2016. február 20., szombat

Slavoj Žižek: Törékeny Abszolútum című könyvének kritikája

Slavoj Žižek: Törékeny abszolútum című könyvét régen olvastam már. Őt sokan Bergyajev követőjének tartják, aki az új középkor programját hirdette meg műveiben, ő magát pedig keresztény meggyőződésűnek tartja, aki szerint fontos a keresztény örökség. Akkor az iszlám kritikája fogott meg igazán a könyv többi részét csak felszínesen futottam át. Iszlámkritikája arról szól, hogy az iszlámot sokan férfias, maszkulin vallásnak tartják harciassága és a nők iszlám társadalomban elfoglalt helyzete miatt.

Ezt ő kétségbe vonja, szerinte az iszlámban erősen jelen van az érzékiség, és a szexualitás, az iszlám misztikája erősen érzéki a kereszténység komor és természetfeletti misztikájával szemben. Ezek után meglepett, hogy ma azt olvastam, hogy Zizek bizony a Frankfurti iskolához köthető, akik támogatják az iszlám bevándorlást nyugaton. Ezek után újra kézbe vettem a könyvét, hogy pontosabban megismerjem, hogy milyen is az ő viszonya a kereszténységhez. A könyvből pedig az olvasható ki, hogy Zizek a keresztény meggyőződését egy bibliai idézetéből eredezteti, mégpedig abból, hogy aki nem gyűlöli saját anyját, apját és testvéreit, tehát saját közösségét, amiből származik, az nem lehet az én tanítványom.

Ezt Zizek úgy értelmezi, hogy mindenkinek szakítania kell saját nemzeti közösségével és kapcsolatot kell teremtenie más népekkel és fajokkal, közöttük feltételezhetően iszlám vallásúakkal is, és ez a gondolat szerinte a különféle ezoterikus New Age mozgalmak ellen irányul, akik panteista szemléletet vallanak, és ennek megfelelően a különféle nemzeti és egyéb közösségek szerves egységét hirdetik. Ez elég ellentmondásosnak tűnik számomra azután, amit az iszlámról írt. Ő tehát magát azért vallja kereszténynek, mert a különféle emberfajok összekeverését hirdeti, és ezt ő férfias cselekedetnek gondolja az iszlám és a New Age ezoterikusainak nőies jellegével szemben.

Így utólag csak annyit írnék Zizek sajátos értelmezéséről, hogy Jézus valóban írt a bibliában arról, hogy a fiatal hagyja ott saját családi közösségét, de nem azért, hogy összekeveredjen más népfajokkal, hanem, hogy ki tudja teljesíteni saját keresztény küldetését a világban. Zizek bibliaértelmezése tehát egyszerűen téves, és multikulturalista meggyőződése nem követendő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése