Érdekes dolog, hogy csak a magyarországi kádár rendszert nevezte a világ gulyáskommunizmusnak, vagyis a nyugati fogyasztói társadalmakhoz hasonló fogyasztói kommunizmusnak. A többi kelet-európai szocialista ország nem kapott ilyen jelzőt a nyugattól. Ezt egyesek azzal magyarázzák, hogy az 56-os forradalom után a kommunista vezetés nem akart visszatérni a régi burutális módszerekhez, és inkább magasabb életszínvonalat teremtett. Más országokban is brutális módszereket alkalmazott a kommunista vezetés, köztük olyan európai hagyományokkal rendelkező országokban, mint Lengyelország, mégsem váltak gulyáskommunizmussá. Szerintem inkább kultúrális okai vannak ennek. Ennek a jelenségnek a gyökereit Wolfgang Kraus: Kultúra és hatalom című könyvének elemzésével szeretném megvilágítani.
Kraus ezt a könyvet még a szocialista időszakban írta, és részletesen elhatárolja benne egymástól az akkori kelet-európai szocialista, az egykori nyugat-európai nemzetiszocialista, továbbá a jelenkori demokratikus országok kulturális életét. Megállapítja, hogy mind a szocialista, mind pedig a nemzetiszocialista diktatúrákban nagy szerepet játszott a kultúra, mint a mozgósító propaganda, és az új szocialista, illetve árja embertípus kinevelésének az eszköze.
Ezek a diktatúrák mind felismerték, hogy milyen nagy hatással van az emberekre a kultúra. A nemzetiszocialista Németországban például Adolf Hitler maga is festőművésznek készült fiatalkorában, és bár nem vették fel a bécsi festőakadémiára, egész életében művésznek tekintette magát, és uralma alatt személyesen felügyelte a német kultúrpolitikát. Miből állt ezekben az országokban a kulturális élet? Mindenki láthatta már, ha máshol nem a televízióban a szocialista országok kulturális alkotásait.
A vörös csillaggal, illetve horogkereszttel kitapétázott, ormótlan, de gigantikus méretű építményeket, az izmos munkásokat, illetve atlétikus, árja férfiembereket ábrázoló szobrokat, a látványos tömegrendezvényeket. Ezekben grandiózus méreteiken, erőt és hatalmat sugárzó külsőségeiken kívül semmiféle mélyebb művészi, vagy szakrális mondanivaló nem volt ugyan, de a demokratikus országokhoz képest, legalább volt, ahogy Kraus mondja. Ezenkívül nem is az intellektuális, vagy vallásos elmélyülés volt a céljuk, hanem az emberek lelkesítése, az öntudatos, és harcos szocialista embertípus kinevelése, és ezt a szerepet jól be is töltötte.
Kétségkívül hatást gyakorolt az ezekben az országokban élő emberekre, egységes világnézetet közvetített feléjük, sokan lelkesedtek érte, mások lázadtak ellene. Ezzel szemben Kraus szerint a demokratikus országokban egyáltalán nincs is kultúra, vagy legalábbis a vezetés nem foglalkozik a kultúra továbbépítésével. Ez így nyilvánvalóan nem igaz, a demokratikus országokban is van kultúra, csak ezt úgy hívják, hogy fogyasztói kultúra, és ennek a célja a fogyasztási cikkek eladása az embereknek. Kraus nyilván azért érzi úgy, hogy ez nem is kultúra, mert nincs olyan látványos mozgósító hatása, mint a szocialista országok kulturális életének. Nem közvetít egységes világképet az emberek felé, amit nyilván nem is tehet, mert a demokrácia egymással ellentétes világnézetek egymás mellett éléséről szól. Nem lelkesít, legfeljebb szórakoztat, hogy el tudja adni az árucikkeket.
Akik lázadni akarnak ellene, azok is csak immel-ámmal lázadnak, mert ugyan mit tegyenek a helyébe, amikor a hippikultúra, aminek a nevében a szocializmusban lázadtak a rendszer ellen, most a fogyasztói kultúra integráns része. Ennek következtében az emberekre egyfajta általános unalom a jellemző a demokratikus országokban Kraus szerint, és szorgalmazza, hogy a demokratikus országok is vegyék fel céljaik közé a kulturális élet továbbfejlesztését, különben a demokrácia hosszútávon nem lesz működőképes, és az emberek a totalitárius diktatúrák életformája felé fognak fordulni.
Kérdés, hogy a demokrácia keretei közé átvihető e a szocialista kultúra tömegeknek szóló, és lelkesítő világa. Ugyanis három féle kultúrát különböztethetünk meg, a fogyasztói kultúrát, amely a tömegeknek szól, és a demokratikus országokban dominál, viszont hosszú távon a tömegek unalmához vezet. A szocialista kultúrát, amely szintén a tömegeknek szól, és lelkesíti az embereket, nem vezet unalomhoz, viszont a demokrácia keretei közé nem vihető át a fent vázolt okok miatt. Végül az intellektuális és vallásos kultúrát, amely nem vezet unalomhoz ugyan, és főként a demokratikus országokban van jelen, de nem a tömegekhez szól, mert tanulás és önképzés kell az elsajátításához, nem tudja akárki művelni, és elsajátítani. Kraus ezeket nem választja el egymástól.
Hogyan kapcsolódik ez a témánkhoz, kérdezhetné az olvasó. Ennek megválaszolásához a magyarországi Rákosi, illetve Kádár rendszer összehasonlítását kell elvégeznünk. Nos, hát Rákosi rendszere kétség kívül többi európai kommunista, illetve nemzetiszocialista diktatúra módszereit próbálta nálunk elültetni, és meghonosítani a kultúrpolitika területén is. Rákosi Hitlerhez hasonlóan teljes egészében felügyelete alá vonta a kultúrpolitikát, erőltetett iparosítást alkalmazott, az országot teleszórta izmos munkásokat ábrázoló szobrokkal, szovjet filmek mentek a mozikban. Látványos tömegrendezvényeket láthattunk a filmhíradóban. Igazi „acélemberi” mentalitást próbált meghonosítani.
Csakhogy ez a szovjet tagállamokkal és a nyugat-európai nemzetiszocialista országokkal ellentétben itt Magyarországon semmiféle hatással nem volt a magyar emberekre. Senki nem lelkesedett érte. Rákosi beszédeinek a végén csak és kizárólag a félelem, vagy a tapsért járó jutalom késztette tapsra az embereket. A mozielőadásokra is csak a félelem vitte el a magyarokat. Ennek az oka az, hogy mivel a szocialista kultúrpropaganda gigantikus méreteivel, és látványos erőfitoktatásával próbál hatni az emberekre, ahhoz hogy tényleges hatást gyakoroljon, kell, hogy legyen a lélekben valamennyi vágy a végtelen irányában, valamennyi fogékonyság a folyamatos, vég nélküli fejlődés, változás tárgyában, amely a végtelen felé tart. Ez a magyar lélekben nem volt meg.
Erről Prohászka Lajos írt könyvet Vándor és Bújdosó címen, hogy a magyar ember fél a végtelentől és a változástól, vagyis „finitista” Prohászka Lajos szavaival élve, ami nagy vitát kavart a két világháború közötti időszakban Magyarországon. Minden megállapításával én sem értek egyet, de kétség kívül van benne valamennyi igazság. Így már 56 előtt is, de ötven után a magyar kommunista vezetésnek végképp változtatnia kellett kultúrpolitikai stratégiáján, hogy meg tudjon valamennyire gyökeresedni a magyar társadalomban. Így alakult ki a kádári gulyáskommunizmus, vagyis fogyasztói kultúra kommunista változata.
Ez sokban eltért a többi szocialista ország propagandisztikus szocialista kultúrájától, ami nálunk tulajdonképpen soha nem alakult ki. Ez nem annyira a harcos szocialista embertípus, sokkal inkább a fogyasztói embertípus kinevelésére törekedett. Ha az eszmei, és az erkölcsi nevelés nem vezet eredményre, akkor nyilván a kenyér és a cirkusz eszközét kell alkalmazni, hogy hatni tudjunk a népre.
Ez volt a Kádár rendszer stratégiája. Valamennyire építettek is ebben a magyar kultúrára. Amolyan latinos, reneszánsz külsőségekkel ruházták fel a Kádár rendszer kulturális életét, ami jól észrevehető a 80-as évek reklámfilmjeiben is, építve a magyarság latin kultúra iránti vonzódásához. Talán nem véletlenül hozzák sokan összefüggésbe a Kádár rendszert a Fidesszel, mert a Fidesznek is latinos külsőségei vannak. A beatzenekarokat is megtűrték valamennyire. Éppen ezért érdekes számomra, hogy sokan azt mondják, hogy Kádár még többet ártott a magyarságnak gulyáskommunizmusával, mint Rákosi a brutális totalitarizmusával. Pedig Rákosi szellemiségét egyből kivetette magából a magyarság, Kádár pedig még valamennyire épített is a magyar kultúrára.
Prohászka Lajos: A VÁNDOR ÉS A BUJDOSÓ, Lucidus Kiadó, 2005.
Wolfgang Kraus: Kultúra és hatalom, Budapest, 1993.
Mi a magyar? szerkesztette Szekfű Gyula, Budapest, 1939.
2012. május 19., szombat
2012. május 17., csütörtök
Drábik János a globalizáció kiszolgálója
Ezt a sokak szerint talán meglepő kijelentést miszerint az, akinél Magyarországon talán senki nem ostromolja jobban a globalizációt, valójában a globalizáció kiszolgálója Alvin Troffler: A harmadik hullám című könyvének tételeivel szeretném bizonyítani. Alvin Troffler szerint korunk, vagyis a globalizáció korának, gazdasági, politikai és társadalmi válságainak a mélyén valójában egy új, és szerinte jobb világ kezd kibontakozni.
A történelmet három részre osztja: az első hullámra, ahol a gazdaság alapját a földművelés jelentette. A második hullámra, amikor az ipari társadalom kezdett kibontakozni. Végül a harmadik hullámra, vagyis az információs korra, amikor az információs gazdaság dominál, ami megegyezik a globalizáció korával, és ami Troffler szerint sok tekintetben visszatérést jelent az első hullámhoz. Az első hullám legfőbb jellemzője Troffler szerint az volt, hogy az akkori gazdaság egységei, vagyis a parasztgazdaságok főként önellátásra termeltek, és csak a felesleget vitték a piacra, egymással nem, vagy csak korlátozott mértékben voltak gazdasági összeköttetéseik.
Az első hullám gazdasága tehát egymástól elkülönülő, önellátásra épülő gazdasági egységére épült. Ennek a kornak a nagycsalád volt az uralkodó családformája, ahol több generáció élt egymás mellett a parasztgazdaságokban. A második hullám, vagyis az ipari forradalom eljövetelével viszont megszűnt az önellátó gazdálkodás, hiszen az ipar termékeit csak korlátozott mértékben lehet önellátásra termelni, a mezőgazdaság leépült, és az agrárrétegek az iparban kerestek munkát. Kialakult a kereskedelem, és Európa eddig különálló gazdasági egységei kapcsolatba léptek egymással, és kereskedelmi hálózatba szerveződtek. Így elvált egymástól a termelés, és a fogyasztás, az emberek már nem tudták ellátni magukat úgy, mint eddig és az ipari üzemek munkásaivá kellett válniuk, hogy onnan jövedelmet szerezve kielégíthessék szükségleteiket a piacról.
Jellemzői voltak ennek a kornak a nagy méretek, hiszen óriási gyármonstrumok épültek ekkor. A központi irányítás, hiszen ez volt a totalitárius diktatúrák korszaka: fasizmus, kommunizmus. Troffler szerint a nemzetek megjelenése, vagyis nacionalizmus felszínre törése is az iparisítás eredménye, mert a kereskedelem megjelenésével, a gazdaság egységeinek összekapcsolódásával szükség lett a közös nyelvre, és hagyományokra, hogy a gazdasági egységek hatékonyabban tudjanak egymással kommunikálni, és együttműködni. Így tehát az azonos nyelv, és hagyományok, vagyis a faji, etnikai egyneműség előnyös volt az iparosítás számára, és így született meg Európában a nacionalizmus.
A marxista ideológiát annak ellenére, hogy szocialista volt, és a kapitalista tőkésosztály ellen irányult, Troffler mégis a kapitalista ideológiával egy kalap alá véve indusztrializmusnak nevezi, hiszen Marx és Engels az eljövendő szocializmust kollektív ipari társadalomnak képzelte, ahogy a kapitalizmus alapja is az ipar, és a kapitalizmust a történelmi materializmus vonalán haladva a szocializmus negatív előjelű, de szükségszerű előfeltételének tekintette. Ekkor jelent meg az úgynevezett kiscsalád, ahol már nem több generációból, hanem csak két szülőből, és a gyerekeikből áll, ami szintén az önellátó gazdálkodás felbomlásának az eredménye.
Ennek a kornak, mint ahogy az a nacionalizmusban és a kollektivista szocializmusban is tetten érhető, egyik legfőbb jellemzője volt az egyéniségnek alárendelődése a közösséggel szemben, legyen az ipari konglomerátum által életre hívott nemzetközösség, vagy a szocialista kollektívum. Ekkor jelent meg a környezetszennyezés is, hiszen az iparnak a természetből kellett kinyernie a működéséhez szükséges nyersanyagot, ez pedig fokozott környezetszennyezéssel járt együtt.
A harmadik hullám az információ kora. Ekkor jelent meg a számítógép. A nyersanyagigényes nehézipart kezdte felváltani tudásigényes elektronikai ipar. A foszilis tüzelőanyagok iránti kereslet kezdett megcsappanni, és megjelent az új energiaforrások, mint a szél, vagy a napenergia iránti érdeklődés. Ez a nehézipar leépülésével párhuzamosan a környezetszennyezés mérséklődését vonta maga után. Az informatika megjelenése az ipar automatizálását vonta maga után, ez pedig a munkanélküliség megjelenésével járt együtt. Az iparban az új elektronikai és informatikai technológiák megjelenésével a tömeggyártást, ahol mindenből csak egyféle terméket állítanak elő, kezdte felváltani a különféle termékek széles skálájának egymással párhuzamosan való gyártása, vagyis megjelent az egyedi termékek gyártása.
Ez a különféle marketingmódszerek, mint például a telefonos értékesítés, vagy a személyes megkeresés és rábeszélés robbanásszerű elterjedését vonta maga után, hiszen a sok új termékféleséget el kellett adni valakinek. Ez pedig az individuum felértékelődését vonta maga után, hiszen azoknak a gazdasági szereplőknek, akik sokfajta terméket akarnak eladni színes, és egymástól eltérő egyéniségekből álló társadalomra van szükségük, hiszen a sokfajta terméket nem lehet eladni csak egyféle embertípusnak.
Ennek a jele a különféle ifjúsági szubkultúrák megjelenése, mint például punkok, rockerek, akik így akarják kinyilvánítani különbözőségüket, hiszen ebben a társadalom mindenki más akar lenni. Az individuum felértékelődése a családi élet átértékelődését vonta maga után, ami a válási statisztikák égbe szökését eredményezte, hiszen ott ahol mindenki más akar lenni, az emberek nehezen tudnak együtt élni. Így megjelent az elmagányosodás jelensége, egyrészt az ipar leépülése következtében fellépő munkanélküliség, másrészt az individuum felértékelődése következtében széteső családi élet miatt.
Bár a család nem szűnik meg teljesen ebben a korban sem, hiszen a válási arányok égbe szökésével párhuzamosan megjelentek a csonka családok, ahol a gyermek csak az egyik szülőjével él együtt. A hivatalos házassági szerződés nélküli élettársi viszony, a homoszexuális párkapcsolatok. Amerikában pedig, ahol a legelőrehaladottabb a harmadik hullám, megszaporodtak azok az esetek, amikor két csonka család gyerekestül összeköltözik. Megjelentek az egy nő, két férfi, vagy egy férfi két nő kapcsolatok. Ezek a jelenségek, már az első hullám nagycsaládmodelljére emlékeztetnek, mint például a két csonka család összeköltözése, csak annak eltorzult formájában. Troffler szerint tehát a harmadik hullámban sem szűnik meg a család intézménye a nagyarányú válási statisztikák ellenére, csak megszűnik annak tradicionális formája, ahol a családot egy nő és egy férfi házassági szerződéssel megpecsételt szövetsége alkotja.
Továbbá ebben a jelenségsorozatban vannak olyan elemek is, amelyek, ha eltorzult formában is, de az első hullám nagycsaládmodelljét idézik. Az individuum felértékelődése nemcsak az egymástól különböző egyéniségek sokaságában ölt testet, hanem felőrölte az etnikai egyneműséget is. Az ipari konglomerátum által etnikailag egyneművé tett európai nemzetközösségeket most Afrikából, és Ázsiából beáramló színesek árja lepi el. Az individualitás végső kibontakozásaként pedig Troffler szerint kezd felbomlani az ipari társadalom utolsó bástyája is, vagyis a fogyasztás és a termelés elkülönülése, és a gazdálkodás formája kezd visszatérni az önellátó gazdasághoz. Mivel az ipari társadalom már a Föld minden részét bevonta a világkereskedelem hálózatába a termékek mennyisége, és megjelenési formáinak száma a harmadik hullám előretörésével egyre csak növekszik, egyre nehezebb vevőt találni rájuk.
Az iparban pedig amúgy is megjelentek a tömegtermeléssel szemben az egyedi termékeket előállító gépek technológiája, ezért tervbe van véve, hogy az embereknek ezután majd nem termékeket gyártanak, hanem olyan gépeket adnak el, amelyekkel saját maguk testre szabhatják, és legyárthatják maguknak a szükséges termékeket. Például az emberek nemsokára olyan számítógéppel vezérelt gépeket vehetnek maguknak, amibe beprogramozhatják, hogy milyen ruhát szeretnének maguknak, és a gép minden további nélkül legyártja ezt nekik. Ez a jelenség még csak csírájában van meg a társadalomban, de ma is jól megfigyelhető, hogy például a bankok a számítógépes technológia megjelenésével mind arra ösztönzik a vásárlókat, hogy önállóan szolgálják ki magukat, így például, hogy kártyával vegyenek fel pénzt. A kereskedelemben is terjed az önkiszolgálás.
Az önellátás előretörése ezenkívül abban is megmutatkozik, hogy szaporodik azoknak a száma, akik kiköltöznek a városokból a falvakba, vagy egy tanyára. Az ipari korszakra jellemző munkahelyre való bejárást, és rögzített 8 órás munkaidőt kezdi felváltani a távmunka, és az otthonról való munkavégzés. Troffler éppen ettől várja a családi élet megjavulását, és bár torzított formában, de az első hullámra jellemző nagycsalád feltámadását, hiszen az emberek szerinte ezentúl majd többet lehetnek együtt. Ez mindenképpen az első hullám gazdasági modelljéhez való visszatérést jelent Troffler szerint, bár leszögezi, hogy nem teljes visszatérést, mert az emberek a modern technológiától nyilván ezután sem fognak megválni. Azokat a gépeket pedig, mind például az imént említett ruhagyártó gépet, amivel önállóan kielégíthetik az igényeiket nyilván továbbra is a piacról fogják beszerezni, mert ilyen gépeket lehetetlen önállóan előállítani.
A harmadik hullám tehát nem egyszerűen visszahozza az első hullámra jellemző önellátó gazdálkodást, hanem inkább ötvözi az önellátó gazdálkodás, és a második hullámra jellemző, a földet behálózó, kereskedelmi rendszer tulajdonságait. De ez mindenképpen visszalépést jelent az első hullám irányába. A harmadik hullámra jellemző még a pénzügyi válságok előretörése is, ami Drábiknak az egyik legfőbb vesszőparipája. Troffler szerint ez is az információs társadalom előretörésének a következménye. A pénzügyi informatika megjelenése hálózatba kötötte a világ pénzügyi központjait: bankokat, tőzsdéket, ez pedig óriási kockázatokat jelent a pénzügyi világ számára.
Miért következik mindebből, hogy Drábik a globalizáció kiszolgálója kérdezhetné az olvasó. Egyszerűen azért, mert nincs még egy ember, aki jobban ostorozná a globalizációt, mint Drábik, de mégis olyan társadalmi modellt állít elénk a globalizációval szemben példaként, amely felé maga a globalizáció is halad. Vagyis az önellátásra épülő parasztgazdaságok rendszerét, ökológiai alapon álló társadalmat. Ha közelebbről szemügyre vesszük az írásait, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen nem is a globalizációt, mint olyat ostorozza, hanem a pénzt, a kamatot. Ez az alfája, és az omegája az írásainak. A pénzügyi válság az csak egy részjelensége a globalizációnak, nem maga a globalizáció.
Drábik részéről az lenne a tisztességes, ha felhagyna ezzel a globalizációellenes frazeológiával, és elmondaná, hogy ő valójában szövetségest lát a globalizációban, mert az lerombolta az önellátó parasztgazdaságot létrejötte előtt tornyosuló legfőbb akadályt: az indusztrializmust. Ezzel én nem értenék egyet, de kivívná vele a tiszteletemet, ha őszintén megmondaná az igazságot. A teljesen önellátó gazdálkodást valójában csak akkor lehet megvalósítani, ha a modern technológia teljesen eltűnik a társadalomból, és az emberek visszatérnek a középkori technológiai szintre.
Azokat a gépeket, amelyekkel ruhát állítunk elő magunknak, vagy a mezőgazdasági munkához szükséges modern gépeket nyilván soha nem fogják tudni az emberek maguk előállítani, így azt a piacról kell beszerezniük, ha pedig ezeket a piacon akarják megvásárolni, akkor valahonnan jövedelmet kell szerezniük. Ezt nyilván csak úgy tehetik meg, hogy vagy elmennek a munkaerőpiacra dolgozni, vagy a piacról vásárolt gépekkel olyan termékeket tudnak előállítani önállóan, amit mások hajlandóak megvásárolni tőlük. A munkaerőpiacon az ipar leépülése miatt egyre kevesebb a munkahely. Az emberek pedig a különféle használati eszközöket: ruhát, autót, élelmiszert stb., ha egyedül is le tudják gyártani maguknak, akkor nyilván nem fognak értéket látni a másik által legyártott termékekben, és nem fogják egymástól megvásárolni.
Az emberek csak akkor fogják egymástól megvásárolni ezeket az árukat, ha a gyártójuk a használati értéken kívül olyan pluszértéket tud hozzáadni ehhez az áruhoz, amiért azt az emberek érdemesnek tartják majd megvásárolni. Ha pedig ez a pluszérték nem használati érték, akkor csak kulturális érték lehet. Erről már sokszor írtam a blogjaimon. Tehát csak a kultúra és a modern termelés összekapcsolása mentheti meg a harmadik hullám önellátó, vagy félig önellátó gazdasági rendszerét, vagy a teljes önellátás esetén a nyugati társadalom végképp elveszti technológiai vívmányait, és visszasüllyed a középkori technológiai szintre. Csak így valósulhat Drábik álma, vagy szerintem inkább (ez az én véleményem) rémlátomása a teljes önellátásra épülő parasztgazdaságokról.
Felhasznált Irodalom:
Alvin Toffler: A harmadik hullám, TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT., 2002.
Claire Wallace: A mindennapi élet ökonómiája, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1993.
Gyakorikérdések.hu: Jobbikosok: a Jobbik támogatja Drábik János gazdasági elképzeléseit? http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__partok-kormanyzas__741792-jobbikosok-a-jobbik-tamogatja-drabik-janos-gazdasagi-elkepzeleseit
A történelmet három részre osztja: az első hullámra, ahol a gazdaság alapját a földművelés jelentette. A második hullámra, amikor az ipari társadalom kezdett kibontakozni. Végül a harmadik hullámra, vagyis az információs korra, amikor az információs gazdaság dominál, ami megegyezik a globalizáció korával, és ami Troffler szerint sok tekintetben visszatérést jelent az első hullámhoz. Az első hullám legfőbb jellemzője Troffler szerint az volt, hogy az akkori gazdaság egységei, vagyis a parasztgazdaságok főként önellátásra termeltek, és csak a felesleget vitték a piacra, egymással nem, vagy csak korlátozott mértékben voltak gazdasági összeköttetéseik.
Az első hullám gazdasága tehát egymástól elkülönülő, önellátásra épülő gazdasági egységére épült. Ennek a kornak a nagycsalád volt az uralkodó családformája, ahol több generáció élt egymás mellett a parasztgazdaságokban. A második hullám, vagyis az ipari forradalom eljövetelével viszont megszűnt az önellátó gazdálkodás, hiszen az ipar termékeit csak korlátozott mértékben lehet önellátásra termelni, a mezőgazdaság leépült, és az agrárrétegek az iparban kerestek munkát. Kialakult a kereskedelem, és Európa eddig különálló gazdasági egységei kapcsolatba léptek egymással, és kereskedelmi hálózatba szerveződtek. Így elvált egymástól a termelés, és a fogyasztás, az emberek már nem tudták ellátni magukat úgy, mint eddig és az ipari üzemek munkásaivá kellett válniuk, hogy onnan jövedelmet szerezve kielégíthessék szükségleteiket a piacról.
Jellemzői voltak ennek a kornak a nagy méretek, hiszen óriási gyármonstrumok épültek ekkor. A központi irányítás, hiszen ez volt a totalitárius diktatúrák korszaka: fasizmus, kommunizmus. Troffler szerint a nemzetek megjelenése, vagyis nacionalizmus felszínre törése is az iparisítás eredménye, mert a kereskedelem megjelenésével, a gazdaság egységeinek összekapcsolódásával szükség lett a közös nyelvre, és hagyományokra, hogy a gazdasági egységek hatékonyabban tudjanak egymással kommunikálni, és együttműködni. Így tehát az azonos nyelv, és hagyományok, vagyis a faji, etnikai egyneműség előnyös volt az iparosítás számára, és így született meg Európában a nacionalizmus.
A marxista ideológiát annak ellenére, hogy szocialista volt, és a kapitalista tőkésosztály ellen irányult, Troffler mégis a kapitalista ideológiával egy kalap alá véve indusztrializmusnak nevezi, hiszen Marx és Engels az eljövendő szocializmust kollektív ipari társadalomnak képzelte, ahogy a kapitalizmus alapja is az ipar, és a kapitalizmust a történelmi materializmus vonalán haladva a szocializmus negatív előjelű, de szükségszerű előfeltételének tekintette. Ekkor jelent meg az úgynevezett kiscsalád, ahol már nem több generációból, hanem csak két szülőből, és a gyerekeikből áll, ami szintén az önellátó gazdálkodás felbomlásának az eredménye.
Ennek a kornak, mint ahogy az a nacionalizmusban és a kollektivista szocializmusban is tetten érhető, egyik legfőbb jellemzője volt az egyéniségnek alárendelődése a közösséggel szemben, legyen az ipari konglomerátum által életre hívott nemzetközösség, vagy a szocialista kollektívum. Ekkor jelent meg a környezetszennyezés is, hiszen az iparnak a természetből kellett kinyernie a működéséhez szükséges nyersanyagot, ez pedig fokozott környezetszennyezéssel járt együtt.
A harmadik hullám az információ kora. Ekkor jelent meg a számítógép. A nyersanyagigényes nehézipart kezdte felváltani tudásigényes elektronikai ipar. A foszilis tüzelőanyagok iránti kereslet kezdett megcsappanni, és megjelent az új energiaforrások, mint a szél, vagy a napenergia iránti érdeklődés. Ez a nehézipar leépülésével párhuzamosan a környezetszennyezés mérséklődését vonta maga után. Az informatika megjelenése az ipar automatizálását vonta maga után, ez pedig a munkanélküliség megjelenésével járt együtt. Az iparban az új elektronikai és informatikai technológiák megjelenésével a tömeggyártást, ahol mindenből csak egyféle terméket állítanak elő, kezdte felváltani a különféle termékek széles skálájának egymással párhuzamosan való gyártása, vagyis megjelent az egyedi termékek gyártása.
Ez a különféle marketingmódszerek, mint például a telefonos értékesítés, vagy a személyes megkeresés és rábeszélés robbanásszerű elterjedését vonta maga után, hiszen a sok új termékféleséget el kellett adni valakinek. Ez pedig az individuum felértékelődését vonta maga után, hiszen azoknak a gazdasági szereplőknek, akik sokfajta terméket akarnak eladni színes, és egymástól eltérő egyéniségekből álló társadalomra van szükségük, hiszen a sokfajta terméket nem lehet eladni csak egyféle embertípusnak.
Ennek a jele a különféle ifjúsági szubkultúrák megjelenése, mint például punkok, rockerek, akik így akarják kinyilvánítani különbözőségüket, hiszen ebben a társadalom mindenki más akar lenni. Az individuum felértékelődése a családi élet átértékelődését vonta maga után, ami a válási statisztikák égbe szökését eredményezte, hiszen ott ahol mindenki más akar lenni, az emberek nehezen tudnak együtt élni. Így megjelent az elmagányosodás jelensége, egyrészt az ipar leépülése következtében fellépő munkanélküliség, másrészt az individuum felértékelődése következtében széteső családi élet miatt.
Bár a család nem szűnik meg teljesen ebben a korban sem, hiszen a válási arányok égbe szökésével párhuzamosan megjelentek a csonka családok, ahol a gyermek csak az egyik szülőjével él együtt. A hivatalos házassági szerződés nélküli élettársi viszony, a homoszexuális párkapcsolatok. Amerikában pedig, ahol a legelőrehaladottabb a harmadik hullám, megszaporodtak azok az esetek, amikor két csonka család gyerekestül összeköltözik. Megjelentek az egy nő, két férfi, vagy egy férfi két nő kapcsolatok. Ezek a jelenségek, már az első hullám nagycsaládmodelljére emlékeztetnek, mint például a két csonka család összeköltözése, csak annak eltorzult formájában. Troffler szerint tehát a harmadik hullámban sem szűnik meg a család intézménye a nagyarányú válási statisztikák ellenére, csak megszűnik annak tradicionális formája, ahol a családot egy nő és egy férfi házassági szerződéssel megpecsételt szövetsége alkotja.
Továbbá ebben a jelenségsorozatban vannak olyan elemek is, amelyek, ha eltorzult formában is, de az első hullám nagycsaládmodelljét idézik. Az individuum felértékelődése nemcsak az egymástól különböző egyéniségek sokaságában ölt testet, hanem felőrölte az etnikai egyneműséget is. Az ipari konglomerátum által etnikailag egyneművé tett európai nemzetközösségeket most Afrikából, és Ázsiából beáramló színesek árja lepi el. Az individualitás végső kibontakozásaként pedig Troffler szerint kezd felbomlani az ipari társadalom utolsó bástyája is, vagyis a fogyasztás és a termelés elkülönülése, és a gazdálkodás formája kezd visszatérni az önellátó gazdasághoz. Mivel az ipari társadalom már a Föld minden részét bevonta a világkereskedelem hálózatába a termékek mennyisége, és megjelenési formáinak száma a harmadik hullám előretörésével egyre csak növekszik, egyre nehezebb vevőt találni rájuk.
Az iparban pedig amúgy is megjelentek a tömegtermeléssel szemben az egyedi termékeket előállító gépek technológiája, ezért tervbe van véve, hogy az embereknek ezután majd nem termékeket gyártanak, hanem olyan gépeket adnak el, amelyekkel saját maguk testre szabhatják, és legyárthatják maguknak a szükséges termékeket. Például az emberek nemsokára olyan számítógéppel vezérelt gépeket vehetnek maguknak, amibe beprogramozhatják, hogy milyen ruhát szeretnének maguknak, és a gép minden további nélkül legyártja ezt nekik. Ez a jelenség még csak csírájában van meg a társadalomban, de ma is jól megfigyelhető, hogy például a bankok a számítógépes technológia megjelenésével mind arra ösztönzik a vásárlókat, hogy önállóan szolgálják ki magukat, így például, hogy kártyával vegyenek fel pénzt. A kereskedelemben is terjed az önkiszolgálás.
Az önellátás előretörése ezenkívül abban is megmutatkozik, hogy szaporodik azoknak a száma, akik kiköltöznek a városokból a falvakba, vagy egy tanyára. Az ipari korszakra jellemző munkahelyre való bejárást, és rögzített 8 órás munkaidőt kezdi felváltani a távmunka, és az otthonról való munkavégzés. Troffler éppen ettől várja a családi élet megjavulását, és bár torzított formában, de az első hullámra jellemző nagycsalád feltámadását, hiszen az emberek szerinte ezentúl majd többet lehetnek együtt. Ez mindenképpen az első hullám gazdasági modelljéhez való visszatérést jelent Troffler szerint, bár leszögezi, hogy nem teljes visszatérést, mert az emberek a modern technológiától nyilván ezután sem fognak megválni. Azokat a gépeket pedig, mind például az imént említett ruhagyártó gépet, amivel önállóan kielégíthetik az igényeiket nyilván továbbra is a piacról fogják beszerezni, mert ilyen gépeket lehetetlen önállóan előállítani.
A harmadik hullám tehát nem egyszerűen visszahozza az első hullámra jellemző önellátó gazdálkodást, hanem inkább ötvözi az önellátó gazdálkodás, és a második hullámra jellemző, a földet behálózó, kereskedelmi rendszer tulajdonságait. De ez mindenképpen visszalépést jelent az első hullám irányába. A harmadik hullámra jellemző még a pénzügyi válságok előretörése is, ami Drábiknak az egyik legfőbb vesszőparipája. Troffler szerint ez is az információs társadalom előretörésének a következménye. A pénzügyi informatika megjelenése hálózatba kötötte a világ pénzügyi központjait: bankokat, tőzsdéket, ez pedig óriási kockázatokat jelent a pénzügyi világ számára.
Miért következik mindebből, hogy Drábik a globalizáció kiszolgálója kérdezhetné az olvasó. Egyszerűen azért, mert nincs még egy ember, aki jobban ostorozná a globalizációt, mint Drábik, de mégis olyan társadalmi modellt állít elénk a globalizációval szemben példaként, amely felé maga a globalizáció is halad. Vagyis az önellátásra épülő parasztgazdaságok rendszerét, ökológiai alapon álló társadalmat. Ha közelebbről szemügyre vesszük az írásait, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen nem is a globalizációt, mint olyat ostorozza, hanem a pénzt, a kamatot. Ez az alfája, és az omegája az írásainak. A pénzügyi válság az csak egy részjelensége a globalizációnak, nem maga a globalizáció.
Drábik részéről az lenne a tisztességes, ha felhagyna ezzel a globalizációellenes frazeológiával, és elmondaná, hogy ő valójában szövetségest lát a globalizációban, mert az lerombolta az önellátó parasztgazdaságot létrejötte előtt tornyosuló legfőbb akadályt: az indusztrializmust. Ezzel én nem értenék egyet, de kivívná vele a tiszteletemet, ha őszintén megmondaná az igazságot. A teljesen önellátó gazdálkodást valójában csak akkor lehet megvalósítani, ha a modern technológia teljesen eltűnik a társadalomból, és az emberek visszatérnek a középkori technológiai szintre.
Azokat a gépeket, amelyekkel ruhát állítunk elő magunknak, vagy a mezőgazdasági munkához szükséges modern gépeket nyilván soha nem fogják tudni az emberek maguk előállítani, így azt a piacról kell beszerezniük, ha pedig ezeket a piacon akarják megvásárolni, akkor valahonnan jövedelmet kell szerezniük. Ezt nyilván csak úgy tehetik meg, hogy vagy elmennek a munkaerőpiacra dolgozni, vagy a piacról vásárolt gépekkel olyan termékeket tudnak előállítani önállóan, amit mások hajlandóak megvásárolni tőlük. A munkaerőpiacon az ipar leépülése miatt egyre kevesebb a munkahely. Az emberek pedig a különféle használati eszközöket: ruhát, autót, élelmiszert stb., ha egyedül is le tudják gyártani maguknak, akkor nyilván nem fognak értéket látni a másik által legyártott termékekben, és nem fogják egymástól megvásárolni.
Az emberek csak akkor fogják egymástól megvásárolni ezeket az árukat, ha a gyártójuk a használati értéken kívül olyan pluszértéket tud hozzáadni ehhez az áruhoz, amiért azt az emberek érdemesnek tartják majd megvásárolni. Ha pedig ez a pluszérték nem használati érték, akkor csak kulturális érték lehet. Erről már sokszor írtam a blogjaimon. Tehát csak a kultúra és a modern termelés összekapcsolása mentheti meg a harmadik hullám önellátó, vagy félig önellátó gazdasági rendszerét, vagy a teljes önellátás esetén a nyugati társadalom végképp elveszti technológiai vívmányait, és visszasüllyed a középkori technológiai szintre. Csak így valósulhat Drábik álma, vagy szerintem inkább (ez az én véleményem) rémlátomása a teljes önellátásra épülő parasztgazdaságokról.
Felhasznált Irodalom:
Alvin Toffler: A harmadik hullám, TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT., 2002.
Claire Wallace: A mindennapi élet ökonómiája, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1993.
Gyakorikérdések.hu: Jobbikosok: a Jobbik támogatja Drábik János gazdasági elképzeléseit? http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__partok-kormanyzas__741792-jobbikosok-a-jobbik-tamogatja-drabik-janos-gazdasagi-elkepzeleseit
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)