A manapság épített új épületek sivárságáról, egyhangúságáról már sokan írtak. Ennek legfőbb oka ezen épületek díszítetlensége, lecsupaszított puritanizmusa. Vagy ha van díszítés, akkor annak giccses, cikornyás jellege ami abból fakad, hogy a díszítést nem szakképzett képzőművész tervezte, hanem az építész tervező. Mindez véleményem szerint abból fakad, hogy az építészet, illetve a képzőművészet, gondolok itt szobrászatra, festészetre, üvegművességre stb. Véglegesen kettévált és elkülönült egymástól. Az építész ma már csak épületeket tervez, de nincsenek meg a kvalitásai ahhoz, hogy egy épületre szobrot faragjon, vagy festett üvegablakot készítsen, mint ahogy nem is kap segítséget ehhez képzőművészektől sem, pedig a régi építőcéhekben még együtt dolgozott a kőműves a szobrásszal, illetve a freskófestővel, vagy az üvegablak festővel. Ma már írtam egy cikket arról, hogy a régi művészet szépségeinek újjáélesztéséhez elengedhetetlen a felhasznált anyagok nemesítése. Most arról írnék, hogy mi szükségeltetik az építészeti formák nemesítéséhez. Véleményem szerint ezt egyszerű gazdasági intézkedésekkel lehetne kieszközölni. Az államnak anyagilag kellene támogatnia azokat az építész tervező cégeket, akik építészmérnökök mellett képzőművészeket is alkalmaznak, mint például szobrászokat, vagy festőművészeket, hogy azok újra együtt tudjanak dolgozni az építészmérnökökkel, mint a régi kőművescéhekben.
Felhasznált Irodalom:
Victor Vasarely: Színes város, Gondolat Kiadó, 1970.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése