében is láthattuk a dinamizmus és a mozgás megtestesítője, a természet mozdulatlansága és passzivítása nála is dinamizmussal és mozgással vegyül, akárcsak Ibn Khaldunnál. Leibniz filozófiai rendszerét először Johann Friedrich Herbart német pedagógus használta fel a pedagógia területén.
Tanítása szerint a külvilág látható objektumai nem mutatnak teljes képet arról, hogy hogyan is épül fel a valóság, hanem csak utalnak a valóság igazi természetére. A valóság igazi belső természete nem más, egyfajta mozdulatlan, és változásoktól mentes, örökkévaló létező, amit ő reálénak nevez. Az érzékeink által felfogható valóság mozgó és változó jellege pedig csak ennek mozdulatlan reálénak a belső viszonyait tükrüzi. Itt már jól látható Herbart reáléinak a rokonsága Leibniz monászaival. A természet mozdulatlansága, amit mozgás és változás burkol be. Mivel Herbart szerint az érzékeinkkel felfogható valóság mutat meg mindent a valóság igazi természetéből, a valóság igazi természete nem is ismerhető meg teljes mértékben. Viszont mindig folyamatosan közelíthetünk annak megismeréséhez. Ez Herbart szerint úgy történik, hogy az emberi lélek maga sem más, mint egyfajta reálé, amelynek belső mozdulatlan részét, mint a természet által determinált panteista ősszubsztanciát, akár a Freudi tudattalannak is megfeleltethetjük, és amely más reálékkal áll kapcsolatban. Az emberi elmében megjelenő változások pedig, mint a tanulás vagy az alkotás nem mások, mint a lélekreálé kapcsolatba lépése és védekezése a tárgyi világ más reáléinak behatásaival szemben, amely arra irányul, hogy a lélekreálé fenntartsa saját létformáját.
A lélekreálé más reálék behatásaival való kapcsolatait Herbart egyszerűen képzeteknek nevezi. Leszögezi továbbá, hogy a képzetek nem mások, mint a lélekreálé külső mozgó és változó része, a belső mozdulatlan résszel szemben, úgy ahogy a külvilág reáléinak is van mozgó és változó része a belső mozdulatlan résszel szemben. A képzetek működésének sajátosságait Herbart a hegeli dialektikából kölcsönzi. Jellemző rájuk a változás és az egyensúly vagy az egyensúlytalanság. A külvilág behatásainak köszönhetően jönnek létre a képzetek, amelyek olykor egymással ellentétesek, mint például amikor valaki nem érti, hogy hogyan lehet a kvantummechanikában valami egyszerre létező is és nem létező is, ilyenkor létrejön egyfajta egyensúlytalanság, ahol csak egy új képzet állíthatja helyre az egyensúlyt, esetünkben amikor az illető magáévá teszi a kvantummechanika matematikai apparátusának új képzetét, és megérti, hogy hogyan lehet a kvantummechanikában valami egyszerre létező is, meg nem létező is.
A tanulás folyamán Herbart szerint így közelítünk folyamatosan a valóság mozdulatnal mélyrétegeinek a megértéséhez, hogy ellentétes képzeteink egyensúlytalanságokat hínak életre az elmében, majd az új képzetek behatásai újra helyreállítják az egyesúlyt. Leibniz mellett Herbart filozófiai nézetei is sok rokonságot mutatnak Khaldun történelemszemléletével, hiszen ott is nagy hangsúlyt kap az egyensúly fogalma. Az iszlám hitű ember számára, mivel a történelem menetét a természeti szükségszerűség determinációja burkolja be, szinte semmi lehetősége nincs arra, hogy a történelemben szabadságra leljen, vagyis hogy a történelem menetét maga alakítsa. Csak egyetlen egy, mégpedig az, hogy hozzáigazodik a történelem menetének determinált jellege által életre hívott ciklikus menetrendhez.
Mivel a természet által determinált történelem szükségszerűen ciklikus jellegű, az iszlám hitű csak azáltal tud a jelenleginél magasabb szintre emelkedni a történelem menete során, hogy a történelmi ciklusok leszálló ágaiban megfelelően visszafogja, és ezáltal tartalékolja erőit, hogy aztán a felszálló ágban teljes erőbedobással lovagolja meg az újjászületés adta lehetőségeket, így kamatoztatva azt az erőt, amit a leszálló ágban tartalékolt, tehát egyensúlyt tart fent a leszálló és felszálló ágak időszakai között, hogy így a végén magasabb szintre kerüljön, mint előtte, és ha visszatekintünk arra, amit Menyhay elméletéről leírtunk, akkor rájöhetünk, hogy Menyhay analitikus gazdaságpszichológiája is pontosan ezen az elven működik. Szüneteket kell beiktatni az inger, és az arra adott válasz közé, hogy így a psziché, vagy másként a lélekreálé belső mozdulatlan része, ami azonos a freudi tudattalannal, és a külső mozgó, dinamikus burok, egyensúlyba kerüljön. Ugyanígy működnek az iszlám kultúrkörhöz erősen közelálló szerencsejátékok is, mint például a rulett.

A rulett játék kimenetele előre nem megjósolható, tehát a véletlen által determinált. A játék menetében mégis van valamiféle rend, méghozzázá ciklikus rend. A nyerő és vesztő szakaszok nem teljesen véletlenszerűen szóródnak el a játék menetében, hanem általában hosszabb nyerő szakaszokat hosszabb vesztő szakaszok követnek. A játékosok egy ideig több alkalommal egymás után nyernek, majd több alkalommal egymás után veszítenek. A játékosoknak így csak úgy van esélyük több pénzzel távozni a játékteremből, hogy a vesztő periódusban mindig kevesebb pénzt tesznek a tőkéjükből a játékra, majd a nyerő periódusban megsokszorozzák a tétjeiket, és így a játék végén mégis több pénzzel távoznak, mint amennyit befektettek. Tehát itt is fontos szerepe van a leszálló és felszálló agak közötti egyensúlynak, ahogy Herbart pedagógiájában is, és Menyhay analitikus gazdaságpszichológiájában is.
Menyhay elméletének előzményei tehát megtalálhatóan már Ibn Khaldun történetfilozófiájában, az iszlám misztikában, a Leibniz tanaira épülő herbarti pedagógiában. Menyhay Imre élete sok szállal kötődik Ausztriához, aminek az újkori és jelenkori társadalmi rendszerére alapvető hatással volt a leibnizi és a herbarti filozófia, ahogy azt Kiss Endre: A "k.u.k. világrend" halála Bécsben című könyvében leírta. Nem véletlen, hogy Ausztriában máig nagyon népszerűek a fent elemzett szerencsejátékok.
Menyhay elmélete tehát sok szállal kötődik az iszlámhoz, és fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a mondanivalója ennek az elméletnek korunk számára, amikor a kulturális marxista ideológiának köszönhetően elkezdődött az iszlám bevándorlás Európába, és a két kultúrkör: az iszlám és Európa viszonyát a középkorhoz hasonlóan ismét erős konfliktusok árnyalják be. Ennek a megértéséhez először is a nyugati demokrácia két egymással szemben álló nézetrendszerének viszonyát kell elemeznünk név szerint: a prularizmust és a fejlődés elvét. A prularizmus a sokféle kultúra, világnézet békés egymás mellett élésének elvét hangoztatja. Erre épül a kulturális marxisták multikulturális eszméje is, amely a népek és fajok békés egymás mellett élését propagálja, továbbá a népszavazás demokratikus elve is, amelynek alapja az a gondolat, hogy a társadalomban többféle világnézet van jelen, amelyeket pártok képviselnek, és ezen nézetek mindegyikének van létjogosultsága, hiszen bármelyik közül választhatnak a polgárok egy népszavazáson.
A modern demokrácia ezen nézetrendszerének legfőbb képviselői Európában a kulturális marxista eszméket valló pártok. Magyarországon az MSZP az LMP és véleményem szerint a JOBBIK is közeláll ehhez, bár elméletileg ők más platformot képviselnek. Amerikában pedig a demokrata párt. Közös jellemzőjük ezeknek a pártoknak a multikulturalizmus, így: a színesbőrű bevándorlók, szexuális kissebbségek támogatása. Amerikában a demokrata párt gazdaságpolitikájában az állami beavatkozást és a jóléti államot is támogatja, mert elveik szerint az államnak kötelessége segíteni a szegényeken, és a gazdagok jövedelmének egy részét átcsoportosítani a számukra, ahol a szegények túlnyomó többségét a színesbőrű bevándorlók alkotják a multikulturális eszmének megfelelően.
A demokrácia másik nézetrendszerét a fejlődés gondolata képviseli, ami azon az elven alapszik, hogy a demokrácia és a szabadpiaci kapitalizmus egymással szorosan összefonódnak, és a szabadpiaci kapitalizmus nyújtja az ember számára a legjobb teret az aktivításra, az emberi képességek kibontakoztatására, és ezzel a természeti létszint felülmúlására. A fejlődés gondolatának képviselői Amerikában a neokonzervatívok, és a Republikánus Párt Magyarországon pedig a Fidesz. Ők gazdaságpolitikájukban a szabadpiac hívei, legalábbis Amerikában, Magyarországon kicsit más a helyzet, de erre most nem térek ki, társadalompolitikájukban pedig ellenzik a multikulturalizmust, az egyneműek házasságát és az abortuszt, annak az elvnek megfelelően, hogy az embernek felül kell múlnia természeti létszintet, ami csak úgy történhet, ha a fegyelmezett aktivitás által legyűri az öncélú állati ösztönöket.
A pluralizmus és a fejlődés, mint a demokrácia két egymástól eltérő nézetrendszere erősen szemben állnak egymással korunkban, olyannyira, hogy mind Amerikában, mind pedig itt Magyarországon a két nézetrendszer képviselői minden esetben magukat tekintik a demokrácia igazi letéteményesének, a szemben álló felet pedig diktátornak, esetenként pedig kommunistának, vagy éppen fasisztának kiálltják ki. Tehát nem tekintik demokratikus pártnak, illetve mozgalomnak. Ha meg akarjuk érteni, hogy mi az iszlám mondanivalója Európának, és hogy mi az iszlám küldetése Európában, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan békíthető ki egymással ez a két nézetrendszer.
Ugyanis nekem mint keresztény embernek bármennyire is nem tetszik, hogy az iszlám terjed Európában, bármennyire is nem tetszik, hogy a katolikus egyház a második vatikáni zsinat jegyében párbeszédet hirdet az iszlámmal, el kell fogadnom, hogy ez most Isten akarata, és meg kell próbálnom meglátni benne Isten további céljait, hiszen hitünk szerint Isten a rosszat is csak azért hozza létre a világban, hogy utaná a rosszból még nagyobb jót teremtsen. Ezzel ki is mondtam, hogy mi az alapelv, ami összebékítheti egymással a fejlődést, és a pluralizmust, ez a cél. Nyilvánvalóan minden fejlődésnek van célja, de vajon van e célja a prularizmusnak? Van e célja annak, hogy az európai embernek most együtt kell élnie egy számára teljesen idegen kultúrájú muszlim tömeggel? Mivel az ember szinte minden rosszat el tud viselni, ha annak van célja. Az ember el tudja viselni a koplalást, ha azáltal egészségesebb lesz. El tudja viselni az izomfájdalmat, ha azáltal izomereje növekszik, de ha valakinek csak azért kell elviselnie valamit, hogy szenvedjen, akkor azt el fogja utasítani, és nem fogja magára vállalni, és hát érthető okokból, mert ennek az elvállalása teljesen értelmetlen. Ha pedig már van cél, az csak fejlődés által érhető el. A kérdés tehát az, hogy fejlődhet e valamit Európa az által, hogy most együtt kell élnie az iszlámmal?
Ha egyesíteni akarjuk a fejlődés és a prularizmus elvét, akkor muszáj valamiféle célt adnunk a prularizmusnak, vagy másként az iszlámmal való együttélésnek. A középkori Európa még úgy tekintett az iszlámra, mint amelynek semmiféle küldetése nincs Európában kivéve azt, hogy Isten ostora legyen és az Európára irányuló támadásaival figyelmeztesse Európát a bűneire. Menyhay elmélete viszont, ha nem is abban a formában ahogy azt ő gondolta, de új megvilágításba helyezheti ezt a kérdést. Nyilván annak a tézisének, hogy a kapitalizmus megjavítása érdekében az animális hajtóerőket nemesíteni kell nincs értelme, mert a kapitalizmus maga is egészében az állati ösztönök legyőzésén alapul.
Kérdés viszont az, hogy hogyan alkalmazhatjuk a gazdaságra és a társadalomra az aktivitás ciklikus visszafogásának, majd újra elengedésének gondolatát, ami a muszlim történetfilozófiának, és Menyhay elméletének is az alapja? Ichak Adizes: Vállalatok életciklusai című könyvében, sok egymástól eltérő vállalat vizsgálata után a vállalatok általános életrendjét próbálja felvázolni, amit az ember életciklusaihoz hasonlít. Mint ahogy minden emberi lény fogantatását megtervezik, úgy minden vállalatnak is van egy előterve ez pedig az ötlet. Az ötlet arra nézve, hogy milyen terméket, vagy szolgáltatást fog létrehozni és értékesíteni majd egykor a vállalat.
Ha megvan az ötlet, akkor nyilván bele lehet kezdeni a vállalkozásba. Ekkor megszületik a vállalat és elkezdődik a csecsemőkor, ami az embernél azt jelenti, hogy a csecsemő folyamatos törődést, táplálást és felügyeletet igényel, hogy életben maradjon. Ugyanígy van ez a vállalatoknál is, hiszen minden vállalkozás óriási kezdeti nehézségeket él át, óriási pénzügyi gondjai vannak a kezdetekben, mert a termék, vagy a szolgáltatás még nem hódította meg a fogyasztókat, az értékesítés még nem indult meg, ezért a vállalatnak ilyenkor folyamatos pénzigénye van, folyamatosan igényli a többletforrásokat, ahogy a csecsemő is folyamatosan sír az ételért.
Ha a vállalat túljutott a csecsemőkoron, vagyis legyűrte a pénzügyi nehézségeket, és beindul az értékesítés, a fogyasztók elkezdik vásárolni a termékeket, akkor eljött a gyermekkor. Ezt Adizes gyerünk-gyerünk kornak is nevezi, hiszen az emberek gyermekkorukban még nincsenek teljesen tisztában a külvilágban rájuk leselkedő veszélyekkel, mert még nem tapasztalták meg azokat. Így kontrolálatlanul leugranak a szekrény tetejéről, megfogják a harapós kutya fülét, lecsúsznak a lépcsőkorláton, amelyektől csak szüleik óvó keze mentheti meg őket. Hasonlóan viselkednek a gyermekkorú válalat vezetői is. Ahogy a pénzügyi és értékesítési gondokat leküzdötték, és beindult az üzlet, nagy lelkesedés vesz rajtuk erőt, hirtelen úgy érzik, hogy övék a világ, és mindent meg tudnak hódítani. Így mindenáron terjeszkedni akarnak, minden piacot meg akarnak szerezni maguknak, és olyan befektetéseket, innovációkat, üzleti manővereket hajtanak végre, amelyek nagyon gyakran meghaladják a vállalat erejét és lehetőségeit.
Emiatt a vállalat egy idő után bajba kerül, a felelőtlen piaci terjeszkedés, és túlköltekezés miatt feléli anyagi erőforrásait, és ekkor jön el a serdülőkor, ami az embernél a felnőtté válás küszöbe, amikor szembekerül a gyermekkorban elkövetett hibákkal és megérik rá, hogy felnőtt fejjel kijavítsa azokat. A vállalatok esetében ez azt jelenti, hogy a gyerünk-gyerünk korban elkövetett hibákból okulva a cég alapítóinak és eddigi vezetőinek át kell adnia a cég vezetését egy szakképzett pénzügyi menedzsmentnek, akik felügyelik, hogy mikor mire költik el a pénzt, hogy csak olyan befektetéseket, innovációkat hajtsanak végre, amelyek nagy valószínűséggel jövedelmezők lesznek a cég számára. Innen a cég jövője kétfelé ágazhat el, vagy elérkezik az érett felnőttkorba, amikor folytatja az innovatív újító tevékenységét, tehát továbbra is új termékekkel, szolgáltatásokkal áll elő a fogyasztók számára, de már nem annyira vakon és ész nélkül, mint a gyerünk-gyerünk korban, hiszen az innovációs tevékenységet egy szakképzett pénzügyi menedzsment felügyeli és tartja kordában, tehát az innováció, és a pénzügyi ellenőrzés egyensúlyban van a férfikorban.
Vagy rögtön elérkezik az öregkor, a hanyatlás kora, amikor a gyerekkor befejeztével a vállalat élére kerülő pénzügyi menedzsment, mint az ellenőrzés osztálya teljesen az uralma alá hajtja és megfojtja az innovációs tevékenységet a vállalatnál, és a vállalat képtelenné válik az újító tevékenységre, ahogy az öreg emberek szervezete is képtelen már megújítani magát, ez pedig az embernél halálhoz, a vállalatnál pedig egy idő után csődhöz vezet. Az öregkor beállta a vállalatoknál nemcsak közvetlenül a serdülőkor után állhat be, hanem egy ideiglenesen működő férfikor után is, amikor a pénzügyi menedzsment ellenőrző tevékenysége ismételten megfolytja a vállalati újítótevékenységet. Mondhadtjuk, hogy az öregkor beállta a serdülőkor után állandó jelleggel fenyegeti a vállalatot, de az emberi szervezettel ellentétben nem szükségszerű a beállta, mivel lehetséges, hogy egy vállalat az idők végezetéig fent tudja tartani a férfikorát, vagyis a pénzügyi ellenőrző tevékenység, és az innovációs tevékenység egyensúlyát.
Ha végig tekintünk a fent leírtakon, akkor könnyen párhuzamot húzhatunk a válallati részlegek egymáshoz való viszonya, és menyhai elmélete, illetve az iszlám történetfilozófia között. A pénzügyi és könyvelési részleg az ami a vállalatnál az ellenőrzést végzi, vagyis ami visszafogja a költekezést, és az aktivitást, ha az túl messzire megy. Tehát a pénzügyi és könyvelési részleg megfeleltethető a determinációnak, a spinozai panteista ősszubsztanciának, amely maga a természet, illetve Freudnál és Menyhaynál a tudatalattinak, Ibn Khaldun esetében pedig az iszlám eszkatalógiának, ahol a történelmi mozgás determinálva van.
Az innovációs részleg pedig, amit a pénzügyi és könyvelési részlegnek ellenőriznie kell megfeleltethető az aktivitásnak, a szellemnek, ami Lebniz és Herbart esetében a mozdulatlanságot beburkoló dinamizmus és mozgás, Menyhay esetében a tudatalatti hajtóerőket megnemesítő minőségi aktivitás, Ibn Khaldun esetében pedig a determinált iszlám eszkatalógiát fejlődésbe hozó aktív zsidó történeti eszkatalógia, és a vállalat férfikorában ez a kettő egyesúlyban van, ha az egyik túl messzire megy, visszafogja a másik, ha a másik túl sokáig fogja vissza, akkor pedig az eredeti mozgásba lendül, akárcsak Menyhay analitikus gazdaságpszichológiájában. Ahhoz tehát, hogy a vállalati innováció megfelelően működjön szükség van az innováció és a pénzügyi ellenőrzés egyensúlyára, és ez csak a Menyhay elméletében felvázolt, és az iszlám misztikában már meglévő alapelvek logikája szerint léphet érvénybe.
A következő kérdés az, hogy vajon hogyan működik ez egy egész állam szintjén, hogyan hozható egyensúlyba a pénzügyi ellenőrzés és az innováció a vállalatnál nagyobb gazdasági egységek esetében, mint például az állam? Az államban a könyvelési részleget nyilvánvalóan az államkincstár testesíti meg, illetve alsóbb szinten a minisztériumok, és a különféle állami felügyeleti szervek, mint például Magyarországon a NAV. Az innovációs részleget pedig a vállalatok összesssége. Fent már utaltam rá, hogy a vállalati innováció korunkban nem működik megfelelően, és itt jutottunk el annak a kérdésnek a megválaszolásához, amit fent félbehagytam, hogy hogyan vonhatóak be hatékonyabban a vállalatok és az egyetemek a nagyvolumenű technológiai fejlesztésbe.
John Kenneth Galbraith: Az új ipari állam című könyve 1966-ban íródott és az akkori modern ipari rendszer sajátosságait írja le. A könyv abból indul ki, hogy korunkban bonyolulttá, és sokrétűvé vált a különféle fogyasztási cikkek megtervezése, mint például az autóé. Egy autó megtervezése a régi időkben még gyorsan ment, ma viszont már külön vegyészmérnök szakembert igényel a karosszéria megtervezése, külön gépészmérnök szakembert a motor megtervezése stb. Ebből kifolyólag a különféle fogyasztási cikkek tervezését ma már nem egy mérnök, hanem tervezőcsoportok végzik, és a tervezés rendkívül tőke és időigényessé vált.
A piac pedig, mint ahogy mindig, nagy kockázatot rejt magában, hiszen nem lehet megjósolni, hogy ha a tervezés befejeződik lesz e kereslet az elkészült új autóra. Ennek sok következménye van. Egyrészt mivel a tervezést nem egy szakember, hanem tervezőcsoportok végzik, a modern részvénytársaságokat már nem lehet egyedül igazgatni, így a mai modern vállalatokat már nem a tulajdonos vállalkozó igazgatja, hanem egy vállalti tervező, vagy menedzserréteg, amit Galbraith „technostruktúrának” nevez. A részvények tulajdonosainak nincs beleszólásuk a vállalat vezetésébe, ők csak az osztalékot veszik fel. Másrészt mivel a tervezés bonyolulttá válása, és az ebből fakadó idő és tőkeigényesség nagyon kockázatossá tette a tervezést, a részvénytársaságokat igazgató menedzserek, vagyis a „technostruktúra” nem engedheti meg magának, hogy ki tegye magát a piac szeszélyeinek, és elengedhetetlenné válik a piac szabályozása. A piac szabályozása főként az árak és a kereslet szabályozását jelenti.
Az árak szabályozása egyszerű, hiszen a nagyvállalatok létrejöttével monopóliumok és oligopóliumok képződnek, amelyek egyeduralkodóként vannak jelen a piacon. Az árakat általában olyan mértékben szabályozzák, hogy elegendő legyen az osztalékok kifizetésére, továbbá hogy további beruházásokat tudjanak lebonyolítani, amelyek biztosítják a technológia további fejlesztését. A kereslet szabályozását pedig a reklámok és hirdetések segítségével hajtják végre, amelyekhez segítséget nyújtanak a modern tömegtájékoztatási eszközök, mint például a rádió és a televízió. Továbbá a legtöbb cég kereskedelmi ügynökhálózatot is fenntart. Így a fogyasztó azt hiszi, hogy szabadon választ a különféle fogyasztási cikkek közül, pedig valójában irányítják.
Galbraith szerint a modern ipari rendszerben megdől a közgazdaságtan egyik alaptétele: miszerint a vállalatok célja a profitmaximalizálás. A technostruktúra ugyanis nem tulajdonosa a vállalat részvényeinek, amit irányít, így abból egyáltalán nem jut nekik magas jövedelem. A technostruktúra a vállalat céljait saját céljaihoz igazítja, a vállalat céljai pedig általában egybe esnek a különféle társadalmi célokkal is, mint például a fegyverkezés, illetve hadviselés, hiszen a nagyvállalatok gyártják Amerikában az állam számára a repülőgépeket, illetve az űrhajókat is.
Így a technostruktúra számára nem a profitmaximalizálás a fő cél, hanem a biztonságos, és előrelátható tervezés biztosítása, amely a különféle társadalmi célokat és a technika fejlődését szolgálja, és amelynek alapvető elemei a kereslet és az ár szabályozása. Tehát a fogyasztók reklámokkal való manipulálásának gyökere nem a vállalatok profitéhsége, hanem a technika fejlődése által kikényszerített új tervezési módszerek szükségszerűsége. A technostruktúra a modern technika által életre hívott új körülmények között egyszerűen rákényszerül, hogy a társadalom igényeit a kereslet szabályozása által a tervezés szükségleteihez igazítsa.
Galbraith egyértelműen rámutat arra is, hogy a modern amerikai ipari rendszer mennyire hasonlít a szovjet szocializmus tervutasításos rendszerére, annak ellenére, hogy a kapitalizmus körülményei között működik. A szovjet szocializmusban is tervekkel irányítják a gazdaságot és a társadalmat, meg az amerikai ipari rendszerben is a tervezés igényeihez igazítják a társadalom szükségleteit.
Az amerikai ipari rendszernek, pontosabban a technostruktúrának, is érdeke, hogy a társadalomban legyen fizetőképes kereslet a termékeire, hiszen csak így tudja biztosítani a tervezés folyamatosságát. Ugyanígy a szocialista országokban is mesterségesen állítják elő a teljes foglalkoztatottságot. Galbraith kitér a technostruktúra állammal való összefonódására is. A technostruktúra egyik legnagyobb megrendelője nyilván az állam, továbbá a technostruktúra függ is az államtól, hiszen a technológiai fejlesztések olyannyira költségesek, hogy szükség van rá, hogy az állam átvállalja a költségeit.
A fegyverkezés, a hadsereg fejlesztése nemcsak a haza védelmét szolgálja, hanem a technostruktúra érdekeit is, hiszen a hadsereg technológiai fejlesztése szolgál forrásul a legtöbb technikai újításnak, amit a technostruktúra felhasznál. Az amerikai kormány tehát mindig figyelembe kell, hogy vegye a technostruktúra érdekeit a kormányzati döntések meghozatalakor. Galbraith szerint emancipálni kell az embereket a technostruktúra irányítása alól, ami kereslet manipulálását illeti.
Ennek legjobb eszköze pedig a művelődés terjesztése, és az esztétikai szempontok figyelembevétele. Csak a műveltség megszerzésével lehet rávezetni a tömegeket, hogy ők valójában nem urai fogyasztási döntéseiknek, hanem irányítják őket. Továbbá csak így lehet kikényszeríteni az esztétikai szempontok figyelembevételét, hogy ne csak a technikai fejlődés legyen az egyetlen szempont, hanem a sivár ipari társadalom szebbé tétele, és a környezet védelme is. Az esztétikai szempontok figyelembevétele azért is fontos, mert tulajdonképpen ettől függ az ipari rendszer fennmaradása is.
Az egyetemeken felnövekvő fiatalság ugyanis egyre inkább idegenkedik a mérnöki, és üzleti pályáktól, mert unalmasnak tartja azokat. Így kétségessé válik a technostruktúra utánpótlása. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha a művészet, tehát a régi festészet, szobrászat stb., elemeivel gazdagítjuk a tervezés folyamatát. Csak így tehetjük vonzóvá a fiatalok számára a mérnöki és üzleti pályákat.
Molnár Gábor Lajos: Bevezetés az angol társasági jogba című könyvében leírja a Galbraith által leírt technostruktúráról, vagyis a vállalati menedzsmentről, hogy az igazi tulajdonosok tehát a részvényesek tulajdonrésze korunkban nagyon szétaprózódott, nagyon sok részvényes tulajdonol egy részvénytársaságot, és ezért a vállalati menedzsment részvényesek általi ellenőrzése nehézzé vált, hiszen mivel egy-egy részvényes csak nagyon kis hányadot kap a vállalat vagyonából, az osztalék is kevés ennek arányában, és ezért a részvényesnek nem áll érdekében, hogy azt a fáradtságos munkát elvégezze, ami a menedzsment ellenőrzésével jár, továbbá a sok részvényest, mint kollektívát nagy számuk miatt nehéz úgy megszervezni, hogy egységesen lépjenek fel a menedzsmenttel szemben. Ezért a részvényesek és a menedzsment tevékenysége a tulajdonviszonyok szempontjából ketté vált. A részvényesek, azaz az igazi tulajdonosok tulajdonviszonyát passzív tulajdonnak tekinthetjük, hiszen ők nem vesznek részt a vállalat tevékenységében. A menedzsment idézőjelbe tett tulajdonviszonyát pedig, hiszen ők jogi értelemben nem tulajdonosok a vállalatban, aktív tulajdonviszonynak nevezhetjük, hiszen csak ők vesznek részt a vállalat irányításában. A menedzsment ellenőrzése pedig fontossá vált az angolszász országok jogrendjében, mert nem mindig a részvényesek érdekeit képviselik.
Ahogy Galbraith úgy Molnár is leírja, hogy a mai részvénytársaságok sajátos államokként viselkednek, államhatárokon túlnyúlóan összefonódnak az államokkal és a politikai intézményekkel. A mai modern társasági formákat már nem is annyira a részvénytársaság, hanem a holding, vagy másként a vállalatcsoport uralja, és itt érdemes megvizsgálni a holdingok és a kulturális marxizmus kapcsolatát. A holding a legmodernebb formája a gazdasági társaságoknak, vagy másképp vállalatoknak korunkban. Abból az okból jött létre, hogy a földrészeken átívelő multinacionális cégek megjelenésével a hagyományos részvénytársasági forma elégtelelenné vált a multinacionális nagyvállalatok tevékenységének keretbe foglalásához, és olyan társasági formára lett szükség, amely lehetővé teszi egy multinacionális cég különböző földrészeken lévő, ezért a távolságok miatt nehezen irányítható részlegeinek az igazgatását. Ezt a célt szolgálja a holding, amely lényegében olyan egymástól elkülönült cégek csoportja, amelyek irányítási tevékenységükben önállóak, tulajdonviszonyaikban kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori az olyan megoldás is a holdingoknál, hogy van egy központi anyacég, amely csak a cégcsoport többi tagjának a adminisztrációs teendőit végzi, az összes többi feladat pedig, így: a termelés, szolgáltatás, értékesítés a többi cégnek a feladata.
A holding, mint szervezeti felépítmény engem nagyon emlékeztet a neoplatonikus panteista filozófiai rendszer felépítésére. A panteizmus filozófiai rendszere szerint az anyagi világ egységet képez a személytelen Istenséggel, amiből emanáció (kiáradás) útján keletkezett, de az emanáció után sem szakadt el tőle, ezután sem szűnik meg a vele való egység, csak ezután már létrendileg alacsonyabbrendű létszintet képez a személytelen ősszubsztanciához képest. A holdingok is ehhez hasonlóan jönnek létre. Van egy már létező részvénytársaság, amely új részvénytársaságokat bocsát ki magából, vagy ha úgy tetszik emanál a világ minden részébe, de ezek az új részvénytársaságok továbbra is egységet képeznek az anyacéggel, csak alacsonyabb szinten. Ez mondanom sem kell, erős rokonságban áll a Spinozai filozófia panteisztikus tanaival, ami a kulturális marxizmusnak is az alapja.
Galbraight könyvéből kitűnik a modern vállalati vezetés, vagy másként a technostruktúra a technológiai fejlődés diktálta szükségszerűségből rákényszerül, hogy bebiztosítsa termékeinek az értékesítését, tehát hogy a marketing eszközeivel magához kösse a fogyasztókat, ami teljes egészében megfelel a spinozai determináció elvének, ahogy a spinozai panteista rendszerben az ember a természet szükségszerűsége alá van vetve, úgy a modern holdingok esetében az emberiség a holding által diktált szükségszerűség alá van vetve, és ezt a szükségszerűséget a technológiai fejlődés diktálja.
Azonban kérdés, hogy a technológiai fejlődés által diktált determinista szükségszerűség nem ássa e alá magát a technológia további fejlődését. Farkas János: Az innováció társadalmi-gazdasági akadályai című könyvében azt elemzi, hogy miért nem innovatív a Kádár rendszer magyar szocialista gazdasága. Egyrészt arra a következtetésre jut, hogy a műszaki innováció és annak a gyártásba és forgalmazásba való bevezetése eléggé költséges és kockázatos, amit a vállalatok nem szívesen vállalnak be. Másrészt pedig Kornai János nyomán leírja, hogy a szocialista gazdaság mindig is hiánygazdaság volt, és mivel az ipari termékek csak korlátozottan áltak a fogyasztók rendelkezésére, a fogyasztók rákényszerültek, hogy a silány minőségű termékeket is megvásárolják ez pedig gazdasági előnyt jelentett a vállalatok, mint az innováció megrendelői számára, az innováció szolgáltatóival szemben, így: egyetemek, kutatóintézek, hiszen ha a fogyasztók a silány minőségű árukat is megvásárolják, akkor vállalatok nincsenek rákényszerítve arra, hogy javítsák és fejlesszék a termékeiket, tehát nincs szükségük az egyetemek és kutatóintézetek innovatív munkájára.
Tehát a gazdaságban a hiány hátráltatja az innovációt és a technológiai fejlődést. A mai holdingok uralta gazdaság inkább a bőség gazdaságának tekinthető, de kérdés, hogy a túlzott bőség nem ugyanúgy vezet e a technológiai fejlődés lelassulásához, mint a túlzott hiány. Fent már leírtuk, hogy a műszaki innováció költséges és kockázatos, ami nemcsak a szocialista, de a kapitalista gazdaságban is így van, ezért ahogy Galbraight leírta a vállalatok rákényszerültek, hogy a marketing eszközével magukhoz kössék a fogyasztókat. Idővel pedig nyilván a vállalatok is rájönnek, hogy a marketing olcsóbb, mint a költséges műszaki innovációk, és ha a marketing hatására a fogyasztók az olyan termékeket is megvásárolják, amibe kevés innovatív munkát fektettek bele, akkor a vállalatok inkább a marketingmunkát választják a költséges innováció helyett, ugyanúgy ahogy a szocialista vállalatok sem veszik igénybe az egyetemek és kutatóintézetek munkáját, ha a hiány következtében a fogyasztók úgyis megveszik a termékeiket.
Tehát a hiány mellett a jó marketingel menedzselt bőség is a műszaki fejlődés gátját képezi. Így lényegében azt láthatjuk, hogy mivel a vállalatok fokozott marketingtevékenysége a technológiai szükségszerűség következménye a technológiai fejlődés saját maga alatt vágja a fát és önmaga gátjává válik.
Ezzel kapcsolatban érdemes még elolvasni Robert B. Reich: Szuperkapitalizmus című művét. Ebben arról ír, hogy az 50-es, 60-as évek nyugati kapitalista társadalma szerinte is pontosan úgy működött, ahogy azt Galbraight leírta. Az ipari termelés akkoriban is automatizált volt már, tehát létezett tömegtermelés, de nem volt még egyedi igényekre szabott termelés, ahol egy adott termékkel csak egy kisebb fogyasztói csoport, vagy akár egyetlen egyén izlését akarták kielégíteni, ami manapság a kirakatokban látható termékek olyan sokféleségét eredményezi, mint még soha, hanem volt kevés számú nagyvállalat, akik monopólhelyzetben voltak, és akik általálban egy, vagy legfeljebb néhány fajta terméket gyártottak, mert a rendelkezésre álló technológia még nem volt megfelelő az egyedi igényekhez való alkalmazkodásra, és a fogyasztóknak azt kellett megvásárolniuk, amiket ezek a kisszámú vállalatok kínáltak nekik, ha tetszett, ha nem.
Tehát megfelelő technológia híján nem volt még meg az a törekvés arra, hogy a termelést a fogyasztók állati ösztöneihez igazítsák, mivel pedig a vállalatok monopolhelyzetben voltak, nem kellett félniük attól, hogy nem veszik meg termékeiket, és csődbe jutnak, így a munkanélküliség alacsony volt, és a bérek magasak voltak, mert a szakszervezetek jó alkupozícióban voltak a munkáltatókkal szemben. Továbbá mivel nem volt annyira jellemző a vállalatokra a fogyasztók kegyeiért való versengés, ezért nem kényszerültek rá, hogy csak a vásárlók állati ösztöneire ható mütyüröket: így kozmetikumokat, vagy ékszereket gyártysanak, hanem főként nagyvolumenű technológiákat fejlesztettek, hiszen erre a korra volt jellemző az űrtechnológia nagyarányú fejlődése, illetve a haditechnológia fejlődése is.
Majd később, amikor megjelent a technológiai fejlődés nyomán az egyedi igényekre koncentráló termelés, akkor a monopolhelyzetben lévő néhány nagyvállalatot felváltották az egymással versengő vállalatok tömegei, amelyek már élet-halál harcot vívtak a fogyasztók kegyeiért. A nagyvolumenű technológia: űrkutatás, hadiipar kezdett háttérbe szorulni, és előtérbe került a kozmetikumok, ékszerek, technologiai mütyürök stb. gyártása. Mivel a vállalatok már nem voltak monopolhelyzetben, és vérre menő verseny alakult ki közöttük, a szakszervezetek alkupozíciója meggyengült, mert hirtelen fontossá vált a vállalatok számára, hogy a rossz munkaerőt minél előbb elbocsássák a vérre menő versenyben. Így megjelent a munkanélküliség. Mindennek következtében az 50-es 60-as évek után, amikor a vállalatok monopolisztikusan uralták a piacot, tehát magukhoz igyekeztek kötni a fogyasztókat, de nagyvolumenű technológiákkal, aminek az volt többek között a haszna, hogy a munkanélküliség megszűnt, a mai korban az egymással versengő vállalatok szintén igyekeznek magukhoz láncolni a fogyasztókat, de már nem nagyvolumenű technológiákkal, aminek többek között az a következménye, hogy munkanélküliség van. Ezt a mai kort nevezi Reich szuperkapitalizmusnak.
A modern holdingok működése tehát a spinozai filozófiai rendszer logikáját követi. A spinozai filozófiai rendszerből ered korunk legnagyobb hatású politikai mozgalma a kulturális marxizmus. A kulturális marxizmust sok párt képviseli szerte Európában és Amerikában, és annak ellenére, hogy ezek a mozgalmak gyakran hirdetnek antikapitalista eszméket, mégis éppen ők azok, akik a nagyvállalatokat támogatják, főként Amerikában. Amerikában a kulturális marxizmus legfőbb képviselője a republikánusokkal szemben a demokrata párt, és éppen ők azok akik szorosan összefonódnak a nagyvállalatokkal, vagyis a modern holdingokkal.
Ezt csak egyféleképpen magyarázhatjuk meg, mégpedig úgy, hogy korunkban éppen a nagyvállalatok, azaz a holdingok azok, akik a technikai fejlődés gátjaivá váltak, tehát annak ellenére, hogy bizonyos értelemben a kapitalizmus megtestesítői, végrehajtják a kulturális marxizmus legfőbb álmát a technikai fejlődés megállítását, és a spinozista eszmerendszert követve a természet szükségszerűsége alá vetik az emberiséget.
Az igazi kapitalizmus a polgári eszményre épül, ahol a polgárság csak saját tudása és szorgalma útján juthat előre, és semmiképpen sem a lustálkodás és lazsálás útján. A modern holdingok vezetői viszont sutba dobták a polgári eszményt azzal, hogy nem vállalják tovább a technikai fejlesztés költséges és kockázatos, továbbá szorgalmat igénylő feladatait, hanem a marketing segítségével magukhoz láncolják a fogyasztókat, hogy így munka nélkül is óriási bevételre tehessenek szert. A modern holdingok vezetőinek szellemisége tehát élesen szemben áll a modern polgári eszménnyel és ezzel együtt a kapitalizmussal, és inkább az indiai kasztrendszer szellemét hordják magukon. A kaszt a polgársággal szemben olyan társadalmi réteg, amely akkor is a helyén maradhat, ha ezt nem támasztja alá semmilyen képesség vagy teljesítmény hiszen a kasztrendszer jellegéből adódóan merev.
Tehát ahogy a régi időkben Marx osztályharcot hirdetett a polgársaggal szemben, úgy a mai polgárságnak kasztharcot kell hirdetnie a spinozista kasztokkal szemben, akik a holdingok élén foglalnak helyet. A holdingokhoz hasonló formában működnek az úgynevezett mlm cégek. „A multi-level marketing (MLM) vagy network marketing egy értékesítési vállalkozás-forma. A vásárlás-ösztönző marketingformák egy világszerte elterjedt változata. Néhol többszintű értékesítésnek vagy hálózati kereskedelemnek fordítják.
A multilevel marketing-rendszer lényege, hogy az értékesítés a vállalattal alvállalkozói szerződésben lévő értékesítők vagy hálózatépítők által történik, személyes fogyasztás, illetve az ismerősök felé történő ajánlás által. Az értékesítést lényegében a független termékforgalmazókból álló, többszintű érdekeltségi viszonyok alapján épülő hálózat végzi, mely a terméket vagy szolgáltatást közvetlenül, direkt módon juttatja el a fogyasztókhoz.
- Az MLM alapötletét az a felismerés adja, hogy egy termék elégedett fogyasztója a terméket feltehetően továbbajánlja, s így ő maga személyesen, közvetlenül részt vesz az értékesítésben.
- Ez alapján mint ajánlót az általa „értékesített” termékek után bizonyos javadalmazás illeti meg.
- Amennyiben az ő vásárlója a saját vásárlás nyomán a terméket ismételten sikeresen továbbajánlja, s ebből következően újra vásárlás és fogyasztás történik, a tovább-ajánló személyeket jutalék illeti meg, és az eredeti ajánló ebből a jutalékból is jutalék-részesedést kap.
Ily módon egy sikeres, többszintű fogyasztói-értékesítői hálózatot maga alá építő egyén komoly jövedelemre tehet szert. Egy ponton túl, a modern mlm-hálózatok értékesítőnek már nem is kell foglalkoznia termékeladással, mivel a hálózatban lévő fogyasztás jutalékaiból is komoly jövedelemre tesz szert. Ekkor már csak a hálózata fenntartásával, a hálózat eróziójának csökkentésével kell foglalkoznia. Ha ez az erózió megnő, azaz a fogyasztás visszaesik, a rendszert csak újabb értékesítők bevonásával, azaz terjeszkedéssel, expanzióval, a hálózat növelésével lehet fenntartani.”
Az mlm is egy sajátos kasztrendszer tehát, amely hierarchikus, a panteizmus emanációs logikája alapján működik, ahol újabb és újabb részek emanálódnak az eredeti ősszubsztanciából, hogy behálózzák a világot, és az embereket a marketing eszközeivel akarják magukhoz kötni, és a természet szükségszerűsége alá vetni. Megfigyelhető, hogy az mlm cégek szinte sohasem forgalmaznak magasszintű műszaki innovációs tevékenységet igénylő termékeket, hanem csak olyanokat, amelyeket a hagyományos kézműves munkamódsszerekkel is elő lehet állítani. Így: kozmetikumokat, ékszereket, élelmiszereket, tisztálkodó szereket, ajándék tárgyakat, vagyis az úgynevezett kreatív gazdaság termékeit. A kreatív gazdaság jellegzetességeiről már írtam fent.
Magyarországon az Orbán kormány meghirdette az ország újraiparosítását, és a munkaalapú gazdaságot, ami jó gondolat, de nem elégséges. Nemcsak munkaalapú gazdaságra van szükség, hanem innovációalapú gazdaságra, ami biztosítja a technika további fejlődését, hogy teljes mellszélességgel felvehessük a harcot a kulturális marxizmus ellen. Ehhez először is beszélnünk kell az izraeli és a finn innovációs rendszerről, ahol az izraeli innovációs rendszer azért érdekes a számunkra, mert a kulturális marxizmus legtöbb prominens képviselője így: Spinoza, Lukács György, Heller Ágnes stb. mind-mind zsidók voltak.
Max Weber: Gazdaság és társadalom című könyvében a protestáns szellemiség gazdasági hatásainak elemzése mellett röviden elemzi a zsidó vallás gazdasági megnyilvánulásait is. Leírta, hogy a protestáns szellemiség a predestináció, vagyis az Isten és az ember távolságának tanával fejtette ki a legnagyobb hatást a kapitalista szorgalomnak, az evilági haszon akarásának és a puritán munkaerkölcsnek a kifejlődésére. Az Isten és az ember távolsága és ebből következően az evilági haszon igenlése, továbbá a szorgalom, tehát a mozgás, és a történetiség jelen van van a zsidó vallásban is. Azonban Weber a zsidó vallásosságal kapcsolatban megjegyzi, hogy mindennek ellenére a modern kapitalista ipari nagyüzemek műszaki vezetői, és koordinálói között a kapitalizmus kezdeti időszakában nem nagyon lehetett zsidót találni.
Ennek Weber szerint az az oka, hogy a zsidóknál a szorgalom és az evilági haszon igenlése mellett mindig is jelen volt egy aprólékosan kidolgozott és lefektetett törvényekből álló szabályrendszer, amely az élet minden területét leszabályozta az étkezéstől a külvilággal való érintkezésen át a családalapításig. Ezért egy ortodox zsidó, aki ezeket a törvényeket maradéktalanul követni akarta, csak olyan foglalkozásokat űzhetett, amelyek beleilleszthetőek voltak ebbe a szabályrendszerbe. Így például egy ipari üzem műszaki igazgatója nem lehetett, mert ott el kellett volna vegyülnie a más kultúrákhoz tartozó egyénekkel, akiknek így át kellett volna vennie a szokásait. Lehetett viszont kereskedő, vagy pénzváltó, mert így a külvilággal csak addig kell érintkeznie míg megköti a kereskedelmi, vagy pénzügyi ügyletet az ügyféllel. Továbbá az ilyen vállalkozások családi vállalkozásként működhettek, tehát beilleszthetőek voltak a zsidó családi élet szigorú szabályi közé. Tehát a zsidó gazdasági szemléletben egyszerre volt jelen a szorgalom, az evilági siker és haszon iránti vágy, ami a kapitalista polgári erkölcs alapja, ugyanakkor a determinizmus, a természet szükségszerűségének való alávetettség, ami szigorúan leszabályozott törvények formájában öltött testet.
Dan Senor - Saul Singer: Startra kész nemzet című könyvében az izraeli gazdasági csodát elemzi. Mi ennek az alapja, mik ennek az okai? Az első megállapítás az, hogy az úgynevezett start-up cégek az alapjai Izrael gazdasági fejlődésének, amelyekből több van Izraelben, mint az összes kapitalista távol-keleti országokban együttvéve. Hogyan tudott Izrael ez a 7,1 milliós lakosságú ország ennyi start-up céget kitermelni magából? Erre az átlag európai nyilván azt mondaná, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen a zsidóknak köztudottan nagyon magas az intelligenciájuk, tehát okosak, és ennek megfelelően jól teljesítenek a gazdaságban is. Valóban csak ez az oka az izraeli gazdasági csodának? Teszik fel a kérdést a szerzők, akik maguk is zsidók.
Izrael gazdaságáról, mint ahogy Max Weber korában is, ma is elmondható, hogy nem igazán vonzódik a nagyipar iránt. Start-up cégei túlnyomórészt kis cégek, amelyek egy kézben is elférő, vagy immateriális jellegű termékeket állítanak elő, mint például: orvosi műszerek, kisebb elektronikai eszközök, chipek, szovtverek, weboldalak stb. Izraeli vállalkozás például Paypal, amely interneten elérhető elektronikus bankszámlákat üzemeltet, vagy az Ebay, amely a legismertebb internetes kereskedelmi rendszerek közé tartozik. Az izraeli gazdasági sikereknek a szerzők szerint sok oka van, amelyek között megemlíthető az izraeliek merészsége, fegyelmezetlensége és ellentmondani tudása, továbbá alkalmazkodóképessége.
Leírják a szerzők, hogy Izrael állandó fenyegetettségben él szomszédai részéről, ezért ez az egyetlen ország, ahol mindenkinek kötelező eltöltenie valamennyi időt a hadsereg kötelékei között, és az emberek szinte mindegyike bármikor behívható az izraeli hadseregbe szükség esetén. Tény, hogy az izraeli hadsereg kimagasló sikereket könyvelhet el szomszédaival szemben a harcok terén, aminek legfőbb oka az iraeli hadsereg magas fokú improvizáló, és alkalmazkodó képessége. Az izraeli hadseregben a katonai hierarchia nem olyan merev, mint az amerikai hadseregben. Kevés magasrangú tiszt van, és sok alacsonyabbrangú tiszt. Az alacsonyabbrangú katonák bármikor ellentmondhatnak feletteseik döntésének, ha úgy ítélik meg, hogy az téves, sőt ez kötelességük is egyben, hiszen az izraeli katonáknak semmiképp nem lehet feladatuk csak a parancsvégrehajtás, hanem az önálló döntés is feladatuk kell, hogy legyen, hiszen csak így válik képessé az izraeli hadsereg a különféle helyzetekhez való gyors alkalmazkodásra.
Az izraeli hadseregben nem veszik olyan szigorúan, ha valaki hibázik, mint más hadseregekben, kivéve ha az illető nem tanul a hibáiból. Egy-egy hadművelet után a katonák összeülnek, és megvitatják a hadművelet részleteit, hogy mi az, amit rosszul csináltak, és mi az, amiben a jövőben esetleg javítani tudnának, mert a cél a fejlődés, a különféle új helyzetekhez való alkalmazkodóképesség fejlesztése. Ennek köszönhető az izraeli hadsereg hihetetlen alkalmazkodóképességgel rendelkezik, aminek köszönhetően szinte bármilyen támadást ki tudnak védeni. Az izraeli katonák leszerelésük után a hadseregben tanult alkalmazkodóképességüket kitűnően tudják kamatoztatni az üzleti életben. Olyannyira, hogy az izraeli start-up cégek leendő kollégáiktól megkövetelik, hogy legyen katonai előéletük, mert ahogy a hadseregben, úgy az üzleti életben is elengedhetetlen a hirtelen felmerülő új helyzetekhez való alkalmazkodóképesség.
A sok start-up cégnek az izraeli gazdaságban két motorja van: egyrészt a széleskörű innovációs tevékenység, vagyis a sok szabadalom, ami az izraeli hagyományoknak megfelelően általában egymástól eltérő műszaki tudományágak kombinálásából, ötvözetéből születik. Így például, ha egy izraeli vállalkozó már szolgált a hadseregben, akkor megtanulta az autó, vagy repülőgéptechnika alapjait, és ha utána elmegy orvosi egyetemre, akkor már az orvostudományokban is elmélyült, és a kettő ötvözetéből létrejön egy az autó fékrendszeréhez hasonlóan működő, beültethető szívműszer, amit orvosi műszerként lehet forgalmazni. Az ilyen különféle tudományágak kombinálásával létrejövő új műszaki találmányok létrejöttét segítik elő a hadseregben létrejövő kapcsolatok és barátságok. Izraelben mindenkinek kötelező szolgálni a hadseregben, így lényegében szinte mindenki ismer mindenkit, és a különféle szakterületeken munkálkodó szakemberek könnyen konzultálnak egymással, hogy tudományuk eredményeit kombinálják egymással, és új találmányok jöjjenek létre, aminek következtében Izreal az egy főre jutó szabadalmakat illetően a világ élvonalában van.
Azonban a találmányokat nem elég létrehozni, el is kell tudni adni őket, be kell tudni törni velük a piacra. Erre szolgál az izraeli vállalkozók hihetetlen merészsége és alkalmazkodóképessége, amit már a hadseregben megtanulnak. Míg az európai vállalkozók ha van egy ötletük, akkor elkezdik elemezni, hogy hogyan tudnának betörni ezzel a piacra, mik az esélyeik, ezzel szemben az izraeli vállalkozó azonnal elkezdi megvalósítani a vállalkozását. Ezért van az, hogy létezik olyan európai ország ahol Izraelhez hasonlóan sok szabadalom születik, de ezek nem jutnak el addig, hogy start-up vállalkozás legyen belőlük. Az izraeli vállalkozókat azonban nem csak merészségük segíti, hanem a hirtelen felmerülő helyzetekhez való alkalmazkodóképességük is, amit a hadsereg után a polgári életben is tovább tanulnak, hiszen a hadsereghez hasonlóan az izraeli törvények az üzleti életben is tolerálják a hibát, ha abból az illető tanul, amit az is jelez, hogy Izraelben lehet a legkönnyebben új vállalkozást indítani, abban az esetben, ha az illető egyszer már kudarcot vallott vállalkozásával.
Ahogy a hadserregben úgy az üzleti életben is jellemző a zsidókra a feletteseikkel való szembemenetel, a döntések megcáfolása, amiből az izraeli szakemberek a legtöbbször jól jönnek ki annál a cégnél ahol dolgoznak. A szerzők leírják, hogy volt olyan alkalom, hogy izraeli szakemberek mentették meg az amerikai céget ahol dolgoztak, azzal, hogy bizonyos kérdésekben ellentmondtak feletteseiknek és nekik lett igazuk. Ezért mondják a szerzők azt, hogy az izraeli társadalomra egyszerre jellemző a kollektivizmus és az individualizmus. Kollektív összmunka kell ahhoz, hogy a különféle szakterületen dolgozó szakemberek kapcsolataiból, csapatmunkájából új találmányok szülessenek, ugyanakkor individualista fegyelmezetlenség és ellentmondani tudás kell ahhoz, hogy a hirtelen felmerülő problémákat rugalmasan kezelni tudják.
A zsidó innovációs rendszer tehát ma is követi a zsidó vallásosság logikáját, amit Weber már leírt, hogy jelen van benne egyrészt a hihetetlen rugalmasság és mozgékonyság, ami rengeteg sok innovációs teljesítményben, és azok hasznosításában ölt testet, ugyanakkor a természeti determináció is jelen van, hiszen a zsidó innovációs rendszernek nem sikerült nagyipari struktúrát kitermelnie magából, hanem megmaradt a kisebb méretű termékek kivitelezésénél, így: orvosi műszerek, kisméretű elektronikai termékek, weblapok stb. Jelen van benne a különféle tudományterületek kombinálására való hajlam, ami magasszintű innovációs teljesítményben ölt testet, de nincs meg benne az igazi fejlődésre való hajlam, hogy nagyipari rendszert termeljen ki magából. A különböző tudományterületek egymással való kombinálásáról, mint a kultúrális marxizmus elleni harc eszközéről a következő cikkemben írtam: "Térlátás, kreativitás, kvantummechanika, mint harc a kulturális marxizmus ellen" http://ujkozepkor.blogspot.hu/2013/08/terlatas-kreativitas-kvantummechanika.html
A finn innovációs rendszer szintén érdekes területe az innováció tudományának. Finnországban van nagyipar, de egyetlen nagyvállalat uralja a Finn piacot: ez a Nokia, amely mobilkommunikációs technológiák gyártásával foglalkozik. Ugyanakkor rengeteg kisebb IT vállalkozás van Finnországban, amelyek túlnyomórészt informatikával foglalkoznak. A finn mobilkommunikációs és informatikai technológiák világhírűek. Finn találmány például a Linux, vagy a chatprogramok alapját képező protokoll az IRC. A Finn innovációs teljesítményt legtöbbször azzal magyarázzák, hogy Finnországban jól együtt tudnak működni az innovációk gyártóiként működő egyetemek és kutatóintézetek, és az innováció megrendelőiként működő vállalatok.
Mások viszont a Finn kultúra sajátosságaival magyarázzák a Finn innovációs teljesítményt, mégpedig az úgynevezett hacker etikával. Ez a leírások szerint éppen ellentéte a Weber által leírt protestáns munkaetikának, ahol a munka semmi mást nem jelent, mint kötelessséget a haszon eléréséhez. A Finneknél a munka az ember szenvedélyét jelenti, amit nem kötelességből a haszon megszerzéséért csinál, hanem szenvedélyből, a munka szeretetéből, hogy önmagát fejlessze vele. A hasszon az csak másodlagos tényező, amire szükség van, de csak azért, hogy a munkához szükséges dolgokat meg tudja vásárolni belőle. A cél nem a haszon, hanem a munka által való önfejlesztés, amit az is jelez, hogy a Finn szakemberek kötelességüknek tekintik, hogy munkájuk gyümölcsét közzétegyék az emberek számára, ahogy a Linux is egy nyílt forráskódú program, amit bárki továbbfejleszthet.
A finn innovációs struktúrában tehát jelen van a fejlődésre való hajlam, de ez nagyon egysíkú, mert csak az információs technológiában ölt testet. Ezt az is jelzi, hogy csak egy nagyvállalat van Finnországban: a Nokia. A finn innovációs struktúrában az izraelivel ellentétben nincs jelen az egymástól eltérő tudományok kombinálására való hajlam, ezért a Finn innovációs rendszer nagyon egysíkú. A megoldás tehát az, hogy a kettőt kombinálni kell egymással. Az egymástól eltérő tudományterületek kombinálásához nálunk is össze kell hozni az embereket, bár nyilván ennek nálunk nem lehet színtere a hadsereg, így az önművelés támogatásához kell nyúlni.
Véleményem szerint a hagyományos egyetemi képzés mellett intézményes keretek közé kellene helyezni a hagyományos oktatási módszerekhez képest kötetlenebb formában működő önművelést, és az önművelésre épülő tudományos kutatást.
Ehhez a könyvtárak, és a tudományos ismeretterjesztő társulatok, mint például a TIT, segítségét kellene igénybe venni, továbbá azzal lehetne elősegíteni, hogy aki konkrét tudományos eredményeket ér el az önművelés során azt bizonyos mértékű anyagi juttatásokban kellene részesíteni. Az emberiség tudáskincse, a különféle tudományágakban felgyülemlett lexikális tudás óriási méreteket ölt napjainkban.
Ennek egyik következménye az, hogy az egyetemeken felnövekvő tudósnemzedék csak a tudomány egy nagyon szűk tartományában tud igazán elmélyedni, és ott eredményeket elérni. Ennek következtében ezek a szűk tudományterületek egymástól függetlenül fejlődnek, nincsenek kapcsolódási pontok a különféle tudományterületek között.
Ezért szükség lenne a különféle szakterületekre specializált egyetemi tudóstársadalmon kívül olyan tudósokra is, akik nem a különféle szűk tudományterületek továbbkutatására hivatottak, hanem a különféle tudományterületek kész tudományos eredményei között tudnak kapcsolatokat felismerni, és így a felgyülemlett emberi tudást egységbe kovácsolni. Erre a hagyományos egyetemi oktatás nemigen alkalmas. Ehhez az önművelés intézményére van szükség. Az önművelés fejlsztése valahogy úgy működhetne, hogy a könyvtárak, vagy a TIT különféle esti rendszerű tanfolyamokat hirdethetne az embereknek, ahogy a legkülönfélébb tudományterületekről érkező előadók tarthatnának előadásokat, és a különböző szakterületekről érkező hallgatók egymással is eszmét cserélhetnének.
A tanfolyamok ingyenesek lennének, és aki valamilyen tudományos eredményt, dolgozatot tud bemutatni az egymástól eltérő területek kombinálásával az kisebb pénzjutalmat kaphatna ezért, ha a humán tudományok területén, akkor kevesebbet, ha a műszaki vagy természettudományok területén akkor többet. Továbbá a műszaki, vagy tudományos eredménynek, amit egy-egy hallgató produkál rögtön innovációs támogatásban kellene részesülnie, vagy úgy, hogy támogatni kellene a technológia transzfert egy már meglévő miltinacionális vállalatba, tehát rá kellene venni a multinacionális vállalatot, hogy alkalmazza a a hallgató által kitalált műszaki innovációt vagy tudományos eredményt saját termelésében.
Vagy segíteni kellene a hallgatót abban, hogy saját start-up céget hozzon létre találmányára alapozva. Ehhez tőkebevonás kell, amelyre a kockázati tőkealapok nyújtják a legjobb keretet, vagy az én véleményem szerint jó módszer lenne erre az innovációs tőzsde létrehozása is, ahol egy-egy találmány értékények megfelelően innovációs részvényeket bocsátanának ki, amelyek a találmány hasznosításából eredő jövedelelem bizonyos százalékára adnak jogosultságot, és amelyekkel a különféle befektetők szabadon kereskedhetnének akár egy-egy cég részvényeivel, és ezáltal gyorsan megvalósulhatna egy-egy találmányt illetően a tőkebevonás. A nagyvolumenű technológiai projektek életrehívását segítő közösségi oldalról már írtam, természetesen arra is szükség lesz a jövőben.
A multinacionális cégeket pedig úgy lehetne rávenni a technológia transzferre, hogy egyrészt tőketartási illetéket kellene kiróni rájuk. Tehát, ha tőkéjüket hosszú ideig nem forgalját, akkor egy meghatározott összegű illetéket kellene befizetniük a költségvetésbe, ami az idő előrehaladtával exponenciálisan növekedhetne. Erre mindenképpen szükség lenne, hiszen azzal, hogy a multinacionális cégek kerülik a költséges és kockázatos műszaki innovációt, rengeteg sok álló tőke gyűlt fel náluk, van olyan cég, aminek az éves bevétele meghaladja egy egész ország GDP-jét, másrészt pedig meg kell adóztatni az úgynevezett kreatív gazdaság termékeit, amelyek nem igényelnek magas szintű műszaki innovációt. Így a különféle divatcikkeket, kozmetikumokat, játékprogramokat, filmeket, stb. Kivéve a keresztény szakralitáshoz kötődő műtárgyakat. Így tehát megvalósulna az egymástól eltérő tudományágak egymással való kombinálására, és a nagyipar irányába mutató fejlődésre egyaránt alapuló innovációs rendszer, és csak így lehetne megtörni spinozista kasztrendszer hatalmát, hogy a polgári osztály végigvigye a kasztharcot a nyugati világot uraló kulturális marxista kaszt ellen.
Ezzel azonban még nincs vége. Ha egyszerűen csak tőketartási illetéket rovunk ki a multinacionális cégekre, de adunk nekik konkrét programot, hogy mit és hogyan fejlesszenek, akkor előbb utóbb félresiklik a terv. Ha úgy képzeljük el a gazdaságot, mint egy élő szervezetet, amely folyamatosan fejlődik, akkor leginkább Szántó Borisz: A teremtő technológia című könyvében leírt koncepciót hívhatjuk segítségül. Szántó Borisz a technika fejlődéséről szóló elméletét Anohin szovjet kutatótól kölcsönözte. Anohin megpróbálta túlhaladni a behaviorizmust, amely azt mondja, hogy a szervezet az inger-reakció elvén alkalmazkodik a világhoz az evolúció során, amellett, hogy egyben meg is tartotta azt. Azt mondja, hogy a biológiai szervezet valóban ingereket vesz fel a külvilágból, és azokra sajátos válaszreakciókat ad, de a szervezet működése bonyolultabb annál, hogy ilyen egyszerűen leírhassuk.
A szervezet, amikor ingert kap a környezetből, így például erős hőhatás éri, az inger kiváltotta válaszadás folyamatában először végigzongorázza azokat a szerveket, amelyek az ingerre adott válaszban szerepet játszhatnak, majd miután kiválogatta ezeket összehangolja azok működését, ahol az egyes szervek mindegyikének fel kell áldoznia valamennyit a szabadságából, hogy az ingerre adott megfelelő válasz létrejöjjön. Így például esetünkben a hőhatásra adott válasz a hőhatás elől való kitérés, vagy elugrás, ahol megfelelően össze kell hangolni és kordinálni kell a két láb, illetve a fenékizmok mozgását. Anohin szerint az evolúció fejlődése mindig ilyen formában halad előre. A természetben a környezeti hatás kiváltotta reakció során a különféle egymástól elkülönült sejtek, szervek tevékenysége összehangolódik, aminek hatására mindig bonyolultabb és magasabb rendű szervek és struktúrák jönnek létre. Hogy ez az elmélet helyesen írja e le az evolúciót, vagy sem az a mi szempontunkból most lényegtelen. A lényeg az innováció gazdaságában való alkalmazhatósága.
A gazdaságban vannak termékek és szolgáltatások, amelyek mind az innováció útján jönnek létre.
Egy részükhöz kevés hozzáadott technológiai érték kell, mint például a kozmetikumokhoz vagy a bútorokhoz, amelyeket hagyományos kézműves technológiával is elő lehet állítani, másokhoz több hozzáadott technológiai érték kell, mint például egy autóhoz, vagy egy űrhalyóhoz. Ezek a nagyvolumenű technológiai fejlesztések. A feladat az, hogy a vállalatok technológiai fejlesztését úgy kell összehangolni és kordinálni, hogy a fejlesztések összességének iránya a nagyvolumenű technológia fejlődésének az irányába hasson. Ehhez ismét segítségül kell hívnunk Roób Gusztávnak a fent már említett könyvében leírt árurendszert, amit el kell készítenünk, ahogy a szerző azt leírta. Tehát egy számítógépes adatbázisban le kell tárolnunk az országban rendelkezésre álló összes műszaki találmányt és műszaki terméket. Majd szakembereknek kell kiválogatni és megfelelően összekombinálni ezekből azokat a fejlesztési lehetőségeket, amiket egy-egy időszakban meg kell valósítani, hogy a technológiai fejlődés a nagyvolumenű technológia irányába hasson. Így például, ha a bútorok jelenleg nem tartalmaznak megfelelő technológiai értéket, akkor a bútorgyártó vállalatoknak tőkemegtartási illeték terhe mellett kötelezővé kell tenni, hogy mondjuk kezdjenek el olyan bútorokat kifejleszteni amelyek beépített számítógépeket tartalmaznak, hiszen az informatika iparágának jövőbeni előrejelzései szerint a számítógépek a jövőben nem olyan asztali komputerek lesznek, mint manapság, hanem a használati tárgyainkba beépítve fognak működni.
Vagy például, ha az autóiparban kevés a technológiai hozzáadott érték, akkor az autógyárak tőkemegtartási illeték terhe mellett kezdjenek el mondjuk repülő autókat kifejleszteni, amelyek a levegőben is tudnak közlekedni. Persze nem csak tőkemegtartási illetékkel lehetne ösztönözni a nagyvállalatokat. Létre lehetne hozni erre egy pályázati rendszert, mint például a Széchenyi terv, és azt mondani, hogy ha nem fejlesztetek, akkor tőkemegtartási illetékkel súlytalak benneteket, ha viszont fejlesztetek, akkor pályázati pénzekkel támogatlak is benneteket. Így tehát ahogy Anohin elméletében a különféle sejtek, és szervrendszerek a környezet ingereire összehangoltan adnak választ és így fejlesztik magukat az evolúció során, úgy az államok technológiai struktúrái is megfelelően összehangolhatják elemeiket, hogy így fejlődjenek a nagyvolumenű technológia irányába. A technológiai struktúra elemeinek összehangolásánál mindig úgy kell kombinálni a kisebb technológiai értékkel bíró elemeket a nagyobb technológiai értékkel bíró elemekkel, így például a kézművestechnológiát az informatikával, vagy a földi közlekedés technológiáját a repülés technológiájával, hogy a fejlődés egésze a nagyvolumenű technológiai fejlődés irányába hasson.
Az államnak, mint ellenőrző rendszernek, ami itt analógiában áll a nagyvállalatok pénzügyi és könyvelési részlegével, ahogy azt Adizes könyvének az elemzésénél kifejtettük csak annyira kell visszafognia a technológiai fejlődést, hogy a nagyvállalatok ne menjenek tönkre a technológiai fejlesztés során, és így az államok szintjén is megvalósulhat az innováció és a pénzügyi ellenőzrés, vagy Menyhay fogalmaival élve a minősített aktivitás, és a természet által determinált freudi tudatalatti egyensúlya, ami a nagyvolumenű technológiai fejlesztések irányába hat, és ez lehet az iszlám szellemiség küldetése Európában, hogy az aktivitás ciklikus visszafogásával, majd újra elengedésével elősegítse az innováció fejlődését Európában, és mivel az iszlám bevándorlást támogató kulturális marxizmus a nagyvolumenű technológiai fejlődés és Európa ilyen úton való megerősödése ellen van, lehet hogy egyszer majd éppen az iszlám szellem segítségével szabadul meg Európa az iszlámtól.
A technológiai fejlesztéseknek majd végeredményben arra kell irányulniuk, hogy eljöjjön a nanotechnológiai kor. A nanotechnológia arra irányul, hogy az atomi szintek nyersanyagából: atomokból, molekulákból tudjunk felépíteni különféle anyagfajtákat, majd később kész használati tárgyakat, gépeket, vagy akár egész házakat is, és a tudósok szerint eljön majd az idő amikor a nanotechnológia segítségével egy gombnyomással előállíthatunk bármilyen eszközt szinte a semmiből, úgy hogy felépítjük az atomi szintek nyersanyagából. Ha ez a kor eljön, akkor a hagyományos közgazdaság-tudomány idejét múltá válik, mert az emberiség korlátlanul, minden akadály nélkül elő tudja állítani magának a szükséges anyagi javakat, vagyis a szükségletek korlátlanul kielégíthetővé válnak. Az embereknek nem kell majd többé dolgozniuk, mert eljön a korlátlan bőség kora, amiről az utópisták álmodoztak, és akkor kérdésessé válik, hogy mivel fognak majd foglalkozni az emberek. Nyilvánvalóan vagy művészetekkel, vagy tudományos kutatással, és akkor válik csak igazán fontossá a nagyvolumenű technológiai projektek előállítását segítő közösségi oldal amiről írtam.
Továbbá ez a kor a természet determinációja alóli végleges felszabadulást is jelenti majd egyben, hiszen egyrészt a technológiai fejlesztésekhez nem lesz majd szükség többé pénzügyi és számviteli ellenőrző rendszerre, hiszen ha minden technikai segídeszközt elő lehet állítani egy gombnyomással, akkor nincs szükség többé költség-haszon elemzésre, továbbá megszűnik a természet és a társadalom közötti kényszerű anyagcsere is, hiszen ha az atomi szintek nyersanyagából is elő lehet majd állítani bármilyen anyagot vagy használati tárgyat, akkor nem lesz szükség többé sem bányászatra, sem fakitermelésre, sem mezőgazdaságra, és a Föld ökológiai problémái megoldódnak.
Így tehát az ember véglegesen felszabadul majd a természet determinációja alól, és ez alapból cáfolja a kulturális marxista mozgalmakhoz erősen kötődő zöld pártok ideológiai frázisait miszerint a technika nem vezethet ki minket az ökológiai válaságból. Mert ugyan miért nem akarják az európai zöld mozgalmak a technika további fejlődését, miért ragaszkodnak a technika visszafejlesztéséhez és az emberiség agrárkorszakához való visszatéréshez? Talán azért mert ezek a mozgalmak nem annyira környezetvédő mozgalmak, hanem inkább egykori természetkultuszok képviselői. A mai zöld pártoknak nem kizárólag a természet védelme szerepel a progamjukban, hanem többek között a a feminizmus támogatása, továbbá a homoszexuálisok, és a színes etnikumok támogatása, ami mögött valószínűleg a női principiumhoz való erőteljes vonzódás húzódik meg.
A nőkről több filozófus is leírta már, hogy ők az embernek a természethez közelebb álló része. Ebből kifolyólag a nőket igyekeznek szembeállítani a férfiakkal, és erőteljesen támadják a férfiuralmat a családon belül, ami a női egyenjogúság és a feminizmus támogatásában ölt testet. Ahogy a homoszexuális mozgalmakat is támogatják, ami a férfiak elnőiesítését célozza meg. Különösen az európai fehér férfiember áll a célpontjukban, hiszen a fehér férfiak teljesítménymotivációja hívta életre a technikai civilizációt, ami által az ember kiszabadult a természet hatalma alól és egyben hatalmat is szerzett a természet felett.
Így a fehér ember hegemóniájának megdöntését szolgálja a színes etnikumok Európába való bevándorlásának támogatása is, akik szemléletük szerint kevésbé vannak megrontva a technikai civilizáció vívmányai által és még inkább természetközeli életmódot élnek, mint az európai fehér ember. A technika tehát az embernek a természet hatalma alóli felszabadulását, és a természet feletti hatalom megszerzését segítette elő, végpontja pedig a nanotechnológiában öltene majd testet, ahol az ember végleg felszabadul a természet hatalma alól, hiszen megszűnik az ember és a természet közötti anyagcsere, ami a természetrombolás megszűnését is jelentené egyben, ennek ellenére a zöld mozgalmak mégsem akarják ezt, mert a mai zöld pártok valójában nem hagyományos értelemben vett természetvédelmi mozgalmak, hanem természetkultuszok, és természetvallások egyházszerű csoportosulásai.
Céljuk nem a természet védelme, hanem az, hogy az embert a természet determinációja alá vessék. Nem a jövő generációk jólétének és egészségének zálogaként tekintenek a természetre, hanem panteisztikus istenségként, ami feltétlen hatalmat követel magának mindenek felett, beleértve az embert is, ahogy azt az indiai vallásosság esetében is láttuk. Ennek megfelelően csak az agrárkorszakhoz való visszatérést fogadják el egyedüli alternatívaként, ahol az ember fokozottan függ a természettől és részét képezi annak, és azokat, akik a technika további fejlődésétől várják a környezetvédelmi kérdés megoldását még inkább elutasítják és támadják, mint azokat akik tudatosan szennyezik a környezetet, hiszen éppen ezt akarják a legkevésbé, hogy az ember felszabaduljon a természet determinációja alól, mert akkor megszűnne Istenük korlátlan uralma mindenek felett.
Az a tény, hogy ezek valójában nem természetvédelmi mozgalmak látszik abból is, hogy céljuk valójában a természet további rombolását segítené elő, hiszen ha mind a hatmilliárd embernek földet adnánk, és annyit amiből meg is tudna élni, ahhoz rengeteg hely kellene, ami további erdőírtásokhoz vezetne. Nem is beszélve arról, hogy a zöld mozgalmak panteista szemléletükből adódóan, általában összefonódnak különféle kétes kereskedelmi cégekkel, akik MLM és ehhez hasonló egyéb más kereskedelmi stratégiát folytatnak és nyakló nélkül próbálják rásózni termékeiket a vásárlókra, ami csak a természet további felélését segíti elő. Tehát ha ezek csupán természetvédelmi mozgalmak lennének, akkor semmi baja nem lenne velük a keresztény embernek, nem a természetvédelemmel van a baj. A probléma a természet Istenné avatásával, és az ember föléhelyezésével van.
A teremtés könyve világosan kimondja, hogy Isten az embernek adta a földet és annak lakóit: a növényeket és az ég madarait, hogy azokkal jól sáfárkodjon, és hogy művelje a földet. Tehát az embernek kötelessége vigyázni arra, amit Istentől kapot és jól bánni vele, de a hatalom az emberé kell, hogy maradjon, és nem a természeté, ahogy azt Isten rendelte. Az ember a teremtés koronája és nem a természet. Ahogy a családban is a férfinak kell uralkodnia a nő fölött és nem fordítva. Mindebből tehát látható keresztény ember nem azonosulhat a mai zöld mozgalmak szellemiségével, és azokkal szemben csakis elutasító álláspontot vehet fel. Az erkölcsileg helyes álláspont csakis az lehet a földi természettel szemben, hogy az embernek békében kell hagynia a természetet, de a természetnek sem szabad hatalma alá kerítenie az embert. Ez pedig csak a nanotechnológiai korban valósulhat meg.
A nanotechnológiai korban mivel minden ember számára korlátlanná válnak az anyagi javak előállítási leehetőségei kérdésessé válik az is, hogy mi tartja majd össze az államot, ha a munka és a megélhetés kényszere erre már nem ad módot. Erre a kérdésre próbáltam meg válaszolni „A spanyol falangizmus modern kori megfelelője, mint a jövő társadalmi rendszere” http://ujkozepkor.blogspot.hu/2013/06/a-spanyol-falangizmus-modern-kori.html című cikkemben.

Felhasznált Irodalom:

Menyhay Imre: Homo oeconomicus és a befejezetlen teremtés, Akadémiai Kiadó, 2003.
Michio Kaku: A jövő fizikája, AKKORD KIADÓ KFT., 2012.
Molnár Gábor Lajos: Bevezetés az angol társasági jogba, Bip, 2003.
Wikiszótár: Holding http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Holding
Wikipédia: Multi-level marketing http://hu.wikipedia.org/wiki/Multi-level_marketing
Wikipédia: Plotinosz http://hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%B3tinosz
Heller Ágnes: Érték és történelem, Budapest, 1969.
J. K. Galbraith: Az új ipari állam: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1970.
Farkas János: Az innováció társadalmi-gazdasági akadályai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Lukács György: Történelem és osztálytudat, Budapest, 1971.
Max Weber: Gazdaság és társadalom, COMPLEX KIADÓ KFT, 1999.
Dan Senor, Saul Singer: Startra kész nemzet - Izrael gazdasági csodájának története, Patmos Records, 2012.
Pintér Róbert: A finn csoda titka http://www.artefaktum.hu/eu/Pinter_finn_recenzio.pdf
Helmut Creutz: A pénz-szindróma (Utak a válságmentes piacgazdasághoz), HIFA Hungária, 1997.
Molnár István: Szellemi tulajdon menedzsment és technológia-transzfer Kecskemét : InnovAID Innovációs és Gazdasági Tanácsadó Kft., 2008.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó, 1982.
Ságvári Bence: A KREATÍV GAZDASÁG ELMÉLETÉRŐL, Budapest, 2005. http://mek.oszk.hu/06500/06544/06544.pdf
Mészáros István: A tőkén túl, L' HARMATTAN KFT., 2008.
Alvin Toffler: A harmadik hullám, Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2002.
Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: A "szellemi termelési mód", Kossuth Kiadó Zrt., 2013.
Roób Gusztáv: Kiút a pénz és a multik világuralma alól, Budapest, 1997.
Chris Anderson: Kreátorok - Az új ipari forradalom mesterei, HVG Kiadói Rt., 2013.
Szántó Borisz: A teremtő technológia, Budapest, 1990.
Bence György – Kis János – Márkus György: Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? http://marx.tek.bke.hu/szovegek/hogyan/
Dr. Dénes Magda: Johann Friedrich Herbart pedagógiája, Budapest, 1979.
Michael-Thomas Liske: Leibniz, Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2013.
Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, 1995.
Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza, EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT., 2006.

Hegel, G. W. F. Előadások a világtörténet filozófiájáról, Akadémiai Kiadó, 1979.

Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev: A történelem értelme, AULA KIADÓ KFT., 1994.

Molnár Tamás: A pogány kísértés, Kairosz Kiadó, 2000.

Ibn Khaldun: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, 1995.

Ichak Adizes: Vállalatok életciklusai, Budapest, 1992.

Wikipédia: Taoizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus #
Nikolaus Dobay: Rulett, Helikon Kiadó, 1995.
Robert B. Reich: Szuperkapitalizmus, Gondolat Kiadó, 2009.

Techno realizmus

2014. április 27., vasárnap

A falusi cigánybűnözés megoldása karöltve a falusi lakosság innovációs készségének fejlesztésével

2014. április 17., csütörtök

IV. László király és Sopron

2014. április 12., szombat

Menyhay Imre analitikus gazdaságpszichológiája, mint Európa iszlamizációja vagy deiszlamizációja?