Művészetszociológiai válogatott tanulmánygyűjteményről van szó az egyik legismertebb francia művészettörténésztől. A könyv nagy hatással volt nálunk Magyarországon a kádár-rendszer kultúrpolitikai gondolkodására. A tanulmányok középpontjában a modern művészet és a társadalom kapcsolata áll. Ezen belül is lényeges helyet foglal el a modern technika és a művészet kapcsolatának témája.
Francastel a modern művészet és a technika kapcsolatát a különböző művészettörténeti korok egymást követő térszemléletéből vezeti le. A középkor térszemléletét objektív-projektív térszemléletnek nevezi, ami azt jelent, hogy ez mentes volt a természet festőiségétől, ahol az alkotást felépítő elemek egymáshoz való viszonyainak kidomborítása és matematikai eszközökkel való prezentálása dominál, és egyedül a keresztény Isteneszme közvetítése volt a fő cél.
A reneszánsz térszemléletében már dominálni kezdett a természet festőiségének jelenvalósága, hiszen a reneszánsz művészetben a művészeti alkotások különféle elemei között különféle matematikai viszonyokat, kapcsolatokat fedezhetünk fel. Ez pedig Francastel szerint mintegy alapot adott a modern technika kialakulásának a művészet terén, ahol a különféle műszaki építmények, és szerkezetek elemei között a technika sajátos jellegéből adódóan matematikai viszonyoknak kell jelen lenniük.
A modern művészet pedig a reneszánsz továbbfejlesztésének tekinthető Francastel szerint, ahol megjelent a pluralitás, vagyis a többszempontú megközelítés, és a szimultán jelleg. A fő kérdés, ami Francastelt érdekli, és amit a modernelméleti irodalom is minduntalan feltesz, hogy a modern technika fejlődésével háttérbe szorítja e a hasznosság kritériuma, amely a modern technikai eszközök legfőbb ismérve, a szépség esztétikai kritériumát, ami viszont a művészeti alkotások legfőbb követelménye.
Francastel válasza az, hogy nem. A modern technikai eszközök esetében a hasznosság és az esztétikai jelleg ma is ugyanúgy egymásba van ágyazva, és egymástól elválaszthatatlanok, mint a reneszánsz korában, és az azt megelőző archaikus művészeti korokban a középkor kivételével. Ez jól látható például a modern autók felépítésén, ahol a karosszériába mindig beépítenek olyan technikai elemeket, amelyek az ülőtér komfortos berendezését teszik lehetővé, ami a művészi tervezéshez kapcsolódik. Ha ezeket nem építenék bele, akkor az autó egy semmire sem jó ócskavas lenne, hiába tudna nagy sebességgel haladni az utakon.
Ugyanígy, ha filmezés és annak technikai kivitelezése csak és egyedül a mozgókép rögzítéséről szólna, és nem venne benne részt benne a képzelet és a fantázia, amely minél jobb képminőségű, és minél több egyéb más technikai elemekkel ellátott kamerák kivitelezésére ösztökéli a mérnököket, akkor a technikai fejlődés egyszerűen megállna ezen a területen. Tehát a technika hasznossága és a művészet esztétikussága egymásba van ágyazva, és elválaszthatatlan egymástól. A kettő nem létezhetne egymás nélkül manapság ugyanúgy, ahogy a reneszánsz korában.
A könyvről nekem megint csak a 2001 Űrodüsszeia című film jutott az eszembe, amiről már sokszor írtam különféle egyéb más írásaimban. A film az űrhajózásról szól, és a technika dicséretét zengi grafikailag jól kivitelezett képeken keresztül, amelyek a jövő űrhajóit mutatják be. Véleményem szerint ennek a filmnek a képei ötvözik leginkább a Francastel által leírt középkori térszemlélet a reneszánsz térszemlélettel. A középkori katedrálisok égbetörő csúcsaiban, mint ahogy a szerző leírta nincs technológiai hasznosságigény, csak a keresztény Isteneszme közvetítését szolgálják.
A reneszánsz térszemléletben viszont a természet festőiségének megjelenésével, a műalkotások elemeinek egymással való matematikai viszonyában a hasznosság mintegy összekapcsolódik a művészeti esztétikummal. A 2001 Űrodüsszeia című film monumentális űrhajóiban pedig egységben van a kettő, vagyis a technológiai hasznosságba ágyazott esztétikum és a középkori építészet monumentalitása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése